Judit!
Nem vagy te egy kicsit türelmetlen? Nem gondoltam, hogy ilyen izgalmasakat írok, alig bírod ki, hogy elolvashasd...
No de komolyra fordítva a szót: elég nehéz úgy vitázni/beszélgetni, ha valaki folyton támadja az embert.
De azért megpróbálok higgadt maradni.
Mint már tegnap említettem, szükségem volt néhány órára, hogy átgondoljam, miket is írjak neked. A tegnapi estét ezért nem a gép előtt, hanem különféle könyvek között töltöttem, valamint beszélgettem a férjemmel, aki e téren (is) nagyon gondolatébresztő. Másrészt iszonyú fáradt voltam tegnap este, mert már hetek óta alig négy-öt órákat alszom.
No vegyük akkor sorra!
Első olvasatra meglehetősen hatásosnak látszanak a soraid, még majdnem én is elhittem!
De ha sorról-sorra vesszük, kicsit más a helyzet.
"Én visszautasítom ezt a leállatiasított szaporodási kötelezettséget! Pont az a fő különbség az ember és az állat között, hogy mi nem ösztönlények vagyunk, vannak érzelmeink, tudunk gondolkodni, időben is tájékozódni, ok-okozati összefüggéseket meglátni."
Hm. Leállatiasított? Szerinted állatias az a látvány, hogy a szülőszobán az anyuka magához öleli az alig egy-két perces apróságot?
Szaporodási kötelezettséget én nem írtam elő. Soha nem is tenném. De van elvárható minimum, amit teljesíteni kell(ene). Nem kell mindenkinek nagycsaládot vinni, de üdvös lenne legalább két gyereknek életet adni. Ez - függetlenül az adott ország pillanatnyi pártpreferenciáitól - egész Európában népességpolitikai, családpolitikai törekvés. A népesedéspolitika célja éppen az, hogy ösztönözze a családokon belüli szaporulatot. Ez ugyanis nem magánügy, hanem össztársadalmi kérdés! Vajon miért hoznak a legtöbb államban olyan intézkedéseket, hogy támogatják az anyákat, a családokat pótlékokkal, gyessel-gyeddel, könnyített munkaidős munkákkal? Gondolod, csak azért, hogy az illető anyának jobb legyen? Nem. Azért, mert ez az egész társadalomnak érdeke. Azért része az adópolitikának is a családok támogatása. Ha ugyanis túlontúl kevés gyerek születik, bizony elfogy a munkaerőpiaci utánpótlás, mégpedig nem lassan, hanem igen gyorsan. És akkor nem lesz elegendő számban, aki adókat fizessen, és akkor nem lesz pénz a közösen ellátandó feladatokra sem.
Nem tudom, ismered-e a vonatkozó statisztikákat, de számomra elképesztő, hogy milyen ütemben apad a szaporodási kedv még azokban az országokban is, ahol néhány évtizede még javarészt nagycsaládok éltek. Olaszország, Görögország, Spanyolország népesedési mutatói 1,2 és 1,4 közé esnek, ami azt jelenti, hogy két szülő csak alig több, mint egy utódot biztosít. Csak számold ki, mit jelent ez! Vegyünk pl. 100 felnőttet, ilyen mutatók mellett hány év múlva hány marad belőlük? Nálunk sem nagyon rózsás a helyzet, nem éri el az 1,7-es értéket - bár nem egészen mai az adatom, lehet, hogy most kicsit módosult. Nyugat-Európában egyre súlyosbodó gond az, hogy az idősek, eltartandók nemzedéke nőttön nő, míg a fiatalok nem szívesen vállalnak utódot. Ennek súlyos anyagi vonzata is van. Itt, Ausztriában az elmúlt hetekben éppen azért voltak sztrájkok, mert a kormány csökkenteni készül a nyugdíjakat, emelni a nyugdíjkorhatárt. Persze, ez nem tetszik senkinek, de kérdem én, miből finanszírozzák a - hála istennek - egyre egészségesebb, ezért egyre tovább köztünk élő nyugdíjakat, ha nincs, aki előteremtse rá a fedezetet?
A szimpla reprodukció, amiről beszélek, a két gyerek tehát, minden fejlett országban elérendő cél.
Nem kötelező megmászni a Mont Everest-et, arra csak a legedzettebbek és a legelszántabbak képesek, de a Gellért hegyre azért fel kell tudni mászni. Ha valaki nem képes rá, kutatni kell az okát, mert ott nagy baj van! Beteg a szíve, elhízott, kórosan mozgásszegény életet él? Változtatni kell ezeken, hiszen ez alapvető egészségügyi kérdés is! (Gondolom, világos a hasonlat.)
Mondd, neked tényleg azonos súllyal esik latba, hogy veszek-e kerékpárt, tartok-e kiscicát, vagy szülök-e gyereket? Mert amíg az első kettő valóban magánügy, ez utóbbi...
Mi nem vagyunk ösztönlények - írod. Dehogynem, kedves Judit! Na persze, nem csak azok vagyunk, de ha nem működnek az ösztöneink, az baj, nagy baj! A fajfenntartás ösztöne szorosan a létfenntartás ösztönét követi. Ha valaki elutasítja az élelmet, anorexiás lesz, orvosi eset. Sajnáljuk és orvoshoz küldjük, mert szeretnénk, ha egészségesen élne, s mert neki is az lenne a jó. Meg nekünk is. Ha valaki nem akar szaporodni, miért más eset? Nem gondolod, hogy valami nagyon nyomaszthatja, valami nagyon erős félelmei vannak a jövőt illetően? Vagy túlontúl csak magára gondol? A társadalom együttmaradását az is veszélyezteti, ha az egyedek túl önzően kezdenek gondolkodni.
Igen, vannak érzelmeink. Szerencsére vannak. Az állatoknak, legalábbis legtöbbjüknek nincsenek. De miért? Gondolkoztál már ezen, hogy vajon miért kaptuk mi, az emberiség az érzelmek képességét? Nem állítom, hogy ez az egyedüli oka, de részben igaznak vélem: azért kaptuk az érzelmeket, mert az emberre, éppen emberi mivoltánál fogva annyi idegi teher hárul - társadalmi szerepek, világmegváltás igénye, önérvényesülés vágya, művészeti törekvések, miegyéb -, amennyit nem tudna úgy teljesíteni, ha érzelmi motiváció nélkül kellene. Ugyan kinek volna kedve kizárólag racionális alapon elviselni évtizedekig a (nem ritkán romló egészségű) szüleit, a férjét/feleségét vagy a gyerekeit? Ám ha már az érzelmeknél tartunk, ennek kifejeződnie kellene abban is, hogy szeretjük a gyerekeinket annyira, hogy tudjuk, a jövőt nem biztosíthatjuk számára, ha egyre elfogadottabban egykézünk. És itt érkeztünk el az általad említett időbeni tájékozódásra, ok-okozati összefüggésekre.
"A férfiakat hányszor szidják, hogy mennek a farkuk után, amikor minden szembejövő nőt megdugnak." Na te is tudod, hogy nem erről szóltam!
"A cigányokat is mennyit bántják, hogy összebújnak ész nélkül és szaporodnak, mint a nyulak, aztán sem eltartani, sem gondoskodni nem tudnak róluk. Ezek szerint ez mégis helyes lenne?" Ezt a témát külön meg kellene vitatnunk, mert nagyon bőséges. De: én soha egy cigányt sem bántottam azért, hogy szaporodik, mint a nyulak, köztük is számosan vannak, akik, ha nehéz körülmények között is, de tisztességgel felnevelik a "nyúlcsapatot". Én nem általánosítok, nem kell ahhoz cigánynak lenni, hogy valaki felelőtlen legyen.
"Vagy nekik nem, de a "fehéreknek" igen?" Ezt azonban kikérem magamnak. Még csak hasonlót sem olvashattál soha, sehol tőlem!!! Ha valami tőrdöfés, és csak hangulatkeltésre jó, akkor az ilyen kijelentések azok!
"Aztán azt is érdemes lenne kiszámolni, hogy mennyibe kerül egy országnak a sok lelkileg rokkant nemkívánt gyermek, majd ember, a maguk pszichológiai, pszichiátriai állapotukban, devianciával, stb."
Erre megpróbáltam válaszolni az előző hozzászólásomban, talán láttad. Azért azt is érdemes lenne ugyanakkor kiszámolni, hogy mennyibe kerül az országnak az a sok magára maradt felnőtt, az ő lelki egészségük visszaállítása, ha egyáltalán lehetséges, akik 50 éves fejjel ráébrednek, hogy egyetlen rokonuk sincs, mivel az egész család úgy gondolkodott hosszú évtizedekre visszamenően, hogy minek az a sok gyerek, elég egy is, az kapjon meg mindent. Magam is ismerek ilyeneket, egyikük sajnos önkezével vetett véget életének néhány éve. Gondold el, egyszál magad, mint az ujjad! (Bár én ezt a hasonlatot nem értem, hiszen tíz ujjunk van, nem?
)
És mit kezd majd magával az a szülő, aki azt az egyetlen gyermekét veszíti el? Sajnos, nagyon sajnos, de van ilyen!
"És nézzük meg, mit hoz a konyhára egy "kiművelt emberfő", aki szeretetben, türelemmel, odafigyeléssel nevelkedett." Ez lenne a cél, csak nem egy, hanem kettő
.
"Ilyen szélsőségesen nemhogy a Fidesz, de még a Miép sem politizál utódlási kérdésben.(és ezzel nem politizálni akarok, nehogy valaki ezért rontson nekem!)" Nem én, te rontottál nekem, holott épp azt mondtam, hogy ez számomra nem politikai kérdés. Úgy gondolom, amiről most beszélünk, az érvényes volt száz évvel ezelőtt és száz év múlva is az lesz még - ha lesz kinek beszélgetnie róla. Ez amolyan mélyen Emberi kérdés, nagybetűvel. Ezelőtt száz évvel másként hívták a pártokat, száz év múlva meg reményeim szerint másként fogják. Abban is reménykedem, hogy jobbak lesznek, mert én egy ilyen mafla idealista vagyok.
De: szélsőségesen az politizál, aki a gondolatait előírja másoknak, nem ismer el más, lehetséges megoldást. Én nem írom senkinek sem elő, hogy szüljön sok gyereket, egyidejűleg lehetőség szerint el is kerülöm a politikai köröket. Ettől még ami tény, az tény: ha nem reprodukálódik a népesség, akkor kihalunk. Lehet így is dönteni, csak én mondjuk nem szeretném.
Másként megfogalmazva: attól baloldali a gondolat, hogy nem ragaszkodik a fennmaradáshoz? Vagy attól jobbos, hogy igen? Na neee...
"Szóval nem lehet így lerohanni az embereket. A te saját dolgod, hány gyereket szülsz, nevelsz, tartasz el, de tiszteletben kell tartani, ha más meg máshogy gondolja."
1. Nem rohantam le senkit, te viszont többször is, engem.
2. Nem csak a saját dolgom, hogy hány gyereket szülök, bár kétségtelen, hogy a társadalmi minimumon felül már lehet saját döntés kérdése.
3. Tiszteletben tartom, de nem helyeslem. Engedtessék meg nekem is!
A téma közepéhez: kellemetlen manapság ilyesmiről beszélni, nem divatos téma, de vannak kötelességek is. Vannak minimumok, amiket teljesíteni kell. (liberális minimum, minimálbér, vizsgakövetelmények minimuma, etc.) 16 éves korig iskolába kell járni, még ha nem is szeretjük az osztályfőnököt vagy a fizikatanárt. Be kell fizetni az adót, még ha utáljuk is az Adóhivatalt. Ki kell fizetni az áramdíjat, különben kikapcsolják a villanyt. Be kell tartanunk a törvényeket, mert azok minket is védenek. Ez olyan, mint a két utód felnevelése. Ők ugyanis, mint a törvények, minket is védenek.
"És, ha az a másik letesz valamit az asztalra(tudomány, művészet,akármi, ami maradandó és hasznos), akkor igenis meg kell becsülni. Hányszor hallani, hogy azért van kevesebb nő a tudósok, művészek között, mert nincs akkora lehetőségük kibontakozni, mert a társadalom más szerepet oszt rájuk. Talán, ha egy sokgyerekes anya leáll mondjuk kettőnél és visszamegy a kutatólaborba, ma már megvan az AIDS,rák, akármi ellenszere, ki tudja? És az is életeket jelentene."
Mintha ugyanezt már én is leíertam volna három hozzászólással ezelőtt. Hogy lehet mást is csinálni, nem kötelező gyerekekkel boldogítani a társadalmat, de akkor tegyünk le valami mást az asztalra, ami - mondjuk - egyenértékű. Ami hasznos mindenkinek.
Csakhogy én úgy érzem, hogy pont az a gondolkodás, amit te is képviselsz, miszerint mindenkinek magánügye, hogy hány gyereket vállal, vezet oda, hogy kevesebb a nő a fontos munkahelyeken. Hogy nem egyeztethető össze az alkotó tevénység és a család. Hiszen, ha te, mint nő is úgy véled, hogy magamnak kerestem a bajt a kölykeimmel, miként gondolkodna egy (rendszerint férfi) munkaadó?
Nem, szerintem ez akkor működne jól, ha teljesen természetes lenne, hogy a nőnek/férfinak gyerekei vannak (legyen mondjuk csak kettő, ahogy te is írtad, nekem az elég), és adott esetben a gyerekek fontosabbak, legalábbis időben előre sorolandók. Ha az nem lenne akadály, hogy az aktív anyák fele munkaidőben otthon dolgozzanak, vagy az apák dönthessenek így, ha az a jobbik megoldás. Hogy természetes lenne a telefonos-számítógépes munkavégzés azok számára, akik ezt megtehetnék. Ha nem az lenne az érték a munkaadó számára, hogy a beosztott legyen független és ő (főnök) korlátlanul gazdálkodhasson az idejével. Ha belátnák, hogy azok, akiknek gyerekeket kell felnevelniük, értelemszerűen megbízhatóbbak, hiszen kell nekik a munka, mert gyerekeket akarnak felnevelni.
Na, a végére értem. Jutott eszembe még számtalan szebbnél szebb gondolat, de hagyok felületet másoknak is.
Remélem, nem hagytam benned megválaszolatlan kérdést, ha igen, csak támadj újra rám!
Kíváncsi