Új privát üzeneted érkezett!

Jól értetted az érvényessége addig szól.utánna állítólag már nem lehet.Na megpróbálom.

Kovács Roland
roli
 
 


Nem megy.nem jönnek be a keretek.nem találom sehol......hmmmmmm?

Kovács Roland
roli
 
 


Sziasztok!

Csak beugrottam éppen a nagy húsvéti sütés kellős közepén vagyunk anyukámmal. Isteni sütiket sütünk, persze egyik sem diétás. Most fogjuk a krémeket kavarni, már előrre látom , hogy én fogok kinyalni minden tálat. Látjátok ez az amiről semmilyen fogyi kedvéért nem tudnék lemondani. Imádom a sütiiiiiit!!!!!
Mennem kell mert anya szerint így nem haladunk, talán igaza van. Vasárnap jövök addig is jó készülődést sütés főzést mindenkinek.
sagica
 
 

 
 

Kép
Puszi Heni

Kovács Roland
roli
 
 


Sziasztok!!

Na nekünk már nem lesz kellemes a Húsvét. Levikém tegnap délután belázasodott. Kép Kép Kép :Mandulagyulladása van. Szegénykémet ilyen elesettnek még soha sem láttam, nagyon megviseli, egész nap az ölembe volt, néha egy kicsit szunyizgatott. Olyan édes, ahogy mondja, fáj a torkom...mire nagy nehezen leviszem a lázát, addigra fel is megy! Kép Kép KépA kis szeme is piros, könnyes, az orra állandóan folyik.
Remélem holnap már jobban lesz!!!

Így az ünnepi készülődésemből is alig lett ma kész valami, de nem is érdekel, Levi most mindennél előbbrevaló. Csak gyógyulna meg!!!!

Kép

Megyek is mert felébredt!!

Puszi Mindenkinek! Jók legyetek, vigyázzatok magatokra!! Pihenjetek sokat, hát ha szép időnk lesz!!!

!Kép

Edit
Kép

Kép

KépKép
KépKép
vile
 
 


Sziasztok!


Kellemes Húsvétot mindenkinek.
Szegény kicsi srác, remélem hamar meggyógyul. Nincs rosszabb annál mikor beteg a gyerkőc.
Enikőnek tegnapelőtt kicsit kirepedt a szája, ahogy mostam és folyt a vére a kezemen majdnem elbőgtem magam. Szörnyű,és leírhatatlan érzés volt, nem tudom mi lesz ha valami komolyabb balesetet szenved. Nemhiába mondják, hogy ami a gyereknek fáj az a szülőnek is.
Hát katsztrófa ez az időjárás, nem is emlékszem mikor volt utoljára ilyen pocsék húsvétunk.
Felénk el van borulva, fúj a szél és időnként az eső is rákezd. Hát kirándulni tuti nem megyünk.
Ovastam a zöld teáról , amellett, hogy nagyon egészséges még a hízást is gátolja, igaz fogyni nem lehet tőle , de én már azzal is kibékülnék ha nem híznék tovább.
Hogy álltok a fogyival? És a leszokás a cigiről?
A kismamánk hogy van? Már régen nem írtál.
Enikő nem alszik valami jól, lehet, hogy az időjárás rá is ilyen rosszul hat. Kicsit odafekszem mellé.
Gyógyulást Levinek, vigyázzatok magatokra.

Sziasztok
sagica
 
 


Sziasztok!!

Köszi Ságica aranyos vagy!!
Sok gyógypussz az Enci csöpp szájára!! A balesetekre, meg jobbnem is gondolni, amúgy én is ilyen fosos vagyok!! Mindig rémeket látok!!
A fogyi az megyeget, de elég kegyetlen ennyi sok finomságnak ellenállni. Csak az a baj, hogy ezek a fránya kilók lefele nehezebben mennek mint felfele!!

Hát ami azt illeti Levi nem lett jobban, a szeme keresztbe áll, és még mindig olyan elesett! Du.-ra ismét 38.7 lett a láza. (este hűtő-fürdőztünk)Kép Kép Kép Tiszta nyűgi, semmi sem jó neki. Most már köhög is, na meg az öklöndözéstől hányt is. Az orra állandóan folyik, de az a jó, addig sem kell azt a fránya porszívót használni!! Enni semmit nem eszik, csak iszik! Kép Kép Kép Állandóan rajtam lóg, csak én kellek neki! Művészet volt elkészíteni a húsvéti menüt, de Vivi sokat segített. Már alig állok a lábamon, de a követ még gyors felmosom. Holnap pedig egész nap pihi!!!
Olyan aranyos volt a keresztanyukája, azt mondta helyébe jön a kis locsolónak!!

Tényleg csajok, nagyon eltüntetek!! Gondolom a húsvéti hajrá ment mindenkinél!!

Borka, Zsú, mi a helyzet nállatok! Borzasztó ez az árvíz! Olvastam az újságban, írtak Bajáról, meg Szolnokról is!

Heni ma egy kicsit bűnöztem, annyi finomságot készítettem, de az ünnepek után ledolgozom!! Sikerült már a photo program??

Zsófi, tényleg régen nem írtál!! Készülj, mert holnap jön a szódásüveg!! Kép Kép Kép

Na pussssz! Edit

Kép

KépKép
KépKép
vile
 
 


Sziasztok! Sajnálom Levit, remélem jobban van már. Mindenkinek kellemes pihizést az ünnepek alatt. Grat a leadott kilókhoz és az ünnepi menükhöz. Anna ujjacskája már jól van. mint a tűz, olyan eleven. Foga még mindig nincs és 1 hét múlva már 9 hós lesz. Az árvíz nem volt jó, de olyan vészes sem. a várost nem fenyegette, csak a hétvégi házakat öntötte el. Bár a tulajdonosoknak gondolom az is elég. Anna kapott egy hintát anyuéktól az udvarra, nagyon élvezi. Én pedig megvettem a bicajom, már csak egy jó gyerekülés kell rá.Apa is kinézett magának egyet, holnap megvesszük. Tegnap elmentem az új csapata bajnoki meccsére, kicsit hideg volt és sajnos kikaptak, de jól éreztem magam. Anna addig mamázott.A héten elmegyünk bőrgyógyászhoz is. Annának van egy kis sömörszerű foltja, nekem meg rengeteg anyajegyem, amit nem árt megmutatni. sajnos vége a tavaszi szünetnek és holnaptól apa megint dolgozik, de mindjárt itt a május 1-je. aztán meg a nyári vakációóóóóóó. mindenkit puszilunk
borkaborka
 
 


Sziasztok Csajok!

Restellem de csaknem sikerült a leveleket megírnom a hétvégénKép

Levikének jobbulást!!

Az árvíz: Nem is tudom. Szolnoknak azért rossz, mert itt torkollik a Zagyva a Tiszába. Tehát két folyó áraszthatna el bennünket. Nállunk az is baj, h a zagyva mindkét partján lakóházak vannak, meg a Tisza egyik partján is, a másikon vannak hobbik, "ún." Tiszaliget (itt van strand, sportcsarnok, szálloda, suli, stb...) Ha este sikerül feltennem a képet a telómról akkor megtudom mutatni, h ha tőllünk kinézek látom a Zagyva tetejét. Bár nemtudom, h sikerül-e, mert a múltkor sem akart működni ez a fránya bluetooth. Talán ma tetőzik a Tisza 1006 cm-rel. Ebben az a jó, h 980-ig mondták max.. ehhez képest... 2001-ben volt már 1041 cm-is.

Ma van Milán 1. szülinapja!!!! Tehát már egy éve választottak pápátKép

Borka! Imádom máj.1-ét! Ugyanis ápr. 30 a szülinapom, tehát másnap mindig pihinap van és még majális is van! Annyira jóKép

A sebekre visszatérve: Nállunk a fiúkra leginkább a focisták álltal használt lábszárvédő és bukósisak kellene.KépKépKép Õk ritkán sebesek, inkább állandóan telivannak kék-zöld foltokkal. Csak mindez a lábszárukra és a homlokukra korlátozódik.

További szép napot nektek!

Puszi:Zsú

KépKép
KépKép
geromilo
 
 


Sziasztok!

Úgy látom a jó időbe mindenki inkább kint van és nem a gép előtt ül. Nagyon helyes! Mindenkinek jobb a friss levegőn.
Enikőmnek jön a 9és10-es számú foga. Kicsit bágyadt és nyügi. Elég régen elindult már ez a fogacska de már látom mindkettőnek az egyik sarkát. Remélem két héten belül kibújik.
Szörnyű ez az árvíz. Már csak ez hiányzik ennek a csóró országnak. Szerencsére mi jó helyen lakunk itt soha nem lesz árvíz bár Tokajtól csak három km-re vagyunk. Szerencsére magasan fekszik kis városunk.
Borka szerintem Annának is elindul lassan a fogacska és olyan hamar tele lesz a kicsi szája , hogy észre sem fogod venni.
Enim álmos, úgyhogy ismételten abba kell hagynom.
Puszi mindenkinek!
sagica
 
 


Halihó!

Na végre sikerült idejutnom a géphez.Húsvétunk elég kellemesen eltelt.Voltunk állatkertbe.dodónak nagyon tetszett.Képzeljétek,bement a simogatóba és két kiskecske fellökte.De mindezek ellenére nagyon élvezte.KépMúlthét kedden kezdtek kibújni az örlöfogaink.szombatra 3 is kibújt vagyis még csak egy van kint teljesen kettőnek meg csak egy-két csücske látszik.képzelhetitek mennnyit aludtunkKép
Edit
Levi meggyógyult már?

Sagica
Pontosan merre is laktok?Mert anyuméknak Tokajtól 10percre van kis házuk.Biztos ismered Tarcalon.Nagyon sokat jártunk oda amikor Dani kicsi volt.De most ,hogy apa nem ér rá egyedül nem szívesen megyek.Pedig milyen jó ott.
Gratula nektek is a fogakhoz.Kép
Edit NÉZD!!!!!!
Kép
Kép

Kovács Roland
roli
 
 


Zsuzsa
Milánnak Boldog Születésnapot!
Kép

Kovács Roland
roli
 
 


Sziasztok!!

Na mégis csak rászántam magam, hogy írjak, pedig totál kivagyunk! Levi már a 6. napja szinte egyfolytában lázas, hol lemegy, hol fel. Tegnap este volt a legmagasabb 39, szóval ma visszavittem a gy.dokihoz, annak ellenére, hogy tudtam, szabin van. Na a helyettes dokinéni el is küldött röntgenbe, és sajna bejött amitől féltem, tüdőgyuszink is van. Az a lüke dokinő bent akarta tartani a gy.osztályon a kórházban, na én meg ráhagytam, s miután kijöttünk a rendelőből uzsgyi a mi dokinőnk lakására. Na ő már megnyugtatott, azt mondta, dehogy kell befeküdni, gyógyszertváltunk, és sok-sok folyadék + figyeljem a pellusokat mennyit pisil. Pénteken controll. Mondanom sem kell e gyerek tiszta nyűgi, köhög, taknyos, lázas, bágyadt...szóval minden!! A köbön!! Semmit nem tudok tőle csinálni, állandóan az "anya ölibe csücsül" és úgy ringatózunk a hintaszékben, De bánom is én, csak gyógyuljon meg!! Egy nap, ha nem mondja el 26 milliószor, hogy "anya szeretlek" akkor egyszer sem. Szegénykémet szinte óránként b..gatom valamivel, gyógyszer, orrszívás, lázmérőzés, cseppentés...
Most elkezdetm frissen facsart gy.leveket adni neki, hogy minél több természetes vitamin legyen a szervezetében.
Hát ebbe a fránya betegségbe nagyon beletrafáltunk!! Még soha nem volt ilyen beteg!! Meg amúgy nem is egy betegeskedő kisgyerek! De ez most jól megfogott bennünket!! Ma már kezdtem bepánikolni, de szerencsére mostanra kicsit megnyugodtam, mert estére a kedve is kicsit jobb lett!!

KépKép
KépKép
vile
 
 


Heni!!
Gratula! Ügyi vagy! Szupik a képek!!Tudtam én, hogy nem fogod feladni! Kép Arra rájöttél, hogy vannak még keretek, ha "jobban belemész" a programba??
Mi a hétre terveztük az állatkertet Debibe - mivel Viviék most kapták ki az érettségi szünetet is - de sajna ez elmarad!! Pedig van egy ultramodern szupi játszótér is a Nagyerdőn, Százholdas Pagony a neve...na majd legközelebb!!
Szegény Dodo, még jó, hogy nem íjjedt meg nagyon! Mi a nyíregyházi Vadasparkban jártunk így az egyik óvodás csoporttal!! Csak ott még + a pelikán is bekapta az egyik gyerek fejét, hirtelen azt sem tudtuk, hogy mit csináljunk! A szegény kisgyerek a döbbenettől szólni sem tudott!
Fogacskák sorakozóóóóóóóóóóó! Kép Kép Kép Na, túl lesztek már lassan rajta, és akkor nyáron vár rátok a kánaán!!

Ságica!
Bárcsak a jó időn lehetnénk kint! Annyira vágyik ki, de most nem lehet. Pedig most még az idő is jó!!!Akkor Encinek a szemfogacskái nőnek?? Jól belehúztatok Ti is!!! Gratula!! A hellyel én is úgy vagyok, mint Te, hányszor elmondom, hogy de jó helyen lakunk...ebből a szempontból, de amúgy meg nem!! Ez van, nem lehet minden tökéletes!! Én is nagyon sajnálom szegény embereket. Ha túl leszünk ezen a betegségen, megint fogok egy-két zsák ruhát felajánlani.

Zsú!
Én most kicsit összezavarodtam! Nem találom a 7.-i leveledet. Bocsi! Pedig a hétvégén akartam válaszolni!!
Ne hari, de én most nem várom a 30.-át, mert akkorra kell leadjam a szakdolit, és kicsit csúszásban vagyok! A máj. 1-et én is nagyon szeretem, főleg, ha szép idő is van!! Na akkor, Te igen jellegzetes napon szültél!! És, volt nagy buli??
Mi a bukósisakot már rendszeresen használjuk motorozás közben. (természetesen apára gondoltam) Teljesen megfertőzte a gyereket! Majd lefényképezem, ha jobban lesz, nagyon tutin áll neki!

Borka!
Na, felavattátok ebben a szép időben a bicikliket?? Annácska élvezte?? A hintát mi is nagyon szeretjük, nekünk egy szép piros dudás hintánk van. De már alig tudom kivenni belőle. Ugyanakkor nagyon szeretem, mert biztonságos. Mi a télen az ajtófélfába is csavaroztunk olyan kampót, hogy idebent is hintázhasson. Vivi rendszerint így vezette be Levit a mai modern zenébe...hintázás közben.
A mi fogacskáink sem kapkodták el a dolgot, egyik gyerekemnél sem, és látod, Levinek 2 éves korára kinőtt mind a 20, pedig az utolsó négy még ráért volna könyv szerint!!
Megnyugtató, hogy kis városkátokat nem fenyegette az árvíz!
Mit mondtak a sömörszerű foltra Annának?? És az anyajegyeket ugye nem akarod levetettni, olyan sok bajságot képes okozni. De persze megmutatni azért nem árt! Jól teszed!!


Zsófi, Zsófi??? Hol jársz?? Ha olvasol minket adj vm jelt!!!!

Na pusz mindenkinek!!!

Edit
Kép

KépKép
KépKép
vile
 
 


Kép

Milán, igaz már "holnap" van, de azért
BO-BO-BOLDOG SZÜLINAPOT KÍVÁNUNK!!!

KépKép
KépKép
vile
 
 


Sziasztok!

Megvédtem a diplomámat!!! 5-ös lett a dolgozat is, a védés, sőt, az oklevél minősítése is! Nem akarok dicsekedni, csak olyan jól hangzik!Kép Most egy óriási adag hízlaló jégkrémmel jutalmazom magam! Kép

Nagy nehezen visszaolvastalak benneteket, ugyanis az utóbbi napokban szinte csak addig kapcsoltam be a gépet, míg megnéztem, hogy nem jött-e e-mail, aztán uzsgyi tanulni (vagy úgy tenni Kép).

Edit, nagyon sajnálom szegény kis Levit, remélem, hamarosan jobban lesz! Az biztos, hogy ilyenkor mindegy, hogy mennyi a mosatlan, az a legfontosabb, hogy anyához lehessen bújni!

Zsú!
Milánnak boldog szülinapot így utólag is! Torta volt? És mit kapott ajándékba?

Húsvétkor elmaradt a szódásüveg, maradt a sima kölni Kép. Botond olyan édes volt, mindenkinek "személyre szólóan" mondott verset : zöld erdőben jártam, mamát láttam vagy anyut láttam, stb. Õ találta ki. Az egész verset kétszer kellett elmondani neki, és már megtanulta. Néha nagyon megdöbbenek, hogy milyen gyorsan szívják a gyerekek magukba a tudást. Mint egy szivacs.
És képzeljétek, az unokahúgaival elindultak, hogy locsolnak néniket, hogy kapjon a gyerek piros tojást. Azt hittem, hülyülnek. És tényleg két csokitojással jött haza. Két idegen kislányt locsolt meg, akik a kertjeikben játszottak (mert közölte, hogy nem néniket akar locsolni, hanem kislányokat Kép). Az egyikre még rá is szólt locsolás után, hogy "piros tojás, vagy valami ilyesmi?". Annyira sajnálom, hogy nem láttam! Ráadásul a három mafla 20 éves nem mert odamenni a kerítéshez, hanem a 2,5 éves törpét küldték előre!

Sajnos a húsvét nem tesz jót a kilóknak, jövő héten megyek a védőnőhöz, majd jól kikapok! Hétfőn meg ultrahangra megyek, drukkoljatok, hogy megmutassa magát ez a kis szégyenlős babóca!

Borka!
Vannak későn fogzó gyerekek, ne félj, meglesz minden foga! Botondnak még mindig hiányzik 3, pedig már elmúlt 2,5 éves. Neki 1 évesen jött kis az első. Állítólag jobbak a későn jövő fogak! A férjemnek nőttek viszonylag későn a fogai, és tök jók!

Sziasztok
Zsófi
zsóf
 
 


Sziasztok! Levinek továbbra is jobbulást! Nem akarom levetetni az anyajegyeim, jó helyen vannak. A felső testem tele van velük, de engem nem zavarnak. Dokinő is megnézte, nincs semmi velük. Anna foltjára krémet kaptunk, tegnap füri után már azzal kentem be. Bicajt még nem próbáltuk ki hármasban, nincs valami jó idő.Talán majd most hétvégén. Most megyünk uzsonnázni. Puszi
borkaborka
 
 


Sziasztok!

Szegény kicsi Levi, ez tényleg jól elkapott titeket. A fontos, hogy hamar meggyógyuljon az a legfontosabb.
Heni, én Rakamazon lakom és természetesen ismerem Tarcalt.Nyaralótok van itt? Azért ha eljöttök ide akár találkozhatnánk is. Tök jó lenne személyesen is. Imádok Tokajba sétálni , imádjuk a Vadas fagyit. Nyáron sokat átmegyünk. Hangulatos kis város.
Zsófi gratulálok, nagyon ügyi vagy.Izgatottan várjuk az ultrahang eredményét.
Borka a te kislányod is olyan huncut betyár mint az enyém? Sokan mondják, hogy a lányok rosszabbak mint a fiúk. Nagyon akaratos és hisztis. Mi már biciklizünk, csak az a baj, hogy Eni mindenáron ki akar nézni mögülem és úgy fészkelődik, hogy kishíján felborítja a biciklit.
Most babakocsival jöttünk le anyához, de sajna nagyon el van borulva, nem tudom , hogy fogunk hazajutni. Bár jó helyen vagyunk, legfeljebb itt ragadunk.
Éreztem én, hogy ma valami történni fog már reggeltől fáj a fejem. Estére ide is ér az eső. Remélem a hétvégén jó idő lesz,jó lenne kint főzni egy kicsit.
Geromilo, kicsit megkésve de boldog szülinapot a kis lurkónak.

Sziasztok!
sagica
 
 


Mikor
sagica
 
 


leszek
sagica
 
 


végre
sagica
 
 


haladó felhasználó?
sagica
 
 


Sziasztok!

Köszöni a nagylegény a jókívánságokat!

Most csak egy egyszerű csokitorta jutott neki. Toljuk az ajándékozást 26-ra. Akkor jön a fényképész és ha már elviszi egy zsák pénzünket legalább legyen vmi a képeken. Sorry de a bluetooth nem akar működniKép Majd utánna kellene néznem komolyabban.

Edit! Remélem gyorsan meggyógyul Levi! Sok-sok+++++++ neki!
Újraküldjem a mailt? Bár amennyire elhavazott vok mostanábanKépKép

Heni! Remélem hamar túl lesztek már a fogzáson! Igazán rátok férne már egy kis pihizés.

Milánnak is kemény 6 foga van kint, de szerintem nálla pótoljuk be a Gergő fogzását is. Kép

Zsófi! Várjuk a beszámolót a hétfői Uh. után. A védőnéni... egyik füleden be a másikon kiKép
Az 5-höz nagy gratula!!!!!!

Sagica! Haladó felhasználó sokáraKép Mezei felhasználó a 101. hozzászólástól.
Egyébként nekem fiaim vannak, de állítom jópár lányt kitesznek hhisztibenKépKépKép

A húsvét: Pocsék voltKép Semmi-egyszerűen semmi sem úgy alakult ahogyan szerettem volna.

Ja igen: 8810 gr és 75 cm Milán 1 évesen. ő az igazi vasgyúróKépKépKép

Puszi nektek:
Zsú

U.I.: Nagyon jók a képek!! Én is akarok már feltenni. Azt mondja a nagyfiam, h bent a cégnél majd feketefehérben be tudja skennelni a fényképész ltal csináltakat. De azis csak máj.-ban.

KépKép
KépKép
geromilo
 
 


Zsófi!!!

Nagy-nagy-nagy GRATULA!!!!

Kép

NNNNNNNNNNNNagyon ügyi vagy!!!


Pusz Edit

Majd jövök még, de most készülünk a dokinénihez!

KépKép
KépKép
vile
 
 


Edit!
Na mi volt a dokinéninél????

KépKép
KépKép
geromilo
 
 


Sziasztok!!4

Alszik a kismanóm, gyorsan írok, aztán szakdoli 1000-rel!
Hál' Istennek a gyógyulás utjára léptünk. Bár még hallgatózással hallható egy kis eltérés a bal tüdőlebenyben, de a mandulája már szép. Két napja nincs láza, mióta a Klacidot szedjük, jobb a kedélye, már nem annyira nyűgi. Bár nagyon hamar fárad...egy keveset eszegetett is, na és a rosszaság jelei is megmutatkoznak esetenként!
Most már felszakd neki, ha köhög, de az orrszívóval még mindig hadilábon állunk! Szerdán kell visszamenni a dokinénihez.

Zsófi!
Még1x gratula, bár csak én is itt tartanék!! Azért nagy könnyebség már így letudni az egész tanulást, ugye??
Aranyos lehetett a kisfiad! Kép Kép Kép Mi csak annyit tudtunk még mondani, hogy: "szabad-e locsolni?"
Várom az élménybeszámolót az uh után! Hátha megmutatja magát a kis huncut!!

Zsú!
Ha szépen megkérlek akkor elküldöd még1x a leveled, fogalmam sincs hova lett. Igaz, a múltkor törölgettem a leveleimet, de hogy ennyire gyagya legyek??Kép
Profi fotós megy hozzátok?
Ja igen, a Húsvét nálunk sem úgy alakult, ahogy szerettem volna!

Ságica!
Én is várom már, hogy feljebb lépjek a felhasználói ranglétrán. Majd együtt megünnepeljük!! OK?? Kép Kép Kép Mi is szeretjük Tokajt, különösen a finom borait. Nagyon szép a táj, és kellemes a környezet! El sem tudom hinni, hogy egy kislány is lehet betyár! Kép Kép Kép

Borka!
Ha minden igaz, hétvégére jó időt mondanak! Szóval készítsétek a bicikliket! Majd meglátod milyen klassz! Igaz először félve vittem Levit, állandóan hátranyúlkáltam, és engem is nagyon zavart a fészkelődése...de mostanra már megszoktam! Örülök, hogy minden rendben Veled, és Annával is!!

Heni!
Már megint a fogacskák??? Mikor "jössz a géphez"?? Kép Kép Kép

Kép

Köszönjünk szépen az együtérző, és a gyógyító szavakat!!

Puszi Edit

KépKép
KépKép
vile
 
 


Sziasztok!!

Lehet, hogy elkiabáltam...most meg a füle fáj szegénykémnek!!! Egész du. a hintaszékben ringattam, alig aludt valamit, inkább csak szunyókált. Semmi nem volt neki jó!! Csak anya, anya, anya...állandóan a füléhez kapkodott. Teljesen kétségbe vagyok esve!!!
Mikor gyógyul már meg az én tücsköm???
Kép
Most mondjátok meg mit csináljak? Már tettem meleg sót a fülére, sikerült elégetnem egy fülgyertyát, éjszakára, meg vm tapaszt adtak. Szóval ezek mind ilyen természetes gyógymódok. Nektek nincs vm ötletetek? Vm tuti jó, bevált módszer???

Pusz Edit

KépKép
KépKép
vile
 
 


Sziasztok!

Nagyon jó idő volt ma. Du szalonnát sütöttünk isteni volt sok sok hagymával.
Enikő nagyon élvezi a kintlétet, négykézlábra vágja magát és mindenre kíváncsi amit nem szabad.
Élvezzétek a jó időt.
Ja , úgy néz ki megyünk nyaralni. Nánásra amit már írtam csak nem két napra hanem egy hétre. Időpont még nincs de már alig várom.
Puszi nektek!
sagica
 
 


Sziasztok!

Úgy látom,hogy mindenki élvezi ezt a csodálatos időt. Én éppen most hoztam be ordító , hisztiző csemetémet az utcáról.
Kint játszott ült a kavicsba és szórta, mikor indulásra került a sor elkezdett hisztizni, ha nem fogom a kezét még a földhöz is vágta volna magát. Alig múlt egy éves és máris ilyen cirkuszt csinál, mi lesz később. Hogy fogom elvinni bárhová? Neki még hiába mondom, hogy többet nem jön velem sehová, ő még nem érti , szerintem.
Egyébként ezt részben köszönhetem a kedves nagyszülőknek akik minden megengednek neki. Ha olyasmihez nyúl amit nem szabad, finoman rászólnak a gyerek elkezd nyávogni ők pedig ugranak, hogy semmi baj kislányom itt van csináld nyugodtan. Szerintem így én hiába nevelem. Nagyon felhúzott, most azzal büntetem, hogy nem foglalkozok vele, hogy értse meg , hogy rosszat csinált. Bár nem tartom jó megoldásnak mert szerintem fogalma sincs, hogy most miért büntetem. Az utcán rászóltam, de nem akartam kiabálni. Mit csináljak? Hogy lenne helyes? Most még nekem van lelkiismeret furdalásom.
Na kipanaszkodtam magam. Élvezzétek a jó időt , sziasztok.
sagica
 
 


Edit most látom az üzenetedet, mikor én íram az előzőt még csak a hintaszékes tigris volt az enyém előtt. A fülfájással nagyon vigyázzatok, szívjad az orrát és legyen melegbe. Sajna tuti tippem nincs mert velünk még nem volt ilyen. Ha a természetes gyógymód nem segít , biztosan írnak neki fülcseppet.
Szegény kicsi manó, a neten nincs valami hasznos tipp vagy tanács? Bár gondolom most nincs időd böngészni.
Kitartás!!!!, és mielőbbi gyógyulást!!!!
Millió gyógypuszi a kicsi tücsködnek!!
sagica
 
 


Sziasztok!

Edit! Õszintén sajnálom a kislurkót. Nekem sincs semmi a tarsolyomban. Kiskoromból nekem is csak a meleg só, meg a villanypárna rémlik.

Nem gyógyír de itass velel sok citromos teát. A C vitamin nagyon jó lenne most neki.

Újraküldtem a mailt.

Sagica! A nagyszülők mindig ilyenek. Engedékenyebbek és ha szólsz, h te ezt így nem akarod még meg is sértődnek. Ez az egyik oka annak, h nem sűrűn megyünk anyósékhoz.
Sztem Enci még kicsi az ilyen fajta büntetéshez. Nem érti miért vagy vele ilyen.

Mi is tervezünk nyaralást csak azt nem tudjuk hogyan és hová menjünk. Magam elé képzelem a félházzal megpakolt emberkémet, meg magamat a két rosszcsonttalKépKépKép Mindezt buszon v. vonaton.

Heni???

Borka kipróbáltátok a bicikliket? Olyan jó idő volt a hétvégén.

Most megyek dolgaimat intézniKépKép Miért nincs nekem bejárónőm???Kép

Puszi nektek:Zsú

KépKép
KépKép
geromilo
 
 


Jajj Zsófi téged meg kihagytalak!

Uh??????? Kiderült valami????

KépKép
KépKép
geromilo
 
 


Vile.Sagica.

100 üzi felett léptek új szintreKépKép
frigo
 
 


Sziasztok!

Na, megvolt az UH, és úgy tűnik, hogy megint fiú lesz. Mindig azt mondtam, hogy hát mindkettőnek megvan a maga előnye, de azért érzek magamban egy jó adag csalódást. Egy hosszú, göndör hajú kiscsaj azért mégiscsak jó lett volna. De ez van, a lényeg, hogy egészségesnek tűnik, minden szerve a helyén van, működik minden. Botondnak biztos jó lesz, azért két fiú mégiscsak jobban elvan egymással, főleg később. Viszont iszonyú lelkiismeretfurdalásom van, amiért ilyen csalódott vagyok, szegény picit úgy sajnálom, hiszen nem tehet róla, hogy nem lány. De ezért jó, hogy ha most megtudjuk, még van idő magamban letisztázni a dolgokat, és örülni a kisfiamnak.

Edit!
Annyira sajnálom a pici fiadat! Jól kikapta most ezt a betegséget! Jobb lett azóta, hogy jelentkeztél? Sajnos nekem sincs receptem, pedig én is fülfájós voltam. Melegítős párna, az jó, van olyanotok? Meg infralámpa, az is melegít, csak nem olyan kellemes, mint a párna.

Sagica!
Szerintem sem értheti még a kislányod, hogy mi az a büntetés. Õszintén szólva én kb. 2-3 hónapja értem azt el, hogy Botond végre megértse, ha mérges vagyok. Előtte mindig csak nevetett, és csinálta tovább. Mostanában szokta kérdezni, hogy miért nézek rá csúnyán. Talán még most sem érti a közvetlen összefüggést a rosszalkodás és a "csúnyán nézés" között. Én megpróbáltam mindig valami kompromisszumot ajánlani: most bemegyünk, de ha beértünk, játszunk ezt meg azt; vagy délután/holnap még kijövünk... Persze ezekhez is kicsi még, hogy megértse, de valahol el kell kezdeni. Vigasztaljon egyébként - mi az egyik nagymamával együtt lakunk -, hogy a mindent megengedő nagymama az, akit lehet harapni, rúgni, rosszalkodni neki, stb. Mármint, hogy nála engedi meg magának ezeket, persze elvileg nála sem lehet. A legújabb, hogy ha valamit nem tud megmagyarázni, közli, hogy azért, mert a nagyi "hátsóját" kiharapja (persze azért nem harap bele Kép). Hogy ezt honnan tanulta, halvány lila gőzöm nincs, de nem bírjuk leszoktatni róla. Szóval vissza fog ütni a nagyszülőknek kb. 1 év múlva az a fene nagy engedékenység. Ami persze most nem segít rajtad. Kép

Zsú!
Nekem is, nekem is, nekem is: bejárónőt Kép!
Ahol voltunk tavaly, ott is volt egy család vonattal, igaz, csak egy gyerekkel. Hát én már akkor mondtam a férjemnek, hogy le a kalappal előttük, nyaralni menni vonattal. Pedig régen sokan így csinálták. Nem tudom, hogyan. Kölcsönkérni sem tudtok valami autót pár napra valakitől?

Sziasztok
Zsófi
zsóf
 
 


Zsófi!

Gratula a kukacos utódhoz!

Akkor egy cipőben vagyunk. Én is lányt akartam volna és már 12 hetesen "lelomboztak", h ismét fiú pocaklakóm van (bocsi voltKép)
Igen a lényeg, h egészséges legyenKép De én sejtem min mehetsz most át. Nekem annyira más volt a két terhesség, h szinte szülésig meg voltam győződve, h tévednek az uh-on és lány lesz. Gergővel állandóan savanyút kívántam, meg híztam mint a güzü. Meg az utolsó hetekben vizesedtem. Olyan bokáim voltak, mint egy jólmegtermett elefántnak.Kép52-ről 74-re. Milánnál az édeset kívántam és relatíve kevesebbet híztam. 55-ről 68-ra. Nem is vizesedtem, a cukrom sem ment olyan magasra.

Kocsit hiába kérnénk. Jogsi is kelleneKép Habár benzinnel megy nem jogsival, de 2 gyerek mellett már nem kockáztat semmit az ember.
Talán akkor lenne kivitelezhető, ha vinnénk a sógornőmet. De azt meg anyagilag nem bírnánk.
Na majd veszünk egy nagy sátrat és kimegyünk anyóséknál a kertvégébeKépKépKép

Sajna nem tudom, hogyan lesz a nyarunk.Kép

Jó éjt mindenkinek!
Zsú

KépKép
KépKép
geromilo
 
 


Sziasztok!

Háááááát nem nagyon volt időm mostanság!
Most is csakszuszanok egy kicsit.
Danikám tegnap óta itthon van.Vírusos torokgyulladás.Éjjel még mindig lázat csillapítottam neki.Ráadásul Dodó sem kímélt.Hajnali kor bekakált.Amíg tisztába tettem sírt.Utánna meg egy órán keresztül nem engedte meg,hogy visszategyem az ágyba.Kép

Fogyókúrám nagyon jól megy.Igaz még csak 4 kilónál tartok,de a régi farmerom feljön.Sőt tök jó rucikat vettem most magamnak,amik már egy számmal kisebbek.KépKépKép
Zsófi
Szeretnék én is gratulálni a második trónörököshöz.Harmadikat nem szeretnél?????Valahogy én is mindig kislányt szerettem volna másodiknak.Nekem azt mondták,hogy nagy valószínűséggel a harmadik is fiú lesz.
Még a védéshez is gratulálok.Kép

Edit
Meggyógyultatok már?Sajna fülfájásra én sem tudok semmit.KépKépNekünk az orrcsepp ami még használt ideig oráig,na meg a melegsapka.
Tanulással,hogy állsz?
Borka
Te is jó régen voltál már itt.Mi van veletek?Remélem csak a jó idő miatt nem írsz.Kép
Sagica
Látom nagyon haladó felhasználó akarsz lenni.KépKépKép100 után az leszel hajráááááááá!!!!
A hisztiket meg ne is mond.Szerintem Dodónál hisztisebb gyerek nincs avilágon.Képes az utcán is földhözvágni magát,ha valami nem tetszik neki.KépKépKép

Zsu
Ez a nyaralás téma úgylátszik örök dillema lesz.Nálunk nem is igazán az autó hiánya,hanem az,hogy apa nem ér rá.Előre utálom,hogy két gyerekkel egyedül bent a városba 40°ba.Sajnos nem lehet júnis közepétől augusztus végéig nyaralni.

Na most megyek nyomok egy félórás tornát míg Dodó alszikKépKépKép

Puszi mindenkinek Heni

Kovács Roland
roli
 
 


El is felejtettem......Vasárnap cirkuszba voltunk.Dodót most vittük el elössször.Annyira élvezte tapsolt ha kellett ha nem.Kiabált nekik.KépKépKép
Kár hogy ott nem lehetett fényképezni,mert ha nem is művészeket Dodó szívesen lefotóztam volna ahogy élvezi a produkciót.
Na ennyi most már tényleg megyek,mert Norbi és a kick box vááááááár.KépKépKép

Kovács Roland
roli
 
 


Sziasztok!

Zsú!
Tök jó ötlet anyóséknál nyaralni Kép! (Na jó, ez még viccnek is rossz!)
Persze, ha nincs jogsi, akkor felesleges autót kölcsönkérni. De rossz lehet, ha belegondolok, az ember annyira hozzászokik az autó nyújtotta kényelemhez. Pedig mi sem használjuk naponta, a párom is busszal jár dolgozni. De bevásárlás, utazás, vagy akár csak a szüleimet meglátogatni. Autó nélkül elég macerás lenne.

Heni!
Képzeld, mi is pont cirkuszban voltunk vasárnap! Itt helyben volt egy vándorcirkusz, hát elég gyatra volt, bár én sosem voltam egy cirkusz-rajongó. Sajnos Botond megtréfált bennünket, hajnali háromnegyed 6-kor fújt ébresztőt (összehasonlításképpen: általában 7-ig alszik, de előfordul, hogy 8-ig; este pedig 10-1/2 11, mire elalszik), így aztán hulla fáradt volt, mire 11-kor elkezdődött a cirkusz. Azt hittük, nem fog bírni fél órát se, de valakinél meglátott egy zacskó pattogatott kukoricát, és közölte, hogy ő olyat kér, így elmajszolgatott egy órát. A fél órás szünet után (vegyél sok lufit, vattacukrot, meg pónilovaglást) már nem nagyon bírta, így hazajöttünk még a vége előtt. De azért jó volt, bár szerintem még kicsi volt hozzá, még a bohóc poénjait sem értette.
Ti a Nagycirkuszban voltatok?
Harmadik gyerek teljes mértékben kizárva. Már a másodikra is nagyon nehezen szántam rá magam, és nem is tudom, hogyan bírom még 3 évig itthon. Nagyon hiányzik az a pörgés a munkahelyemen, meg a sikerélmény. Itthon csak azt látom, hogy hiába vagyok itthon, a lakás egy romhalmaz, semmire nem jut időm. Nem való nekem ez a "háziasszony-szerep".
Gratulálok a fogyáshoz! Nagyon ügyes vagy, csak így tovább! Mennyit szeretnél még leadni?

Ma voltunk az óvoda nyílt napján, és nagyon kellemes meglepetés, hogy Botondnak nagyon tetszett. Persze most ott voltam, ez azért más, mint majd élesben, de elment mellőlem, játszott a gyerekekkel, beült a pad közepére gyurmázni. Talált egy ivókutat, amit ha megnyomsz, jön a víz, és miután amúgy is egy pancsoló, nem lehetett onnan elrángatni. Sírva fakadt, amikor haza indultunk, hogy miért megyünk haza, és mikor jövünk újra. Holnap lesz még nyílt nap, majd elmegyünk megint. Persze mondtam neki, hogy pelussal nem lehet oviba járni, hát már ebéd után közölte, hogy pisilni akar a bilibe, és aztán kisgatyát adjak rá, ne pelust Kép. Na, kíváncsi vagyok!

Edit!
Remélem, nem azért nem jelentkezel, mert Levi annyira beteg, hanem, mert meggyógyult, és a szabadban töltitek a napot! Ha még nem teljes az egészség, sok gyógypuszit küldök neki!

Sziasztok
Zsófi
zsóf
 
 


Sziasztok!

Nem sok jóval kecsegtetek.Hajnali fél kettőkor Dodó is belázasodott.Volt két lázas manóm éjszaka.Egyik az egyik oladalamon,másik az ölembe nyüszögött.Egy órával később bealudt mindkettő.Reggelre nem volt lázuk,de szarul néznek ki.KépKépKép
Edit
Nem írsz!Nincs baj ugye?????

Zsófi
Szerinem tetszeni fog Botinak az ovi.Furcsa nem,hogy már ovis lesz a kis-nagy fiad.Anno mikor első nap vittem Danit,becsukodott az ajtó Õ eltünt a gyerekek közt és én kezdtem el pityeregni.KépNálunk nem volt beszoktatás.
Mi a nagycirkuszba voltunk.Itt nem nagyon van más.pedig megnéznék már egy vándorcirkuszt is.Mi nagyon szeretjük.Kép
Kilókból még egy tizest ha le tudnék dobni akkor nagyon boldog lennék.

Többiek merre jártok????
Most bejött arossz idő,pedig már kezdtem megszokni a jót.Megint nem lehet menni sehova(mondjuk most nem is tudunk.KépKépKép

Sziasztok Heni

Kovács Roland
roli
 
 


Sziasztok!

Régen jártam erre, mivel baj hátán baj. A párom hétfőn kórházba került. Már húsvétkor kiütések jöttek ki rajta, de nem ment dokihoz. Hétfőn bement a bőrgyógyra és nem engedték haza. Telefon , ugrás be Nyíregyre cuccot vinni, a poén , hogy nem volt egy igazán normális pizsamája úgyhogy még az után is rohangálnom kellett.
Kapott egy csomó szurit meg valami kenőcsöt, de nem akart javulni. Csütörtökön kiderült , hogy a véreredmény és egyebek mind negatívak így itthon is kenegethetjük.
Nagyon hiányzott, soha nem volt még kórházba, kedden már sírtam annyira hiányzott. Enikő csak nézett, hogy mi lehet anyával. Úgyhogy eddig minden nap a kórházat jártam. Jogsim nincs vonattal kellett mennem.
Enikőm mostmár magától megy csak megállni nem tud, mikor minek megy neki és beveri a fejét a lábát stb. állandó az ordítás. Nincs egy nyugodt pillanatom állandóan mellette kell álnom. Nagyon fárasztó, tényleg könnyebb volt még nem ment. Most megy árkon bokron keresztül semmi nem állítja meg és általában minden elindulásnak egy nagy esés a vége.
Edit, mi újság valami baj van a kicsi sráccal? Csak nem a fülével van valami?
Megyek, mert írni sem hagy.
Vigyázzatok magatokra.
Remélem a hiányzók hamarosan jelentkeznek.
Puszi
sagica
 
 


Sziasztok!

A betegeknek ezúton is mielőbbi jobbulást!!!

Nállunk most nem történik semmi. Azt leszámítva, h Milán még a kezemben vanKép

Puszi nektek!
Azért remélem mindenkinek jó hétvégéje lesz!
Zsú

KépKép
KépKép
geromilo
 
 


Sziasztok! Bocsi, hogy régen írtam. hirtelen nem is tudok mindenkinek személyre szólót írni. Mindenkinek kitartást, betegek gyógyuljatok ...... Elég szar kedvem van, aztán elolvaslak benneteket és rájövök, hogy semmi panaszkodni valóm nem lehet. sagica! Mióta Anna mindenhol feláll, rájöttem, hogy mindenkinek igaza volt, aki azt mondta: addig jó, amíg fekszik. Az én örök pesszimizmusommalezt kibővítve: tényleg addig jó, amíg fekszenek, mint egy darab fa, aztán mindig csak rosszabb lesz. Anna jól van és szerencsére nem beteg, ezen a héten kezdte, hogy egyet alszik délután. Időnként elviselhetetlenül gyagyás és nyavalygós. Semmi türelmem sincs hozzá. Itt a tavasz, ezt vártam, aztán majd mindennap nyomorultul érzem magam. Ehhez nagy adaggal betett, amit tegnap mondtak a tévében az oltóanyagokról. December 20-a és március 31-e között a 4-5 hós új oltások szart se értek! Belgiumból hozva egész egyszerűen megfagyasztották őket, így pedig hatástalanok. Valami köcsög közölte, hogy ha 72 órán belül nem volt mellékhatás akkor jó, és különben is szerencse, hogy csecsemőkről van szó, mert az ő immunrendszerük miatt még nem lehet túloltani őket. Szóval teljesen kész vagyok. Azok jártak jól akik nem vették meg 8000 ft-ért az újat, hanem megszúratták kétszer a régivel a gyerekeiket. Örültem, hogy túl vagyunk ezeken a ku... a oltásokon erre most várhatom, hogy megkeres-e a doktornőnk, hogy vigyem újra szúratni. Felháborító! Tegnap már bőgtem is egy sort. Engem teljesen kikészítenek az ilyenek. Pedig még örülhetek, hogy nem jártunk úgy ,mint a férjem nővére. 1958-ban született, akkor több csecsemőt is romlott oltóanyaggal oltottak, így őt is. 24 órán belül csak a szemeit tudta mozgatni, teljesen lebénult. Azóta a felső testét mozgatja ugyan, de tolószékben ül. Mi még mindig jobban jártunk, mégis el vagyok keseredve.Milyen jó, hogy a 21. században élünk. Bocsi a panaszkodásért és a pesszimizmusért, de most ilyen vagyok. Jó hétvégét!Ui.: Ilyenkor egyébként tökéletesen megértem azokat a szülőket, akik nem oltatják be a gyerekeiket. Én is viszem szegényt, jót akarok neki, aztán azt se tudom mit nyomnak bele.
borkaborka
 
 


Sziasztok!

Borka! Én is hallottam tegnap, teljesen felháborított. Szerintem igazad van, hogy kiborulsz, bár szerencsére baj nem történt. Az ember próbálna megbízni ezekben a ... (mindenki kedve szerinti csúnyát gondolhat ide) orvosokban, aztán folyamatosan ilyen pofonokat kap. Hogy nem lehet vigyázni olyan oltóanyagokra, amiket pici babáknak szánnak? Annát is akkor oltották? Remélem, nem lesz semmi gond!
Amikor idejöttem ebbe a topicba, te voltál a legoptimistább! Olvasd vissza, hogyan bátorítottál mindenkit, hátha segít Kép! A türelem meg szerintem mindenkinél elfogy, csak van, aki bevallja, van, aki nem.

Sagica! Jobbulást kívánok a férjednek! Mi baja van? Bőrproblémákkal ritkán utalják az embert rögtön kórházba. Valami allergiás reakció?

Heni! Érdekes, hogy nem tartom furcsának, hogy oviba fog menni. Néha ránézek, és elcsodálkozom, hogy mekkora már. Majd ha itt lesz a pici, biztos még szembetűnőbb lesz. Igazából tök büszke voltam rá, hogy olyan otthonosan mozgott, rögtön bekapcsolódott a játékba, beszélgetett a többiekkel. Én anno nem voltam egy túlságosan társasági lény (most sem vagyok az), ezért különösen örültem, hogy Botond meg ilyen jól feltalálta magát.

Holnap utazunk el! Úgyhogy igazából csomagolnom kellene, nem itt ülni a gép előtt Kép!
Úgyhogy mindenkinek jobbulást, aki beteg! Aki meg nem beteg, annak szép időt kívánok (meg magunknak is)!
Sziasztok
Zsófi
zsóf
 
 


Sziasztok!

Borka , fel a fejjel, vedd elő jó öreg optimizmusod! Sajnálom, hogy Annát megint szúrni kell, de nézd a jó oldalát, ugyanis én úgy hallottam csak véletlenül vették észre, hogy az oltóanyag szart sem ér. Ha nem veszik észre nem adnak új oltást és lehet, hogy elkap valami nyavalyát a gyerkőc. Na jó tudom én sem így gondolkodnék. Az ember szíve megszakad mikor abba a kis popsiba beszúrják azt a nagy tűt.
Zsóf , jó pihenést nektek!
Vile nagyon aggódom mi van veletek?
Kellemes hétvégét!
Sziasztok
sagica
 
 


Sziasztok!

Borka ezt neked találtam:

Tisztifőorvos: nem veszélyes a hatástalan oltóanyag
április 29. szombat 20:37
[MTI]
Nem veszélyes az év első két hónapjában használt négykomponensű oltóanyag a beoltott gyerekek egészségére, ám egy részük hatástalan, ezért védettséget sem ad. Emiatt újra kell oltatni azokat a gyerekeket, akiket januárban vagy februárban gyógyszertárban megvásárolt anyaggal oltottak be, közölte Bujdosó László országos tisztifőorvos szombaton az MTI-vel.

Azok a szülők keressék fel újra az oltást korábban beadó orvosukat, akiknek november 1-je előtt született gyermekük számára a négy komponensű védőanyagot gyógyszertárban váltották ki, mondta az MTI megkeresésére Ritoók Emese, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal szóvivője. Hozzátette: a közvetlenül az orvostól kapott oltóanyag hatásos.

A négykomponensű oltóanyag a torokgyík, a szamárköhögés, a tetanusz és a Hib-baktérium ellen nyújt védelmet. Ritoók Emese korábban azt közölte: 1200 gyermek kapott hatástalan védőoltást amiatt, hogy az oltószert nem megfelelő körülmények között tárolták.

Az állam által biztosított, a folyamatos oltási rendszerben használt, úgynevezett InfarixHib 4 komponensű kombinált oltóanyag hatásos, írta Bujdosó László közleményében. Ezért, mint írta, azon gyermekeknek, akik így kapták meg oltásukat, újraoltás nem szükséges.

KépKép
KépKép
geromilo
 
 


Sziasztok!

Csajok, köszi minden jó szót, meg aggódást! Ezennel örömmel bejelentem, hogy meggyógyult a kisfiam! Szerdán voltunk a dokinál, a fülét is megnézték, szerencsére nincs semmi baj. Péntekig még szedtük a gyógyszert, meg használtuk a porszívót is...szerintem a gyulladás egy kicsit ráhúzódhatott a fülére és azért fájhatott neki. Meg is fogadtam a tanácsotokat, nem volt kegyelem és menekülés az orrszívó elől...inkább mint a fülszúrás! Az elmúlt két hét nagyon fárasztó és kimerítő volt. És az idegek harca!Nappal Levit ápolgattam, éjszaka szakdoli. Renszeresen hajnalban feküdtem le, szóval finoman szólva fing vagyok, ráadásul teljesen el vagyok havazva a házimunkával. + még nyakamon a jó idő, ami nagyon szupi, csak vele együtt a kinti tennivalók is megsokasodtak. Alig győzöm...lassan tanulnom is kellene, mert 2 hét múlva 3 vizsgám lesz. A ház romokban...de a lényeg, hogy a szakdolit leadtam, és Levi meggyógyult!!! Pénteken hajnal fél ötre nyomtattam ki 2 példányba, és 5-kor a szomszéd kakas kukorékolásakor le is feküdtem. Kedden viszik fel Pestre!

KépKép
KépKép
vile
 
 


Borka!
Csatlakozom az előttem szólókhoz! Én is hallottam a hírt, de az meg sem fordult a fejembe, hogy ez Titeket is érintett! Ez egyenesen felháborító!!! Az ember nem talál szavakat!!! Ha egy állampolgár elmulasztja a kötelességét, bármiben, akkor csúnyán leverik rajta a port! És ilyenkor mi van?? Engem mondjuk már tavaly felháborított az, amikor bejelentették az okosok, hogy ezentúl az állam nem vállal felelősséget a kötelező védőoltásokért. Ha vm gond van a gyógyszergyártón, v. az orvoson lehet számon kérni! Ezt sem értem! Hogy van ez? Köteleznek vmre, aztán a felelősségvállalást meg egyszerűen kidobják a nyakukból! Olvastam Zsú ehhez kapcsolódó anyagát...bárcsak igaz legyen. Ne úgy mint a csernobili ügy, amit csak most mernek bevallani!! Jó ez a demokrácia!! Ugye??
Én pont emiatt nem adattam be a nem kötelezőeket...nem tudtam volna magamnak sohasem megbocsátani, ha ne adj isten vm bajság lett volna belőle. Így is minden védőoltást végig aggódtam...főleg a 15 h mert annál meg azt mondogatták, hogy az autizmust erősíti, v. hozza ki a fiúkból. Szóval úgy vagyok vele, pont elég az amit be kell adatni! Borka! Úgy szeretnélek valami jó szóval megvigasztalni, visszahozni régi önmagadat! Hidd el minden fejlődési kornak megvan a jó és rossz oldala! Az igaz, ahogy cseperedik a gyerek egyre többet kell vele foglalkozni, egyre több veszélyforrásnak van kitéve, de vele együtt okosodik. (Most értem már, hogy nagy lett a lányom mit is jelent az, hogy kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond!) Napról-napra többet tanul, és majd rájössz, - kívánom minél hamarabb, éld át- azokat a dolgokat, amik feledtetni tudják veled ezeket a nyafogós, időszakokat. Olyan jó látni, hogy a sok-sok foglalkozás, a közös játékok idővel beérnek és megtérülnek. Visszaadja Neked Anna a sok törődést...amikor az első szavakat mondja...amikor kimondja, hogy anya...amikor magától meg fog tudni oldani dolgokat, amikre Te tanítottad! Ezek a legszebb pillanatok!! És büszke leszel Annára, és Magadra is!! Hát azt nem mondom, hogy nem kell hozzá türelem, jó sok...de ha már nem bírod cérnával, akkor gyere és fakadj ki nekünk nyugodtan! Itt majd erőt öntünk egymásba! Szóval fel a fejjel! Itt van a süss fel nap...és hamarosan jön a vakáció!!! Bicizzetek, csavarogjatok! Hiszen Ti ebben profik vagytok!!

KépKép
KépKép
vile
 
 


Zsófi!
Előszöris nagy-nagy gratula a gibás pocaklakóhoz! Ne legyen lelki furid! Ez valahol teljesen természetes! Azt meg ne mond, hogy nem lesz harmadik!! Sohasem lehet azt tudni! Fiatal vagy Te még! A barátosnőméknek 3 fiú után lett a negyedik kislány!
Ami a sikerélményt illeti, sokáig én is azt a véleményt osztottam, amit Te. A munka, a munka, a munka...imádtam a dolgozni, és hallani sem akartam 2. gyerekről, mindig toltam az időt...nem tudtam magam ismét elképzelni kismamának háziasszonynak! Most meg szidom magam, hogy miért vártam ennyit...hogy azóta 3.-kat szülhetném, és nem kéne versenyt fussak az idővel! Szerintem Te nagyon jó háziasszony vagy! Az, hogy nem mindig patent a lakás? Az kinek baj?? Nem gondolod, hogy nem a semmiért ilyen értelmes, okos a kisfiad??? Ez az igazi siker!! És ez legfőképpen a Te érdemed!!! A Te sikered!! Erre gondolj!!! Nem is beszélve arról, hogy mellette + egy diplomát is szereztél! ha valaki, akkor aztán én igazán értékelem ezt a teljesítményedet! Szóval csillagos 5-öst érdemelsz! Mindenből!!!
lehet, hogy már késve kapod az üzimet -amit nagyon sajnálok- de kívánom, hogy érezzétek nagyon jól Magatokat! Pihenjetek sokat, és csak egymással törődjetek! Jö időt, és jó utat! Vigyázzatok nagyon magatokra!!

KépKép
KépKép
vile
 
 


Ságica!
Na Ti aztán jól megjártátok!! És végülis mik voltak hát azok a pöttyek?? Az már bizti, hogy igazán ilyenkor tudja ám értékelni az ember az egészséget! Olyan természetesnek tűnik, és mégis milyen esendő. Főleg ha a férjeinkről van szó! Azt gondolná az ember, hogy fiatalok vagyunk, mi bajunk lehet. Pedig nagyon kell egymásra vigyáznunk...és értékelni azt, ami olyan természetesnek tűnik! Ezúton kívánok a férjednek jobbulást! Gyógyítgasd Ágica! Most Rád és Encire van a legnagyobb szüksége!!
A csetlő-botlő Encihez meg jó derekat, kitartást és balesetmentes megállást kívánok!! Hamarosan túl lesztek ezen a korszakon, és akkor könnyebbségként fogod fel a dolgot! Bár emlékszem engem is megviselt, mert attól fogva nem volt hajlandó bkocsiba ülni, nem tudtunk nyugisan elmenni bevásárolni, és állandóan szívinfartust kaptam az állandó féltéstől, meg óvástól!! Ha meg ne adj' Isten történt vm kisebb baleset állandóan bántott a lelkifuri, hogy nem figyeltem kellően. Fárasztó is ám az állandó készenlét, figyelem! Előre látni és kiküszöbölni a veszélyforrásokat!

KépKép
KépKép
vile
 
 


Zsú! Bocs, de még nem tudtam válaszolni, de a héten meg lesz az is! Remélem!! Hogy vagytok?? Sikerült már kiötölni valamit a nyaralásra?? ha még 1-2 napra is, de mindenképpen menjetek el valahová. Ha valakire, Terád aztán éppen ráfér egy kis pihenés. A 8.e.-ről, 2 gyerektől sztem már az is nyaralás, ha valami változatos programot szerveztek! Nem próbálkoztál még ilyen üdülési csekkel, azt nem tudom, hogy lehet hozzájutni, de asszem pályázni is lehet. A vonatozás, meg egy jó kis kaland lenne. Fogd fel így. Nem sokkal drágább egy első osztályú jegy, és ott kicsivel kultúráltabbak a körülmények, meg tuti van hely. Gergő az bizti élvezné. Uticélként, meg valami könnyen megközelíthető helyet válasszatok, ami nincs nagyon messze!! Apa meg egy kicsit izmosodik. Lehet hülyeség amit mondok, de az egyik ismerősömék -szintén vonattal mentek- előzőnap feladta 1-2 csomit a postán, s mire odaértek az is megérkezett! tudod, nincs lehetetlenség, csak tehetetlenség!

KépKép
KépKép
vile
 
 

Vissza: Anyaságról

Jegyzetfüzet: