#baba#anya

Új fordulat a negyedikről kizuhant 3 éves kislány halálával kapcsolatban

Megbukott a hazugságvizsgálaton az egyik szülő. A végzetes baleset egy kistarcsai társasházban történt, májusban.

Májusban kizuhant egy 3 éves kislány egy kistarcsai társasház negyedik emeletéről. Mentőket riasztottak a helyszínre, a kicsit többször újra kellett éleszteni, hosszan küzdöttek az életéért - írta a Police.hu. A kislány azonban belehalt a sérüléseibe.

Új fordulat a negyedikről kizuhant 3 éves kislány halálával kapcsolatban

Mint azt mi is megírtuk, a szülők elmondása szerint a 3 éves gyerekre a keresztanyja, egy fiatal nő vigyázott. A szülők közösen voltak beosztva éjszakai műszakra. Megkérték a keresztanyát, hogy vigyázzon a gyerekre. A fiatal nő azonban reggel korábban elment a lakásból, mint ahogy a szülők hazaértek volna, így a kislány egyedül maradt. A gyerek felébredt, felöltözött, és egy széket húzott a bukóablakhoz, a székről a ra­diátorra lépve felmászott. A kicsi kiesett az ablakból az utcára.

A lapnak az egyik szomszéd akkor azt mondta: "Korán reggel jöttem haza a vásárlásból. Akkor láttam egy férfit állni a ház előtt, a kislány édesapja volt. Rettentő idegesnek tűnt, nem csodálom... Úgy tudom, az éjszakai műszakból tért haza. Ilyenkor gyakran vigyázott a gyerekre a lány. Az apa talált rá a picire."

A szülők a keresztanyát hibáztatták a gyermekük haláláért. A szülők azt vallották a rendőrségen, hogy nem tudtak arról, hogy a keresztanya hajnal­ban magára hagyja a kislányt. A fiatal nő azonban ennek az ellenkezőjét állította. A Blikk információi szerint emiatt poligráfos vizsgálatot végeztek el a rendőrségen.

A lap kérdésére dr. Lichy József, a szülők védője elmondta, hogy az információ igaz, tényleg végeztek hazugságvizsgálatot. "Két ügyfelem közül az egyik valóban megbukott a poligráfos vizsgálaton. Azt azonban hangsúlyozni szeretném, hogy a magyar jogrend szerint a hazugságvizsgálat eredménye nem számít perdöntő bizonyítéknak!"

 

A cikk forrása: szeretlekmagyarorszag.hu

2017. november 29.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?