#baba#anya

Depressziós anya – agresszív gyerek?

A depressziós várandós anyák gyermekei tinédzserkorukra nagyobb valószínűséggel válnak agresszívvé, mint a lelkileg egészséges kismamák szülöttjei. Ez derül ki egy nemrég készített tanulmányból.

Ráadásul a tanulmányban résztvevő, magukat agresszív tinédzsernek tituláló nők nagy eséllyel válnak maguk is depressziós kismamává. Ez persze nem jelenti azt, hogy minden, ezzel a depressziós várandós gyermeke viselkedési zavarral küzd majd és verekedős lesz, ám a kutatók szerint a kérdésre mégis érdemes odafigyelni.

„Eddig főleg a szülés utáni depresszió csecsemőkre gyakorolt hatása kapott nagy figyelmet” – mondta Dale F. Hay pszichológia professzor, a walesi Cardiff Egyetemtől, aki nyomatékosította, hogy a terhesség alatti pszichés betegség szintén éppoly nagy befolyással bír a születendő babára nézve. Hay és kollégái egy belvárosi területen élő 120 brit tizenéves és szülei kapcsolatát vizsgálták. A fiatalokat 4, 11 és 16 éves korukban kérdezték meg.

Az anyukák körülbelül egyharmada szenvedett depressziótól kismama korában, ami magasabb a világszerte becsült átlagnál, vagyis a 18 százalékos rátánál – mondta a pszichológus. A kutatók ezt a nagy eltérést azzal magyarázzák, hogy a résztvevők hátrányos helyzetű városrészen élnek.

A terhesség alatt zavarral küzdő nők gyerekei 16 éves korukra négyszer nagyobb eséllyel váltak agresszívvá, mint más anyák tinédzserei – írja az Orientpress. Míg a lelkileg ép várandós édesanyák gyermekeinek 8,5 százalékánál jelentkeztek antiszociális viselkedésre utaló jelek, addig az előző csoportba tartozó nők serdülőinek 29 százaléka vált problémás magatartásúvá 16 éves korára - tudatta a Live Science.

Ugyanez a kapcsolat azonban nem volt igaz a depressziós kismamák és a nem erőszakos, de deviáns viselkedésformát mutató, például lopásra hajlamos tizenévesek között.

A statisztikai elemzésekből kiderült továbbá, hogy azok a nők, akik serdülőként zavarokkal küzdöttek, vagy agresszívak voltak, nagyobb eséllyel váltak terhességük alatt is depresszióssá. Ez a két tényező pedig nagyban hozzájárul a gyermeküknél is kialakuló viselkedési problémákhoz – állapították meg a kutatók, figyelmeztetve arra, hogy a zavarral küzdő kismamák nagyobb odafigyelésre és támogatásra szorulnak.

2010. február 08.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?