Új privát üzeneted érkezett!

Hahó,
vagyok, csak küzdök ezerrel a világgal - próbálok dolgozgatni, tanulgatni, közben apukám nagyon beteg volt (most már gyógyulgat, de még mindig kórházban van), most meg az óvónénik nyírják az agyamat... Ugyanis Cicó nem alszik az oviban, egyszerűen olyankor még nem álmos. Itthon szokott aludni, de nagyon későn (fél három-három körül), előbb nem tudom letenni, mert akkor meg egyáltalán nem alszik. Bár most már ez sem okoz gondot, ugye már kb. két hete, mióta bent kellene aludnia az oviban, nem alszik, csak hétvégén. És így is elvan, nem nyűgös, nem pörög túl, csak éppen végre le lehet tenni nyolc után, nem kell fél tízkor körbekergetni az asztal körül, hogy végre lefeküdjön.
Az oviban meg ugye egykor takarodó, és elvárjá tőle is, hogy aludjon azonnal, vagy ha nem, akkor két órát legyen csöndben :evil: Hát kérdem én, hol az a három és fél, majdnem négyéves gyerek, aki képes két órát ébren, de csöndben, és szinte mozdulatlanul feküdni?! Nekem meg azon panaszkodnak, hogy a gyerek "túl hangos"... :evil:
Bocs, de valahol muszáj panaszkodnom...
kriszi
 
 


Ja azt kihagytam, hogy ha meg nagyritkán mégis elalszik ott, akkor bepisil alvás közben (itthon soha). Akkor meg emiatt panaszkodnak. Persze, ebéd után (Cicó imádja a levest, és iszik, mint egy kiskacsa) azonnal fekvés, mire a sok folyadék leér, éppen elaludna a kölyök, és hát alva még nem tudja úgy kontrollálni. Ha nem alszik, akkor persze frankón kikéredzkedik. Alva bepisil, aztán ébredéskor felkel a csurom pisi ágyból, kitámolyog a wc-re, és oda is belecsurgat még egy uszodányi mennyiséget :lol:
kriszi
 
 


Sziasztok!

Vagyunk mi is,csak sűrűek a napok,épp a minal számoltam be Zsuzsának :):)!

Elkezdődött a sulim,ami egyenlőre nem vészes,sőt,egészen izgalmas,bár lenne mit tenni.De egyenlőre Apa dolgaival küzdök,mert ugye ő is elkezdett egy sulit,aminek egy részét kénytelen vagyok én csinálni.Tömören annyit,hogy az általa írt beadandó dolgozatokat ki kell javítanom,mert nincs ékezete a billenytűzeten.Még 10 nap és jön haza :):):)!

Bulcsú most beget,lázas,köhög és megvolt az évad első kruppos rohama is...pedig már reménykedtem,hogy elnőttük... :?

Villő jön-megy ezerrel,nagyon csajos lett,nanaá,hogy hiszti terén is :)!


Áfonya

Remélem,jól vagytok,mert őgy eltűntél,mint az a bizonyos szamár... :roll:
Minden esetre,ha olvasol minket,akkor légyszi okíts ki,hogyan lehet képet nyomtatni szalvétára!Asszem te csináltál ilyesmit anno4Van vmi fortálya,vagy csak álljak neki,oszt jóvan? :)

Zsuzsa

Nálatok mizujs?Ovi?Betegségek?


Kriszi

Hát nem egyszerű eset akkor a tiétek :roll:.Hát valóban nem várható el,hogy 2 órát csendben legyen,bár asszem a mi csoportunkban is van olyan kisgyerek,aki nem alszik,csak pihen...de most nem esküdnék meg rá...Bepisilős tuti van,de ezen nem botránkoznak meg az óvónénik,legalább is én nem tudok róla,pedig sokmindent tudok :wink:!
Apukádnak jobbulást :).

Na lépek,mert ezer még a dolgom!

Pusztok!

anyapoc
 
 

 
 

Sziasztok!

Zsuzsa

Betegség... :( Krupp :(...
Nekünk tüszős mandula lett belőle,vagy ahogy BUlcsú mondja, "tüdős mandula gyulladás"... :D
Már jobban van,nnincs láza,de nagyon beteg volt.Ilyennek még nem is láttam...
Kúp:érdekes,nálunk az volt az első,hogy felírta a háziorvos,hogy mindig legyen otthon.Sőt,amikor hétvégén volt,akkor az ügyeletes is felírta.Szt a spray-ben uúgy szteroid van,csak mivel porlasztva közvetlen odakerül,biztosan sokkal hatékonyabb...
Saját szoba :).De jó,hogy nektek lehet :).Igaza is van,az már az ő szobája :).
Luca és a pörgős szoknya :).
Köszi,hogy írtál a fórumra,az óvónénik is nagyon meghatódtak :).
Tegnap volt SZM gyűlés,annyi jó dologról volt szó megint :).És még fokozni akarják ezt,hát nem tudom,hogy lehet-e... :roll:
Azért jöhetnének tőletek ovit látogatni az vóónénik :wink:!


Ááááááááááááááááfonya


Kérlek,válaszolj!!!!!!!!
És néha jelents már ide is,mi van?????

anyapoc
 
 


Elődnek nagyon boldog névnapot kívánunk!


Kép

anyapoc
 
 


Sziasztok,
hát, jobbulást mindenkinek, kezdődik az igazi ősz, mindenki betegkedik sajnos... Mi éppen most megyünk kifelé, Cicó egy hétig nem járt oviba (pedig előtte már éppen kezdett ott aludni is). Zeze még szörcsizik rendesen, de Cicó már csak néha fújja az orrát.

Kösz az érdeklődést és a jókívánságokat :)
Apukám már hazamehetett a kórházból, de még nincs igazán jól. Hetvenhez közel, tüdőgyulladás, embólia...úgy, hogy közben magas a vérnyomása, és asztmás... tényleg csoda, hogy nem lett a legnagyobb baj...

Én elég fáradt vagyok, most, hogy Cicó ezelőtt két hétig ovizott, nagyon hozzászoktam a nyugisabb hétköznapokhoz, úgyhogy jó sok volt megint a két gyerek egész nap :) Ja meg fáj a torkom nekem is, elkaptam tőlük. Még jó, hogy nem 39.8-cal indítottam, mint a lányom :( És persze a dupla orrszívás, orrcseppezés, vitaminadagolás naponta 3-4-5 alkalommal, csoda, hogy össze nem keverem, hogy kinek, mikor, mit :lol:

Viszont Cicó itthon legalább pontosan akkor alszik, amikor az oviban is kellene (már amikor alszik, az utolsó egy-két napban kicsit elkanászodott), sőt most már lassan kb. Zeze is akkor, vagy nem sokkal korábban, szóval egész jó, végre van olyan ideje a napnak, amikor mindketten alszanak.

Ki hogy van? Csináljátok már a karácsonyi ajándéklistákat? Elkezdtétek a készülődést? Én még csak fejben...
Tud vki esetleg olyan oldalt, ahonnét karácsonyi-mikulásos dalokat-verseket lehet letölteni? Kevesellem a tudásomat :oops:

Na megyek, leragad a szemem...
Üdv
Kriszi
kriszi
 
 


Sziasztok!

Zsuzsa

Előd betegsége... :( Akkor LUca még enyhén megúszta :).
Villő nem.Nagyon beteg volt,most már jobban.3-4 napig magas láz,először vírusfertőzésről beszélt az ügyeletes doki, a szájában hólaygok voltak.Alig evett,visszatértünk a tápszerre,mert azt elfogadta :?. Aztán visszavittem a mi dokinéninkhez,hólyagok már nem voltak,de szte húzódott a dolog a mandulára.Így neki ia AB :?.De legalább tegnap du,ma már jobban van :).Egész napokat aludt szinte,1-2 órát volt csak fent 2 alvás között :?
Spray:érdekes,pedig a hörgőtágító általban szteroid szokott lenni.Rajta vannak a hatóanyagok?Le tudod írni?CSak kíváncsiságból... :roll: Azért furi,hogy Luca is,emrt ált fiúknál jön elő a krupp...Nem?
Ovi :).Szuper :).És köszönjük a fórum-hsz-t :):)!Nagyon meghatódtak ám az óvónénik :).
Kisdob :).A Metroban van egész dobfelszerelés :).

Kriszi

Apukádnak jobbulást :).Reméljük,hamar felépül :).És persze Ti is,mert látom,az ősz titeket sem került el :).
Ajándékok:hát elkezdtem már össezírogatni,mert ahol már most akcióznak ,ott már vásárolok,nehogy az utsó pillanatban :).


Karácsonyi ajik:csak egy ötlet,nem tudom,ki hogy jut el METRO-ba,de ott már akcióznak és szt hihtetelne jó áron adnak dolgokat!Én már egy csomó dolgot kinéztem neki,megyünk és megvesszük,így a nagyszülők is jó és jó áron tudnak venni ajit :).

Azért jó,hogy fenntartjuk Áfonya topikját :wink: :lol: !

Áfonya!!!!!Ha nem jössz,én megyek!!!Hozzátok!

anyapoc
 
 


Zsuzsa

No,képzeld,Áfonyát úgy megfenyegettem,hogy egyből hívott telefonon :D:D!Szt nem akarja,hogy menjek... :? :wink:
Nem kell táppénzre mennem,mert ugye amúgy is anyum van itthon vele,vele így is jól elvan szerencsére :).Szl ennyire előnyös vagyok a sulinak :wink:!
Na,ezt most találtam neked: Először is elnézést kérek a késői válaszért. A Pulmicortot vagy más inhalációs szteroid készítményt (Fixotide, Aldecin, Beclomet stb.) használóknak tudniuk kell, hogy minden egyes belégzés után, tehát pl. ha a reggeli adag belégzését befejezték, akkor egy alaposat kell gargarizálni!!! Ez azért fontos, hogy az esetlegesen a garatra kicsapódott, lerakódott gyógyszert onnan mechanikus mosásssal eltávolítsuk. Ez azért kell, mert ebben az esetben magakadályozzuk a minimális esélyét is annak, hogy a gyógyszer a gyomorba jusson és onnan aztán ha kis mennyiségben is , de felszívódjon. Ha a gomba kialakult, akkor borax-glicerines oldattal lehet ecsetelni, ez recept nélkül kapható a patikákban, vagy Nystatin tablettát lehet szopogatni néhány napig. (ez utóbbi úgy tudom mostanában nem kapható) A legfontosabb azonban a rendszeres garatöblögetés!!!
Ez egy idézet egy doki válaszából... :roll:
VCsodálkoztam volna,ha nincs benne szteroid,mert tk az az életmentő egy asztmásnak is...Vmit egyébként egyszer mi is kaptunk,majd megnézem...
Húúúú,elég gáz,hogy szegény Előd ennyire megszenvedi. :(
Nálunk egyenlőre Villőnél nem volt semmi,hát majd meglátjuk...Nálunk is voltak durva esetek,de szerencsére elég volt a hideg levegő vagy a kúp.De van olyan ismerősöm,akinek kicsi korában emiatt kellett gégemetszés... :(
Nem megyek Győrbe,mert Fehérváron is van Metro :).

Na pusszancs :)!

anyapoc
 
 


Na még ez:

A Pulmicort hatóanyaga egy inhalációs kortikoszteroid, a budesonid, amely a hörgi asztma megelőző, gyulladásgátló gyógyszere.

anyapoc
 
 


Gyűjtöm a karácsonyi ötleteket és recepteket, megmutatom, hová :D Ha van hozzátenni-valótok, ne kíméljetek.

Ötletek: http://dekupazs.freeblog.hu/
Receptek: http://taverna.freeblog.hu/categories/Karacsony/

Ezen kívül dalok, versek (nem én oldalaim):
http://digitalismikulas.hu/main.php?page=10&zenelink=2
http://www.otlettar.try.hu/karacsony/ka ... _nyito.htm
http://server.fotiu-bp.sulinet.hu/~siju ... edvenc.htm
jamina
 
 



Jamina

És hova küldjük az öteletek?
Mert nekem ajándékkísérőre,karácsonyfa díszre lenne ötletem... :)

anyapoc
 
 


Anyapoc,
nagyon-nagyon jók a képek :D

ide küldheted az ötleteket: jamina kukuc izgi.hu
jamina
 
 


Hali,

Jamina, imádlak, mondtam már? :lol:

Zsuzsa, Anyapoc,
rémes ez a Krupp, unokahugim volt benne kisgyerekkorában, volt, hogy én ültem vele fél éjjeleket az erkélyen... lekopogom, az enyémeket egyelőre elkerülte.

Jobbulást mindenkinek!

Már nem is merem írni, hogy velünk mi van - nehogy megint visszaessenek :wink: -, de Cicó jár oviba, Zezének meg már csak a szemébe kell csöpögtetni (minden náthakor begyullad a bal szeme), szóval van remény egy kis nyugira.

Áfonya, tényleg jöhetnél már egy kicsit...

Na meek karácsonyi ötleteket olvasgatni (meg közben mellékesen felmosok, amíg Zeze alszik :D )

Üdv
Kriszi
kriszi
 
 


Sziasztok!

Zsuzsa

Lehet,hogy félreértteél... :roll: Én pont azon csodálkoztam volna,ha ez nem szteroidos... :roll:.És a lényeg pontosan az,h kapjon levegőt :):).
Szerencse,hogy szájpenésznek annyi :).
Azért Te csak fényképezz szorgalmasan :).Akkor lesz Elődről is fénykép :).Vagy menjetek el műterembe,ott is tuti képeket csinálnak :).
Milyen fények tetszettek? :roll: Juj,Te már fényeket látsz? :wink:

Jami

OK,küldöm oda,csak csinálok fotókat :)

Kriszi

Hát tényleg rémes,de megszokható...
Zezének jobbulást :)!

Puszi:)

anyapoc
 
 


Zsuzsa,
én tavaly gastroyaloztam (Zeze akkor volt pár hónapos, Cicó meg még nem volt ovis, nemigen volt időm főzni), és onnan koppintottam egy csomó ötletet - egyszerűen elkészíthető, de elegánsan hangzó és mutatós kaják. :wink:

Tavaly karácsonykor én pl. Melba csirkemellet csináltam, egyszerű és mégis kicsit "meg van bolondítva". Köretnek meg bármi jó hozzá, nálunk közkívánatra almás krumplipüré volt :)

Szóval a husit vékony szeletekre vágod, kis enyhe sózás-borsozás, és egymás mellé beleteregeted egy tepsibe (olajozva). Én ecsettel be szoktam kicsit olajozni a tetejüket is. A husik közepére egy réteg darabos áfonyalekvár (vagy más savanykás lekvár is jó szerintem), ahogy a pizzát szokás megrakni, a szélén maradjon némi üres hely körben. A tetejére egy-egy fél őszibarack (befőtt), aztán nyomás be a sütőbe, hogy gyorsan megsüljön. Ha megsült, kiveszed, még forrón minden husira egy adag reszelt sajt - és kész :)
Anyukámnak van egy gyümölcsös-mézes pulyka-receptje, az kicsit macerás, de lehet, hogy idén megpróbálom, az kifejezetten nagy adagokra van beállítva, finom és kiadós :) Ha megszerzem a receptet, közzéteszem.

Nálunk egyébként kihagyhatatlan a hagymás-tejfölös babsaláta is az ünnepi menüből. A halászlét a párom szokta főzni, és a karácsony előtti akcióban többnyire veszünk lazacot (ez az én kedvencem _nincs olyan szmájli, amin nyalogatom a szám szélét_ ), azt előkészítem, lefagyasztom, és amikor kell, pillanatok alatt azt csinálok belőle, amit akarok. Tavaly ugyan ez nem volt, viszont utoljára tök egyszerűen tepsiben héjas krumplin és vajon megsütöttem (filé volt). Jó, nem egyszerűt mondtál, de ez olyan fincsi :))))))))

Jut eszembe, egy ötlet: úgy néz ki, az idén mézeskalácsos adventi naptár lesz, ha lesz rá időm. Egy mézeskalácsos könyvben láttam az ötletet, harang alakú (bár ez sztem mindegy), cukormázzal számozott kis kalácskákat kell sütni, és egy egyszerű vesszőkoszorúra felakasztani mindet - és azt szedheti le a kölök naponta :) Az utolsó darab meg kicsit nagyobb, és anygalkás. Zeze még nem biztos, hogy akar majd (bár ki tudja?), szóval sztem idén kipróbáljuk.

Jubbulást mindenkinek (csak úgy a levegőbe, hátha eltalál vkit megint vmi), mi nem akarom elkiabálni állapotban vagyunk, pedig Apa elég csehül volt a hétvégén...

Na léptem, vár egy hétmérföldes, kibelezni való sütőtök :lol:

Üdv
Kriszi
kriszi
 
 


Zsuzsa

Egy isteni tejfölös csirke recept!!!
Alig kell vmit csinálni vele és ollllyan nagyon finom,hogy garantálom,mindenki megnyalja a 10 ujját utána :).

HV:
1 egész csirke vagy 2-3 darab cs.mell vagy cs.comb
2-3 pohár 20%os tejfől
vöröshagyma(lehet póré is)
kb fél ráma
kb fél pohár fehérbor (kihagyható,bár alkoholtartalma elillan :))
15-20 dkg reszelt sajt

Összekeverni:
-kb 15 dkg liszt
-2-3 kiskanál pirospaprika
-kevés őrölt bors
-kevés só


Normál méretű tepsit(amibe a husi tutira belefér) kivajazod a rámával.A csirkét besózod kicsit,beleforgatos a lisztes-paprikás stb keverékbe,majd beleteszed őket a tepsibe az alábbi sorrendben:
hagymakarikák,csirke,hagymakarikák,reszelt sajt, maradék lisztes keverék és a tetejére öntöd a tejfölt,majd a fehérbort.
Alufóliával lefeded és kb 90 percig párolod.Utána leveszed a fóliát és kb még 25-30 percig sütöd.

Nagyon finom,hamar megvan,csak a sütési idő hosszú.De legalább az alatt minden mást lehet csinálni :wink:!
Próbáld ki előre,nálunk mindenki imádja :)!

anyapoc
 
 


Sziasztok!

Zsuzsa

Örülök,hogy bejött a csirke :D!Asszem,én is meglepem a Zuramat vele vasárnap,hadd egyen már egy jót végre :D!
Örülök,hogy javultok :).Vagyis jól vagytok :).Mi is jól vagyunk,bár Villő megint taknyosodni látszik,remélem,nem hatalmasodik el rajta...talán a foga? :roll:
Hogyhogy nem volt doki? :roll:
Mi nem voltunk sehol,de azért volt mit tenni... :?
A hóesés gyönyörű volt itt is,de azért az őszt,vagy átmenetet hiányolom... :?
Adventi naptárra nekem is van egy tuti ötletem,ha megkapoim végre az újságot,amiben benne van,akkor közzé teszem :D!
Amúgy meg tök egyszerű,de nagyon látványos :).

Kukac olyan,mint vóóót.... :? Nem tudom,mi lesz belőle,de asszem beleásom magam a témába,hátha van vmi népi gyógymód... :?

Az én fiam már nagyon készül a karácsonyra,minden nap más igényei támadnak :D!Minden esetre a Metroban már bevásároltam egy jó részét a dolgoknak,még a nagyszülők ajándékait is...vagyis amit ők adnak nekik :wink:.Meg még a fakopáncs oldalon néztem ki tuti játékokat,mindjárt linkelek be párat,ami szt nagyon jó :).

Ovi: www.zsebibabacsoport.uw.hu

Linkek:
ez itt egy nagy montessori
Ez van sokféle változatban,kicsiknek,nagyoknak stb...
sorritmus
íráselőkészítő
Ez a kedvencem,ezzel sokat játszott Bulcsú nyáron,mert a hajón volt ilyen :shock: és nagyon tetszett neki :)

Na és még egy csomó jó dolog van,akit érdekel: www.fakopancs.com

Na pusztok! :)!

anyapoc
 
 


Zsuzsa

Tudom ám,hogy cikizel :D!Tegnap azt hittem,hogy vasárnap van :?.
Na,majd kérdezd meg jövő vasárnap is :D!
Villő éjjel fent volt,lázas volt... :( Aztán reggel nem,de délelőtt megint.Aztán délután már semmi...most sem...Nem értem :roll: Talán egy gyors vírus :(.
Előd és az ajándékok :D:D!
Látod, a hangszereket nem is néztem :roll:!De ha Te mondod,hogy vannak :wink:!
Ja,nekem is csak kapóra jött ám,hogy METROban pont olyan dolgok voltak leárazva,amiket terveztem :D!
A többi fából lesz :).És vannak nagyon tuti társasok is már,ezekre leszek kíváncsi :).

Na megyek,mert harc van :D!

Pusz

UI.Ja,én beszéltem ám Áfonyával telefonon,bibibííííí :D!

anyapoc
 
 


Sziasztok!

Itt vagyok én is,Apa pár óra múlva itthon lesz,lesz nagy örömködés :):)!

Zsuzsa

Megjöttek a játékok a Fakopáncsból is,immáron nagyjából teljes a karácsonyi kínálatunk :D!Persze Bulcsúnak még most jutnak eszébe dolgok,mi minden szeretne...játék sütőt,játék mosógépet,játék tüzet :shock: ,meg persze Lego ezt-azt,meg amit éppen a tv-ben lát... :? Én meg nem győzöm mondani,hogy a Jézuskának nincs ennyi pénze,és nekünk sem :D!
Ja és persze naponta kb 10 szer beszéljük meg,hogy mikor jön a télapó és a Jézuska :shock: .

Amerikai palacsinta recept:

anyós féle változat (jó szokott lenni :))

6 tojássárgája
20 dkg cukor
1 cs. margarin
1/2 l tej
1/2 kg liszt

Ezeket összekeverni és után a tojásfehérjéből készült habot óvatosan hozzákeverni (elvileg ettől elsz magas :)).

Ha gondolod,tudok sok fincsi gofri receptet,van könyvem hozzá :).

Na lépek,mert felkeltek a gyerkőcök :)!

Pusz

anyapoc
 
 


Halihó,
elkezdem olvasni a lemaradásomat:)
afonya
 
 


Hahó,
Zsuzsa,
bocs, elmulasztottam a hagymás babról bővebben írni :) Egyébként a világ legfapadosabb salátája (hogy kellemes képzavarral éljek): főtt bab, besózott hagyma, ecet, cukor, tejföl ízlés szerint, és kész. Ez a haverunk (igen, férfi!) receptje, én azért beleteszek egy kis majonézt is, hogy lágyabb íze legyen.
Mondjuk mi nagy bab-és hagymarajongók vagyunk mindannyian - spec ma is babfőzelék volt ebédre sült oldalassal, kölkök két pofára ették, nekem alig maradt :lol:
kriszi
 
 


Hahó,

Zsuzsa,
már nem is merek arról írni, hogy vagyunk...most nem tudom, Cicó beteg lesz-e vagy sem...Zeze pedig nem tud kikeveredni a náthából...
na mind1, reménykedjünk :)
Amúgy mit dolgozol? (Lehet, hogy már tudnom kellene, mégsem tudom :oops: ) Én nem mehetek hat órában vissza, sőt kérdés, hogy egyáltalán visszamehetek-e, szóval elég gáz - ráadásul olyan "ottlakós" munkahelyem van, szóval semmiképpen sem lesz könnyű.
Édesapám az embólia után gyorsan beszerzett egy hasnyálmirigy-gyulladást is, most abból lábadozgat, de elvileg holnap hazajöhet a kórházból. Szegény, csőstül jönnek a dolgok...

Üdv
Kriszi
kriszi
 
 


Sziasztok!

Apa itthon,így állandóan jövünk-megyünk :).
Kezdjük berendezni a lakást :D!Végre,rendesen... :D

Zsuzsa

Hát hogy jobb-e.... :wink:.Egy gyerekkel több :D!
Jobbulást nektek,neked meg sok pihit :).Ismerős a helyzet...és persze mindig én kelek fel hozzájuk :?.
Ha otthon leszek,akkor majd feldobom a recepteket :).ÉDes kell,vagy sós? :)
Adventi naptár:olyat csináltam az ovinak,hogy színes kartonokból tölcsért kell csinálni és színes organza anyagból (de jó a krepppapír vagy a selyempapír is ...vagy amit a virgákötők használnak...) kell 13 cm-s csíkokat vágni és azt a trombita szélére belülről beragasztani.Ezt kell összekötni és olyan,mintha kis batyu lenne benne. Ha kinyitod,akkor bele lehet tenni az ajikat :).És persze számokat is kell rá gyártani,ha kész lesz (nemsokára),akkor majd lefényképezem és feldobom.Nagyon egyszerű,dekoratív és sokáig jó :D!És két gyereknek is elég :).PLáne 25 -nek :D!
Én továbbfejlesztettem a díszítést, az anyagok szélére aranyszállal varrtam,hogy szép legyen.A számokat külön kártyákra csináltam,arany és ezüst porral csináltam rá a számokat és a szélét és aranyporral díszítettem.
Ja és ugye a tölcséreket fel kell akasztani egy hosszú zsinórra egymás után :).

Na lépek,mert nekem is meló :).

Pusztok!

Látom,áfonya csak olvasni tud,írni nem :lol: !

anyapoc
 
 


Nem ér röhögni!:)
Elkezdtem jegyzetelni, hogy tudjak nagyjából mindenre reagálni, de be kell látnom, reménytelen.
Muszáj lesz fejből :lol:

Zsuzsa is dolgozik már, ez ragadt meg nagyon bennem... nem lehet könnyű a visszailleszkedés, én is előre aggódom. Gyerkőcök hogy viselik?
Betegségek szerencsére minket elkerülnek, Réka talán egyszer hiányzott az oviból 3 napot, ami a tavalyi kezdéshez képest igen jónak mondható. ÉS így Máté sem beteges, kopp-kopp. Most mondjuk szegénynek herpesze van, de semmi egyéb tünete vírusfertőzésnek.
Mátét is sokat kellett "Ventolin"-ozni, meg mindenféle más hörgőtágítóval, stb. bombázni, de úgy néz ki, elhagyta. KOPP-KOPP:)

Anyapoc apázik, ezt is tudom, bebe:)
A képek nagyon jók. Felháborító viszont, hogy már KArácsonyozol. Én megint az utolsó héten fogok csinálni mindent, versenyt futva az idővel - már nem is áltatom magam.
Mi az a játék, az a sorvezető vagymi? A mási, az íráselőkészítő lényegére rájöttem, tök jó, lehet, nekünk is hoz a Jézuska.
Réka is egyfolytában írni akar és én meg nem tudom, hogy kezeljem a dolgot. Ti mit csináltok, mikor ezzel jönnek?:)

Kriszi,
lehet, hogy még nem is köszöntem itt? Jó, hogy jöttél, rég olvastam Rólad. Pl. Zeze is meglepetésként ért:)

Jami,
jársz még erre?

-Afonya

ui: Anyapoc, etetőszék még aktuális?
ui2: beírtam ezt mind és azt írta ki, nincs kapcsolata az adatbázissal.. azt hittem, hogy újra kell gépelnem. De nem:)
afonya
 
 


Sziasztok!

Afonya,
sziaaaaaaa!!!!!!!
Igen, azt hiszem, akkor írtam utoljára, amikor Zeze még csak pocaklakó volt. Amikor megszületett, sokáig elég gázos volt vele (nemalvás, három-négy hetente kiújuló mandulagyulladás, szopisztrájk, nyeléssztrájk, nem ragozom), úgyhogy egy ideig csak olvastam, aztán azt sem :( De mivel emlékeztem, hogy mindig nagyon jó volt itt a hangulat, hát visszajöttem :)
Hiányoztál, remélem, már gyakrabban tudsz jönni.
Amúgy a fiatalúr holnapután lesz másfél éves :)

Ha Cicó írni akar, hát írjon :) Utánozza az írott meg a nyomtatott betűimet, aztán mondja, hogy "én még csak ilyen csipkéket meg kockákat tudok írni" :lol: Bár igaz, ő bő fél évvel fiatalabb, mint Réka, gondolom, szelídebb formában jön ez elő nála.

Munka, hát én is nagyon félek... fogalmam sincs, hová és hogyan tudok majd visszamenni, és ha zökkenőmentesen vissza is vesznek, akkor is nagyon nehéz lesz. Zezének bölcsibe kell majd mennie, ami csak messze van tőlünk, stb. Te mit dolgoztál babázás előtt? Jöhet priviben is, bár lehet, hogy csak én nem tudom :wink:

Na léptem, Zezét még meg kellene etetni, mielőtt megyünk a csajsziért az oviba...

Üdv
Kriszi
kriszi
 
 


Sziasztok!

Áfonya

Látom,azért a lényeg tényleg megragadt :D:D:D!
Örülök,hogy Ti jól vagytok,majd elmúlik... :lol: Na de komolyan,tényleg ennyi legyen a legkisebb baj :).
Etetőszék aktuális,tőlem akár postázhatod is :).
Karácsonyozás:haladok az ovival,muszáj :D!Na de nehogy azt hidd,hogy ez itthon is meglátszik.Az itthoni adventi naptár lehet,hogy csaka jövőre lesz kész :D:D:D!Azt varrni kell... :?
Sorvezető (vagy mi :roll:) olyan,hogy vannak különböző kész minták,hogy milyen színű és formájú bogyókat kell megfelelő sorrendben felfűzni a botra és azt kell neki leutánozni.
Most van egy másik jó játék,ami az oviban van,csak nincs meg hozzá maga a szerkezet,csak a lapok,ami hasonló,majd ha kiderítem,hogy hol-hogyan kapható,akkor jövök vele... :)
Írás: szt amit magától csinál,nincs tanítás-tanulás íze,az mehet.Én mindig azt csináltam,hogy amit kérdezett,arra válaszoltam.Így volt,hogy egy sor betűt ismert,ma ennek a felét talán...Mert most nem az érdekli és így elvész a tudástárból :).Szóval én azt követem,amit magtól csinál,az mehet :).
Nálunk most az megy,hogy megmondja,melyik szó milyen kezdőbetűvel rendelkezik :).

Na most rohanok az oviba,majd még jövök :)!

Pusztok!

anyapoc
 
 


Sziasztok!

Na, meglepődtetek, mi?:) Holnap elutazunk Szolnokra, vasárnap jövünk vissza és nem akartam, hogy megint elmaradjak, mert akkor sose érem utol magam.

Kriszi,
jól tetted, hogy bejöttél:) Látom, kétgyermekesként Ti sem úsztátok meg ezt a betegséghullámot az elején... gondolom, nálatok is a nagyobbbik hordta haza a közösségből, nem?
Nem leszek itt pénteken, így boldog hófordulót a Fiatalúrnak!


"én még csak ilyen csipkéket meg kockákat tudok írni" - aranyos:)

"szelídebb formában jön ez elő nála. " - az a baj, hogy nálunk nem a kor miatt, hanem ékám természete miatt jön ez elő durvábban. Ugyanis ő tud írni -szerinte:) És fel van háborodva, ha nem ismerem fel a betűit, Urambocsá' kijavítom....

Én programozó voltam. És hát lassan 5. éve vagyok itthon, teljesen kiestem az informatika világából. Fogggalmam sincs, mit akarok egyáltalán. ÉS ugye ehhez jön még, hogy egy dolog, hogy én mibe vágnék bele, más dolog a realitás:)

anyapoc,
adventi naptár: én a tavalyi félkészet talán befejezem s akkor lesz igazi végre nekünk is. De lehet, hogy csak jövőre? 3 évig készülne, nem hangzik rosszul:)

Sorvezető jól hangzik, épp ilyesmire van szükségem. Ami kicsit lelassítja Rékát. Majd ha egyszer nem lesz ilyen késő, leírom bővebben:)

Zsuzsa?
hol csavarogsz?:lol:

-Afonya
afonya
 
 


Sziasztok!

De jó, hogy kicsit beindultunk :)

Áfonya, jó utat!
Majd ha olvasod: jé, nem gondoltam volna, hogy programozó voltál, nem tudom, valami hagyományosan nőiesebbet képzeltem el neked - látod, az sztereotípia, hogy a programozás pasis munka, még bennem is dolgozik...pedig... na majd írom mindjárt.
Öt év, az sok. Én negyedik éve vagyok itthon, jövő májusban lejár a gyed Zeze után, onnantól muszáj lesz dolgoznom újra (lakáshitel-részlet, egyéb ínyencségek).
Kösz a másfélévgratot, Zeze nagyon sokat fejlődött az utóbbi pár hónapban, pl. már mindent meg tud mondani, amit akar (pl. "iszikababba-kakkaót-megkóstood"). Betegséghullám inkább most van, hogy Cicó szeptemberben oviba ment, azóta. A múlt évi mandulagyulákat Zeze magánszorgalomból szervezte magának :(

Zsuzsa,
nyomda, az érdekes, egy időben én is gondolkodtam rajta - de az már régen volt.
Most mind a kettő rekedt és köhög, Cicó taknyos is, Zeze még nem (bár ő egy hete gyógyult ki az előzőből), de minden éjjel várom, mikor szörizik fel ő is... Apukám szépen gyógyul, kétóránként ennie kell egy kicsit, nagyon szigorúan diétás kaján él. De egyébként jól van, ami abból is látszik, hogy egész nap anyukámat szekírozza a menü miatt :lol:
Mesélhetnél arról, hogyan kerültél vissza? Mesélj... hátha adsz valami jó ötletet :wink:

Na és most rólam: én elvileg egyetemi tanársegéd vagyok, kommunikációkutató, de mióta szültem, mindenem teljesen megakadt, doktoritól kezdve minden, nem tudok semmivel haladni. Közben van helyettesem a tanszéken, kimentek alólam az órák, szóval rém nehéz. Terveim, persze, nekem is vannak :)
Most távoktatási tananyagfejlesztést tanultam (sőt, le is vizsgáztam belőle), előttem áll a tutorképzés, ezzel a témával is szeretnék valamit kezdeni, mert nagyon szeretem, és elég családbarátnak tűnik :) Ja és mellesleg foglalkozom ilyen női izékkel is, civilkedem egy női szervezetben (Magyar Internetező Nők Egyesülete www.minok.hu , érdemes megnézni), ezért mondom, hogy szégyen-gyalázat, hogy még én is bedőlök a nemi sztereotípiáknak. Egyébként a MINők mostanság női vállalkozók képzésével foglalkozik, ha ilyen terveitek vannak, érdemes képben tartani őket. Tavaly pl. pályázati pénzből az ország több pontján tartottak ingyenes tanfolyamot önként jelentkezőknek, nagyon jó eredménnyel. Nem akarok reklámozni (bár abban sem volna semmi rossz, ez egy nonprofit szervezet), csak arról, amit írtatok, eszembe jutott, hogy hátha valami ilyesmi összhangban lenne a terveitekkel. Ha nem, akkor tévedtem :roll:

Mára ennyi, mert Cicó lökdösi Zezét, egyetlen plüsst sem hagy neki megfogni, szét kell csapnom közöttük :shock:

Üdv
Kriszi
kriszi
 
 


Sziasztok!

Jelentkezem,hogy élünk,majd jövök bővebben is,de nyakamon az összes osztály témazáró javítása és a htégévén elutazunk Párizsba,így ki kell javítanom,hogy jövő héten ki tudjam osztani... :?

Szerencsére zajlik az élet,persze nem mndig jó irányban.Bulcsút vasárnap megharapta egy majom az állatkertben,így egész du tetanuszt kergettünk,mert hiánycikk.A majmokat most megfigyelik,ha 2 hétig semmi gond,akkor nem kell veszettség ellen oltani :?....

Ma du ráadásul munkadélután az oviban,kreatívkodunk karácsony alkalmával egyet :).


Áfonya

Kéne az etetőszék,mert a gyerek már nem hajlandó külön enni!!!!!!
Kezd kikészíteni vele :?.

Na lépek,mert becsengettek,majd jövök még vmikor bővebben :).

Pusztok

anyapoc
 
 


Lucának nagyon boldog névnapot kívánunk! Kép

anyapoc
 
 


Sziasztok!

Itt vagyok már én is,de nálunk az élet jelenleg több párhuzamos szálon fut :D:D!
Tanulunk mindketten,plussz meló,plussz a lakást csináljuk,így lassan meghalni sincs időnk... :(

Zsuzsa

Akkor most regaálok midnenre :D!
Majmos sztori:semmi gáz,nem kaptunk több szurit,pláne veszettség ellen...ja,már a dokinál kijelentette,hogy ő akkor is etetni fogja a majmokat :D!Szl ijedtségről szó sincs...
párizs szuper volt,mindent megnéztünk,amit 2,5 nap alatt lehetett :).Le is jártuk-metróztuk a lábunkat :).El is határoztuk,hogy ismét megyünk valahová,de gyerkőcökkel,egyenlőre Róma van kilátásban :).
Hát ne izgulj,előbb-utóbb Ti is mehettek kettesben,aztán akkor meg majd azt sajnálod :wink:...bár tudom,hogy néha nem bánná az ember :).
Luca a kis ünnepelt :).
Előd és a krupp... :( Mi most a Lennkei féle vitaminokat szedjük,remélem,hatásosak lesznek...csak én fáztam meg eddig... :?
Karácsonyi készülődés? :)
Mi is sütöttünk már mézeskalácsot,csak a mázat rontottam el :?,így ragadt az egész... :(
Munka :)?Bírod még? :)

Pusztok!

Ui:Áfonya

Jöhet a mi címünkre az etetőszék,ha küldöd,már az az aktuális,ha kell,elküldöm priviben :)!

anyapoc
 
 


Sziasztok!

Zsuzsa

Remélem,lesz időd feltöltődni az Ünnepek alatt :).elég nehéz lehet ennyi idő után visszarázódni... :( Csak kitartás :).
Vitaminok: www.drlenkei.hu
Biztos hallottál már róla,ő az,aki itt Mo-n kezdte ezt a kampányt,ami egyébként világszerte zajlik,hogy a legtöbb betegség (akár krónikus,akár halálos,vagy éppen akut) megakadályozható plussz vitmain bevitellel,sőt,jóval több vitamint kéne szednünk (vagy bevinni másképp,ha a gyünik,zöldségek alkalmassak lennének rá :?),mint ami pl a mostani vitaminkészítményekben van. A könyvében midennzt szépen leírja,érdemes elolvasni.Hogy miért hasznos a gyógyszergyáraknak,ha sok a krónikus beteg és kevés vitmin van a készítményekben.Ami egyébként törvény által szabályozott,ezért ő nem is árulhatja vitaminként vcagy gyógyszerként az övét,hanem csak táplálékkiegészítőként.... Szl érdekes...

Tejfölös csirke :):Elhiszem,tuti is :).

Program :).Nálunk betegség,főleg én,így sokmindent nem csinálunk.Ma lesz karácsony az oviba,így bevisszük őket,én már tudom azt is,milyen ajit kapunk :).Majd megmutizom :).


Nem költöztünk,csak ezt-azt megcsinálunk...festés,konyha,csempézés stb...
Ki tudja,mikor tudunk tovább menni,azért próbálunk valami formát adni a lakásnak :).

Én is mézeskalácsot sütök,remélem,most nem ragadnak össze majd a díszítésnél :D:D:D.

Ajándékok megvannak????
Nálunk asszem komplett kis lakást lehet majd berendezni a gyerekszobába,mert midnenkitől ilyen cuccokat kapnak :).Játék mikró,konyha,mosógép,vasaló stb...De kell,mert az eredetit vágják tönkre... :?.

Ti írtataok a Jézuskának?
Néha az agyamra megy,hogy miden nappal újabb valami kell Bulcsúnak :lol: !De azért meg tudunk egyezni szerencsére....

Szombaton voltunk Bécsben a sulival,szuper volt.
Apával megnéztük a Hofburgot ( a gyerekek a technika házába mentek,olyan,mint nálunk a csodák palotája).Sissi múzeumot és az étkészleteket.Szuper volt.
Uátna Picasso kiállítást néztünk...hát mit mondjak...asszem egyszer elég volt :lol: :lol: :lol: !
De majdnem hoztunk haza fenyőfát,olyan kis helyeseket lehetett kapni :)!

Na megyek,emrt elégnek a kalácsaim :D!

Pusza,

anyapoc
 
 


Mindenkinek boldog, meghitt ünnepet kívánunk!


Kép


És várom a beszámolókat majd, ígérem, én is jövök a mienkkel!:)



-Afonya
afonya
 
 


Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánunk!!!!

Kép

anyapoc
 
 


Sziasztok!

Mi is itt vagyunk,gyors helyzetjelentés...
Végre elkészült nagyjából,ámde korántsem véglegesen a lakás,így az ünnepeket alatt vagy harmadjára ganyéztam ki teljesen,de immár sikeresen :).

Szuper az új nappaliban lenni,imádom az új konyhát és étkezőt :D:D:D!

Az ünnepeket jól teltek,mindnki kapott mindenfélét a Jézuskától.bulcsú külön meghatódott,mert kapott elemes vasutat,azt nagyon szerette volna,így aznap este kb 10szer jegyezte meg,hogy 2mégiscsak figyelt rám ez a Jézus" :).

A kajától,bejglitől már rosszul vagyunk,de azért kitartunk...szeretnék végre éhes lenni :D:D:D.

Most a napirend borult fel kissé,későn kelnek,későn fekszenek,mert mindig van valami buli... :? De alakulunk,mire ovi lesz,visszaszoknak...

Mi tanulunk gőzerővel,Apa 6-án vizsgázik,én 4-én... érdekes lesz...

Na lépek,mert még vasalnom is kell éseste jönnek a vendégek :).!

Pusztok,majd jövök :).

anyapoc
 
 


Sziasztok!

Nálunk is volt díszítés, szerpentineket lógattunk le, rengeteget. A konfettit nem vállaltuk be:d Lufikat a nyári szülinapok óta nagy tételben nem veszünk: hónapokig tart, míg "elfogynak" és addig állandóan ölik egymást értük, mert persze mindig ugyanaz kell mindegyiknek a tucatnyiból...


Karácsony jó volt nálunk is, idén végre sikerült alvásidőben díszíteni, nem kellett órákig sétálni a sötétben:)
Ajándékoknak nagy sikere volt, Rákánál most a pónik a menők. Meg az ovinak örült nagyon: kicsi, 10 centis babák, meg hozzá ovis kiegészítők. Ágyak, játszószoba, ilyesmik. Aranyos:)
Máté a járművek egész arzenálját megkapta: autó mindenféle típusban, motorik, repcsi... később lesz nagyobb választék vagy fiúknál ez a standard ajándék?:) Segítsetek, nálatok mik jöttek be?
A most kapott Duplonak nagyon örült, a csúcs pedig a parkolóház, kis autókkal. És a plüss Ormi, a Micimackó-brigádból:)

Rengeteg könyv, kifestő... az Ablakzsiráf eddig a nyerő Rékánál, Máténál meg a Karácsonyos Bogyó és Babóca.
Kaptak még Geomaxot, aminél utólag olvastam, hogy kb. 6 éves kortól ajánlják?! Szó se róla, mi is élvezzük a játékot, de a gyerekek is tökre elvannak velük, ismerkednek a mágnessel.

Vasárnap, Szenteste ugye itthon voltunk. Másnap Anyuméknál, utána pedig 3 napra Szolnok, Anyósék. Jó volt mindegyik, ettünk rendesen. Mi rendes kaját, gyerekek töménytelen mennyiségű édességet :(

És végre ünnepek rohanása után semmi készülődés, vásárlási roham, stb: játszunk, olvasunk és rötyögünk sokat:)
Rékának csak szerdán kezdődik az ovi, még van egy kis időnk:)

Zsuzsa,
Réka is azt mondja, ha megkérdik tőle, mit kapott: semmit.
Jó hír, hogy nem vagytok betegek, már maradjon is így a jövőre nézve!:)

Gyümölcs nálunk is menő szerencsére. MAjd mesélek Réka első szerelméről, Bendegúzról ennek kapcsán. Tündériek:)

Anyapoc,
odaért a meglepetés időben, ünnepek előtt?
Irigy-irigy, hogy kész az új kéró!:) Mi most akarjuk a két szobát "felcserélni", a mi hálónkat és a gyerekszobát, hát már előre fázok tőle. Jan. 13-ára lesz kész a gyerekbútor, addigra nagyjából át is kell rendezkednünk. Fejben már kész vagyok:)
Bulcsú jó ezzel a szöveggel:)
Napirend nálunk is borult rendesen, később kelünk, később van ebéd, utána csak 2 körül tudom letenni őket aludni. Így viszont nem kelnek 5 előtt, ergo este 10 előtt nem is érdemes ágyba dugni őket... hogy mikor fogunk visszarázódni, passz.
Ez a vizsgaidőszak vacakul hangzik.

Mindenkinek boldog, békés új esztendőt!:)

-Afonya
afonya
 
 


Sziasztok!

De jó,hogy Áfonya is ideért végre :D :D :D !

Holnap vizsgázok,így most nem tanulok :D!
Na jó,pici van még vissza,aztán Apa kikérdezi :roll: !

Megvolt az első óvodai nap,nem voltak a saját óvónénik,még szabin vannak,ezért a másik csoportban volt a srácom egész nap,aminek nagyon örült,mert a másik csoport játékai mindig jobbak :)!

Áfonya

Húúú,helycserés támadás :).Nyugi,előbb-utóbb rend is lesz :D!Én már csak tanusíthatom :).
Karácsony :).Szuper,hogy végre tudtok pihenni is :).Nálunk nem volt vendégsereg,csak jöttünk-mentünk,de az is elég volt :).
Lufik :D.Nálunk is nehezen fogyott...igazság szt eszembe sem jutott díszíteni szilveszterre...hiába,van még mire figyelnem :?.
Na,első szerelem,mesélj :D:D:D!!!!!
Játékok:szt a fiúknál nagyrészt ezeket a fajta ajándékokat lehet így vagy úgy turbózni :).Szl nagy fantázia nem kell hozzá.Nálunk jelenleg a thomas a nyerő,meg a vasút,minden mennyiségben.Azért fejlesztő játékot is kapott Bulcsú,meg társasokat,de a járművek mindig első helyen állnak :).
Geomax nekünk is van és Bulcsú is egészen jól eljátszott vele,de újabban nem érdekli,inkább a LEGO és a Jáva.
Milyen meglepinek kellett volna ideérnie????Nem vagyok képben... :oops:


Zsuzsa

Áááá,nem volt nagy a bauli,4-ig fent voltunk,közben hol egyik kicsi kelt,hol a másik,szerencsére Bulcsút nem zavarta meg semmi :).
Viszont jókat dumcsiztunk és ez már nagyon kellett :).
Karácsonyi kaja :).Legalább elvitték :D!
Előd nagy buli van :D!Ez tuti :).még mindig nem esznek? :) Nálunk visszatért az étvágy,de óvatosan adagolom a télapós ajikat még mindig :).
Azért a 8 órás kelés nálatok már egészen jó,nem? :roll:
Villő rendes fekvés mellett is ma negyed 10-ig aludt :shock: .Mondtam Apának,ha jót akar magának délben,akkor keltse fel :).
Lufi és kígyó :D!Ez aranyos :).És mit hajtogattatok?


Dobok pár képet,de a rumlit ne nézzétek :D!

Ez a nappali egyik fele:
Kép

Nappali másik fele:

Kép

Konyha szemből:
Kép

Kiegészítő pult oldalra:

Kép

Étkező:

Kép

Nagyjából illyen,kisebb kiegészítők még hiányznak,mint pl függöny az étkezőből stb... :D
Meg a konyhában lettek új szekrények a hűtő és az ajtó felett, a beépített szekrény ajtaját is lecseréltük stb...Az előszobában tükrök lesznek a szekrényeken és még a középső, a hálószoba van vissza... :)

Na megyek,mert holnap vizsga és még tanulni kell kicsit :)

Pusztok!

anyapoc
 
 


Máté fürdik: buborékoztam a fenekemmel! :lol:

Majd jövök, csak kiszedem a vízből, mielőtt belerotyogtat:)
afonya
 
 


Sziasztok!

Vagyok én is itt-ott,dolgozok,tanulok,gyereket nevelek :D:D:D!

Áfonya

Már megint jól ideértél :?... :wink:
Etetőszék lesz?Mert a lányom minden áron az asztalnál akar már ülni :shock: ....

Zsuzsa

Köszi a dícséretet,hát azért még apróságok vannak,de majd csak vizsgák után állunk neki,most mindketten gőzerővel tanulunk... :?
Vizsgák még vannak,az elsőn túl vagyok sikerrel :).A többi még hátravan és nem lesz sétagalopp,de igyekszem :).
Kígyó :D.... Na gondolom,milyen nehéz volt... :D:D
ilyen könnyen tönkremennek ezeke a lufik? :shock: Na szép... :(
Én Értettem,hogy Luca dünnyögött Elődnek... :roll: ...csak tetszett a mondat :).
Az én lányom is nagyon belejött a dumába,most az "énis" a kedvenc... :? Mindent csinálni akar egyedül,amit mi...ha valaki ezt nekem meséli,nem hittem volna el,hogy egy alig másfél éves gyerek ilyeneket csinál tudatosan... :shock: mármint amit a lányom.... Bulcsú annyira más volt,pláne ebben a korban... :roll:
Ovizás megy rendesen? :)


Mutizok még egy nőcis képet :):

http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1168263104.05.jpg

anyapoc
 
 


Sziasztok Csajok!:)

A héten Réka is itthon volt, merthogy köhögött. Még ma is ezt míveli, de már holnap megy. Mi meg Mátéval kipihenjük a hetet:)
Annyira meglátszik egyébként Matyeszon, hogy egész héten Réka nyüstölte az idegeit... rosszul alszik, tiszta stressz az egész gyerek. Már bújom a szakkönyveket, mit tegyek. Na és melyik gyerekkel?:)


Zsuzsa,
nálatok is már a kicsi Lego megy? Én is filózom a váltáson, de nálunk csak időszakos a Duplo-rajongás, nem tudom, megérné-e beruházni rá.
Gratula a kígyóbűvöléshez:):)

Máté épp ma emlegetett Benneteket: bepakolt Réka kis válltáskájába és ment strandolni a Balatonra. Mentségére és fiús mivolta mellett szóljon, hogy elemlámpát csomagolt az útra:d
Na és hogy vizibiciklizni is fog, a bácsival meg a kisfiúval. A kicsibaba meg addig alszik majd:)
Melóval most hogy állsz?


Anyapoc,
bírod a strapát? Nekem vannak a legnagyobb kölkeim, aztán egyedül én lógatom a lábam itthon?!
Etetőszék itt figyel már jóideje, privizzük le?
Kedvet kaptam a lakásképeidtől és mi is kupálgattunk. Megcseréltük a hálót és a gyerekszobát. Ennek több érdekes vonzata is van:
- jelenleg macimintás bordűrös szobában hálunk és a plafonról még lógnak a gyerekek csinálta karácsonyi dekorok. Valamint tele van matricával az ajtó, amitől világ életemben herótom volt:d
- gyerekek rendszeresen eltévednek, mikor aludni, öltözni küldöm őket, vagy akár csak a játékaikért mennek. Tündériek, ahogy döbbennek az ajtóban:d

Első vizsgához gratula.
"Énis": nálunk Máténál még mindig tart ez a korszak, mi "hegedülésnek" hívjuk, mert M. mindig azt mondja"majd én, egedül", olyan kis franciásan elnyeli a h-t:)
Megőrjít. Ma pl. indulás előtt /már kabátban persze, orvoshoz, időre.../ elszaladt még inni. Mert egyedül, persze.... én addig veszem a kabátomat. Jön vissza, hogy önött a poharából a Rékáéba is egy kicsit. ÉS hogy töröljem fel. Gondolhatod:d

Kép marhajó és mekkorát nőtt már Villő!!!

-Afonya
afonya
 
 


Sziasztok!

Hűűű,jól lemaradtam,azt hittem ez még mindig Zsuzsa előző bejelentkezése,erre tessék... :?

Szóval örülök,hogy itt vagytok :)!

Áfonya

Köhögés remélem hamar múlik,bár elég gáz az idő,nagyon kedvez ezeknek a fárnya baciknak :(.Meg mindennek :(.
Máté és a stressz....hát nem tudom,mit tennék a helyedben... :(
Mit jelent egyébként,hogy Réka gyepálja? :roll:
Máté és a hegedülés :).Na igen,ilyen balesetek nálunk is előfordulnak :?.... Na de anya talpraesett :):),ugye? :lol:
Azért Te sem láblógatsz,ahogy a vaterán olvastam,megnéztem a visszajelzéseket,mert valamit kerestem,de már nem emlékszem mit...Nagyon tetszett,ahogy a sok "érdekes" embert lekezelted :D:D:D!
Máté és a strand :):)... Mikre nem emlékeznek!!!! :shock:
Bulcsún lepődtem meg valamelyik nap...Kocival mentünk és elmentünk az autómosó mellett,ahol egyszer nyáron a kocsi motorját mosták le.És még arra is emlékezett,hogy ő ott pisilt... :shock: ...."mert hogy kellett és úgy gondoltam,hogy pisilek " :D:D:D...
Helycserés támadás :):)... hát azért csak kellemes ilyen környezetben aludni? :) Így nagyobb lett a gyerekek helye? :)
Tévedés :D:D:D...na,ez muris lehet :).
Én még bírom a strapát,de eléggé alvásdeficitben vagyok,de már csak 2 vizsga :lol: :lol: .... Aztán megyünk kikapcsolódni családosan...
Etetőszéket privizzük le,mert a csaj már az asztalhoz ül fel sokszor,onnan meg nem éri még fel az asztalt :D:D:D!

Zsuzsa

Nagyon jók a képek,megkukkoltam,az összebújós oolllllyan édes :).Nálunk is van ilyen :).Olyan édesek ilyenkor :).
Elhiszem,hogy jobb most neked,ha nem stresszel,hogy betegek a gyerekek.Akkor mamáznak ők is? :roll:
Bulcsúnak valamelyik nap reggel volt egy kis fulladása,de adtam/adattam neki az aconitumot egész nap és másnapra kutya baja sem volt,pedig nálunk ilyenkor szokott jönni a megfázás többi része... :? De most nem :).Asszem,időben elkpatuk,pedig egyébként azt hittem,kinőtte... Vagy igen? :)
Levél a Jézuskának :D:D:D:...
Immunerősítés...Asszem aztán nem írtam semmit a Lenkei féle vitaminokról,amikor írtad,hogy nem látsz különbséget.Összetételben nincs is, a mennyiségben van.Ezek a készítmények sokkal nagyobb adagban tartalmaznak egy-egy vitamint,nyomelemet stb,mint a többi vitaminkészítményben,ahogy ők ezt igazoltnak látják.Ez benne a plussz :).És ezért nem forgalmazhatja gyógyszerként,csak táplálékkiegészítőként...


Na most loholok dolgozatokat javítani még,mert nyakamon a félév... :?!

Puszi!

anyapoc
 
 


Sziasztok!

Jövök majd!!!!!!

Puszi :)

anyapoc
 
 


Sziasztok4

No,akkor most pótolok :).

Viszgákon sikeresen túl :).Az utolsó kicsit húzós volt,erőm fogytán,idegeim totál készen,nyakaom a félévzárás stbstb...nem ragozom,így is jól sikerült... :)

Utána megajándékoztuk magunkat egy közös nyaralással Rómában,Apa megszervezte négyünknek a hétvégét. :)
Pénteken délután indultunk és hétfőn este jöttünk haza.

Rengeteg élmény,szuper helyek,jól éreztük magunkat.Megnéztünk mindent (többnyire kívülről),amit ennyi idő alatt meg lehetett.Gyalogoltunk rengeteget,jól el is fáradtunk.Természetesen a gyerkőcök babakocsiban :).Vennünk is kellett egyet,mert Villőnek háti hordozót terveztünk,de nem komázta a csaj,mert tudott akkor ki-be szállni,amikor akart,így vettünk neki egy babakocsit :?.Azért nem bántuk meg,mert jó kocsit sikerült vennünk :).Most dilemma,melyiktől szabaduljunk meg.-...mármint melyik babakocsitól :roll:

A szállás szuper volt,hotelben voltunk,kedvezménnyel,viszonylag "olcsón" megúsztuk.Nem voltak benne sokan,külvárosi helyen volt,ingyenes busz ment napjában többször a központba onna és hozott minket ahaz,így közlekedésre nem nagyon kellett költeni :).

Egy szobában voltunk,Villőnek vittünk kiségyat,az egyik sarokba felállítottuk,elég jól el volt szparálva :).Bulcsú velünk aludt,mondanom sem kell,nagyon élvezte :).

A repülőt jól bírták (én kevásbé... :? :? :?),Villő csak azt nem szerette,amikor be kellett csatolni és nem mozoghatott amerre akart :).Akkor volt visítás,de lefoglaltuk,így átvészeltük a fel és leszállást.kellemetlenebb volt,hogy leszálláskor odafele fájt a fülük,szegény Villő kapkodott is a füléhez rendesen,Bulcsú nafogott :(.Ennyi volt kellemetlen, a többivel semmi gond :).

Olaszokról:nagyon barátságosak,kedvesek,segítőkészek :).A közlekedésük kaotikus,nincsenek sávok sok helyen,nem indexelnek a kocsik,ellenben állandóan dudálnak és szinte minde kocsi meg van húzva :).Rengeteg a Smart,2 utcasarok között kb 6-ot számoltunk meg a parkoló kocsik között :).
A kávlé isteni mindenhol és a város sem olyan drága,mint ahogy hírlik,legalább is mi nem tapasztaltuk... :roll:

Kisebb kellemetlenség volt,hogy hazafelé elkeveredett a ruhás bőröndünk (még jó,hogy nem odafelé :)),így tegnap reggel érkezett meg.Öröm az ürömben,hogy legalább nem kellett aznap este kipakolni :D:D:D!

Képek:

Szoba:

http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachme ... 603.43.jpg

Háttérben a Forum Romanum

http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachme ... 681.56.jpg

Forum Romanum

http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachme ... 712.29.jpg

Antik macska:

http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachme ... 731.17.jpg

Colosseum:

http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachme ... 752.85.jpg

Circus Maximus:

http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachme ... 772.95.jpg

Narancsliget:

http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachme ... 800.32.jpg

Villő beájult:

http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachme ... 821.94.jpg

A hotel bejárata:

http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachme ... 011.81.jpg

Pantheon:

http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachme ... 028.88.jpg

Érdekesség :? :

http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachme ... 050.42.jpg

A Pápa:

http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachme ... 071.54.jpg

Bulcsú is beájult:

http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachme ... 089.29.jpg


No most ennyi,majd még jövök :)!

Puszi

UI: Áfonya,jöhet az ülés,írjam a címet? :)

anyapoc
 
 


Sziasztok!
Rég jártam erre... :cry:

Minket megérintett az influenza, persze szigorúan egymás után kapta el mindenki, hogy jó sokáig tartson.

Zsuzsa,
bilizéssel dettó így van Máté is. Ha kedve van, akkor szól és megy is a pisi/kaki a bilibe (sőt, ma először végre sikerült a WC-re rábeszélnem, rühellek bilit takarítani :D ) Általában 10 körül leveteti a pelust, kéri a csini tigrises/krokodilos/stb. "bugyit":D és baleset nélkül elvan ebédig. Alváshoz, ill. utána a játszótérre marad a pelus, este 5-6 után lefekvésig megint nincs. Igazából lehet, hogy ha erőltetném, menne jobban is, de mivel látom, hogy fog ez működni az ovira, nem siettetem, nehogy harc legyen belőle:)
Elődnek nem hiányzik az ovi?! Rékának kimondottan kell, hogy azt a rengeteg energiáját lekösse... állítólag ő a pótdada, ha a kicsiknek kell segíteni öltözni, enni, vagy megvigasztalni... néha úgy kell leállítani, annyira igyekszik:)
Összebújós kép tündéri. Olyan fiúbabánk nekünk is van, Peti. Bár most épp leesett a feje:d

Otthon kötelezően kell dolgoznod, vagy csak önszántadból?
Hm, és miért nem csinálod sokáig? Csak nem...?:)

Anyapoc
Bulcsú és a memória: jó lenne vizsgaidőszakban neked is ilyen koponya, nem?:D
Igen, nagyobb lett a hely, pontosabban most van hely a játékhoz. De nem sokat segített a helyzeten, mert így is a nappaliban pakolnak szét, ahol mi vagyunk.... mondjuk annyi a jó benne, hogy ha Réka külön akar vonulni egy kicsit, akkor most már megteheti. Lassan meg majd jön, hogy ő külön szobát akar:D

Rómáért irigy-irigy, képek szívfájdítóak:), bár nem vagyok biztos benne, hogy én tudnám-e élvezni két gyerek mellett. Bulcsú még beül a babakocsiba?! Réka max akkor, ha Mátét akarja bosszantani. Ami persze sikerül is:d
Közlekedés: mintha csak Kairóról írnál. Sőt ott még a pirosat sem tisztelik:) Jaigen, Réka mondta, nyáron nyralani Afrikába menjünk, ő meg akarja nézni a Piramisokat. Ahha, amikor még egy étterembe sem merünk elmenni velük:d Máté szerényebb, ő beéri a Balatonnal is. A fürdőbugyi az, ami nagyon megfogta, azt már ki is készítette a minap:)
Beájulós képek:)


Csajok,
farsanggal hogy álltok? Ki mi lesz? Zsuzsa, szobadekorról mesélj, Neked mindig olyan jó ötleteid vannak. Szombatra farsangi fánkot terveztem programként, a napokban felrakom a füzéreket, lampionokat... Rékának már kész a tündéres jelmeze, de Máté tigrisével még szenvedek. Lehagytam a farkát:)

-Afonya
afonya
 
 


Jó reggelt,
bekukk én is.

Anyapoc,
aztaaaaa, szuper helyen voltatok! És hogy te is milyen jól nézel ki, nem semmi 8) A lakás is megnyerő, jó az újban, ugye? :P

Hát mi sem ússzuk meg az állandó taknyosságot, köhögést, hol egyik nem jár oviba, hol másik. Most épp Ádi van itthon.

Zsuzsa,
nagyon kis sejtelmes félmondatot írtál a végére :D

Áfonya,
nálunk jövő hétfőn lesz farsang, Ádi varázsló, Szaffi boszorkány lesz. Csak semmi varrnivaló :P

Anginak hörgőszükülete van, állítólag majd kinövi, de ennél fogva sokat hörög. De amúgy nincs baj vele :D

Pár kép, végezetül (ha már ilyen sokat írtam :lol: )
Kép
Kép
Kép
jamina
 
 


Sziasztok!

Ismét itt, a hétvégét ismét túléltük,megint ezer dologgal :).

Pesten voltunk Thomas kiállításon,nűlunk ugye nagyon menő,már mindkét gyereknél... :? Mivel fent voltunk és szuper volt az idő,elmentünk a János -hegyre libegővel (legnagyobb örömömre :?:?),meg bobozni (ki is borultak a fiúk a bobból,mert ez nem csöves,hanem csak olyan vályús... :roll:),,meg voltunk amerikai autó-kiállításon :).... Szl volt mit tenni :).

Zsuzsa

Elhiszem,hogy fáradt vagy,elég nehéz megszokni,hogy az ember több felé is képes legyen az ember teljesíteni... :roll: Lovagi vár,Balcsi :).Hát hajrá,mindjárt itt a nyár :).
Apa március 12-én megy meetingelni,.utána talán még pár nap itthon és kezdődik a szezon.. :? Pedig már úúúúgy megszoktuk :):):).... :cry:
Ha összeszeded magad,akkor írj többet :)!

Áfonya

Influenza :(.
Jaj,de jó látni,hogy írtál :).
Bilizés :).Ügyesek a ketteskék,úgy látom :).Villő még nincs msáfél éves,de ha bent van a kaki,már szól (ez normális????mert Bulcsúnál nem emlékszem,hogy ilyen korán lett volna :roll:).
Nagy szoba és a szétpakolás :D.Nálunk is a nappaliban köt ki a játékok nagy része,de igazából én sem szólok érte,mert nyilván velünk is szeretnének lenni :).
Tényleg,mi lesz,.ha Réka külön szobát akar? :roll: Költöztök? :)
Babakocsi:naná,hogy beül :).Mindig is ilyen kéynelmes típus volt :D.Bezzeg Villő,vele közelharcot kell vívni :?.... De ha egyszer bent van és elindul a kocsi,akkor már javul a helyzet :).Bulcsút eltologattatná magát egész nap :).Férfikezdemény... :?
Afrika :).Tud valamit a lányod :D!Szerény férfi...ritka :).Legyél rá büszke :D:D:D!Fürdőbugyi :).Nem tudtok usziba járni?Vagy nem szoktatok?
Farsang:Bulcsú mikrobi lesz,már töröm a fejem,hogy az ovális fejet miből csináljam,de marad a drót... :roll: De elég gáz,éppen függönyöket varrok és lassan nincs kedvem máshoz... :(

Jamina

De jó,hogy bekukkantottál :).Betegségek :(.
Reméljük,tényleg elnövi a pici lány hamar a szűkületet :).
Tényleg jobb a szép,"új" lakásban :).Majd nem elsz szívünk eladni :(.
Nem kelle varrni jelmez :D.Jó ötlet,csak nehezen beszélem rá a fiamat :(.
Ja,és köszi a bókot :).A két gyerek karban tart :D!
Nagyon jók a képek rólatok :):).

anyapoc
 
 


Zsuzsa

Húúú,néha alig tudlak követni :).
Mit jelent az,hogy vizsgáztatod a céget????
Luca szemüveg... :roll:...hogy derült ki?Mert nekem is feltette a kérdést a minap a védőnő,hogy nem kancsal-e Villő,mert nagyon szélesnek látja az orrgyökét... :shock: Hát mondom,én nem látom annak,de majd oltásnál rákérdezek... :roll:
Sok víz :).Kismedence? :D:D:D
Még nem készülünk költözni,majd ha sikerül építkezni,de ahhoz telek is kéne :(.Az meg egyenlőre nincs :(.
Lebeszéltük Bulcsút a Mikrobi jelmezről,szellem lesz :).ez megnyugvással tölt el,talán tudok kreálni egyet :).Villő meg Flinstone Enikő lesz :D.
Ja,igen kiborultak a bobből :(:De csak Apa ,bele a vályúba,szl nem estek le a sínről.Nagy volt a lendület :roll:,nem ezt szokták meg :(.
És tényleg...meddig laktok még ott, :D:D:D

Na megyek ebédelni :).

anyapoc
 
 


Sziasztok!

Boldog névnapot a Zsuzsáknak!

Jamina,
nicsak, látni Téged is?:) Milyen a háromgyerekes lét a kettőhöz képest? Nálatok van olyan, hogy a középsőt "kirekesztik" a többiek?
Farsang: semmi kreativitás?:) Van valami új hobby? Gyöngyözés megy még?
Képek nagyon jók, szerintem Angéla Ádi lányban, nem?
Szaffi is mennyit változott... már meg sem ismerném.

Anyapoc,
hú, ha mondtad volna, hogy mentek fel Pestre. Mi is készültünk a Thomasra, de a Zuram leszavazta, mondván, gyerekmívek nem kötnék le a vadócaimat. Pedig nekem már nagyon mehetnékem volt/van:)
Bobozni hol voltatok? Úgy igaziból, rendesen kiborultak? Sérülés?
/közben már olvasom, csak az ifjúi hév:d/
Amerikai autós kiállítás van még? Na, az meg Gáborom kedvence...
Jóvan, látom, lánypéldányok máshol is olyan elevenek:d

Zsuzsa,
kitartás! Én már előre aggódom, hogy fog menni a visszazökkenés. Nem is a melóba, hanem a reggeli indulás, ami aggaszt. Így, hogy egy gyereket viszek, épphogy beérünk 9-re az oviba. Nos, az én munkaidőm 1/2 8-kor fog kezdődni...
Kancsalság:( Remélem, használ a szemüveg, hordjátok rendesen!
De hogy ilyen hirtelen? Mi az oka, nem mondják? Majd írd ám meg, mi lett.

Nálunk a változatosság kedvéért itthon van Réka. Megint olyan ugatós, kruppos köhögése volt és inkább itthon fogtam. De pár
gyilkolós nap után mindig megbánom:d
Egyik összeveszésünk után Réka benn hüppög a szobájában. Hallom, amint motyog:
"Ha felnőtt lennék, már rég elköltöződtem volna innen"... Még nincs 5 éves... mi lesz, ha kamasz lesz?!:d

Szóval nem unatkozunk:)
-Ildikó
afonya
 
 


Sziasztok!

Én is itt,de már suli ezerrel,tágítják az agyunkat :shock: ...

Zsuzsának és Jaminak BOLDOG NEVETEK napját :):)!



Zsuzsa

Munka:értem,értem,így már világos(abb)... Akkor neked tk mi is a foglalkozásod? :roll:
Luca szeme :(...hát ez elég rosszul hangzik...Pláne,hogy iylen gyorsan alakul ki :roll:.Lehet ez örökletes?Vagy majd többet tudtok a vizsgálat után?Írd ám majd meg!!!!

Áfonya

Nálunk is volt ma reggel krupp,tegnap már torokfájás.Doki semmi különöset nem talált,de állítom,betegebb volt,mint a gyerekem! :shock:
Bulcsúnak nagyon tetszett a sok Thomas,Percy stb,meg is lehetett fogni őket :).Na meg mivel Közelekdési Múzeum,volt ott mindenféle régi járgány kiállítva,másik oldalon vasúttörténeti kiállítás,teljesen ingyen :).Szt Amerikai autók vannak még,de a Campona honlapján keress rá,mert az ott volt... :)
Elhiszem,hogy mehetnéked van,ilyen jó időben????Én sem bírom sokáig otthon :D:D:D!
Bobozni Budaörsön voltunk,ott van egy (elég tré,de élvezhető) bobpálya...De szt a balatoni sokkal színvonalasabb és biztonságosabb is :roll:.Itt nincs háttámla a bobon,nincsenek biztonsági ülések és ugye nagyon nem mindegy a sebesség :roll:.
Jaj,a lányok .... :twisted:
Réka jófej :D!Mire kamasz lesz,vegyél bőröndöt :D:D:D!


Villő is elindult a szobatisztaság rögös útján :).Már nem csak szól,ha bekakált,hanem leveteti a pelust és fel kell ülteteni a wc.re és nagy koncentrálva próbál pisilni :D%Múltkor még ki is küldött :shock: !

Na mééék :)!

Puszi

anyapoc
 
 

Vissza: Ismerjük meg egymást

Jegyzetfüzet: