Új privát üzeneted érkezett!

Már régóta gondolkozom rajta, hogy talán ha kiírnám magamból, talán ha sorstársakra akadnék, az valamelyest segítene, vagy ha valaki írna olyasmiket, amitől megnyugodnék. De eddig nem tudtam rávenni magam, hogy megírjam, mert szégyellem is ezt a nagymamás aggódást.
Állandóan rettegek, hogy történik valami a gyerekemmel. Amióta csak megszületett, sőt amióta megfogant. Ha nincs velem (mint most), szörnyen feszült vagyok, egyszerűen iszonyúan féltem őt, állandóan valami türelmetlenség van bennem, hogy végre újra vele legyek. De hát egyrészt jó helyen van, másrészt sokmindent nélküle kell csinálnom, mert jöbb neki a nagyikkal néhány órát, mint velem mondjuk valami bank ügyfélszolgálati pultjánál sorban állva. De az a néhány óra, míg külön vagyunk, néha egészen pocsék. Remeg a kezem, annyira sietek, és sokszor olyan gyorsan hajtok, hogy az már veszélyes. Vagy épp ellenkezőleg, túl óvatos leszek, nehogy baleset érjen, és emiatt veszítsük el egymást. Pedig már elmúlt egy éves. De olyan szinten aggódom érte (minden különösebb ok nélkül), hogy ha lefeküdt aludni, még egyszer-kétszer bemegyek hozzá, hogy megnézzem, mert állandóan az a rémálmom, hogy eltűnik a kiságyból, vagy fejére húzza a takarót és megfullad, stb. (Már nem használjuk a légzésfigyelőt, mert most már túl nagy hozzá, ha rááll, elromlik, vagy ha lemászik róla, beriaszt, stb.)
És a legszörnyűbb az, mikor olyasmit hallok, hogy gyereket baleset ért, vagy beteg, vagy valaki elvetélt, vagy nem lehet gyereke, és olyankor alig tudom visszafojtani a könnyeimet, sokszor nem is sikerül. De mégsem lehet naponta többször sírdogálni ilyesmik miatt. És az se normális, hogy esténként szomorúan fekszem le, amiért már külön szobában alszunk (mivel sokszor a mi nyüzsgésünk zavarta fel szegényt).
Szörnyű lesz szegénynek, ha örökké rettegek, agyonóvom. Milyen gyerekkor ez? Nekem megadták a szabadságot, és milyen jó volt! Ugyanezzel én is tartozom neki. De ha örökké rettegek? Van köztetek, aki hasonlóakat érez?
Mielőtt megkérdeznétek: semmi családi probléma nincs a háttérben, bár kicsit szorongó alkat vagyok, ez a személyiségem része. De hogy egyfolytában rettegek, az azért mégis túlzás. Írjatok valami megnyugtatót, ok? Ha csak azt, hogy ti is éreztek ilyeneket, már az is jó lenne. Vagy hogy ti hogy segítettetek magatokon.
Névtelen
 


Szia!
Ne aggódj nem vagy "egyedül"! Ugyanezeket érzem, mint te és ugyan igy cselekszem. Ha elmegyek egyedül, azaz nélküle, akkor máris rémeket látok és alig várom, hogy újra együtt legyünk.
Lassan már az én babám két éves, de én is éjszakánként őrzöm az álmát. Nem tudok igazán semmi okosat mondani neked.
Én is sírva fakadok az olyan történeteken, amiket megemlítettél. Hogyan lehet ezt leküzdeni? Nem tudom.
Az elmúlt napokban a közértben vásároltunk a Babámmal, már a sorban álltunk azért is hallottam e párbeszédet: egy hölgy kérdezte a másiktól, hogy hol van a kisbabája, s a kérdezett lazán válaszolta, hogy otthon alszik egyedül! Mivel látásból ismerem az anyukát, tudom, hogy kb. 1 hónapos lehet a kisfia Kép Ez nem az aggódás leküzdése, hanem felelőtlenség, hanyagság.
Én még a szemetet sem viszem úgy ki, hogy akár arra a pár percre is egyedül hagynám a lakásban. Ha valamit is tevékenykedek otthon, akkor is azt úgy teszem, hogy folyamatosan rajta tartom legalább az egyik szememet.

P
P
 


Ha tényleg változtatni akartok ezen (szerintem kéne, mert ha nagyobbak lesznek a kicsik, meg fogjátok fojtani őket ezzel az aggódással, és amint tehetik, elmenekülnek, arról nem is beszélve, hogy amint írtátok, ez nektek is rossz), szóval komolyan azt mondom, menjetek el pszihológushoz.

Ha most jön az a szöveg, hogy "Nem vagyok én hülye!", meg "Meg tudom oldani egyedül is a problémámat", akkor tegyétek. (Nem akarlak látatlanban megbántani titeket, de van némi tapasztalatom, hogyan reagálnak az emberek, amikor pszihológust emlegetnek nekik) Egy kívülálló tud tanácsokat adni, de ezek csak felszínesek, a probléma gyökerét kéne feltárni, és azt az interneten a kutya nem fogja tudni, honnan ered ez a túlzott féltés, aggódás.

Virág
Virág
 

 
 

Sziasztok!
Virág!
Ez szerintem nem pszichikai eset, hanem, hogy is mondjam vannak emberek, akik aggódosabbak, de ettől még nem pszichikai esetek. Én is azok közé tartozom, akik nagyon tudnak aggódni a gyerekükért, de még nem érzem, hogy pszichiáterhez kéen fordulnom. Nekem van saját bejáratú pszichiáterem, a férjem. Ő modnuk nem szakember ebben, de ismer már vagy 15 éve, és tudja, hogy tudja helyre rakni az agyamat. Kép

Egyébként szerintem a sokadik gyereknél, már nem lesz ilyen mértékű az aggódásotok. Én az első babámnál nagyon aggodalmaskodó voltam, most a harmadiknál már nem annyira, bár...

Például holnap mennek a fiamék osztály táborba 6 napra. Tudom, hogy semmi bajuk nem lehet, ha csak az odafelé úton a busszal nem, de ha azon rágódnék, hogy nem vág-e elé a busznak valami őrült, a vasúti sínek, stb akkor tényleg nagy probléámim lennének. Ilyenkor megpróbálom lefoglalni magam valamivel annyira, hogy még véletlenül se tudjak sokat rágódni a dolgokon, és este valószínűleg fel fogom hívni a tanító nénit, hogy midnen rendben van-e. De csak az első este telefonálok, a többin már nem zavarom őket.

Egyébként abban igazat adok Virágnak, hogy engedni kell a köteléken, mert a bezártságot, a túlzott őrzést nem fogják bírni a gyerkőcök.

Egy jó példa a családomból, hogyan ne bolonduljunk meg a nagy féltéstől. A nagyfiaim már egyedül járnak haza a suliból, ebben a félévben volt ez. Decemberben a kishuguk nagyon nem jól bírta, hogy menjünk a fiúkért busszal a suliba, ezért a fiúk felajánlották, hogy vigyáznak magukra, és egyedül jönnek. Ehhez tudni kell, hogy mi egy kisvárosban élünk, a házunk a város szélén van, az iskola meg a város központban. Busszal 14 perc az út, gyelog fél óra alatt itthon vannak, mondjuk más az útvonal. Elmagyaráztam nekik, hogy hol szálljanak fel a buszra, hogy menjenek oda (egyetlen egy úttestet sem kellett keresztezniük), megmondtam, hogy melyik buszt kell elérniük, és tudtam, hogy mikorra kell hazaérniük. Azt is mondtam nekik, hogy viselkedjenek úgy, hogy bárki láthatja őket az úton, és bárki beszámolhat az utcai viselkedésükről. Én persze az első héten majd lerágtam a körmöm, de aztán szép lassan megszoktam, hogy egyedül járnak haza.
Aztán a Vakáció előtt 2 héttel, az egyik azt hitte, hogy elhagyta a Diákigazolványát, és úgy dönöttek, hogy hazajönnek gyalog. Negyedórával előbb értek haza, és nagy nehezen bevallották, hogy gyalog jöttek haza. Azért mondták félve, mert általában megbeszéljük, hogy hogyan merre jöjjenek, és ettől eltértek. Tudják, hogy ezt nem szeretem, mert ehhez még egy kicsit kicsik (4. és 2. soztályosok voltak). Én megnem tudom miért teljesen nyugodtan közöltem velük, hogy örülük, hogy nem történt semmi bajuk, és abban maradtunk, hogy ezentúl így fognak jönni. Teljesen meglepődtek ők is, meg én is, hogy így vettem az akadályt.
Azóta, pár napja beszámolt egy kedves ismerősünk, hogy a gyerekek nem tudták, de ők látták, hogy hogyan kelnek át a város egyik legforgalmasabb útján, és azt mondták, hogy tanítani kéne, hogy így kell közlekedni. KépKépKép Én teljesen megnyugodtam, és már nem izgulok annyira. Annyira.

Bocsánat a hosszú lére eresztésért!

Sziasztok! Zsuzsa

 
 


Névtelen, p., Virág, zsuzsa,

én is az aggódosok közül való vagyok, de megpróbálom leküzdeni az állandó negatív gondolatokat, különben tényleg sehová sem mennénk. A játszótéren megengedek mindent, amiről (kipróbálás alapján) úgy ítélem meg, elég nagyok hozzá, de ott a kisördög.
És én is mindig sírok, ha szomorút olvasok, látok, hallok. Sokáig a szülés után nem tudtam megnézni olyan filmet, amiben gyermeknek baja esett, elrabolták, stb.

p.,
amit arról az anyáról(???) írtál...
A múltkor olvastam, hogy - talán - Szegeden egy kisgyerek túlélte a kilencedikről való kizuhanást, mert bokrokra esett. SENKI NEM VOLT OTTHON ÉJJEL VELE!!! A fiatalkorú anyja elment otthonról, a nagymamára bízva a kicsit. Aki ezek szerint szintén elszivárgott. Tudjátok, akkor inkább óvom és féltem a kicsinyem, de nem hagyom otthon egyedül én sem, még egy percre sem. Néha arra kényszerültem, hogy a babakocsiban alvó gyereket, ill. később a kicsit a nagyobbra (két éves) bízva a lépcsőházban, ház előtt hagytam, amíg felcipeltem a hatvannégy szatyrot a bevásárlás után, de akkor is szélvészkisasszonyt játszottam és szinte félemeletenként szedtem a lábam, és hallottam mindent, amíg nem voltam velük. ÉS a lelkiismeretfurdalás azóta is él.

Még gyermek voltam, amikor a lakótelepünkön egy kisbaba kiesett a kilencedikről. Ő nem volt ilyen szerencsés, és sajnos a véletlen úgy hozta, hogy láttam a sok láb között azt, ami maradt belőle. Kép

Szóval azt hiszem nem vagy egyedül!
Ja és mindezeket úgy írom, hogy tudom, az én anyukám még jobban aggódott értem, állandóan fogta a kezem, még kamaszként is mindig le kellett telefonon jelentkeznem, ez engem néha zavart, de megtettem. Én pedig mindennek tudatában cselekszem olyankor, amikor nem tiltok meg kategorikusan dolgokat, amiket nekem esetleg tiltottak, hanem megpróbálom úgy fogni a gyerek kezét, hogy ne vegye észre, de érezze, hogy nincs egyedül.

Na megyek! Sziasztok!
Solya
Névtelen
 


Sziasztok!

Szerintem normális, hogy aggódunk a gyerekért és az is, ha sírunk a szomorú, tragikus történeteken.
A babalexikonban olvatam a túlzott féltésről, ott azt írják, hogy kedvezőtlenül befolyásolhatja a gyerek személyiségfejlődést, önállótlanságot, csökkent önbizalmat eredményezhet később. Azt írja, hogy a bizonytalan anyák hajlamosak rá (sajnos én is az vagyokKép). Mondjuk inkább a túlzott féltés miatti elkémyeztetésről ír, hogy az ilyen gyerek később nehezen illeszkedik be a közösségbe, stb...megjegyzem német könyv, szóval lehet, hogy kicsit poroszos.
Én mindig erre gondolok és elhessegetem a sötét gondolatokat. Attól, hogy agyon aggógom magamat még nem lesz jobb senkinek.

pusz
Adél
Névtelen
 


Sziasztok!
Köszönöm az együttérzést, igazatok van, különösen Adélnak, aki szerint az aggódástól még nem lesz jobb senkinek. Asszem, ez az a mondat, amit éjszaka például elmondhatok magamnak, ha rámjön a rettegés, ha visszaszivárgok aludni a férjem mellől a másik szobába a gyerek mellé (ahol is aztán a férjem hiányzikKép ) Az a titkos vágyam, hogy legyen négy gyerekem, és egy akkora ágyunk, ahol mindannyian elférünk, és úgy aludjunk. De ez hülyeség, mert már az első gyerekem is jobban alszik, ha egyedül van, nyilván a többivel is így lesz. Szóval aligha kívánja ezt az együttalvósdit bárki is rajtam kívül. Tehát rosszat teszek vele, ha erőltetem. Akkor pedig nem kell erőltetni. Tényleg: kinek használok azzal, ha állandóan ellenőrzöm, hogy megvan-e még. Ami veszély fenyegeti, azt elhárítom, amit meg nem tudok elhárítani, az ellen nem védi meg az sem, ha örökké leellenőrzöm, hogy nem járt-e gömbvillám vagy kóbor mérges pók a szobában, stb.

Köszi még egyszer a megnyugtató szavakat, és azt is hogy kiderült, nem vagyok egyedül.
De főleg neked Adél az utolsó mondatot.
Névtelen
 


szaisztok!

En is beiratkozhatok azt hiszem az aggodosok taboraba. Hasonloan erzek ahhoz, amit ti itt leirtatok. Ha moziba megyunk a parommal amig a nagymama orzi az almat, akkor a fel filmnel mar ki akarok jonni, mert olyan feszult kezdek lenni. Allandoan telefonalgatok, hogy mi van a picurral, aki persze bekesen alszik. De ezt meg tudom kezelni, az en aggodasom targya foleg a kisfiam egeszsege. Volt egy stresszes terhessegem ami folytatodott egy maniakus gyerekorvossal, es az eg vilagon minden fajta tesztre el lettunk kuldve. En minden vizsgalat elott szinte tutira vettem, hogy a fiam valoban aldozata az aktualis betegsegnek (amire eppen vizsgaltak).Mindennek szepen utanaolvastam a neten (ferjem le is tiltott az internetrol egy idoben) Igy allandoan meregetem, vizsgalgatom szegenyt ahelyett, hogy elveznem az okos, ugyes kicsi fiamat. Folyton olyanokon gorcsolok, hogy miert nem hizik jobban, miert nem ul meg egyedul, nem kene hogy nagyobb legyen a feje, miert mozgatja igy meg ugy a kezet. Tudom, hogy ez nem lenne igy, ha nem ijesztettek volna halalra tobbszor is az orvosok. Jo lenne tudni, van e koztetek valaki , aki hasonloan erez. Vagy ez szerintetek nagyon koros? Mar en is gondoltam, nem kene e pszichologushoz fordulnom, de azert nem hinnem, hogy ilyen elfajzott lenne a dolog. de akkor mit csinaljak, hogy megszabaduljak ezektol a hulye gondolatoktol?

Udv
Barbus
Barbus
 


Kedves Barbus!
Én vagyok újra, a topiknyitó névtelen.
Tudod, én ha véletlen végignézek például egy akciófilmet, vagy akár csak belenézek, vagy egy betegségről szóló filmet, vagy valami halál témájú filmet, vagy ugyanezen témákról újságban, könyvben olvasok, akkor utána éjjel garantáltan nem tudok aludni. Ez gyerekkorom óta így van. A megoldás egyszerű: a tévében kizárólag nagyon kellemes témájú filmeket nézek (nincs sok), az elborzasztó filmeket és könyveket nagy ívben kikerülöm, és ha a hangulatom kicsit ingatag, akkor rádiót sem hallgatok, hanem inkább felteszek egy jó cd-t. Mindezekben már óriási a rutinom.
Mi lenne, ha te is elkerülnél minden olyan intézményt, hírforrást, helyet, ahol ilyesmikkel riogatnak? És az ismerőseidet megkérnéd, hogy még véletlen se hozzanak fel ilyen témát. Engem az ismerőseim kicsit hülyének tartanak ugyan, hogy ennyire nem bírom azokat a dolgokat, amin sok ember élvezettel csámcsog, de azért ennek ellenére betartják, hogy előttem nem beszélnek ilyenekről. Így aztán tudok aludni.

Csak arra akartam mindezzel kilyukadni, hogy a negatív gondolatokat generálja az, ha túl sok esemény kapcsolódik nálatok a gyerek vélt bajaihoz. A vizsgálatokon már túl vagytok, tudod, hogy nincs baja, úgyhogy most már ne menjetek vizsgálatokra, és talán jó lenne, ha gyerekorvost is cserélnétek. A következő gyerekorvost vagy csak olyankor keresd fel, mikor tényleg beteg a babád, vagy mondj el neki mindent őszintén a helyzetről magaddal kapcsolatban, és azt is, hogy mi volt a bajod az előző gyerekorvosssal.
Névtelen
 


Szia kedves Nevtelen!

Koszi a tanacsot, asszem ideje lesz megfogadnom, talan most mar sikerul. Eddig is mondogatta a ferjem, de suket fulekre talalt Kép Igen, en is igy vagyok a dolgokkal ahogy te irtad. Szerintem olyan szorongos tipus vagyok, talan mindig is az voltam. Mi NY City mellett elunk, es en Szeptember 11-be majdnem belebetegedtem. Rettenetesen feltem amikor az egesz tortent,eloben neztem a tv-t egyedul, a ferjem pont Magyarorszagon volt, mikozben az egesz vagy 5 kmre tolem zajlott. Nem vicc, de azota is sokszor hallgatom ejjel a repuloket es arra gondolok, mikor jon a kovetkezo. Raadasul most mar picurim is van, foleg ot feltem. Ennek oromere igyekszem nem nezni a hiradot, nem akarok az ujabb terrorista keszultsegrol tudni, sem a jovobeli lehetseges terortamadasok kivitelezhetosegerol. Ugyanezt kene tennem a gyerekem betegsegeivel is. Gyerekorvost mar csereltem, most mar csak a millio szakorvost kell levaltanom :-) Kulonben nekem a negativ gondolatok foleg akkor jonnek, amikor igen faradt vagyok, mert fiam nem aludt az ejjel. Na, olyankor tobzodnak bennem a remesebbnel remesebb gondolatok, aztan kialszom magam es minden ujra szep.
Koszonom a valaszod, azert orulok, hogy nem vagyok egyedul
udv
Barbus
Barbus
 


Szia Barbus! Topiknyito nevtelen vagyok megint.
Nekem is akkor jonnek a félelmek, mikor faradt vagyok! Csak akkor! Meg az is a baj, hogy felek a sotetben. Igy aztan ha ejjel nem tudok aludni, sokszor felni kezdek, alig varom a reggelt. Ez gyerekkorom ota igy van.
Most keszulunk a panellakasbol egy varosszeli csaladi hazba koltozni. Egyetlen szomszedunk lesz, a masik harom oldalon az "utca" van (vagy inkabb dulout), illetve szantofoldek. Most szervezem, hogy a telket kerites+tuztovissel vegyuk korul, a haznak meg minden nyilaszaroja leeresztheto raccsal legyen vedve. Tobben nevetnek rajtam, meg is ertem oket. De nem tudok nem felni. Ez olyan tulajdonsag, ami nekem a legrosszabb, mert engem ver ki ejszaka a veritek, ha lepteket velek hallani, vagy villamlik es dorog, vagy eszembe jut, hogy mi minden tortenhet egy pici gyerekkel.
A hirek teli vannak remiszto tortenetekkel. Az elmult egy honapban ilyenek voltak: egy gyerek a strandon a lefolyoba kerult (emberi mulasztas miatt), es megfulladt; egy negyeves gyerek kiesett a kilencedikrol; egy masik gyerek szinten a strandon megfulladt; nehanyan balesetben haltak meg; egy fiu elajult az okmanyirodan sorban allva a melegtol, es mivel egy ablakuvegbe esett, meghalt; kutyak szinte havonta olnek meg kisgyerekeket; stb. Nem sorolom. Es nem tudok immunissa valni ezekre! Tkp. szerintem mindenki jobban jarna, ha ezekrol nem adnanak hirt orszag-vilag elott. Mert ezek ellen a veletlenek ellen a szulo ugyse tud vedekezni (kiveve az ablakbol kieses), csak beijed. Az meg miert jo?
Tenyleg jobb, ha nem is nezem/olvasom/hallgatom a hireket. Minek? Mi lesz attol jo nekem? Semmi. Ellenben azt tudom, hogy mi lesz rossz: a kozerzetem.
Névtelen
 


Topiknyitó névtelen!

Félelem? Hát igen. Én 12 éves koromig rohantam minden áldott éjszaka a szülim közé. Próbáltam én a saját ágyamban maradni mikor felriadtam, de nem ment. Aztán kinéztem magamnak egy ngy plüss majmot. Utána őt szorongattam és úgy képzeltem, hogy majd a majom és a takaró meg rajta a hatalmas pléd az a védőbúra. Még nyáron is paplan+pléd kombinációval aludtam emiatt és persze ömlött rólam a víz. Aztán olyan 14-15 éves korom körül aszüleim a telkünkön kezdtek ott aludni nyaranta hétvégenként. Olvastam éjjelente, vagy diszkóztamKép Szóval elment az éjszaka. Kövewtkező nyáron már ki is költöztek és csak minden másnap jöttek haza ellátni kajával, meg minden földi jóval. Döbbenetes, de nem féltem, pedig a panelben lépten nyomon hallani zajokat, furcsa hangokat, meg a noname piaci hifim is müvelt furcsa dolgokat. Pl arra ébredtem, hogy full hangerőn megszólal. És innentől kezdve a nap bármely szakában elkezdett üvölteni amikor úgy gondolta. Vagy kikapcsolt amikor nem kellett volna. Később lehalkult némára... 2x küldtem szervízbe, de semmi problémát nem találtak nála. Na jó gondoltam, biztos valami kósza szellemKép Innentől kezdve nem ilyedtem meg amikor valamit űvelt, hanem lazán kezeltem. Aztán ahogy nagyob lettem és lett barátom néha ott aludt, néha nem. Megint elkezdtem félni a sötétben. Amikor vége lett és egyedül maradtam, simán közlekedtem újra a vaksötét lakásban félelem nélkül. Most hogy családom van félek a sötétben de nem törődöm vele. Nem akarom a gyerekbe belenevelni, hogy féljen, így inkább kiverem a fejemből.

puszi
sasha

Kép
 
 


Azért írtatok, mert segítséget kértek, vagy azért, hogy találkozzatok néhány nagyon aggódó anyukával (mint amilyenek ti vagytok), és erősítsétek a "velem tulajdonképpen minden rendben van" érzést? Ha az utóbbi, semmi gond, de akkor ne burkoljátok segítségkérésbe. Ha viszont tényleg segítséget akartok, akkor miért gondoljátok, hogy menni fog egyedül is? Én jártam terápiára, pedig nem gondolnátok rólam, ha személyesen ismernétek. Nagyon jót tett. Tudom ajánlani. Nem a hülyék járnak pszihológushoz. Sajnos rajtuk még ők sem tudnak segíteni. Pá.

Virág
Virág
 


Nevtelen es Sasha: megertelek titeket, neha en ram is ramjon a sotetben a felelem, de probalok ilyenkor addig olvasni amig elnyom az alom es nem tudok a hulye zajokra figyelni. Tizeneves idetlen koromban sokat ideztunk szellemet, es volt egy ket olyan elmenyem amit szivesen kihagytam volna. De nem akarom erre fogni a dolgot. Tudom, hogy valami mas oka van annak, hogy sokszor talalok okot a szorongasra mostanaban. En gyanitom, hogy egy stresszes idoszakot betetozott egy stresszes terhesseg majd egy docogosen indulo babazas, ami egy atlagosnal kicsit hosszabb szules utani depibe torkollott, aminek meg szorongaskent erzem az utozongeit.

Kedves Virag: igazad van, szerintem azert irunk ide, hogy lassuk, nem vagyunk egyedul a hulyesegunkkel. Tudod, ez nekem nagyon jo erzes, mert vannak olyanok akik ERTIK amin atmegyek, nem csak kedvesen bologatnak. (Nem veletlenul talaltak ki a csoportterapiat sem) Az, hogy irhatunk arrol, mi zajlik bennunk, az mar egy lepes a valtozas fele, meg ha nem is nagy. Ez is egy bizonyos utja modja a segitseg keresnek es kapasnak. Az, hogy valaki felismeri a problemat es akar rajta valtoztatni, az mar egy pozitiv dolog. Ha emelett meg valaki elmegy pszichologushoz, az csak segithet, ebben is igazad van. De azert nem kell bantani azt sem, aki beeri azzal, hogy itt kiirja a gondolatait. Hidd el, total nem ellenzem, sot, megmondom oszinten, baromira szeretnek egy heten egyszer elmenni, es csak magammal meg a lelkemmel foglalkozni. Sajnos olyan orszagban elunk, ahol ezt nem fizeti a biztosito, es egesz egyszeruen nem futja nekunk a tobb szaz dollaros terapias oradijra ;-( Pedig nagyon szivesen elmennek.
De hat egyenlore nekem marad a net :-))


Kulonben utolagos engedelmetekkel megkukkoltam azok csemeteit akiknek fent van a kep, es nagyon edesek a lurkok. Virag, neked meg csak gratulalni tudok negy ilyen gyonyoru kiskolokhoz.

Udv mindenkinek

Barbus
Barbus
 


Barbus,
igazad lehet, talán kissé erősen fogalmaztam. Tehetetlenségemben néha elvesztem a határokat. Oké, én valóban értem, hogy min mentek keresztül, bár nem éltem át ilyesmit. De eléggé nagy az empatikus készségem, bele tudom magam élni a helyzetetekbe és a kicsik helyzetébe, és ez annyira rossz érzés volt, hogy nem tudtam kevésbé szögletes lenni. A gratulát köszönöm. Kép

A Mo-on élőknek annyit, hogy ingyen terapauták is vannak, és lehet, hogy jobbak, mint egyes fizetősök. Mindkét oldallal találkoztam már, a fizetősben nagyot csalódtam, de ez nem általánosítás. Komolyan csak bátorítani tudok mindenkit, hogy becsülje magát és szeresse a kicsijét annyira, hogy ha baj van, akár kicsike is, de segítséget kérjen szakembertől. Sok-sok kellemetlen órától, hónaptól, évtől tud megszabadítani vagy megelőzni. Szerintem megéri.

Virág
Virág
 


Sziasztok, Lanyok!!!
Névtelen, megértelek, én is hajlamos vagyok az aggodasra. Eleinte, mig a fiam 1-2 honapos volt, alig aludtam, nézegettem, lélegzik-e. Söt, néha még most is. Ciki, nem ciki??? Ez van. Viragnak abban igaza van, hogy a pszichologus nem rossz ötlet ilyenkor. A pszichiater még jobb, mert az orvos is egyben... Viszont megtalalni a megfelelöt, az nem egyszerü... Hogy szimpi legyen, megfeleljen annak, amit 1 psytöl varunk...Nekem régebben volt 1 probalkozasom 1 psy-vel, tragédia volt... Elveszitett babaim miatt jartam hozza...
Virag,igazad van, nem feltétlenül hülye az, aki szakemberhez fordul a problémaival. Csak éppen nem mindig kap segitséget...Az pedig egyaltalan nem biztos, hogy 1 aggodos mama késöbb megfojtja a gyereket, aki menekülöre fogja a dolgot. Szerintem sokféle megoldas létezik a tulzott aggodas leküzdésére. Olyasmit csinalni, ami örömet okoz:nekem séta, olvasas, zenehallgatas,iras, festés, sport, stbstbstb... Ha az ember nem foglalja el kellöképpen magat, hajlamos a tulzott önsajnalatra, tul sokat gondolkodik, mindent analizalni probal... Ez van, akinél phobiat okoz, van, akinél depressziot, faradtsagot, vagy akarmit. Nem engedhetjük meg magunknak az ilyesmit, ha gyerekünk van!!! Szüksége van példaképekre, bator anyukara, apukara, akikre felnézhet!!!
Névtelen,probald magad elfoglalni, "alkoss" valamit (lehet az egy finom vacsora is), amig a pici nincs Veled, meglatod, milyen jo lesz, amikor utana viszontlatod!!! Ha igy sem sikerül, még mindig ott a psy.
Puszoka.
Vendég
 


Kukacz,
teljesen egyetértünk. Kép Talán annyit még hozzá, hogy ha nem szimpi egy pszihológus, ott kell hagyni, és keresni kell egy másikat. Ennyi. Én is ezt csinálom a gyerekorvossal, nőgyógyásszal, pszihológussal... (Ja, a pszihiáter nem jobb, mint egy pszihológus, csak azért, mert orvos, a két terület más, pl. a pszihológus nem írhat fel gyógyszert, de nem csak ebben. Az esetek súlyosságától is függ, hová kell járni. Első körben inkább pszihológushoz.)

Virág
Virág
 


Virag, igen, lehet jo 1 pszichologus is, természetesen. Csak 1 kis szerencse kell hozza, hogy raakadjunk a +felelöre. Nekem a pszichiaterem sajna szimpatikus volt, mindent elmondtam neki. Nem kellett volna. De ez m,ar 1 masik történet.
Vendég
 


Sziasztok, én a topiknyitó névtelen vagyok megint. Rég jártam erre. Az a helyzet, hogy többek között a szorongás problémával voltam pszichológusnál, pontosabban jártam hozzá, de nem igazán tudott segíteni. Van amin tudott, van amin nem. Ezen nem. Egyébként mikor az ember fáradt, akkor minden problémája előjön. Ha egy ingatag lelkiállapotú ember kialvatlan vagy stresszes időket él át, akkor nyilván a lelki problémái jelennek meg. Ugyanúgy, mint egy gyomorbetegségre hajlamos ember stresszes időkben biztos tapasztal magán gyomortüneteket. Akkor is, ha egyébként tünetmentes. Én sajnos világ életemben szorongó, görcsös ember voltam, és most valami miatt megint előjött. Most már nem csak a gyerekért aggódom, hanem állandóan félek a haláltól is, függetlenül attól hogy pl. sosem voltam még komoly beteg. Egyszerűen csak ha akarom, ha nem, eszembe jut, hogy egyszer biztosan eljön, nem lehet elkerülni. És olyankor kiver a víz. Ez a másik problémám. Előbb jött a túlzott aggódás a gyerekért, és utána a halálfélelem még társult hozzá. És ez utóbbi az életemben már volt így párszor.
Az alkotó elfoglaltság nem hiányzik, asszem még soha életemben nem voltam így "besózva", mint most: építkezünk, és sietni kell vele. De ez örömteli stressz és örömteli (de sok és nehéz) munka. Az időmet és a gondolataimat leköti teljesen, de éjjel előbújnak azok a fránya félelmek. Átszaladok a gyerekhez megnézni, hogy minden rendben van-e, vagy erőszakkal próbálom elterelni a gondolataimat a félelmeimről. Nehezen megy. Azt szeretem, mikor eszembe se jutnak ilyenek. Nyáron még sosem jött elő ez a probléma. Most itt van. És igen, azért írtam meg itt, hátha találok sorstársakat, és elmondják, ők hogyan szokták átvészelni vagy elkerülni az ilyen időszakokat. És köszönöm már most azoknak, akik segítettek.
Névtelen
 


Névtelen (topicnyitó),
mennyi időn át jártál pszihológushoz?

Virág
Virág
 


Szia Névtelen,
A halaltol minden halando fél, marmint az emberek (az allatok nem tudjak, mi var rajuk...). Nincs értelme félni, hiszen a tényen, hogy elöbb-utobb ugyis eljön az orank, valtoztatni nem lehet. Mint ahogy a születésünkét sem, a halalunk orajat sem valaszthatjuk meg, hacsak nem leszünk öngyilkosok... Nem érdemes rettegni elöre. Hidd el, tudom, miröl beszélek, régebben nekem is voltak hasonlo phobiaim... Ilyentén ragodasok helyett probalj tartalmasan élni, kihasznalni minden egyes percet, hogy a lehetö legkevesebb idö vesszen karba!!!Biztos ismered Kipling "If" cimü versét!!!
Belöle par sor:
"Ha az orat ugy betöltöd,
hogy benne érték 60 percnyi van,
minden kincsével birod ezt a földet,
és, ami még több: ember vagy fiam!"

En egy nagyon beszari alak vagyok, de ezt mindeddig sikeresen eltitkoltam a szeretteim elöl. Hiszen turbora kapcsolva éltem: kiprobaltam egy csomo veszélyes sportot, rengeteget utaztam, éltem a sivatag közepén, a Vilagtol elvagva, varvan a megvilagosodast. Ami jött is, nem is, de félni nem mindig volt idöm... Föleg a halaltol nem, amikoris masok élete volt fontos nekem...Amikor a kisfiam megszületett, megint félös lettem, Miatta. Mint ahogy azt föntebb mar emlitettem. De megint millio dolgot csinalok, és nagyon boldog vagyok, hogy élhetek!!!Természetesen ne kezdj most, Anyukaként rodeozni a Vilagban, vagy ejtöernyözni, csak talalj valamit, ami leköt. Tudom, épitkeztek.Jol latod, hogy a stresszhelyzet is kihozhatja a félelmeket!!!Jogazz. Menj el futni. Elj, amennyire tudsz, 100%-osan!!!Hogy késöbb ne sajnald az elvesztegetett idöt!!! Elj ugy, mintha minden perced az utolso volna. Sok minden megvaltozhat ettöl!!!Ajanlom Neked Coelho: Veronika meg akar halni c könyvét. (Assssszem, ez a cime magyarul...)Puszillak. Ha gondolod, mail-t is irhatsz.
Vendég
 


Sziasztok !

Ha valakit érdekel, akkor nagyon tudom ajánlani Dr. Frigyes Júliát (pszichológus és 4 gyermeke van) a HAWA munkacsoportban dolgozik, és kifejezetten szülés utáni lelki problémákra specializálódott. A Kismama újságban találtam rá a címre és mivel az első gyermekem születése után voltak problémáim (császárral született, nem szopizott), ezért most a második gyermekem születése előtt (aug. elejére várjuk) felkerestem, hogy jobban felkészülhessek, ne szorongjak a korábbi kudarcok miatt. Jókat beszélgettünk, adott gyakorlati tanácsokat, nem aggódtam végig a terhességemet és optimistán tekintek előre.

A rendelés a Vadaskert Kórház területén van, 1021 Bp., Hűvösvölgyi út 116.
Dr. Frigyes Júlia pszichiáter (20/388-5653)
Molnár Judit pszichológus (30/311-2994)
Ingyenes szolgáltatás: várandósság alatti és a szülést követő lelki krízisek, pszichiátriai problémák, kisbaba-mama kötődési zavarok terápiája

Redit
 
 


Sziasztok!

Remelem mindenki kicsit bizakodobb es pozitivabb
:-)
Most, hogy nagyjabol vegigfutottunk az osszes ovosi baromsagon, kezdem kicsit ugy erezni, hogy megnyugodhatok. Kisfiam tunemeny, igy, hogy nem stresszelnek allandoan a sok lehetseges korral, sokkal jobban elvezem az anyasagot. Bar valamiert majdnem minden ejjel remalmaim vannak. Remelem hamarosan azokat is magam mogott tudhatom.

Kukacz:az idezet nekem nagyon tetszett! Koszi a tobbiek neveben is. Es csak azt mondhatom, remek az izlesed, Coelho az egyik kedvenc irom. A Veronika meg akar halni nagyon nagy hatassal volt ram, lehet, ujra elolvasom. Emlekszem, amikor azt olvastam,rengeteget jart az agyam az elet ertelmen, szoval iszonyuan elgondolkodtatott. En is csak ajanlani tudom. Ezen kivul csak a Zarandoklatot (ez a cime magyarul?) olvastam, de el akarom olvasni a tobbi konyvet is.

Mindenkinek szepseges vasarnapot kivanok
Barbus
 
 


Szia Barbus!
En is itt elek az usaban,de meg csak 2 honapja.hanna -a lanyom-4 eves,de engem is kinoz neha a szorongas,ami mar lassan oldodik bennem,ahhoz kepest,ami az "elejen"volt.Ezek a szorongasok szerintem bennunk vannak,es valahol magunkban nem vagyunk ilyenkor biztosak."Mit csinalok,ha..."kezdetu erzes,amikor eluralkodik rajtad,akkor valojabn akkor veszi kezdetet az a bizonyos szorongas,amit kivetitunk a gyerekunkre.Mert ki masra?A szeretet amit belul erzunk,ilyenkor ebben a leki folyamatban nyilvanul meg,es szerintem oldani csak magunk vagyunk kepesek.GYakorlati utmutatot mindenki elobb utobb talal maganak,attol fuggoen,hogy miben hisz.En hajlamos vagyok misztifikalni a dolgokat,es az ezoteriaban talaltam meg azt,ami megnyugtat.ma mar sok kerdesben tudok hova fordulni,mert a sok aggodas rakenyszeritett arra ,hogy keressek utmutatot az eletemhez.Talaltam.
Koszi,hogy valaki elolvasott.
 
 


Coelho többi könyve nekem nem tetszett annyira, most olvastam éppen a legutolsot, 11perc a cime, gondolom, magyarra is igy forditottak le. 1 qrvarol szol, hogyan boldogult Genfben, hogy talalta meg a szerelmet,hogyan talalt az élet mélyebb, igazi értelmére, stb...Haaat, nem ezt vartam, de elolvasom Coelho minden irasat, ami megjelenik.
Puszilok mindenkit!!!
Vendég
 


Sziasztok!

Én is elég aggódos voltam. Az első közösen itthon töltött éjszakán semmit nem aludtam, annyira féltem a bölcsőhaláltól, pedig semmilyen kockázatnövelő tényező nem volt. Egyszer-kétszer mély álmából ébresztettem a gyereket, mert azt hittem nem vesz levegőt Kép, pedig szegénykém csak aludt.
Egyszer tápszert kellett neki adni, mert a fodrászhoz nem akartam magammal vinni (2 hónapos volt, nem hiszem, hogy jót tett volna neki a sok vegyi anyag), és a gyerekorvos azt mondta, hogy legközelebb vigyem magammal, mert a tápszer helyett inkább szoptassam. Így köv. alkalommal magammal vittem. Nem tudom mi állított meg a STOP-táblás kereszteződésnél, de az elsőbbségünk ellenére megálltunk. A köv. pillanatban egy IFA robogott át előttünk, mit sem törődve a táblával és a felfestéssel. Utánaeredtünk és szinte őrjöngve ébresztettem rá, hogy majdnem tönkretett egy családot, ő csak annyit felelt, hogy nem vette észre, és hogy nagyon sajnálja.

A második eset nemrég, kb. két hónapja történt. A szüleim házában voltunk, a teraszra lépcső vezet fel, de az alsó szinten a gyerek semmit nem tud csinálni, ezért mindig felmegyünk az emeletre - ami tele van játékkal - és ott töltjük el az időt, ha nagyon meleg van, v. esik az eső. Aznap nagyon meleg volt, mondtam is anyunak, hogy nem tudunk kint maradni az udvaron. A szobájukból nyílik egy terasz, és ajtaja (mindig!!!) be van csukva. Aznap nem volt. Azt még hozzá kell tennem, hogy az emeletre vezető lépcső olyan meredek, hogy a manó mászik előttem, én mögötte jövök, és amikor felérünk a lépcsőhöz rakom a járókát, nehogy manó leessen. Odaraktam a járókát, köv. pillanatban látom, hogy nyitva a teraszajtó! és a gyerek nincs látószögben. A korlát pedig olyan, hogy kb. fél méterenként van léc. Rohanok ki és látom, hogy az én okos fiam a fal mellett áll. Felkaptam berohantam vele a szobába, bezártam a teraszajtót, és elkezdtem előbb remegni, majd zokogni. Több mint fél órán át zokogtam, de a remegés majdnem egy órán keresztül tartott. Amikor elmeséltem a szüleimnek, majd később a páromnak akkor is remegtem.
Miután hazaérkeztünk szépen felöltöztettem a gyereket, és magamat, majd elmentünk a templomba. Rólam tudni kell, hogy nem vagyok nagyon vallásos, viszont Istenfélő vagyok, és azt, hogy a gyerekem nem zuhant két emeletnyit a betonra, csak a csodával magyarázhattam, és eszembe jutott a megérzésem a STOP-táblánál is. És amikor Mária szobra előtt imádkoztam eleredtek a könnyeim, és iszonyú könnyűnek éreztem magam. Megkönnyebbültem a tudattól, hogy van aki vigyáz a gyermekemre, és sajnos vannak akik banális balesetekben halnak meg (akkoriban történt, hogy egy kisfiú a biciklivel elesett, és beütötte a fejét, magához tért, és csak arra panaszkodott, hogy kicsit fáj a feje, és másnap meghalt), addig az én fiam másfél év alatt két ilyet "úszott meg". Olyan volt, mint egy megvilágosodás, és én azóta nem féltem annyira a fiam, mert tudom! hogy rajtam kívül is vigyáznak rá.
Egyébként a kisfiam ikernek indult, és ő volt a kisebb! Novemberben pedig a tudtomon kívül volt egy terhességem, amit csak a megszakadásnál érzékeltem. És bár megsirattam azt a babát is, megnyugodtam, hogy egészséges vagyok, mert a baba egy úszás-szaunázás-gyógyvízben "punnyadás" nap után ment el. Úgyhogy amikor februárban megfogant a köv. baba, tudtam, hogy neki semmi baja nem lehet, sőt jól bírja majd a strapát, mert vizsgaidőszakban "jött össze".
Erről egyébként anyósommal szoktunk beszélgetni, mondta, hogy ő is aggódos volt addig, amíg rá nem jött, hogy ezzel csak magának árt. Ő azt mondja, hogy a sorsunk eleve elrendeltetett, és nem érdemes emiatt állandóan stresszelni.

Bocs, ha zavaros, és hosszú voltam.

Mindenkinek minden jót kívánok Kép

Üdv,
Kriszta
 


sziasztok hát én is igy vagyok vele és vala hogyan meg is értelek beneteket hogy féltitek a unokádat névtelen
 
 


de segit hetek eben valamiben negtek te névtelen legyen az unokádhoz sok sok türelmed és megértés tegyél meg mindent hogy jolegyen neki és sok szeretet kel neki adgyál neki sok szeretetet
 
 


Sziasztok!Én is aggódós vagyok,jó lenne beindítani újra ezt a zopikot,kíváncsi volnék,hogy most mi újság veletek?Talán szerncsém lesz.
 
 


SZÜLÕK HÁZA - a felnőttekért és gyerekekért Kht.


Áprilisban a Szülők Háza tréninget indít, kisgyermekes szülők részére.

A szülői tréning öt alkalmas, minden alkalom másfél órás.
Az alkalmak érzelmi fejlesztő és kapcsolatépítő gyerekfoglalkozással indulnak, majd ezt követően csoportos beszélgetéseken vehetnek részt az anyukák, apukák.

A beszélgetések során, sok egyéb kérdés mellett, foglalkozunk az esetleges nehézségek, elakadások okaival is. A feldolgozásokat szupervíziós eszközökkel, drámajátékokkal, szituációs játékokkal és tesztekkel segítjük.

Amíg mi beszélgetünk, a gyerekekkel a drámapedagógus foglalkozik, de nem jelent problémát az sem, ha a gyermek >>bekapcsolódik<<, vagy akár egy-egy pillanatra meg is állítja a beszélgetés folyamatát.

A Tréning péntekenként 10.30 - tól 12-ig tart.
1 alkalom 2500 (öt alkalomra összesen12.500) Forint.

ELSÕ ALKALOM: április 7. Péntek
A Tréning minimum 6 fő esetén indul el, és maximum 10 fő jelentkezhet egy csoportba.

Addig is, Gyere el és próbáld ki a >>saját bőrödön<<:
Csütörtökönként 10.30.-tól 12 óráig az >>Éden<< játszóházban szeretettel várunk!

Jelentkezni lehet:
- Személyesen, a Bálint Házban (Révay utca 16)
- Telefonon: 06-30/ 942-3699-es számon
- Emailben: info@szulokhaza.hu

www.szulokhaza.hu
 
 


Sziasztok Kedves Anyukák és Leendő Anyukák!:)

Könyörgöm támasszuk fel ezt a topikot,mert már ugy érzem teljesen be fogok csavarodni!Megpróbálom összefoglalni a gondot ami miatt Hozzátok fordulok segitségért.

18 hónapos kislánynak vagyok az anyukája,első gyerek és most már egyre biztosabb vagyok benne,hogy ez igy is marad sajnos.És nem azert ,mert nyűg az anyaság,hanem ,mert szamomra iszonyu sok stresszel jar,ugyanis folyamatosan aggodom,s most már egyre világosabbá válik számomra,hogy mindezt nem az egeszseges kereteken belul teszem. :cry:
18 honapja retteges az életem,rettegek a betegsegektől,pedig nem is beteges kislány,hanem életvidám ,mosolygos kis csöppség.Egyegyszerű náthátol összeomlok,ha pedig köhög akkor sírogörcsöt kapok.Egész nap szorongok,ezzel az erzessel kelek és fekszem,attol függetlenül is sajnos,hogy beteg-e éppen vagy sem.De én nem balesettől féltem vagy ilyesmitől ,az eszembe sem jut.Csak teljesen banalis dolgokon akadok ki.A legnagyobb vesszőparipám az,hogy egesz nap az ablakoknál állok és nézem nem jön-e be rajtuk a hideg,nehogy megfázzon(pedig 3-4 éves nyilászárok),szivacsot ragasztottam bele,meg mindent ami csak létezik,hogy ezt kivédjem.Most nem butasag?Pedig nekem csak ilyeneken jar az agyam... :(
Ráadásul nagyon izzados kisbaba,szegenynek egesz nap a hátán a kezem ,hogy melege van-e,egy nap többször átöltöztetem,ha megizzadt,stb.
Teljesen becsavarodtam már,mindentől meg akarom védeni,pedig azt sajnos ugysem lehetEmiatt már mosolyogni is elfelejtettem,egesz nap ideges ,feszult vagyok...Azt gondolom mondanom sem kell,hogy az egyebkent türelmes férjem hogy viseli mindezt.Nagyon kihatott ez ránk,mert ő egy laza,mosolygos nőbe szeretett bele,nem egy ilyen idegbeteg savanyuuborkába,mint én.Ezeket a jelzoket nem ő mondta,de nem háborodhatnek fel rajta ha igy lenne.Nem öröm velem emiatt együtt élni,ráadásul a lányom is türelmetlenebb,hisz rátelepszem szegenyre,nincs gyerekkora.A férjem néha mondja,hogy kapcsolodjunk ki,de en nem merem másra bizni a picit még fél órára sem,mert ugy gondolom őrá csak én tudok megfelelően vigyázni.Még a férjemmel sem engedem kettesben el sehova....
Tudnék még mesélni,de nem szeretnek nyavalyogni,de nem tudom ezt megbeszelni senkivel,mert mindenki nevetve legyint egyet,pedig el sem tudják képzelni,milyen ilyen rettegesben elni. :cry:
Köszönöm,hogy meghallgattatok és a válaszaitokat is előre!
Julcsi
 


Szia Julcsi,

én is elég izgulós vagyok, bár közel sem annyira mint te. Nekem a fő félelmeim sorrendben:

1. pici bebával a kezemben megbotlom a lakásbn, elesek és beveri a gyerek a fejét
2. séta közben döccenőnél kiesik a kocsiból vagy elütnek a zebrán
3. ha autóval megyünk belénk jön valaki

Hosszan gondolkoztam, hogy mitől lehetnek bennem ezek a félelmek, mert én is egy nagyon laza csaj voltam, sok mindent kipróbáltam és a fél világot becsavarogtam (szegény anyum miket állhatott ki :) és azt hiszem a félelmeink oka, hogy már nem csak a saját kis tyúkszaros életünk számít, hanem valaki másért is felelőséget kell vállalnunk. És ze szerintem nagyon kemény dolog.
Nem tudom te, hogy vagy vele, de engem régen nem izgatott túlzottan ha történik velem valami. Ha ez volt elrendelve, hát ez. De azt elképzelni sem akarom, hogy a gyerekemnek az én hibámból vagy bénázásom miatt legyen baja.

Amióta végigvezettem magamban ezeket kicsit nyugodtabb vagyok (persze a féltés ott van a lelkem mélyén) és rettentően próbálok mindenre figyelni.

1. esés ellen "kidolgoztam" - ne nevessetek ki- egy eséstechnikát: ha megbotlanék a gyerekkel akkor oldalrafordulnék esés közben, hogy őt a testemmel védhessem (Megjegyzem a férjem ezen betegre röhögte magát.)
2. mindig bekötöm a kocsiban a manót és az úttesten nagyon figyelmesen megyek át. Soha, de soha nem fogok olyan helyen átmenni gyerekkel, ahol nincs zebre.
3. Kocsi, na ez a félelem még mindig megvan és eléggé figyelek mindig, de sajnos egy hülye sofőr kivédéséhez tényleg néha hatodik érzék kell.

Julcsi,
szerintem próbáld te is végiggondolni, hogy mik a félelmeid alapjai. Esetleg jót tehet tényleg egy szakemberrel történő beszélgetés.
Nekem két dolog tűnt fel abban amit írtál: az egyik, hogy állandóan az ablaknál állsz, hogy nem jön-e a hideg, a másik, hogy izzadós a babód.
Lehet, hogy nem kellene ennyire féltened a hidegtől és lehet, hogy gyakori átöltöztetés helyett inkább kevésbé kellene fűtenetek. Tudom nehéz, mert az én anyukém is olyan volt, hogyha ő fázott, akkor nekünmk is fel kellett öltözni :) de talán nem a saját félelmeidet érzéseidet kellene kivetítened a gyerekre. Lhet, hogy ő nem fázós stb.
Nátha, köhögés, sajnos tényleg nem jók és fáj mindenkinek a szíve, ha elesetnek látja a babóját, de ha ezen stresszeled magad azzal pont nem segítesz neki. Neki egy nyugodt anyukára van ilyenkor szüksége, akihez hozzábújhat, aki dajkálja őt.

 
 


Sziasztok!

Csatlakoznék hozzátok!

Én is állandóan aggódom a gyermekemért.
Ha már nagyon túlzásba viszem akkor a párom próbál megnyugtatni, de ez nem mindig sikerül.

Nekem állandó félelmem: ha nem vagyok ott, édesanyám megeteti valamivel, ezért nem is bízom rá a gyereket.

Julcsi!
Egyetértek Ritával.
Gondold át a problémát, és szerintem ha nem találsz megoldást, nyugodtam fordulj orvoshoz.
Amúgy én azzal próbálom magam nyugtatni, ha valami nem jó a gyereknek, úgyis szól.

Rita!
Ezzel a fázós dologgal eszembe juttatad a főnmököm: "ha a feleségem fázik, akkor a fiaim is fáznak, pedig ők állandóan mozgásban vannak"

Eséstechnika!
Nem rossz ötlet, remélem sose kerül rá sor.
Sajnos hiába a körültekintés, ha van egy részeg sofőr.

KépKép

www.eneh.gportal.hu

"Ne feledjem, hogy gyermekem első mintája és alakítója én magam vagyok."
 
 


Szia Sancsi,

ettől a megetetés dologtól én is tartok.
Egyenlőre csak anyatejet kap a manó, de hamarosan megkezdjük a hozzátáplálást és asszem akor leülök majd anyóssal és anyuval és végigbeszélem velük, hogy mit lehet mit nem.

Csokit nagggggyoon durván le fogom tiltani. MNivel elég erős természetem van, asszem anyuval nem lesz gond, de anyóstól kicsit tartok.

 
 


Sziasztok!

Meteor!
Anyám már szopós korában is etetni, meg állandóan teáztatni akarta a gyereket! :shock: :shock: :shock:
Ááááááá! Horror!
Sajnos én hiába beszélek anyámnak! Csak a számat koptatom feleslegesen. Egyik fülén be, a másikon ki. :?

Anyósom más tészta. Ő nem meri megetetni Enéht, még akkor sem, ha én ott vagyok.
Mesélte, hogy egyszer páromat nagyija megetette paradicsomos káposztával, ami szegényből az éjszaka közepén kijött, anyósom meg rohant az orvoshoz, mert azt hitte vért hány a gyerek. :?
Mondta sose felejti el, ezért inkább a gyerek etetését ránk bízza.

KépKép

www.eneh.gportal.hu

"Ne feledjem, hogy gyermekem első mintája és alakítója én magam vagyok."
 
 


Szia Sancsi,

nagyon durva amit anyukád csinál. Én valószínüleg rettentően összevesznék vele ha megpróbálna bármi ilyet.

Mondjuk nekünk az esküvőm körül volt ilyesmi, hogy mindenbe beleszólt, ő nem így csinálná, ez miért így lesz stb. egyszer már nagyon nem bírtam tovább és kicsit durvábban mondtam neki, hogy "anyu bazzeg neked már volt két esküvőd ott kellett volna kiélned magad, ez az enyém"....utána persze bocsánatot kértem, de szerencsére az üzenet átment :)

Lehet, hogy neked is ezt kéne : Anyu neked már felnőttek a gyerekeid, hahó én vagyok az egyik (vagy én vagyok az) a pici Enah az én felelősségem NE SZÓLJ BELE!!!

 
 


Farsang 2007 február 24-én szombaton!
Farsang, jelmezvásár, jelmezbemutató jelmezbál!

http://www.szulokhaza.com/szulokhaza_pr ... ujabb.html

Helyszín:

Szülők Háza Családi Központ és Játszóház
Budapest XI. Gazdagrét, Eleven Center
1118 Bp., Rétköz utca 7. I. emelet (P2 szint)

Program:

10:00 - 11:00 Kreatív játékok, kalandfal, alkotó
foglalkozás (kézműves)
11:00 - 12:00 Varázserdő: zenés drámajáték a
gyerekek részvételével
12:00 - 13:00 Jelmezvásár, könyvvásár,
arcfestés, farsangi köröm az anyukáknak
- szünet -
16:00 - 17:00 Kreatív játékok, kézművesség,
kalandfal
17:00 - 18:00 Bábelőadások
Hol lakik az idő?
Manómese
18:00 - Zenés jelmezbemutató: mutasd meg
magad, és ha kedved van, mondj verset, énekelj,
táncolj az otthon készített, vagy a délelőtt itt
vásárolt jelmezedben; ajándékok a résztvevőknek.

Árak:

Gyerek jegy:
1.500,- Ft / gyerek (1-14 év)
Kísérő jegy:
500,- Ft (14 év fölött)
Családi jegy:
3.000,- Ft / család
 


sziasztok,
nekem még nincs gyermekem, de szeretnénk... a felelősség még egyenlőre csak elképzelt súlyától én is néha megijedek, nem tudom, milyen lesz élesben...egyet tudok javasolni, nemrég elég sok változás volt az életemben és ezek érzelmileg nagyon felkavartak...miután érzelmileg nagyon nehezen tudtam elfogadni-feldolgozni a helyzetet, Bach virágterápiával próbálkoztam. Igazából hiszek a szelíd gyógymódokban, bár ez már túl szelídnek tűnt:-), félig-meddig hittem benne. Most sem tudom, végülis hozzájárult e , de úgy érzem, hogy a segítségével megnyugodtak az érzelmeim és sok dolog helyrekerült a tudatomban, lelkemben....keressetek rá az Ineten...akit érdekel....
 


@Anonymous:
Ez tök jò
Jo nagyok lehetnek màr a gyerekeitek
Irjunk roluk?
Kinek hogyan megy az aggodàs leküzdése kamaszkorban.
Nekem sikerült leszoknom az aggodàsrol a gyerekek 10-12 éves kora körül.
Addig rémàlom volt az életem
Most megint az.17-18 évesek. A kicsi falcol, pszichiàtriàn tölt sok idöt.
Sztem megalapozott az aggodàs. Vagy a sok aggodas vezetett ide?
Köszi az intelmeket, tévét ràdiot énsem nézek hallgatok. Újra bàstyàt kell épitenem.
Az ismerösöket eszembe sem jutott megkérni h ne beszéljenek negativ dolgokrol
Illetve eszembe jutott de nem is gondoltam arra h ilyet lehet kérni.
Meg fogom TENNI!!!!
Köszönet!
 
 


7.000.000 Ft. es mindegy egyek koltseg!!!!!!!!!!!


Olyan anyukat keresek akinek van egy sajat gyermeke es 5 evnel regebben szult. Feherboru magyar no aki 38 evnel nem oregebb es sajat petesettel vallalna egy terhesseget.
7.000.000 Ft es minden egyeb koltseget en fizetek.
rokaalom@gmail.com
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Anyaságról

Jegyzetfüzet: