Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Élek! :!: :!: :!:
Túléltem egy fogorvosi kezelést!!! A doki annyira jó fej és olyan jól végezte a dolgát, hogy megtartom! Kép
Tényleg semmit nem éreztem! Nem tudom, hogy másnak mennyi érzéstelenítőt szokott adni, de nekem kettőt adott - na igen, miután majdnem inkább hátrafelé mentem, amikor szólítottak. Szal, látta rajtam, hogy nem kicsit parázok! A zsibbadás kb. fél órája szűnt meg kb. háromnegyed 1 óta! De nem bánom, mert nem fájt a kezelés. Mondjuk most "csak" az arcomba kaptam az injekciót, mert az egyik alsó fogamat györkértömte, de legközelebb egy felsőt csinál és azt mondta - miután örvendeztem, hogy nem az ínyembe kaptam a szurit - hogy akkor nem csak oda fogom kapni! :cry: (Minek kellett nekem előre örülnöm!) Lehet, jövő héten már nem fogok így áradozni! Na mindegy, a lényeg, hogy eljutottam és még járok egy darabig - szerintem. (Ha már így belelendültem.)

Zsuzsa! Az idén nem készítettem képet az én kis oroszlánomról, de ha minden igaz, akkor fényképezték Őket az oviban. Addig is teszek fel egy tavalyi képet - amiről meg voltam győződve, hogy ide is feltettem, valamelyik hsz-om után, de nem találtam meg. :shock:

Éva! Én még csak 30 vagyok, bibí!!! Na jó, elmúltam, de még mindig közelebb vagyok hozzá, mint a 31-hez! :wink:
Itt sem igazán van lehetőség a szabadban a kikapcsolódásra. Van pár játszótér, de más extra itt sincs Cegléden. Viszont a környékben van vadaspark, kicsivel messzebb állatkert, és Bp. sem egy nagy távolság. Nem tudom mire gondoltál konkrétan?

Mennem kell. Jó éjt majd mindenkinek!

Adri


Kép
radra
 
 


Szia Denizsa!

Nálunk nem volt féltékenység nagyok jól fogadták egymást fel voltak készitve.Emlékszem Dani nekem is kente a pocim mindkét babával és annyira puha érintése volt mintha érezték volna a babák ők is élvezték szerintem.Egyébként még most is megsimiz ha kérem tőle nem mondja, hogy nem csinálja.
Radra!
Ügyi vagy és bátor, nagyon jó a jelmeze a fiadnak nem is volt olyan rövid amugy is gyerekek nem azt figyelik ki ,hogy néz ki.

Kép

Kép
Kép


évi
anyuci3
 
 


Szioka!Én is itt vagyok ám :D Csak azért nem irtam egy darabi mert iszonyu sok melom van.Mostmát 11kiskecskét kell cumisüvegből etetnem aztán született mégegy baranyunk arra is figyelnem kell és várom hogy a három vemhes anyakecském leeljen.
De olyan jól esett,hogy hiányoltatok.
Már probálkoztam pár topicban de nagyon sokszor sok helyen tapasztaltam azt,hogy zárt közösség és nem irnak.
De most nagyon jó hogy itt azért észrevették a hiányom :D :D
kicsiwuki
 
 

 
 

Sziasztok!

Kicsiwuki! Itt mindig mindenkit szívesen látunk!
Én már azért nem írom minden hsz. végére, hogy kit hiányolok, (csak minden másodikra) :lol: mert akkor sajna azzal lenne tele az irományom! :cry:
Nekem mindenki hiányzik! Régi és új csajok egyaránt!
Úgyhogy gyere nyugodtan és írj bármikor, bármiről!
(Attól, hogy néha nem írok, azért olvasni szoktam a hsz-okat! Csak ugye a két lucifertől nem sok időm van rá.) :roll: Nagyon cukik lehetnek a barik és a kiskecskék! Egyszer nekünk is volt - 20 évvel ezelőtt - 3 kisbárányunk és mi is cumisüvegből etettük őket. De csak ideiglenesen voltak itt. Unokatesómék vetették, és mivel elég messze laknak tőlünk, nem tudtak rögtön érte jönni, amikor az eladó hozta. Így egy darabig nálunk vendégeskedtek. Szerettük őket nagyon a húgommal! :D :D :D

Éva! Köszi a dicséretet! (Kivételesen most én is büszke vagyok magamra - pedig nem igazán szoktam!)
Jövőre talán mi is vállaljuk a 3. babát. (Bár meg kell mondjam, amikor ezt nagy büszkén elmondom valakinek - hát, többnyire úgy néznek rám, mintha elmebeteg lennék!) Nektek mi a tapasztalatotok?

Kellemes hétvégét mindenkinek!

Puszi, Adri
radra
 
 


Sziasztok!

Kicsivuki nagyon jó az ha az ember zud mivel foglalkozni nem unatkozol.Nekünk most jelenleg csak nyuszink van mec cicáűk és kutyus.Nemigazán szeretem télen az efféle háziállatosdit szaladgálok épp eleget Mété ad nekem elég munkát, de nyáron na az más akkor jöhet bármi már a kiskaertemet is nem tudom hányszor gereblyéztem meg már nagyon várom a jóidőt.A nagy fiam imádta a kecsketejet olyan szépen fejlődött és erősödött tőle.Jó is ez a kertes ház nem adám semmiért akkor sem ha sok a meló körülötte.

Adri Szerintem egyáltalán nem rosszabb három gyerek mint kettő vagy egy .Nem nehéz én jól elboldogulok mindig megoldom ha nehézségeim vannak meg persze a párom is segítőkész már belerázódtam.A szabadidő viszont kevés nehezen jutunk el szórakozni ha el is jutunk nem tudok kikapcsolni mindig a fiuk járnak az eszemben pedig jó helyen vannak anyum szikott rájuk vigyázni mégis aggódok.De ez az anyukáknál gondolom igy működik.

Kép

Kép
Kép


évi
anyuci3
 
 


Sziasztok!


Vagyok néha én is......

Adri :)
Ez a fogászat téma ismerős...... Húúú, de tudok parázni én is!
Én tavaly voltam így, fogcsináltatás, fogínyvérzés, szóval minden előjött! Most rendeben vagyok, bár van sejtésem, hogy megint kellene egy fogamat tömetni, dehát míg nem fáj......

Nem is tudom, nálunk mi van, de több mint egy hónapja egyik sem beteg! :) Persze nem kiabálom el!

Denizsa :)
Már te is 30. hetes vagy??? Még csak most derült ki, hogy babát vársz! Tök jó, hogy tavasszal fogsz szülni! Mindig az volt a vágyam, hogy én is tavasszal szüljek! Jön a jó idő, a nyár, lehet nagyokat sétálni! Mert azért a nov. 23......... Hú, nagyon utáltam! Na, dehát rossz volt az időzítésünk! :lol: :lol:

Üdv. itt, anyuci3!!!
Kép
Gratula a 3 fiúhoz! Majd talán a 4. lány lesz...... :wink:

Többiek (Gotti?????????????) merre vagytok?

Na, megyek, este vacsora vendégek jönnek, férjem névnapját köszöntik! (január 7-én volt...... :lol: ) Csak most érnek ide.....
Sütünk-főzünk a párommal!
Kép

Ditta

Kép

Kép
ditta76
 
 


Szioka,jépzeljetek azt mondta nekem egy kismama,hogy fizetni kell a szülésért 28.000ft a kórháznak.Mit tudtok erről?
kicsiwuki
 
 


Sziasztok!

Adri :) Nándika nagyon édes oroszlán!! :D :D Nagy-nagy gratula a fogdokihoz, igazi HŐS vagy!! :D

Ditta :) Örülök, hogy írtál és jól vagytok! :D Igen, kistesó tavaszi baba lesz :D Bálint meg júliusi volt, hú de melegem volt... :lol: Jó vacsizást Nektek!

Évi :) De jó, hogy a gyerkőceid ilyen jól fogadták egymást! És hogy készítetted fel őket? Mert én is beszélek Bálintnak a tesóról, meg majd kap "ajándékot" is tőle, de azért vannak kétségeim... :? Gondolom a korkülönbség sem mellékes... :roll:

Kicsiwuki :) Hú, tényleg jó sok meló lehet ez a sok állatka, bár biztos nagy öröm is. :D Én annyit tudok a kórháznak történő fizetésről, hogy tényleg így lesz (lehet hogy van ahol már be is vezették, ahova én tartozom ott csak júliusban fogják), ha vki nem oda megy, ahova területileg tartozik, akkor a kezelés 30%-át (ez normál szülésnél kb. ez a 30ezer ft) kell fizetni, sőt ha orvost választ és nem az ügyeletesnél szül, akkor is (tudod, kórházreform...).

Kép
Kép
denizsa
 
 


Szia denizsa!

Nem tudom , hogy tuti tipp -e az ajándék a babaától a tesónak hallottam sok anyukától , hogy nem jött be .T e mire gondoltál valami plüss figura vagy ilyesmi.Mi nem adtunk ajándékot és igy is nagyon ügyik voltan a fiúk egymáshoz .Sokat beszélgettünk segitettek előkésziteni a kiságyat a baba holmikat meg ilyenek nagyon élvezték.Sosem aggódtam azon , hogy rosszúl fognak egymáshoz viszonyúlni a legtöbb esetben ez akkor bukik ki ha a tesó már elég nagyocska szerintem ők jöttek egymás után eggyütt nőnek fel és ez igy jó.Remélem nálatok sem lesz gubanc na meg persze amikor megszületik oda kell adni az ő kezébe is nem kell félni, hogy elejti úgyis ott vagy mellette.Múszály beavatni őket mindenbe és akkor fontosnak érzi magát nem kirekesztettnek és meglásd nem lesz féltékeny.Példáúl hagytam őket egy kicsit lármázni is nehogy az legyen, hogy semmit sem szabad mert baba van a háznál igy legalább szokta a zajt és nem fél senkitől barétságos ki fickó.De ez mind rajtatok áll ahogy te szoktatod őket ugy alakúl ki minden nekem sikerült .

Kép

Kép
Kép


évi
anyuci3
 
 


Nálunk bejött az ajándékos dolog.Mikor vittem haza a kicsit vettünk egy nagy plüss kisvakondot az a fiam kedvenc rajzfilmje.Nagyon örült mikor odaadtam neki mondtam hogy az öcsi hozta és a mai napig ha elöveszi a vakondot azt mondja hogy a Bebi adta.És mindig ad neki egy puszit ilyenkor. :D
kicsiwuki
 
 


Sziasztok!

Évi, Kicsiwuki :)
Köszi a válaszokat! Én vmi klassz autóra gondoltam, fiam tisztára autómániás. De valszeg mindegy, hogy mi az ajándék, csak legyen vmi. Nekem is úgy mondták, hogy érdemes adni vmit ilyenkor, persze nem csodamódszer ez sem, de ezen nem múlik, kipróbálom... Meg a baba körüli teendőkbe való bevonást is ajánlották, majd igyekszem megvalósítani ezt is. No és látom, legjobban teszem, ha nem aggódok annyit :mrgreen: Remélem nekünk is sikerül :D

Puszi: Zsuzsa
denizsa
 
 


Zsuzsa!
Isten éltessen sokáig születésnapod alkalmából!

Puszi!

Adri
radra
 
 


Adri :) Köszi!! :D :D Tegnap nem is bírtam már jönni, mert egyrészt bnyet estére lehalt, másrészt jól elfáradtam, mert jött pár csaj az édes gyerkőceivel és jót babáztunk, aztán apa is korábban jött haza és még el is mentünk egy kicsit családiasan ünnepelni, úgyhogy estére kidőltem rendesen :D
Ti hogy vagytok? Fogdoki megint lesz a héten?
Na megyek a konyhába...
Puszi: Zsuzsa

Kép
Kép
denizsa
 
 


Sziasztok!

Csak egy gyors helyzetjelentés:

Két hete voltunk egy felvételi-szerűségen az iskolában és ma érkezett meg az értesítés hogy felvették nyelv-informatika osztályba! :D :D :D Annyira örülök! Ő is biztosan nagyon örülni fog, mert már annyira beleélte magát, hogy szeptembertől iskolás lesz!
Ma megint szorítsatok, mert megyek délre fogdokihoz! :shock:
Tudom, hogy a múltkor nagyon happy voltam a kezelés után is, de most az ínyembe kapom az injekciót! :cry: Na mindegy, talán túlélem...

Na, szép napot mindenkinek!

u.i.: Adrienn! Szerintem már itt nem érzi magát senki sem kirekesztettnek, de azért köszönjük az invitálást! Ígérem benézek, ha lesz egy kis időm!

Adri
radra
 
 


Sziasztok!

Csak egy gyors helyzetjelentés:

Két hete voltunk egy felvételi-szerűségen az iskolában Nándikával és ma érkezett meg az értesítés hogy felvették nyelv-informatika osztályba! :D :D :D Annyira örülök! Ő is biztosan nagyon örülni fog, mert már annyira beleélte magát, hogy szeptembertől iskolás lesz!
Ma megint szorítsatok, mert megyek délre fogdokihoz! :shock:
Tudom, hogy a múltkor nagyon happy voltam a kezelés után is, de most az ínyembe kapom az injekciót! :cry: Na mindegy, talán túlélem...

Na, szép napot mindenkinek!

u.i.: Adrienn! Szerintem már itt nem érzi magát senki sem kirekesztettnek, de azért köszönjük az invitálást! Ígérem benézek, ha lesz egy kis időm!

Adri
radra
 
 


Sziasztok!

Most is kellemesen csalódtam a fogorvosnál! :wink:
Egészen pontosan azt sem tudom hová kaptam az érzéstelenítőt! :lol: :lol: :lol: Két hét múlva megyek megint!

Jó éjt Nektek!

Adri
radra
 
 


Radra!

Születésnapja alkalmából nagyon sok boldogságot kívánok a nagyfiadnak.

Neked meg gratulálok a fogorvoshoz.

Mi jól vagyunk. A gyerekek oviban, iskolában, a párom dolgozik én meg tanulok. Készülök az esti óráimra, de most először nem haladok. A suliban egy ősrégi programon tanulunk. Itthon is gyakorolni akartam, de nálunk újabb program van és az órán tanultakat nem tudtam gyakorolni.Hiába olvasom a könyvet, egyszerűen nem értem. Ma rákérdezek, mert ha most lemaradok, akkor nem tudok lépést tartani a többiekkel.

Adrianya!

Én eddig azt sem vettem észre, hogy kirekesztettek a topik címe. Csak beleolvasgattam ide meg oda és itt ragadtam. De a meghívást köszönöm szépen.

Mégegyszer megpróbálkozom a házi feladattal , de csak egyszer. Nem gyötröm magam tovább miatta.

Legyen nagyon szép a napotok és élvezzétek ezt a gyönyörű tavaszi időt.

DELFI
KépKép
KépKép
delfintu
 
 


Ha jobban utána gondolok, én csak ikres anyukákat kerestem , de a keresés és olvasgatás közben elfelejtettem az eredeti célomat. Aztán itt ragadtam. :lol: Mst már maradok.

DELFI
KépKép
KépKép
delfintu
 
 


Sziasztok!

MA igazán gyönyörű idő van! :D Remélem mindenki jót sétál kint!

Adri :)
Nándikának nagyon boldog szülinapot!!! Isten éltesse sokáig!!!
Kép
És nagy gratula, hogy felvették a kívánt suliba!! :D
Örülök, hogy így bevált a fogdoki! :D

Delfi :) Jó tanulást!! no és kitartást a házihoz! :wink:

Kicsiwuki, Évi :) Merre vagytok?

Sok puszi mindenkinek, megyek ebédeltetni :lol:
Zsuzsa

Kép
Kép
denizsa
 
 


Helloka:
Megvagyok,csak a manok beleestek egy nagyon taknyos nyavajába és örülök ha elolvasásra jut idöm! :( Amikor meg vanm szabad idöm akkor meg tervezem a fiuk névnapját:zoli,benedek!na meg apáét is mert ö is zoli :D De amugy meg egész nap kint ülünk mert nálunk szikrázott a nap s minden depim elmult!Delfike:csak nem ikreket vársz?Mindig is akartam ikreket,de még nincs bár olyan kis korkülönbség van a fiuk közt,hogy akár azt is mondhatom,hogy azok :lol:
kicsiwuki
 
 


Kicsiwuki :) Szia! Gyerkőcöknek bulást!!! És boldog névnapot előre és utólag is minden érintettnek! :D És milyen buli lesz?

Bálintom meg estére belázasodott :( Elmentünk délután sétálni és úgy kellett hazacipelnem, hááát igencsak nehéz volt, a végére sajgott minden porcikám... De semmi más tünete nincs a lázon kívül, gondoltam a fogára is, mert igencsak nyálzik napok óta,de a 39-et kicsit sokallom e miatt :roll:

Mindenkinek jó éjt,
Zsuzsa
denizsa
 
 


Sziasztok ! :) :)

Itt az elveszett bárány ... :oops: :oops: :oops: :oops:
Nagyon jól esett, hogy -most visszaolvasva kicsit- hiányoltatok :)

Nem ezért tűntem el, csak egyszerűen a nap csak 24 órából áll... Visszaálltam dolgozni / "rosszcsont" :) kiscsoportom van, amiben a matematika epochát viszem és havi váltásban vagyok délelőttös. Illetve egy csomót helyettesíteni is kell, pl. ezen a héten mindhárom munkanapon egész napos vagyok... Azután Zitikémet alíg várom, hogy a nap végén lássam, beszélgessünk, simizzem... és akkor még a hatfős háztartásról ne is beszéljünk------------> még jó hogy van mosogatógép és mosógép :) :) Plussz szeretem Zitikém ill. a családom rucijait itt árulni ez is elég időigényes, sőt Zitikének itt szoktam vásárolni is... ezek meg az éjjeli órák :) A legnagyobbamnak beadtuk a felvételi jelentkezéseit, rögtön itt az érettségi stb. Plussz nem tudom írtam e, hogy önkormányzati képviselőnek választottak meg kisvárosunkban... háát ezzel kapcsolatosan is van bőven szaladgálnivaló.

Szó mi szó, örülök, hogy vannak újak is a topikban, mert sajna az én szekerem már kijjebb áll... de azért be-be nézek hozzátok :)

Annál is inkább, mert izgulok Zsuzsáék kicsi öcsikéjéért :) :) :), örülök, hogy Nándikát felvették abba az osztályba, ahová felvételiztetek.. és örömmel láttam, hogy Dittáéknál is úgy nőnek a gyerkőcök, mint a gomba :) Majd írd meg Ditta, mire vállalkoztok, jó ?

Többieknek is sok-sok puszi és üdvözlet ismeretlenül is , " anyuci"-nak külön, mint földimnek ! :) :)

Gotti és Ziti
gottianyu
 
 


Néhány kép:

Zitkém balerina volt a farsangon, mint "vendéghallgató" a csoportunkban ( a képen nem én vagyok nyuszinak öltözve :) :) )

Kép


Kép

Ez a kép meg pár napja készült :

Kép
gottianyu
 
 


Sziasztok!

Köszönjük szépen a szülinapi köszöntést! Nagyon aranyosak vagytok!

Gotti! De jó hogy jöttél! :wink: Már azt hittem végleg itt hagytál minket... :cry: Zitike hogy bírja Nélküled? Most Ő bölcsis? (Bocsi, biztosan írtad, csak amilyen hülye vagyok elfelejtettem.)
Nagyon szép kis balerina volt!

Kicsiwuki, Zsuzsa! Gyerkőceiteknek jobbulást!

Delfi! Milyen suliba jársz?

Bocsi lányok, de most ennyire futotta! :oops:

Puszi mindenkinek!

Adri
radra
 
 


Denizsa!
Köszi.

Kicsiwuki!
Pislants csak a csíkjaimra. :wink: :lol: Az ikreim lassan 5 évesek lesznek, de bármikor bevállalnék újra egy ikerpárt. A férjem azonban nem ezen a véleményen van, így mi befejezettnek tekintjük a családgyarapítást. Ennyi van, ennyit kell szeretni. :lol:

Gottianyu!
Én még nem ismerlek. 6 fős háztartás? Ez az én logikám alapján 4 gyereket jelent. Jól belehúztatok. Gratulálok. Zitikéd nagyon aranyos a jelmezben és anélkül is.

Radra!
Bár már 2 éve püfölöm a billentyűket, nem értek a számítógéphez. Beiratkoztam egy OKJ -s vizsgát adó 200 órás számtech tanfolyamra és júniusban vizsga. Sok a házi feladat és amilyen maximalista vagyok, mindig meg is csinálom. De könnyen beszélek, hiszen még GYES - en vagyok és amikor a gyerekeim oviban és iskolában vannak én ráérek tanulni. Más ezt munka mellett csinálja , én meg helyette.

Bár most kidőltem a sorból, sikerült rendesen lebetegednem. Mikor? Hát persze, hogy többnapos ünnep reggelén. :cry: Mire lesz doki a környéken, addigra kikúrálom magam.

DELFI
KépKép
KépKép
delfintu
 
 


Sziasztok!

Gotti :) De jó, hogy írtál! :D Hú, jó sűrűek a napjaid, hihetetlen mennyi energiád van!! Zitus nagyon édes és szépséges balerina! :D És remélem, tényleg majd be-benézel hozzánk! Köszi a drukkot :D

Adri :) Köszi! Sajnos még mindig hőemelkedése van Bálintnak, valszeg a fogától lehet, mert a baloldalt fájlalja, mindig oda dugja be a kezét, más tünet meg továbbra sincs, mi is jól vagyunk apával, szóval nem valószínű, hogy vmi vírus :roll: Mesélsz majd a szülinapról, ugye?! képeknek is örülnénk!! :wink:

Delfi :) Bulást Neked!!! Mi döntött le? Lázad is van? Hű, jól hangzik ez a tanfolyam! És hogy-hogy még gyes-en vagy? ez nem a gyerkőc 3 éves koráig van? vagy ikreknél másképp van?

Kicsiwuki :) Gyerkőcök már jobban vannak?

Puszi mindenkinek,
Zsuzsa

Kép
Kép
denizsa
 
 


Szioka!
Hát nagyon nehezen gyogyulnak a fiuk.Elmult a láz meg jobb kedvüek de ez a fránya köhögés és orrfolyás nem akar mulni.Bár ma elkezdtem nekik adni Ambroxolt mert a multkor is az vált be.Amugy a jövöhéten megyek a genetikai ultrahangra,azért csak most mert az ünnep miatt az AFP eredmény nem jött még meg :( Pedig már nagyon várom.
Puszika
kicsiwuki
 
 


[img][img]https://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1174147523.7.jpg[/img]



Szasztok!

Bocsi,hogynem voltam de nálunk is mindig történik valami,egy hete már , hogy Bálintom megégette a kezét és vele jártam kötözésre na meg persze nagyon nyügös volt fájt meg minden ezért inkább rá irányúlt a figyelmem nem a netezésre remélem megértitek.
Azóta már jol van már kötözni nem kell szépen gyógyul.
Látom Zsuzsa nálatok is jelen van a betegség jobbulást Bálintnak.
Gotti jól néz ki a lányka igazán neki való a jelmez.
Látom van több kismamánk is hogy birjátok ezeket az időváltozásokat Kicsiwuki neked meg jó sok házimunka is járul nem semmi , hogy birod :?: [/img]

Kép

Kép
Kép


évi
anyuci3
 
 


Hááááát!Még birom,bár bekell vallanom,hogy néha szalad a lakás!Amugy épp most is rohangálnom kell mert 9.55-kor leelett a kecském és kivittem a fiukat,hogy végignézzég.Együtt drukkoltam a nagyobbik fiammal,hogy felálljon a kicsi.Nagyon tetszett neki és most ugy veszem észre kezdi megérteni az ő kis 2éves fejével,hogy anya is igy fogja világrahozni a kisöcsit!A kicsi fiam meg mindig csak simogatni akarta voiolna.Ti mutatnátok ilyet a manoknak?
kicsiwuki
 
 


Szerintem nincs abban semmi rossz ha ilyesmit lát, ha nem akar ugysem nézi .Meg az az igazság minél jobban tiltanánk annál jobban érdekelné.Gyermekként én is láttam ilyen dolgot sertésnél meg kutyusnál mégsem szóltak anyuék, hogy ne nézzem.

Ma elviszem Mátét dokihoz valószinüleg kötőhártyagyulladása van hiába a házi patika nem használ.Remélem semmi komoly és hamar túl lessz rajta.

Kép

Kép
Kép


évi
anyuci3
 
 


Hú de rég voltam már erre... :oops:

Sziasztok!

Delfi! Remélem meggyógyultál már! :wink: A számítógépes tanfolyam érdekes lehet és azzal valószínűleg jobb eséllyel tud valaki elhelyezkedni manapság! Egyébként mivel foglalkoztál a gyerkőcök előtt?

Zsuzsa! Ti hogy vagytok? Harminc hányadik hétben vagy most? (Jó hogy minden héten megkérdezem, mi? De bevallom töredelmesen, hogy lusta vagyok visszakeresni! :oops: :shock: )
A szülinapi képeket megpróbálom előhalászni a gépről és teszek fel - amennyiben nem felejtem el! Mostanában ugyanis egyre szórakozottabb vagyok! Vagy csak öregszem?! :evil:

Kicsiwuki! Mi a helyzet az AFP-vel? Minden oké, igaz?!

Anyuci! Hogy van Máté? Elvitted dokihoz?

Móni! Még mindig nem tudsz írni ide? (Annak azért örülök, hogy e-mailt küldesz néha!) De magatokról is írhatnál! Bejött a meló? Kistesóprojekt? Írj Te is, ha van egy kis időd!

Puszi mindenkinek!

Adri
radra
 
 


Köszi kérdésed Adri beigazolódott a gyanúm tényleg kötőhártyás de szépen javul.Nem lesz semmi komoly azt mondta a doki adott cseppet meg kamillával ki kell mosni,de ez is azért van mert a nagy fiaim sajna az oviból hazahozzák de ők viszont nem betegek.Egyébként más minden oké csak ne lenne hideg hiányolja babóca a nagy sétákat viszont már jövőhétre jó időt jósolnak.

Kép

Kép
Kép


évi
anyuci3
 
 


Sziasztok!

Adri :) Akkor képeket nagyon várom!! :D 33hetes vagyok, de teszek vonalzót és akkor már mindent tudsz :wink: Voltunk a héten 4D-s ultrahangon, nagyon jó volt látni Bencét :D Cuppogot és kortyolgatott, a kezét a szájához emelte, aztán egy idő múlva befordult a placenta felé és belefúrta a fejét, csak a fél arcocskáját láttuk. És végignéztük egészen a talpacskákig, ja és tényleg fiú :lol: Kb. 2 kilósra (1950g) becsülte a gép, de hát én nem nagyon adok ezekre a becslésekre... mindenesetre remélem nem akarja Bálint születési súlyát megdönteni. És megint fejvégű fekvésben volt, nagyon örültem, bár lehet hogy fog
még forgolódni, pláne ha bátyuskáját akarja utánozni...

Kicsiwuki :) Fiúknak bulást, bár remélem azóta már meggyógyultak!! Szerintem nagyon jó, hogy megmutattad a kiskecske születését a fiúknak, nincs ebben semmi rossz vagy "bűnös", sőt tök jó nekik, hogy ennyi állat van körülöttük! :D Szegény Bálintom csak autós "állatokat" lát dögivel, és jókat röhécsel, ha fékeznek meg dudálnak (na nem nekünk :lol: )... Afp??

Évi :) Tök jó, hogy raktál fel képet a fiúkról, nagyon klassz srácok! :D Zajlik az élet Nálatok is, ahogy olvasom, bulást Bálintod kezének és Máté szemének!!

Delfi :) Rég írtál, remélem azóta meggyógyultál!

Puszi,
Zsuzsa

Kép
Kép
denizsa
 
 


Helloka!
Hát megjött az AFP aminek a szintje magasabb a normálisnál.Persze bestresszeltem egyből.Gyorsan elrohantunk a nögyogyászhoz aki megnézte a manokát és azt mondta,hogy nagyon ugy néz ki,hogy későn lett levéve a vér mert tegnap már betöltött 20hetest irt ki a gép és 3héttel ezelött vették le tehát 17 hetesen.Amugy az érték2.24MMol.Megnézte a manot és azt mondta nincs semmi baj de hogy megnyugodjunk beküldött az I.számuba egy genetikai kontrollra.Kedd 8.30-ra kaptam oda idöpontot.Reménykedem,hogy a dokmnak igaza lesz és csak azért lett magas az AFP.JAAAAAAAA:KISLÁNY!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!Anyira fiut vártam,hogy nevetögörcs kapott el mikor a doki azt mondta :hzát ez lány.AZ én kicsim ott feküdt széttett lábakkat és mutatta,hogy ott a lába között nincs semmi.AZota viszonz valami furcsa mosolygásféle van rajtam,hogy kislányom lesz.Két tökös után!Boldog vagyok!/csak lennék tul a másik uh-n/ :D :?
kicsiwuki
 
 


Kicsiwuki gratula akkor nektek bejött a lány mi is igy szerettük volna de nem bánom azt sem , hogy fiú lett.A AFP-t sokszor igy szurják el nem tudják 100%-kosan kiszámolni az időt mikor aktuális levenni ezért szerintem ne aggódj.

Zsuzsa ti szeretnétek mejd három babát vagy az már sok :?: Az igazság az én meg sem érzem , hogy hárman vannak semmi extrát nem kell tennem ugyan úgy telnek a napok mintha egy lenne igaz a nyártól tartok egy kicsit mert akkorra Máté is totyogós lessz szóval oda kell figyelni nagyon.

Kép

Kép
Kép


évi
anyuci3
 
 


Zsuzsa! Írd nyugodtan, hogy a gyengébbek kedvéért teszel fel vonalzót - mint pl. én! :shock:
Bálint mennyivel is született?

Kicsiwuki! Biztosan nem lesz gond! Nekem meg pont mindkét gyerkőcnél alacsonyabb volt az érték! (Egyébként némely országokban el sem végzik az AFP-t, mivel, ha nem pont akkor történik a mérés, teljesen eltérő számokat mutat a szokásosnál - legalábbis ezt hallottam.)

Évi! Jó hallani, hogy van aki úgy érzi semmi különbség nincs 1-2-3 gyerkőc nevelése között! (Csak azért írom ezt, mert ha minden igaz, mi is belevágunk a 3. baby-projektbe, de néha azért elbizonytalanodom, hogy nincs így is elég tennivalóm a 2 fiúval?!)

Most megyek, veszek be valami homeos bogyót, mert tegnap a nagy rohanásban (fogdokihoz), szerintem megfáztam kissé...

Jó hétvégét mindenkinek!

Puszi, Adri
radra
 
 


Voltunk pesten a ganatikain.Semmi baj nincs a picurral,sőt a doki azt mondta,hogy ez az érték még normálisnak mondott mert az Apf:0.9-2.5között jó és nekem 2,24 volt.Szoval feleslegesen ilyesztett meg a védőnő.De azt,hogy fiu vagy lány most itt nem mondták mert a köldökzsinor pont a lába között volt.Amugy merre vagytok? :D
kicsiwuki
 
 


Sziasztok!

Kicsiwuki! Örülök, hogy minden oké! :D


Teszek fel Nektek Bálint névnapjáról egy képet:
Kép
radra
 
 


Sziasztok!

Adri :) Hű ez a torta nagyon szuper!!! :D :D Nagyon jó dolguk van a gyerkőceidnek, ha még névnapra is ilyen klassz tortákat kapnak!! :wink: :D Bálintod nagyon édes, mekkorát nőtt már nyár óta! (vagyis amikor utoljára láttam...)
Hogy vagy? Gyógyulgatsz már? Azért küldök még +++++-okat!
Bálint egyébként 4080g-mal született és kellett gátmetszést is csinálni, most nagyon szeretném megúszni...

Kicsiwuki :) Afp tényleg nem jelent semmit, persze nagyon jól be tudják paráztatni az embert... de még így is határértéken belül vagy! És tök jó, hogy minden rendben a babócával!! :D :D Jaj és gratula a kislányhoz!! :D

Évi :) Ha szívem szerint válaszolok, akkor jöhet a 3. gyerkőc is :D Ha viszont az eszem szerint, akkor már nehezebb a kérdés, persze mindent meg lehet oldani (pl. emeletes ágy a helyproblémákra), meg másik autó, mert a mostani kicsi és be se férnének, meg eleve tömegközlekedni sem egyszerű, stb., meg tudom, hogy nem is az anyagiakon múlik minden, mert nem ez a lényeg, meg mire jöhetne a hármaska, addigra Bálint már ovis lenne, szóval még törpölök ezen, mert nagy a kísértés, hisz nincs nagyobb öröm az életben, de tény hogy (ahogy Adri is írta) bőven lesz elég tennivaló 2 gyerkőccel is, és és és... na most jó zagyva lettem, bár remélem a lényeg úgyahogy kihámozható :oops:

Na megyek pakolni, holnap hozzák szerelni a beépített szekrénysort, és a régi szekrények lemennek a garázsba, azokat még ki kell pakolni...
Puszi mindenkinek,
Zsuzsa

Kép
Kép
denizsa
 
 


Sziasztok lányok!

Csak beköszönni jöttem. Nagyon el vagyok havazva.

Denizsa!
Bálintod meggyógyult már, tényleg csak a foga volt?
Igen, ikreknél ez egy kicsit másképp van. Addig kapom a GYES-t, amíg a kicsik iskolába nem mennek. Csakis így tudok tanfolyamokra járni. Még egyet el kellene végeznem, mielőtt munkába állok. Persze addig is készítem az Önéletrajzokat és küldözgetem az engem is érdeklő állásajánlatokra. Hátha befut valami.

Radra!
A gyerekek születése előtt vasutas voltam, ahol rendszeresen éjszakáztunk. Volt, hogy hajnali 5-kor kezdődött a munkanap, volt, hogy éjfélkor, vagy délben. Ezt a rendszertelenséget nem folytathatom, kell a kiszámíthatóság a gyerekek mellett, főleg, hogy a párom is olyan helyen dolgozik, ahol szintén sok az éjszaka és a kiszámíthatatlan beugrás.
Nagyon aranyos a képen a kisfiad.

A náthából kezdek kikeveredni, de most egy régebbi bajomat próbálom helyrehozatni a dokikkal. Kórház, vizsgálatok. Holnap is ott töltöm a délelőttömet. Remélem gyorsan végzek, mert délután újra iskola.

Anyuci! Nagyon jó ez a kép a gyerekekről.

Ennyire futotta most. A srácok a teraszon motoroznak, a kiscsajom meg nyúz, hogy vele foglalkozzak. Még jó, hogy tegnap dupla adag bablevest csináltam, így ma már csak egy kis palacsintát kell sütnöm mellé.

DELFI
KépKép
KépKép
delfintu
 
 


hELLOKA!hOL VAGYTOK? :D
kicsiwuki
 
 


Sziasztok!

Én a héten nem voltam éppen a topon hangulatilag, úgyhogy inkább nem írtam. :oops:
Remélem jövőhétre már jobb kedvem lesz!

Azért kellemes húsvéti ünnepeket kívánok mindenkinek!

Kép

Adri
radra
 
 


Sziasztok!

Mi is kívánunk mindenkinek nagyon kellemes Ünnepeket!!
Kép
A nagy ünnepi sütés-főzést idén átengedtem a rokonoknak, megyünk a nagyikhoz és dédikhez a hétvégén :D Bálintot meg ráizzítottam a sprays kölni használatára, futhatnak a nagyik :lol:
Mindenkinek sok puszi,
Zsuzsa

Kép
Kép
denizsa
 
 


Sziasztok!

Ma jó kedvem van! Nincs semmi különleges oka, csak úgy... :lol:

Küldök is Nektek egy aranyos viccet:

Nyuszika bemegy a festékboltba, türelmetlenül az asztalra csap és
megszólal: - Kérek egy ecetet!
Eladó: - Nyuszika ez egy festékbolt!
Nyuszika: - Tudom. Kérek egy ecetet!
Eladó: - Mondtam, FESTÉKBOLT!!!
Nyuszika: - O.K., mondom másképpen. Kérek egy pamacot!

További szép napot, hetet, havat... na jó, utóbbit nem kívánom mostanság! :wink:
radra
 
 


Sziasztok!

Hol van mindenki?????

Adri :) Vicc nagggyon aranyos :D :D És szupi, hogy jó a kedved! :D Gyerkőcök hogy vannak? Fogad?

Én még 2in1, bár néha már nagyon szülhetnékem van :lol: Voltam már a héten nst-n, meg van pár utolsó vizsgálat még hátra (vérszívás, uh, stb.), amit megejtek a héten. Igyekeztünk felkészülni tesó fogadására, összeraktuk, bepakoltuk, kimostuk, stb. amit kellett, szóval részemről a fáklyás menet :lol:
És Bálint is meglepett minket: tegnap is és ma is egyedül aludt el! Bementünk vele a szobájába, lefektettük és mondtuk, hogy mi is megyünk pihenni, aludjon jól és kimentünk és ott maradt az ágyában és szépen elaludt! Hát le vagyunk döbbenve :mrgreen: :lol: de persze örülünk is neki, ráadásul így gyorsabban alszik el, mintha ott maradunk vele és megvárjuk, amíg elalszik. Persze lehet, hogy akkor szórakoztató neki, ha anya mesél, énekel, stb. minek is aludjon... és én is szeretek összebújni vele altatáskor 8) De jó tudni, hogy megy ez neki egyedül is :D
Szuper ez a jó idő, sokat vagyunk kint sétálni és a kertben, remélem már marad ez a király idő!

Csajok, írjatok, kivel mi újság!!! :!: :!:
Na megyek, összedobok vmi vacsit. Puszi mindenkinek:
Zsuzsa

Kép
Kép
denizsa
 
 


Hol van minenki :?: :?: :?:
denizsa
 
 


Sziasztok!

Múlt héten nem volt netünk, néha azért a tesómtól bekuksiztam, de nem írt senki. :cry: Én sem. :oops:

Zsuzsa! Még mindig 2in1?! Pedig már nem sok van hátra! Nekem Bálint 38 hét, 3 napra született... :wink:
Mindenképp írj légyszi egy sms-t, vagy üzenj a pároddal, ha van valami!!!

Kicsiwuki, Delfi, Évi! Ti merre jártok? Gondolom a szép időt kihasználva Ti is csavarogtok a gyerkőcökkel. :lol:

Nálunk egyébként nincs semmi extra! A fiúk szokásukhoz híven elevenek és néha nagyon kiakasztanak, de imádom Őket! 8)

Azt nem tudja esetleg valamelyikőtök, hogy mi van akkor, ha a 3. gyerkőccel kicsúszok a 3 évből, amit a 2. gyermekkel töltöttem itthon? Azaz, ha lejár a gyes és véletlen pár nappal vagy héttel később születik meg a következő baba? (És ugye én nem szeretnék visszamenni most dolgozni.)
Pfú, hát remélem értitek mit akartam kérdezni, mert már kicsit belebonyolódtam!

Írjatok!

Na puszi mindenkinek!

Adri
radra
 
 


Ja, és ígértem Nándika szülinapjáról is képeket:

Kép

Kép

Kép
radra
 
 


Sziasztok!

Adri :) Igen, még mindig 2in1 :lol: Ez a torta fantasztikus!!! nagyon jól néz ki és bizti nagyon finom is volt :wink: látszik, hogy Nándika örül neki :D És mekkora már Bálintod! :shock: Nem tudom, mi van, ha kicsúszol a 3évből, de gyest mindenképpen kapsz (hisz az alanyi jogon jár), persze az nem túl sok :roll: Fogad hogy van, jársz még dokihoz?

Kép
Kép
denizsa
 
 


Sziasztok!

Egy kicsit el vagyok a géptől de nagyon szépek ezek a napok minden percét kihasználjuk.
Ja és sajna húsvét óta betegeskedik a család apraja nagyja eggyikből ki másikba be és ez a makacs köhögés nagyon rossz.
Remélem a kismamák nem betegek ja és persze a többiek sem.
Látom Denizsa közeledik az idő nem vagy fáradt biztos szép kerek vagy nehéz lehet már.
Egyébként ha van munkaviszonyod merthogy a gyermekkel töltött éveid is beleszámitanak és legyen meg a 160 nap biztositva akkor jár minden de ezta munkahely mindig intézi ha nem szünt meg ugyanúgy jár a terheságyi segély 6 hónapig aztán gyedre váltasz és utána a gyes ne izgulj ja és az egyszeri segély szüléskor most kb 6 ezer körül van ez mindig változik én legutóbb 57ezret kaptam mátém után.De ha nem vagy benne biztos nézz utána.például én a babafalván is irogatok ott vannak szakértők mindenre válaszolnak neked csak oda is be kell regisztrálnod de ha gondolod a nevedben megkérdezem csak pontosan ird le mit szeretnél kérdezni.
radra nagyon szépek a torták igazi remekművek de tényleg az ize is ilyen fantasztikus volt?
Máté nekem is betöltötte a 10 hót olyan gyorsan rohan az idő.Danikámat meg beirattam iskolába már nagyon várja de én még izgatottab vagyok mint ő.bálint meg igazi kis bajkeverő mindig csinál valami huncutságot , résen kell lenni sose mehet ki egyedűl mert az mindig balul sül el.Szóval zajlik az élet.
egyenlőre ennyit irok jók legyetek ha addig babánk is lenne sok szerencsét denizsa.

Kép

Kép
Kép


évi
anyuci3
 
 

Vissza: Anyaságról

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?