Farmerológia kismamáknak

Pályafutását munkaruhaként kezdte az 1900-as évek elején, majd a lázadók szimbóluma lett az ’50-es években, aztán a divatguruknak hála a ’90-es évek derekán divatcikké avanzsált. A kicsivel több, mint száz éves találmányt kezdetben magas derék, egyenes szár és indigókék szín jellemezte. Evolúciója után már minden árnyalatban pompázik, koptatás, cipzárak, szegecsek, szaggatások, foltok díszítik.

A gyártók hamar adaptálták a kedvelt darabot nőkre, férfiakra és minden korosztályra. Ma már a kismamák sem maradnak ki a szórásból. A gömbölyödő pocakra alakítás hosszú folyamatnak bizonyult. Elsőként a kantáros farmer hódított, az állítható vállpántoknak köszönhetően együtt nőtt – vagyis inkább ereszkedett – a pocakkal. A kertészfarmer mára eltűnt, csupán néhány second hand boltban vagy öröklés útján lehet rá szert tenni. Bár praktikus viseletnek számít, valljuk be, nem éppen nőies. Ma már kevés munkahelyen tolerálják, ha az ember egy ilyen cuki játszóruhában jelenik meg.

Felmerült tehát az igény olyan kismamafarmerek és kismamanadrágok iránt, amik nemcsak kényelmesek, hanem csinosak is. Így váltotta fel a merev derékrészt a gumis megoldás. Ám a bevarrt rugalmas anyag a mosás és viselés közben hamar kitágult, övtartó híján gyakran kellett felfelé húzkodni. A forradalmi újítás a pamutbandázs bevezetése volt, ám első nekifutásra ez sem bizonyult tökéletesnek. A farmerrel egybevarrva ugyanaz a probléma lépett fel, mint a gumis résszel kibővített derékrész esetében.

A ma ismert legtutibb megoldás a speciálisan szabott csípőnadrág, ami könnyen idomul a növekvő pocakhoz a bevarrt bandázzsal és állítható derékrésszel. Ezekben is megtalálható a dupla pamutbetét, ami melegít és tartja is a pocakot. A nadrágokon látható gomb és slicc csak díszítő elem, kényelmetlen cipzárt vagy fémgombokat egyik sem rejt, így nincs, ami nyomja vagy irritálja a pocakot. A derékrész belsejében, akárcsak a gyereknadrágokban, állítható gumiöv fut, ami megakadályozza, hogy lecsússzon a nadrág. A nadrágoknak megvan az övtartó részük, így egy kényelmes övvel is használhatók. A bandázs nem közvetlenül a nadrággal van egybevarrva, hanem egy külön felületen érintkeznek, így a terhesség után is hordható.

De hogyan döntsünk, hogy melyik legyen az új kedvenc nadrágunk? Kismamaként a legfontosabb alapszabály, hogy ne válasszunk a méretünknél nagyobb - vagy kisebb - farmert, mert akkor mások is nagyobbnak látnak minket, esetleg kényszer érzünk, hogy belehízzunk. Mindig az alapméretünkből induljunk ki, vagyis a nem-terhes konfekció méretből. Próba során üljünk le, hajoljunk kicsit előre, ha nem érezzük, hogy szorítana derékban - bocs, hasban - a nadrág, akkor biztosak lehetünk benne, hogy jó pár hétig, hónapig nem kell újabb darabra beruházni. A kényelem mellett fontos, hogy jól passzoljon a farmer. Ha combban kicsit „hurkásodik”, célszerű eggyel kisebbet, vagy másik fazont is megpróbálni. Nem csak a csípőméretre kell ügyelni (ezt a nadrág címkéjén a W betű utáni szám mutatja), hanem a nadrág hosszára is (L betű mutatja).

A kényelem mellett fontos szempont, hogy a kiválasztott darabot stílusban is a magunkénak érezzük. Ha terhesség alatt is aktívan dolgozunk, válasszunk kevésbé koptatott, díszes farmert, amit elegáns felsővel is tudunk hordani. A szabadnapokra jöhetnek a vagány darabok.

Most pedig jöjjön egy kis farmer- kalauz!

A REGULAR, vagyis az egyenes szárú fazon első számú kedvenc a hölgyek körében, mivel szinte mindenkinek jól áll. Nőies vonalú, de mégsem tapad rád, nem érzed feszélyezve magad egy pillanatig sem. Kiválóan kombinálható elegáns és sportos felsőkkel. Átlós vonalú kardigánokat, pulóvereket ajánlunk hozzá, ezek optikailag vékonyítják a felsőtestet. Egy magas sarkú – amíg még bírsz benne tipegni – pedig hosszú lábakat kölcsönöz.

Hamarosan itt a tél, előkerülnek a cipős szekrényből a téli csizmák. A farmer evolúciója során hamar felmerült az igény olyan szármegoldásra, ami jól mutat a téli lábbelikkel. Így született meg a BOOTCUT fazon, ami combban és fenékben passzos, ám szára enyhén trapézosan lett kialakítva, hogy a csizma - ekkor még a western csizma -szárára húzva ne adja ki annak alakját. Nem csak télen aktuális ez a fazon, hiszen papuccsal, sportcipővel vagy magas sarkúval is remekül mutat.

A farmert nem csak a csizmán kívül lehet hordani! A magas szárú csini csizmák úgy érvényesülnek igazán, ha a nadrágot elrejtjük. Erre a SLIM címkés farmerek jelentik a megoldást. A szűk szár nemcsak csizmákkal mutat jól, hanem balerina cipővel is, akár 7/8-os hosszig visszahajtva a nadrág szárát, ahogy Audrey Hepburntől tanultuk. A felhajtott szárat nyáron tengerész stílusú összeállításokban gyakran láthattuk. A kék-fehér csík az őszi-téli felsőrészeken is megtalálható, ha nyarat szeretnél idézni, tedd bátran. A regular fazonhoz hasonlóan sportos és elegáns szetteknek is remek alapdarabja.

Az irigylésre méltó, hibátlan alakkal rendelkező kismamák abszolút kedvence a SUPER SLIM fazon. A tavalyi őszi-téli kollekciókban már JEGGING-ként szerepelt, hiszen tulajdonképpen egy olyan leggingsről beszélünk, ami farmerból készült. A slimhez hasonlóan gond nélkül csizmába lehet tűrni és mivel félig cicanadrág, hosszú pamut vagy kötött tunikákkal mutat igazán jól. Persze az sem baj, ha pocakosan ráébredünk, hogy a macskanő szerepét tulajdonképpen ránk írták, ilyenkor kombinálhatjuk extra tapadós felsőkkel is. Ha így érezzük jól magunkat, akkor miért ne?

Akik elégedetlenek alakjukkal, nehezen békülnek ki egyre dagadó lábukkal, a LOOSE fazon a tökéletes választás. A hippik hagyatéka jótékony hatással van azokra a hátsókra is, amiket az otthon helytelenül működő tükrök nagyobbnak mutatnak, mint amekkorák valójában. A bő szabású farmerek ugyanis kisebbítik a feneket. Laza nadrághoz szűk felső mutat jól a stylist-tudomány mai állása szerint, de a Hair óta tudjuk, hogy, ha valami lóg, akkor az lógjon nagyon, úgyis kiváló lesz az összhatás. Loose farmer mellé bátran válogathatunk az idén divatos buggyos ujjú pulcsik között.

Ha az ember lánya babát vár, majdnem 100%-ig biztos, hogy egy férfit sikerült teljesen magába bolondítania, így már nem kell ügyelnie arra, hogy gardróbját legényfogó darabokkal - extra mini szoknya, nagyon kivágott felső, húdetapadós toppok stb. - tömje meg. Előtörhet belőle a laza, vagány csaj, aki bizony nem fél az extrém ruhadaraboktól. Erre találták ki az ANTI-FIT fazont. A hárem nadrágok új generációja abban különbözik az elődöktől, hogy csupán az ülep részbe került több anyag, combközéptől lefelé tapad, akár a slim. Póló és tornacipő, ing és magas sarkú egyaránt jó barátai.

Ha kiválasztottuk a nadrágo(ka)t, bátran viseljük, kombináljuk kedvenc felsőinkkel, cipőinkkel és élvezzük a csodás kilenc hónapot, farmerben, csinosan!

A cikk elkészítéséhez köszönjük a b.boom szakértőjének segítségét!

Babanet, 2011. november 02.

 
 
 

Babanet hozzászólások  
(4 hozzászólás) 

2011 11 06. 20:23
Sziasztok. Én egy kis segítséget szeretnék kérni. Molett kismama vagyok és még nem találtam magamra nadrágot, de a szokásos nadrágjaim meg kicsik, viszont nem akarok állandóan melegítőben járni.
Tehát, ha tudtok véletlenül Bp-en vagy annak a közelében kismama boltot, ahol molett nadrágot lehet venni, kérjek írjatok.
→ válasz erre
2011 11 06. 21:06
Az Auchan nagyon jó árakon kínálja kismamáknak szükséges ruhákat.De láttam a már a Cora áruházban is 1-2000 forintért jó darabokat.
→ válasz erre
2011 11 07. 19:07
alexiella! mekkora az eredeti méreted? én is sokáig keresgéltem a tökéletes farmert és más ruhadarabokat. nálam az árnál fontosabb szempont volt, hogy kényelmes legyen és utána is hordható legyen, így ha kicsit drágább volt, de jó minőségű, akkor inkább azt vásároltam meg. sok ruhámat még most is hordom.
→ válasz erre
Összes hozzászólás (4) megtekintése »
X
EZT MÁR OLVASTAD?