Terhesnapló 4. - Az első hangos szívdobbanások

11. hét és végre történések vannak. Voltam orvosnál, a harmadiknál –nála voltak a legkevesebben aznap, így csak másfél órát kellett várni-, és elképesztőem kedves volt. A férjem az ajtó előtt várt, amíg beszéltem az orvossal, mondtam neki, hogy a terhesség 12. hetében járunk, de a magzati kor ugye 10 hét. Erre azt mondta, hogy azért kukkantsunk be a pocakba, hogy mi újság és, hogy mekkora a magzat. Kérdésemre, hogy bejöhet-e a férjem, azt mondta, hogy természetesen, úgyhogy Mr. Mimi gyorsan, magabiztosan bejött a vizsgálóba.

Az orvos előre jelezte, hogy sajnos képet adni nem tud, de ha van nálunk telefon, nyugodtan lehet képeket készíteni. Mr. Mimi elő is kapta a mobilját és kellő távolságból, nem rámászva a dokira próbált aránylag éles, jól kivehető képeket készíteni.

Az orvos nagyon kedves volt, többször ki is merevítette a képet és végig magyarázott, hogy mit is látunk éppen. Én aránylag sajnos keveset láttam belőle, de azért a buksiját, a kezeit és a lábait egy-egy pillanatra láthattam. A térdkalácsot viszont akárhogy bandzsítottam és fókuszáltam, nem tudtam felismerni, és mint utólag kiderült, Mr. Mimi sem, de legalább tudjuk, hogy van térdkalácsa is.

Ráadásként a doki hozzátette, hogy azért belehallgatunk a szívhangba is, bár látszik, hogy a magzat életjelei jók - ekkor magamban az „azért belehallgatunk” visszhangzott, milyen nagy dolog is ez, még soha nem hallottuk a szívdobogását -, és akkor egy kis ütemes, gyorsan kalimpáló hangocskát hallottunk. Fél percig sem tartott, de nagyon jó élmény volt, még este is a fülemben csengett.

Pontos méreteket sajnos nem mondott, de két hét múlva megyünk a genetikai ultrahangra, akkor úgyis többet fogjuk nézegetni a babát és a méreteivel is többet fogunk foglalkozni. A doki egyébként azt azért hozzátette, hogy nagyobb, mint egy 10 hetes magzat, inkább 11 hetesnek mondaná.

Úgy érzem, hogy fiú lesz. Néhány hete ez az érzés már ott motoszkál bennem, kíváncsi leszek, hogy jó-e a megérzésem. Kismamák, anyukák nektek bejött a megérzésetek?

Jelenésem volt a háziorvosnál is, visszarendelt, hogy leellenőrizze, szépen gyógyulok-e. Jelentem igen, de a terhességgel kaptam egy pollenallergiát is, soha nem voltam eddig allergiás, maximum csak illatanyagokra volt egy kis érzékenységem. Persze az allergiára nem adhat semmit, de nyugodtan használhatok rá homeopátiás szereket.

Ha már ott voltam, kitöltötte a kiskönyvet is, megmérte a vérnyomásomat, csinált EKG-t is – aminek még mindig őrzöm a nyomait -, de minden rendben volt. Az egyetlen kifogásolnivalója a vizeletemmel kapcsolatban volt, amivel sem a védőnő, sem a nőgyógyász nem foglalkozott, mivel nagyon minimális gyulladás van csak a szervezetemben, amit a laborvizsgálat jelzett, de éppen határérték feletti, ő azért egy pisimintával elküld ebben a melegben a kórházba. Éljen.

A hosszú hétvége jól telt, csak a belvárosba néztünk be kicsit, a programokon kívül termelői kóstolók is voltak, ahol végig kóstoltuk a sajtokat, lekvárokat és mézeket. Mézből be is vásároltunk a téli, megfázásos-teázós hónapokra, vettünk például mentás-propoliszos és narancsos mézet. Eszméletlenül finomak és nagyon egészségesek. Lekvárból a narancsos-epres és rebarbarás-epres üvegcsét nem szívesen hagytam ott, de a lekvárral a cukortartalma miatt jobban kell vigyáznom.

Végre egy mozgalmas hét, de meg kell mondjam, nem igazán bírom az iramot, remélem a negyedik hónapban kicsit több energiám lesz már. És persze jó lenne, ha az idő is kicsit enyhülne, nem igazán tudunk ebben a forróságban kimozdulni sem.

Mimi

Mimi, 2012. augusztus 24.

 
 
 

Babanet hozzászólások  
(13 hozzászólás) 

2012 08 24. 15:56
Mimi, ha a cukorral vigyáznod kell, akkor a mézzel is!
→ válasz erre
2012 08 24. 15:58
A gyulladás, amit a vizeletminta mutatott ki, szerintem simán lehet a megfázástól is, ne aggódj! :-)
→ válasz erre
2012 08 24. 20:26
Mimi, nekünk anno nem jött be a "kislány lesz" megérzésünk.
→ válasz erre
2012 08 25. 11:07
Manguszta vigyázok a mézzel is, de szerintem napi 1-2 tk nem olyan káros, mintha cukros dolgokat ennék. :) A vizelet miatt csak először aggódtam amikor megláttam az eredményt, de mivel a nőgyógyász és a védőnő nem aggodalmaskodik miatta így a háziorvos nem igazán tudott beparáztatni sőt. :)
Irina, kíváncsi leszek, hogy az én női megérzéseim hogy dolgoznak. ;)
→ válasz erre
2012 08 26. 12:26
Sziasztok! Nekem bejött a megérzésem, kislányunk lett. 4.-5. héttől kezdve éreztem, hogy kislány. De ha fiú lett volna, ugyanilyen boldogok lennénk. :-)
Szurkolok nektek!
→ válasz erre
2012 08 26. 15:30
Mimi, azért nézd meg a szénhidrát tartalmát...
http://cukorbeteg.blog.hu/2008/12/12/merleg_nelkul_nehany_elelmiszer_szenhidrattartalma
→ válasz erre
2012 08 27. 10:31
Manguszta, igen tisztában vagyok vele, de még mindig jobb mint a cukor ( a táblázat alapján is) és legalább tartalmaz vitaminokat, ásványianyagokat és vizet, ráadásul gyulladáscsökkentő. A lényeg szerintem a mértékletességben van. :) ;) Megelőzésképpen nem fogyasztok cukrot és mézből sem "eszem" mindennap. ;) Viszont ha mindent megvonok magamtól amit szeretek, pl nagyon magas cukortartalmú gyümölcsöket sem fogyasztok, attól tartok, hogy lesz egy pillanat amikor "bekattanok" és nekiesek a hűtőnek. Így viszont jól érzem magamat és egészségesnek is, ráadásul a cukrom is rendben van. Köszi a tanácsokat és az aggódást! ;)
→ válasz erre
2012 08 27. 13:42
Megnyugodtam :-))) Edd, ami jólesik! Abban is hiszek, hogy ami árt, azt általában nem is kívánja az ember (hm... kivétel talán a marcipán meg a nutella... :-))
→ válasz erre
2012 08 27. 16:57
dia
Manguszta, hát hogy árthatna a nutella?:D:D:D Az a finom, bársonyosan simogató, csokoládés-mogyorós gyönyörűség...:)

Mimi, nálunk is bejött a megérzés, elejétől kezdve úgy éreztem, hogy lányom lesz, és lőn. No persze, kb. ugyanennyi sansza lett volna, hogy nem, de természetesen azóta ráfogom a túlfejlett anyai megérzésemre.:)
→ válasz erre
2012 08 28. 11:25
Jajjj lányok neee!! :D Én próbálom tartani magamat, de nutellát ne emlegessetek! :))
A nutella szerintem friss kenyérrel és vajjal az igazi..nem is tudom mióta nem ettem már.. :S
Dia remélem nálunk is bejön a megérzés, én amúgy is inkább egy kisfiúra vágyom, a férjem viszont kislányra. :) De igazából mindegy is, nem a neme a lényeg! :)
→ válasz erre
2012 08 28. 12:52
Szia, én nekem bejöttek a megérzéseim a nemek kapcsán!!! A Lányomra pedig még a 13. héten fiút mondtak, hazamentünk és erre csak a lánynevekkel foglalkoztunk tovább :) Most, kisfiút várok, de az első pozitív tesztnél tudtam. Végig mindenkinek mondtam, hogy tuti fiú, és így a 27. héten eddig még csak megerősítettek benne az UH-k :)
→ válasz erre
2012 08 28. 16:20
Szia Mimi, gratulálok az UH képhez, nagyon klassz!! 3. orvos?! nincs még fogadott orvosod? vagy nem is akarsz? a kórházat már kiválasztottad? :)
Csoda!! Egy pasi aki nem fiúra vágyik!! szuper! amúgy mindegy mi lesz csak egészséges legyen!!
→ válasz erre
2012 08 29. 15:46
Nyuszika akkor neked nagyon jól működnek a "jelvevőid"! :)
Monisköszi a gratulát! Ugye milyen jóképű?? :D Valószínű nem lesz fogadott dokim csak szülésznőm, a központ ahová járok a vizsgálatokra több dokit is foglalkoztat, oda megyek, ahová hamarabb bejutok éppen! Kórház adott, mert itt a városban csak 1 van.
A lényeg tényleg az, hogy egészséges legyen! ;)
→ válasz erre
X
EZT MÁR OLVASTAD?