Kiemelt témák

Márti! Most olvastam csak a korábbi hsz-dat. SZerintem nagyon határozottan le kellett volna állítania a gyereket a sógornődnek, de igazad van, nem most hanem az elején. Szerintem kella korlát, a szabály a gyereknek. A korlát nem scak korlátoz, abba kapaszkodni is lehet! (erről nyitottam egy topikot, ha van kedved gyere át oda is, cseréljünk eszmét!)
kérdező! Kíváncsi nem szorula védelmemre, de azt látom, hogy vannak problémás, nehezebb, öntörvényű gyerekek anélkül is , hogy valamilyen pszichés problémájuk lenne. Ismerek én is ilyet a környezetemben, és "egyszerűen" arról van szó, hoyg nehezebb eset a többinél. Az én nagyobbikom sem volt habostorta 2-2,5 éves korában, éjjeli pánikrohamok, nappal dührohamok, verekedés kicsivel naggyal a téren. Most 3,5 éves, és néhányan irigyelnek, hogy milyen szabálytisztelő (pl. piros lámpa, nem szalad ki az útra stb)m, megbízható gyerek. (azért nem angyalka, utd hisztizni is, de alapvetően békés)
Zsuzsa

Sziasztok Mindenkinek!

Nincs türelmem végigolvasni a topikot sajnos, de azt azért látom, hogy tegnap Nóra mit írt, és hogy ítélte el az itt fórumpzó szülőket, anyákat, akik egyszer-egyszer rácsapnak a gyerek fenekére.

Nem tudok most senkit sem idézni épp ezért, de azt azért elmondhatom, bár nem dicsekvésnek szánom, mert egyáltalán nem dicsérendő dolog, de sajnos bizony néha nekem is eljár a kezem. Egy valamire viszont nagyon figyelek, és amennyire lehet kerülöm a fejre ütést, ugyanis nem tudom felmérni a saját ütésem erejét, és azért a fejére mért ütés nem tanácsos a gyereknek. A fenékre ütés, lábszárra ütés az más. Na azt sem naponta, és többször egy nap. Vannak napok, amikor a gyerekekbe belebújik az ördög, és juszt is rosszalkodnak.

Jaj, nem tudom ki, azt hiszem PIldi írta, hogy a 7.5 éves lánya milyen makacs. Vígasztal Ildi, hogy az én 8.5 éves fiam dettő ilyen? Katasztrófális érzés, amikor szembesülsz azzal, hogy ha Paprikajancsit csinálsz magadból, akkor sem fogja azt csinálni, amit mondasz neki. Ilyenkor ráhagyom, és kb 10 perc múlva jön a fiam, és mintha mi sem történt volna, előadja az ő változatát a dologról, és a röhej az egészben, hogy általában egy az egyben azt mondja el, amit én is mondtam előtte.

Épp ma délután történt, hogy itt a szgép körül matatott a 2 éves kislányom. Mondtam neki, hogy nem szabad, és ne rámolja az asztalt. Közölte, hogy "Nem", azaz nem hagyja abba. Többször szóltam neki, aztán egy hirtelen mozdulattal elhúztam az asztaltól, és mondtam neki, hogy a elkapom (elverm) a pelenkáját, amikor rajta lesz. Úgy meglepődött, hogy eljött az asztaltól. Sajnos tudom, hogy holnap, vagy holnapután ismét el fogjuk játszani ezt.
Majd többször visszanézek ide, érdekes dolgokról beszéltek, de most úgy érzem nem vagyok még teljesen képben a fórummal kapcsolatban, és így nem is tudok reagálni dolgokra, csak egy-két szöszenetet írtam le a mi kis családunkból.

Ja még valami!Van egy közel 11 éves fiam is, ő már elkezdett kamaszodni. Hát, néha nagyon viszket a tenyerem, de az igazság az, hogy a verés nála már semmit nem ér, és sokszor a lelkérebeszélés sem, ilyenkor jön az üvöltés sajnos. Szerencsére ő még sincs elrontva nagyon, és amikor végig gondolja, hogy baromságot csinált, akkor még tud bocsánatot kérni.
Na most tényleg ennyi, majd ha lesz mondanivalóm, akkor még jövök.

Zsuzsa + 3 néha nagyon kiborító csemetéje

kérdező: nem!
Zsuzsa! Milyen érdekes! Én pont így fogalmaztam a korlátokkal kapcsolatosan már 16 éves koromban!
Beababazsuzsa!
Amit írtál, azzal kapcsolatban jutott eszembe, hogy mi az, ami engem valóban kiborít. Nem a kiskori hiszti, nem is a makacskodás, hanem amikor a végsőkig pimasz képpel a szemembe kiáltják: nem csinálom meg! Ez az egyik, a pimaszság, amire gerjedek, a másik a gyávaság, az alamusziság. De persze ez mind csak nagyobb gyerekekkel jön ki.
Kíváncsi

Kivancsi, nem merult fel Bennetek (illetve gyerekorvosban) hogy Aspergeres a kisfiad?
Nekem nagyon ugy tunik.Szerintem nem kell(ene) elbagatizalni a dolgot.
Menjetek el a Korai Fejlesztobe...tudnak segiteni.

dr, bagetllizálni!
Nem megyünk, mint fentebb írtam.

dr, bagatellizálni!
Köszönöm kérdésed, mint már előbb is írtam, nem!

úgy látszik, ma mindent kétszer mondok, egyszer rosszul, ráadásul

SZegény kíváncsi, ennyi távdiagnoszta!
Zs.

Kiváncsi!
Neharagúdj,a kérdés miatt,ha nem akarsz ne is válaszólj. Én nem ismerlek,nem tudom milyen a gyerkőcöd. Csak tanulni,és figyelni szeretném a gyerekek viselkedését,sosem lehet tudni nekem milyen lesz a második. Szóval a kérdésem csak az lenne,hogy milyen a picúr,amiért ilyeneket mondanak,és ilyeneket tanácsolnak neked? Mégegyszer neharagúdj,nem piszkálódásból kérdezem.Köszönöm a választ!
Noémi

tulajdonképp úgy is lehet csinálni, mintha nem létezne egy probléma, ezt hívják struccpolitikának. csak épp nem vezet jóra. és aki K-t olvasni szokta a különböző témákban, az láthatja, hogy kissé kész van ő is, meg a gyerek is. de lehet csípőből hárítani, elviccelni, megsértődni. mindent lehet, szíve joga, csak kérdés, hogy tényleg ez az egyetlen megoldás, vagy csak a karját kéne nyújtani a segítségért.

kérdező, te hogy figyelsz engem! Igazán hízelgő! Kár, hogy rossz következtetést vonsz le.

Noémi, amiért folyamatosan zaklatnak, az szerepel itt, ebben a topikban feljebb. Szerintem nevetni fogsz, ha elolvasod. Én most is nevetek

Most olvastam bele egy picit a topikba, latom, itt is megszolalnak a hatterbol figyelo Nevtelenek!
Olvasva a sztorijaitokat konstataltam, hogy nem vagyok egyedul, noha neha en is ugy erzem, a vilag tatott szajjal bamul ram, amikor a gyerekem torka szakadtabol ordit, es en nem rohanok oda hozza, hogy "segitsek szegeny gyereknek, akinek biztosan valami baja esett (naiv nemet feltetelezes)"!
Amerika: ha egy gyerek ott ugy viselkedik, mint egy magyarorszagi babanetes topikatlag, rogton elszaladnak vele a pszichomokushoz, esetleg pszichiaterhez, vagy akar a gyerekdokihoz, hogy ugyan, irjon mar fel neki valami nyugtatot, mert ez a gyerek kezelhetetlen. A gyerek ezutan eveken at szedi a bogyokat, tenyleg tok jol viselkedik, ul a tv elott, zabalja a csipszet es a hambit, meghizik 120 kilora, DE: szulonek keves vizet zavar, tehat jo!
Meg lehet oldani igy is. Sot! Anyuka, apuka is szedhet valami kedelyjavitot, igy meg veletlenul sem huzza fel magat!

Az eddig altalam is "jogyereknek" titulalt kozepso fiam a kisteso szuletese utan verekedos, hisztis kis ordogge valtozott! Kivancsi vagyok, mikor "hozzaerik" a kicsi, tudnak e majd egyutt jatszani, vagy majd csak rugdaljak egymast. Mert egy par hete eszrevettem, hogy megprobalja uton-utfelen bantani a kicsit. Eddig meg egy esettol eltekintve sikerult, de kerdes, hogy meddig?!
Most borzaszto leterheltnek erzem magam, hiszen a nagy 11 eves, kiskamasz, probalgatja a hatarait, kezdodik a nagyon nehez idoszak. A kozepso ovoda elott all, 3 eves lesz nemsokara, hiszti- es dackorszak kellos kozepen. A pici meg meg egesz nap rajtam logna, 7 honapos, ha lerakom maris uvolt!
El is dugulok most, jo volt egy kicsit kiirni magambol a gozt!

Zsuzsi

én nem figyellek, hanem a b.netet látogatom, olvasgatom a hozzászólásokat és kialakul bennem egy kép a különféle családokról. azon semmiképp sem nevetgélnék, hogy a kisfiam álmából sikongatva ébred rendszeresen, ugyanis ez minden, csak nem vicces. És kell, hogy oka legyen, csak időt és energiát kéne fordítani az ok megtalálására és nem kiakadni, ha valaki bátorkodik megemlíteni, hogy amiket írsz, az messze van attól, amit elfogadhatóan nehéznek hívunk. Éjszakai felriadások, véget nem érő bőgések, verekedés, ordítós hiszti, közel 2,5 évesen nem beszél. Tényleg nem a rosszindulat íratja velem, de ezek olyan tünetek, amiken nem nevetni kell, hanem komolyan venni őket.

Bocsi:
egy esettol eltekintve sikerult megvedenem pici Mikit Gyuritol. A megvedeni kimaradt.

Zsuzsi

Kedves Kérdező!
Hát éppen ez az! Hogy te csak a netet figyeled! Ide pedig ált. mindenki a problémáit írja le, meg a legnehezebb pillanatait a gyerekkel.
Ebből lazán kialakulhat egy hamis kép!
Szerintem Kíváncsi nem tartja viccesnek a gyereke éjszakai sikongatását, éppen azért írt róla.
És igenis vannak olyan gyerekek (egészségesek), akik 3 évesen kezdenek beszélni.
Ha engem szúrsz ki a neten és az én hsz-aimat figyeled, nálam talán ezt a következtetést vonhatod le a különféle topikokból összeszedve: állandóan hisztiző gyerek, alvási zavarokkal, szobatisztasági problémákkal, ideges, türelmetlen, verekedős anya, aki ráadásul koszban tartja a családot.

Igazad van: egy szakember tényleg jobban meg tudja ítélni a helyzetet. DE! Ő személyesen elbeszélget az anyukával, látja a gyereket!
Szerintem, ha Kíváncsiék védőnője, vagy gyerekorvosa látott volna gyanút a fenti betegségre, akkor ők biztosan szóltak volna.

Egyébként az nem baj, hogy te segítő szándékkal írtál. Az a baj, ahogy az elutasításra reagáltál! Az már durva volt!
Márti

kérdező, itt az a baj, hogy nem a segítő szándék árad a szavaidból, hanem a belekötés, a kellemetlenkedés. Az tényleg nevetséges, hogy abból a néhány dologból, amit a gyerekemről leírtam, ilyen messzemenő következtetést vonsz le, te, meg a hozzád hasonló társaid. Pszichológushoz vinni a gyereket egyébként szerintem csak nagyon indokolt esetben érdemes, máskor csak a pénzedet dobod ki az ablakon. Sokkal többet ér, ha odafigyelsz a kicsire, és magad tárod fel a bajokat, nálad jobban úgyse tudja senki, amíg a dolog nem kóros. Ez esetben pedig nem kóros. Tényleg nevetségesnek tartom, hogy - olvasom én is a Bnetet - mindenféle apróság miatt, hogy keveset eszik, hogy csörömpöl a tányérjával, hogy nem szereti a rágós ételt, meg ki tudja, milyen bolondságok, rögtön ezerrel a pszichológushoz külditek a gyereket a mamájával együtt. És érdekes módon mindig ti, kedves névtelenek, ha éppen most van is "neved"!
Elfogadhatóan nehéz: csak nem szakmabéli hölgyhöz van szerencsém? Egyébként: kinek mi az elfogadható. Nekem időnként nem az, ilyenkor riasztom az apját, hogy vigye innen, mielőtt belefőzöm a levesbe (Ahogy azt már fentebb írtam, ugye, lányok?)
De ha tényleg szakmabeli vagy, vagy egyszerűen csak van normális eszed, akkor ránézésre lövöd, hogy a gyerek ABSZOLÚT NORMÁLIS. Csak egyszerűen két és fél éves. És szeretné az akaratát rám erőltetni. Én meg nem hagyom.
Na pá!

Kivancsi! Elnezest, hogy rosszul irtam EGY szot!
De az a lenyegen nem valtoztat: a kisfiad az Aspergeresek klasszikus, ismert jeleit mutatja. Ha hiszed, ha nem, benne vagyok kicsit a dolgokban.
Az nem a legjobb hozzallas, hogy homokba dugom a fejem, vagy "majd kinovi" felkialltassal tovabblapozok.
Szakemberre van szukesg. Minel elobb, annal jobb!
Sok sikert!

Elmondaná már végre valaki, hogy mi az hogy valaki Aspergeres???????
Kérem!!!!!!!!!!!
Márti

Márti )),
eddig csak olvastam a topikot, mivel nincs sok időm az írásra, de a ma du-i hozzászólásod nagyon megfogott
Mármint ha én is írogattam volna, rólam is kialakulhatott volna a magadról-általad felvázolt kép.
Jó benneteket olvasni, így nincs olyan egyedül az ember lánya a kételyeivel.
Üdv mindenkinek:
Hétpettyes

Mellesleg épp most tépi szét magán a mai 2. harisnyáját a kisebbik lányom, "Csúnya" felkiáltás mellett
Még mindig:
Hétpettyes

Hirtelen annyit találtam az Aspengerről, hogy az autizmus egyik fajtája... majd ha elaludt a gyerek megnézem az oldalakat...

Szemezhettek ti is.
http://www.google.com/search?hl=hu&q=asperger&lr=lang_hu
Remélem jó...
sasha

Jajj istenem,istenem! Miért kell ezt fokozni? Kérdező,Dr elmondtátok a véleményeteket,jó. Miért nem hadjátok meg a döntés jogát kiváncsinak? Ha ő úgy látja,akkor úgy is lépni fog. Tudjátok sokszor nem is az a baj,hogy hányszor,és mit mondtok,hanem,hogy hogyan. Tapintatosan is meglehetne fogalmazni a mondani valótokat,és nem mindjárt letorkolni a másikat. Arról már nem is beszélve,hogy fel kéne ismerni,hogy mikor van vége egy társalgásnak.Mi értelme a folytonos kötöszködésnek? Ti elmondtátok a véleményeteket,Kiváncsi nem értett vele egyet(szuverin joga) és itt kész vége,ennyivel be kéne tudni fejezni.

Szóval, hogy visszakanyarodjunk a témához kíváncsiék elemzése után (nem irigyellek érte), ma délben megvilágosodott előttem, hogy ha a némileg beteg utódot (inkább csak volt), azzal fenyegetem, hogy ha mindenre nemet mond, mégis elviszem az oviba, magammal tolok ki. Mert az ovit majd büntetének érzi. Jelzem, előtte igen alaposan felbosszantottm öcsit ébresztett, legót szétszórt, hidegfronti üzemmódban tevékenykedett gyengusz anya idegein hárfázott.
Na hogy tehetném jóvá? Van valakinek valami ötlete? Mert nekem nincs.
sofka

Hát, beleolvastam a Sasha által talált oldalakba, de nem nagyon egyeznek a kíváncsi által leírtakkal. Na hagyjuk már békén az amúgy is túlterhelt pszichológusokat
Amúgy visszakanyarodva az eredeti témához: az elmúlt napokban pl. hagytak 6-7 órát aludni egyben (ilyen 3 éve nem volt), és egészen kicserélődtem, türelmes voltam,türelmesen szedtem kia kicsit a fiókból újra, abból amelyikből kizuhanva felrepesztette a fejbőrét 2 napja (kitartó a gyermek, nem adja fel egykönnyen).
A legjobb idegnyugtató egyébként az, hogy megindítottam ezta topikot, amikor rájuk tör a zizi, akkor azon gondolkodom, hogyan fogom ezt leírni

A "verésről". Én is csaptam már a kezére mindkettőnek. Az viszont bosszant, amikor a játszótéren a következő mondatot hallom:"ne verekedj, mert dádá lesz". MAgyarul scak anya verekedhet.hmmm...Nem hiszem hogy hatásos lenne.
Amúgy meg azt hiszem el kell különíteni az indulatos cselekedetet és az előre megfontoltat.
Volt egyszer egy tanítványom (17 éves), aki néha nem járt tornaórára, mint kiderült azért, mert az apja úgy szokta elverni egy rossz jegyért nadrágszíjjal, hogy sebhelyes volt a háta. Na ez verés, és mélyen elítélendő.
Zsuzsa

Sofka! az előbb még nem láttam a hsz-t. JAjaj, együttérzek, mert tegnap én is majdnem elkövettem ezt a hibát, de valahogy sikerült kikeverednem a mondatból, mielőtt az ovi elhangzott volna. Ha valahogy azt magyaráznád neki, hogy legalább akkor ő jól érezné magát, izgalmasan játszana, és nem kéne az öcsi meg a beteg anyu miatt kicsit unatkoznia? Vagy ez túl átlátszó?
Írd meg mire jutottál végül!
ZSuzsa

Elolvastam én is az oldalt az Asperger szindrómáról.
Úgy vettem ki belőle, hogy még korai lenne ezt állítani Kíváncsi gyerekéről, még akkor is, ha mutatna néhány tünetet. Hiszen még a gondolkodási folyamatait, érdeklődését, szocializációját csak későbbi életkorban lehet megfigyelni. Nem 2,5 évesen!!!!!
Nem vagyok szakember. Dr talán igen? Ő milyen tünetek alapján tett javaslatot?
Szerintem ha egy szülő valóban tapasztalja a szindróma tüneteit, visítva rohan orvoshoz a gyerekével!!!
Márti

GY.Zsuzsa!
Azt hiszem kimondtad a kulcsszót! Kipihented magad egy kicsit, és így nem vagy annyira úgymond türelmetlen, és akár ezredszerre is elmondod, hogy nem szabad belemenni abba a szerencsétlen fiókba.
Észrevettem magamon, hogy ha fáradt vagyok, akkor még az is ki tud hozni a sodromból, hogy nem úgy néz rám a gyerek, mint ahogy én azt szeretném. Ha viszont valamennyire pihent vagyok, épp nincs határidő a nyakamon, akkor nem zavarnak nagyobb dolgok sem. Nem kiabálok, nem bosszabkodok, legfeljebb szívom a fogam, hogy már hányszor elmondtam, és még mindig sz@rnak a fejemre.

Sofka!
Gondolkozom, hogy hozhatnád rendbe a dolgot, de én is csak azt tudom mondani, mit az előbb Zsuzsa írt, azt kéne elmagyarázni, hogy a sok gyerek között sokkal jobban érezné magát, és amikor hazamegy, akkor Te is jobban tudnál vele lenni.

Nálunk a holnap 2 éves lányomnál egész jól bejött ez, hogy a gyerekek között jobban fogja érezni magát. Most szoktatom a bölcsibe, ma volt a 3. napja, igaz csak 1 órát volt még nélkülem ott, és ma nem sírt. Mondogatta, hogy ott sok baba (gyerek) lesz ott, és ott lesznek a gondozónénik. stb...
Mondjuk nem tudom, hogy a bölcsi hatása-e, de az eddig könnyen és jól elalvó lánykám csak többszöri rászólásra hajlandó elaludni, mind du. mind este.

Pszichológus téma:
Nem akarom bántani a pszichológusokat, de szerintem egy anya sokkal jobban ismeri a gyerekét, és jobban tud segíteni, ha valami gond van. Hs mégis pszichómókusra van szükség, akkor már tényleg nagy gáz van.
Nálunk 3 éve a nagy fiamnál voltak gondok, elvittem a helyi Nevelési Tanácsadóba, és hát nem sokat segítettek, sőt... Aztán egy kicsit még rontott a helyzeten a huga születése, és most 2 év elteltével kezd normalizálódni a helyzet, most meg a kiskamasz kor akaszt ki néha.

Ja, és még azt akartam írni du, csak lusta voltam gépelni, hogy Amerikában tényleg az van sajnos, hogy már a kisgyereket is pszichomókushoz viszik, mert az mennyivel egyszerűbb. Sajnos totál egyetértek Zsuzsi74 hozzászólásával Amerika témában.

Zsuzsa

Bocsánat az előbb én írtam, csak a Jelszót nem írtam be.

Zsuzsa

Sziasztok!

Kedves Zsuzsi74 es masik Zsuzsa: ugy latom hosszu evekig eltetek Amerikaban hogy ilyen jol tudjatok, hogy folyik ott a gyerekneveles?! Vagy csak a Dallas cimu sorozatbol lattatok Samantat, aki pszichologushoz jart, ez azert tudjatok ilyen tutira a dolgot?
Nos, ez igy egyaltalan nem igaz, nekem legalabbis nem ez a tapasztalatom. Es nagyon jo gyereket nevelni itt. Ez az orszag igazan gyerek-es csaladcentrikus. Van ugye majdnem 290 millio ember, aztan Ti hallottatok nehany esetrol, amibol ugye logikuson kovetkezik a sok "mende-monda".
Korabbi kerdesre valaszolva: 3 gyerekem van, nalunk is felmerulnek problemak, amiket meg tudunk szep szoval, higgadtan, ugyesen is oldani.Tovabbra is kiallok az elveim mellett: gyereket megutni SOHA nem szabad!!!!
Azt szeretnem kerdezni (azt hiszem Solyatol), hogy amikor odacsap, fenekre ver, stb, vajon eleri-e vele a hatasat? Valtozik/valtozott-e pozitiv iranyban a gyerek viselkedese utana? Soha tobbet nem viselkedett ugy (rosszul), tehat volt ertelme a testi fenyitesnek?
Oszinte valaszt kerek!
Es ne keverjuk mar ossze, hogy valaki rosszul neveli a gyereket, esetleg otthon is ugy (csunyan) beszelnek,es ezert mosleknak nevez egy etelt, vagy valaki a gyerekkel egyuttmukodve, kisse lazabban neveli, szinte baratjakent,es szigoruan kizarja a testi fenyitest az eletukbol.
Az en gyerekeim meg soha nem neveztek mosleknak az etelt (se itthon, se vendegsegben), talan azert mert tolunk se hallottak meg ilyet.Legfeljebb azt mondja, hogy nem keri, mert nem ehes (?), es ezzel le is van tudva.
Tovabbi turelmes es kiegyensulyozott napot kivanok Nektek!

Nóra!
Nem élek Amerikában. És nem a Dallasból veszem az információimat.
Történetesen nem is olyan régen egy ott élő magyar anyukával a csetről beszélgettünk pontosan erről a témáról. Az ő kisfiát elvitték iskola előtti pszichés vizsgálatra, nem az anyuka akarta, hanem el kellett vinni. Ott a gyerektől kérdeztek valami olyasmit, hogy mit csinál, ha egy másik gyerek elveszi a játékát, illetve ha a játszótársa megüti.
Első varriáció: visszaütsz vagy
2. varriáció: szólsz a felnőttnek.
A kisfiú közölte, hogy mindkettőt. Mert történetesen van egy huga, aki kiélte a kisebb előnyben című momentumot, és amikor a kisfiú ment a szüleihez szólni, hogy a hugi mit csinált, akkor azt mondták neki, hogy oldja meg. (speciel, ezt én is szoktam alkalmazni.) Így a kisfiú szól ugyan a szülőknek, de előtte megpróbálja az igazát érvényesíteni.
Erre a nagy amerikai pszichológus behivatta az anyukát, és egy újabb tesztet csináltatott a gyerekkel. Mondjuk azt elfelejtették megmondani, hogy mi lett volna a helyes válasz. Az egészből az jött ki, hogy anyuka -szerintük - nem helyesen neveli a gyermekeket. No comment.

Zsuzsa

Szia Nóra!
Ezzel a hozzászólással kellett volna kezdened!
Tudod, így még irigyellek is, és tök jó lenne, ha még sok anya ilyen lenne a gyerekeivel!
De minket se bánts, kérlek!

Én személy szerint várom konkrét tanácsaidat az olyan esetekkel kapcsolatban, amiket itt leírunk a topikban, és sajnos a mi esetünkben csattan a popsi.
Bevallom, sokszor tényleg nem sok foganatja van, de néha úgy érezzük, igen.
Jó ötlet ezt tudatosan figyelni. Hátha jutunk valamire.
Mert mi sem MINDENÁRON ütni akarjuk a gyerkőcöt, csak van, amikor már nem látunk más megoldást (lehet, hogy ez sem az).
És ez most szerintem nem Amerika-Magyarország mérkőzés, hanem arról szól, hogy kinek milyen a gyereke. Milyen produkciókra képesek a lurkók, és mi hogyan reagálunk ezekre.
Beszélgessünk még!
Márti

Kedves Nora!
Ahhoz képest, hogy milyen gyerekcentrikusnak tartod mostani hazádat, épp most jelent meg egy kimutatás, készítette a Unicef, amely szerint az ipari országok közül az USA-ban a leggyakoribb a gyerekek bántalmazása és elhanyagolása. Mérföldekkel több gyerek sérül és hal meg ott, mint Európa "legverősebb" országaiban!
Abban egyébként egyetértünk, hogy nem célravezető a gyerek bántása, erről korábban már írtam is. De vannak helyzetek, amelyeket nem tudsz másként megoldani, illetve vannak olyan gyerekek, akikre adott szituban csak így tudsz hatni. Nagyon klassz, hogy a tieid nem ilyenek, de sokféle gyerek van. És még egy: vannak olyan szülők is, akik találhatnának, máskor esetleg találnak is jobb megoldást, de az adott szituációban éppen nem jut ez az eszükbe. A helyzet veszélyessége azonban adott pillanatban megkívánja, hogy valamit lépjenek, és még mindig jobb, ha ekkor kap a gyerek egy taslit, mint az, ami bekövetkezhetne, ha semmit nem tesznek. Mérlegelni kell. Azután el lehet gondolkozni, hogy máskor hogyan oldjam meg jobban. Ehhez kell a gyakorlat.
De ne feledjük el, hogy a vita kezdetén valami olyasmi hangzott el: ok., hogy tudjuk, a gyerekeket hogyan kell ideálisan nevelni, de ki foglalkozik ezenközben az anyák nehézségeivel? Amik szintén nem elhanyagolhatóak. Igen, van, hogy egy anya azért veszti el a kontrollját, mert őt aztán senki nem támogatja, nem védi. (Anyavédelmi törvény - ki hallott már ilyet? ) Nora, emberek vagyunk! Nem hibátlan gépek! Ezért is írunk itt egymásnak, hogy ötleteket kapjunk, hogy erőt merítsünk, hogy jobban tudjuk megoldani az éles helyzeteket. Ne támadj tehát, hanem inkább adj tanácsot!
Kíváncsi

"Azután el lehet gondolkozni, hogy máskor hogyan oldjam meg jobban. Ehhez kell a gyakorlat."

Erről jut eszembe! Ti tudtok, és ami a legfontosabb szoktatok-e bocsánatot kérni a gyerektől. Amikor utólag, lenyugodva rájöttök, hogy "De jó nagy marha voltam..., ezt másképp is megoldhattam volna..."
Én szoktam, és bevallom, ilyenkor tényleg nagyon bánt a dolog. És igazad van kiváncsi, néha az ember előbb cselekszik, mint gondolkozik, mert hirtelen azt tartja a legjobbnak.

Elmesélek egy történetet!
2 hete szülői értekezletre kellett mennem a nagy fiaméra. Szépen megszerveztem, ki vigyáz majd a kislányra, a nagyfiam már otthon volt. A középsővel megbeszéltük, hogy amelyik busszal jön haza, azzal fogok én lemenni a városba. A busznál vártam, hogy köszönhessek neki, gyerek sehol. Frászt kaptam. Előző nap az ő szülői értekezletükön mondták a tanító nénik, hogy ha nincsenek kész a leckével a gyerekek, akkor addig nem mehetnek haza. Első gondolatom az volt, hogy lekéste a buszt, mert esetleg eltökölte a lecke írás idejét. Hívom a délutános tanító nénit a mobilján, kérdezem tőle, hogy hol a Miki. Közli velem, hogy mindenki időben elment, azaz a buszt simán elérhette volna. Újabb idegeskedés. Aztán végre közben leért a busz pályaudvarra az én kisfiam meg ott áll, és várja a buszt. Első felindulásomban, eleresztettem a hangom, amikor leszálltam a buszról. Erre ő úgy megijedt, hogy elkezdett sírni. Megjegyzem én is küszködtem a sírással. Elmondta, hogy elment a játékboltba körülnézni, hogy mit vegyen a hugának születésnapjára, és lekéste a buszt. És ezután megköszönte, hogy nem egy óriási nagy pofonnal köszöntem neki. Bevallom eszembe se jutott, mert annyira ideges voltam, és úgy örültem, hogy meg van a gyerek, hogy csak na. Ez a 10 perc gyarapította a nem létező ősz hajszálaim számát.

Zsuzsa

Nora,
irigyellek, ezek szerint neked sikerült megvalósítani a Tökéletes Anyaságot. Én a magam tökéletlenségével inkább úgy látom, jobb a gyereknek, ha egy valódi ember valódi érzéseivel, reakcióival szembesítem, mintha fogcsikorgatva "csakazértisnyugodtmaradok" módon nevelem, miközben belül fortyogok a dühtől. Vagy te még dühöt sem szoktál érezni? Ha igen, hogy kommunikálod ezt a gyerek felé? És csatlakozom Mártihoz, azt már tudjuk, mit _nem_ csinálsz, most jöhet, amit viszont igen.

Márti,
bocs, de annyira röhögtem az önjellemzéseden.

Zulu

Sziasztok!

Végre megint köztetek.

Nekem is jól jönne némi tanács,mert két drága lányom igencsak próbálta feszegetni a meddig mehetek el anyánál című műsort.
Hat óra körül értünk haza autóval a városból.Gyerekek nagyon fáradtak voltak,ezért gyorsan megfürdettem őket.Eddig minden rendben volt.Közben megérkezett apa is,akivel akkor közölték 8-ra céges vacsorán a helye.Lányok az ágyban,párom a kádban és felváltva kértek valamit.Amikor kimentem a fürdőbe,a nagyobbik elkezdte szórakoztatni a kicsit.Szépen kértem feküdjön le és hagyja őt békén,mert mind a ketten kimerültek és pihenniük kéne.Erre hihetetlen hisztibe kezdett mind a két lánykám és minden próbálkozásom ellenére folytatták egészen addig,míg apukájuk ki nem tette a lábát itthonról.Az első probléma az volt,hogy fél a sötétben.Feloltottam a lámpát.A második,a hugi aludjon mellette.Egyenlőre nem megoldható,mert próbáltuk,de Mimi mindig ráfeküdt a picire.Javasoltam amig elalszanak egymás mellé fekhetnek.Megtörtént.Fél perc múlva sírás,én is azzal akarok aludni amivel ő.Nagynak odaadtam amit kért,Korinak kerestem másik macit.Ez így ment kb 50 percig,mire közöltem,hogy most már elég,tessék szépen aludni.Picur közölte:nem csicsi és kiszaladt a szobából.Mire én visszatettem a kiságyba,amit nem hagyom abba sírás követett.A nagylányom kitalálta inkább mellettem alszik ma is,mert ő nagyon szeret engem és hiányoznék neki éjszaka.Tudja,hogy én is nagyon szeretem,ezért engedjem meg.Nagy nehezen megoldódott a hiszti.Apa elindult,lefeküdtem a lányok közé a matracra és mintha varázspálcával suhintottam volna egy perc múlva elaludtak.
Szerintetek,hogy lehet elérni egy gyereknél,hogy ne ébressze fel a testvérét vagy hagyja elaludni?

linato

Linato, nem tudom!!! Nálunk az "oldjátok meg egymás közt" megy. Több-kevesebb sikerrel. De nagyon élő volt a sztori, amit leírtál!
Kív

Most elkezdek makacskodni, és visszatérek megint a kiinduló problémához. Hogy ki készíti fel (azt már tudjuk, hogy ki készíti ki ) az anyákat. Hogy honnét szerezhetnek praktikus tanácsokat, amiket be lehetne vetni a rakoncátlanokkal szemben úgy, hogy még Nora se találjon kifogást benne. Kereken kimondom, hogy senki, sehonnan! Hacsak nem olyan családban nőtt fel valaki, valami különleges szerencse folytán, ahol erre különös gondot fordítottak. Node a mai világban ki foglalkozik ezzel a gyereknevelés idején? Hiszen elegendő feladat a gyereket a munka mellett ellátni, iskoláztani, ellenőrizni, a jó erkölcsre nevelni: kinek jut eszébe még azzal is foglalkozni, hogy édes lányom, ha majd anya leszel... ki is nevettük volna a szüleinket, ha ezzel traktálnak, amikor koncertre, bulizni, barátnőzni akartunk a leginkább!
Hogy ki segít nekünk? Szerintem mi mindannyian Münchhausen bárók vagyunk, és ki fogjuk húzni magunkat a bajból a saját hajunknál fogva. Mást úgyse tehetünk.
Kíváncsi

Zulu! Azért az ugye gondoltad, hogy nem így van?!

Zsuzsa! Igen, szoktam bocsánatot kérni a gyerektől. Minden olyan esetben, mikor egy felnőttől is: véletlenül nekimegyek, megütöm, megkarmolom, de akkor is, ha igazságtalanul vádoltam valamivel, és kiderült, hogy nem igaz. No és akkor, amikor a kelleténél hevesebb voltam. De csak mikor tényleg hevesebb voltam a kelleténél. Mert amikor úgy érzem, hogy tényleg megérdemelte, nem csinálok magamból paprikajancsit. Ilyenkor inkább lehiggadva elmagyarázom neki, hogy sajnos nem tudtam már mást tenni, muszáj volt ennyire ordítanom, mert nagyon feldühített az engedetlenségével.

Kiváncsi! Honnét szezzen praktikus tanácsokat? Hát innen a Babanetről pl.! Vagyis majd mi anyák támogatjuk egymást! Néha annyira bosszantóan gyerekcentrikus minden, hogy szerintem már ezen felkapjuk a vizet. Ha probléma van a gyerekkel (mondjuk kamasszal), a szakember rögtön a szülőt veszi elő. Persze nagy százalékban igaza is van, de ez olyan rossz érzés egy szülőnek. Az ő gyereke a szakember szerint tökéletes, csak ő cs...te el valahol. Mi ez, ha nem az anyai önérzet sárba tiprása??? Hogyan fog ezentúl a szülő önállóan megoldani egy problémát, ha ezt sulykolják belé: tökéletlen vaggy, a gyereked hibái, a te hibáid!
Még ha így is van, nem kellene ezt MÁSKÉPP kommunikálni?
Márti

T-Márti!
Szerintem ráadásul nem is igaz! A gyerek nem a szülő folytatása, hanem önálló személyiség. Különösen kamaszkorban már számtalan dolog miatt neki kell(ene) vállalnia a felelősséget. A szülő terelgeti a helyes útra a gyereket, és ha arról nagyon letéved*, biztosan hibás ő is, de kisebb félrelépések - kíváncsisága, tökéletlensége, ember mivolta miatt - nagyon gyakran a gyerek számlájára írandók. Nem lehetünk ott minden lépésénél és nem csak mi hatunk a gyerekre. Örökletes tényezők? Ki tudja, hányadíziglen hordozunk jó és rossz tulajdonságokat? Környezeti hatások? Nem csak az anya felelős mindenért! Látja az a gyerek az apát is, számtalan rokont is, nem is beszélve a tágabb környezetről.
Á, akkkora marhaság ez a vádaskodás!
*Az olyan esetekben, mint szenvedélybetegségek kialakulása, én is a szülőt hibáztatom, mert nem alakította ki azt a kötődést és érzelmi biztonságot, ami megvédené a gyereket a bódulat gyakori igényétől.

Beababa Zsuzsa! Én is kérek bocsánatot a gyerekeimtől, rendszeresen. De éppúgy, mint T-Márti mondta, ha valóban úgy érzem, hogy én lőttem túl a célon. Mert vannak helyzetek, amikor a gyerek feszítette túl a húrt, és ezt nagyon jól tudja. Ha meg nem tudja, meg kell neki tanítani, hogy átlépett egy határt.

Egyébként ha már itt tartunk, tényleg kell gyakorlat is ahhoz, hogy az ember ne csapkodja a gyerekeit! Én pl. a kicsiket már soha nem bántom, mert azt már elég jól tudom, hogyan kerülhető el. De a nagyok, amikor pimaszok, de olyan szinten, olyan sértően és galádul (ritkán, de azért előfordul ), hát én akkor veszítem el a kontrollt. Na nekem ezt kell még megtanulnom, hogy ilyenkor mit tegyek. Várom a jó ötleteket!

Kíváncsi

Linato!

Nem tudom, hogy lehet megoldani, nálunk egy 4,5 éves és egy 15 hónapos alszik egy szobában.
Egy darabig nagyon ment, hogy szépen egyszerre mennek aludni, villanyoltás, alvás. Viszont mostanában elkezdödött, hogy a nagy még nem alszik el rögtön, és piszkálja a kicsit (meg beszél, nem bir csöndben maradni), aki erre kitalálja, hogy kimászik az ágyból és kijön a szobából, na innentöl kezdve már nem lehet visszarakni olyan simán, mint elöször, mert megy az orditás. Két napja 1,5 órába telt, mig sikerült ágyba rakni (1/2 10, persze eddigre a nagy már rég aludt, mi meg teljesen kivoltunk), aztán hajnali 1/2 5-kor megint az ágyunkban kötött ki.
Ezt megelözendö ma éjszaka azt csináltuk, hogy a nagyobbat elvitte apja aludni, és a kicsit csak akkor, amikor már a nagy elaludt (addig a kicsi is kiélhette esti anyázási vágyát (összebújtunk)). És igy 1/2 9-kor már mindkettö ágyban volt, a kicsi elsöre, egy hang nélkül lefeküdt és reggel 1/4 7-kor ébredt csak...

Nóra!

Ne haragudj, de pl. azt nevezed gyerek- és családcentrikusságnak, hogy a szülés után a mama mindössze 6 hetet lehet othon a csemetéjével, aztán mehet vissza dolgozni?
Mert akkor maradok a kevésbé családcentrikus Magyarországnál... De valaki irta, hogy ez nem Am-Mo csata.
És még mindig nagyon szeretném megtudni, hogy te mit csináltál volna a helyemben, amikor készakarva (már többször megbeszéltük) még mindig rongálja a szomszéd házát? Vagy ezt demokratikusan el kellene néznem? És még 3-4-5-ödször is megbeszélni?
És azt sem hiszem, hogy a gyerek csak azért mondhat csúnya dolgokat, mert a szülötöl hallotta, tehát nem feltétlenül nevelés kérdése. Az viszont egyértelmüen az, ahogyan egy ilyen helyzetben reagál.

Visszaütsz vagy szólsz a felnöttnek:
Van itt okos válasz???? Mert szerintem egyik sem. 1. ha testvérekröl van szó, akkor ugye testvérvitába amugy sem jó beleszólni 2. másik gyerek meg nem árulkodunk. Visszaütni nem kéne. Akkot mit is kellett volna mondania???

Kiváncsi!

Ki késziti fel az anyákat? Szerintem valamennyire a példa. A rossz és jó egyaránt. Ezt szeretném majd csinálni, azt nem, ha gyerekem lesz.
De ugye aztán jön az utód, és ott állsz gyönyörü álmokkal a valóság közepén. Na igen, itt már tényleg nincs semmi olyan, ahonnan tanácsokat kaphatna (vagy ha kap is, lehet, hogy nincs benne köszönet, és az anyuka, hacsak nincs tényleg szilárd elképzelése, akkor az elsö idökben alaposan összezavarodhat a pro és kontra tanácsok között).

Beszti

Nora,
a fenékre csapás, mint gondolom már érzed, jelképes értékű. Sokszor játsziból nagyobbat csap az apjuk a popsira. Ha vmit elértem vele, akkor azt, hogy a lurkó tudja, most túlment minden határon, és abbahagyja a rosszalkodást. Mert abbahagyja: először is hirtelen belezuttyan a nyakába a felismerés, aztán pedig a nyugodt hangú fejmosás. Amikor ezredszer is elmondja anyuci drága, hogy miért is nem szabad és megpróbálom rádöbbenteni cselekedete helytelenségére. Na ezek után, mivel még nincs 3 éves, a rövid távú memóriáját dobja be a kölök, és lehet, hogy másnap, vagy később, de ugyanúgy megteszi azt a rosszat. De ha nem alakítom ki a veszélyérzetét, akkor nem fogja tudni, hogy az autó "nagy bibit csinál". Én pl., nem tudom ti hogy vagytok vele, de a játszón mellettük vagyok mindig. Ha leesnek, akkor csak tompítok, sosem kapom el őket, hogy megérezzék, nem tréfa leesni a mászókáról. Na valahogy így vagyok a popsira csapással is. De pl. hallottam már arról is, hogy vki azért adott pacsit a popóra, mert a gyerek bekakilt. Na, ilyet sosem tennék! Nem lelki sérülést szándékozok okozni, hanem figyelemfelhívásként használom. Ált. ugyanazon, vagy hasonló szituban, mint ahogy már írtam is, ha önmagát, vagy másokat veszélyeztet, bánt. Az is érdekes, hogy igazából azóta "kell" a popsira csapkodást játszani, amióta van kit veszélyeztetni. Vagyis amióta az öccse megszületett. Előtte sosem kapott Sára egyetlen pacsit sem, és mégis bántotta a kicsit! Sőt, amikor Máté kicsit nagyobb lett, elkezdte rugdosni! És azt is gondolhatjátok, hogy nem szoktam harapdálni a gyerekeimet, ők mégis harapnak! Tehát nem mindig a szülőt utánozzák, máshonnan is átvesznek magatartásformákat.

A te gyerekeid sosem bántják egymást? Mekkora a korkülönbség közöttük?

Zsuzsa, a bocsánatkérést Márti leírta helyettem is.

Kíváncsi,
prktikus tanácsokat olvasgathatsz az anyáknak szánt újságokban. Az a jó bennük, hogy hónapról hónapra más véleményű cikkeket írnak, így abszolút testreszabható a dolog.

És azt hiszem az Apáknak kell(ene) foglalkoznia a kiborult anyáikkal. Nálunk valahogy úgy jön ki, hogy az esetek 95%-ban, ha egyikünk teljesen kimerül mind szellemileg, mind fizikailag, ettől ingerültebb lesz, mint tudjuk fáradtan nehezebb elviselni két rajtad ugráló kiáltásgombolyagot, na ilyenkor a másik higgadt, nyugodt tud lenni, bekapcsolja a tartalékenergiáit és megoldja a gubancot. A fennálló 5%-ban pedig leheveredünk és vagy a már említett lófejrázást alkalmazom, vagy beindul a fásult szülő üzemmód.
De félre a tréfát, erre lennének a nagyszülők és az apák. Hogy anya is ki tudjon néha kapcsolódni.

Ezen segíthetne még a generációk együttélése is, de mint tudjuk mára sikerült kiharcolni, hogy a gyerekek önállósodjanak. Nomeg egy 60nm-es panelben viszonylag nehezen lenne megoldható 8-10 ember együttélése.

Solya

dr,
hogy megnyugtassalak (de főleg azért, hogy a lányokat megnyugtassam), az én gyerekem nem Asperger szindrómás. Egyáltalán nem illenek rá a szimptómák, nemhogy teljes mértékben, de még egyetlen egy se! Bár lehet, hogy ez téged inkább kiábrándít
Amikor azt írtam, hogy a gyerek nem beszél, az alatt azt értettem, hogy nem formál magyar mondatokat! Különben iszonyú sokat beszél, a maga nyelvén, amelynek szókincsét napról napra bővíti, csak nekem jó kis feladat lefordítani magyarra. Mér, te mit gondoltál, csak ül némán, időnként félórás bőgésekkel tarkítva? Az ész megáll, szerinted akkor az a gyerek, amelyik nem jár, tolókocsis?
Egyébként minden gyerekem későn tanult meg beszélni, ez egy ilyen család. Degenerált. Ha utána olvasgatsz, hogy miket szoktunk még csinálni, magad is megláthatod. Szakértőkém, találj még nekünk néhány jó kis ijesztő betegséget!!!
Kíváncsi

Annyi mindent írtatok, hogy rendszerezve képtelen volnék hozzászólni, így csak, ami eszembe jut: igaz, nem ismerem Amerikát, de nem nehéz ott sok bántalmazott gyereket találni, ha egyszer sokan vannak. Logikusnak tűnik, hogy sok ember közül sok a homokos, a hajlékltalan, a bombázó, az akármilyen. A 6 hetes gyes: feltételezem, hogy az apák fizetése elég a családnak, nem szorulnak arra, hogy anya fejvesztve rohanjon vissza dolgozni, csakúgy, mint a legtöbb jóléti ny-eu-i országban. Németországban pl. azok a gyerekek, akikkel dolgoztunk, mind egykeresős családban élnek, ráadásul egy mozg.sérült gyerek az összes terápiával együtt sokkal többe kerül, mint egy ép, és a biztosító nem mindent fizet. Szerintem a családcentrikusság ott kezdődik, hogy elég fizetést adjunk annak, aki a családot eltartja, így valaki otthon is maradthat htb-nek, amíg ezt a család igényli. És ettől még belefér egy-két autó, nyaralás, stb, a költségvetésbe.
Nem értek egyet azzal, hogy gúnyolódtok azon, aki nyugodt tud maradni, és álarcnak, hazugnak érzitek ezt. Az én környezetem pontosan tudja, hogy kb. egy perc alatt tud elszállni az agyam, ha valami hülyeséget tapasztalok, és mégis, amikor a gyerekeimről van szó, ez eltűnik. Nem esik nehezemre nyugodtnak maradni, mert nem vált ki belőlem ingerültséget az, amitől más(akár a férjem is) a plafonon van. És ettől még a gyerek messze nem gondolja, hogy tökéletes vagyok, mert nem is, látja a hibáimat egyéb téren, nem lesz frusztrált miattam, viszont ő is kiegyensúlyozott. És épp azért nem hisztis velem, mert én sem vagyok vele hisztis. És ez nem színjáték.
A pszichológusos témához: azt gondolom, ha valakinek rossz a szeme, szemészhez megy, semmi ciki, ha pszichés baja van, arra is van segítség. Egy (kis)gyerek nem érzi ezt kínosnak, egész addig, míg belé nem táplálják. Most is a szakmámra hivatkoznék: sok szülő nem veszi észre, hogy valami nem ok. a gyerekkel. Vagy áltatja magát, vagy egyszerűen csak nem ért hozzá, azért nem látja. Ettől még a probléma létezhet.
Nagyon sz.r érzés néhány év távlatából visszagondolni, hogy "basszus, ha akkor megmutatom szakembernek, akkor most nem itt tartunk". Mindenki oda és akkor viszi a gyerekét, ahova akarja, de a figyelmeztetés mögött nem a rossz szándékot kell keresni. Nem kell gúnyolódni, nem kell a névtelenséget felhánytorgatni, elég pusztán a mondandóra figyelni, és, ha van benne igazság, akkor elgondolkodni rajta, ha nincs, akkor max. megköszönni, hogy így ismeretlenül is odafigyelt valaki.

Juli,
ne gondold, hogy bántani akatunk (akartam) azért vkit, mert nyugodt tud maradni. Az esetek többségében, úgy érzem én is meg tudom őrizni a hidegvéremet. DE, azt nagyon nehéz elképzelni egy temperamentumos embernek, hogy van olyan, akinek sosem száll el az agya. Nekem igenis le kell ereszteni néha a fáradtgőzt. Erre pl. teljesen megfelel a nyelvórám, ahol kikapcsolok. És hazafelé szárnyalok, mert már nagyon hiányoznak az ördögfiókáim. De nem egy ember mondta már, hogy két ilyen örökösen rohangáló, hangoskodó apróság őt az őrületbe kergetné, és nem érti, hogy nem vagyok még hibbant én is.

Pszichológus: nagyon sokan nem csak cikinek érzik a pszichológus segítségét kérni, hanem nem is tudják, vagy éppen nem akaják tudomásul venni, mikor kell igénybe venni. (Itt persze nem kíváncsira gondolok, mert feltételezem róla, hogy észrevenné, ha Asperger szindrómája lenne Bencének.) És itt bármilyen problémáról beszélhetünk. Találkoztam olyan anyukával, akinek a kb. 10 hónapos fia még nem csinált semmit és miután a gyerekorvosuk azt mondta várjanak, csak későn fejlődik, a gyerek későn került korai fejlesztésre, pedig még a vak is látta rajta, hogy BAJ van! Az orvos, a szakember altatta el a szülőket! Akik pedig érezték, hogy nincs minden rendben. DE nem tudták, hova is fordljanak. A gyerekorvost megkerülve viszonylag nehéz, neurológushoz is kell beutaló... És ha a közvetlen környezetedben nem volt rá példa, vagy nem vagy elég éber, óvatos, kíváncsi, akkor így járhatsz. Tudod, azt nem értem, hogy ilyenkor hol a védőnő, a gyerekorvos miért altat, amikor neki a záróból kellene tudnia, hogy baj volt a szülésnél, hol a szülész, akinél megszületett az a baba, és hol vannak a csecsemősök, a kórházi védőnő, az újszülöttgyógyász, az ortopédorvos és sorolhatnám azokat a szakmabelieket, akik látták/látják a gyerekeket és mégsem küldik tovább őket! Addig, amíg pl. vkinek egy orvos szava szent, és belenyugszik a "zakvéleményébe", nem tud mit tenni az anya. És ha egy ilyen esetre kap névtelen figyelmeztetést, akkor rögtön elutastó választ fog adni, akárki legyen is az illető. Mert nekem senki ne adjon tanácsokat, amíg jöttment! Hiába nem ismerlek benneteket, tudom nagyjából merre éltek, mit csináltok, él bennem egy kép rólatok. Mint mindannyiunkban. Nagyjából ismerjük a másik nyűgjeit, így könnyebb elfogadni a véleményedet, mintha névtelenül, szó szerint a semmiből iderittyent vki egy tanácsot, ami ráadásul még döbbentő is.


Na most jól offoltam a topicot. Bocsi!

Solya

Solya!
"Azt hiszem az apáknak kellene foglalkozniuk az anyákkal." "...generációk együttélése."
Na ez nincs meg nálunk.
Apa egész héten látástól Mikulásig dolgozik, és igaz, hogy átveszi este a gyereket a fürdetés erejéig, de milyen idegállapotban! Hulla fáradt, és sokszor ideges ő is.
Anyukám meghalt, apukám 200 km-re él, barátnőm úgyszintén, anyósomék 50-re. De együttélni nem is tudnék anyósomékkal. Nincs harag, csak semmi bensőséges viszony nics köztünk. Szóval nagyon magam vagyok. Bár most találtam egy kedves bébiszittert, de hát őrá meg nem tudok még mindent rábízni, és nem is akarok. Szóval az csak alkalmi és rövid idejű segítség.
A GYES sem túl sok, néha a pénzkérdés is bosszant.
Ilyen helyzetben azt hiszem gyakrabban begőzöl az ember.

Tuti, hogy van is valami bajom, mert ma majdnem sírva fakadtam az Okmányirodában. Lejárt a jogsim. Az orvosnál 3. nekifutásra sikerült elintéznem a papírt. Ma az Okmányirodában még sorszámot sem kaptam. És azzal sem tudtak vigasztalni, hogy bármelyik másik napon kapni fogok, ha csak ezekben az időpontokban tudok menni. (Engem a gyerek napirendje köt, a bébiszitter pénzbe kerül stb.) És a falon ott lógott a Minőségpolitikáról szóló öndicséret... Hányingerem lett tőle.
Nem tudom, hogy oldom meg, de valószínűleg megint a túlterhelt apuka kap egy plusz feladatot.

Egy elkeseredett Márti

Lányok, azért megnyugtató, hogy nem csak engem bosszant a kisfiam. A legszomorúbb, hogy kívülről szemlélve többnyire semmi rosszat nem csinál, mégis idegesít. Ha más szülőt látok ilyenen bosszankodni, magam is megmosolygom. És mégis! Közben állandó lelkifurdalás gyötör, hogy miért nem szeretem, fogadom el jobban? Talán maximalista vagyok vele, tudat alatt tökéletesnek szeretném tudni? Vagy csak fáradt vagyok? Ha jó napom van, pihentebb vagyok, akkor jóval tovább bírom, csak szépen figyelmeztetem, ha veszélyes dolgot művel, aztán kezdek fáradni, kiabálok, és a végén oda is csapok. Pedig az elveim Noráéhoz lennének hasonlók, szerintem is nagyon csúnya dolog megütni egy kisgyereket. De hogy lehet ezt megvalósítani? Én is mindent megbeszélek vele, liberális vagyok, és mégis határtalanul fel tud bosszantani. Legtöbbnyire ilyenkor figyelmeztetem, hogy bosszant, és jó lenne, ha abbahagyná, mert rossz vége lesz, fel fogok dühödni. Hála Istennek, ez gyakran működik, és jobb belátásra tér. Azonban én mindig bocsánatot kérek, ha igazságtalanul bántottam, akár szóval is, és már ő is kezd így tenni. "Béküljünk ki", "többet nem csinálom". (3,5 éves) Úgy érzem, hogy ha lazább lennék, nem izgulnék mindenen annyit, akkor jóval kevesebb konfliktusunk lenne. A helyzetet fokozza, hogy férjem még maximalistább, ráadásul őt szigorúbban is nevelték, mint engem, a mintája is más, és sokszor azt sem akarja megengedni, ami szerintem ártalmatlan dolog. Szóval így. Gyuzsu, egyszer szívesen találkoznék a nagyfiaddal, hasonló lehet az enyémhez. Klára

Sziasztok!

Ugyan részletekben, de végigolvastam a topikot. Csak már annyi volt a hozzászólás, hogy nem is tudom, mire is reagáljak!

A "hozzáértők" jótanácsaival kapcsolatosan nekem is van egy édes történetem: hazahoztuk Bencét a kórházból születése után, járt nálunk a gyerekdoki, majd megérkezett a védőnő, aki ráadásul nem is a miénk volt, csak akihez mi tartozunk, takarítás közben dobott egy hátast a zongoráról, és eltörte vmilyét. Védő néni vetett egy laza pillantást a gyerekre, megkérdezte jól vagyok-e, majd még megkérdezte azt is, hogy sokat öltögeti-e a gyerek a nyelvét, mert hogy látta. Mondtuk neki, hogy ja előfordul. Aztán ennyiben is maradt a dolog. Rá pár órára kezdtünk csak el gondolkodni apával, hogy ezt most miért is kérdezte? Fel is hívtuk, mire közölte, erről ő nem mondana sokat, de ez általában vmilyen súlyos idegrendszeri fejlődési rendellenesség jele, de kérdezzük inkább a gyerekorvost. És netten letette a telefont. Pánik, sírógörcs, apa telefonál a doki néninek. Doki néni meg halál ideges lett, hogy hogyan mondhat ilyet egy védőnő, főleg kezdő szülőknek (első gyerek és ugye nem volt egy hetes sem...), és különben is, ő megvizsgálta, ez a gyerek tök egészséges. Na hát a végére kiderült, hogy a szentem akkor öltögette a nyelvét, amikor éhes volt, plusz ezen felül még a nyelve is le volt nőve. Na de azt a pár óra aggódást nem felejtem el amit akkor a nagytudású védőnő okozott nekem.

Nevelési elvekkel kapcsolatosan: a páromat és engem egymással teljesen ellenkező módon neveltek a szüleink. A páromat 14 éves korától anyós egyedül nevelte (papa meghalt). Az ő elve az volt, gyereket nem verni, nem kiabálni vele, mindent megadni neki, hiszen csak gyerek, + ezen felül anyósnak oly sanyarú gyerekkora volt (képzeljétek, szegénynek az anyukája dolgozott, és ők egyedül voltak otthon, nekik kellett az ebédet megmelegíteni stb...stb...), hogy ilyet ő a saját fiacskájának nem akart. Na ennek az eredménye a következő: kicsi fia, abban a pillanatban, hogy ő lett az egyedüli családfenntartó, először diszkréten, majd durvábban elkezdett iszogatni. Egy darabig csak néztem, tűrtem, majd egy nap közöltem vele, én megértem, hogy az élet most nagy terhet rakott a vállára, hisz egy családot kell eltartania, de talán ha abbahagyná az ivást, ellenkező esetben én gyerekestől megyek.....Ugyanis amíg nem találkozott velem, anyuci mindent fizetett, eltartotta stb. de amint neki kellett volna ezt megtenni, összeroppant! Sajnos ő nem bírt megbírkozni a kihívásokkal...Hál istennek, mostanra nem kis segítséggel összeszedte magát, de féltem nagyon, hogy valódi kocsmázós alkoholista lesz belőle!!!!

Én ezzel ellentétben, igenis kaptam atyai pofonokat, amik ott abban a pillanatban igen rosszul estek,és meg kellett dolgoznom bizonyos dolgokért, de: tisztelem és becsülöm a szüleimet, akiknek mind mai napig szívesen veszem a tanácsát, és nagyon szeretem őket! Ja, és nem rettenek meg egynéhány kihívástól sem, mert tanultam némi fegyelmet otthon!

Egyenlőre ennyi volt ami eszembe jutott, talán még annyi, hogy kedves Nóra, ne itélj el elsőre embereket, itt valóban többnyire mindenki a hibáiról beszél, talán azért mert azokra keres megoldást, hisz ha vmit jól csinálunk, azzal nem dicsekszünk, illetve azt nem is akarjuk megváltoztatni!

Süti

Sziasztok!
Most jövök a Babaszoba.huról, ahol egy psziológus chatel.
Rákérdeztem a popsira verésre, veszélyhelyzetben figyelemfelkeltésnek jó-e. Azt mondta nem. Szóval a lényeg, hogy próbáljunk meg egymásnak erőt adni. De mi van, ha nem tudom megmagyarázni neki, ha nemérti meg, hogy amit csinált veszélyes? Mi van, ha akkor is kiszalad a kocsi elé, ha én nem vagyok ott, a jó reflexeim sem, csak az egyik Mama? Akkor? Akkor utána már nem tudom neki sosem megmagyarázni...

Süti!
Bocs OFF-olok egy kicsit.
Hol laktok a XV. kerben? Anyósomék utcájában 2 kocsma is van, foglalkozásnak meg korcsmárosnét jelölted meg a profilodban.

Bocsi! ON

Zsuzsa