Anya vagyok és nem vasalok...Miért akkora baj ez?

Őszintén szólva mindig is utáltam vasalni. 

Amikor még a szüleimmel éltem, az volt a megállapodás, hogy mindenki a saját holmiját vasalja ki. Így utólag nagyon is megértem anyámat: 4 gyerek mellett, apám ingjeivel és az ő ruháival egy fél napos program volt a heti vasalás, ha nem több. Amikor önálló életbe kezdtem és elköltöztem egy kis albérletbe, az elsők között iktattam ki a vasalást az életemből: igyekeztem olyan ruhákat venni magamnak, amelyeken nem látszanak a ráncok, amik száradás közben, vagy egy trükkös hajtogatással is kisimulnak. Persze mindig akadt olyan blúz, vagy ing, amikkel ez nem volt lehetséges, olyankor kissé szájhúzva, de azért elővettem az öreg gőzölőst.

Aztán jött a komoly kapcsolat és a házasság, én pedig igyekeztem kendőzetlenül tudatni a párommal a vasaló iránti negatív érzelmeimet, hogy ne érje túl nagy meglepetés. Szerencsére nyugtázta a dolgot, és azt mondta, hogy ő szívesen vasalja a saját cuccait, ha gyűrődős fajtákról van szó, a többi őt sem szokta érdekelni. Így élünk tehát már jó pár éve békésen a vasalónkkal, amit többet látunk a szekrényben, mint a deszkán pihenni.

Anya vagyok és nem vasalok...Miért akkora baj ez?

Másfél éve iker babáink születtek, így talán mondanom sem kell, hogy a háztartás terén (is) alaposan belecsaptunk a lecsóba. Csomó minden felborult az addigi kényelmesen megszokott rendszerünkben, de persze cseppet sem bánjuk, hiszen a két kicsi mindkettőnk szeme fénye. Történt azonban nemrég, - egy családi nyaralásra érkezve, ahova a párom szüleivel ruccantunk ki-, hogy szemrehányást kaptunk a vasalás mentes életmódunk miatt. Azt hiszem teljesen őszintén kijelenthetem, hogy továbbra is tisztességgel mosom, tisztítom a gyerekek ruháit, és még egyszer sem lehetett senkinek olyan érzése a gyerekeinkre nézve, hogy slamposak, vagy szakadtak lennének. Egyik délután az apartmanban, ahol megszálltunk éppen uzsonnát adtam a gyerekeknek, akik persze rendre leették az etetőszékben való pacsmagolás közben a pólójukat, meg rövidnadrágjukat. 

Anyósom gyorsan kikapta őket az etetőből, hogy majd ő megy és lecseréli, amíg én elpakolok.

Kedves, segítőkész asszony, akire mindig lehetett eddig is számítani, de most kicsit kiverte nálam a biztosítékot. A gyerekek piszkos ruhácskáit a cserét követően gyorsan be is dobtam a mosógépbe, mielőtt beléjük szárad a bébipapi és egy gyors program után ki is teregettem az apartman teraszán, hogy már akár másnap rájuk tudjam újra adni. Megszáradtuk után lekapkodtam őket a szárítóról és elkezdtem a nappaliban lévő kanapén összehajtogatni. Ekkor lépett be a szobába anyósom és nekem szegezte a kérdést:

„nem vasalod ki?”

„Nincs vasaló az apartmanban, de az ilyen ruhákat otthon sem szoktam kivasalni!” – vágtam rá szinte gondolkodás nélkül. Az addig mosolygós nagymama szemei már-már szikrát szórtak és látszott, hogy egyenesen képtelen magában tartani a véleményét, így persze ki is bukott a száján minden, amire én a legkevésbé sem voltam kíváncsi.

„Hogyhogy nem vasalsz? Gyűrött ruhákat adsz a gyerekekre? Hát nagyon csodálkozom rajtad, nem gondoltam volna!” – és még hasonló mondatokkal tetézte a dorgáló hangvételű monológot.

„Nézd, sosem szerettem vasalni, amit nagyon muszáj azt megcsinálok, ezt Gábor is elfogadta, ráadásul szerintem ettől még nem vagyunk toprongyosak...” – vetettem oda finoman, mire elhallgatott és kiment a szobából. Este lefekvéskor elmeséltem a férjemnek a kis incidenst, mire ő csak annyit mondott, hogy „hagyjam rá, nagyon régimódi”. Ezzel nincs is semmi baj, de én sem kritizálom az ő háztartás vezetési szokásait – jegyeztem meg duzzogva, aztán elaludtunk.

Még 3 nap volt vissza a közös nyaralásból, ami szerencsére felhőtlenül telt, senki nem neheztelt a másikra, úgy tűnt, hogy az egész dolog el lett felejtve és őszintén azt gondoltam, hogy anyósom is észrevette magát, hogy kicsit durva volt ezzel a szemrehányással.

Pár héttel később azonban kerti parti volt náluk a régi haverokkal, és minket is meghívtak, hogy dicsekedhessenek az unokákkal a barátaik előtt – akiket mellesleg mi is ezer éve ismerünk és szeretünk. A gyerekeket egy idő után letettem az egyik hűvös szobába aludni és így én is be tudtam csatlakozni a teraszon zajló tereferékbe. Oda is csapódtam anyósom nagy barátnői mellé, akik az unokáikról áradoztak, hogy melyik milyen jó tanuló, mekkorát nőtt a nyáron, satöbbi. Aztán valahogy feljött a téma a férfiakról, hogy micsoda mániáik lesznek idősebb korukra, én csak kuncogva hallgattam őket, mígnem az egyik hölgy kifejtette, hogy a férje mostanában cirkuszt csinál az ingjei kivasalásából, mert a felesége nem úgy vasalja ki a nyakát, ahogy őneki kényelmes, így ebből aztán nagy perpatvar kerekedett kettejük között. Bólogatva figyeltem a sztorit, amikor anyósom bizalmas barátnője, - aki közvetlenül mellettem ült-, felém fordult és megszólalt: 

„Hallottam angyalom, hogy te meg nem vasalsz. Pirike mesélte...Nem akadt még ki tőle a férjed?” – mindezt persze elég hangosan ahhoz, hogy a többiek is hallják, így biztos volt a megszégyenülésem. Elmondtam nekik a véleményem a vasalás időrabló oldaláról és a bejáratott rendszeremről, aztán miután egy-két megjegyzésen kívül nem sok érkezett tőlük, szép lassan elsomfordáltam a társaságukból.

Pocsékul esett, hogy anyósomnak ennyire böki a csőrét valami, amihez semmi köze és úgy éreztem, kicsit visszaélt a kettőnk közt felépített, - általam eddig stabilnak vélt-, bizalommal és szétpletykálta a „gyengeségemet”. Persze azóta sem vasalok, ettől még nem esek hanyatt, csak hát nem értem, hogy miért kell ilyen mértékben belemászni mások jól működő mindennapjaiba, kialakított szokásaiba. Ha még egyszer porondra kerülne a téma, egész biztos, hogy elmondanám a véleményem arról, hogy kinek mihez van köze és mihez nincs, de míg nem hánytorgatja fel a dolgot, inkább hagyom a fenébe. Komolyan: ennyire gáz, hogy mai modern anyaként nem vasalok? Ettől tán csak nem leszek rosszabb szülő és feleség?! Ti mit gondoltok?

 

 

B.F. , 2018. június 25.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?