#baba#anya

6 tényező, amivel csak megnehezíted a névválasztást

„Addig variáltunk, amíg elvetettük az összes valamennyire is tetsző férfi nevet, aztán a szülőszobán ébredtünk rá, hogy „ajaj, nincs is meg a végleges nevünk”! Így lett Ádám a kisfiunk, az első férfi után.” – meséli egyik ismerősünk.

És valóban, nem is olyan könnyű manapság nevet választani egy újszülöttnek! A Magyar Tudományos Akadémia minden évben kiadja a hivatalosan anyakönyvezhető női és férfi nevek listáját, amiről a nekünk leginkább tetsző néhány név, szinte biztos, hogy jelenleg rajta van a leggyakrabban adott keresztnevek top 50-es listáján is. Márpedig miért akarnánk ugyebár, hogy a gyerekünk a harmadik, vagy negyedik ugyanolyan nevű gyerek legyen majd az óvodai csoportban, majd az iskolai osztályban. Nagyjából ezen a ponton, - amikor elkezdünk azon agyalni, miként is lehetne ezt kiküszöbölni-, jönnek a jobbnál-jobb névtalálatok és velük együtt a bonyodalmak.

Rendszerint sorra vesszük a már említett MTA-s listát, ami nem elég, hogy órákra beszippant bennünket, miközben egyesével próbálgatjuk oda a neveket a családnévhez, de még azzal is hosszú perceket, akár órákat tudunk eltölteni, hogy a legfurább, a listára megmagyarázhatatlanul felkerült neveken röhögcsélünk másodmagunkkal. Mert hogy jó esetben a párunkkal közösen vágunk neki ennek a képzeletbeli utazásnak, mondván, így azért nagyobb az esély rá, hogy hamar kibuknak az egyezések és persze az ellentétek is. De most vegyük szépen sorra azokat a tényezőket, amelyeknek a névválasztási folyamatba való bevonásával jócskán megnehezítjük a dolgunkat!

1# Asszociálunk valakire

Tegyük fel, hogy egyikünknek nagyon tetszik egy név, mire a másikunk rávágja: „na azt biztos nem! Így hívták az a ...-t, aki...”. Nos igen, ilyen esetben, ha az egyik szülő nem tud elvonatkoztatni, akkor talán kár is erőltetni a dolgot. Innen rendszerint továbblépés következik, de ettől még nem lesz egyszerűbb a helyzet.

2# „De biztos jól hangzik ez?”

Egy papírra felírunk mondjuk 5-5 lány és fiú nevet, ami mindkettőnknek tetszik. Ez már haladás, nem igaz? Ezután következik, hogy elkezdjük őket egyesével hozzácsatolgatni a vezetéknévhez. Itt jön el a következő buktató ideje: bármennyire is tetszik egy név, esetleg nem passzol a családnevünkhöz. Akik szeretnek rátenni még egy lapáttal, azok komolyan elgondolkoznak azon is, hogy módosítsák-e az addig elvileg fix családnevet esetleg kötőjelesre, fordítottra, stb. Nem állítjuk, hogy egyszerű lenne összetűzések nélkül kijönni erről a pontról.

3# Nem tetszik a családnak! – Na és?

Nyugodtan hajtjuk álomra a fejünket a napon, amikor úgy érezzük, sikerült dűlőre jutnunk egymással. Ilyenkor a következő megállapítás fut át az agyunkon: „ha lány lesz akkor ..., ha fiú, akkor pedig ...” Még nem is sejtjük, hogy másnap újra elkezdődik a herce-hurca, miután a családunk többi tagjával is közöltük az ötletet. Szinte nincs is olyan família ugyanis, ahol valaki, valamilyen szinten bele ne kötne a választásunkba. Tipp: ne hagyjuk magunkat! Az a fontos, amit mi ketten, szülőkként gondolunk és szeretnénk. Minden más pedig alkalmazkodjon! Az is megoldás, ha a szülésig titokban tartjuk a kiválasztott nevet.

4# A név jelentése

Ez sem könnyű terep. Van, aki már alapból a jelentés nyomán keres nevet a gyerekének, mondván, hogy azzal még többet ad majd hozzá a személyiségéhez. Ha valóban mindig szem előtt tartanánk ezt, akkor a végére egy olyan név sem maradna a kalapban, ami egyébként tetszik, ám nem vagyunk elégedettek a jelentésével. Gondoljuk át, fontos-e ez annyira, hogy megérje miatta heteket, akár hónapokat agyalni a végső választáson!

5# „A név meghatározza a jellemet”

És még számtalan más dolgot is, úgy mint a hivatást, az életcélt és hasonlókat. Mondják legalábbis azok, akik hisznek az ilyesféle dolgokban. Különféle könyvekben és persze az interneten is rengeteg oldal foglalkozik a nevek erejével, azaz azzal, hogy mennyiben alakítja, határozza majd meg viselője életútját. Tapasztalat: ha nagyon tetszik egy keresztnév, de valahol azt olvassuk, hogy rengeteg nehézséget okoz majd a gyermeknek, ne dőljünk be neki! Hiszen mindenki a saját sorsa kovácsa, gondoljunk csak arra, hány azonos keresztnevet viselő ember van, aki személyiségben és sorsában is teljesen különbözik egymástól! Na ugye!

6# A felmenők neve

Szinte biztos, hogy papírforma szerint előbb-utóbb ez a kérdés is felmerül. „Adjuk-e a gyermekünknek az édesapánk, édesanyánk, más rokonunk nevét, vagy akár a sajátunkat.” Ha nem vigyázunk, ebből is óriási dilemma, akár még vita is kerekedhet, aminek csak úgy tudjuk elejét venni, hogy a párunkkal közösen jutunk elhatározásra és mindvégig következetesen kitartunk a döntésünk mellett.

 

Boritókép: http://thinkstockphotos.com

B.F., 2018. április 24.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?