Fogadjunk, nem én vagyok az első kismama, akinek végigfut az agyában, mennyivel könnyebb lenne egy szexhintába kapaszkodva felállni
35. hét… Éljeeeen! Jelentem, hivatalosan is kezd nehéz lenni az állapotosságom. Mezei halandó ember el sem tudja képzelni, milyen kreatívnak kell lenni mozgás terén egy dinnye méretű gyereket hasban cipelő nőnek. Most pedig jól kihasználom, hogy csak én beszélek, és szemléletesen kipanaszkodom magam…szegény terhes asszony panaszai…Kosztolányi után szabadon.
Első példa: cipőhúzás.
Sosem gondoltam, hogy napi nehézségek közé fog tartozni, olyan béka-szerű pózokban görnyedve, hogy finoman szólva is poén, de ha mindezt földön ülve követem el, és még onnan fel is kell valahogy állnom, akkor főleg elmegy egy Survivor döntőnek. Ugyanezen analógián fut a mosógépbe való ki-és bepakolás, ugyanis hajolni sem bírok már, ezért le szoktam kuporodni a mosógép előtti kis szőnyegre megejteni az akciót, ami persze az utóbbi hetekben mindig annyiban végződik, hogy kétségbeesett tekintettel keresem a kapaszkodónak felhasználható bármely bútor vagy fal részt, ami segítségemre lehet a megrekedt helyzetben.
Ebbe a problémakörbe tartozik a hanyatt fekvő pózból való felállás is, ami bármely egyszerűen hangzik, egy takarókkal, pléddel leterített süppedős ágynál egy heroikus küzdelem, és üt a fejembe mindig a gondolat… a szexhinta nem is biztos, hogy olyan hülye ötlet…fogadjunk, nem én vagyok az első kismama, akinek végigfut az agyában, mennyivel könnyebb lenne abba kapaszkodva felállni. Persze jó lenne bármi, ami plafonból lóg le, és elbír. (Jelentkezni ötletekkel és kivitelezéssel együtt a „minden megoldás érdekel” jeligére lehet).
Következő csillám panaszáradatom csermelyében, ha szabad ilyen öncélúan túldíszítettnek lennem (és ugye, még mindig csak én vagyok a beszélő, úgy hogy miért ne) a nagybetűs átok:
VIZESEDÉS.
Amíg ezeket a sorokat írom is, duzzadva pumpálódik egyre nagyobbra és nagyobbra a két lábfejem, leginkább egy vásárban fújt lufikutya, kézzel többször elcsavart lábára hajazva. A kezeim sem kivételek, egy hosszabb séta után esélytelen hogy a kilincset megszorítsam az ujjaimmal, behajlíthatatlan feszülő kis bábu kezek, meglehetősen minimális használhatósággal.
Tehát ezekből adódóan, sem ülni, sem sétálni nem tudok már túl sokat, meg kell határoznom nagyjából mi az a mennyiség, ami még belefér az adott napba, mielőtt Fionaként átváltozom királylányból egy nagy testű ogrévé. (Bár jelen állapotomban már a királylány sem biztos, mint kiindulópont…)
Nem hagyhatom ki az alvást, mint tényezőt a megváltozott sarokpontok közül, ugyanis mintha felkészülnék tudat alatt a születendő gyermek hektikus életvitelére, egyre szabálytalanabb az én pihenésem is.
Nem tudom, mikor aludtam át egy egész éjszakát, ami néha mondjuk egész hasznos is tud lenni.
Például tegnap hajnalban a 3:45-ös ébredést egy kényelmes reggeli követte, és fél ötkor már a szüléshez kapcsolódó dokumentumokat nyomtattam, gyűjtöttem össze, saját magam titkárnőjeként, egészen hangulatosan a buliból hazafelé bolyongók artikulálatlan mondatfoszlányait hallgatva. (Milyen távoli világ… vajon csak álmodtam, hogy én is tartoztam valaha hozzájuk? ) Persze van ennek böjtje, mikor pár óra múlva félájultként zuhanok össze jobb esetben a saját kanapénkon.
Mivel a lábaim feszülten sikongatva jeleznek vízszintes pozícióért, kénytelen vagyok megkímélni mindenkit a további jajongástól. A fentieket egy kalap alá véve, azt hiszem, nevezhetem az állapotomat simán Btk.-ba ütközőnek, mégpedig véleményem szerint személyi szabadság megsértése merül fel, a sértett sanyargatásával minősítve.
Az elkövető személyét illetően 5D babamozi által kaptunk személyleírást, és nem is akármilyen portfolió készült a kis gaztevőről. Elmondani róla annyit tudok mindenesetre, hogy büntetlen előéletű, és nekem talán az egyetlen, aki miatt feljelentést mégsem teszek…mert neki még ez is belefér…
Ahogy Apukám mondta mindig: „Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál!”
Kóczán Anna, 2023. október 16.
Forrás: Nyitókép: GettyImages.com