Terhesnapló10 - Liza: Rémálom a védőnőnél (23. hét)

Újabb jelenésem volt a védőnőnél, ezúttal rémálom volt. Eddig is úgy  véltem, hogy biztosan lehetne jobb is a védőnői szolgálat Magyarországon, ha elegendő támogatást kapna, például nem egy kocsma mellett lenne, ami előtt vagy 5-10 ember dohányzik folyamatosan. Azonban ez alkalommal szinte minden összejött még, amitől az embernek az életkedve is elmegy...

A védőnő minden alkalommal megméri a súlyomat, de egy ősrégi kiegyensúlyozós mérlegen, ráadásul csizmában, ruhástól. Hiába mondom neki, hogy a sok ruha réteg legalább 2-3 kg, nem érdekli. Mindezt a váróban teszi, és ez alkalommal jó hangosan megjegyezte a többi várakozó előtt, hogy hűha, hát mennyit híztam, ez borzasztó. Valóban az általa mért adatok szerint 8 kilóval mutatott többet a mérleg, mint kb. 1 hónappal ezelőtt, de utóbbi alkalommal nem volt rajtam ennyi ruha, akkor melegebb volt az időjárás. Nagyon ideges voltam ettől, majdnem elbőgtem magamat. A terhesség kezdete óta stresszelek ezen, hogy ne hízzak el, hogy eleget mozogjak, és igazából nem is tudom pontosan miért vagy kinek akarok megfelelni, mert tudom, hogy a párom nagyon szeret. Valamiért ez a téma kiborít. Sajnos biztosan van ebben némi hiúság is, meg az, hogy az általam ismert kismamák mind kákabelüek és csak egy pocak nőtt rájuk, semmi túlsúly, és azt gondolom vagy gondoltam, hogy az a helyes és normális, de hát ki tudja...
 
A súlymérés sokkhatása után berongyoltunk egy szobába, hogy gyorsan vérnyomást mérjünk. A védőnő kapkodott, mert azt mondta, mindjárt valaki más jön ebbe a szobába. Nem értettem, hogy miért van ez így, hiszen egyeztettünk időpontot. Magasabb vérnyomást mértünk, mint eddig, ettől a nő még idegesebb lett. Mondta, nem baj, majd megmérjük még egyszer, de tulajdonképpen ez aggasztó. Gyorsan felfektetett egy ágyra, hogy meghallgassuk a picim szívhangját, ami nem igazán sikerült. Egy ősrégi géppel próbálkozott, ami úgy sercegett, mint egy rossz rádió, majd közölte, hogy ez az én hibám, mert biztos bekentem reggel krémmel a hasam. Mondom, persze, hogy bekentem, senki sem mondta, hogy ne kenjem be. Közben emberek kinyitogatták a szoba ajtaját, mindegy, hogy én ott fekszem letolt gatyával. Nem vagyok szégyellős, na de ez azért már engem is kiakasztott. Nem aggódtam, hogy nem hallunk szívhangot, mert én éreztem a szívverést, csak a védőnő bénázása idegesített. Majd bejött egy fiatal csaj, akinek elkezdett panaszkodni az én védőnőm, hogy milyen béna ez a gép, és hogy is kell használni, és különben meg bekentem a hasam krémmel, és a lényeg, hogy az egész világ tehet mindenről, csak ő nem... A fiatal védőnő rátette a szívhangjelzőt a hasamra, és azonnal hallottuk a szívhangot, majd rám mosolygott, hogy és azt mondta, nyugodtan krémezzem a hasam...
 
Kiviharzottunk a szobából át egy másik szobába, mert át kellett adni a helyiséget, és leültünk a titkárnő mellé vagy valami adminisztratív szobába. Ott gyorsan elkezdte kitölteni a kis könyvemben az információkat, és közben jól rám ijesztett azzal, hogy ez a súlyfölösleg attól lehet, hogy nagyon vizesedem, mivel mondtam neki, hogy dagadnak a kezeim és lábaim is, és zsibbad a kezem. Azt mondta, hogy a vizesedés és a magas vérnyomás nagyon aggasztó, lehet, hogy terhes mérgezésem van, amibe bele is lehet halni. Kérjek vizeletvizsgálatot, hogy nincs-e fehérje benne, mert az is tünet, és semmilyen fűszert ne egyek innentől kezdve, vizet is csak maximum 2l-t igyak egy nap, és tartsak gyümölcs napokat, meg próbáljak diétázni. A végén hozzá tette, reméli, nem ijesztett meg nagyon... Ó, dehogy...?! 

Rémálom a védőnőnél 

Nagyon rossz érzésekkel indultam el a védőnőhöz a munkahelyemre, és bárkit hívtam telefonon, épp senkit sem értem el. Senki sem vette fel a telefont. Végig bőgtem az utat, aztán  párom végre visszahívott, elmeséltem neki, hogy mi történt. Kicsit megnyugtatott, hogy várjam meg, míg visszahív a nőgyógyászom és vele értekezek, nem biztos, hogy akkora a baj. A nőgyógyászom asszisztense hívott is nem sokára, és megnyugtatott. Azt mondta, ha terhes mérgezésem lenne, akkor a vérnyomásom folyamatosan 140 felett lenne, kezdjem el mérni napi háromszor. Koplalni nem szabad, esetleg a szénhidrát bevitelt csökkentsem napi 190g-ra, de annyi vizet igyak, emennyit csak tudok, és igyak vízhajtó teát. nyugodjak meg, nincs semmi baj, és a súlyfelesleg sem annyira kritikus, hogy meg kell ijedni, oda kell rá figyelni. Aztán szidta a telefonban a védőnőt vagy két percig, hogy mit ijesztget engem és ad hülye tanácsokat. Én a nőgyógyászomban és az asszisztensében bízom, remélem, igazuk van.

Liza , 2017. március 12.
 
 
 
Címkék:  

terhesnapló

Babanet hozzászólások  
(2 hozzászólás) 

2017 03 17. 10:14
Akad hülye, stresszes védőnő. Amit a toxémiáról mondott viszont igaz. Ha a 8 kg-ból csak 5-6 kg igaz, az is nagyon sok 1 hónap alatt. Mondjuk nálunk alapból nézett mindig fehérjét is a védőnő, itt nem tudom miért nem. Patikában lehet kapni vizeletes tesztcsíkot. Érdemes rendszeresen nézni, főleg, ha a vérnyomival is gond lesz.
→ válasz erre
2017 03 17. 15:20
Akad hülye, stresszes védőnő. Amit a toxémiáról mondott viszont igaz. Ha a 8 kg-ból csak 5-6 kg igaz, az is nagyon sok 1 hónap alatt. Mondjuk nálunk alapból nézett mindig fehérjét is a védőnő, itt nem tudom miért nem. Patikában lehet kapni vizeletes tesztcsíkot. Érdemes rendszeresen nézni, főleg, ha a vérnyomival is gond lesz.
→ válasz erre
Hozzászólás
Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?