#baba#anya

Ne rázd meg a kisbabát!

Sír a gyerek. Már megnézted, hogy éhes-e, netán a pelenkája van-e tele, masszíroztad a hasát, próbáltad megnyugtatni, cipelted jobbra-balra a lakásban, de semmi hatás. Ő csak sír. Órák óta. Pedig a foga még nem jön, ahhoz még túl kicsi.

De a sírása őrjítő. Tapasztalatom szerint a babák úgy lettek kitalálva, hogy a sírásuk elviselhetetlen legyen az anyjuk számára, hogy mindenképp valamiféle cselekvésre ösztönözzön. Egyszerűen rossz hallgatni. Fáradt vagy te ehhez, ki tudja hány éjszakai ébresztéssel a hátad mögött. És mivel már mindent megtettél, de az eredmény nulla, tehetetlen vagy és érzed, ahogy egyre nő benned a frusztráció fojtogató gömbje. Kezd átcsapni dühbe.

És eljön az a pont, amikor tudod, ha most hozzá nyúlnál a picihez, lehet, hogy durva lennél, hogy bántanád. Nem ütnéd meg, de legszívesebben legalább megráznád, hogy hagyja már abba! Ez az a pillanat, amikor mindenkit önuralomra intenék – még akkor is, ha mondani könnyebb, mint megvalósítani! Mert egy kis rázás is elképesztő következményekkel járhat.

A babák nyakizomzata, mint tudjuk, még gyenge ahhoz, hogy stabilan megtartsa a picik testéhez képest igencsak nagyméretű és súlyú fejet. Ezért is van az, hogy a legkisebbek fejét tartani kell, mikor felvesszük őket. Emellett az agy csecsemőkorban még nem fejlődött ki teljesen, így különösen érzékeny a mechanikai erőhatásokkal szemben. Az agyat behálózó erek pedig még szintén rendkívül sérülékenyek, így már egy olyan erejű rázás hatására is elszakadhatnak, súlyos vérzéseket okozva, amely esetleg egy későbbi életkorban már nem okozna komoly károkat.

Ha tehetetlenségedben, dühödben megrázod a babát, a hirtelen mozdulat hatására az egész agya elmozdul a helyéről és nekiütődik a koponya kemény belső felszínének. Az agy körüli erek elszakadhatnak, komoly vérzések keletkezhetnek, amelyek a zárt koponyán belül nyomást gyakorolnak az agyállományra. De nemcsak az agy sérülhet: ugyanígy bevérzések keletkezhetnek a szem ideghártyáján is, ami akár vakságot is okozhat. A következő filmet érdemes megnézni:

Körülbelül olyan hatással van az egy éven aluli gyerekre a rázás, mint egy frontális ütközés. A bevérzések komoly agykárosodáshoz vezethetnek, amelynek tünetei nem feltétlenül jelentkeznek azonnal. Ám vannak olyan tünetek, amik rögtön jelentkezhetnek: ilyen lehet a légzészavar vagy akár a légzésleállás, a csecsemő izgatottsága, ingerlékenysége, csillapíthatatlan sírása, a hányás vagy a tudatzavar, esetleg a mozdulatlansága. Súlyos esetben felléphet szívmegállás és bekövetkezhet a halál is. A megrázott csecsemő szindróma egyetlen külső jele általában a koponyában megnövekedett nyomás miatt feszülő kutacs.

Egy kanadai kutatás szerint az egy éven aluli gyerekek esetében ez a leggyakoribb halálok a traumás fejsérülések között, a megrázott babák közül minden ötödik kicsi belehalt a rázásba, de a túlélők több mint fele is idegrendszeri károsodást szenvedett, 65 százalékuk pedig látásában sérült a szem ideghártyájának sérülése miatt.

És hogy mit lehet tenni az ellen, hogy az úgynevezett Shaken Baby Syndrome annyi áldozatot szedjen? Először is, tudatosítsuk: a megrázás is bántalmazásnak számíthat – és nem, nem egyenlő a ringatással! Nem feltételezem senkiről, hogy direkt bántani akarná a gyerekét, de jobb tisztában lenni azzal, hogy ettől még elveszíthetjük az önkontrollt és ez bizony veszélyes!

Ha úgy érzed, hogy nem bírod tovább, mindjárt kiborulsz, megőrülsz, szétfeszít a düh, megbolondulsz, ha még egy percig kell hallgatnod a sírását, gyorsan fordulj meg, és menj el a közeléből! Menj ki a konyhába, szedj ki a szekrényből egy tányért vagy bögrét, és törd össze, zárd magadra a fürdő ajtaját, és sikíts egy hatalmasat, vagy fogj egy nagy halom újságpapírt, és tépd minden dühöddel apró cafatokra! Csapj bele egy szekrényajtóba vagy bokszolj bele a párnába!

Ha van otthon valaki, add át neki a gyereket, és menj el sétálni vagy futni egyet. Kapd elő a kerékpárt és tekerj egyet a környéken. Menj ki egy parkba, ülj le egy padra, és bambuld magad üresre. Vagy hívd fel egy barátnődet, és zokogd el neki az egészet! Kérj segítséget egy rokontól vagy akár attól a szomszédtól, akiben megbízol.

Mindenkivel előfordul, hogy frusztrált, hogy tehetetlennek érzi magát, vagy épp aktuálisan teljesen agyára megy a gyereke. Ez, azt hiszem, normális, ahogy az is, hogy szükségünk van arra, hogy ne érezzük magunkat tehetetlennek, rossznak, magunkra hagyottnak és időnként ki tudjuk engedni a gőzt. Segítséget kérni nem gáz, még egy cigire rágyújtani is jobb, ha segít, mint megrázni a picit. Mert a baba tényleg nem azért sír, hogy kiborítson…

Szilágyi Diána, 2012. szeptember 10.

 
 
 

Babanet hozzászólások  
(1 hozzászólás) 

2013 03 07. 15:32
Jó, hogy írtatok a témáról, jó lenne többször, több helyen hallani róla (pl védőnőktől).
→ válasz erre
X
EZT MÁR OLVASTAD?