Helló, meló! - Tűzeset
Közeledett a várva-várt második körös interjú az elektronikai óriással. Bizakodóan futottam neki, a cégnek utána néztem, felkészültem. A pozíciót is alaposan átgondoltam, tudtam, hogy mivel és hogyan kell majd fényezni magam. Kezdtem érezni, hogy nem vagyok annyira izgatott, és ez jó jel, kezdem magam otthon érezni az interjúztatottak világában.
Hűvös az idő, marad a hosszú egészruha. Gyerekek nagymamánál elhelyezve. Tanulva az előzőekből, nem a legmagasabb sarkú cipőmbe bújtam. Nyugi van és béke. Hamar odaérek, ez is jó, ez azt jelenti, hogy egész közel van az otthonomhoz. Ki is számoltam gyorsan, hogy hetente 2 és fél órát spórolok az utazással, ha ide járok dolgozni, és nem a régi munkahelyemre.
Hatalmas vállalatról lévén szó, okozott egy kis feladatot már az, hogy betaláljak az épületbe, de sikerült. A fiatalember - leendő főnököm, legalábbis ekkor még úgy hittem - nem rózsaszín ingben jelent meg, hegyes orrú, fényes cipővel, hanem normálisan, szóval ez is jó benyomást tett rám. Közben azon gondolkodtam, hogy őt vajon zavarja-e, hogy én vagyok az idősebb, mert nekem, azt hiszem, furcsa, hogy ő a fiatalabb.
A beszélgetés, vagy nevezzük interjúnak, semmi különös, mármint a szokásos, nem éreztem különösebben átütőnek sem magam, sem a leendő főnököt, sem az egész helyzetet. Szóval olyan optimálisan semleges volt. Lehet, hogy a fiatalember is ezt érezte, mert az interjú végén egyszer csak felvázolt nekem egy öt percben megoldandó szakmai feladatot, amihez naprakész ismeretekre lett volna szükség. És akkor ott, ezt a kellemesen állóvízszerű interjút sikerült egekig érő lángoló erdővé varázsolni egy szempillantás alatt.
Próbáltam naprakész ismereteket felmutatni, na de nekem ilyenek nincsenek. Próbáltam naprakészség helyett általános dolgok felé vinni a megoldást, de nem, ő kedvesen visszatérített. Égtem, lángoltam, aztán hamuként szétfoszlottam. Legalábbis az elektronikai óriásnak. Világégés és apokalipszis. Régen éreztem magam ilyen kutyául. Így megsemmisülve. Kellett néhány óra, hogy újra embernek érezzem magam.
Másnap véletlenül családilag arra autóztunk, férjem próbálta tréfával oldani a szégyenemet, és a gyerekeknek lelkesen magyarázta, hogy anya tegnap itt járt és rengeteg tűzoltóautóra volt szükség, hogy haza tudjon jönni.
Flóra
Flóra, 2014. augusztus 11.
