Géntervezett csecsemő

Nagy-Britanniában megszületett az első
genetikailag megtervezett gyerek.

Császár-metszéssel jött a világra hétfőn Jamie Whitaker, akit a lombikprogramon belül genetikailag módosítottak embrióként, hogy szövetei négyéves bátyjával megegyezzenek, adta hírül az Ananova.
A négy éves kisfiú ugyanis speciális típusú vérszegénységben szenved, melyet köldökzsinórból vett őssejttel lehet csak gyógyítani, ehhez azonban teljes vér- és szövetegyezésre van szükség.
Szülei Chicagoba utaztak kezelésre egy genetikai intézetbe, miután Nagy-Britanniában visszautasították kérelmüket, hogy módosíthassák az embriót.
Az apa egy újságnak nyilatkozva elmondta, ők mindössze annyit csináltak, hogy a genetikai egyezés 25 százalékos arányát 98 százalékosra javították a petesejtek módosításával. "Nem választottuk ki a gyerekünk nemét, szem- és hajszínét. Jelenleg Jamie vérét vizsgálják, és néhány napon belül kiderül, szövetei megfelelőek-e. Egyelőre még nem is gondolunk az őssejt-vérre."
Jamie köldökzsinórjából már kivonták az őssejteket, és hamarosan az is kiderül, ugyanabban a betegségben szenved-e, mint bátyja

 

Forrás: Velvet.hu

2003. június 20.

 
 
 
Címkék:  

gyermekvállalás

X
EZT MÁR OLVASTAD?