#baba#anya

Az újszülött baba sugárzó mosollyal üdvözli apját, amikor felismeri a hangját

Úgy tűnik, az apák és lányaik között valóban különleges kötelék alakul ki, és ennek újabb bizonyítéka a brazíliai Rio de Janeiró-i Flávio Dantas története.

Flávio annyira izgatottan várta, hogy megismerhesse születendő kislányát, hogy már akkor is folyamatosan beszélt hozzá, amikor a pici még az édesanyja pocakjában volt.

Tarsila Batista, az édesanya, elmesélte, hogy minden reggel, mielőtt munkába indultak volna, Flávio üdvözölte a kicsit, megsimogatta felesége hasát, és azt mondta: „Mindig ott leszek melletted.” Valahányszor ezt tette, a baba mocorogni és rugdosni kezdett.

A kis Antonella a Rio de Janeiró-i Marcílio Dias Naval kórházban született, 2019. augusztus 11-én: ez az apák napja Brazíliában, és a kislány egészen biztosan az apja lánya lesz!

Amikor az orvosok először átadták az újszülöttet a szülőknek, Antonella éppen aludt. Tarsila tisztán emlékszik rá, ahogy az alvó kisbabát a mellkasára fektették.

Flávio közel hajolt, hogy üdvözölje a lányát, és elismételte ugyanazokat a szavakat, amiket korábban is mindig mondogatott. És ezúttal Antonella úgy válaszolt, hogy kinyitotta a szemét, és elmosolyodott.

A különleges pillanatról fénykép is készült, ami azóta bejárta az internetet. Az emberek a világ minden pontján osztoztak a boldogságban, ami a szülők arcán tükröződött, amikor újszülött kislányuk elmosolyodott.

Amikor a kis Antonella világra jött, már hónapok óta hallhatta, ahogy az édesapja beszél hozzá. A magzatok már a fogantatás utáni 16-ik hétben képesek feldolgozni a hangokat, és 26 hetes korukra már reagálnak is a külvilág zajaira, a szüleik hangja pedig képes megnyugtatni őket.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Antonella (@antonella.vilela) által megosztott bejegyzés,

Antonella édesanyja azt mondta, a kislány „az Úr ajándéka”, Fláviót pedig teljesen lenyűgözte ez az élettapasztalat. Azt mondta, hogy kislánya iránti szeretete olyan hatalmas, hogy nem fér meg a mellkasában, és hozzátette, abban a pillanatban, ahogy megpillantotta, biztos volt benne, hogy tudja, mi az igazi szeretet.

Tarsila is kimondhatatlanul boldog volt, és amikor hazaértek, megosztott egy képet magáról és a kislányáról a következő szavakkal: „Ha a vagyont szavakban mérnék, akkor én egyetlen szóban tudnám összegezni: Te. Az én ritka ékszerem, amit Isten keze metszett.”

Egyértelműen kijelenthetjük, hogy Antonella rendkívül szerencsés kislány, hogy ilyen szerető szülei vannak.

A cikk és kép forrása: filantropikum.com

2020. november 09.

 
 
 
Címkék:  

szülők és gyerek

X
EZT MÁR OLVASTAD?