#baba#anya

Terhesnapló 6. - „Charlie” angyalai

Ötödik terhesnaplónk Koppány születésével véget ért, bár Csumpi - kis fáziskéséssel - jelentkezni fog még a Babanet oldalain. Most viszont szeretnénk nektek bemutatni Lénát, a Babanet hatodik terhesnaplójának szerzőjét. Léna Skóciában él 2,5 éves kislányával és lett származású férjével, így várhatóan igazi multikulturális terhesnaplót olvashattok a következő hónapokban.

Megtiszteltetésként ért, hogy én írhatom a következő babanaplót, immáron a hatodik leszek a sorban. Nagyon sokat segített a Babanet, mikor első gyermeket vártam. Rengeteg megválaszolatlan kérdés volt a fejemben, amit akkor a 2011 januári babásokkal tudtunk megvitatni. A „tudatlanságomnak” oka pedig az, hogy Skóciában találtam meg a szerencsémet - immáron öt éve, hogy itt élek.

Második babánkat várjuk, jelenleg a 8. hétben járunk. Döcögősen indult a terhességem.

Áprilisban, rögtön az esküvőnk után - igen, mi nem követtük a „hagyományos” előbb esküvő, aztán a gyerekek sorrendet -, eldöntöttünk, hogy jöhet a kistesó. Amint lehetett, befejeztem a fogamzásgátló szedését, és láss csodát, júliusban már két csíkos tesztet tarthattam a kezemben. Örömünk felhőtlen volt, hiszen a tesztelés napján költözhettünk be az új otthonunkba, ahová többek közt azért is költöztünk, mert kelleni fog a nagyobb tér a második babához - no meg persze a férjem odáig volt a házhoz tartozó garázsért.

Nem sokkal ezután jött a hideg zuhany. A hatodik hét után vetélés tünetei jelentkeztek nálam. Ahogyan már megszoktam az itteni „nemtörődöm” egészségügyet, nem voltam meglepődve, mikor a vetélést is simán elbagatelizálták. Pihenjek, szedjek be paracetamolt, ami itt a lábtöréstől a vakbélig mindenre gyógyír, aztán jelentkezzem, ha nagyon fáj. Elkerekedett szemmel néztem férjemre, aki nem értette, hogy min csodálkozom ennyire.

Persze, hogy fájt. De nem is annyira testileg, inkább lelkileg. Egy világ omlott össze bennem akkor. Két nap kínlódás után, természetes úton elment a babánk. Amíg az ember lánya nem éli át ezeket a borzalmakat, addig esze ágába se jut, hogy ilyen vele megtörténhet. És tényleg...

Aztán teltek a hetek, a lelki sebek gyógyulni kezdtek, mi pedig reménykedtünk, hogy nem kell majd sokat várnunk a következő baba érkezéséig. 4-6 hetet javasoltak, azt mondták, annyi idő alatt kell majd visszatérnie a menzeszemnek. Négy hét után éreztem, hogy valami nincs rendben. Vagy talán nagyon is rendben van.

Volt itthon egy utolsó, majdnem elfelejtett terhességi tesztem, amit szeptember 7-én délután megcsináltam. Pozitív lett!

Az első örömteli pillanatok után belémhasított a gondolat, hogy mi van, ha ez túl korai volt? Mi lesz, ha ez a baba sem marad meg? Gyorsan elhesegettem a sötét gondolatokat, és átadtam magam az érzésnek, hogy ismét babát hordok a szívem alatt.

A vizsgálatok még messze vannak, viszont egy privát klinikán történt ultrahangon már túl vagyunk. Ennek a vizsgálatnak is oka volt, mivel pár napja ismét véreztem. Megint jött a pánik, az elkeseredettség, viszont most valami más volt. Kiderült, hogy kettő babánk volt, csak sajnos az egyik iker felszívódott, és a hátramaradt petezsák ürült ki. Viszont a másik picike jól van, és ez az, ami számít jelen pillanatban.

És hogy honnan jött a cikk címe? Kislányom, Molly nevezte el a babát Charlie-nak. Nem tudom, hogy honnan szedte, de rajta maradt. Molly pedig napokig lelkesen lobogtatta az ultrahangon készült képet.

Léna

Léna, 2013. október 11.

 
 
 

Babanet hozzászólások  
(12 hozzászólás) 

2013 10 11. 14:54
Lena,
Elorebocsatom, ez nem lesz tul kedves udvozlet. En is Nagy-Britannia-ban elek - kicsit regebben, mint te - es az itteni egeszsegugyben dolgozom. Kozep-europaiak koreben valahogy nagyon nagy divat a itteni eu-t szidni, nemtorodomnek ill. hanyagnak belyegezni. Ilyenkor mindig elgondolkodom azon, ha tenyleg ennyire nemtorodomok es megbizhatatlanok vagyunk, kedves hazankfia ugyan miert nem utazik haza es veszi igenybe a magyar eu szolgaltatasait. Az allampolgarsag es a taj kartya gondolom meg meg van, hat akkor? Hogy a tavolsag miatt nem praktikus? Hat nem a baba egeszsege a legfontosabb?
Azt irod, ateltel it egy vetelest. En is, csak nem 6, hanem 8 hetesen. Bementem verzessel, csinaltak egy ultrahagot, a doki kozolte, hogy 80% esellyel megmarad a baba de ha nem, akkor sem tehetnek semmit, mert a korai vetelesek oka nagy %-bank kromoszoma-rendellenesseg, majd hazakuldott. Paracetamol nelkul. A baba nem maradt meg, nem is hibaztattam erte senkit.
Azt irod, a ferjed nem ertette, min is csodalkozol, en sem ertem. Egesz pontosan mit is kellett volna tenniuk erted, amit nem tettek meg?
A fentiektol fuggetlenul kivanok neked problemamentes terhesseget es egeszseges babat a vegen.


→ válasz erre
2013 10 11. 15:20
Kedves Léna!

Örülök, hogy jól vagytok a kicsivel és várom a heti beszámolókat nagy izgalommal!

Kelica: Szerintem Léna sem hibáztatta az ottani egészségügyet. De az akkor sem normális, hogy egy vetélő nővel ne foglalkozzanak. Én is elvetéltem volna, ha nem itthon kapok ellátást. Egyszerűen felírtak duphastont és magnéziumot. Láss csodát, van egy nagy és egészséges fiam! Barátnőmet mg sem uh-ozták, nem kapott semmit és hazaküldték. Így el is vetélt.
→ válasz erre
2013 10 11. 15:39
Sziasztok!

Lénának gratulálok a babához, nagyon remélem, hogy minden rendben lesz veletek:)
A kialakult vitához csatlakoznék egy picit. Szerintem is elég felületes volt az ottani eü. Nekem van egy 11 hónapos fiam. Kis tesóval júliusban lettem terhes. Augusztusban vetélés tüneteivel elmentem a kórházba. Megvizsgáltak és mondták, ha akarom adnak duphastont. Örültem neki, mert a fiam is ezért születhetett meg. Viszont ez az orvos elmondta, amit a másik nem. A duphaston mellett akkor is megmarad a baba, ha valami komoly baja van. Na ezek után nem kértem a gyógyszert. 4 hét múlva állapították meg, hogy elhalt a magzat. 10 hetes terhes voltam, amikor egészségügyi kaparást végeztek, mert nem tisztult ki. Ha olyan felületesek lettek volna az orvosok, mint Lénával lehet, hogy többet nem lehetne babám.
Szóval, lehet, hogy a Magyar eü.-ben is vannak nagy problémák, de ezek szerint jobban odafigyelnek.
→ válasz erre
2013 10 11. 17:17
@kelica:
Kedves kelica,

Nem véletlenül írtam, hogy "nemtörődöm" az egészségügy. Ha 25 éve élnék itt is ezt mondanám, tehát nem hinném, hogy az itt eltöltött évek száma ezt bármennyire is befolyásolná. Az előző szülésem, ami nem sikerült fényesen (kitérek majd erre is következő cikkemben) teljesen elrontotta az egészségügyről kialakult, és azóta sem makulátlan véleményemet.
És ha figyelmesebb lettél volna, nem hiába nem megyek haza. A férjem, aki magyarul nem tud, mégis mit kezdene magával Magyarországon? Vagy a gyerekért mindent? Azt hiszem, hogy a "nemtörődöm" jelző nem jelentette azt, hogy életveszélyben lennénk. Mindenkinek meg lehet a véleménye, és általában ilyenkor mindig azt kapom, hogy mit is keresek itt? És aki az otthoni eü-t szidja? Az hová menjen?

Emellett mindenkinek köszönöm a drukkokat :)

→ válasz erre
2013 10 11. 17:20
Ja és még valami. Mivel itteni lakos vagyok, otthon ugyanúgy kezelnek, mint egy külföldit. TAJ kártyám sincs már, úgy, ahogy lakcímkártyám sem. Ha bármilyen problémám akadna otthon, csakis az EU egészségbizosítási kártyámat tudnám használni. Molly is magyar állampolgár, mégis ugyanezek vonatkoznak rá is.
→ válasz erre
2013 10 11. 17:25
@telokin89: veteles utan itt is csinalnak ultrahangot; ha nem tavozik el a magzat, akkor kuldenek kaparasra. Meg mindig nem ertem, ha olyan szar a brit eu, vajon miert szul itt ennyi kozep-europai onkent es dalolva?
→ válasz erre
2013 10 11. 17:55
@snowball: hat igen, szidni a legkonnyebb barmit is...akar az otthoni eu-t, akar az ittenit. Mindenesetre nekem a cikkedbol nem vilagos, miert is van rossz velemenyed az ittenirol. Ha szulessel kapcsolatos horrorsztori kell, hat azt aztan a vilag minden orszagabol. Es nem mindig a rendszer hibaja. Ha eszrevetted, itt teljesen mas az egeszsegugyi ellatas filozofiaja, mint Mo-on, maskent viszonyulnak az emberhez, partnernek tekintenek (kellene), nem pedig magatehetetlen, tudatlan betegnek, aki 5-ig sem tud szamolni. Ami pedig a nemtorodomseget illeti, teny, csak a szukseges vizsgalatokat vegzik el ill. nem avatkoznak be feleslegesen. Valamikepp ertem, hogyha valaki a mo-i rendszeren szocializalodott, annak ez nemtorodomsegnek tunhet, de egyszeruen csak mas az ellatas kulturaja. Tovabbra is fenntartom, ha nekem ilyen velemenyem lenne az itteni rendszerrol, en bizony hazajonnek szulni akarhogy is, mar csak a babam es a sajat egeszsegem erdekeben is.

→ válasz erre
2013 10 11. 20:42
@kelica: Nekem az a meglátásom, hogy akinek problémamentes terhessége és szülése volt, annak 100x jobb a brit rendszer, mert nem zavarják, engedik otthon szülni, stb. Viszont ha már problémák, komplikációk lépnek fel, nem biztos, hogy idejében észre veszik, megfelelően ellátják. Az, hogy a szerencséből adódóan sokak így is egészséges gyermeket hoznak világra, az azért mégsem vigasztalja azokat, akiknek időben történő beavatkozás megmenthetné a gyermekük életét/egészségét. Ez nem csak a terhesgondozásra és szülésre vonatkozik. Nekem Angliában atípusos tüdőgyulladásom volt tavaly. 2 hónapig "kezeltek" itt, majdnem rosszul végződött a dolog, de hazamentem, az ottani háziorvosom gondos kezelésének és odafigyelésnek köszönhetően egy hónap alatt meggyógyultam (összesen tehát 3 hónap! azért, ez elkerülhető lett volna). KÉt gyerek mellett senkinek nem kívánom a tüdőgyulladás telefonon történő gyógyítását. Orvos vagyok, én mondtam mindig hogy szerintem mi a baj, szerintem min változtassanak a terápiában, így éltem túl. De nem gyógyultam meg. Számtalan ilyen esetet tudnék sajnos felhozni. MÁr az egyetemen is tanultuk, hogy a brit eü-i ellátás híresen rossz. Az alapellátás. Feljebb már nincs gond. Na, de általában alapellátásra van szüksége az embernek. Mire szakorvoshoz kerülsz, sokszor már késő vagy kétszer annyi pénz és idő a gyógyulás, ha egyáltalán lehetséges.
→ válasz erre
2013 10 11. 21:18
@kelica: "Egész pontosan mit is kellett volna tenniük érted": például azt, amit az én orvosom tett velem, igen, Mo-n: azonnal adott Utrogestan-t (úgy tudom, "erősebb", mint a Duphaston) és nagy adag magnéziumot. Mert ez itthon azért, alap!
Számomra a "majd elmegy, biztos beteg volt"-hozzáállás eléggé ókori. Mi van pl. a nehezen/rosszul megtapadó, de amúgy egészséges fétuszokkal, meg a többivel a 20%-ból? Vesszenek?
→ válasz erre
2013 10 12. 21:51
A legjobbakat kivánom neked, gyermekednek és születendő babádnak.

Az ellátások és állampolgárság, lakcimkártya témában küldj egy privi-t benne egy mail cimmel. Próbálok segíteni, mit is lehet tenned.
→ válasz erre
2013 10 20. 22:05
:)
→ válasz erre
2013 10 21. 16:43
Azt hittem azért Charlie, mert már tudjátok a nemét :)
→ válasz erre
X
EZT MÁR OLVASTAD?