A méhlepény: összeköt és elválaszt

Számtalan feladatot ellát ez a szerv, míg az épphogy megfogant életből egy teljes emberke fejlődik. Emellett a placenta az összekötő kapocs az anya és a benne, a méhében fejlődő baba között, ugyanakkor el is választja őket egymástól. Mi mindent tesz a méhlepény azért, hogy pár hónap múltán magunkhoz ölelhessük a magzatmázas, nyöszörgő kis csomagot?

Közös érdek – közös szerv

A méhlepény – vagyis placenta – részben anyai, részben magzati képződmény. Az anyai részt a méh megvastagodott nyálkahártyája alkotja. Ezt a nyálkahártyát (decidua) nevezik hullóhártyának is, mert szüléskor leválik és a placentával együtt kiürül.

A méhlepény magzati része (placenta fetalis) a magzatburok egy alkalmas helyzetű részéből, a korionlemezből alakul ki. Ennek közepén tapad a köldökzsinór, amelyben két verőér és egy véna gondoskodik róla, hogy a baba a lehető legoptimálisabban fejlődhessen. A korionlemezből bolyhok nyúlnak ki a méhlepény anyai része felé, tapadó bolyhokkal rögzítik a fejlődő embriót, miközben vékonyabb bolyhocskákat eresztenek a méhnyálkahártyába is, az anya vérét tartalmazó bolyhok közé.

Ezeken a kisebb bolyhokon keresztül történik a tápanyagok cseréje az anyai és a magzati vér között. Az anyai és magzati vér a szülésig nem keveredik, mert a bolyhok falai elválasztják egymástól. A méhlepény biztosítja azt is, hogy az anya szervezete nem antigénként, vagyis immunológiai ellenségként reagál a babára.

A beágyazódás a fogantatást követő 8. napon kezdődik, ekkor az embrió táplálását még a magzatburok külső rétegén található sejtek végzik, ám a 13. napon már megjelennek a bolyhok, további két nap múlva pedig kialakulnak az első erek. A 21. napon már teljes gőzzel zajlik a tápanyagok cseréje az anya és a magzat vére között.

Gondoskodik a babáról

A 14-16. héten a méhlepény elnyeri végleges formáját, ekkora mintegy 22 centiméter átmérőjű, 2-2,5 centiméter vastag, 400-500 gramm tömegű szervvé fejlődik, amely az 55-60 centiméter hosszú, 2-2,5 centiméter vastag köldökzsinóron át látja el a magzatot a fejlődéséhez szükséges tápanyagokkal és oxigénnel.

A méhlepényen keresztül jutnak el a babához bizonyos ellenanyagok és hormonok is, és sajnos, esetenként bizonyos betegségek kórokozói is – ilyenek például a rózsahimlő (rubeola), kanyaró, gyermekbénulás, AIDS. Sok betegségtől viszont pont a méhlepény védi meg a babát, amely mintegy szűrőként szolgál ezekben az esetekben. Ez a komplikált szerv zsírsavakat és állati keményítőt (glikogén) is szintetizál. A baba salakanyagai (pl. szén-monoxid) szintén a placentán keresztül távoznak.

A méhlepény hormonokat is termel, méghozzá nagyon fontosakat. Az első hormon, amit termelni kezd, talán mindenki számára ismerős: ez a humán koriogonadotropin, vagyis a sokat emlegetett hCG, amelynek jelenléte alapján adnak pozitív vagy negatív eredmény a terhességi tesztek. Már az első kimaradt menstruáció idején kimutatható az anya véréből és vizeletéből, és csak és kizárólag terhesség esetén van jelen a szervezetben. Ez a hormon biztosítja a progeszteron és ösztrogén termelődését is, amelyeknek köszönhetően a méhnyálkahártya felkészül a beágyazódásra és a terhesség kihordására.

A placenta termeli a humán placentáris laktogén (hPL) vagy másnéven korionális szomatotropin hormont is, amely a mellekben található mirigyeket készítik elő a tejtermelésre – többek között ezektől nő meg a mell mérete is a terhesség során -, és az anya vérében segítenek fenntartani azoknak az anyagoknak a szintjét, melyekre a magzatnak szüksége van.

A méhlepény termel még ösztrogént – amely szintén a tejelválasztásra való felkészülésben játszik szerepet, de emellett még a méh megfelelő növekedését is biztosítja -, valamint progeszteront. Utóbbi hormon segít „a babának a kapaszkodásban”, vagyis fenntartja a méhnyálkahártyát – esetenként ezzel is szokták megtámogatni a terhességet az orvosok -, miközben gátolja a méhizomzat összehúzódását, így szerepet játszik abban is, hogy a szülés nehogy idő előtt beinduljon.

Jól tapad?

Az embrió a méh bármely pontján megtapadhat és fejlődésnek indulhat. A méhlepényt találhatja az orvos a méh hátsó falán, vagyis a gerincoszlop felé eső részen, a mellső falon, azaz a hasfal felőli oldalon, a méh tetején, vagyis a fundusban. Esetenként a méhlepény részben vagy egészben fedheti a méhszájat is. A méhlepény elhelyezkedését általában az ultrahang vizsgálat után tudja meg a kismama.

Ha a méh tetején vagy hátsó falán tapad a méhlepény, az a legideálisabb. A mellső falon tapadó placenta esetében viszont császármetszés esetén az orvosnak figyelnie kell arra, nehogy belevágjon, és a terhesség során a kismama később fogja érezni az első magzatmozgásokat is.

Ha a méhszájat is fedi a lepény – részben vagy egészében -, akkor mélyen fekvő lepényről beszélünk. Ha ez a terhesség korai szakaszában fordul elő, az első harmadban, akkor a méh növekedésével a lepény feljebb csúszhat – ilyenkor a biztonság kedvéért azért az orvosok kíméletes életmódot, esetenként ágynyugalmat javasolnak, és eltiltják a kismamát a nemi élettől. Ám ha a terhesség vége felé is a méhszájon tapad a lepény, az vérzést okozhat – az ilyen esetekben általában az orvosok a császármetszés mellett is döntenek.

Szilágyi Diána , 2011. augusztus 23.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?