Családbarát munkahelyek

Csizmár Gábor szakminiszter a Magyar Tudományos Akadémián tartott ünnepélyes rendezvényen adta át a Családbarát munkahely idei pályázatának díjait.

Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai miniszter és dr. Rauh Edit az esélyegyenlőségért felelős tárca helyettes államtitkára adta át a Magyar Tudományos Akadémia Felolvasótermében a Családbarát Munkahely 2006. pályázat legjobbjainak a díjakat és okleveleket. Az ünnepélyes díjátadó rendezvényen az 50 beérkezett pályázatból bíráló bizottság által kiválasztott cégek képviselői vehették át a megtisztelő címet.

Ebben az évben a szaktárca két pályázattal is segíti a munka és a magánélet összeegyeztetését. Az egyik a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program keretében meghirdetett, "a családi élet és a munkahelyi kötelezettségek összehangolásának elősegítése" című program. Célja, hogy széleskörű szakértői tanácsadással, szolgáltatások nyújtásával segítse a vállalkozások, költségvetési intézmények és non-profit szervezetek számára a családbarát intézkedések bevezetését. A nyertes pályázó nem részesül közvetlen pénzbeli támogatásban, hanem jogosulttá válik az előzetesen kiválasztott szakértő tanácsadó konzorcium szolgáltatásainak igénybevételére. A pályázatban saját hozzájárulás ugyan nem szükséges, de vállalni kell a tanácsadókkal való együttműködéshez szükséges humánerőforrás biztosítását, a kialakított intézkedések bevezetését.

A másik pályázati lehetőség pedig a családbarát munkahely cím elnyerését teszi lehetővé. A hetedik alkalommal meghirdetett Családbarát munkahely pályázat keretében 50 rugalmas, vállalkozó szellemű cég és intézmény vállalta a megmérettetést. A Minisztérium ezzel az évente meghirdetésre kerülő pályázattal törekszik ráirányítani a gazdálkodó szervek figyelmét a téma fontosságára. Fő törekvés: azoknak a már meglévő intézkedéseknek a bemutatása, amelyek vállalatvezetési szinten is megjelentek azzal a deklarált céllal, hogy a vállalati alkalmazottakat segítse a munka és családi élet összehangolásában.

A teljes cikk >> klikk

Forrás: FMM

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?