Új privát üzeneted érkezett!

Kedves Krisztina!

"Továbbra is vallom, hogy a probléma gyökerét kell megragadni, és ez nem az, hogy hogyan védjük meg egymástól a lányokat, meg hogy hogy bírjuk rá a fiúkat az óvszer használatra. Ezek már csak tünetek, az alapprobléma folyamodványai."
Én teljes mértékben egyetértek Veled és Timivel is, hogy a megoldást a család adja. És ha mindenki így gondolkodna, akkor nem is kellene ilyen hülye kérdéseket feltennem. De nagyon-nagyon messze vagyunk még attól, hogy mindenki felelősen nevelje a gyerekét.
Nagyon sokat segít az, ha legalább Te úgy neveled a gyerekedet, mert akkor egy olyan "iránytűt" adsz a kezébe, ami segít neki eligazodni az életben, megtalálni a valódi értékeket és elkerülni a többi lány által diktált divatot. De még ez sem <U>garancia</U> a többi lány, a felelőtlen szexuális kapcsolat és az abortusz ellen. Mert ő sem lesz tévedhetetlen, mint ahogy senki sem az. És vannak rossz választások.
És hány "példás", erkölcsös, jó légkörű családban felnőtt lánnyal történtek már ilyen balesetek! (Persze nem ők adják az abortuszon átesők tömegeit...)

Ancsa
Ancsa
 


Kedves Timi!
Valójában Te is emberéletről döntesz akkor, amikor havi rendszerességgel beveszed a fogamzásgátló tablettát, vagy bármi más módon védekeztek.
Szia:Dóri
Névtelen
 


Szia Dóri!
Előre kell bocsátanom, hogy soha nem szedtem tablettát (így is hormozavarom van, nem kell hogy a tabletta még jobban felkavarja), nem használtam spirált, óvszert sem (nagyon akartunk gyereket, úgy voltunk vele, ha jön, akkor örülni fogunk neki. Nem vallási okokból, egyszerűen így voltunk vele.
Való igaz, hogy akik tablettát vagy óvszert vagy akármni mást használnak, emberéletről döntenek. Csakhogy még a FOGAMZÁS ELŐTT! És ez nem mindegy! Hogy egy már megfogant kis életet ölsz meg, vagy pedig megakadályozod a létrejöttét. Hiszen ilyen alapon (ha folytatom a gondolatmenetedezt) már akkor is emberéletről döntesz, ha peteérés idején nem szeretkezel. Hiszen így nem adsz esélyt egy élet megfoganásához... Nem?? Túlzásokba azért mégsem kellene esni...
üdv
Zsóka
Zsóka
 

 
 

Kedves Zsóka!
Ez itt valójában a legnagyobb kérdés, hogy mikortól tekintheted azt a valamit Magadban embernek. Nem hallottam még pl. olyan 10 hetesen elvetélt anyát, aki azt mondta volna, hogy "meghalt a gyerekem".
Szia:Dóri
Névtelen
 


Kedves Dóri! A döntés joga valóban a kezünkben van! Hogy létrehozzuk-e azt az életet, de inkább arról döntünk, hogy esélyt adunk-e egy életnek vagy sem! Az, hogy mennyire nem az életről döntünk ilyenkor, arra jó példa szegény Kata, az "ami a szülés előtt van" című topicon! Mit nem adna azért, ha dönthetne arról az életről...
DÓri! MEGHALT A GYEREKEM! 10 hetes magzat volt, meggyászoltam és eltemettem !
Üdv: Timi
Haraszti Gáborné
 


Kedves Dóri!

Ha nem hallottál még ilyet kimondani, az azért van/lehet, mert iszonyúan fájdalmas hallani egy ilyen mondatot. Bőven elég érezni a kint, nemhogy még kikiabálni mindenkinek! Ezt én legalábbis igy éreztem akkor, úgy gondoltam csak rám/ránk tartozik. Igy inkább megpróbáltam nem beszélni róla és igyekeztem mielőbb feldolgozni. A lelkem azonban vérzett és még ma is (8 év után) sokszor eszembe jut vajon fiú volt-e vagy lány, vajon milyen lett volna és hogyan élnék ma vele. Sziasztok, Bea
Bea
 


Mindenki

Azt hiszem a 12. hétig nem veszik emberszámba a pocaklakót, hiszen végül is addig lehet elvetetni. Pedig mi anyukák tudjuk már, hogy egy ekkora pocaklakó bizony nem csak egy kis zsákocska, hiszen megvan mindene.
A nagy védekezéstechnikák taglalásában nem esik szó az AIDS-ről. Szerintem ez egy felelőssen gondolkodó fiatal védekezésmódját gyökeresen meghatározza. (Vagy csak naív vagyok??)
És végezetül, ez egy nagyon nagyon morbid kérdés lesz és bocsánatot is kérek érte, de mostanában annyira motoszkál bennem a félelem, hogy elveszítem a babámat, hogy felmerült bennem a kérdés, hogy miután meghal egy baba a pocakban, mi az a kor, amikortól az anya hát hogy is mondjam, szóval hazaviheti és eltemettetheti?? Vagy hogy van ez?? Kidobják a halott babámat mondjuk 19 hetesen?? De hiszen ekkor már 22,5 cm!!
Ugye nem borzoltam a kedélyeket túlságosan?? Bocsánatot kérek.

Zorkanya
Zorkanya
 


Sziasztok,
szia Dóri!
Őszintén szólva nem tudom, hogy a tusdósok-orvosok mikortól veszik embernek-gyereknek a magzatot, de az ÉDESANYÁK azt hiszem, ahogy megtudják a kis jövevény létét, már gyereknek, embernek tudják-érzik-gondolják. Hallottál valaha olyat, hogy vki azt mondta volna, hogy 15 hetes a magzatom? Az ANYÁK azt mondják: 15 hetes a baba/pocok/(egyéb becéző formula) a pocakomban.

Zorkanya!
Hálistennek tapasztalatom nincs, de úgy gondolom, attól függ, hogyan (jaj hiogyan is írjam) veszik el a babát. Mert ha már akkora, hogy abortuszról nem lehet szó (a baba halála esetén is aboretusznak híjvák), akkor azt hiszem meg kell szülni, és ugye a baba akkor már nagyocska, és (uram bocsáss) egyben van. Míg ha elveszik, kikaparják, akkor ugye nem... (Bocsánat a rideg szavakért, nem így szándékoztam, csak máéassképp, kevésbé idegborzolóan nem tudom leírni...)
Zsóka
Zsóka
 


Kedves Zsóka!
Igen gyakran van olyan helyzet, hogy a fogamzás UTÁN Neked (Nektek) kell döntened a magzat sorsáról, hiszen a terhesség alatt többször ellenőrzik, hogy van-e valamilyen fejlődési rendellenessége neki. Ha ezeknél találnak valamit, pl. nyitott a gerince, Down-kóros, felajánlják, a terhesség megszakitását. Sőt, ha genetikai szűrést kell csinálni, ahol 1% az esélye, hogy megszakad a terhesség, Neked kell döntened, hogy vállalod-e a kockázatot, hogy esetleg egy egészséges gyereket vesztesz el.
Szia:Dóri
Névtelen
 


szia Dóri!
Voltam ewbben a helyzetben, méghozzá most nemrég, ápr-ban. Senkinek nem kívánom azt a két hetet, míg kiderült, hogy (talán) minden rendben. Pontosan azért nem mentem el amnio-ra, mert nem akartam az esetleg (és remélem, hogy az!) egészséges gyerekem életét kockára tenni. Biztos sokan unják már, de olvasd el a Kismamariogató topic nyitó írását, én állok mögötte. Ez van.
Zsóka
Zsóka
 


Kedves Dóri! A felvetésed megint visszateszi a témát egy előző állapothoz! Itt nagyon nehéz állást foglalni, én kifejezetten nem szeretem azt a helyzetet, amikor egy olyan szituációról kell véleményt mondani, amit nem éltél még át és rendkívül tragikus! (Ez nem vonatkozik Stefi gondolat kisérleteire, ami az én megitélésem szerint egyáltalán nem tragikus!) Mert (elviekben) az élet pártján vagyok, de gyakorlatban szükség van nagyon-nagyon sok minden másra is. Elsősorban bátorságra és hitre... (És még mire Zsóka?) Üdv: Timi
Haraszti Gáborné
 


Sziasztok,
Azt hiszem, minden anya (és apa) legrettegettebb rémálma, hogy a gyereke nem egészséges. És ez az, ami ellen az ember nem tud tenni semmit, csak remél, imádkozik. Bízik a legjobbakban. Az első terhességemnél is féltem, (mint minden anyuka), és hál'Istennek a kisfiam egészséges, mint a makk. (Pedig, mint a nyolcadik hónap végén kiderült, a köldökzsinórjában csak két ér volt a szokásos három helyett. Még jó, hogy nem előgbb tudtam meg, izgultam volna emiatt is).
Most pedig alaposan megrémisztettek a "határtérték AFP-vel" (AFP-ről szóló vitát lásd azt hiszem az Ami a szülés előtt van-ban), meg a rémséges öreg, 30 éves (leszek nemsokára) korommal, és ugye ott az a két ciszta, ami ahogy jött, úgy el is tűnt.
Nem mentem elmenni amniora, bár azt mondták, hogy menjek (pklusz gondolkodjak az abortuszon, normális orvos az olyan, aki mindenféle eredmény nélkül már az abortuszt ajánlgatja fel?!), pontosan azért, mert nem akartam elveszteni esetleg egy vizsgűálat miatt a babámat. Hisz úgysem tudják száz százalékkal kizárni, hogy nincs-e vmi baja. A doki megnyugtatott, én meg is nyugodtam vmennyire (de nem teljesen). Reménykedem, és bízom abban, hogy a kicsi egészséges (amennyire az UH-ok alapján tudni lehet, egészséges). De csak akkor leszek teljesen nyugodt, amikor a kicsi ott lesz a kezemben.
Bármennyire az abortuisz ellen vagyok, én a magam részéről két esetben tartom elfogadhatónak: ha a baba bizonyíthatóan és száz, nem is, ezer százalékosan súlyosan fogyatékos, illetve ha a terhesség az anya életét veszélyezteti (-né). De még ezekben az esetekben is hiszem, hogy iszonyatos lelki tusa és gyötrúődés árán választják az anya (szülők) az abortuszt. Én rettegtem a rossz eredménytől, és rettegtem attól is, hogy mi van ha beteg a kicsi, és DÖNTENEM kell. Nem vagyok Isten, nem vagyok mindenható, hogy jövök én ahhoz, hogy más élete felett döntsek. Az élet szerencsére megkímélt ettől a döntéstől. Van az ismeretségi körünkben egy kislány, láttam az egy éves korában készült videofelvételt, hát ha láttatok még gyönyörű kisláníyt, ő az volzt. Göndör fürtök, fekete szem, egy huncut gyxönyörű kislány. Ma, öt évesen egy nyálzó-magatehetetlen kis roncs, mozgásra, beszédre, bármire képtelen. Egy éves kora után derült ki, hogy vmi baj van (addig nem is tudták). Tehát ezek szerint még a megszületett egészséges(nek látszó) bvaba sem garancia... Az élet produkál nagyon szomorú dolgokat. Ezt a kislányt a télen úgy hozták vissza a halálból. És ez is egy súlyos kérdés: embertelen élet neki, sok szomorúság és bánat a szülőknek (nekem ne mondja senki, hogy a szülőnek bármi öröme tehet egy ilyen kis beteg lényben). Látom rajtuk, hogy nekik, a csaláédnmak is és a kislánynak is jobb lenne már... De ki dönthet?!
Most itt vagyok 36 hetes terhesen, reménykedve, egyébként meg borzasztó pesszimistán és majdnem-depresszióasan mert a párom külföldön van és okt- közepén (a baba egy hónapos kora körül) jön vissza... Bocsi az off-topicért.
üdv
Zsóka
Zsóka
 


Sziasztok, Lányok, nagyon felkavaró a vitátok, főleg, hogy én is szóba kerültem. 7 hetesen, a múlt héten vesztettem el a kisbabánkat, abortuszilag szedték ki, szegényke elhalt 6 hetes korában.
Nagyon döbbenetes volt, mert amikor előző este be kellett mennem méhtágító szer beadása miatt, csupa olyan lánnyal/ párral voltunk együtt, akik szintén abortuszra jöttek, saját elhatározásból. Ami nekem döbbentes élmény volt, az az, hogy olyan egyformán szomorúak és elkeseredettek voltunk. Én el is bőgtem magam és azt gondolom, hogy ha egy ember odáig eljut, hogy elvetesse a gyerekét, annak valami számára nagyon fontos oka lehet. És lehet, hogy mások ezt gyilkosságnak, felelőtlenségnek tartják én mégis azt gondolom, hogy mindenki a saját keresztjét viszi a hátán és ebben inkább együttérezni kell, mint ítélkezni. Nem akarok a vitátokba beleszólni, csak annyira felkavaró élmény volt ez, meg szerettem volna veletek osztani.
Kata
Most látom, hogy össze-vissza fogalmaztam, remélem, azért érthető, amit mondani akartam.
Kata
 


Bocsánat Kata! Nem hittem, hogy azok után, ami Veled történt, képes vagy erre a topicra jönni! Ezért hoztalak fel példának! Sajnálom! Egyébként, attól eltekintve, hogy nem ugyanabból a szemszögből nézzük a dolgot, amit mondasz, azzal nem lehet vitatkozni! Üdv: Timi
Haraszti Gáborné
 


Sziasztok!

Félek, nem tudom rendesen megfogalmazni, amit a legutóbbi írások indítottak el bennem, de próbálkozom.
Bár nem csak Zsókának szól, amit most írni szeretnék, mégis az ő egyik mondatából indulnék ki: " én a magam részéről két esetben tartom elfogadhatónak: ha a baba bizonyíthatóan és száz, nem is, ezer százalékosan súlyosan fogyatékos, illetve ha a terhesség az anya életét veszélyezteti (-né)". Az merült föl bennem ezzel kapcsolatban, hogy ez egy olyan nő jogos véleménye, aki nagyon vágyik gyerekre ("nagyon akartunk gyereket, úgy
voltunk vele, ha jön, akkor örülni fogunk neki"
Zsóka Augusztus 2, szerda - 09:57 du), aki számára közel elképzelhetetlen az a helyzet, hogy két ember még nincs abban a helyzetben, hogy vállalni tudják a gyereküket (aki mondjuk védekezés ellenére fogant).
Teljesen megértem, hogy így gondolkodik, csak ilyenkor mindig az a tanárnőm jut eszembe, aki megpróbált minket, 13-14 éves nagy öntudatos kamaszokat, megtanítani "okosan" vitatkozni. Azt mondta, hogy mielőtt nagyon beleszaladnánk egy vitába – legalább gondolatban! – próbáljuk ki a következőt: állítsunk szembe egymással két széket (egyik a sajátunk, másik a vitapartneré), üljünk le a székünkbe, és mondjuk el, amit akarunk (ahogy jön, akár indulatosan is), aztán üljünk át a másik székbe és legyünk a másik. Próbáljuk elképzelni, mit érez az általunk elmondottak hatására, és hogy mit válaszol. És próbáljunk erre az időre elszakadni a saját gondolatainktól. Ez nem könnyű, és nem is sikerülhet mindig, de ha az ember legalább megpróbálja, akkor már tett egy lépést afelé, hogy megpróbáljon másokat is megérteni.

Kezdek a saját gondolataim közt elveszni, ezért most elküldöm, elolvasom, aztán folytatom.
Ancsa
 


Tehát, mit is akartam mindezzel mondani?
Valami olyasmit, hogy amikor az ember már vágyik egy gyerekre, eldönti, hogy akarja, vagy eldönti azt, hogy elfogadja, ha jön, akkor ezek az abortusszal kapcsolatos dolgok valószínűleg kissé átértékelődnek benne. Valószínűleg arról is másképp gondolkodik, hogy mikortól kezdődik az élet, illetve hogy mikortól dönt az ember egy élet felett, és valószínűleg arról is, hogy mikor van joga valakinek egy élet felett dönteni.

Többször is mondtam már (és számomra a Kata hozzászólása is ezt illusztrálja), hogy ebben a helyzetben csak rossz döntés van, és ezek közül van egy legkevésbé rossznak tűnő - ami persze ettől még rossz.

Itt nem az olyan esetekről akartam beszélni, amikor valaki fogamzásgátlóként használja az abortuszt, és nem is az olyan nőkről, mint az az ismerősöm, aki 28 évesen szerető férj, állás, lakás "birtokában" (mondhatni rendezett körülmények között) elvetette az első gyereküket, mondván, hogy még nem érzi úgy, hogy felkészült az anyaságra...

Annyi mindent írtam itt össze, hogy csak győzzétek kihámozni belőle, mit is akartam.

Ancsa
Ancsa
 


Kedves Ancsa!
Azt hiszem, értem a hozzászólásodat, ahol szerintem a kulcsszó az empátia (javíts ki, ha nem így van!). Valóban bele kell gondolnunk a másik helyzetébe, bármennyire nehéz is. Persze ha mindenki megtenné, nem lennének konfliktusok.
Kedves Timi!
Jó sokáig gondolkoztam, visszaolvastam az egész eddigi vitát, és úgy érzem, hogy meg kell védenem magam. Te jó néhány hozzászólásodban idézgetted egy mondatomat, sajnos a szövegkörnyezete nélkül, amibe szerintem beleillik. Az én véleményem szerint ez egy veszélyes eszköz, mert igen hamar csúsztatás lett a dologból. Mikor azt írtam, hogy "Vajon ki vállalna akár egy napot is az életükből?", nem arra gondoltam, ahogyan azt te értelmezted. Te az édesapád példáját hoztad fel, aki egy felnőtt ember, aki szerető családi környezetben él, ha jogaiban megsértik, tudja, kihez kell fordulnia, kitől várhat segítséget. Én az ő életminősége és egy 5 hónapos, rendszeresen vert (jajj, de rossz leírni) csecsemő életminősége közé nem tennék egyenlőségjelet! Ő nem tud kihez fordulni, a tények ismeretében még az anyukájához sem a sírásával!!! És ne várja tőlem senki, hogy részvétet érezzek egy olyan anya iránt, aki végignézi a gyereke súlyos bántalmazását, csak azért, mert neki nem volt gyerekszobája, mert neki nem adott senki példát. Ez nem mentség egy csecsemő halálára!
Én valami olyasmire gondoltam, amit Ancsa fejteget, hogy gondoljunk már bele egy nemkívánt pici, magatehetetlen gyerek életébe! És ezért hiányolom az intézményi hátteret, hogy ilyen iszonyú dolgok történhetnek gyerekekkel!
Ancsa! Még az jutott eszembe, hogy a túl jó empatikus érzék néha csapásnak tűnik, ez saját tapasztalat. Máskor meg kifejezetten áldás, mert szerintem keveseknek adatik meg. Hát, ha ez világos...?
Üdv:
Judó
Judó
 


Kedves Judó!
Örülök, hogy valakinek sikerült értelmet kihámozni az előbbi írásaimból. Igen, valami ilyesmire gondoltam.

Ancsa
Ancsa
 


Timi, semmi baj, egyáltalán nem vettem rossz néven a megemlítésemet, sőt, köszönöm, hogy megértettél és gondoltál rám ennek kapcsán, egyébként teljesen joggal és igazad is volt velem kapcsolatban, úgyhogy ne aggódj!!!
Kata
Kata
 


Kedves JudÓ! Sajnálatos módon csak azt tudom leszűrni abból, amit írsz, hogy azt képzeled magadról, hogy empatikus érzékkel rendelkezel, holott ez egyáltalán nem biztos, hogy megállja a helyét! Nyilván elvi és filozófiai különbségek vannak a gondolkozásunkban, de ne sértődj meg ha azt mondom, hogy először is, rosszindulatú vagy az említett esetben az anyával szemben! Egy csomó dolgot feltételezel róla, ami nem biztos, hogy megállja a helyét! (PL: nem akarta a gyereket, nem tett meg mindent a gyerek védelme érdekében és hogy nem kapott szeretetet tőle), másodszor nem hiszem, hogy emlékszel milyen öt hónaposnak lenni! Lehet, hogy boldogabb volt, mint én voltam valaha is, vagy leszek valamikor! Lehet, hogy nem. De bizonyítani egyikünk sem tud semmit, amikor is szerintem nem ildomos következtetéseket levonni... Itt mondom az elvi különbségeket, mert én hiszem, hogy egy ember sem születik hiába és értelme van az életének!Akkor is ha csak öt hónapos. Nem szándékoztalak megbántani, de szerintem nem védhető a kijelentésed!
Judót idézem:
"És ne várja tőlem senki, hogy részvétet érezzek egy olyan anya iránt, aki végignézi a gyereke súlyos bántalmazását, csak azért, mert neki nem volt gyerekszobája, mert neki nem adott senki példát"
Ha visszamész és elolvasod, akkor én ezt a másik általad mondott példára írtam, (négy éves gyerek az emeleti ablakban) hozzátéve, a gyilkosságra nem tudok hasonló mentséget találni, mert olyannal még nem találkoztam! Ez persze nem jelenti azt, hogy nincs is!
Én nem kivánok csúsztatni, de bármennyire is szeretném, más értelmet, mint a felületes itélkezés nem tudok a mondataidból kiolvasni! Szeretném, ha meggyőznél, hogy tévedek, mert a tények ismeretében nekem nem úgy tűnik, hogy empatikus képességekkel rendelkezel! Azt mondod, amit a sajtó a szádba adott! Ismétlem, nem kívánlak megsérteni, így remélem, hogy mégsincs igazam! Üdv: Timi
Haraszti Gáborné
 


Kedves Timi!

Bocsánat, hogy beleszólok a Judóval folytatott vitátokba, de nem bírom megállni.
Ezt írtad az anyával kapcsolatban: "először is, rosszindulatú vagy az említett esetben az anyával szemben! Egy csomó dolgot feltételezel róla, ami nem biztos, hogy megállja a helyét!" és ezt pedig a megölt csecsemőről: "Lehet, hogy boldogabb volt, mint én voltam valaha is, vagy leszek valamikor! Lehet, hogy nem. De bizonyítani egyikünk sem tud semmit, amikor is szerintem nem ildomos következtetéseket levonni..."
Szerény véleményem szerint az emberek a benyomásaikat, következtetéseiket nem mindig bizonyítékok birtokában alakítják ki, hanem ellenkezőleg: általában előzetes benyomásaik segítik őket az eligazodásban, a megismerésben. Nagyon kevés esetben mondhatnád el a véleményedet, benyomásaidat, következtetéseidet egy témával kapcsolatban, ha ez csak bizonyítékokkal felszerelkezve volna ildomos. Az ember, ha az őt körülvevő bonyolult világban el akar igazodni, kénytelen bizonyos leegyszerűsítésekre támaszkodni. Ilyen leegyszerűsítések (eszközök) például az osztályozás, a kategorizálás és a sztereotípiák. És ilyen az is, hogy egy újabb esetben a korábbi tapasztalatai alapján próbál következtetéseket levonni. (Ez később korrigálható, amint több információ, bizonyíték birtokába jut - de az új információk keltette "eligazodási feszültség" ezekkel a leegyszerűsítésekkel csökkenthető legkönnyebben.) Milyen korábbi tapasztalatai vannak az embernek csecsemőagyonverési esetekben az anyákkal kapcsolatban? (Istenem, de borzalmas még leírni is!) Ezek az anyák általában minimális szeretet képesek adni a gyerekeiknek, sok esetben még az ellátásukat is elhanyagolják, nem tudják megvédeni a kisbabát az őrjöngő párjuktól, csak nyűg nekik a kicsi, idegesíti őket az "állandó" sírása stb, stb. Amit az ilyen esetekben a sajtó által megtudhat az ember. (Igen, a sajtó. Nincs túl sok más lehetőséged arra, hogy ilyen esetekben információhoz juss a szereplőkről, hiszen nem mehetsz el mindegyik ilyen anyához/apához mélyinterjút készíteni, hogy megtudd, mit is érzett valójában, hogyan is történt az egész. Ugye?)
A másik, ami arra enged következtetni, hogy az ilyen piciknek nem valami boldog a rövidke élete, hogy az ilyen kegyetlenségek általában nem csak úgy egyik pillanatról a másikra törnek rá a szüleikre, ezek általában nem előzmények nélkül valók. Eleinte csak ordibálás, veszekedés, majd tettlegességig fajul a dolog. És aztán valamelyik elborult szülő a gyereket mint "minden baj forrását" kezdi bántalmazni. Nem állítom, hogy nincsenek olyan anyák, akik a bántalmazott csecsemőiket a saját testi épségük rovására védelmezik, és szeretik, csak nem elég erősek, hogy a brutális párjuktól megmentsék. De a csecsemőgyilkosságok esetében az ilyen anyák ritkábbak, mint a nemtörődöm fajták, akik végignézik ezt a bántalmazást.
Szerintem ezekben az esetekben a vitánk(?) szempontjából kevésbé lényeges az anya jelleme, sokkal inkább a csecsemő kiszolgáltatottsága, ahogy Judó írja: "Ő nem tud kihez fordulni, a tények ismeretében még az anyukájához sem a sírásával!!!" Merthogy mi valami olyasmit kezdtünk el fejtegetni, hogy az ilyen embertelen körülmények között élő csecsemőkkel nem valószínű, hogy bárki szívesen cserélne, és nagyon kicsi az esély arra, hogy az ilyen babáknak boldogság az, hogy megszülethettek.

Még egyszer elnézést, hogy beleszóltam a Judóval folytatott vitátokba, de nem tudtam megállni, és ennek az egyik oka az volt, hogy nem értettem, hogyan lehet a Judó empatikus készségére (méginkább annak hiányára) következtetni a fenti írása alapján, anélkül, hogy jobban ismernéd őt, anélkül, hogy bizonyítékaid lennének a jellemének ezen hiányosságával kapcsolatban.

Üdvözlettel: Ancsa
Ancsa
 


Kedves Ancsa!
Köszönöm ezt a tartalmas hozzászólást, örülnék, ha én is így alá tudnám támasztani a mondandómat szociológiai szempontból!
Minden soroddal egyetértek, és jó volt olvasni a magyarázataidat.
Egy kérdésem lenne empátiával kapcsolatban, ha ez nem túl off-topic. Megpróbálom kifejteni: ha van egy bűnös és egy áldozat (és ezt mondjuk feketén-fehéren így meg lehet mondani), hogyan működik az empátia? Mindig az áldozattal érzünk együtt, vagy ez is a személyiségtől és az esettől függ? Én például a fenti esetben nem tudok együttérezni a szükőkkel, akik bántalmaztak egy 5 hónapos babát, és az igazat megvallva meg sem próbálom. Lehet, hogy túlzott indulattal nézem az esetet (amennyire a sajtóból ismerni lehet), és így igaz, amit Timi mond, hogy hiányos az empátiám.
Kedves Timi!
Bizonyítani az adott ügyben nem az én dolgom, remélem a bűnösök elnyerik méltó büntetésüket, de sajnos akkor is hátramarad egy halott csecsemő. Az empátiás érzékem hiányosságaival kapcsolatban fentebb írtam Ancsának. Te tudsz empátiával tekinteni egy ilyen anyára, én nem, de ez a gondolkodásunk közti különbségekből adódik, ahogyan Te is írtad. Köszönöm, hogy szövegkörnyezettel idéztél, erről beszéltem korábban.
Továbbra is kitartok a véleményem mellet, és bárkinek megadom az e-mail címemet, de csak e-mailen keresztül, mert munkahelyről írok, nem merem a netre feltenni ezt a címet.

Üdv:Judó
Judó
 


Kedves Judó! Én csak ahhoz szeretnék szólni, hogy igazad van és ne tedd fel a címedet a net-re, mert mindenféle hekkerek leszedik és bajod lehet belőle. Mindig vigyázz, hogy ne tudjanak beazonosítani. Ha valakivel szeretnél találkozni, beszélni, akkor add meg egy utcai telefonfülke számát és kérd meg, hogy ott hívjon. Akkor ott megadhatod neki a neved, számod, címed stb.
Nagyon vigyázz, és okosan tetted, hogy nem adtad meg a nevedet címedet. Mint tudjuk, az Internet (Világháló). Az egész világon figyelnek.
Csak így tovább, és ne add ki magad!

(Egy jóbarát)
Névtelen
 


OFF
<FONT SIZE="-2">Kedves Judó!
Köszönöm a dícséretet, igazán jól esett. Így frissdiplomásként mindig annyira megörülök, ha hasznosítani tudom - akár csak a magam számára is - azt, amit tanultam. Viszont töredelmesen bevallom, hogy vannak hiányosságaim. Szociálpszichológiából (ahová nálunk az empátia és köre sorolódik) például jelentősek. Ezért most annyit mondanék, hogy a hétvégén megpróbálok utánanézni annak, amit kérdeztél. Ha viszont részletesebben érdekel az empátia-téma, akkor egy egész könyvet is elolvashatsz róla: Buda Béla írta, és a címe 'Empátia'. Nem olvastam az egészet, csak ami kötelező volt belőle, így nem tudom mennyire pszichológiai szakszöveg és mennyire érthető nekünk "normál" halandóknak. Az e-mail címedet pedig nagyon szeretném megkapni.

Ancsa</FONT>
Ancsa
 


Kedves Ancsa! Tények kedvéért jegyzem meg: az általam olvasott sajtótermék szerint a kicsit az apja verte halálra, amíg az anya a kertben tartózkodott. Mert az apa nem akarta a gyereket!
Az anyát őrizetbe sem vették!
Az én olvasatomban ez annyit tesz, hogy az anya akarta azt a gyereket, és lehet, hogy (az én empátiám szerint talán pl. sárgarépát egyelt, arra gondolva, hogy ebből hamarosan a gyermekének fog főzeléket készíteni...) védte az apától! Nem tudom, de én nem szeretem, ha valakit ilyen felszínes módon támadnak meg és ösztönösen keltem az anya védelmére, átérezve egy gyerek elvesztésének fájdalmát...
De megint csak arra a következtetésre jutok, hogy azon az állásponton vagytok, hogy aki szenved annak nincs joga az élethez!
És ha gonoszkodni akarok (most éppen olyan kedvem van:-))) akkor azt mondom, hogy az apa máshol húzta meg azt a bizonyos határt, amit a politikusok a 12. magzati héten... (Ancsa, ez olyan szörnyű, mint a csecsemőagyonverési eset :-((()
Kedves Judó! Nagyon remélem, hogy az Ancsához intézett empátiáról szóló kérdésedből nem azt akarod az olvasók szájába rágni, hogy azért vagyok szolidáris az anyával, mert verem a gyerekeimet! Mert én ugyan nem tanultam szociológiát, de a kérdésedben kódolva van a válasz! Üdv: Timi
Haraszti Gáborné
 


Sziasztok!

Régen (évekkel ezelőtt) láttam a tévében egy riportot, egy 2 hetes csecsemőről szólt, akit szintén agyonvertek, a riport végén pedig rávilágitottak arra, hogy éhenhalt volna, ha ez a tragédia nem jön közbe:((( Ezek a képek villannak fel a szemem előtt mindig, mikor bele-beleolvasgatok ebbe a témába és bár tudom hogy másról beszéltek, nem tudom nem összekapcsolni a két esetet. Persze nem tudni egészen pontosan mennyi öröme volt ennek a pici apróságnak, de hát nem valószínű, hogy sok. Az késztetett irásra, hogy Timi azt irta: "De megint csak arra a következtetésre jutok, hogy azon az állásponton vagytok, hogy aki szenved annak nincs joga az élethez!" Ennek a csöppségnek is volt joga az élethez, meg is született:((( Bocsánat, hogy én is belekotnyeleskedtem. Bea
Bea
 


Kedves Timi!
Most végképp félreértettél, és olyat feltételezel rólam, ami eszembe sem jutott. Amikor Ancsának feltettem a kérdést az empátiáról, ne haragudj, de eszembe sem jutottál.
Én nem akarok semmit az olvasók szájába rágni, de légy szives te se írj rólam ilyen feltételezéseket.
Azt hiszem ez durva támadás volt.
Az írásaid alapján egy olyan 5 gyermekes anyukának ismertelek meg, akinek sok mindenről határozott véleménye van, de mindig segítőkész.
Engedd meg nekem, hogy én fogalmazzam meg azokat a dolgokat, amiket én gondolok. Milyen alapon feltételeznék én rólad olyat, hogy vered a gyerekeidet? Ezt kereken visszautasítom! (Egyébként én vagyok az, aki abban a hitben él, hogy ilyet senki nem tesz, ezért döbbentenek meg ennyire ezek az esetek).
Ez nagyon rosszul esett.
Judó
Judó
 


Kedves Timi!

Őszintén bevallom, hogy nem olvastam az esettel kapcsolatos semmiféle sajtóhírt. Nem szeretek ilyesmit olvasni. És nem éreztem úgy, hogy ahhoz, hogy arról az elméleti felvetésről, amin itt a vita folyik, véleményt tudjak mondani, ezt az esetet részletesen ismernem kellene. Ez lehet, hogy hiba volt, mert akkor nem ennek a kisbabának a példájával próbáltuk volna illusztrálni azt az általános felvetést, miszerint a durván bántalmazott csecsemők életéből vajon ki vállalna egy napot is? - de még ezek után sem fogom elolvasni az erről szóló híreket.

Írásod további részeihez:
"De megint csak arra a következtetésre jutok, hogy azon az állásponton vagytok, hogy aki szenved annak nincs joga az élethez!"
Kedves Timi, szakadj el ettől a következtetésedtől, mert én egyáltalán nem gondolom ezt!. (Szerintem Judó sem.) Nem tudom, mi vezetett erre a következtetésre, én belemagyarázni is nehezen tudnám éppen ezt. Hogy jut ilyen eszedbe, hogy mi meg akarjuk szabni, hogy kinek van joga az élethez és kinek nem????? Honnan gondolod, hogy ilyen gőg és felsőbbrendűség van bennünk???
Lehet most engem azzal bántani, hogy amikor elvetettem a kisbabámat, pontosan ezt szabtam meg - de ez erős csúsztatás lenne, és ha lehet kerüljük el az ilyen személyeskedést és maradjunk ennél a pusztán elméletinek indult (és csúnya személyeskedés felé haladó) vitánál.

Nagyon meg vagyok döbbenve a hozzászólásodon és a következtetéseiden. Azt tapasztaltam eddig, hogy nem szokásod a személyeskedés, de az most durva és bántó személyeskedés volt, amit Judónak írtál a véleménye kódolt tartalmának megfejtéséről (amihez szociológia egyáltalán nem szükséges csak egy kis rosszindulat, hogy én is gonoszkodjak egy kicsit...). És még azt sem tapasztaltam Tőled soha, hogy ennyire nehezen tolerálnád mások eltérő véleményét egy témában.

Ezek után szívesen meghallgatnám egy kívülálló véleményét arról, hogy tényleg azt sugallják-e a hozzászólásaink, amit te éreztél. (Bár ehhez olyan kívülálló kellene, aki egyik oldal felé sem elfogult, és ebben a témában ilyet találni elég nehéz lesz.)

Ancsa
Ancsa
 


Kedves ANcsa és mindenki!
Visszatérve pár nappal ezelőtti hozzászólsodhoz, amiben az én pár soromból indultál ki (remélem jól értelmeztem soraidat).
Tehát: ahogy azt írtam is, A MAGAM RÉSZÉRŐL akkor értek egyet az abortusszal, ha a baba bizonyíthatóan súlyos beteg, vagy a terhesség az anya életét vreszélyezteti (-né). Ezzel a magam részéről-lel azt akartam érzékelteti, hogy erz az én véleményem, amit nem akarok senkire rákémyszeríteni. Ezzel együtt (bár a babák pártján állok) megértem azokat, akik vmilíyen ok miatt úgy döntenek, hogy nem szülik meg a babájukat, de nem értek velük egyet. Tehát: megértem őket, de nem értek velük egyet. (ez a kettő nem záérja ki egymást). Ennyit az empátiáról és a másik helyébe magunkat képzelésről...
üdv
Zsóka
Zsóka
 


Kedves Júdó és Ancsa! Leszögezem, hogy nem akartalak sértegetni benneteket! De megmondom őszintén, hogy Júdó írását erős támadásnak véltem!(Erősnek és aljasnak) Bocsánatot kérek, ha tévedtem és úgy látom, hogy tévedtem! Szeretném, ha elfelejtenénk!
Maradtak bennem kérdőjelek, de nem szeretném mérgesíteni a helyzetet, így ezennel leteszek róla! Üdv: Timi
Haraszti Gáborné
 


Kedves Zsóka!
Értem és megértem.
Üdv: Ancsa
Ancsa
 


Kedves Timi!
Részemről semmi oka az elfelejtésnek/megbocsátásnak. De ha a kérdőjeleidre válaszokat adhatok, e-mailben állok elébe (ha már nem szeretnéd itt folytatni).
Szeretettel üdvözöllek:
Ancsa
Ancsa
 


Kedves Timi!
Én örülök a legjobban, ha valóban félreértettük egymást.
Még egyszer hangsúlyozom, hogy fel sem merült bennem, át sem suhant az agyamon olyan gondolat, hogy Te vered a gyerekeidet! Ezt őszintén mondom, és kérlek, hogy fogadd el!
Nem jó érzés, ha az embert aljasnak nevezik nyilvánosan. Üdv: Judó
Judó
 


Sziasztok!

Szerintem az empátia inkább beleérző képességet, mint együttérzést jelent. Azt, hogy mennyire tudja valaki meglátni és megérteni a másik cselekedeteinek érzelmi és logikai indítékait, mennyire képes ráérezni, mi zajlik le a másik emberben. Nem kell feltétlenül egyetérteni a másik érzéseinek jogosságával, csak felfogni, és elfogadni, hogy igen, egy ember így is gondolkodhat, és így is érezhet.

Üdv: Krisztina
Krisztina
 


Kedves Judó! Nem Téged neveztelek aljasnak, hanem a módszert! Sajnálom, hogy így rászaladtam erre a félreértésre! Nem állt szándékomban sértegetni Téged és minden érzelem kitöréstől mentesen, de nagyon keményen próbáltam visszavágni a vélt támadásra! Újfent hamut szórok a fejemre, bocsánat!Kedves Ancsa Tőled szintén! Üdv: Timi
Haraszti Gáborné
 


ABORTUS-muszáj hozzászólnom.22éves vagyok,van egy 9 hónapos kisfiam,akit nagyon szeretek és &#337; a legcsodálatosabb dolog az életemben.Igen &#337; 2000.aug-ában született,akartam,akartuk.&#336;rülten akartam gyereket,miután 1999.ápr.23-án elvetettem a gyermekemet...tabletta mellett fogant,munkahelyi szállón laktunk,segítségünk nem volt,csak én és a párom.Megtettem,sohasem felejtem el...a bánat,a fájdalom..a fiam sem feledtettheti...2001.jan 29.-én újra át kellett élnem ezt a fájdalmat,ismét terhes lettem,spirál mellett...a pici nem volt korának megfelel&#337;en fejlett,pedig megtartottam volna,még egyszer nem akartam abortuszt...valami meghalt bennem.Most a szüleimnél lakunk,kisfiam édes,gyönyör&#369;,boldog....szeretnék még gyermeket 2-3 év múlva....Ez volt az ÉN történetem,annak akinek nem volt választása...
Névtelen
 


Kedves elózó névtelen, szerintem is lehet olyan, amikor az embernek nincs més választása.
Szerencsésnek tartom magam, hogy eddig még nem kerültem ilyen nehéz döntés elé. Minden ember más, minden egyes helyzet más, mindenkinek az adott helyzetben, magának kell döntenie.

Érdekelne, milyen volt a szülés, állitólag aki abortusz után szül, a szülése egy bizonyos ponton szinte "leáll", egyébként pedig rendkivül jó hatású lehet maga a szülés a korábbi problémák feldolgozására.

Én még nem vesztettem el babát semmilyen formában és azt hiszem "közeli hozzátartozómat" sem, ezért nehezen tudom elképzelni az ilyen szörny&#369;ségeket. Ha tudsz, akarsz irni róla, nagyon érdekel - de persze nem akarok vájkálni. (Más is felhomályosithat...)

Örülök, hogy ennyire tudsz örülni a babádnak, gratulálok Hozzá!
(nekem ez az örömteli elfgadás nem volt ilyen egyszer&#369;...)

Ilon
Névtelen
 


Kedves Mindenki!

Most talaltam ra erre a topic-ra. Gondoltam irok, mert kivancsi vagyok mas velemenyere is esetemben.

Elore leszogezem, hogy abortusz ellenes vagyok. Illetve vannak olyan esetek, amikor megertem az abortusz vegrehajtasat, de nem mindig.
Egeszsegugyi iskolat vegeztem, nagyon sok abortuszt lattam gyakorlati idom soran. Akkor dontottem el, hogy en sosem fogok igy megalazkodni, sosem fogok abortuszt csinaltatni, megha 100 gyereket is kell szulnom.

Jelenleg 21 hetes terhes vagyok (harmadik gyerek)es Irorszagban elek. Itt a terhesgondozas egyenlo a nagy nullaval.

Ferjuram gonosz, gyerekgyulolo embernek nevezett a minap, mert fel mertem haborodni a kovetkezon:

Kedden voltunk a soros korhazi vizsgalaton, es mivel meg nem latott nogyogyasz ill. semmilyen vizsgalatot (AFP, ultrahang, vervizsgalatok, stb.) nem vegeztek el eddig, igy meg mertem kerdezni indiai szarmazasu doktornomet, hogy mi van akkor, ha odabent valami bajom van (mehszajeloreeses, mehnyak rendellenesseg, daganat, stb.). Kozolte, hogy itt nem szokas a nogyogyaszati vizsgalat, ha eddig nem volt bajom, akkor eztan sem lesz es majd a szules utan ugyis megvizsgal nogyogyasz. Rakszurest itt az orszagban csak 3 evenkent csinalnak.
Kovetkezo kerdesem az volt, hogy itt meg sem nezik, hogy a bennem fejlodo babanak mindene van-e, nincs-e valamilyen lathato fejlodesi rendellenessege, stb. Erre indiai doktornom kozolte, hogy itt azzal sem foglalkoznak. Hiaba derulne ki ugyanis, hogy beteg a baba odabent, akkor sincs abortusz, mert Irorszag annyira katolikus, hogy elveti az ilyesmit. Innen a nok Angliaba mennek abortuszra.

Na itt akadtam ki es elkezdtem "kiabalni" a dokival, hogy marpedig engem ne kenyszeritsenek egy beteg gyerek kihordasara es megszulesere. Valamint felnevelesere.

Ezert voltam en a ferjem szemeben gonosz, mert azt mondtam, hogy ilyen esetben marpedig azonnal elvetetem a gyerket.

Korhaz utan bementunk a McDonald's-ba a gyerekekkel es mellenk egy apuka tolta be tolokocsin a halmozottan serult kb. 20 eves, szellemi fogyatekos, bena gyereket. Erre en mondtam ferjuramnak, hogy nezze meg ezt a fiut. Milyen elete van a szuleinek? Mit kell atelniuk lekileg minden nap, hogy az o gyerekuk nem egeszseges, mindenki megbamulja oket az utcan? Es mit elhet at az a beteg, szegeny fiu, aki arra gondol, hogy o miert ilyen es miert nem lehet egeszseges, ha masokat lat?
Erre mar o is azt mondta, hogy igazam van. Es ne haragudjak. Neki sem kell beteg gyerek.

De azert engem nagyon bosszant ez a rohadt ir egeszsegugy!

Mi a velemenyetek?

Sziasztok

Margaret
Margaret
 


Kedves Margaret!

Hat oszinten megdobbentett, amit irtal. Mi mindig szidjuk kis hazank egeszsegugyet, ami persze ertheto, de ezek utan....????
En nem vagyok egyertelmuen abortuszellenes, mert igenis van olyan, hogy egyszeruen nincs mod ra, hogy a no megszulje a gyereket, es teljesen ertheto, ha valaki egy sulyosan, netan halalosan beteg gyereket sem akar megszulni. En sem akarnek.
Egyebkent meggyozodesem, hogy a magyar terhesgondozas egyaltalan nem rossz, plane, amiket itt toletek hallok. Hat oszinten sajnallak.
A ferjed ir szarmazasu?
Szidi
Szidonia
 


Szia Margaret!

Valóban megdöbbent&#337; amit leírtál,de miért csak a
21.héten kérted a vizsgálatokat?
Magyarországon szerintem is nagyon jó a terhesgondozás, és a babákra is odafigyelnek.Én Belgiumban élek ,de sehol nincs az itteni ellátás az otthonihoz képest. Ha jól emlékszem neked már van 2 egészséges gyermeked,biztosan a harmadik is az lesz.Ne aggódj,és kellemes id&#337;szakot kívánok a
hátralev&#337; id&#337;re.

Felhöcske
Felhöcske
 


Sziasztok!

En is arra az esetre ertettem, hogy nem ellenzem az abortuszt, ha egy nonek nincs lehetosege egy gyerek felnevelesere. De ha egy kis taknyos csitri akar abortuszt csinaltatni, csak mert nem ismeri a vedekezest es kenyelmesebb volt szettenni a labat.... Hat az ilyeneket duplan megkinoznam!

Ugy kezdodott ez az egesz terhesseg, hogy en nem akartam itt idegenben semmikeppen gyermeket szulni. Van mar ketto, nem akartam harmadikat. De itt nem arulnak meg csak fogamzasgatlo tablettat sem. Hiaba kertem a korzeti orvost fel even keresztul, hogy adjon valamit, kozolte, hogy itt nincs ilyen. (Ismerek olyan anyukat, akinek mar 13 fia van es most szulte nemreg a 14.-et.) Aztan terhes lettem, a korzeti orvos megcsinalta a tesztet, felirta a vas-folsav tartalmu keszitmenyt es kozolte, hogy negy het mulva jelentkezik. (Itt nincs nogyogyaszati rendelo, mint nalunk.) Aztan kaptam levelben egy idopontot a korhazbol, hogy mikor jelenjek meg az elso viziten. Ez volt 13 hetsen. Akkor kaptam egy kiskonyvnek nevezett papirlapot; vert vettek, mert a korzeti orvos nem csinalta meg; voltam ultrahangon, ahol kozoltek, hogy tehes vagyok; es egy indiai doktorno megtapogatta a hasamat, a mellemet. Majd kozolte, hogy 8 het mulva, azaz szeptember 18-an menjek ujra a korhazi vizsgalatra. Addig, ha bajom van a korzeti orvost kereshetem fel.
Csakhogy en, tanulva az otthoni terhesgondozasbol, a 16. heten elmentem a korzetihez, hogy itt az AFP vizsgalat ideje, nem akarjak megcsinalni? Kozolte, hogy itt nem szoktak azt csinalni, mert nagyon draga vizsgalat. Nem csinalnak vizeletvizsgalatokat sem, mert az is draga, teljes vervizsgalatot sem, mert arra sincsen penz. Azert kegyeskedett levenni a vert delutan fel otkor. (Ami ha jol szamolom csak masnap jutott el a korhazi laborba, ha eljutott egyaltalan. Az eredmenyt sosem lattam, voltam azota a korzetinel is, de meg csak meg sem emlitette, pedig rakerdeztem.)

Ezek utan jott a keddi korhazi "vizsgalat".

Kb. 2 hete rettenetes migrenes fejfajasok kinoznak, ami miatt most hetfon elmentunk a korzeti orvoshoz, hogy mi a velemenye. Felirt valamifele kapszulakat, mert a baba miatt erosebbeket nem javasol. Otthon ferjuram megnezte a gyogyszeres konyveben - az osszes Irorszagban talahato gyogyszer benne van - es kiderult, hogy terhesseg es szoptatas alatt semmifele keppen nem alkalmazhato, valamint mellekhataskent a sok mas mellett fejfajast es migrent okozhat.
Na puff neki!

Es indiai doktornonk erre sem tudott mit mondani. Kozolte, hogy szedjek paracetamolt, mert az tuti biztos nem art a babanak (csakhogy az en fajdalmaimat sem csillapitja a fejemben), es igyak kavet (attol meg aludni nem tudok 2 napig legalabb).

(A ferjem "magyar", csak itt van ugynevezett tovabbkepzesen, ahoz, hogy itt is orvoskent dolgozhasson.)

Komolyan gondolom, hogy haza megyek szulni, mert itt felek mar nagyon!

Bocs, ha sokat irtam.

Sziasztok

Margaret
Margaret
 


Kedves Margaret!
Nincs rá mód, hogy ha pénzért is, de mégiscsak kérj valamiféle vizelet, vérkép stb. vizsgálatokat? Ott nincs olyasmi, ami nálunk a magánrendel&#337;?
Esetleg fel lehet menni É-Írországba, bár tudom, nincs közel. Vagy ott is hasonló a helyzet?
Hol vagytok Írországon belül? Voltam ott, egyszer É egyszer D Írországban, de ilyen szempontból eddig semmit se tudtam róla.
A baba szempontjából már szinte esö után köpönyeg, de neked még fontos lehet néhány vizsgálat. Fehérjevizelés, vérszegénység stb. A férjed nem tudja valahogy elintézni?
Remélem, már elmúlt a migréned.
Mennyire érzed magad egyedül? Vannak ott barátaitok?
Esetleg keresd fel esténként itt a babaneten a chat-et, sokan vagyunk ott.
Puszilunk:
Edóka
Ui:
Nem beszélgethetnénk egy más címü topikban?
Pl. a külföldön élö kismamák? Én Mo-n élek, csak miattad.
Edóka
 


Attol kedves Margarer, hogy nem talalnanak a babadnal semmit, hogy nem derulne ki, hogy serult, meg szulethetne serulten a gyerek. Sot kesobb is kiderulhet, hogy baja van. Vagy erheti kesobb baleset, es akkor vallik esetleg toloszekes tehetetlen emberre. Az elet mar csak ilyen.
Judo
Névtelen
 


Kedves Névtelen !

Nem tudom, mi késztet téged erre a mérhetetlen pesszimizusra, de itt babát váró, vagy friss babás mamák vannak. Nem hiszem, hogy ilyen véleményekre kíváncsiak. Ennyi er&#337;vel miért nem lövöd f&#337;be magadat, mert holnap a fejedre eshet egy cserép virág, úgyis elpatkolsz, nem???

Szerintem nem szabad ilyenekre gondolni, pláne babát váró kismamát ilyenel traktálni.

Kata
Kata
 


Oh, mert Margaret egy angyal mi amikor ilyeneket ír?

"En is arra az esetre ertettem, hogy nem ellenzem az abortuszt, ha egy nonek nincs lehetosege egy gyerek felnevelesere. De ha egy kis taknyos csitri akar abortuszt csinaltatni, csak mert nem ismeri a vedekezest es kenyelmesebb volt szettenni a labat.... Hat az ilyeneket duplan megkinoznam!"

&#336; belé is álmában szállt a harmadik nem de.

xy
Névtelen
 


Es szerinted az az edesanya, akinek fogyatekos gyermeke van, mit erez amikor a kovetkezot olvassa? O amugy mar nem varhat gyereket. Az elet resze ez is, es valoszinuleg nem is lenne jo a vilag az ilyenek nelkul. Nekem is fogyis gyerekem van, csak vele nem bamulnak meg az utcan, mert nem latszik rajta a fogyatekossaga. De ettol meg nagy valoszinuseggel, ha en nem leszek, intezetbe kerul. De en meg soha nem ereztem azt, hogy micsoda tragedia az o szuletese. Tragedianak az emberek gondolkodasmodjat, hozzaallasat, lesajnalasat eltem meg.
"Korhaz utan bementunk a McDonald's-ba a gyerekekkel es mellenk egy apuka tolta be tolokocsin a halmozottan serult kb. 20 eves, szellemi fogyatekos, bena gyereket. Erre en mondtam ferjuramnak, hogy nezze meg ezt a fiut. Milyen elete van a szuleinek? Mit kell atelniuk lekileg minden nap, hogy az o gyerekuk nem egeszseges, mindenki megbamulja oket az utcan? Es mit elhet at az a beteg, szegeny fiu, aki arra gondol, hogy o miert ilyen es miert nem lehet egeszseges, ha masokat lat?
Erre mar o is azt mondta, hogy igazam van. Es ne haragudjak. Neki sem kell beteg gyerek. "
Keke
Névtelen
 


"de itt babát váró, vagy friss babás mamák vannak. "
Ok meg talan ne olvasgassak az abortusz topikot.
Bocs az ingerultsegert, csak ez most kijott. A vilag nem csak az egeszsegesekbol, es a normalisakbo all. Es aki gyereket vallal, vallalja vele azt is, hogy baja tortenhet. Barmikor. Ez nem egy muszaki kereskedes, ahol ha veletlenul elromlik az aru, visszaviszed, es ha javithatatlan kicserelik.
Persze, az ember tegyen meg mindent, hogy ne legyen baja a gyermekeinek, ne szulessen beteg gyermeke, de ettol a fajta haritastol, mutogatastol hanyingerem szokott lenni. En azt hittem egeszseges gyermekem szuletett. Meg ma is naponta jegyzik meg az emberek, mutogatjak egymasnak, milyen gyonyoru gyerek. En pedig tudom, hogy a latszat csal, mert ebbol a gyonyoru gyerekbol nem biztos, hogy onallo felnott lesz.
Keke
Névtelen
 


Kedves Keke!
Teljesen egyetértek ez utóbbi hozzászólásoddal. "A világ nem csak egészségesekb&#337;l..." kezdetü mondattól.Igazad van. Te hogy élted meg, amikor kiderült, hogy problémája van a gyerekednek? Talán idöbe került, mig el tudtad fogadni, hogy pont veled, pont veletek történt mindez.
Én csak sejteni tudom az egészséges gyerekeimmel, hogy mit éreztem volna, ha valamelyikük fogyatékosan vagy betegen születik. Abban biztos vagyok, hogy el nem vetettem volna egyiket sem, ha elöre kiderül a dolog.
De vannak nagyon húzós esetek. Pl. Ha tutira kiderül, hogy életképtelen lesz a baba. Van ilyen. Nem tudok elég hálás lenni, hogy nem kerültem ilyen súlyos döntéshelyzetbe- eddig.
Teljesen abortuszellenes vagyok, voltam.
De el tudom képzelni, hogy vannak olyanok, akik bizonyos nehézségeket nem tudnak felvállalni. Egyetérteni nem tudok velük, de én nem az ö életüket fogom élni, nem az ö gyereküket fogom nevelni.
Több esetet láttam, ahol a fogyatékos gyerek után szinte gyógyító hatású az egész család számára egy egészséges gyerek születése.
Nyilván nagyon szeretik mindkét vagy több gyereküket, de egészen más terhet jelentenek, és más örömöket persze.
Az is tény, hogy még ha az anya vállal is minden áldozatot, sok család széthullik, ahol beteg gyerek van, egymás hibáztatása, túlzott leterheltség stb miatt.
Megértem, hogy személyes élményeid miatt ingerült lettél ezen a topikon. Talán olvass szívderít&#337;bbeket. Fölösleges bosszantani magadat.

Edóka
Edóka
 


Kedves Edoka!
Lehet, hogy erdekes, de en pont akkor vetetnem el, ha fogyatekosan szuletne (persze szamit, mi az a fogyatekossag, nalam ez a nagyon nem emberi eletet jelenti, de vajon en ezt el tudnam e donteni?), es akkor ha eletkeptelen lenne, akkor nem, mert ugy ereznem, legalabb nem en oltem meg. De ha valoban ilyen helyzetbe kerulnek, lehet, egeszen maskepp gondolkodnek.
En azota ertem meg azt is, ha valaki intezetbe adja a gyermeket, amiota nekem is serult gyerekem van.
Es abban is biztos vagyok, hogy Margaret, te is egeszen maskepp erezned ezt az egeszet, ha nem egy vadidegen gyerekrol lenne szo, hanem a te akar meg pocakodban levo gyerekedrol (de hiszem, hogy a pocakodban levo babanak semmi baja). Nekunk ket es fel evesen derult ki, komoly baj van vele, furcsa fintora a sorsnak, aznap derult ki az is, egy ujabb apro leny van a pocakomban. Egy ekkora gyereket mar nem lehet egyik naprol a masikra nem szeretni. Es en ugy csinaltam vegig a masodik terhessegemet, hogy akkor mentunk vegig a diagnosztizalasokon, vizsgalatokon, fejlesztes kereseseken, es rengeteg serult gyereket lattam, de mindig tudtam, a benn levonek nem lehet baja. Nem ereztem horrornak amit lattam, mert szuloket lattam (apakat is) nagyon szeretett gyerekekkel, akik a maguk modjan ugyanolyan gyermekek voltak, mint barmelyikotok gyerekei.
Nekem talan azert kicsit kettos a helyzetem, mert nekunk pislakol nemi feny az alagut vegen, es talan ennek megfeleloen egyik nap ket meterrel magam alatt, masik nap pedig abszolut bizakodva nezek a jovo ele.
Kedves Kata!
"Szerintem nem szabad ilyenekre gondolni, pláne babát váró kismamát ilyenel traktálni. "
A babanetet nemcsak egeszseges gyerekek egeszseges szulei olvassak, az internet meg hala mindenkie. Az elet veszelyes, es lehet, hogy ma ugy tunik, nekem rosszabb, nem biztos, hogy holnap is igy lesz. Ez nem horror, nem ijesztgetes, ilyen az elet.

En egy kicsit furcsa paradoxonjanak tartom a mai vilagnak, hogy igaz, a terhesseg alatt rengeteg mindent ki tudnak mar szurni, de vajon hany serult gyermek szuletik pontosan az orvostudomany fejlettsegenek koszonhetoen (lasd csak a parszaz grammos koraszulotteket, ujraelesztett gyermekeket, akik kozben sulyok oxigenhianyt szenvedtek mar, megtartott, de elmenni keszulo terhessegeket...).

De ha mar igy Irorszagnal tartunk, nekem (mar akkor is, amikor nem volt gyerekem), az egyik kedvenc filmem a Bal labam. Akik viszolyognak a fogyatekosoktol, azoknak teljes szivembol ajanlom.
Keke
 


Kedves Keke!
Én is úgy gondoltam , hogy nem vetetném el semmilyen ok miatt, de amikor babát vártam, komolyan végiggondoltam, hogy én kibírnám-e a hátralévö idöt, ha tudnám, hogy egy halálraitélt babát hordok. Azt hiszem, rettenetesen érezném magam, de kibírnám. Remélem.
Épp ma délután takarítás közben töprengtem én is a mai élet paradoxonján, különösen azon, hogy az abortusz topikban veti fel valaki, hogy ne írjunk szörnyüségeket, mert itt babát váró kismamák stb. vannak.
Kétségbeesetten igyekszünk Istent játszva alig félidös babákat menteni, majd küzdünk a jogért, hogy ne kelljen kihordani a fejlödö magzatot, ha épp nem kívánatos lenne a családjában. Szerintem óriási ellentmondás!
Túl erösen fogalmaztam, bocs. Talán értitek az ellentmondást.
Szokásomhoz híven egy sztori.
Elsö gyerekem születésekor egy szobában voltam egy hölggyel, aki terhessége alatt sokat feküdt bent, sokat görcsölt, többször "visszatartották" a meginduló szülést, míg végül 36-37 hetesen megszült. Nagyon örült a babájának, akiért igazán sok mindent megtett a terhesség alatt. Elötte nem sokkal azért volt egy abortusza, a férfi u. az, a nö u. az, a gyerek ugyanúgy gyerek. Vagy nem?
A terhességi problémáit is valószínüleg az abortusznak köszönhette. (Lehet, hogy a méhszájat is összevarrták, erre nem emlékszem pontosan.)
Csak azt akartam mindezzel mondani, hogy válogatunk, válogatunk, és gyakran isszuk a levét. Tehet egy gyerek arról, hogy nem a megfelelö sorszámot viselte? És arról, hogy egy kicsit szabálytalan mezt kapott induláskor?

Olyan ismerös a film, Keke, miröl szól pontosan?

Edóka
Edóka
 

Vissza: Anyaságról

Jegyzetfüzet: