Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!
Én is új vagyok itt, első babás. Eddig úgy volt, hogy a ceglédiben fogok szülni, de most intézem a dolgokat, mert ebben a kerületben dolgozom, anyum is itt született, férjemnek max.20 perc lenne az út.
Sunflower! Én is novemberben szülök. 28,29.-re jósolták, de hát kitudja a pontos napot :)
Nem bírok ilyen sokat vissza olvasni. Annyit kiszűrtem, hogy van valami fizetős szoba. A kórház honlapján láttam négy szobáról képet. Azok lehetnek a fizetősek? Vagy nem?

Mamámtól elkértem a sztetoszkópot és szoktam hallgatózni. Nem találom meg minden nap a szívhangot, főleg mivel a hangos bugyogás mögött elég nehéz megtalálni . De tegnap este is sikerült! Egy perc alatt 102-öt számoltam. :D Az jónak számít?
Néha hallottam olyan hangokat, mint amikor a wc-t húzzák le és a víz lezúdul. Lehet, hogy olyankor intézi a pisit? :roll:


Szép napot

Lilypie First Birthday tickers
kvinna
 
 


Sziasztok!

Zizien:örülök, hogy újra itt vagy te is! Szerencsére az egész napos hányinger mellé most betársult a szagérzékenység is. :( De azzal vigasztalom magam, hogy legalább jelez a baba. :)
Melyik irányba kötve utazik Áron? Nóri még menetiránynak háttal, de szerencsére vele nincs eddig gond.

Kvinna: üdv közöttünk! A honlapon szereplő képek a szülőszobák. A szülészeti osztályt nemrég felújították. Az alapítványi szobák azért voltak közkedveltek, mert eddig csak két elég rossz állapotú mosdó jutott az összes szobára, az alapítványisoknál pedig külön van. Állítólag ezt a problémát is megoldották azóta. Most csak annak érdemes egy ágyas alapítványi szobát választani, aki szeretné, hogy a hozzátartozója bent maradhasson vele éjszakára is.
Szerintem a saját emésztésedet hallod vízzubogásnak. A bugyborékolás pedig a baba "úszkálása" is lehet. :)

Többiek hol vagytok, hogy vagytok?
andi1982
 
 
 
 
 


Én itt vagyok. Szerintem nem írtam, de pénteken reggel hívtam Gyopi dokimat, mert napok óta köldök felett fél téglát érzek bent és sehogy nem javult.... Mondta megnézne, így pénteken voltam egy plusz kukucskán. Méhszájam még mindig 3100 :):):), mondtam, hogy sokat fekszek, pihenek, mire Ő masszívan leintett, hogy ezzel dehogy kell feküdni. Nem baj, én, ha tehetem, ledőlök, de ezek után legalább nem lesz lelkiismeret furdalásom, ha van olyan nap, amikor többet talpalok. Kímélni így is kímélem magam. Na és volt UH is :) ÉDES!!!! :) Akkorát nőtt az elmúlt 5 hétben, amióta nem láttam..... 207 gramm, 17+0 napon 17+3 nap felelt meg a mérete, és még mindig kukkancs volt a lába között :) Azt mondta, most 80%, hogy fiú. Ha a 22. héten is ezt látjuk, akkor majdnem 100%, mert ugye 100%, ha megszületett :)

Ma sokat voltunk itthon, Dóri lányom felavatta az új medencéjét (felfújható), délután meg irány Velence.
Amúgy ki merre lakik?

Kvinna, üdv itt :) A hangok kapcsán én ahhoz viszonyítok, hogyha "fúj a szél" odabent, akkor állítólag az maga a magzatvíz áramlása, mozgása. A bugyborékolás a baba miatt lehet, ahogy mocorog a vízben, és hát vannak egyértelmű hangos rúgások, amikor én pl. a szívhanghallgatóval a fülemen felszisszenek, akkor rúg egyet. :)
Most hány hetes is vagy? Valami 16 körül, ugye?

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
nyuszika85
 
 

 
 

Hú, Nyuszika, nálatok már felmerült a fütyi lehetősége? :o
De jó!! Bevallom, én annyira elborultan oda vagyok a kicsi fiamért, hogy jelenleg minden vágyam, hogy a következő baba is fiú legyen! Pedig, ha tudnátok, mennyire lánypárti voltam teherbeesés előtt, sőt, még terhesen is, el sem tudtam képzelni, hogy nekem fiam is lehet! Ráadásul mi direkt nem nézettük meg soha, hogy milyen nemű a baba, meglepetést akartunk. Hát majdnem az is lett :D Az utolsó UH-n Sulyok doki lazán kibökte, hogy "fiúgyerek, ott a herezacskója" :lol: :lol: (Elfelejtettünk szólni neki, hogy NEM szeretnénk tudni a baba nemét ...)
Persze a lényeg az egészség, nyilván baromi boldog leszek, ha legközelebb kislányom születik, akkor is ...

Ki hogy áll ezzel a kérdéssel, fiút vagy lányt vártok inkább?

Andi, Áron már menetiránnyal szemben utazik, Ő az utóbbi hónapokban már nagyon utálta, hogy nem lát ki a hordozóból. Dönthető ülést vettünk neki (Cosatto Mo-Si), így kényelmesen tud aludni is benne, ha úgy alakul.
Viszont még mindig használjuk a "kagylót" itt bent a lakásban. Pl. úgy tudok hajat mosni, zuhanyozni, hogy Ő a fürdőszobában a kagylóba kötve hintáztatja magát, mint babakorában :) Nem merem szabadon hagyni, mert az tuti, hogy magára ránt valamit, elesik, stb ... Így a biztos!
Szegény Te, a hányingerről meg a szagérzékenységről bizony tudnék mesélni :( A kedvenc illataimtól öklendeztem, alig bírtam egy mosást elindítani, mert a mosószer és az öblítő illata is meghányatott, pedig amúgy nagy öblítő-mániás vagyok ... szörnyű :( Kitartás (utálom ezt a szót), ez tényleg jó jel, valószínűleg hormonálisan minden oké :wink:
Nórinál is hányingeres voltál?

Kvinna, én is üdvözöllek! Nekem nagyon friss infoim nincsenek, de maximálisan pozitív élményeim vannak a Bajcsyval kapcsolatban!
Ki az orvosod?

Nyuszika, és a haskeményedésre nem mondott semmit a doki, hogy mitől lehet? Mindenesetre megnyugtató, hogy ezzel nem kell feküdni ...

zizien1111
Budapest X. kerület
 
 


nyuszika85: Már annyira sokat kombináltak a napokon, hogy napra pontosan már nem is tudom. 15/16 vagy már tuti benne a 16-ban... Össze zavar állandóan a védőnő meg a doki számolgatása.. :? Szerdán megyek vér- és vizeletvizsgálatra.

zizien1111: Nem igazán áll szándékomban dokit felfogadni. Kicsit úgy vagyok vele, hogy ha én egyszer valakit felkérek és igent mond, akkor onnantól kezdve számítok rá, számítok arra, hogy amikor eljön az én időm, akkor tutira(!) ő is ott legyen velem. Férjem eléggé nem bírja a vért, így nem lesz bent, kint fog izgulni. :)
És mivel minden honnan az esetek 80%-ban azt hallottam, hogy pont szabin volt, pont beteg volt, pont nyaralt stb... és mert van olyan ismerősöm, aki nem fogadott dokit, ezért sem tartom ezt a dolgot fontosnak. Fontosabb, hogy ha kell, Zoli minél hamarabb mellettem lehessen. A fogadott orvos kevésbé.


Amúgy nagyon jól érzem magam, a hányingereket és a kb. 1,5hetenkénti hányásokat leszámítva. Szedek gravidát+béres mgB6-ot. Érzem, hogy minden rendben van, hogy egészséges, hogy menni fog a szülés is. Csak egy kicsit aggódok vagy inkább izgulok a közeledő ismeretlentől.



Jó éjt :wink:

Lilypie First Birthday tickers
kvinna
 
 


ui.: De mivel nem ismerek ott senkit és most váltok át oda (persze kíváncsi is vagyok), ezért érdekelne, hogy a dokik hogyan viselkednek, mennyit kell egy vizsgálat alkalmával fizetni, kit érdemes felkérni stb..? Törvényszerű, hogy az összes doki kér a szülésért pénzt, előre megmondják, hogy mennyit? Gondolom szülésznőt is csak akkor lehet választani, ha már a doki megvan!?

Szerintem eléggé általánosak az elvárásaim: Ne azért mondjon igent, hogy kaszáljon egy nagyot(nem mintha sajnálnám a gyerektől, de nagyobb örömmel adok ha önszántamból tehetem és nem úgy hogy megmondják, hogy ennyiért és punktum), tudjon oda érni a napunkon, legyen figyelmes-kedves-gyengéd(volt olyan doki-aki megállapította, hogy terhes vagyok- úgy megkínzott a kacsával is. Nagyon fájt a hasam).

Lilypie First Birthday tickers
kvinna
 
 


Sziasztok!

Nyuszika, gratulálok!
A férjem nagyon szeretne egy kisfiút is. Bár nem lesz csalódott még egy csajtól sem. Épp most reggel is előadták a nagy szerelmi jelenetet Apa és Nóri. Épp mondtam, hogy a lányom leginkább abban hasonlít rám, hogy imádja az apját. :)
Én is sokat pihenek, és remélem nekem is ilyen jó hírekkel szolgál majd Gyopi! :)

Zizien! Nórinál is ilyen rosszulléteim voltak. Talán még rosszabbak is néha. Én ugyanígy érzek a lányommal kapcsolatban, mint te Áronoddal. El sem tudom képzelni, milyen lehet fiús anyukának lenni. De már az elején egy lány és utána egy fiú volt a terv. :)

Kvinna! Akkor is fogadhatsz szülésznőt, hogy ha nincs fogadott orvosod. A Bajcsyban szerencsére mind a szülésznők, mind a dokik nagyon jók és kedvesek.
Én is féltem, hogy nem lesz esetleg ott a dokim, amikor jön a baba, de szerencsére nála minden úgy van megoldva, hogy ne legyen gond. Nála a rendelőnek fizettünk, mindenről kaptunk számlát (a teljes szülés és minden vizsgálat visszajött az egészségpénztárból) és ha valami extra nyomós indok miatt nem tudott volna jönni a szüléshez, akkor a rendelőből jött volna a helyettese, aki csak velünk foglalkozott volna és ugyanúgy csak a rendelőnek ment volna a szülés tarifája, nem kellett volna még az ügyeletes zsebébe is pénzt dugni.
Én az SZTK-s rossz élményeim után semmiképpen nem akartam a véletlenre bízni a dolgot, de a Bajcsy tényleg az a hely, ahol a dokik többsége teljesen normális ügyeletesként is.
andi1982
 
 
 
 
 


Egyetértek, a Bajcsys dokik általában nagyon rendesek, akkor is, ha nem fogadod fel valamelyikőjüket! Rokonaim szültek ügyeletesnél és egy rossz szavuk nincs az ellátással kapcsolatban!

zizien1111
Budapest X. kerület
 
 


Én is elégedett voltam mindig a Bajcsy nődokikkal. Amikor márciusban pozitív lett a teszt, de maszatoltam, bementem, ott egy hölgy doki megvizsgált, majd egy másik ügyeletes doki is. Türelmesek, kedvesek voltak és nem a rinya anyukát látták bennem... Ok, hogy lehetne rinya a vérzés, de akkor is.

Mi a nemek kapcsán azt mondtuk, elsőre mindegy, másodikra meg az ellenkező nem. Így most fiút szerettünk volna. Vagy, ha valaki hisz ezekben (én csak feltételesen), de egy inga mind a férjemre, mind rám, azt mondta, hogy egy lányunk és egy fiúnk lesz. Na, jelenleg igazat mondott. Vicces ez az inga dolog, mert vannak, amik marha nagy ökörségek, de sok dolog bejött....Az egyik, amikor Dóri érkezése előtt másfél héttel az inga azt mondta, 11-én szülén.... Azon kívül, hogy kiakadtam, mert tudtam, az még másfél hét :), nem is hittem benne.... Erre mit mondom a dokim?!?! Ha nem indul be a dolog magától, 11-én szülünk....... :shock: És nem indult el.... :)

Nekem annyira fura, most is meghallgattam a manót, lerúgja a fülemet, annyit aktívkodik odabent, de kívül semmit nem érzek....... Azaz sem belül, sem kívül, csak ha hallgatózok, akkor hallom............... Már várom a következő 1-2 hetet, amikor elvileg meg kell éreznem....

Ki mikor megy dokihoz?

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
nyuszika85
 
 


Köszi a tapasztalatokat!

Képzeljétek mára tökre bevizesedett a bokám. Ú, ha továbbra is ilyen melegek lesznek, akkor nem tudom, hogy fogom bírni a melót júli végéig.

Én jövőhéten szeretnék menni találkozni dokival.

Amúgy már 2x is tapasztaltam az ott dolgozó emberek kedvességét. Először pénteken egy kórházi tel.számon keresztül, a másikat ma egy sztk-s asszisztenssel.

Annyira rendesek és kedves hangúak voltak :P


Szép estét

Lilypie First Birthday tickers
kvinna
 
 


Ezt a meleget én sem bírom. Nagyon durva. A lakásban is 28-30 fok van, hiába minden próbálkozás...
andi1982
 
 
 
 
 


Sziasztok!
Hát, itt nincs meleg :( Kb. 15 fok, állandó eső ... Utálom!
Andi, a vizsgákkal már kész vagy?
Kvinna, voltál már dokinál?
Ja, Nyuszi, kérdezted, ki hol lakik. Mi a Bajcsy szomszédságában :D

zizien1111
Budapest X. kerület
 
 


Zizien!

Jó hallani rólatok! Én komolyan irigykedem a 15 fok miatt. Inkább felöltözök...
A vizsgákat befejeztem, egy nem sikerült sajnos, de majd köv. szemeszterben megcsinálom vizsgakurzusként. Nagyon kevés volt ennyi vizsgához egy hét. De szerencsére meglepő módon nagyon jól sikerültek. :)

Tegnap meg lett a vérképem, sajnos a fehérvérsejtem és a Gamma-GT is kicsit magas lett, de majd kedden elmondja a doki, hogy ez mit jelent. Bár ma néztem, hogy a fehérvérsejtem Nócinál is magas volt az elején. GGT meg szerintem az epekövem miatt lehet.

Mi újság többiek hol vagytok?
andi1982
 
 
 
 
 


Andi, a fehérvérsejt emelkedés (és azt hiszem, a GammaGT is) lehet simán csak a terhesség miatt. Persze majd a Dokid megnyugtat rendesen :)
Pihengetni tudsz? Vagy mennyire veszed komolyan ezt a kérdést? (tényleg sokat agyalok ezen, hogy ha ne adj Isten, úgy alakul, Áron mellett mi a fenét fogok csinálni ... Ezért nem szabad úgy alakulnia! :) )

Jaj, a 15 fok még hagyján lenne! De nincs egy normális nap, hogy ne szakadna az eső, ne tombolna a szél, hogy nyugodtan tudnánk sétálni legalább :(
Nagyon, nagyon utálom, tiszta depi vagyok emiatt, nem is csodálom, hogy annyi elmeroggyant ember van itt ...

Erről jut eszembe, már akartam kérdezni, hogy Ti a D-vitamint nyáron adjátok a gyerekeknek?
És a kismamáknak mostanában adnak rutinszerűen D-vitamin pótlást? Sokat olvasok erről és egyre többen úgy állnak hozzá, hogy sokkal több D-vitamint kéne szednünk, pláne a terheseknek.

zizien1111
Budapest X. kerület
 
 


Zizien, én is úgy gondolom, hogy erről lehet szó. A szokásos tüneteken kívül más gond nincs az egészségemmel. Persze annyira nem mókás az émelygés és az állandó fáradtság sem, de ez legyen a legnagyobb baj!
A szeles, esős idő valóban nem vicces. Sem az, sem a tűző nap nem jó szerintem a gyerekeknek.
Nekem azt mondta a doki, hogy 3 éves koráig adjam csak a D-vitamint Nórinak. Nekem nem mondta külön a dokim, hogy én is szedjem ( a magzatvédőben mondjuk 500 NE D3-vitamin van), de olvastam egy cikket róla, hogy állítólag D-vitamin hiány is okozhat koraszülést, és a rákmegelőzésben is nagy szerepe lehet. Ezt majd megkérdezem kedden a dokitól.
andi1982
 
 
 
 
 


Sziasztok!
Hová tűnt mindenki? :shock:
Andi, beszéltél azóta a Dokiddal? (Fvs szám - emelkedés miatt)
Kvinna, intéztél valamit?
Többiek?
Képzeljétek, tegnap óta "jogosan" is ide tartozom :D
Tegnap reggel 2 pozitív tesztet is gyártottam :D
Kicsit még hihetetlen ez az egész, meg kicsit be is vagyok sz.rva, de összességében 20 centivel a Föld színe felett járok :)
Ha valaki erre jár, és második babás Anyuka, nyugtasson már meg, hogy nagyon jó lesz két picivel az Élet :oops:

zizien1111
Budapest X. kerület
 
 


Zizien! Gratulálok! :) Férjed mit szólt hozzá? Ne aggódj, minden rendben lesz! :)

Én kedden voltam a dokinál, azt mondta nincs gond a vérképpel és a baba is szépen fejlődik. Uh-n annyit mocorgott, majd felénk fordult és integetett a kis kezével. Teljesen oda voltunk. Most jan. 16. jött ki uh alapján.

Többiek, nagyon eltűntetek! Remélem mindenki jól van!
andi1982
 
 
 
 
 


Húúú, Zizi, nagyon nagy gratula.

Mi most vasárnap óta a Balcsin voltunk, most értünk haza, kipakolás, mosás, most kis pihenő....

Talán talán már minden nap érzem a kisembert, de csak icuri picurit, mert hát csak csak mellső fali a tapadás... Bezzeg Dórival ilyenkor már más volt... Nevet még nem döntöttük el, de még van időnk is.
Elég jól vagyok, nem fáj semmim, max. néha nyilallgat a hüvelybe, meg olyan "mindjárt leszakad" érzésem van... Nem tudom mitől. Régen ilyet akkor éreztem, amikor megjött és el kezdett fájni a berendezésem....
Andi, mi lett a méhszájjal? Mit mondott Gyopi? Én jövő szerdán megyek, már várom...Aztán jövő péntek Bajcsy UH.

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
nyuszika85
 
 


Nyuszika, most nem nézett méhszájat, majd 11-én, amikor a 12 hetes uh-ra megyünk.
Én alig várom már, hogy érezzem a mocorgását! :)
andi1982
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Zizien! :):):)
Ne aggodj, jo lesz! :) Most, hogy mar nincs hanyingerem, tok jo az egesz. Persze kemeny, es estere hulla vagyok, de iszonyu jo.

Mult heten voltam AFP, vercukor laboron, vercukor rendben, AFP-t meg nem tudjuk, talan jovo heten lesz eredmeny.

Mult pentek ota en is erzem a picurt, jo ereje van neki is.
Nalam mindkettonel mellso falon tapadt meg a placenta, de az elsot mar a 15. heten ereztem biztosan, most meg mult het pentekig csak valoszinuleg gondoltam. Azota viszont minden nap. :)
Meleget nagyon rosszul birjuk, csajszi is, en is, felek is, mi lesz itt het vegen meg elejen.

Ma kicsit tulcipekedtem magam a masodikra, aggodtam is, nehogy legyen valami, de szerencsere minden ok.

A vitaminos temahoz, D vitamint 1 eves korig kell minden nap, utana csak osztol tavaszig, nyaron nem, nekem igy mondta a gyerekorvos es a vedono is.

Tenyleg Ti naptejezessel hogy vagytok?
Mi mondjuk 10-17 kozott bent vagyunk, igy en nem kenem semmivel az amugy is ekcemas boret.

Mindenkinek jo babazast, babavarast! :)

Verus (17+1)
verus81
 
 


D vitamin nálunk is így van, most, hogy elmúlt éves, ráadásul nyár eleji gyerek, nem kell a Vigantol, majd októbertől újra. Sokat van napon, szívja a D vitamint :)
Verus, naptejezés kapcsán én úgy vagyok, hogy mi sokat kirándulunk ki be a nappaliból teraszra, jó a bőre Dórinak, így reggel bekenem, be is szívja. Ha napközben a medencében fürdik, akkor van újabb naptejezés, de alapból egyszer kenem, mert a kánikulában azért sokat nem vagyunk kint, inkább 4 után.

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
nyuszika85
 
 


Köszönöm a gratulációkat!
Nagyon nehéz elhinni, hogy ilyen "hipp-hopp" sikerült ... Na jó, nem akarom elkiabálni. Majd meglátjuk!
A párom örül, persze, de Ő olyan nagyon racionális ... Itt vártam remegve a pozitív tesztekkel, erre Ő már messziről bólogat, hogy pozitív, nem??? Feltette a szemüvegét :D , megnézte, megpuszilt, gratulált, majd hozzátette, hogy bocs, hogy nincs bezsongva, de Ő ezt már rég tudta. :shock: Hát honnan a fenéből???
Na mindegy, örül neki, az a lényeg, legalább kettőnk közül Ő a Földön jár :)
A Dokit kérdeztem, hogy mi legyen a szoptatással, azt mondta, görcsölhet a hasam, de ha nincs gond, nem kell macerálni Áront. Viszont lehet, hogy Ő maga abba fogja hagyni, mert megváltozik a tej íze. Majd ezt is meglátjuk ...

A D-vitamint én még most is adom a Tökikémnek, mert az a fénymennyiség, ami itt van most, az szerintem kevesebb, mint otthon a téli időszakban :( Emiatt nem is kenem, meg Áronnak is elég érzékeny, ekcémás a bőre, nem is tudom, hogy reagálna a fényvédőre. Még mindig fürdetőkrémmel fürdetem.

Andi, Nyuszi, remélem, méhszájilag megnyugtató híreket kaptok.
Verus, tök jó, hogy nálad is minden eredmény rendben. Vigyázz magadra, bár tudom, hogy ha az embernek dolga van, akkor dolga van, muszáj csinálni ... Pihenj azért, ha tudsz!
Megyek, mert nagyon fáradt vagyok, ez a folyamatos izgalom kifáraszt :)
Puszi Mindenkinek :)

zizien1111
Budapest X. kerület
 
 


Sziasztok!
Végre géphez jutottam. Én is múlt héten voltam AFP-n. Még fogalmam sincs az eredményekről, mert délelőtt dolgoztam és a leleteket akkor lehet kikérni. Úgy hogy ez marad kedd délelőttre. Bár teljesen jól, egészségesnek érzem magamat, azért mégis izgulok egy kicsit, hogy minden rendben legyen. 1 hét múlva megyek a védőnőhöz, addigra szerintem meg lesz az afp eredmény.
Kedden voltam utoljára a monori terhesgondozáson, júliusban már a Bajcsyba megyek.
Úgy döntöttem, hogy ha itt tényleg lehet szülésznőt doki nélkül választani, akkor én csak azt fogok. Mondtam anyumnak, hogy ha szeretne, akkor bejöhetne velem a szülésre, de nem biztos, hogy képes lesz rá.
Viszont lehet, hogy jobb is ha nem jön be, mert ki tudja mennyire fogok szenvedni, elkiabálni 1-1 csúnya szót vagy valami...
Este azt álmodtam, hogy szülni mentem egy régi barátnőmmel és nekem már elfolyt a mvíz,fájások stb... mégis neki előbb született meg a babája.

Újdonság: Kb.1hete vettük észre, hogy "ugrál" a hasam. Azóta minden nap észre lehet venni. Kedden a doki azt mondta, hogy az a mozgás. Sokan mondták, hogy az elején olyan lesz, mintha hullámozna a hasamban a víz, de ilyet nem igazán érzek. Inkább enyhe bizsergés félét. Megfigyeltem, hogy délelőtt 9,30 körül kezd el nagyon aktívkodni elég sokáig, aztán délután 4-5óra felé. Tegnap annyira lehetett látni a hasamon a mozgást, hogy fel vettem videóra :P .
Csak egy zavar egy kicsit: Tegnap óta kicsit sok a pulzusom, ma délután 111 volt... egy mondat erejéig olvastam vm kismama magas vérnyomásról, de nem volt időm még rá.

Hogy vagytok?

Lilypie First Birthday tickers
kvinna
 
 


Kvinna!

Nekem Nócival volt picit magas a vérnyomásom és 100 felett a pulzusom. Kaptam rá egy enyhe gyógyszert, így semmi gond nem lett belőle. Valószínűleg most is kell majd szednem.
andi1982
 
 
 
 
 


Sziasztok Lányok:)))
Nah visszatértem uhh jó sokat írtatok azóta:)
Balatonon töltöttünk Kedvesemmel egy kis időt ahhh csodállatos volt élveztem nagyon, és megmozdult a pocaklakónk is aki felfedte a nemét:)
KISFIÚ annyira örülünk neki, már a neve is megvan 4 éve kb:))
Koppány már csak ezt a vonalzót kéne belőnöm de elég láma vagyok az ilyenekben:(
Kaptam egy linket ahol klassz leértékelt babacuccokat lehet kapni nézzetek szét megéri, hihetetlen olcsón lehet némelyik Brandon cucchoz hozzájutni;)
http://www.babyoutlet.hu/Default.aspx
Hogy bírjátok ezt a nagy kánikulát???Bevallom én szenvedek nagyon-nagyon a fejemmel és hát többet is kéne innom:((Köszi csajok a tanácsokat puffadás székrekedés ügyben, most elég normális minden;)
Most már remélem naponta feltudok kukksizni hozzátok:)
Puszantás
sunflower77
Pest Megye
 
 


Sunflower! Gratulálok! Olyan jó, amikor már nevén tudja nevezni az ember a babáját, a mozgását érezni pedig csodálatos dolog! :)

Nálunk mindenki ki van készülve a kánikulától, remélem hamarosan javul a helyzet!
andi1982
 
 
 
 
 


kvinna szia üdv itt fent Én magánba járok Dr. Urbancsek Árpádhoz egy terhesgondozás vizsgálat 7000 ft nála és nekem azt mondták ha fogadott orvosom lesz akkor egy 0-át tegyek a terhesvizsgálathoz és annyit szoktak neki adni a szülés után....Hát ezt eddig 2 felől hallottam 2 féle korházból:) Nekem az első babám lesz így fontosnak tartom, hogy jó kezekben legyek hiszen minden olyan új most....:)
Persze tudnám máshová tenni azt az összeget....

Július 14-én megyünk 4 D-s babamozira szerintem akkor töltök fel képet nektek;) jahj már alig várom, hogy lássam:)

Holnap hétfőn du-tán meg megyek a védőnénihez, akivel kicsit el kell beszélgessek, mert az AFP-eredményem még mindíg valahol elfekvőben van így ugy csinálták meg az ultrahangot a Bajcsyban hogy sajna nem volt eredményem, de megnyugtatott a kedves szonográfus csajszi hogy mérések szerint makk egészséges:)
Így nem izgulok feleslegesen, csak hát nah jobb lesz azzal is megerősíteni!

kvinna uhh Ceglédre ne menj, én oda tartoznék körzetileg hiszen Albertirsán lakunk, de jót onnan még sajnos nem hallottam:(((
3 ismerősöm szült a Bajcsiban, és csak dicsérik...
Fogalmam sincsen hogy hogyan működik ez a szobás dolog de most majd ha megyek Urbancsek dokihoz rákérdezek nála, hogy van-e nyíltnap betekintés vagy hasonló a szülészetre ;)
Kezdek most már kíváncsi lenni Én is...
Egyenlőre bennem semmi izgalom szüléssel kapcsolatban, de pont minap láttam az okos tv csatornán egy iker születést hát meg kell mondjam beleéreztem magam a szenvedésbe és feszült lettem kicsikét, de igyekszem nem gondolni még a szülésre:) csak a kis pöcsösre odabent, hogy egészséges legyen Ő és Én is :)

Jah nálunk is 28- 30 fok van a lakásban embertelen, vizes lavorba mártogatom a lábam, vizes törcsi a nyakamban és azzal próbálom hűsíteni magamat...embertelen ez a kánikula ....

Na lányok kellemes estét és éljük túl ezt a hetet ebben a hőségben!!!!!
Puszantás
sunflower77
Pest Megye
 
 


Edit82 most vettem észre a privát üzid válaszoltam is rá és adtam elérhetőséget, mert hát volna még kérdésem...:)
és egy kicsit nehezen igazodom el ezen az oldalon de igyekszem nagyon:)
Kitartás mindenkinek ebben a nagy kánikulában!!!!
pancsoljatok, pacsáljatok:)
sunflower77
Pest Megye
 
 


Edit82 most vettem észre a privát üzid válaszoltam is rá és adtam elérhetőséget, mert hát volna még kérdésem...:)
és egy kicsit nehezen igazodom el ezen az oldalon de igyekszem nagyon:)
Kitartás mindenkinek ebben a nagy kánikulában!!!!
pancsoljatok, pacsáljatok:)
JEdit82 én július 14-én megyek 4D-s ultrahangra mikor te éppen hozod világra Áront:)))
sunflower77
Pest Megye
 
 


Sziasztok!

Na en ma voltam vedononel, es vegre hallottam a kisteso szivhangjat. :) Iszonyu jo erzes volt. Csajszikam is mondta, hogy picibo (igy mondja a picibabat). :)

Meleget rosszul turjuk, sajnos meg a jovo hetre is eleg meleget igernek. De utana ferjem itthon lesz ket hetig, konnyebb lesz talan. Meg remeljuk ekkora meleg sem.

Edit, hogy birod?
Es a tobbiek?

Kitartas a hosegben!
Verus (17+6)
verus81
 
 


Sziasztok!

Nekem is el kellene mennem végre védőnőhöz,mert szombaton töltöm a 12. hetet.

A meleget mi is rosszul viseljük. Főleg azt, hogy éjszaka sem mozdul a levegő. Ma már 1/2 9 előtt végeztem a takarítással, de olyan melegem volt, hogy szabályszerűen rosszul lettem...

Mi a helyzet? Mindenki nagyon eltűnt!
andi1982
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Örömmel olvasom, hogy szépen növögetnek a babócák :)
Zizien, nagy gratula Neked, bitosan nagy a boldogság otthon :)
Sunflower, összeszedem magam, és hamarosan leírom majd a tapasztalataimat a dokiról, szülésznőről.
Borzasztó nehezen viselem a meleget, és sajnos úgy néz ki, hogy a kiírt dátumig (július közepe) nem várható semmi enyhülés :( Dagad, illetve vizesedik a lábam, alig bírok ráállni. Eddig kiléptem a 36-os cipőkből, de hétvégén vennünk kellett egy 37-es cipőt, és még az is szorít. Egyébként jól viselkedik a kicsi, szépen növöget, a pocim mondjuk tigriscsíkos, de egyáltalán nem bánkódom, az a lényeg, hogy egészséges legyen a drága :)
Háromszor voltam eddig NST-n, szerencsére mindig jók voltak az eredmények. Viszont a tegnapi vizsgálat nagyon megviselt... Állítólag nagyon lent van a baba feje, 1 ujjnyira nyitva vagyok, a méhszáj pedig nagyon fent van. Annyira fájt a "vizsgálat", hogy azt hittem, ott maradok szülni. Aztán ömlött belőlem a vér, de a doki szerint ez normális, csak estére állt el, de nagyon megviselt... Utólag hívtam fel a szülésznőt, hogy most ez mi volt, úgy vettem ki a szavaiból, hogy a méhszájat leválasztotta a burokról. Kegyetlenül fájt!
A tegnapi napot és a meleget leszámítva minden rendben, és nagy izgalommal várjuk Áront :) El sem hiszem, hogy nemsokára a karjaimban tarthatom, csodálatos érzés lesz :)
Lányok, mindenkinek kitartást, és boldog babavárást :) Bevallom, hogy nem vagyok nagy "fórumozós", de igyekszem gyakrabban jelentkezni :)

Kép
edit82
Budapest
 
 


Most látom, hogy sikerült beállítanom a vonalzót :) Huh, már csak 11 nap van hátra :)

Kép
edit82
Budapest
 
 


edit82 hajrá kitartás már tényleg nem sok van hátra, és nagyon várom majd a beszámolódat, bárhová írhatod :) Jujj az kegyetlen érzés lehetett a vérzés meg még rosszabb és az hogy most akkor mi van? Az ismeretlen....
Igen sajna én sem vagyok egy nagy fórumozós, még a vonalzót se tudtam megcsinálni:(
A meleg kegyetlen én napok óta ki se mozdultam itthonról....bent csak 30 fok van így elviselhetőbb...

Csajok a melegben kitartás mindenkinek!!!!
Majd még jövök vissza;)
sunflower77
Pest Megye
 
 


Húha Edit! Te aztán a célegyenesben vagy! :) Jaj, de jó neked!

Engem ma kicsit megvisel a melegen kívül Nóci rosszalkodása is.
Olyan, mintha az ördög bújt volna belé... Alig várom, hogy hazaérjen a férjem és kicsit lefoglalja, én kevés vagyok mára hozzá.
andi1982
 
 
 
 
 


andi1982 kitartás neked is Nócit is megviseli a meleg tuti ;)
sunflower77
Pest Megye
 
 


Andi, nekem majd minden napom ilyen, alig várom, hogy jöjjön haza a férjem én meg szabaduljak :) Persze imádom a lánykám, na de be vagyunk zárva, unja már magát, játék ide-oda, én is kevés vagyok, nyüszög, szenved.....

Én ma voltam dokinál, méhszáj nem változott hála Istennek, még mindig 3100, de megint el lett mondva, hogy nyugi, ezzel bármit lehet csinálni, sport is, csak a lényeg, ne hajtsam túl magam. Hasam 21 hetesnek felel meg, súlyommal elégedett volt, szóval most repkedek :) Péntek pedig Bajcsy UH, az AFP eredményem meg sehol....:( Állítólag a kórházban kikérhetek másolatot, ha a 3. emeleti laborban nincs, na de ott tényleg nincs.... :( Remek, remélem lesz tényleg eredmény, mert enélkül nem csinálnak UH-t..... Jó mi?!?! :(

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
nyuszika85
 
 


Nekem annyival könnyebb szokott lenni, hogy még egy ideig velünk lakik apu és a húgom. Ha nagyon fáradt vagyok, akkor ők "átveszik". De most húgom Németországban van, apám meg kivizsgáláson. Ráadásul én alapból rosszul viselem a meleget, most ezt hatványozottan érzem. Pl. én ki sem merek mozdulni a lakásból, Nócit is a férjem viszi ki este a kertbe levegőzni.

Emlékszem nekem is úgy kellett valahonnan máshonnan kikérnem az AFP leletemet, mert már nem volt a laborban. Mi is uh előtt szaladtunk érte. Valamilyen folyosós részen volt...

Én 11-én megyek a 12 hetes uh-ra, de a rendelőbe egyenlőre. Már nagyon várom, remélem továbbra is ilyen szépen fejlődik.
andi1982
 
 
 
 
 


Sziasztok!

En is alig varom minden nap apat, hogy kicsit atvegye a lanyt. Viszont a lany nem igy gondolja, ebben a nagy melegben csak anya kell neki. Persze azert muszaj apaval is lenni, nem akarom, hogy elszokjon attol, hogy apaval is jol elvan.

Edit! Ki a dokid? Azert ez eleg kemeny, en tuti ki lettem volna akadva! De nyugi, mar biztos nincs sok hatra, es hamarosan a kezedben tarthatod a vilag legszebb kisbabajat. :)
Es ki a szulesznod?

Nekem 20 nappal a szules elott mar nagyon lent volt a feje, egy ujjnyira nyitva, a doki egy hetet josolt, hat tobb lett. De nagyon ovatosan vizsgalt, egyaltalan nem fajt. Ra kb egy hetre nezett meg mar a korhazban, unevezett ket ujjas vizsgalattal, de az is csak kellemetlen volt. Viszont az ugyeletes orvos vizsgalata a szuleskor...

Ti mit tudtok, hogy van ez? Muszaj, hogy az ugyeletes megvizsgaljon? Azt hiszem, nem koteles barkinek hagyni az ember.

Andi, kimeld is magad, es ovatosan a takaritassal, nem er annyit az egesz, hogy rosszul legyel. Hidd el, megvar. :)

Zizien, hogy vagytok?

Mindenkinek kitartas, allitolag jovo het keddre mar "huvosebb" lesz.
Ja, megvan az AFP-m, dokim kikerte, minden ok.
A kiscsaj a pocakban meg nagyon beindult, jo sokat mozog.

Szep estet!
Verus (18 hetes)
verus81
 
 


SZiasztok !!!
Olvasom, hogy volt egy kis fennakadás az AFP eredményekkel, én 30 napot vártam rá, és múlthéten a Bajcsyban nagyon aranyos volt a szonográfus, mert megcsinála a vizsgálatot, AFP eredmény nélkül megnyugtatott minden rendben, de a héten megjött az eredmény is és tök jók az értékek:)
21 hetes a kis gatyamukink odabent:)
A meleg kikészít szerintem most mindenkit tartsatok ki !!!

Kellemes frissülős hétvégét pocakosok;)
sunflower77
Pest Megye
 
 


Sunflower, én ma voltam UH-n, és el kellett mennem a 2-on lévő laborba, ott kinyomtatták, mert csak abban a gépben van. Állítólag oda küldik, aki beutalt, így az enyémet a magándokimhoz, de azt sem értem, hogy június 8-án levették, június 12-én (!!!!) már kész volt, de azóta se a 3. emeleti laborban, se a dokimnál....
Mennyi lett az eredményed?

Ja, és félidőőőőőő :)

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
nyuszika85
 
 


Ja, én azért nem szeretem a Bajcsy UH-t, mert sittysutty végignéz, nem is érzem, hogy alapos lenne, ezen kívül sok olyan eredmény is szerepel a kiadott leleten, ami el sem hangzott, azaz a doki nem diktálta az asszisztensnek... Pl. a 3 ér a köldökzsinórban... Gondolom megnézi, csak nem mondja, akkor szólna, ha baj lenne, de akkor is, nekem kissé hiteltelen. Na meg pont az a fiatal dokinő UH-zott, aki amikor a várandósságom elején véreztem, megnézett, kedves, aranyos, de nem találta a petezsákot, mert magát a gépet nem tudta kezelni..... Akkor megvizsgált a fő ügyeletes és Ő pittyputty megtalálta a hatalmas petezsákot. Meg is lepődtem, mert én egy pici pöttyöt vártam, erre egy nagy fekete zsák volt ott...
Én emiatt megyek kedden fizetősre, Dórival ott is a kisujjtervektől kezdve, az agyban holmi kis kamrákat, a szívben a vér áramlását, nyúlszáj, ajakhasadék mind mind nézik. Nekem megérte a pénzt.

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
nyuszika85
 
 


Sziasztok!
Bocsánat, hogy nem irtam, de zajlottak az események ...
Először is, úgy tűnik, nekem megint korai volt az örömöm :( Vasárnap vérezgetni kezdtem, mostanra pedig szerintem túl is vagyok mindenen :(
Dokim július végéig szabin, akkor majd megyek Hozzá, de ez most csak egy tiszteletkör lesz ... Illetve, szeretném megbeszélni Vele, hogy nézessük meg a progeszteron-szintemet, mert nem lehet véletlen, hogy az az egy terhességem maradt meg eddig (Áron), amelyiknél a pozi teszt után azonnal Utrogestant kezdtem szedni. Kicsit lepukkantam lelkileg, persze Áron mellett nincs időm búslakodni, de olyan szép lett volna ... 2013. 03. 11. lett volna a kiírás dátuma, tele a kedvenc számaimmal ... Na jó, ennek így kellett történnie, remélem, hamarosan tényleg sikerül!

Ami viszont jó hír, hogy HAZAJÖTTÜNK :D
Hát, a meleget valóban nem tudtam elképzelni :? Itt, a panelban ez a 30 akárhány fok lassan tényleg kibírhatatlan, ömlik rólam a víz! Szegény Kicsikém sem tudja mire vélni ezt ...
Örülök, hogy mindenki jól van, azért jövök majd, ha nem baj ... Remélem, nemsokára megint babásan!
Vigyázzatok Magatokra, pihengessetek!

zizien1111
Budapest X. kerület
 
 


Szia Zizen! Sajnálom! :(
De most, hogy itthon vagy legalább jó kezekben leszel. Ebben a hülye világban sajnos kell egy kis támogatás a szervezetnek. Mondjuk ne is csodálkozzunk, már eleve mi mindent iszunk meg a vízzel... Biztos vagyok benne, hogy hamarosan babás leszel megint!

Szegény Áron, nem csodálom, hogy meglepődött ezen a hőségen! :)
Nórim elég jól megszokta, persze egész nap megy a mobilklíma, így max 27 fokig megy fel a nappaliban a hőmérséklet, de a szobákban nem lehet megmaradni.

Nyuszika! Hova jártok magán uh-ra? Most, hogy van 4d Gyopiéknál is, szerintem mi megpróbáljuk ott. Nórival kétszer voltunk 4D-n máshol. Meg egyszer rendes genetikai uh-n a Bajcsyban, mert a kombi teszt csak átlagos lett és Gyopi nem akart kockáztatni. Akkor nagyon alaposan megnézték Nócikát.

Mindenkinek szép hétvégét! Remélem hamarosan jön egy kis lehűlés!
andi1982
 
 
 
 
 


ÓÓÓÓ, Zizi, de sajnálom.....
Én csak azt nem értem, ha korábban is masszívan kellett utro, akkor most miért nem kapsz a legelejétől... Szerintem menj el a dokihoz és az lenne a legjobb, ha újra zebrásat pisilsz, akkor azonnal utro.... Nagyon kis szomorú vagyok, de szerencse számok ide-oda, ennek valamiért így kellett lennie. Hidd el, hamarosan jön a tesó és Ő marad is!!!!

Mi a Rózsakertbe megyünk. Ott 20 ezer volt a genetikai UH, Elekes doki, genetikai szakorvos által. 1 órás a vizsgálat és tényleg durva, mi mindent megnéznek. Dórival semmi eltérést nem látott, így nem is terheltem Gyopit ezzel, most sem fogom, ha minden ok. De ha valamit találnak, természetesen konzultálok vele.
Igen, a Bajcsyban mondták, hogy most nála is van 3D, de mivel mi a 11. kerületben lakunk, így maradunk a magunk környékén. A Rózsakertben nem 4/3D-nek, hanem normál UH, egy kis 4D-vel (azzal nézik a száját, hogy bezáródott-e). Mi a 28. héten megyünk 4D-re, de az is a 2. kerületben lesz. Dórival nagyon jó volt, mert amikor beértünk a szobába, elaludt, de rossz pózban. A vizsgálat elvileg 30 perc, de ott nem nézik az időt, így tornáztattak, piszkáltak, etettek, hogy Dórit kiimádkozzuk abból a pózból. 1 órát szórakoztunk, és lett is eredménye. Máshol ez nem így van. Persze érdekel Gyopiék féle, de nekünk a másik bejött és közelebb is van, Dóri leadása miatt meg nem mindegy.

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
nyuszika85
 
 


Persze, így érthető. Nekünk közelebb van Gyopiék rendelője, azért gondoltam, hogy most azt próbáljuk ki.

Nekünk Nórival a második 4D uh-n nagyon gáz volt, egy órát töltöttünk ott, de hiába tornáztam, rázták a hasam, bármit csináltak, nem akart előbújni a méhlepényből. Ő nagyon nem szerette az uh-t. Most sem szereti a hangos dolgokat. Kivéve a zenét. Állandóan táncol, az autóban is. :)
andi1982
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Mi hétfőhöz 1hétre megyünk a genetikaira. AFP-t tegnap kaptam meg, minden ok.

4D-re augusztus vége felé megyünk, mert tesóm még akkor itthon lesz és még akkor tud is talán kellően mozogni.
Anyum vette a 4d uh-t a kuponvilágon keresztül 5000 valamennyiért, szinte harmadáért, mint amennyiért mentem volna eredetileg.

Most már tényleg nem fogadok dokit. Annyi jót hallottam,anyumtól is,tőletek is és annyira nagy nyugodtság fog el, ha arra gondolok milyen lesz, hogy nem kell doki. Nem félek/aggódok a szüléstől.

Már csak 3hetet dolgozok. De nagyon szenvedek. 3-4 hete annyira elegem van a melóból. Hiányzott a másik műszakban egy koll.nő, ezért átraktak oda, így 3hétig hajnali 3,30kor kelltem, múlt héten férjemmel egy műszakban voltunk és most is így lesz, de ismét délelőtt :cry:
Annyi lett a munkám, és kicsit úgy érzem, hogy most leginkább nekem és annak akivel egy műszakban vagyok, hogy ezt a hetet nincs is erőm végig dolgozni. Asszem kedden vagy szerdán még bemegyek,aztán pár nap táppénz...
Amúgy is iszonyat ez a hőség. Napi 2-3x tusolok hideg, langyos vízzel. Vizes törölközővel járok, lenge rucikban és még így is iszonyat.
Unokahugom esküvője lesz 4.én. Anyum barátnője koszorúslányrucikat varr és már megvettük az én rucimhoz az anyagokat, igaz csak vendég leszek :)

Annyira nyomódik ki a hasam pár órája :) Tök jó, ahogy ugrál a hasam és közben olyan, mintha bizseregne. Onnan tudom, hogy mozog :) A legaktívabb délelőtt 9,30 és délután 4-5 körül.

Most már én is szerzek valami vödröt és beáztatom a lábam. 2hétig nem vizesedett és most hétfőn megint elkezdett. Annyira nem zavarna, csak már alig birom forgatni a bokám és azért fáj is.. :S

116 a vasam, amire házidoki azt mondta, hogy nem akar még pótlót feliratni, mert gáz mellékhatása van, a védőnő tegnap meg azt, hogy azt már pótolni kell. Na most döntsem el.



Jó pihenést!

Lilypie First Birthday tickers
kvinna
 
 


Zizien!

Nagyon sajnálom, ami történt! :(

Lilypie First Birthday tickers
kvinna
 
 


Kvinna és mennyi a vas határértéked? Nekem világ életemben vashiányom volt, na annak a tünetei, botrány.... Most, a terhesség alatt végig a felső határt súroltam, most kezd lefelé menni. Eddig 10-30-ig lévő tartományban 30 felé volt, most legutóbb 17. Majd egyszer jön a vaspótlás :)

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
nyuszika85
 
 


Sziasztok!
Aranyosak vagytok, köszönöm a bíztató szavakat.
Hát igen, ez a progis dolog hülyeség volt tőlem - dehát annyira bíztam abban, hogy most minden oké, semmi gond nem lehet :( Legközelebb nem bízom a véletlenre, az tuti. Már elő is kotortam a múltkorról megmaradt utrókat, ha jön a pozi teszt, nem várok egy percet sem :) Persze addig még beszélek a Dokibácsival is.
Jól értem, hogy a Medicard-ban van 4D? Mennyibe kerül?
Hát, csodállak Titeket, hogy kibírjátok ezt a klímát pocakosan :) ! Én egyre sűrűbben gondolok az angliai 15 fokra, amit annyira gyűlöltem :)
Kvinna, igyál sok céklalevet meg csalánteát, nekem azt javasolták ... A vastablettától borzalmas szorulásom van, mondjuk én amúgy is szülés óta szenvedek a székrekedéstől :( És a vasam azóta is alacsony ...

zizien1111
Budapest X. kerület
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet: