Öltözködik a baba

Hőség volt, mikor a gyerek született, de aznap, mikor hazaindultunk a kórházból már nem volt nagy meleg és még az eső is csepergett. Úgyhogy került rá body, hosszú ujjú ingecske, rugdalózó, sapka – duplán -, kardigán, valamint a hordozóban még egy takaró. De nem voltam nyugodt, és a későbbiekben is bajban voltam: milyen időjáráshoz mit adjak rá a babára?

Mint nyári gyerek, később ismét a nagy hőséget kellett elviselnie, még éjszaka is meg lehetett bolondulni a melegtől. De még akkor is bennem volt az aggódás: mi lesz, ha megfázik, mert kevés cuccot adtam rá? Vagy pont fordítva, ha túl sokat, és ettől kimelegszik, és majd pont emiatt lesz beteg?

Most épp túl vagyunk a nagy hőségen, és hirtelen váltással kifejezetten hűvös lett, így nem csodálnám, ha sok anyuka tanácstalanul ácsorogna a pici ruhásszekrénye előtt, azon mélázva, hogy akkor most mi mindent is vegyen elő. Persze, próbálkozhatunk azzal, hogy megnézzük a gyereket: vajon melege van, vagy fázik? Ám az első időszakban még ez sem feltétlenül mérvadó.

Az újszülöttek szervezete az első hat hétben még nem képes a hőháztartást szinten tartani, szabályozni, így valójában a ruházatán múlik, hogy komfortosan, jól érezze magát – persze, csak többek között. Ha a kezét vagy a lábát fogjuk meg, az pontosan a fenti okok miatt nem mérvadó, általában jóval hidegebb, mint a gyerek törzse. Így a legegyszerűbb úgy ellenőrizni a baba hőmérsékletét, ha a pocakját vagy a hátát simogatjuk meg a ruha alatt. Ha ott kellemesen testmeleg, nem izzadt, akkor rendben van.

Abban biztos vagyok, hogy ruhával minden anyuka még a szülés előtt alaposan ellátta a dedet – jóval több cuccal, mint amit a Babakelengye-listán javasolunk. A vásárlás a kismamák egyik kedvenc foglalatossága, nincs ezen mit szégyellni. Hiszen annyi cuki darabot lehet kifogni a boltokban, nem? Meg az ismerősöktől is mindig beesik még egy pakk, teli édesebbnél édesebb, visszautasíthatatlan ruhácskákkal. Nálam is így volt. Már hetekkel a gyerek születése előtt feltöltöttem minden fiókot, polcot, mostam-vasaltam, és álmodozva méregettem az egyre terebélyesebb hasamhoz az egyes darabokat – vajon jó lesz majd rá?

Végül a védőnőm mondta meg a tuti tippet: mindig - napközbenre és éjjelre is - egy réteggel többet adjak a gyerekre, mint amiben én kényelmesen érzem magam. Ha csak egy póló van rajtam, a babára adjak még egy kardigánt, ha hűvös van, és zoknit veszek, rá adjak egy harisnyát a nadrág vagy rugdalózó alá, és még egy kabátkát a kardigán fölé. Na, és persze, tavasszal, nyáron egy vékony, ősszel-télen vastagabb takarót – és ha kell, lábzsákot, overállt -, ha kimegyünk.

Arra külön felhívta a figyelmem, hogy sapka az első hetekben mindenképp legyen a gyereken, két okból is: mert ebben a korban még nagyon érzékeny a fülük, és mert a fejükön keresztül adják le a legtöbb hőt. Melegben elég volt a vékony pamutsapka, de ha lehűlt a levegő, akkor ez már kevésnek bizonyult. Vagy ráadtam egyszerre kettőt, vagy egy vastagabbat. Az már más kérdés, hogy a megkötő ellenére állandóan kilátszott a füle, pedig nem áll el, és nem is volt extra méretű. Csak a sapka csúszkált a fején.

Azért szerencsésen túlélte a gyerek az első hat hetet anélkül, hogy túlmelegedett vagy kihűlt volna. Ti hogyan öltöztettétek a kicsit újszülött és csecsemő korában? Milyen tippeket, ötleteket kaptatok ehhez?

Szilágyi Diána, 2011. szeptember 08.

 
 
 

Babanet hozzászólások  
(6 hozzászólás) 

2011 09 12. 14:23
Lizamama, nekem ez a harisnya + nadrág bentre már egy réteggel több, mint ami rajtam volt :) De bentre, mászó gyerekre már én sem adtam többet egyébként, ha rajtam volt egy melegítőnadrág, akkor rajta is, vagy csak harisnya. Újszülöttre adok egy réteggel többet, a mászós korúra már csak kint - nyáron meg inkább egy réteggel kevesebbet :)
→ válasz erre
2011 09 14. 11:31
pöttyös_labda

Nem jól írtam le: ennyit akkor adtam a lányomra-aki májusi-mikor 3-4 hónaposan leköltözött a padlóra, azon a télen, és csak addig, míg nem mászott intenzíven :)Ezen a télen már csak póló-gatya kombót kap. (panelszökevény vagyok, mindig úgy érzem a családi házban, hogy a padló lényegesen hidegebb, fázik a lábam)
→ válasz erre
2012 01 17. 10:53
Hát az én gyerekeim olyan melegvérűek mint az apjuk. Itthon mindig mezítláb egy szál rövidnadrágban vannak... én meg majd megfagyok:-)

→ válasz erre
Összes hozzászólás (6) megtekintése »
X
EZT MÁR OLVASTAD?