#baba#anya

Vakíthatnak a homokozók

Magyarországon évente hat-nyolc kisgyerek veszíti el látását fertőzés miatt, amit a játszótéren szedett össze.

Az adat megdöbbentő, de a homokozók többségének állapotát ismerve nem meglepő – írja a Reggel. A magyar játszóterek többségén ma még törött üvegekbe, sőt akár használt injekciós tűbe markolhatnak a gyerekek. Azokban a nagyobb városokban, ahol a játszóteret éjjel mások is, más célra is használják, nem ritkán fordul elő ilyesmi. Ez az emberi nemtörődömségnek csak az egyik vetülete. A másik a bakteriális fertőzés láthatatlan veszélye. A gazdik sokszor beengedik kutyájukat a játszóterek homokozóiba. Ezért járhat súlyos következményekkel egy egyszerű homokvárépítés. Ha a gyerek szervezetébe állati ürülékből származó anyag kerül, a kicsi a látását is elveszítheti.

A szemorvosok ma már közösen lépnek fel a megelőzés érdekében. Azt tanácsolják a szülőknek, hogy homokozás után azonnal és alaposan mossák meg a gyerekek kezét. - Bármelyik állat ürüléke terjeszthet fertőzést - mondja Horváth Judit okleveles védőnő. - A kutya és a macska széklete éppen úgy veszélyes lehet, mint a madaraké. Nem kell búra alatt tartani csemetéinket. Hasznosabb volna, ha inkább a homokozókat fednék be éjszakára és a használaton kívüli időszakokra. Megnyugtató lenne, ha egyetlen állat sem érintkezhetne azzal homokkal, amelyben másnap gyermekeink játszanak – mondta.

Horváth László szemészorvos szerint Magyarországon évente hat-nyolc gyermek vakul meg homokozóban összeszedett kórokozók miatt. A kutyák székletében ugyanis gyakran megtalálhatók a toxocare féreg petéi. Szerencsésebb eset, ha az általuk okozott fertőzés lázzal, súlyos tünetekkel jelentkezik. Ez az l -3 éves korosztálynál gyakori, de az orvosok tudják kezelni. Nehezebb felismerni a kórt, ha nem alakul ki gyulladás. A fertőzésnek ez a veszélyesebb formája később, öt-hat éves korban jelentkezik. A féregpeték a gyermek szervezetében kikelnek, és a vérárammal a szembe jutnak. Ott általában heges csomókat okoznak, ami csak szerencsés esetben nem okoz vakságot. A legjellemzőbb tünet, ha a gyerek kancsalítani kezd, mert fertőzött szeme helyett a másikat használja. Ha a szülő ilyesmit tapasztal, orvoshoz kell fordulni.

Forrás: Reggel, Weborvos

 
 
 
Címkék:  

gyerek

X
EZT MÁR OLVASTAD?