Új privát üzeneted érkezett!

kimaradt, hogy az ujjadra is teheted, azt nyalogassa le

KNA felesege,
en spec. fraszt kapnek attol a dokitol, aki nem beszelne le valakit, hogy egy egyhonapos gyereknek epret adjon. Az en lanykamnak gyermekkori ekcemaja van/volt, rengeteget kinlodtunk vele. Csak az mondhat olyat, hogy "vagy lesz kiütése vagy nem", akinek meg sose viszketett egy ilyen kiutes. Felnottkent is pokoli dolog, nem pedig egy magatehetetlen, koordinalt mozgasra /vakarodzasKép/ es kommunikaciora meg keptelen, csak sirni biro csecsemonel. Nem tudom ugyan, mennyi idos a dokid, de az szamomra nem erv, hogy megtette a sajat gyerekevel is, amit tanacsol. Ugy velem, nem feltetlen pozitiv, ha valaki nem halad a korral es ugyanazt vallja, amit mondjuk 20 eve vallottak, akar gyerekneveles, akar taplalkozastudomany teren.
Ezzel nem vitatkozni akartam, csak nem birtam megallni, hogy ne mondjam el az ellenerzeseimetKép

-Afonya
afonya
 
 


Áfonya,

gondoltam, hogy frászt kapnál:-) Egyébként éppen, hogy halad a korral, a 70-es években volt divat az általatok is vallott etetési metódus. Csak akkor nem hat hónapos, hanem hat hetes korban kezdték a hozzátáplálást, ezért akkor valóban volt értelme ezeknek a szabályoknak.

Az eperre visszatérve, a mondandóm lényege az volt, hogy ha valaki allegiás valamileny ételre, akkor mindegy mennyi idõsen adod neki, mindenképpen lesz kiütése.

Jó éjt
KNA felesége
KNA felesége
 


Kalinta!

En is belekotrok a kisujjammal a azajab, es egyszer mar volt, hogy fejjel legfele logattam (ezt olvastam valahol), eddig ez igy megoldotta a problemat.

Brokkoli!

Szerintem ne keseregj, majd rakap az uj dolgokra, hagyjatok ki 1-2 nap szunetet, utana ujbol probalkozzatok. De azert a 3-4 nap kaki nelkul mar szerintem sok, esetleg baba glicerines kuppal probalkozhatnatok. Egyebkent regebben volt egy idoszak, amikor Emese addig nem akart enni, amig nem kakilt (ugy latszik erezte, hogy tele van...)

ISMERETLEN!

A CSEPPET SEM KREATIV AGYADDAL KITALALHATNAL MAGADNAK VALAMILYEN SAJAT NEVET, MEG A SAJAT CSEMETED KEPET IS ALARAKHATNAD (MAR HA VAN), MERT A KATKAMANO ALTALAM MAR FOGLALT. KAR A GOZERT, UGYSEM TUDSZ UGY BEJELENTKEZNI MINT EN. HA-HA-HA... NAGYON GYENGE PROBALKOZAS...

Bocsi a tobbiektol!

Kati
katkamano
 
 

 
 

Hahó,
én itt eddig csak olvasgattam - Cicóka még nincs öt hónapos.

Brokkoli,
szerintem próbáld ki a banánt. Igaz, egyszer Ibolynál olvastam, hogy allergizálhat az is, de azóta sehol máshol, és Iboly sem rendelkezett biztos tapasztalattal a dologról (akkor még). Én biztosan megpróbálnám (persze attól még neked nem muszáj), mert az jó édes, és sok baba szereti - ahogy látod, itt is. Hátha Zsófinak tetszik, szerintem még talán az áll a legközelebb a gyümik közül ízben az anyatejhez Kép (Cicóka mondjuk a banánt megnyalta már egyszer az enyémbõl, és ha rajta múlik, megette volna az egészet, igaz, már közel volt a kajaidõ, kezdett éhes lenni - nem hagytam neki, ki volt akadva...)

Üdv
Kriszi
Kriszi
 


Irtam egy kisregenyt, de aztan jott a postas, s kozben meggondoltam magamKép Egy a lenyeg: szerintem meg nem mindegy, mikor adod neki, az o emesztorendszeruk is eppugy fejlodik, mint barmi masuk. Mivel en is ekcemas vagyok, a gyerekemet probalom megkimelni a felesleges kockazattol. Ennyi. Es akkor a parbeszed reszemrol lezarva, vissza az eredeti celjahoz, segiteni egymasnak.

-Afonya
afonya
 
 


Áfonya!
Valamilyen oknál fogva sok anya az étel-allergiától való rettegést helyezi a baba táplálás középpontjába (nem kis része van ebben néhány oszlopos babanetesnek is). És érdekes módon nem általában az allergizáló környezeti hatásokat zárjátok ki, csak az élelmiszerekkel kapcsolatosakat.
Áfonya, nálatok van szõnyeg a lakásban? Ha van parketta szögelt, vagy ragasztott?
Központi vagy vizes porszívót használtok?
Ha van kertetek kizárólag allergia mentes speciálisan összeválogatott növényekkel ültetted be?
Milyen mosószereket, tisztítószereket, mosogatószereket használtok?
Milyen pelenkát használsz, milyen fürdetõszereket, milyen krémeket?
Milyen a csapvíz nálatok? Mikor ellenõriztetted utoljára a bakterológiai jellemzõit? Milyen vízlágyítót, és víztiztítót használsz?
Mennyi állandóan mûködö elektromos berendezést használtok, és ezért megy-e rendszeresen ionizáló a lakásban?
Milyen állatok vannak a lakásban, a környezetetekben, a környéken?
Ezek azok a fontos kérdések, melyeket egy anti-allergén környezet és életforma kialakításakor alapból föl kell tenni!

Séf
(Most egy kicsit eltávolodva a hivatásától)
Séf
 


SéfKép
Tetelesen valaszoljak avagy jo lesz globalisan is? A kajara odafigyeles nem penzkerdes, igy ez igen egyszeruen megoldhato. A tobbiben a tolem telheto, kompromisszumos megoldast valasztom. Pl. parkettas a szoba, olyan osszeutott szalagparketta, nem ragasztott, utolag nem lakkozott. Szine erdekel?Kép Kertunk sajna nincs, de ha lenne, biztos figyelnek a viragokra, mert en csak Zyrteccel elem tul a nyarat. Bar tippem szerint nem is lennenek viragok, mivel se idom, se szakertelmem hozzajuk, egy jo nagy fuves elokerttel beerem, bogracsallvannyal, grillsutovelKép.
Mosogatni erosebb vegyszerekkel csak gumikesztyuben birok, igy gondolhatod, hogy erre is odafigyelek. Furdetoszerek, kenocsok gyogyszertariak, szuleteskor kapott ajandekolajok meg most is megbontatlanok. Furdeni kezdetben 2-3-4 naponta furdettem /sokak megrokonyodesereKép/, mert kiszaritotta a kis boret. Mi van meg? Még panelban lakom, allatokat elvbol nem tartanek, de elsodleges erv az allatok szemszoge, nem lehet jo nekik ekkora helyen bezarva elni.
Ezek a penz nelkuli dolgok. Parologtatas egy szobaszokokut, ill. csereptal altal megoldva, ionizalot tulzasnak erzem, az araval egyutt. Iszonyuan poros a lakas az allando szelloztetes miatt, erre keresema megoldast, otleteket szivesen fogadokKép Nagyjabol ennyi.

Az ugyesen beszurt megjegyzeseitek nem tetszenek /"a gyermekorvosunktól itt a Babaneten az anyukákat frász kerülgetné", "nem kis része van ebben néhány oszlopos babanetesnek is"/, nem szeretem az ilyen vitatkozasi stilust, szemelyeskedest, ezert inkabb ugorjunk, az allergiara egyebkent is van kulon topic. Ez a hozzataplalasrol szol.
afonya
 
 


Hali!

Brokkoli!

Ha nem fogad el semmit semmi baj! Ha jól tudom még nincs 6 hónaposKép (1 hétKép) Hagyjál kicsi szünetet, akár több napot és próbáld újra. Akár úgy is, hogy amikor te ebédelsz a tányérodra raksz a neki szánt ételbõl és azt adod. Hátha úgy jobban esik neki. Vagy csak egyszerüen még nem akarja, és ezzel sincs semmi baj, ne aggódj!Kép Ösztön lények, tudják mikor mire és mennyi tápanyagra van szükségük (sárga újszülött és beteg babák kivételek minden esetben). Nagyon sok olyan baba van aki még 7 hónaposan se fogad el semmi pépeset. Szóval kis szünet, akár 1 hét és jöhet az újra próbálkozás. Kicsi fiam pl már 5 és fél hónaposan jelezte, hogy neki kell a más kajcsi is. Azóta sem eszik teljes adagokat, kivéve a banánt, abból képes 2-öt is megenni, de csak ha kézzel adagolom nekiKép Jaa! A banánnal légy nagyon óvatos mert iszonyúan megofogja a székletet! Az alma is székrekedést tud okozni az arra hajlamos babáknál. Amikor a fiam banánt evett akkor utána tuti glicerines kúpot kellett adnom nekiKép Azóta persze bátrabban adok neki banánt amióta 2x eszik egy nap szilárdat. Délben gyümi, vacsira pedig zöldségek, lehetõleg olyan ami széklet lazító és még így is keményet kakál, de már "simán" kijön.

SéfKép
Összetett kérdéseid nagyon találóakKép Ezek szerint ha van sok berendezés, szõnyeg, állat, miegymás akkor itassam pl a 7 hónaposat bolti tehéntejjel? Tudom, hogy a kérdésed elvileg nem nekem szólt, de ezt nagyon érdekel...

puszi
sasha

Kép
sasha
 
 


Brokkoli!

Ne izgulj, majd megjön a kedve.Kép
Aaron fiam nyomban nagyon akart enni, Rebecca pedig kb.masfel-ket hete kezdett el kimondottan erdeklödni a kajak irant. Ö 23.an lesz 10 honapos. Ma is ebedre kevesebbet evett (szopas utan) mint egy mokkas csesze. De azert mar többet is szokott enni.
En nagyon elveztem, hogy meg nem kell neki rendszeresen kajat adni, a cicin kivül. Milyen kenyelmes!!! en ugy csinaltam, hogy 2-3 napig kinaltam naponta egyszer valami ennivaloval aztan 2-3 napig nem (csak cici). Ez gyakran igy jött ki, nem igy terveztem.

Rebivel is kakiproblemakkal küzdünk, amig csak cicizett, nem volt problema. Az öszi az jo hatassal szokott lenni...meg alitolag az alma akkor fog, ha mar megbarnult. Ha meg fris szine van, akkor az is OK.
A nyers (freissen preselt) repale az szabalyozza a szekletet. MArmint az allagat: ha hasmeneses a baba akkor süriti es ha szekrekedeses akkor lazitja. Rebi imadja. Ennek kedveert tanult meg ket nappal ezelött poharbol inni.

Tehat, ha nem most akkor majd 1-2-3 honap mulva ra fog kapni az evesre!!!

Kryss

Szep napot, jo kedvet!
Kryss
Aaron (1999.X.13.)
Rebecca (2002.VII.23.)
Lea (2008.VI.19.)
Miriam (2010.X. 8.)
kryss
 
 


Áfonya! Miért nézel keresztül rajtam? Kép Nagyon várom a válaszod!
Lányok! Ha vkinek van rá ötlete, hogyan lehetne megkedveltetni az etetést egy roppant válogatós kisétkû 1 évessel, az szóljon! (Per pillanat csak kockára csipkedett sajtot, kenyeret és grillcsirkét fogad el; a gyümölcs kimerül a körtepépben Kép)
Gondoltam én, hogy még fizetnem kell azért, hogy a szopival semmi gond sem volt! Kép
méri
 
 


Kedves sasha!
Már megbocsáss, de kérdésed - picit - együgyû.
Ha még kétszer átfutod soraimat, Te magad is rájössz, hogy mirõl írtam.
Séf
Séf
 


Méri,
bocsesz, kuldom, kuldomKép

-Afonya
afonya
 
 


Séf!

Akkor talán te is olvasd el mégegyszer az én soraimat...Kép
Talán azután együgyûzz le! Vagy írjam másképp, hátha úgy "érthetõbb"? Szóval ha nem tudom kiküszöbölni az összes allergizáló tényezõt akkor oly mindegy iszik tejet avagy sem? Eszik epret vagy sem?
Pl.
Páran találkozgatunk babákkal a közeli parkban. Egyik anyuka alma-eper bébidesszertet adott az 5 hónapos lányának. A másik anyuka kipróbálta az õ 6 hónaposán, mivel az elõbb említettnek semmi baja nem lett tõle (bár szerintem lett, kiújult az ekcéma a fején ami 2 hónapja tünetmentes). A 6 hónapos tele lett kiütéssel, ronda nagy vörös foltok az egész testén...
Talán azért az élelmiszerrel kapcsolatos allergiától félnek a legtöbben mert az közvetlenül érintkezik a babával, míg az összes többi -akár berendezési tárgy- nem. Szóval? Bár gondolom együgyûségem most már határtalanná módosult, bár én az ellenkezõjét gondolom.

üdv.
sasha

Kép
sasha
 
 


A topiktól bocsi az elõbbi off üziért!

Kép
sasha
 
 


Méri,
megvan, miert nem kuldtem el mar a multkor sem, aztan el is felejtettem: tovabbra sem tudom a mailcimed. Nincs a profilodban, es bar irtad, hogy majd ide beirod, de itt sem talaltam.
afonya
 
 


sziasztok!

Nagyon köszönöm a válaszaitokat, és egy csomó jó tanácsot adtatok nekem.

Áfonya,
Ez a saját kezével való majszolás állati jó ötlet, ki fogom próbálni.

Kati,
Igen, most ki fogok hagyni egy pár napot, és utána próbálkozom megint. KÉpzeld, ma már volt 1 kaki szerencsére. Éjszaka már minden pukijára felébredtem, annyira vártam a nagy rotyit.

Kriszi,
Igen a banánról én is hallottam, de lassan már mindenre ráfogják hogy allergizál. Asszem ki is próbálom, de most várok még 1-2 napot.

Sasha,
köszi neked is, majd kajcsi közben adok neki hamit, hadd szokja.

Kryss,
Én is örülök nagyon, hogy szopizni akar, és nem kell kajákat gyártanom, de másrészrõl már nagyon várom, hogy kóstolgasson, és lássam rajta, hogy ízlik neki a kaja. itt fõleg az lenne majd sikerélmény amit én turmixolok neki.

Lányok,
szerintetek mikor ültethetem etetõszékbe, tudom még nem tud ülni Zsófi, de ha kicsit megdöntöm a háttámlát?mert az asztalt szereti ütögetni,és hátha élvezni az etetõszéket is már?

pusz

Brokkoli
brokkoli
 
 


Sziasztok!

Tudnátok nekem ajánlani egy jó babaszakácskönyvet, vagy ilyen témájú linket, aminek a receptjeit az ember különösebb fenntartások nélkül betarthatja?

Szerintetek, ha egy gyümölcs azért nem kell a babának, mert savanyú, akkor meg kell édesíteni egy kis cukorral (szõlõcukorral, mézzel), vagy inkább azt nem adjam neki?

Hogyan kell a rizslisztet elkészíteni?

Adhatok Szonjának abból a kukoricapehelybõl, amit a közértben árulnak (natur, de van benne valami maltodextrin vagy mi), vagy keressek egy bio-boltot? Egyáltalán, hogyan lehet adni egy 7,5 hónaposnak a kukoricapelyhet? Anyatejjel, gyümölccsel?

Mikortól lehet banánt adni, most, hogy kiderült róla, hogy allergizál?

Amíg nincs friss gyümölcs a piacon, addig szerintetek adhatok neki közértben vásárolt mirelit gyümölcsöt? (Azt hiszem, most almán kívül semmi nincs még...)

Mi úgy kezdtük a hozzátáplálást, hogy elõször kapott néhány napig almát, utána Hipp-sárgarépát, utána anyatejes krumplit, amitõl valamiért öklendezni kezdett, és hányt egy picit, másnap a Hipp-sütõtök+almára már ki sem nyitotta a száját. Akkor tartottunk egy hét szünetet, három napig megint almát próbáltunk, de akkor sem nyitotta ki a száját (azért ha megkapja a kanalat, nagyon jól eljátszik vele). Akkor megint tartottunk szünetet, most 2 hetet, és ma próbáltam megint adni neki Hipp-alma+õszit, de még mindig nem mutat túl nagy érdeklõdést úgy konkrétan az étel iránt. Szóval ezek után szerintetek mikor, hogyan próbálkozzunk az evéssel? Tartsunk megint szünetet? Vagy próbáljuk minden nap, aztán legfeljebb nem eszik? Én valamivel az elsõ próbálkozások után olvastam Ibolynak azt az ajánlását, hogy kéthavonta vezessünk be új ételféleséget (gyümölcs, majd zöldség, majd hús), de akkor õ már a kapott sárgarépát. Érdemes, vagy kell még ezek után betartani egy ilyen bevezetési sorrendet? Mikor kapjon különféle gabonákat, azt hogyan vezessem be?

Köszi a segítséget
Kalinta
kalinta (kalinta)
 


Sziasztok!

Forralt víz:nálatok nem lesz nagyon vízköves a vízforralás után?Már aki még ilyet ad a babánakKépTiszta õrület!Most szûrögessem azt is?!!!

Kryss

Hogy neked milyen jó!!!KépÉn annyira visszasírtam ,hogy már nem csak cici van!Pedig nagyon vártam a hozzátáplálást!Ami jó is,na dehát ha arra gondolok,hogy csak hátradõlök,ölemben a fiam és kész...KépMár pihenni sincs idõm,mert 5 perc alatt elintézi a cicit és jöhet a "második"Kép


Brokkoli

Fel a fejjel!Majd aztán csak gyõzzed!

Ételallergia:miért kell okoskodni ezen?Aki akar,az adjon a gyerekének eperturmixot tehéntejbõl akár 1 hónapos korától!
A dolog nem attól függ,hogy 1 vagy 6 hónaposan kapja-e.HAnem inkább attól,hogy elõtte mihez szokott a bélrendszer,véleményem szerint.
És az sem igaz,hogy ha vki vmire allergiás,midegy mikor kapja.A férjem ételallergiája 20 éves korakörül "keletkezett".Addig ezekre a kajákra NEM volt egy kicsit sem érzékeny.
Mivel az immunrendszer még fejlõdésben van a babáknál,nagyon is fontos,hogy ne terheljük túl a szervezetüket.épp elég,amit le kell küzdeniük.

Ja,Séfnek mi is a foglalkozása?!Mert akkor nyugodatn maradjon meg annál!

Anyapoc

anyapoc
 
 


Méri!

Probalkozzatok a fott tesztaval (pl: durumlisztbol keszult), es azt felcsipegetheti, lehet, hogy tetszene neki...Mar probalkoztok az egyedul evessel? Mar ugyertve kanallal? Emese is egy ido utan elkezd nyuglodni, de ha van nala kanal, es probalkozhat, jobban elvan. Egy kicsit O is eszik, meg nalam is van kanal, igy tobb fogy az ebedbol. Bar O eleve jo evo. De mostanaban a fogak miatt elofordul nalunk is a valogatas. Turelem, es sok probalgatas!

Kati
katkamano
 
 


Sziasztok,

most olvastam végig, miket írtatok egész nap.

Áfonya, Anyapoc, hitetlenül intoleránsak vagytok, miért nem lehet valakinek tõletek eltérõ véleménye? Miért hülyézitek le automatikusan azt, aki nem a Ti elveitek szerint etet? Miért jó, hogy riogatjátok itt azokat, akik még éppen csak elkezdték a hozzátáplálást? Azért mert Te (Áfonya)allergiás vagy (vagy a babád), azért még nem kell mindenki másnak is is rettentõen óvatosan eljárnia.

Ennek a topicnak nem az a célja, hogy véleményt cseréljünk, elmondjuk a tapasztalatainkat? és ezek tapasztalatok/vélemények persze eltérõek is lehetnek. De ezek szerint valamit félreértettem.......-((((

Áfonya, Te még ráadásul sértegetsz is, pedig rajzoltam smile-t a "Babanetes anyukás" megjegyzésemhez. Szerinted derogáló, hogy Babanetes anyukának neveztelek?


KNA felesége

Ui: Egyébként a férjem rettentõen sok dologra allergiás, mégsem rettegtük végig a kislányom etetését. Pedig lett volna rá alapunk.
KNA felesége
 


Kalinta!

En nem edesitenem. a szölöcukor talan nem is olyan rssz ötlet, de nem tudom mit mondanak az okosok hozza?!?!
A cukor nem tul jo, es a mezet allitolag egy eves kor alatt nem szabad adni..Mar nagyon regen olvastam, hogy miert nem, de NEM!!! Allitolag valami eletveszelyes allapotot is idezhet elö a mez a kicsiknel.
Ha savanyu, akkor talan lehet valahogy enyhiteni, talan rizzsel vagy mit tudom en. Aaron pl. nem volt hajlando a malnat megkostolni, pedig finom edes volt. Se gyümülcsnek, se pürenek. es ha iden nem eszi akkor majd jövöre, vagy azutan.

Anyapoc!
KépIgen,meg jo, de mar kezdi felfedezni az evest! De hat ez az elet rendjeKép

Brokkoli,
megertelek, en is kotyvasztok es örülök, hogyha izlik neki.Kép
Nalunk nagyon bejött a sajat, jegkockatartoban lefagyasztott kaja, mert a napi probalkozasokhoz, amikor meg alig eszik, kenyelmes,ha nem kell ket kanalnyi miatt fözöcskezni. Csak kiveszem reggel, vagy de. es delre megolvad, kis forro vizfürdö letakarassal es mar kesz is. Es a multkor meg csirkehust is fagyasztottam le, aprora összevagva.
Amit Rebi nagyon ertekelt, kicsidaradokban puhara parolt alma, körte, karfiol, cukkini darabokat ttem ele es hagytam, hogy ö "egyen".
Az etettöszekkel en azert megvarnam, amig ülni tud.Bar a hordozot neha en is bevetettem...Kép

Kryss

Szep napot, jo kedvet!
Kryss
Aaron (1999.X.13.)
Rebecca (2002.VII.23.)
Lea (2008.VI.19.)
Miriam (2010.X. 8.)
kryss
 
 


KNA asszonykája, hát nem furcsa, hogy ti minden topicban csupa intoleráns, irigy, hülyézõ, stb. anyukába botlotok?

És még valami: az, hogy valaki allergiás lesz, vagy sem, nincs ráírva a homlokára születésekor. Ez mindig UTÓLAG derül ki. És igenis az jár el helyesen, aki igyekszik MEGELÕZNI az allergiát, feltételezve, hogy az õ gyereke is hajlamos LEHET rá. És azt, aki az egy hónapos gyereknek epret ad, azt már ne is haragudj, de nem tartom normálisnak.

Séf: MINDENT nem lehet kizárni, de amit ki tudunk, azt zárjuk már ki. Nem fogok azért rágyújtani, mert amúgy is a Mártírok útján lakom. Kissé cinikusnak éreztem az írásodat.

Többiektõl bocs az offért.
énvagyok
 


Nem szoktam ide irni, de rendszeresen olvasom és amiért most bill. ragadtam, "énvagyok" megelözött.

"KNA felesége"!!!, lásd az elöttem lévö hozzászolást, a másik mondandomat idézem az LLL lapjárol:
"Az anyatej tökéletes táplálék a csecsemõ számára és általában az elsõ életév feléig nincs okunk arra, hogy bármi mást adjunk gyermekünknek. Különleges esetekben az orvos tanácsolhatja más ételek korábban történõ bevezetését. Ezektõl a ritka esetektõl eltekintve legalább két nyomós okunk van arra, hogy kivárjuk ezt az idõt: hogy fenntartsuk a tejelválasztást és csökkentsük az allergiás megbetegedések lehetõségét. Minél fiatalabb ugyanis a csecsemõ, annál valószínûbb, hogy bármilyen más, az anyatejtõl eltérõ étel allergiát okoz. "
remélem nem kell kiemelnem az idézet lényegét, talán még te is meg tudod találni Kép
Mesmeg ajánlom figyelmedbe [url=http://www.lll.hu" TARGET="_top]http://www.lll.hu[/url] ha már a többi mamát nem titkolva lehülyézed, talán hiszel egy rakás szakembernek, de az sem baj ha nem, de ne mindig másban keresd a hibát, nézz magadba
M.K.
M.K.
 


Séf!
Nem lettem megszólítva, de nem tudom nem leütni a labdát: 1.,szõnyeg a lakásban: nincs, csak kõ, és parketta.
2.,porszívó: vizes, azaz száraz, de vízbe ûrít, az a "porzsák". E gépezetet légtisztítónak is használjuk, sõt atkaölõnek is./Rainbow/
3.,kertetek kizárólag allergia mentes speciálisan összeválogatott növényekkel ültetted be? igen
4.,mosószereket:ecet, mosószappan, minimális vegyszer.
5.,milyen fürdetõszereket: idétlen gyógyszertári fürdetõt
6.,csapvíz:rossz, mint mindenhol BPesten de van jó fúrt kút is, papírom van arról, hogy lényegesen jobb, mint a vezetékes, rendszeresen ellenõrizve./120m mély/
7.,vízlágyító: valami B betûs vízszûrõ, ha kell lefotózom. Ja, BRITA, egyébként ecet, és só.
8.,elektromos berendezés-minimális/óra, hûtõ egy szinttel lejjebb/, ionizáló csak a kocsikban
9.,állatok:nincsenek
Nagyobb kölyök nem volt allergiás semmire, kicsi kölyök hat hó csak szopi után még a tejesdoboz látványától is pöttyös lett. milyen érdekes. Meg a kakaótól, meg a szójától, meg a marhahústól, meg a nyomokban elõforduló mogyitól, és most az epertõl is.
Ha nem vagyok észnél, akkor ezekre az ételekre nagyobb korban is allergiás lehetett volna, de észnél voltam, mára már hogy jócskán elmúlt egy éves, nem csapja ki a tej.
Az ésszel való etetés nem ront a gyereken, az esztelen "ugyanmááá" igen. Elsõszülöttemnél én is ezt mondtam. Másodiknál nem tehettem meg ezt.
Barátnõm fennhangon "baromságozza" le az LLL-t, etette is a kölykét hat hetes korától mindennel, hogy hagy' szokja. Ma a gyerek valaga kezelhetetlenül gombás, mert allergiás a tejre. 4 éves. De ma is folyton kap tejet, mert meg kell hogy szokja! Magánügye. Mint itt mindenkinek, ha valakitõl tanácsot kér. De ne menjünk bele a lényegtelen "vanevizespórszívód"-ba, mert ez a topic nem errõl szól. És akit itt az allergia érint, hidd el, benézett már a zöld, vagy az allergiás topicba is.
Ha valóban séf vagy, akkor inkább írjál hasznos tanácsokat, hiszen tudnod kell egy csomó ilyet, mint pl. azt is, hogy aki vadkender-érzékeny, vigyázzon a banán, vagy a dinnye fogyasztására. De ne szólj be annak, aki a saját kölke egészségére odafigyel, úgy, ahogy azt jónak látja. Te sem fogod jó szemmel fogadni, ha egyszer lesz gyereked, és más kioktat. Mondd el a véleményedet, de ne kötözködj, mert nincs minek. Teljen felesleges.
Remélem mihamarabb visszatér a topic az okoskodómentesek társalgásához.
Névtelen
 


Ma a gyerek valaga kezelhetetlenül gombás...
Névtelen
 


Áfonya! Én mindenhova direkt beraktam, nem értem, de most ide is beírom: hmerike@hotmail.com
Kösz!!
méri
 
 


énvagyok:
"... hát nem furcsa, hogy ti minden topicban csupa intoleráns, irigy, hülyézõ, stb. anyukába botlotok?.."

Ilyenek lennének a Babanetes anyukák?! Nem szép dolog névtelenül ilyeneket írni.

KNA felesége
KNA felesége
 


Alison Mackonochie: Terhesség és csecsemõápolás

110. oldal

"A hattól kilencedik hónapban bevezethetjük az olyan ételkombinációkat, mint a bébipelyhek és gyümölcsök, vagy a tojássárgája és a paradicsom."

112. oldal:

"Elsõ bébiételünket érett gyümölcsök vagy zöldségek pürésítésével nyerhetjük. Elõször távolítsuk el a héjat és minden magvat, majd fõzzük, pároljuk vagy mikrózzuk meg a gyümölcsöt/zöldséget, míg teljesen át nem fõ. Hagyjuk a megfõtt gyümölcsöt/zöldséget álni, míg ki nem hûl, majd pétesítsük (turmicûxban, passzírozóval vagy egy szitán áttörve). Az apró magvú gyümölcsöket, mint például az eper, feltétlenül törjuk át szitán..."

114. oldal

" A finomra õrölt csonthéjasok bekerülhetnek a hat hónapnál idõsebb csecsemõk étrendjébe."

Van még itthon szakirodalom, majd azokat is idézem.
KNA felesége
 


KNA felesege,
nem allt szandekomban sertegetni, visszaneztem, nyomat se talaltam. A mosolyogva bunkozas meg bunkozas marad, a smiley nem enyhit rajta az en szememben. Egyebkent meg kertelek mar, hogy hagyj beken, olyan nagy keres?

Meri,
koszi, kuldom. A mailcimeddel az lehet a gond, hogy hiaba irod be, ha a jelszavad is beirod, akkor a profilodat hozza fel, amiben meg nincs kitoltve.

-Afonya
afonya
 
 


Sziasztok!

A mai ebednel jutott eszembe, hogy mar annyiszor akartam irni, csak mindig elfelejtettem, hogy naluk nem a darabos kajatol van az oklendezes, hanem a tul surutol. Tehat siman lecsuszoik a villaval tort krumpli, porkolt, csak kis vizet kell tennem hozza. Lehet, hogy ha suru, ratapad jobban a nyelvukre, torkukra, esetleg attol oklendezhetnek? Csak egy tipp, hatha masnal is ez a gond.

-Afonya
Névtelen
 


>>Barátnõm fennhangon "baromságozza" le az LLL-t, etette is a kölykét hat hetes korától mindennel, hogy hagy' szokja. Ma a gyerek valaga kezelhetetlenül gombás, mert allergiás a tejre. 4 éves.

Lányok! Melyikõtök volt ez véglény, aki név nélkül ilyen ordenáré bírt lenni?

B.K.
Bornírt Kuponschne
 


KNA&neje

Akárhogy is nézem,nem hülyéztem le senkit.Még téged sem,de elgondolkodtató.Ez cseppet sem intolerancia,de ha akarod,vedd annak.Nem zavar.De ha már itt tartunk,te sem vagy túl toleráns,mert te sem viseled el a mi véleményünket.
Azt hiszem,mnindenki számára könnyebb lenne itt,ha csk úgy átugornánk kedves hozzászólásaidat.
Az általad emlegetett könyv szerzõjének neve nagyon amerikaiasan hangzik,úgyhogy elvbõl el se olvasd!
Pusszantás!

Anyapoc

anyapoc
 
 


Na,az én fiamat nem érdekli,hogy mi itt mirõl hablatyolunk!
Allergia ide vagy oda,elmart egy epret a(tudtom nélkül!!!) zöldségesnél és már falta is!Alig tudtam kiszabadítani szegény eperkét!Úgy látszik,azonnal megtalálják,mit nem szabad!Kép

Kalinta

Ne édesítsd se szõlõcukoral,se mézzel.Sajna a méz is allergizálhat,de felesleges is.Én az ilyen "savanyú" dolgokhoz mindig rakok almát,ami kicsit megédesíti és máris könnyebben csúszik.KépPl. a paradicsomos kajákat kifejezetten feldobja.De bmivel keverheted.

Rizslisztet lehet kapni a boltban,nem kell vele szenvedned.

Én is adok mirelitet,ami jobb,mint ha a primõrt adnád.Így eszünk pl. meggyet és õszibarackot is.

A banánnal már nyugodtan próbálkozhatsz szerintem.Ha allergiát bált ki,úgyis észreveszed és akkor hanyagoljátok.
De próbálhatjátok a narancsot is kifacsarva,az legalább hígítja a székletet.Így máris több a gyümiKép

Azt a kukoricapelyhet nem adnám még neki,bioboltban van "rendes" is.Kép


Áfonya

Ez nem is hülyeség,mert Bulcsúnak is ez a gondja a krumplis kajákkal.Túl fújtós neki,ha nincs eléggé felhígítva.

Anyapoc

anyapoc
 
 


Szia Anyapoc!

Köszi, hogy írtál.
Vettem rizslisztet, csak nem tudom, hogyan készítsem el, mit adjak hozzá.
Melyik almafajta édes? Nekem eddig mindegyik savanykásnak tûnt.
A narancsot nem csak 1 éves kor után lehet adni?

Kalinta
kalinta (kalinta)
 


Most látom, azt még nem írtam, hogy Szonja 7,5 hónapos.
kalinta (kalinta)
 


Kedves Anyapoc!
Döbbenettel olvasom soraidat! Kisfiad a tudtod nélkül elmart egy epret! Kár, hogy az eseményeket nem írod részletesen, így nem tudhatjuk meg, miként állhatott elõ ez rettenetes helyzet!
Arra kérlek, így ismeretlenül is, hogy legközelebb nagyon figyelj oda a zöldségesnél, ne tudjon semmihez se hozzányúlni a gyerkõc! Mert ezek a fiúkák már ilyen picinek vadócok, és bizony õk még nem tudhatják, hogy a zöldséges üzlet maga a poklok pokla, a néhány bababarát gyümölcsön kívül valóságos mérgeket rejtenek a ládák.
Biztos téged is elöntött az iszonyat, mikor megláttad praclijában az amúgy ártatlannak kinézõ eperkét, és felötlött benned a babanetes figyelmeztetés: Az eper életveszélyes!
Azt hiszem, az egész topic veled, sõt helyetted izgulta át az egész éjszakát, és nem csak a villámlás okozta szorongások vetítettek rémképeket hálószobáink mennyezetére, de szemünk elõtt rettenetes kiütések, véresre vakart vörös foltok, szájkörnyéki fehérközepû göbök lebegtek (nem is beszélve a gombás valagakról), fülünket hiába fogtuk be, mégis tisztán hallottuk a mennydörgésbe keveredõ allergiás reakciók asztmába hajló fuldoklását.
Itt a reggel és szorongva várjuk beszámolódat, hogy miként telt az éjszaka?

Persze, ha nem volt semmi, akkor minden törölve, egy újabb gyümölcs, amit nyugodtan adhatsz az amúgy tök egészséges és irigylésre méltóan talpraesett fiadnak!
Õ nem azt találta meg tegnap, amit nem szabad, hanem azt, amit a természet neki rendelt: finom egészséges pici eperkét!

Egészségetekre!
Sokiksz
 


Kedves Sokiksz!

Mivel láthatóan rengeteg idõd van, ezért biztos tudsz arra is idõt szakítani, hogy eláruld nekünk tudatlanoknak, hogy most 2003. május közepén Magyarországon hol lehet kapni nem messzirõl importált és ezért agyonvegyszerezett hanem finom egészséges pici eperkét. Köszi, te drágaKép

A gombás valagú hozzászólásról: bár valóban nem a legszerencsésebb kifejezést találta meg írója, ha betekintesz ide: [url=http://www.babanet.hu/ujgep/discus4/messages/279/534.html?1053450883" TARGET="_top]http://www.babanet.hu/ujgep/discus4/messages/279/534.html?1053450883[/url], esetleg felmerülhet az is okos kis fejedben, hogy egy valós problémára kért valaki segítséget, csak ti a folyamatos pocskondiázás mellett erre már sajnos nem tudtok idõt szakítani. Vagy nem is akartok, mert az kisebb élvezetet jelent?

egy hódolód a fantaszikus humorodra bukók közül
Humor Harold
 


Persze az is lehet, hogy én vagyok a naív, és azt a hozzászólást is Bornírt Kuponschneider írta.
Vagy az a névtelen aki olyan alaposan válaszolt Séf-nek.
Már teljesen össze vagyok zavarodva.

az elõzõ hódolód
Humor Harold
 


Sziasztok!
Elõször is Áfonya! Köszi a szöveget, de képzeld, miközben olvastam, rájöttem, hogy ez nekem is megvan. A Kicsik és picik. Kép Sajna nekem ennél konkrétabb tippek kellenének. Pont mint amit Te írtál a sajt/sonkáról Kép

Szerinem egyáltalán nem ciki (felháborodott hangnemben) olyasmit írni, mint a "gombás valag" és tsi. Legalább odafigyel valaki.

Ugyan én se tudom már, "ki" különbözõ itt és ki ugyanaz, be kell valljam, hogy Sokiksz humora szerintem tényleg jó, és a legutóbbi hozzászólásban engem bizony megnevettetett. Kár, hogy nincs igaza.

Méri
méri
 
 


Kalinta!
Rizsliszttel csinálhatsz bármilyen fõzit, amit amúgy habarással sûrítenél. Én csak beleszórom és elkeverem, nem szokott csomósodni.
Illetve kicsit sûrítheted/lágyíthatod vele a különféle gyümölcspépeket.
Pl. fél marék mirelit meggy kimagozol, meghámozol - felengedés nélkül, egy mikrózható edénykében összekeversz egy csapott ek. rizslisztet bõ fél dl vízzel, egy picit megrotyogtatod a mikróban, majd botmixerrel belekutyulod a meggyeket. Kicsit macerás, de nálunk egy idõben nagyon népszerû volt.

Sajnos jó babaszakácskönyvet még nem láttam, csak fenntartásokkal ötletadónak jó kategóriásat. Ilyen pl. a mindmegette.hu babarecept-gyûjteménye.

Borcsa

Borcsa
KépKépKép
borsts
 
 


Jaj-jaj! Itt lõnek!
Gondoltam, bejövök, és elmondom, hogy a Cora-ban 05.21-06.03 ig mindenféle BIO minõsítésû termék van akcióban, ha valakit érdekel.../tej, liszt, vaj, joghurt, tea, stb./
Nem rámugrani!Kép
Már itt sem vagyok!
Csi
csii
 
 


Lányok!
[url=http://index.hu/velvet/v-tars/v-gyerek/tejerz/" TARGET="_top]http://index.hu/velvet/v-tars/v-gyerek/tejerz/[/url]
A cikk szerint csak a csecsemõk max 0.4-5%-át érinti a tejallergia!
Dr.F.
Dr.F.
 


Kedves H.H.!
"most 2003. május közepén Magyarországon hol lehet kapni nem messzirõl importált és ezért agyonvegyszerezett hanem finom egészséges pici eperkét."
Bocs, hogy beleszólok, de nem értem az összefüggést a távolság és a vegyszerezés között.
Érdekelne, hogy mit tudsz az argentin, spanyolországi, csílei, izraeli, és újzélandi vegyszerezési szokásokról?
f.
nincs azonosít&oac
 


ezek szerint te semmit sem tudsz a gyorsérlelésrõl, elképzelésed sincs arról, hogy vajon hogy maradhat ilyen friss, kívánatos az a gyümölcs, ami több száz, ezer kilométerrõl érkezik. Vagy szándékosan érted félreKép
Névtelen
 


Kedves H.H. (valószínûleg)!
A trágyalével öntözött, adott esetben a baromfiudvarból szalmonellával fertõzõdött, az árnyékszéktõl három méterre nevelt, esetleg nagy nehézfémszennyezettségû kiskertbõl származó, de nagyon szimpatikus öregasszony által a piacon árusított magyar eper minõsége garantáltan jobb mint az import?
A magyar gazdaságokban használt "pirosító" érés gyorsító mennyivel egészségesebb, mint pl. az újzélandi?
f.
nincs azonosít&oac
 


ugyanmár, akkor beszéljünk az általatok preferált húsoknál elõforduló szivacsos agyvelõgyulladásról (nem tudom a pontos nevét), vagy a szintén nem is oly rég dúlt baromfivészrõl és még sorolhatnám. Minek extrém esetekkel jönni?
Dr. F.!
Akkor bizonyára azt is tudja, hogy az 5% az minden huszadik gyereket jelent. Az sok. Nagyon sok.
Névtelen
 


Drága sokiksz!

Engem inkább akkor fogott el az iszonyat,amikor olvastam soraidat.Megtennéd,hogy hanyagolsz?
Ha képtelen vagy normális hangnemben és értelmes hozzászólásokat írni,akkor ugyan fejezd ezt már be!
Szó se róla,fogalmazókád az van.Kár,hogy ilyen ostoba dolgokra használod.KépDe hát ez ugye intelligencia kérdése.

Én ezt nem humornak,inkább ocsmánykodásnak nevezném.

Egy gyerek mindent a szájába vesz,amit elér.És nem azért,mert tudja,a természet neki rendelte.Ebbõl is látszik,hogy mennyire buta vagy.

EGYÉBIRÁNT NAGYON REMÉLEM,HOGY EGYSZER TE IS ÁTÉLSZ EGY ASZTMÁS ROHAMOT,VÉRESRE VAKAROD MAGAD ÉS ELBÚJSZ A VILÁG ELÕL A FEHÉRKÖZEPÛ GÖBÖKKEL AZ OCSMÁNY SZÁDON!Csak hogy tudd,mivel poénkodsz!Ez nagyon felháborító és hihetetlen,hogy egy valószínûleg felnõtt ember ilyenre képes!És nem süllyed el szégyenében!De hát ugye arc nélkül mindent lehet!

anyapoc
 
 


Sziasztok!

Már nagyon ideges vagyok!
Nem tudom miért kell szétcseszni ezt az egészet bunkózással!
Ha sokiksz, vagy mit tudom én ki elmondaná, hogy pontosan mi a baja, szerintem akár segíthetnénk is neki, mert biztos vagyok benne, hogy valami problémája van, talán tényleg nagyon beteg a gyereke.
Ha viszont szórakozik csak, akkor menjen máshova!

+Áfonya
afonya
 
 


SZEMÉT HAMISÍTÓ


.
 


SZEMÉT HAMISITÓ!!!!!!!!!
.
 

Vissza: Gyermeknevelés

Jegyzetfüzet: