Egy szoptatás története - Miért ne add fel soha? II. rész

Egy szoptatás története II. részében (az első részt itt olvashatjátok!) egy olyan újdonsült anyuka történetét olvashatjátok, aki ráadásul messze a családjától, külföldön élte meg a felmerült problémákat. 

Ekkor jött Melissa. Mint utólag kiderült, az osztályon külön szoptatós klinika is működött. Melissa, a vezető kedvesen kérdezte, mi a baj. Elszakadt a cérna, sírva meséltem el mindent, nem kíméltem senkit, mutattam a papírokat, nézze meg, hányszor etették meg az engedélyem nélkül a gyerekemet, és mekkora adagokkal, hányszor kapták le és nyomták vissza a mellemre, pedig tudom, hogy nem szabad, mindenki más tanáccsal látott el, első gyerek, nincs tapasztalatom, szoptatni akarom, de már nem nyitja a száját. A dolog iróniája az volt, mikor az épp jelen lévő nővért mérgesen kioktatta, hogy ezt bizony így nem szabad.

Megvigasztalt, elmondta, hogy látja, mi mindent megteszünk. Elmagyarázta, hogyan próbáljak szoptatni. Persze ekkor még az volt a cél, hogy a kicsi hízzon, úgyhogy pár perc próbálkozás után cumisüvegből lakott jól a fiam továbbra is. Másnap hazamehettünk. Két nappal később mentünk a szoptatási klinikára. Épp egy másik hölgyhöz kerültünk, nem Melissához, de ő is ugyanolyan kedves és tapasztalt volt. Megvizsgálta a kicsit (a szája rendben), megnézte, hogy szopik (ó, rengeteg tejed van!), aztán mondta, hogy akkor – bár általában nem szeretik, de kezdjünk bimbóvédőt használni. De ne akármilyet vegyünk, konkrét típust és méretet mondott. Mivel a pici nem nyitotta a száját nagyra, így a bimbóvédőt már bele tudtam csúsztatni a szájába, aztán már szopizott is kicsit.

Így indultunk el a hosszú úton a szoptatás felé. Pár nappal később a saját megnyugtatásunkra írni kezdtük, mikor mennyi ideig eszik a pici (komfortszopit külön számoltam), mennyi pisis és kakis pelus van. Az első hetekben még fejtem, mert pár perc szopi után nappal csészéből, éjjel üvegből lakott jól a lefejt anyatejjel. Mindig picit többet fejtem, mint amennyit evett, úgy voltam vele, ha majd kizárólag szopni fog a pici, beáll, addig inkább legyen több (Végül pontosan 6060 ml anyatejet dobtam ki a fagyasztóból). Hetente jártunk a klinikára, ahol újabb és újabb tanácsokkal láttak el.

1 hónapos volt a fiam, mikor abbahagytam a fejést. Kb 6 hetes volt, mikor kezdődött a hasfájás. 10 napig kínlódtunk, minden etetésnél keserves sírás volt. Nem akartam gyógyszert adni neki. A megoldást végül a 100% természetes alapanyagokból készült aloe vera ivólé hozta meg, amit nyugodt szívvel adtam a picinek, hisz mi magunk is fogyasztottuk. Napi 5 ml ivópohárból, 2-3 nap után elmúlt a hasfájás (a mai napig minden reggel issza). 2 hónapos volt a kicsi, mikor elhagytuk a cumisüveget. Ekkor még bimbóvédőt használtunk, de már csak szopizott. Aztán jött az utolsó lépés, amikor el kellett hagyni a bimbóvédőt. Ez nehéz volt, de a klinikán kapott tanácsokkal ezt is sikerült meglépni. Pontosan 3 hónapos volt a kicsi, mikor először szopott bimbóvédő nélkül igazán. Én voltam a legboldogabb ember a világon. Sose tudom meghálálni a férjemnek, hogy végig támogatott, mellettem állt, biztatott, vigasztalt, és sajnos azt kell mondanom, ő volt az egyetlen ember, aki tiszta szívből igazán mellettem állt. 

Hogy hol tartunk most?

A fiam 18 hónapos, a mai napig szopik, bízom benne, hogy ez még sokáig így is marad. És újra pocaklakóm van :D Nagyon szeretnék tandem szoptatni, ha a fiam is úgy gondolja a jövőben :) 

Nagyon sokat és sokáig küzdöttünk a szopizásért, ezalatt sajnos nagyon sok anyukát láttam, akik feladták, és ezen elgondolkodva elhatároztam, önkéntes szoptatási tanácsadóként szeretnék a jövőben segíteni másoknak, mert tudom, milyen kemény harc ez. És azt is tudom, mennyire egyszerű, könnyű és természetes, ha már megtanultuk, anya is, baba is. Persze biztosan nehéz lesz egy totyogóval és egy pocaklakóval tanulni, de meg kell próbálnom.

Nem vagyok annyira naiv, hogy azt gondoljam, a második babával simán megy majd minden, nyilván lesznek nehézségek, de más jellegűek, és bízom benne, hogy legyőzzük az akadályokat.

Sokszor elgondolkodom, hol rontottam el, mit csinálnék másképp. Az első és legnagyobb hibám az volt, hogy nem bíztam az ösztöneimben. Elhittem, hogy csak mert más tapasztaltabb, jobban tudja, a gyerekemnek mire van szüksége, bár most már tudom, az ösztöneim biztosabbak, mint bárki tapasztalata. Meg kellett ismernem a testemet is. Mert bizony arról nem tudtam, hogy néha fáj, míg be nem indul a tejleadás. Csak várni kellett volna kb 1 percet, és amint beindult a tej, el is múlt a fájdalom. Hosszú hónapokig így működött, és ha az első napokban hagyják, hogy ezt megtapasztaljam ahelyett, hogy az első pillanatban lekapják a cicimről a gyereket, vagy én merészebb vagyok, és nem csatlakoztatom le azonnal a kisebesedéstől rettegve, talán nem így alakultak volna a dolgaink.

Leblokkoltam. Elfelejtettem kérdezni. Miért engedtem a szülés után elvinni a gyereket? Miért nem mondtam, hogy tegyék a hasamra azonnal? Miért nem tettem fel a kérdést, hol a szoptatási klinika? Miért nem álltam a sarkamra, és mondtam azt, márpedig haza akarok menni, mert nem a kórházban kapom meg a segítséget? Nem tudom a válaszokat, de azt tudom, másodszor másképp akarom. Dúlát szeretnék, akivel ezeket a dolgokat előre meg tudom beszélni, és nagyon nagyon bízom benne, hogy addigra már túl leszek a tanfolyamon, és szoptatási tanácsadó leszek, aki tudja, mit kell tennie, ha gond adódik.   

Remélem, hogy a megélt tapasztalataink segítségetekre lesz, és kicsit könnyebben szoktok össze babátokkal, és lesztek boldog szopizósok! 

Andi M. , 2016. augusztus 29.
 
 
 

Babanet hozzászólások  
(1 hozzászólás) 

2016 09 02. 15:52
Szia, ide nem írhatom ki (reklámnak minősülne), de küldj egy emailt, és már írom is. cím: va.puma87@gmail.com
→ válasz erre
Hozzászólás
Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?