#baba#anya

Karácsonyi hagyományaink

Gyerekkoromban minden Karácsony egy megszokott forgatókönyv szerint zajlott: otthon, sötétedés után meggyújtottuk a gyertyákat, gyors ajándékozás, aztán szedelődzködés, és irány az apai nagymamámék, akiknél addigra ott voltak apám testvérei és családjaik is. Itt nagy vacsora és a többi, majd másnap irány az anyai nagymama. A gyerek születése után nálunk is ez volt a forgatókönyv. Egy ideig.

Mert azért voltak ezzel a dologgal problémák. Egyfelől, nem szeretek időre készülni, legalább Szenteste ne kelljen már állandóan az órát nézni. Állandó nyugtalanságban telt a nap, hogy időben kész legyen minden, amit otthon el akartunk intézni. Még a gyertyagyújtás is kapkodással telt. Másfelől azért sem kedveltük ezt a menetrendet, mert nem jutott időnk egymásra, a gyerek pedig Szenteste már egyáltalán nem tudta kiélvezni az ajándékait.

Így aztán egyik évben úgy döntöttünk, hogy szeretnénk csak magunkban, hármasban lenni Szenteste. Utána Karácsony első és második napján nagyon szívesen megyünk a rokonsághoz, csak legalább ez az este maradjon kizárólag a miénk. És ettől kezdve nyugalom van Karácsonykor.

Persze, ez a nagycsaládi Karácsonyt szerető nagymamámból ellenérzést váltott ki, meg is sértődött, de aztán úgy nyilatkozott, belátja, hogy jobb nekünk hármasban. És tényleg így van, jobb nekünk így. Először is, a magunk tempójában készülünk. Szépen-lassan díszítjük a fát, közben együtt főzzük a vacsorát – mondjuk, egyszer nagyon vicces volt, mikor este 7-kor derült ki, hogy a vásárolt kacsamellet keményen ki kell tokozni, ketten álltunk felette két szemöldökcsipesszel, este tizenegykor már ehettünk is.

Az a speciális hagyományunk is megvan, hogy minden évben más ételekkel készülünk. Nincs hal – mert nem szeretjük -, sem töltött káposzta, mert az ünnep előtt közösen áttúrjuk az elérhető recepteket és olyasmit készítünk, amit a rohanós hétköznapokon nem próbálnánk ki. Ennek ellenére még arra is jut idő, hogy megsüssünk jó pár tepsivel a kedvenc hamis-mézeskalácsunkból, aminek nem kell állnia, mert azonnal puha, harapható.

Aztán mikor minden készen áll, mindenki sorban ellátogat a fürdőbe, persze, nyilván a szülők egyike marad utoljára. Hogy miért? Mert ha kész az egyikünk és a gyerek – ünneplőbe vágva, frissen-illatosan -, akkor lehet indulni Angyalka-vadászatra.

Ez tulajdonképpen annyit jelent, hogy elvisszük sétálni a gyereket, és közben lessük, hogy hol járt már az Angyalka, aki addig hozzánk még nem érkezett meg. Lessük a nyomokat, ha van hó, akkor abban, egyébként meg az ablakokon át nézzük, hogy hol égnek már a gyertyák, hol ölelgetik egymást a családtagok, örömködve az ajándékok felett.

Próbáljuk követni az útvonalát, hátha nyakon csípjük. A gyerek elképesztően élvezi, még úgy is, hogy ma már tisztában van azzal, pontosan ki is az Angyal. Közben az otthonmaradt szülő, aki a személyes higiénére hivatkozva látványosan elvonult a vadászatra indulás előtt a fürdőszoba felé, természetesen felelős azért, hogy a karácsonyfa alatt szépen elrendezve felbukkanjanak az ajándékok. Aztán, ha minden kész, megereszt egy hívást a nyomozásban lévőknek.

Hazaérés után a gyerek tulajdonképpen még kabátban nekiesne az ajándékhalmaznak, ha hagynánk. Helyette azért eléneklünk egy karácsonyi dalt, miközben bámuljuk a gyertyák fényét és a csillagszórók szikráit. Aztán már tépheti foggal-körömmel a csomagolást. Miután kicsit lenyugodott, asztalhoz ülünk, komótosan, nagyokat beszélgetve esszük meg a közösen főzött vacsorát, aztán kipróbálunk minden játékot, minden ajándékot.

Van, hogy éjfélig, éjjel egyig játszunk, és mikor már mindenki végleg kifáradt, jöhet még egy mese az egyik új könyvből. Egyébként az sem ritka, hogy ilyenkor együtt alszunk, egy ágyban, mind a hárman. És másnap reggel sincs rohanás, csak összebújás, játék, nyugalom.

Mióta ez a mi családi hagyományunk, azóta imádom a Karácsonyt. Most is alig várom már, kezd bedarálni a dolog, a kollégákat is karácsonyi dalocskákkal fárasztom. És mindjárt itt van!

Nálatok milyen karácsonyi hagyományai vannak a családnak? És mi a menetrend?

Szilágyi Diána, 2011. december 21.

 
 
 

Babanet hozzászólások  
(3 hozzászólás) 

2011 12 22. 11:33
Nálunk is egy őrült rohanás a karácsony. Folyton harcolok ellene, idén talán elértem valami apró eredményt.
Mielőtt a gyerekek megszülettek, mi is már Szentestére mentünk a családjainkhoz. Amikor aztán már hármasban ünnepeltünk, ragaszkodtunk hozzá, hogy csak 25-én csatlakozzunk a nagy családi ünnepléshez. Mivel családjaink 300 km-re laknak tőlünk, nem egy napra megyünk, bőven kell készülődni, csomagolni, így a saját ünneplésünk után, amikor a gyerekek végre alszanak már, hajnalig csomagolunk, próbáljuk a maradék ételeket elpakolni, stb. Tavaly már azt sikerült elérnem, hogy nem reggel indulunk, hanem kényelmesen, ahogy lazán elkészülünk, így a gyerekek is játszhatnak még az új játékaikkal, mi meg alhatunk tovább. Idén pedig úgy beszéltük meg, hogy még 25-én is itthon ebédelünk, és csak estére érkezünk a mamáékhoz.
És nálunk az is már jó pár éves hagyomány, hogy a karácsonyfa 24-én reggelre itt áll a nappaliban. Így egyszerűbb a díszítés, hiszen nappal nem alszanak már, és tovább is élvezhetjük a szép fát.
Az ajándékozás nagyjából úgy megy nálunk is, mint Nálatok, Dia, csak mi a séta után megyünk átöltözni, de a többi dettó:)
→ válasz erre
2011 12 22. 22:20
Nálunk balhé volt, mikor második évben közöltük a férjem szüleivel: 24-én este mi csak hármasban szeretnénk lenni...aztán kénytelenek voltak elfogadni a tényt.25-én ebédre megyünk az egyik mamához, uzsonna-vacsorára a másikhoz, a többi rokont pedig kihagyjuk a sorból, mert őszintén szólva nem vagyok kíváncsi azokra, akikkel év közben 2 mondatot sem váltunk, de karácsonykor "kötelező" lenne "valami aprósággal" megajándékozni.
Amikor a nagyobbik gyerekem 2 éves volt mi már együtt díszítettük a fát, hogy az angyalkák alátehessék az ajándékokat. Imádta és mi is, olyan lelkesen pakolta a díszeket!!
Most, hogy a pici másfél éves új taktika van: 24-én reggel már ott fog állni a fa, alatta az ajándékokkal, így egész nap élvezheti az új játékait.Sőt, nálunk mindkét gyereknek van saját pici fája, amit kedvükre díszíthetnek fel.
→ válasz erre
2011 12 23. 13:55
Lehet, hogy már írtam néhányszor, de most is leírom. Nálunk a férjem dolgozik karácsonykor. 21-én indult este és 28-án ér haza este. Így nálunk a Jézuska kivételt tett velünk, hamarabb elkészülhettünk a fával. Én délelőtt a naggyal az ovis ünnepségen voltam, addig a férjem itthon a kicsivel díszítette a fát. Amikor hazaértünk, közösen ebédeltünk, majd a gyerekek lepihentek, mi meg pakoltunk a férjemnek össze. Délután játék közösen, este amíg én fürdettem, addig a párom a fa alá csempészte az ajándékokat. Még este lehetett játszani egy kicsit, utána elköszöntünk apától és alvás. A párom meg elindult a messzeségbe, 11-kor hívott, hogy megérkezett rendben.
Szenteste hármasban leszek a fiúkkal, Karácsonykor meg jönnek a rokonok. Pár éve még mi mentünk anyósékhoz, anyukámékhoz, de most már nem. Az anyósomékkal nagyon megromlott a viszonyunk, párom azt mondta, hogy lehet látogatni a gyerekeket, de ennyi. (Hosszú lenne elmesélni, meg most nem is szeretnék ezzel elszomorítani senkit.)
Az apukám halála óta (két éve), anyu hozzánk jön a nagyobbik nővéremmel együtt, mert mindketten egyedül élnek. A másik nővéremék is eljönnek hozzánk, mivel a párom elviszi az autót, így nekem kényelmesebb, ha hozzánk jönnek és nem nekem kell cipelnem rokontól rokonig a két gyereket. Ajándékot csak a gyerekeknek veszünk, egymásnak az együtt töltött időt adjuk. Mindenki süt-főz és visz a másiknak egy keveset, jókat beszélgetünk, játszunk, eszünk-iszunk, jól érezzük magunkat.
Ennyi lenne dióhéjban. Hagyományról majd akkor tudok beszámolni, ha az enyémek is nagyobbak lesznek és kialakul valami nálunk is. Az otthonról hozottakat őrzöm a szívemben és próbálok belőle átadni a gyerkőcöknek és a férjemnek is, mert neki nem sok szeretetben volt része gyerekként.
Kívánom mindenkinek, hogy örömben és szeretetben teljenek az ünnepek!
Ne akarjunk görcsösen ragaszkodni a tökéleteshez, elégedjünk meg azzal, hogy mindenki, akit szeretünk jól érzi magát velünk.
→ válasz erre
X
EZT MÁR OLVASTAD?