Három évet is kaphat az anyatejpancsoló

A szakértõi vizsgálatok megállapították, hogy a pancsolt folyadék egészségre ártalmas, fogyasztása a csecsemõk fejlõdését veszélyeztetheti.

Vádemelési javaslattal lezárta a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság a nyomozást annak a nőnek az ügyében, aki tehéntejjel és tápszerrel kevert anyatejet adott el valódiként egy másik anyukának - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Tuczakov Szilvána a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Az eset még márciusban történt, ahogy arról a Babanet is beszámolt. Az ügyre úgy derült fény, hogy az anyuka négy hónapos kisfia kétszer is hányt a furcsa folyadéktól. A gyanús anyatejet azonnal megvizsgáltatták a szülők a hódmezővásárhelyi kórházban. Kiderült, hogy azt valamivel megkeverték. Ezután a védőnők elmentek a négy gyerekes anyához, aki a tejét árulta, és kiderült, hogy a következő adagot is keverve akarta eladni az asszony.

A szakértői vizsgálatok megállapították, hogy a pancsolt folyadék egészségre ártalmas, rendszeres fogyasztása a csecsemők fejlődését veszélyeztetheti. Az asszony ártalmas közfogyasztási cikk forgalomba hozatala miatt akár 3 év börtönbüntetést is kaphat.

2009. szeptember 25.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?