Biztonságosabb genetikai teszt lombikbébiknek

Szakértők bejelentették, hogy kifejlesztettek egy olyan non-invazív tesztet, amellyel a mesterséges megtermékenyítéskor előállított embriókat tesztelhetik genetikai rendellenességekre. Az eljárás nagy előrelépést jelentene, mivel jelenleg ezt a tesztet csak kockázatos módon tudják elvégezni.

A genetikai teszteket azért végzik el, hogy az embrió esetében fény derüljön arra, nem szenved-e olyan súlyos, örökletes betegségben, mint például a Down-kór. Jelenleg ezt csakis úgy képesek megállapítani az orvosok, hogy sejteket vesznek magából az embrióból - sok szakértő szerint azonban ez az eljárás károsíthatja a kicsik egészségét - írja a BBC nyomán az Orientpress.

Az új teszt azonban a régivel ellentétben nem az embrióból vett sejtekkel operál, hanem azokkal a sejtekkel, amelyeket az embriókat körülvevő sejtfelhőkből vesznek. Ezeket ugyanis a mesterséges megtermékenyítés során rutinszerűen leveszik és kidobják, holott genetikai felépítésük teljesen megegyezik az embrióéval.

Ez az eljárás lehetővé tehetné, hogy a beültetés előtt az orvosok kiválasszák a legmegfelelőbb embriót, amelyet azután beültetnek az anyaméhbe - és mindezt úgy tehetnék meg, hogy a legkisebb mértékben sem ártanának egyik embrió egészségének sem.

2011. július 19.

 
 
 

Babanet hozzászólások  
(3 hozzászólás) 

2011 07 20. 07:49
És ez a vizsgálat mennyibe kerül?
→ válasz erre
2011 07 20. 10:56
dia
eva22, szerintem egyelőre még nem elérhető a halandók számára, de ez azt jelenti, hogy hamarosan talán benne lesz a kérhető vizsgálatok listájában.
→ válasz erre
2011 07 21. 18:11
Ez nagyon jó vizsgálat! A BP-i Kaáliban efféle genetikai szűrést ajánlottak, pár éve 14 000 Ft volt. Ha ugyanarról beszélünk....
→ válasz erre
X
EZT MÁR OLVASTAD?