#baba#anya

5 tipp, hogy könnyebben aludjon el a gyermek

A lefektetés az egyik legnagyobb mumus a gyermeknevelésben, hacsak nem azon szerencsések közé tartozunk, akiknél a kicsi este szó nélkül bebújik a saját ágyába és reggelig alszik.

Annyi minden befolyásolja azt, hogyan alszik a gyermekünk! A mozgásfejlődés és az idegrendszer érése rendesen fel tudja borítani a már stabilan működő alvási szokásokat is. Aztán persze ott az érzelmi háttér: a nap történései miatt nyugtalanabb, esetleg felpörgött a kicsi, és jobban igényli a közelségünket. Sajnos sokaknál még mindig a gyermek igényeinek ignorálása a megoldás, hiszen lerendezik a kellemetlen helyzetet azzal, hogy ágyba parancsolják a nyűgös gyermeket. Voltam már olyan fáradt és ideges, hogy én is ehhez a módszerhez folyamodtam, de ez a véleményem szerint olyan szinten rombolja a szülő és a gyermek közti bizalmat, hogy nem éri meg. Úgy gondolom, az alvási nehézségeket azzal lehet megoldani, ha a mögöttük rejlő okokat keressük. Emiatt a megoldás sem lehet mindig egyféle.

1. Ha túlpörgött a kicsi

Ha sok volt aznap a program, vagy lefekvés előtt még megnézhette a kedvenc meséjét – a mostani rajzfilmek eleve nagyon dinamikusak –, ne csodálkozzunk, hogy a kicsi akkor sem tud lenyugodni, ha eljön az alvás ideje. Tartózkodjunk a tévénézéstől, tablethasználattól. Még egy felnőtt esetében is zavarja a nyugodt alvást a sok kütyü, nemhogy egy gyermeknél, aki mindenre sokkal érzékenyebben reagál. Számos szakember tanácsolja azt, hogy az esti órákban már ne legyen erős fény a lakásban, beszéljünk halkabban, nyugodtabban. A mi lelassulásunk átragad a kisgyermekre is.

2. Napi események feldolgozása

Az olvasott esti mese fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni! A kisgyermek a mese segítségével képes feldolgozni a benne lévő feszültségeket. Ha ez a történet ráadásul egy olyan lurkóról szól, aki meglepő módon ugyanazokat a dolgokat éli át, mint ő, azzal csak fokozzuk a mese gyógyító hatását. Az is jó megoldás, ha lefekvés előtt összebújunk a kislámpa fényénél az ágyban, és suttogva kibeszéljük, mi minden történt velünk aznap. A gyermek boldogan és megkönnyebbülten hajtja így álomra a fejét.

3. Félelem ellen

3 éves kor környékén jelentkezik a sötétségtől való félelem. 5-6 évesen szembesül először azzal a kisgyermek, hogy nemcsak a szülei halandók, de ő maga is. Nagyon élénk ebben az életkorban a fantáziája, így az irreális dolgoktól való félelem is megjelenik a palettán. Nem érünk sokat azzal, ha bagatellizáljuk a gyermek félelmét. Nagyon jó módszerek léteznek a rossz érzés csökkentésére. Az egyik ilyen az, ha engedjük a kicsit ideiglenesen velünk aludni – igaz, számoljunk a visszaszoktatással is. Énekeljünk együtt! Éneklés közben egyszerűen nem tudunk félelmet érezni. Ezen kívül létezik már kifejezetten gyermekek részére készült esti jóga könyv, ami segít az ellazulásban, és a pszichológiát is segítségül hívja a félelmek elengedéséhez. Megoldást jelenthet, ha a gyermek jelenlétében megkérjük az alvókáját, hogy védje meg mindentől őt, amíg az édesanyja, édesapja a másik szobában alszik.

A cikk teljes egészében a csalad.hu oldalán olvasható.

2020. szeptember 08.

 
 
 
Címkék:  

gondozás

X
EZT MÁR OLVASTAD?