#baba#anya

25 téli játék és program ovisoknak, ami gyakorlatilag nem kerül semmibe

Egy-egy dermesztően hidegnek tűnő téli napon hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az esős-latyakos-jeges időjárásnak köszönhetően végleg kifogytunk a munícióból, már legalábbis, ami az óvodáskorú gyerekünk legfoglalását, szórakoztatását illeti. Bizony, nem mindig esik jól kimenni a jeges szélbe, vagy úgy elhúzni a szánkót a közeli parkig, hogy javarészt már az aszfaltot karcolja a talpa. 

Gyerek, téli sport, hóember építés, téli játékok,

Ugyanígy elkedvtelenedhetünk a négy fal között is: a gyerek öt percenként nyaggat, mert minden játékot elunt, amit egyedül játszhat; vagy alig várjuk, hogy leteljen a monitor előtt töltendő munkaidőnk, mindannyian felvehessük a télicsizmát és végre kiléphessünk a nagy pettyekben zúduló hóesésbe. Utóbbiból persze egyre kevesebb jut már ki minden télen, és igazán együtt kell álljanak a csillagok ahhoz, hogy gyerek és szülő is egy helyen legyen éppen egy-egy nagyobb havazás alkalmával. Persze mi szülők nem ismerünk lehetetlent, így hát akkor is képesek vagyunk például havas tájra hajazó díszletet varázsolni az otthonunkba, ha egész télen csak eső esett, vagy igazi téli kalandokat csempészni a szabadban eltöltött közös időbe. De tudjátok mi hasított belém nemrég egy kissé nyűgösebbnek ígérkező napon? Az, hogy sokan már szinte meg is feledkeztünk róla a nagy ünnepi és évvégi hajrában, hogy gyerekként mi is a jóval egyszerűbb dolgoknak, játékoknak örültünk a legjobban, meg persze azoknak az élményeknek, amit a szüleinkkel együtt élhettünk át. Úgyhogy arra gondoltam, ötletelek egy kicsit és megírom nektek, hogy én milyen téli programokat, játékokat szoktam kitalálni az óvodásomnak, amikhez, ha jobban belegondolok majdnem minden megtalálható az otthonunkban és amik szinte nem kerülnek egy fillérbe sem.

Ha van kedvetek, próbáljátok ki a tippeket, ha pedig nektek is van hasonló ötletetek, osszátok meg velünk a poszt alatt kommentben! Téli kalandokra fel óvodások!

 

1# Töltögess esővizet, vagy főzésből maradt vizet különböző formájú edényekbe, tedd ki éjszakára a hidegre és figyeld meg, hogyan fagy meg másnapra!

2# Pucolj narancsot, mandarint a kis kezeddel, utána szaglászd meg hogyan illatoznak tőle az ujjaid. Tedd őket a radiátorra, hogy párologjanak a kellemes illatok!

3# Hagyj nyomokat a hóban a lábaddal, vagy más tárgyakkal, figyeld meg melyiknek milyen az alakja!

4# Felolvadt a jég? Vigyél ki pár műanyag kupakot és rendezz versenyt a tócsában! Úsztasd át őket egy bottal egyik partról a másikra!

5# Díszíts fel karácsonyfának egy kis fát, vagy bokrot a kertben saját készítésű díszekkel. Nem kell, hogy fenyő legyen, mindenképp csodaszép lesz.

6# Gyúrd át a mézeskalács vagy más sütemény tésztáját kézzel! Mancsolj vele, tapasztald meg hogy ragad, hogyan változik a liszttől. Aztán persze szaggasd is ki anyukád/apukád segítségével!

7# Gyűjts tobozokat és készíts belőle karácsonyfadíszeket: festheted, ragaszthatod, ahogy csak jól esik!

8# Száríts ki egy nagy adag tobozt, készíts belőle „talpmasszírozót” egy lavórban és járjatok, topogjatok rajtuk mezítláb!

9# Csinálj madáretetőt üres műanyagpalackból, töltsd fel apró magokkal és lógasd fel az erkélyre vagy egy fára!

10# Szúrj ki formákat narancshéjból és hagyd, hogy megszáradjanak, illatozzanak a radiátoron!

11# Fűzz ünnepi füzért a megszáradt narancshéj formákból, használhatsz még diót, gesztenyét, tobozt, vagy bármit, ami jól mutat egymás mellett és díszítheti a szobád!

12# Rajzolj az ujjaddal a bepárásodott ablakra! Le is fotózhatjátok emlékbe, hiszen egy-két perc és már volt-nincs alkotás!

13# Szedegesd ki a jeget a teraszon, udvaron maradt kaspókból, tálcákból, figyeld meg hogyan törnek szét, ha leejted őket az aszfaltra! Használj követ, botot, vagy bármit, amivel még apróbbra zúzhatod! Hamarosan jégkása, majd víz lesz belőle.

14# Olvassz csokit teamécses fölött a szüleiddel, majd mártogass bele banánt, mandarint, kekszet! Figyeld meg, hogyan dermed meg a finomságokon a csokoládé, aztán persze fald be az összeset!

15# Rajzolj mintákat a megmaradt céklalével vagy más természetes anyaggal a hóba! Lényeg, hogy minél színesebb legyen!

16# Gyűjts faleveleket, bogyókat, ágakat, tedd őket kis tálkákba, homokozós formákba, majd öntsd le őket vízzel! Hagyd kinn a hidegben éjszakára, másnap pedig borítsd ki őket és csodáld meg milyen szépségeket készítettél! Ha karika formával dolgozol, úgy akár szalagot is átfűzhetsz rajta és fellógathatod a fára. Amíg fagy odakinn, csinos dísze lesz a kerteteknek.

17# Készíts benti hóembert: gyömöszölj össze takarókat, törölközőket gombóccá, tekerd őket 2-3 fehér lepedőbe. Díszítsd fel a saját sapkáddal, sáladdal, a szemét-száját vágd ki papírból és ragaszd fel celuxszal!

18# Gyúrj hógolyókat, tedd őket egy mély tálba, majd hozd be a melegre. Figyeld meg hogy olvad a kezedben, a radiátoron, de víz alá is teheted őket, sőt: egy kevés kád meleg vízbe is beledobálhatod, hogy megfigyeld, hogyan lesz újra víz belőlük!

19# Meséld el egy szép téli napodat, amikor valami nagyon klassz dolog történt veled! Kérd meg a szüleidet, hogy írják le egy füzetbe, te pedig készíts hozzá rajzokat! Borítót is rajzolhatsz mellé, így már készen is van a saját téli mesekönyved!

20# Rajzolj egy szép téli képet egy papírra, vagy karácsonyi képeslapra! Tegyétek borítékba, ragasszatok rá bélyeget és dobjátok be a szüleitekkel közösen a posta előtti piros kis levélszekrénybe! Mehet a nagyinak.

21# Megmaradt kartondobozból csinálj a szobában várfalat párnacsatához, vagy építs mézeskalácsházikót, esetleg egy űrhajót, ami mindjárt elstartol a csillagok közé!

22# Csinálj nyomdát krumpliból süteményformák segítségével, majd díszítsd azzal a csomagolópapírt, vagy a képeslapot, levelet a nagyinak, a Jézuskának, vagy a Mikulásnak!

23# Taposs addig a csizmáddal a hóban, amíg óriási formákat nem kapsz! Rajzolj így fenyőfát, szívecskét, de a nevedet is beleírhatod a szüleid segítségével!

24# Hasznosíts újra egy régi pólót vagy zoknit: csinálj belőle labdát a kutyusodnak/cicádnak. Biztosan örülni fog neki, ha karácsonykor ő is kap majd ajándékot.

25# Készíts a kertben/teraszon egy pocsolyából kis jégpályát, aztán vidd ki a kedvenc műanyag vagy gumi figuráidat, kisebb babákat, hogy ők is megtanulhassanak csúszkálni, korcsolyázni a jégen!

Nyitókép: GettyImages.com

K.V., 2021. december 09.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?