7 óvintézkedés a bölcsőhalál megelőzése érdekében

A hirtelen csecsemőhalál, a bölcsőhalál vagy SIDS (Sudden Infant Death Syndrome) sajnos egy nagyon fájdalmas és szomorú jelenség, de muszáj beszélnünk róla, mert még napjainkban is kb. 3000-ből egy baba életét követeli meg, az európai statisztikákat nézve (Amerikában még magasabb ez az arány)! Ezért minden kismama érdeke, hogy a bölcsőhalál kialakulásához vezető lehetséges okokat minimalizálja, illetve kizárja.

A bölcsőhalál fogalma nem egy konkrét betegséget takar, megadott kortünetekkel, hanem az olyan halálesetek összefoglaló neve, amik váratlanul, nagyjából egy hónapos és egyéves kor között történnek meg, jellemzően a bébi alvása közben. Persze akad néhány közös tünet, vagy hajlamosító tényező, mint például légzés-elégtelenség (a légzési szervrendszer nem megfelelő kifejlődése), vagy a szívritmus-zavar, és ezek mögött meghúzódnak bizonyos hajlamosító tényezők is, amik lehet, hogy eddig ismeretlenek voltak sokak számára, így most megosztjuk ezeket a Veletek.

  1. Ne feküdjön hason vagy az oldalán a csecsemő, alvás közben - legalábbis az első félévben, amíg nem tud magától megfordulni. A háton fekvésen kívül azért nem ajánljuk a többi pózt, mert a magatehetetlen csöppség könnyebben megfulladhat, ha a matrac vagy más egyéb anyagok eltorlaszolják a légzőjáratát. Ugyanezen okból kifolyólag azt javasoljuk, hogy legyen kemény az ágya és semmilyen plüssállatot, játékot, sőt még ágyneműt se rakjatok be a baba mellé.
  2. Tilos a dohányzás a baba környezetében – a bébi passzív dohányzása nyilvánvalón számos okból igen káros, többek között a bölcsőhalál (SIDS) kockázatát is növeli. Nemcsak a kicsi világra jötte után veszélyes a dohányfüst a babára nézve, hanem akkor is, amikor még a pocakodban van; a mama által elszívott cigik háromszorosára növelik a későbbi bölcsőhalál kockázatát (!), de a kismama passzív dohányzása is negatív hatással lehet a magzatra.
  3. Tanulmányok szerint az édesanyához való közelség a csecsemő pihenése közben, csökkenti a bölcsőhalál előfordulásának esélyét. Azonban az egy ágyban alvást nem ajánljuk, győződj meg mindig róla, hogy az első pontban leírtak biztosítva vannak-e a kicsi számára (kemény, stabil fekhely, veszélymentes környezet), ha túl fáradt vagy, ne szoptasd vagy ringasd kézben, mert félő, hogy elbóbiskolsz.
  4. Szoptasd a picit, ameddig csak lehet, mert a szoptatás (ami szintén egy fajta anyai közelség, méghozzá a legerősebb kötelékek egyike) 50%-kal csökkenti a bölcsőhalál (SIDS) bekövetkeztét. A statisztika mögött megbúvó magyarázatban még nem teljesen biztosak a szakértők; ám egyesek szerint az anyatejben lévő vitaminok és egyéb tápanyagok fertőzések elleni védőszerepében keresendő a válasz.
  5. A kisbabák immunrendszerének megerősítése szintén kritikus jelentőségű a bölcsőhalál kivédését segítő módszerek listáján.
  6. Habár az orvosok még ennek sem találták meg a pontos indokát, de a cumival való altatás is segít a bölcsőhalál megelőzésében. Ha már rendszeresen szopizik a kicsi, nyugodtan elkezdheted a cumi használatát – előbb nem ajánlott. Ne erőltesd, ha nem kéri és ha elalvás után kiesik a szájából, ne tedd vissza. A cumit mindig tartsd tisztán.
  7. Ügyelj a gyermeked szundítás közbeni testhőmérsékletére. Nem kell túlságosan beöltöztetni, a túl meleg sem tesz jót Neki!
  8. Egy éves kor alatt nem ajánlott mézzel etetni a babákat, mert a rossz minőségű mézek egy, az idegrendszerre káros toxint tartalmazhatnak, ami botulizmushoz, azaz mérgezéshez vezethet, s végső soron akár bölcsőhalálhoz is.

Plézer Panna, 2018. március 15.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?