Csáky, az autista gyerekek általában nem oktatják ki a homeopatát, asszem, ha beszélnek sem.
Amúgy nekem a férjem volt állítólag ilyen kicsinek, tudálékos, komoly elõadásokat tartott három évesen nagyon komoly dolgokról, .... Padban nem ült meg késõbb a suliban, mindenre kiabálta a választ. Viszonylag normális ember lett belõle.
Kata, nálunk sem élmény sorbaállni, általában az öreg néniknek kérféle reagálásuk van rá, az egyik ronda sanda pillantások, mi a baj (ezt jó hangosan), aztán egyre rondább pillantások rám, vagy pont az ellentetje: milyen tündéri gyerek, segítesz a mamának, milyen gyönyörû gyerek.
Meg lehet szokni, de volt idõszak, amikor mindkettõ zavart.
Az a gond ezzel, bármelyik gyerek tud nyûgös, kerge, rossz lenni, én a sajátomnak egy csomó dolgáról nem tudom, normális vagy az állapotából ered. A bölcsiben ha hisztizett, hasra vágta magát, mert nem teljesült a kivánsága, azt mondták rohama van, ha a Pistike csinálta ugyanezt, akkor neki dackorszaka volt. Ezt a részét ki is nõtte. Amíg oviban, suliban nem jelzik, nem érdemes nagy ügyet csinálni, mert vagy begyógyszerezik, vagy minél hülyébb tanácsokat fognak adni, és eygre rosszabb lesz. Ha nagyobb gond van mégis, olyan gyermekpszichiátert kell keresni, aki az ellátás részéhez is ért, pl. sulikról tud, egyéb nem gyógyszeres terápiákat ismer. A nev tanokat, szakértõiket, egyebeket csak akkor, ha nagyon muszáj, bár ahova mi tartozunk, még normálisnak mondhatóak, de ezektõl a hivatalos helyektõl még egy épkézláb tanácsot nem kaptam. És attól tartok, ez más esetekben sem sokkal jobb.
Tényleg az indigó és a fimóta az különbözõ vagy azonos kategória?