Magdi!
Tudom, milyen pocsék érzés...Nálunk is voltak ilyenek, totálisan elvesztette a bizalmát felém a gyerek. Éjszaka rengetegszer kijött megnézni, hogy ott vagyok-e, és szinte sehova sem engedett egyedül.Elmúlt, legalábbis úgy gondolom, hogy ha magától ismét nyugodtan elalszik akkor olyan nagy gond nem lehet. Én is azt csináltam, amit Gigóca mond, folyamatosan mondogattam neki, hogy milyen nagyon szeretem, akkor is, amikor ilyen kis sírós, verekedős. Este lekapcsoltuk a lámpát, összebújtam nagyon szorosan vele, szertintem ez is segített. És sem hittem el, de egyszercsak elmúlt a sírás az oviban, már szeret járni. Na, ja, szeretne, ha nem lenne folyamatosan beteg.
Még valami, ami talán egy kicsit segíthet: fiam azért is lett átlagon felüli rosszcsont, mert annyi, de annyi élmény éri őt az oviban, hogy nagyon lefárasztja. Ezek a napi behatások egy idő után megszokottá válnak, legalábbis én így vettem észre, és csökken a fáradság, ezáltal a túlpörgés is.
Nem hittem azt sem el, hogy normális az, ha az ovónő leszedi rólam az ordító gyereket, de leszedte két egymást követő reggelen, majd a harmadik reggel a gyerek már engem nyúzott, hogy indulni akar. Ki érti ezt
?
Nekem azt is mondták, hogy ha maradok, akkor azt hiszi a ded, hogy sírással bármikor elérheti, hogy anyuka ottmaradjon, és jobb az, ha tudatosul benne: az ovi csak gyerekeknek való, anyukák nem lehetnek ott.
Szerintem, ha naponta majd látja, hogy az anya minden nap egy adott időben értemegy, ahogy ígérte, akkor lenyugszik.
Kitartás
Tudom, ez nem sokat segít, de nagyonis tudom, milyen nehéz most Neked. Persze a gyerkőcnek is...
Önállóság--Fiamnak esze ágában sincsen öltözködni, egyszerűen közli, hogy ő még kicsi ehhez. Ezt el is mondtam a szülőin, majd másnap két anyuka vigyorogva azzal fogadott, hogy a kisfiam le, illetve felvette a cipőjét egyedül.
Mondanom sem kell, hogy ezt csak mesélik, mert ha én ott vagyok, akkor valahogy nem megy egyedül...
Hajrá Magdi!!!
Csi