Bûntudatos anyukák

A cikk egy, az oldalt látogató anyukák között végzett felmérés eredményébõl született, és amellett, hogy bemutatja a bûntudatot kiváltó okokat, tippeket ad arra is, hogyan küzdjenek meg velük a mamák és miképp változtathatnak viselkedésükön a jövõben.

 

Arra gondoltunk, hogy a téma mindenképpen aktuális, és minket, közép-európai anyákat is érint, még ha a bennünk feszülõ gondok egy kicsit mások is lehetnek.

Lássuk hát, mitõl éreznek a leggyakrabban bûntudatot a magyar anyák?

 

Sokan úgy érzik, ha császárral szültek, akkor nem is szültek igazán. Ráadásul sokszor a környezet is erõsen érezteti az újdonsült anyával, hogy az õ szülése eltér a normálistól. Ami igaz is, de nem a szó rossz értelmében. Hiszen, hacsak nem kifejezetten ragaszkodtunk a császáros szüléshez – de biztos vagyok benne, hogy ebben az esetben a bûntudat sem környékez meg -, annak komoly egészségügyi okai vannak. Vagy a baba érdekében, vagy a mama érdekében dönt így az orvos, nem azért, mert ha már karnyújtásnyira van a szike, akár használhatjuk is.

 

Hogyan enyhíts a bûntudaton? Tudatosítsd, hogy a császármetszés nélkül valószínûleg most nem élvezhetnéd az anyaság felhõtlen örömeit: vagy azért, mert a babádnak lett volna baja, vagy azért, mert esetleg nem lehetnél mellette. Ráadásul nem te vagy az egyetlen anya, aki császármetszéssel szült hasonló okokból. Ha csak a statisztikákat vesszük alapul, nyilvánvalóvá válik, hogy bizony, Magyarországon, éves szinten sok-sok ezer baba ilyen úton jön világra. Ha még ezután is nyomaszt a dolog, akkor csak gondolj arra, a lényeg nem az út, míg eljutottatok idáig, hanem a végeredmény. A testeddel tápláltál és neveltél kilenc hónapig egy új emberkét, akinek Te adtál életet. És ez a legfontosabb!

Ha pedig sajnálkozó megjegyzést kapnál a gyermeked születésével kapcsolatban, nyugodtan mondd meg, hogy számodra az a legfontosabb, hogy a kicsivel minden rendben, és te ezért még azt a fájdalmat is örömmel vállaltad, amit a császármetszésbõl való felépülés jelent.

  

A magyar mamáknak szerencsére egyre nagyobb része tudja anyatejjel táplálni a kisbabáját. Van, akinek annyi teje van, hogy a kicsi mást nem is kap, van, aki viszont kiegészíti az anyatejet némi tápszerrel is. És persze vannak olyan anyukák is, akiknek nem volt sikerélménye a szoptatással kapcsolatban, és akaratuk ellenére tápszerrel kell etetniük a babát. Majd szembesülniük azzal, hogy a csapból is az folyik, csak az a jó anya, az tesz meg mindent a gyermekéért, aki szoptat. És ha valakinek ez nem jön össze, akkor az biztos az õ hibája. Feddõ tekintetek a játszótéren, mikor elõkerül a cumisüveg, kéretlen jótanácsok mindenhol, ahol ez szóba kerül.

 

Hogyan csillapítsd bûntudatod? Általában kevés mama választja szülés után rögtön a tápszert, a legtöbben azért egy ideig mindenképp próbálkoznak a szoptatással. Ám egy éhes gyerek sírását hallgatni magában is igencsak idegtépõ, nem csoda hát, hogy az anyuka végül a tápszeres dobozért nyúl. És már érezheti is a bûntudat elsõ hullámait. Pedig mit is tett? Egy adott helyzetben próbált olyan döntést hozni, ami az adott körülmények között a babának és a családnak is a legjobbat jelentheti. Hiszen a baba nem éhezik, kap elegendõ táplálékot a fejlõdéséhez – ráadásul nem is a legrosszabbat, hiszen a tápszerben a tejfehérje módosítva található meg, ami a babáknak könnyebben emészthetõ, feldolgozható, mint a rendes tehéntej. A családnak pedig nem kell aggódnia azon, hogy a baba fogyni fog, beteg lesz, éhen veszik.

Az ellenséges megjegyzéseket pedig rendezd le úgy, hogy a legfontosabbat a baba akkor is megkapja, ha nem anyatejen él, ez pedig a szeretet, a meleg érzelmi háttér.

 

Az elsõ nap a bölcsõdében: a gyerek lelkes, a mama szenved. A gyerek fut játszani, anya meg indul dolgozni, miközben marja belülrõl a hiányérzet és a legfeketébb bûntudat. Hiszen egy anyának három évig a gyerek mellett lenne a helye a nap 24 órájában, hát hogy jön õ ahhoz, hogy lepasszolja egy bölcsibe – vagy adott esetben egy bébiszitter gondjaira bízza? Pedig bizonyos esetekben nincs más megoldás, mert különben csõdbe megy a család, vagy apa hajtja szét magát teljesen. Az is elõfordulhat, hogy a mamának egyszerûen csak szüksége van arra, hogy ne csak a kicsirõl szóljon a napja, hogy kiszabadulhasson a négy fal közül.

 

Mit tehetsz a bûntudat ellen? Bárhogy is dönts a munkába állást illetõen, egy biztos, így is-úgy is helyesen döntesz. Hiszen, ha anyagi okok állnak a döntésed mögött – márpedig a mai világban ez igen gyakori -, akkor a család boldogulásáért és a biztosabb háttérért döntöttél így. Ha pedig egyszerûen csak begolyózol otthon, akkor is jó a választásod, mert a babádnak nem mennyiségi, hanem minõségi együttlétre és egy olyan mamára van szüksége, aki jól érzi magát a bõrében. Ha pedig te nem találod a helyed a munka nélkül, más emberek társasága nélkül, akkor a gyerekkel való együttlét sem lesz az igazi, sõt. Az is elõfordulhat, hogy sokkal türelmetlenebb, idegesebb vagy vele, mintha dolgozni járnál részmunka-idõben. Persze lesznek olyanok, akik hangot adnak majd ellenérzésüknek ebben a helyzetben, de ha rajtad kívül nem döntene így senki, akkor nem lenne jelenleg is hatalmas probléma a kevés bölcsõdei hely. Ráadásul, hogy kinek van igaza: annak, aki a mehetnékje ellenére is otthon marad a gyerek harmadik születésnapjáig, vagy annak, aki munkára adja a fejét, majd csak az idõ dönti el hosszú távon. De az biztos, hogy a szakemberek szerint is csak az tud hiteles maradni szülõként, aki a viselkedésével pontosan azt kommunikálja, amit gondol és érez. Erre pedig egy kisbabának remek antennái vannak.

 

Megkérted a gyereket, hogy ne ugráljon és visítson a kanapén, de õ juszt is folytatja. Még néhányszor képes vagy magadon uralkodva elmondani, hogy mit és miért is szeretnél, de aztán elpattan egy húr, és hirtelen kissé emelkedett hangnemben folytatod. A gyerek nagy kerek szemekkel megdermed, netán még el is pityeredik, te meg úgy érzed, ismét megbuktál anyaságból.

 

Hogyan könnyíts a bûntudaton? Minden embernek meg vannak a maga határai. Még az anyáknak is. Még a gyerekeknek is. Természetesen tõlünk, felnõttektõl jobban elvárható, hogy türelmesek legyünk, de valljuk meg õszintén, egyikünk sem képes a végtelenségig megõrizni önuralmát. Olyan szülõ nincs, aki így vagy úgy, ki ne borulna olykor. Van, aki kiabál, van, aki szeretetmegvonással büntet, van, aki még esetenként oda is csap egyet. A lényeg az, hogy amint lecsillapodtak az indulatok, nyugodt körülmények között kérjünk elnézést a gyerektõl, de hangsúlyozzuk ki, hogy a viselkedése ettõl még elfogadhatatlan volt. Legközelebb pedig próbáljuk meg megelõzni az újabb kirohanásunkat. Ha pedig úgy érezzük, túl gyakran veszítjük el türelmünket és képtelen vagyunk kontrollálni indulatainkat, gondolkozzunk el rajta, mitõl lehet ez. Ha egyedül nem tudunk megoldást találni, kérhetünk segítséget is, sosem szégyen. Sõt!

Azt pedig tartsuk szem elõtt, hogy még ha egyszer-egyszer sikerrel ki is fordulunk önmagunkból, addig nincs nagy vész, míg a mérleg másik serpenyõjében rengeteg szeretetet, minõségi együttlétet, törõdést és gondoskodást halmozunk fel a gyereknek.

 

Elõfordul, hogy egyszerûen képtelenek vagyunk bármit is elvégezni a gyerektõl a ház körül, mert folyton minket akar, vagy éppen hisztisebb napja van. Ilyenkor gyakran könnyebb bekapcsolni a tévét, és betenni valami mesét, amit a gyerek nagyra tágult szemekkel és eltátott szájjal bámulhat, míg mi gyorsan elmosogatunk, megfõzünk, kiteregetünk. A gond csak az, hogy tudjuk, kis korban a tévé nemigen van jótékony hatással a gyerekre, és minél többször nyúlunk a fenti módszerhez, annál inkább úgy érezzük, rosszat teszünk vele.

 

Hogyan birkózz meg a bûntudattal? Bár tudjuk, hogy a gyakori és hosszas tévénézés valóban árthat, egyre elterjedtebb a fenti okokból történõ tévézés a gyerekek körében. Vagyis nemcsak te élsz ezzel a módszerrel, hanem rengeteg más mama is. Mivel azonban a tévé szinte minden háztartásban megtalálható, kivédhetetlen, hogy a gyerek ne találkozzon vele. A lényeg azonban az, hogy megtaláld az arany középutat. Ha a kicsi nem órákig bámulja egyedül a tévét, függetlenül attól, hogy mi megy benne éppen, hanem csak 10-15 percet tölt elõtte, neki való mesét, történetet, állatfilmet nézve, abból nagy baj nem lehet. Ha pedig van rá alkalmad, figyelj arra, hogy még ezt az idõt se egyedül töltse a készülék elõtt. Ülj le vele, és beszélgessetek együtt a film elõtt a látottakról. Ha apa is otthon van, akkor persze egyszerûbb a helyzet, hiszen a tévé helyett õ is lekötheti a kis gézengúzt, míg te gyorsan összedobod a vacsorát, de sajnos ez a ritkább eset. Ha teljesen fel szeretnéd számolni a hasonló okokból történõ tévénézést, és megtehetitek, esetleg beszéljétek meg, hogy kerestek valakit, aki segít a háztartásban, takarításban. Vagy rendelj ebédet, vacsorát egy házhozszállító cégtõl. Amikor nagyobb lesz a gyerek, könnyebb a dolgod, hiszen már õt is be tudod vonni a háztartási munkák jó részébe, de segíthet a fõzésben is.

 

Akár azért, mert lefoglal a háztartás, akár azért, mert már a maradék energiáidat összeszedve tengeted a napjaidat, olykor bizony elõfordul, hogy ránézel a magában szépen eljátszó gyermekedre, és beléd hasít a bûntudat. Hiszen ott kellene térdelned mellette, és kurjongatva tologatni az autót vagy építeni a legóházat, te meg ehelyett csak lótsz-futsz, és olykor hullafáradtan rogysz le a kanapéra.

 

Hogyan csillapítsd a bûntudatot? A pszichológusok szerint a gyereknek szüksége van arra is, hogy egyedül játsszon. Olyannyira, hogy egyes szakemberek azt javasolják, csak akkor játszunk együtt a gyerekkel, ha õ kifejezetten ezt szeretné. Persze, nincs annál jobb, mikor anya-apa és a gyerek együtt viháncolnak, akár egy kiadós párnacsata folyamán, akár egy társasjáték mellett. De ha nem ez tölti ki a nap 24 óráját, nem tragédia. Próbáld meg úgy alakítani a napodat, hogy mindennap legyen egy fél óra-óra, amit csak és kizárólag a gyerekre szánsz. Ilyenkor semmi se legyen nála fontosabb, és töltsétek azzal, amit a gyerek szeretne. Mese, ének, rajz, társasjáték, birkózás, bármi lehet az, csak együtt tegyétek. Ha ez rendszerré válik, a gyerek tudni fogja, hogy eljön a nap folyamán az õ ideje, amikor a mami csak az övé, senki másé. Egyébként pedig elmolyolhat a saját kis dolgaival. Természetesen, ha napközben van egy kis idõd, és õ kéri, jó, ha tudsz rászánni egy kis energiát, hogy leheveredj mellé, és beszállj a játékba, de ha túl fáradt vagy, megkérheted arra is, hogy most üljön õ melléd, és masszírozzon meg, babusgasson vagy meséljen õ neked. Egy gyereknek ez is játék, a mami kényeztetése is fontos együttlét lehet.

 

A szomszéd Karcsika babaúszásra jár, legjobb barátnõid pedig regéket mesélnek a zenés gyerekfoglalkozásokról. Gergõt a mamája a legújabb, legtutibb babakocsi modellben tolja ki a játszótérre, a homokozóban sütögetõ Sára ruháiról pedig messzirõl lerí, hogy méregdrága, márkás cuccok, amelyek bármelyik divatbemutatón megállnák a helyüket. A te gyereked a testvéredtõl örökölt, kissé lepattant babakocsiban gügyörészik, csupa olyan ruhában, amit a sarki turkálóban vettél akciósan. Ráadásul szegény gyerek még egy angol szót sem ismer, és a vízzel is csak a fürdõkádban találkozik rendszeresen. Te meg azon gondolkodsz, hogy mennyi mindent elszalaszt a te kicsid csak azért, mert nem telik rá, hogy befizesd a különféle foglalkozásokra már totyogós korában. És egyre vacakabbul érzed magad, hiszen miattad lehet, hogy majd csak gimnazista korában szerzi meg az elsõ nyelvvizsgáját, mikor a többiek már a harmadik papírt zsebelik be.

 

Mit tehetsz a bûntudat ellen? A zenei foglalkozások, a babaúszás egészen biztosan különleges élmény lehet a mamáknak – babának, de mivel a foglalkozások havonta elég húzós összegekkel terhelik meg a családi kasszát, a szülõk jó része nem tud élni ezekkel a lehetõségekkel. De senki se higgye, hogy ezzel megfosztja bármitõl is a gyerekét. Hiszen mondókázni, énekelni lehet otthon is, más gyerekekkel és mamákkal is találkozhatunk, játszhatunk, ehhez csak egy összetartó kis csapat kell. Pénz nem nagyon. Ahogy ahhoz sem, hogy magadhoz öleld a babát, és táncolj vele egy fél órát, vagy lefeküdj a földre és a lábadon hintáztasd. Kacagás és hatalmas mosolyok lesznek a jutalmad, ebben biztos lehetsz.

Azzal se foglalkozz, ha nem telik a legjobb babakocsira és a legutolsó divat szerinti ruhákra. Egyrészt a babakocsiban a legfontosabb az, hogy legyen négy kereke, guruljon mindenhol, és alaposan megpakolhasd a tárolóját is, de még fel tudd emelni. Nem az, hogy milyen márkajelzés van rajta és milyen a színösszeállítása, a formatervezése. Azt is lebukja a gyerek, ahogy az örököltet is. Csak akkor már a drágábbat jobban sajnálja az ember. Elhiheted, hogy a ruhákkal ugyanígy lennél, tetézve azzal, hogy eleinte még havonta, késõbb szezononként cserélheted le a gyerek teljes ruhatárát. A kicsinek meg még jó ideig teljesen egyre megy, hogy a pólóján látható autó még sosem vagy már kétszázadjára látott mosógépet.

Ráadásul sose felejtsd el, a legeslegmeghatározóbb, amit csak adhatsz a gyermekednek, a szeretet. Ezzel ne fukarkodj, itassa át a gyerek életének minden percét. Az anyagi dolgok sosem lehetnek egyenértékû mércéi a törõdésednek, gondoskodásodnak. A gyermeked a szülõi szeretettel, törõdéssel, az általatok megteremtett biztos háttérrel kapja meg azt a lökést, útravalót, amivel késõbb sikeres, kompetens emberként élheti majd az életét.

 

Szilágyi Diána

BABANET