Kérdés:
Kislányom
két és fél éves, sem a terhesség, sem a csecsemõkor alatt
semmi gond nem mutatkozott. Most azonban úgy látom, mozgásában
némileg elmaradt a hasonló korú gyerekektõl: "babásan"
fut, ugrani pedig egyáltalán nem tud még. Ahogy én látom,
ez az éretlenség csak a nagymozgásokban vehetõ észre, a
manipulációja jó. Gyógytornászhoz fordultunk, szerinte
semmilyen szervi gond nincs, viszont a mozgáskoordinációval
van némi probléma. Másik gondunk, hogy alig van veszélyérzete,
képes belevetni magát a mély vízbe, benyúlni a kerítésen
olyan kutyához is, amelyik már megkapta a kezét, stb. Amúgy
rendkívül értelmes, iskolás testvérétõl szinte pillanatok
alatt megtanulta a nagybetûket, most már rövidebb szavakat össze
is olvas. Beszélni is 9,5 hónaposan kezdett, egy évesen már
komoly mondatokat használt.
Beteg szinte egyáltalán nem volt még.
Szeretnénk, ha megírná a véleményét a dologról.
Forduljunk-e valahová, ha igen, hová?
Válasz:
Levele
szerint kislánya szellemi fejlõdése átlagon felüli. Talán
ezért még feltûnõbb, mozgásban való ügyetlensége. Nem
ritkán tapasztaljuk azt, hogy a hamar igen ügyesen mozgó
kicsik viszonylag késõbb kezdenek el beszélni és nagy türelmet
igénylõ, önálló játéktevékenységet folytatni. És ez
sokszor fordítva is igaz. Ilyenkor- bizonyos határok között
mozgó elmaradások esetén- türelemmel várunk ill. ha mód
van rá ezeknek a
kicsinek szakember által irányított fejlesztési
programok keretében nyújtunk segítséget. Más a helyzet lényeges
lemaradásnál. Az Önök kislányának "ügyetlenségét"
is érdemes lenne gyógytornász segítségével csökkenteni
ill. a kislány mozgását fejleszteni. A késõbbiekben pedig,
ha erre lehetõség van "ovis tornára", úszásra járni a
gyermekkel. Ha a gyógytornász a foglakozások során nem
tapasztal kellõ ütemû fejlõdést,
neurológust is keressenek fel. 1-3 éves korban lévõ
gyerekek veszély érzetének hiánya bizony sok gondot okoz a
szülõknek. Ritka az óvatos, megfontolt kisded. Ez bizony állandó
odafigyelést igényel. A kisgyermek ebben az életkorban nagyon
kíváncsi, szívesen utánoz és nagyon mozgékony, gyors. Idõvel
sok figyelmeztetés, beszélgetés és a "saját kárán való
tanulás" után lassan megfontoltabb lesz. Addig bizony állandóan
figyelni, óvni kell õt.
Dr. Gömöri Ágnes
2003.04.30
|