Baba Net

 

Óvodás leszek

A következő oldalakon az óvodaválasztáshoz szeretnénk segítséget nyújtani, megtudhatjátok, mikortól járhat egy gyermek óvodába, miért is jó az ovi, milyen hátrányai lehetnek, és tippeket adunk ahhoz is, hogy hogyan fogadtassátok el a csemetével az új helyzetet. Reméljük, segítünk abban, hogy minden kisgyermek örömmel induljon el otthonról reggel.
 

Alapvető szempontok:   

 
A kisgyermekkor egyik, talán legmeghatározóbb időszaka az óvodáskor. A legtöbb kicsi életében ez az első igazán nagy változás, amikor a mama és a már jól ismert otthon védelméből idegen emberek, gyerekek közé kerül, idegen helyre. Nem könnyű az elszakadás a mamától, főképp, hogy eddig esetleg más napirendhez kell szoknia és új szabályokat elfogadnia. Ráadásul itt már nem hozzá alkalmazkodnak, hanem neki kell alkalmazkodnia másokhoz.
Ebben az életkorban kezdődik a gyerekek szocializálódása, elkezdenek nyitni kortársaik felé. Ez a korszak a közös játékok, elfoglaltságok kezdete. Akár életre szóló barátságok is köttethetnek az ovi falai között, de az is bizonyos, hogy az óvodai tapasztalatok nagymértékben befolyásolják a majdani iskolai élményeket. Nem mindegy hát, hogy milyen óvodába kerül a kicsi, nem mindegy, hogy szeretni fogja-e vagy sem, hogy kötődik-e majd az óvónénihez, csoporttársaihoz. Mindezek miatt - és persze még ezer más okból kifolyólag is -, fontos, hogy különös gonddal válasszuk ki azt az intézményt, melynek falai között gyermekünk napjának jelentős részét fogja eltölteni. A következő oldalakon az óvodaválasztáshoz szeretnénk segítséget nyújtani, megtudhatjátok, mikortól járhat egy gyermek óvodába, miért is jó az ovi, milyen hátrányai lehetnek, és tippeket adunk ahhoz is, hogy hogyan fogadtassátok el a csemetével az új helyzetet. Reméljük, segítünk abban, hogy minden kisgyermek örömmel induljon el otthonról reggel.
A választási szempontok igen sokfélék lehetnek, hiszen mindannyian mást tartunk fontosnak. Azért vegyünk sorra néhány általános, alapvető dolgot:
1. Fontos az óvónő személye.
2. A cél az, hogy a gyerek szeresse és megszokja az óvodát, ne a többlet szolgáltatások alapján döntsünk.
3. Ha lehet, inkább valami kevésbé forgalmas út melletti, nagy udvarú ovit válasszunk.
4. Figyeljünk az óvoda értékrendjére (autokrata, demokratikus, lassefair vezetés van-e).
5. Bízzunk az első benyomásunkban: milyen az ovi tisztasága, légköre, környezete. Fontos, hogy tágas és világos, jó levegőjű, szép dekorációjú szobákban kapjanak helyet a csoportok.
6. Fontos, hogy a csoportok ne legyenek túl zsúfoltak, és az óvónők ne legyenek nagyon leterheltek. Az ideális csoportlétszám max. 20-25 fős.
 
Óvodaérettség:
gyerekek körülbelül hároméves korukra válnak képessé arra, hogy néhány órát szüleik nélkül is el tudjanak tölteni.

(klikk)   

Mikortól és miért érdemes?
Az óvodai életet azért érdemes kipróbálnia minden gyermeknek,
mert a szocializáció, azaz a társas érintkezés fejlődésére nagyszerű hatással van.

(klikk)    

Milyen feltételek vannak a felvételinél?
Alapvetően az óvodából kizáró ok
nem létezik, a felvétel általános alapkövetelménye az, hogy a kicsi nappalra szobatiszta legyen.

(klikk)   

Papírmunka:
Az óvodai felvételhez minden esetben köteles egy szülői kérelem kitöltése, ennek dátuma igazolja, hogy a felvétel, jelentkezés mikor történt.

(klikk)   

Az óvodák célja:
Az óvodákban zajló élet központjában a játék és a családias légkör áll. A legfontosabb az, hogy a gyerek jól érezze magát ...

(klikk)   

Az óvónő:
Az, hogy gyermekünk milyen élményekkel gazdagodik az óvodában, nagyrészt az óvónőjétől függ.

(klikk)   

Beszoktatás:
Mivel a sokrétű alkalmazkodás egyik kicsinek sem könnyű, érdemes némi időt rászánni a beszoktatásra, hogy kislányunk vagy kisfiunk később tartalmas és kellemes emlékeket őrizzen erről az időszakról.

(klikk)   

Egy nap az oviban:
Minden óvoda napirendjének alapja az, hogy a gyermekek minél több időt tölthessenek el játékkal,

(klikk)   

Külön szolgáltatások:
Napjainkban már sok óvoda szakosodott valamilyen területre.

(klikk)   

 

vissza

Ifjúsági Minisztérium
Oktatási Minisztérium
Ide vonatkozó törvények

 


 


Vissza
Babanet | Netkönyvtár | Rendelő | Publikációk | A Te történeted
Nem vagy egyedül | Társalgó | Chat | Hét meséje | Hétről-hétre | Baba-mama Centrum
Impresszum | E-mail