Merj álmodni és valósítsd meg önmagad

Hazánk egyik legvagányabb anyuja Botka-Ilyés Szilvi két eleven gyermeke mellett indította el vállalkozását. Virtuális asszisztensként kezdte, később Social Média szakemberként folytatta útját. Végigjárta a kezdő vállalkozók nehézségeit, majd gyermekei születésnapján elhatározta, itt az ideje, hogy más édesanyáknak is segítsen megvalósítani álmait Vállalkozz Anyu csoportjában. 

Otthon voltál 2 kicsi fiaddal, és nagy fába vágtad a fejszéd. Hátrahagytad a multit, és virtuális asszisztens lettél. Miért döntöttél úgy, hogy belevágsz?

Egyrészt a szívem mélyén mindig éreztem, hogy nem ott van a helyem. Másrészt nem szerettem volna, hogy az egész napom munkába járással, felesleges meetingekkel, illetve hosszas ebédszünetekkel teljen, ahelyett, hogy a gyermekeimmel lehetnék.

Olyan állásra vágytam, ahol én lehetek a magam ura, én szabom meg az időbeosztásomat.

Ezt már olvastad? Nincs korhatára, hogy egy gyermeknek meddig egészséges szüleivel aludnia

A családod nem nézett rád furcsán, hogy de Szilvi, jobb a fix munka?

Dehogynem! Főleg, hogy egy amerikai cégnél, vezetőként igen kiemelkedő fizetésem volt magyar viszonylatban. Sőt, volt aki kinevetett, hogy ugye nem gondolom, hogy ezért nekem bárki fizetni is fog.

Én viszont őszintén hittem benne, hogy el fogom érni ugyanezt. Minden nap vizualizáltam, hogy sikerülni fog. Nincs más út!

Mi segített át a kezdeti nehézségeken? Mi volt a legnehezebb?

Egyértelműen az volt a legnehezebb, hogyan osszam be az időmet 2 pici mellett. Rengeteget olvastam időhatékonysági technikákról, nagyon okosan kellett gazdálkodnom az időmmel.

Egy átvirrasztott éjszaka után felkelni hajnalban, mert csak akkor tudok megcsinálni egy rám bízott feladatot. Amikor végre elaludtak, és legszívesebben ledőltem volna a kanapéra, mégis inkább tanultam, fejlesztettem magam, ügyfeleket kerestem. Ezek igazi kihívások voltak. Most viszont beért a sok munka gyümölcse.

Pontosan mivel foglalkozol? Hogyan telnek a napjaid?

Eleinte virtuális asszisztensként online támogatást biztosítottam vállalkozóknak különböző területeken. Majd magával ragadott a tartalomgyártás világa. Imádok másokkal kommunikálni, szeretek az írásaimon keresztül értékesíteni. Ez teljesen az én világom. Jelenleg a Provima a kivitelező cégem, vállalkozások Facebook és Instagram oldalait kezeljük javarészt.

Valamint ebben a hónapban, a kisfiaim születésnapján létrehoztam a Vállalkozz Anyu közösséget, ahol a jövőben anyukáknak szeretnék segíteni, hogy ők is vállalkozóvá válhassanak.

Hogyan tudsz segíteni az anyukáknak?

A Provimán keresztül rengeteg cégvezetővel állok kapcsolatban, valamint több aktív vállalkozói közösségnek is a tagja vagyok. Többüknek segítettem már megoldást találni különböző problémákra, illetve azt is látom, hogy egy munkahelyi bért igenis ki lehet termelni vállalkozóként is. Szeretném megmutatni, hogy nem kell annyira félni ettől az életformától. Igaz áldozatokkal és sok munkával jár, viszont édesanyaként olyan szabadságot jelent, amelyre mindig is vágytam.

Mit üzensz az anyukáknak, akik a gyerkőcök mellett gondolkodnak, hogy valami újba kezdenének.

Mindenekelőtt azt, hogy higgy magadban! Ha elég erős a motiváció, van kitartás, és hajlandó vagy tenni az álmaidért, akkor a határ a csillagos ég. Másodsorban, hogy csatlakozz a Vállalkozz Anyu! Facebook csoporthoz. Igyekszem mindig hasznos témákat hozni, be fogok mutatni vállalkozási ötleteket, illetve olyan anyákat, akik már igen sikeresek a saját területükön. 

2020. március 18.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?