10 meglepő dolog, amivel a szülőszobán találkozhatsz

Ha még nem szültél, valószínűleg van benned egy kis rettegés és félsz a szülést illetően, bár ahogy közeledsz a szülés időpontjához, ez el fog múlni. De mégis: ismeretlen területre tévedtél, és normális, ha emiatt egy kis bizonytalanság van benned.

Azt meleg szívvel ajánlanám, hogy rémtörténeteket ne olvasgass és meg se hallgass! Ám az információ hatalom és minél többet tudsz arról, hogy mire számíthatsz, talán jobban fel tudsz készülni és kevésbé tűnik majd – és a lentiek fényében ez most furán hangzik - félelmetesnek. Nem utolsósorban az sem árt, ha a leendő apuka is fel tud valamelyest készülni a nagy napra.

Most 10 olyan meglepő dolgot szedtünk össze, ami talán félelmetesnek tűnik és nem is számítasz rá, de hidd el, ott és akkor tökéletesen normálisak!

1. Nem tudom, még meddig bírom! Nem bírom tovább!

A szülésznők és szülészek szinte minden alkalommal találkoznak ezzel a kijelentéssel a vajúdás során. Jó hír mindenkinek, hogy általában a szülésnek azon szakaszában, amit hivatalosan átmeneti szakasznak neveznek – ez azt jelenti, hogy a vajúdási szakasz végére ért a kismama, és hamarosan megkezdődik a kitolási szakasz. Ilyenkor a méhszáj szinte már teljesen kinyílt, a méhösszehúzódások nagyon intenzívek lehetnek, az orvos már a baba fejét vagy fenekét tudja tapintani.

Általában innentől úgy negyed-egy óra van már csak odáig, hogy a lilás-szürkés, nyivákoló gyermekedet először magadhoz ölelhesd! Apukák, ha a fenti mondat elhagyja a kismama száját, tessék dicsérni és megerősíteni. Mondjátok neki, hogy mennyire ügyes, milyen büszkék vagytok rá, hogy ott vagytok, és amiben csak lehet, segítetek! És hogy csak még egy picit, egy icipicit tartson ki!

2. Elegem van!

Előfordulhat, hogy szülés közben úgy érzed, feladnád. Inkább záruljon össze ismét az a méhszáj, menjetek haza, jól el leszel még egy ideig a nagy hasaddal, tulajdonképpen akár évekig is bírnád cipelni. Tarts ki! Igen, a szülés fájásokkal jár – kinek erősebbekkel, kinek kevésbé erősekkel -, de egyfelől minden egyes fájás közelebb visz egy lépéssel ahhoz, hogy a babád világra jöjjön, és a fájásokkal tudod segíteni ebben, másfelől micsoda felszabadult érzés lesz majd a kezedben fogni azt a mocorgó kupacot, aki eddig odabentről bokszolt.

3. Nem lehetne csak úgy kivágni belőlem ezt a gyereket?!

Még a többször és minden szempontból könnyen szülő mamákkal is előfordul, hogy császárért könyörögnek a vajúdás során. Úgy érezheted, hogy nem tudod kontrollálni az eseményeket – nem is tudod, hiszen itt a tested végzi a dolgát együttműködve a babáddal, de miért is kéne mindent kontrollálni -, és ez megijeszthet. Bízz a testedben! Pontosan tudja, évezredek óta a génjeinkbe kódoltan ott van, hogyan hozzon világra egy gyereket – ha nem így lenne, nem lenne probléma a túlnépesedés. Apukák, segítsetek ezen a holtponton átlendülni! Bíztassátok a vajúdó kismamát, hogy rendben megy minden, és jól haladtok! Az orvos és a szülésznő úgyis mondani fogja, ha probléma adódna, de nyomós ok nélkül jobb elkerülni azt a nagy hasi műtétet! Erről persze ott, helyben nehéz lenne meggyőzni egy vajúdó kismamát, de meg lehet próbálni elterelni egy kicsit a figyelmét vagy némi kontrollt adni a kezébe például az irányított légzéssel. Ami a babának is sokat segít menet közben.

4. Ne érj hozzám ott/így!

Az apukák számára megrázó lehet, hogy az, ami a vajúdás kezdetén jólesett a kismamának, később irritálja. Ilyen lehet a pocak simogatása, dörzsölése vagy a derék masszírozása is. Ne vegye senki magára! Ahogy a vajúdás halad, a kismama ösztönösen egyre inkább befelé fordul, befelé figyel, és ilyenkor zavaró lehet számára a dörgölés, masszírozás. Csak akkor kezdjen ilyesmihez az apuka, ha a kismama megkéri rá!

5. Jaj, ne, kakilnom kell!

Ahogy a baba minden egyes fájással egyre lejjebb nyomul a méhszáj felé, a végbélre nehezedő nyomás is egyre nagyobb. És ahogy egyre közeledik a baba kibújása, úgy nyomja előre azt is, ami a bélben még bent lehet. De ha semmi sincs benne, a baba feje pontosan ugyanolyan érzést kelt a kismamában, mintha lenne.

Amikor Karinthy Frigyes azt írja: „Világra jöttem, vérben és mocsokban”, akkor tökéletesen leírja, mi is történik ezután. Ezért bevett szokás még ma is sok helyen beöntést adni a kismamának a vajúdás elején – sokunkban ugyanis annyira mélyen él az a civilizációs gátlás, hogy bent nem megyünk ki, hogy olykor a kitolás is leállhat.

Jó hír, hogy amikor a kismama szájából a fenti mondat elhangzik, az már a kitolási szakasz! Vagyis alig van már hátra valami a nagy találkozásig! (És a tolófájások is mások, mint a vajúdási szakaszban.) Apukák, ilyenkor ne ágytálért szaladjatok, és ne engedjétek, hogy a vécé felé induljon a kismama, szóljatok a szülésznőnek, orvosnak, hogy akció van!

6. Erre most voltam hajlandó utoljára! Nem akarok több gyereket!

Ha annyi ezrese lenne a szülésznőknek és a szülészorvosoknak, ahányszor ez a mondat – vagy egyéb verziói, miszerint „Kicsinállak, ha még egyszer hozzám nyúlsz!” és egyebek - a szülőszobán elhangzik, nem lennének megélhetési problémáik. Amint megszületik a baba és először magunkhoz ölelhetjük, a fájdalomnak még az emléke is tovaszáll. Amire később emlékszik az ember lánya, az a támogató és szerető háttér, amit az apuka nyújthat. Ha ez megvan, nagy valószínűséggel újra – és újra – szívesen vállalja a kismama a terhességet és a szülést.

7. Hányás/büfögés

Mindkettő előfordulhat a szülés során akkor is, ha a kismama nem evett semmit a vajúdás alatt. Sok kismama – és apuka – rosszul érzi magát ettől, de gondoljunk úgy erre a jelenségre, hogy helyet csinál a szervezet a babának! De ez nem is csoda, hiszen ha valami miatt a belső szerveink ritmikusan összehúzódnak, normális, hogy a gyomor így reagál. Egyébként a hányás maga is segít a méhszáj megnyílásában. Edződjünk a gondolathoz - ha meglesz a baba, mindennapos vendég lesz a háznál a hányás és a büfögés.

8. Reszketés/remegés

A vajúdás alatt olyan hormonvihar dúl a kismama szervezetében, amilyet még sosem élt át – nem, még a terhesség során sem! A hormonok miatt fordul az elő, hogy a nők erősen remegni-reszketni kezdenek, ahogy közeledik a teljes kitágulás! Ez a jelenség még a baba megszületése után is folytatódhat egy vagy akár több órán át – sőt, még a császáros anyukáknál vagy a gyógyszerekkel megtámogatott szülések esetén is megfigyelhető!

Ilyenkor természetes reakció az apukák vagy családtagok részéről, hogy takarókba burkolják a kismamát, de az is, hogy a kismama nemcsak ezeket rántja le magáról egy mozdulattal, hanem a maradék ruházatát is. Ilyenkor ugyanis nem fázik, de ha folyamatosan kérdezgetjük erről, biztos, hogy ideges lesz. A remegés-reszketés teljesen normális a vajúdás során!

9. Sírás

A vajúdás embert próbáló feladat, lelkileg és testileg is megterhelő munka – igen, az, nekem szülés után az volt az első gondolatom, hogy ez bizony jó mulatság, férfimunka volt! -, ráadásul a hormonok dúlása miatt is extra érzékeny lehet a kismama, így nem csoda, ha menet közben elsírja magát. Ezzel nincs mit tenni, egy kis ölelgetés, szeretgetés, biztatás ilyenkor is jól esik, de az sem rossz megoldás, ha felhívjuk rá a figyelmét, hogy nemsokára meglesz a baba, inkább tartogassa azokat a könnyeket az örömkönnyek gyarapítására.

10. Elutasítás vagy semmibe vétel

Igen, ez is előfordulhat a szülőszobán… Bármennyire is szoros és jó a kapcsolat a kismama és partnere között, bizony előfordul, hogy a vajúdó asszony elutasítja vagy semmibe veszi párját a szülés során. Ez szívszorító lehet, pedig ott és akkor tulajdonképpen jót jelent!

A nők a vajúdás során sokszor maguk sem tudják, mit akarnak, mi esne jól nekik. Úgy érzik, nincs a kezükben a gyeplő és egyébként is minden kényelmetlen abban a pillanatban. Ha ebben a helyzetben elutasítja vagy semmibe veszi a segíteni akaró apukát, az csak annyit jelent, hogy lélekben nincs jelen! Már fentebb is említettem, hogy a vajúdó kismamák ösztönösen befelé fordulnak – olyannyira, hogy az időérzéküket is teljesen elveszítik -, teljesen a maguk kis fájásokkal és hullámokkal borított világukban léteznek. Ez jó dolog, azt jelenti, hogy remekül haladnak, és segít abban is, hogy ráhangolódjanak a babára, a saját testükre, az összehúzódások ritmusára.

Apukák, ha nem muszáj, ne kérdezgessétek a vajúdó mamát! Csak csináljátok, amit jónak gondoltok, úgyis szólni fog, ha az nem esik jól neki. Sok asszony ebben az állapotban csak egyszavas mondatokban képes kommunikálni, pl.: „Ne!”, „Inni!”, „Erősebben!”, és a többi. Nem azért, mert nem jól nevelt – ez eddigre úgyis kiderült -, és nem is azért, mert bántani vagy sértegetni, netán parancsolgatni akar, hanem mert ennyire telik az erejéből. Szóval csak tartsátok elé a poharat egy együtt érző, bíztató mosollyal, ha nem kell neki, mondani fogja.

Anyukák-apukák, milyen meglepő reakcióval, mondattal találkoztatok még a szülőszobán?

Szilágyi Diána , 2013. január 30.
 
 
 

Babanet hozzászólások  
(1 hozzászólás) 

2013 05 27. 16:23
Én azt nem fogom soha elfelejteni, hogy a párom egy idő után kitalálta, hogy mit akarok mondani, és helyettem szólt, illetve amikor kérdeztek, válaszolt az orvosoknak/szülésznőnek :-) (Amikor nekem már beszélni se volt erőm)
→ válasz erre
Hozzászólás
Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?