Új privát üzeneted érkezett!

Sac!
A nyár tényleg csak jót hozzhat, bízz benne! Igazad van a pozitív hozzáállás sokat jelent, de az ismerõseim körébõl kiindulva a szerencse is nagyon sokat számít!
Egy Kaális pár például három inszemináció után lombikra ment. Nagyon jók voltak az eredményeik, gyönyörû tüszõk, szuper petesejtek, gyorsan osztódó sejtek, szóval minden tökéletese volt, három megtermékenyített petesejtet vissza is ültettek, melybõl meg is tapadt vélhetõleg egy, de sajnos nekik is a hatodik héten vetélés lett a vége. Most a második próbálkozásnál semmi nem volt jó, sem a tüszõk, sem az osztódás, nagyon gyenge "minõségû" négy megtermékenyült petesejtet ültettek vissza, a dokijuk azt mondta ne nagyon reménykedjenek, és láss csodát szép lassan közelítenek a tizenkettedik héthez! Szóval fel a fejjel, talán igaz a mondás, ha nem várjuk akkor jön. De én nem tudom egyelõre nem várni! Émi
Névtelen
 


Hello Lanyok,

Bella vagyok, valamikor regen a "ma megint megjott" topicban kezdtem. Most, hogy beneztem oda is, nagyon sok uj nev van (ugyanis kb. tavaly nyaron irtam utoljara), es mar nem is erzem magam "odavalonak", ezert nagyon orulok, hogy ratok talaltam! Mi 2,5 eve probalkozunk a parommal, harom inszemen vagyunk tul es most keszulunk a lombikra. A debreceni Kaaliba jarunk (most nyilt!) es nagyon bizakodunk. Roviden ennyit magunkrol.
Karmen,
Nagyon drukkolok Neked! Ugy emlekszem, te is a fent emlitett topicban voltal!
A tobbieknek is csak a legjobbakat kivanom, es ha nem banjatok, neha irogatok majd!
Puszi mindenkinek,
Bella
bella
 
 


Émi és Többiek!

Köszönöm a bíztatást. Igyekszem nem csak mondani, hanem tényleg pozítivnak lenni és bízni a szerencsében is.
Igen, nehéz nem várni. Nekem is mindenki azt mondja, hogy lazítsak, ne gondoljak rá, ne akarjam és majd akkor sikrül. Nem tudom nem akarni, évek óta nem telt el nap, hogy ne gondolnék a gyerekre, ne vágyakoznék agy pöttöm után, vagy éppen ne sírnék, hogy miért velünk történik. Ez utóbbi sírás már hónapok óta nem volt, hála szakértõ segítségnek. Tavaly erõt vettem magamon és segítséget kértem egy kedves, aranyos psychiátertõl. Sokat beszélgetünk és érzem ,ahogy szabulok fel, ahogy kezdem levetközni a görcsösségemet. Valamit még nem meséltem el Nektek. Hogy értsétek, miért is voltem ilyen mélyen lelkileg röviden elmondom. 1998-ban volt egy kihordott (spontán fogant) terhességem, de a szülés után kiderült, hogy súlyos szívbeteg a kisfiúnk. Kétszer mûtötték az Országos Kardiológia Intézeben - az óta is nagy hálával és szeretettel gondolunk rájuk, amikor csak tudjuk támogatjuk õket, szuper csapat dolgozik ott - de sajnos nem tudták megoldani a problémát, és három hónapos volt a fiúnk, mikor meghalt. Ezek után nem estem sokáig teherbe, mígnem tavaly kiderült, hogy a férjem sperma lelete alapján spontán terhességre nincs esélyünk. A többit már ismeritek.

Köszi, hogy meghallgattatok. Remélem senki nem lesz a történetem miatt depressziós, már én sem vagyok! Kép

Egyet megtanultunk a párommal, a "ma" a fontos, minden nap ajándék, amit együtt tölthetünk. A politika, a fõnökök stb. nem érdekes, túl rövid az élet, ahhoz, hogy ilyesmivel megmérgezzük. Persze, bizonyos szintig muszály foglalkozni ilyesmivel, csak nem idegesítjük hûlyére magunkat egy-egy beszóláson.

Befejeztem a lelkizést.
Kép

Legközelebb jövõ héten jutok nethez, addig is mindenkinek jó pihenést!

Karmen!
Remélem jól vagytok, alig másfél hét múlva kiderül a jó hír.
Kép
Sac
Névtelen
 

 
 

Émi!

Nálunk csak egyszer került szoba az inszemináció, de nem lett belöle semmi mert a férjem eredményi nagyon roszak voltak, ugyhogy nekük csak lombik utján lehetett kisbabánk.
Nagy szerencsénk volt mer azére nekem nem volt nagy tortura mert velem rendben volt minden és csak a minimális kezelést kaptam,és 8 petesjtböl 5 termékenyült meg és 3 ültetek vissza amiböl a kislányunk marad meg egyedül.

Bella
Üdv. a csapatba remélem sikerel jártok és hamarosan oldog szülök lesztek.

Sac.
Szomor ami veled történt én nem tudtam,hogyan álltam volna talpra egy ijen csapás után.Remélem ti is sikerel jártok.

Babuci
Névtelen
 


CSak kis idöre keltem fel, nem tudom elolvasni a lemaradást de biztos drukkoltok. Hát én folytatom a pech szériát. A transzfer után 2 nappal influenzás lettem, a jó hogy mindenféle módszerrel sikerült a hömet 38 alatt tartani, de azért ez sem jó a babáknak. Nem tudom van-e még esélyem. Amugy 1 hét múlva vérvétel. Megyek fekszek.

Puszi

Karmen
karmen
 


Sac!
Nagyon szomorú történet, sok hasonlóságot véltem felfedezni a saját sorsommal (terhesség) kapcsolatban, még az idõpont is majdnem stimmel, de ezt én egyelõre nem tudom leírni, bár az én történetem korántsem ilyen tragikus, majd egyszer elmondom!
Babuci!
Köszönöm, hogy megosztottad velünk a történetedet, nagyon biztató amit leírtál, mert mint írtam nálunk is a páromnál van a gond, és az inszeminációknál már kiderült, hogy nagyon jól reagáltam a minimális "alap" stimulációra (a másodiknál már túl jól is). Nagyon bízom benne, hogy csak a spermiumok nem tudják elvégezni a dolgukat, és a lombik már elsõre sikerül.
Szia Bella!
A három inszemináció után ki kell hagynotok ciklust, vagy rögtön elkezdik a lombik programot?
Karmen! Továbbra is szorítok!
Üdv mindenkinek, szép napot, kellemes hétvégét!
Émi
Névtelen
 


Hello Lanyok,
Koszonom a kedves fogadtatast!
Sac,
En is teljesen aterzem a helyzeted! Sajnos a mi csaladunkban is tortent hasonlo tragedia, es nem regen vesztettem el valakit, aki nagyon sokat jelentett nekem, de errol nem is akarok beszelni. Tudom, hogy milyen nehez talpra allni ilyen veszteseg utan es pozitivan gondolkodni. Rengeteg ido kell hozza. Tenyleg minden nap ajandek, amit egyutt tolthetunk azokkal, akiket szeretunk, es en is megtanultam, hogy melyek az igazan fontos dolgok az eletben, amit ertekelni kell, es amire oda kell figyelni. Visszaterve a babara, nekem is mondtak-mondjak, hogy ne figyeljek oda, ne foglalkozzak vele, de azt hiszem, aki volt mar hasonlo helyzetben az tudja, hogy ez keptelenseg.
Emi,
Egy ciklust mindenkeppen ki kell hagyni lombik elott, hogy alapallapotban, stimulacio nelkul megnezzek a hormonokat, peteerest (UH), stb. Mi most eppen itt tartunk. A kovetkezo ciklusban kezdjuk a programot. A te parodnal mi a gond? Nem kezelheto? Nalunk is hasonlo a helyzet, en rendben vagyok, o sajnos nem.
Babuci,
Ezek szerint a te ferjed problemajat sem lehet orvosolni?
Karmen,
Nagyon-nagyon drukkolok!
Puszi,
Bella
bella
 
 


Sziasztok Lányok!
Bella!
Kevés, közepes mozgású spermaszám, ami megnégyszerezõdött, miután kivették a párom manduláját! Többször volt tüszõs mandulagyulladása, az orvos azt mondta lehet ez is az ok (állandó gyulladásos góc a szervezetben), mivel egyébként teljesen egészéges életmódot folytat! Az andrológus által felírt gyógyszert kellett szednie három hónapig, lehet, hogy ez is segített, bár ez csak idõszakos, ha egyáltalán segített! Más módszerekkel nem próbálkoztunk, bár már sokféle vitaminról, "csodaszerrõl" hallottunk! A mandulamûtét és/vagy a gyógyszer tette lehetõvé az inszeminációt, az elsõ eredménye alapján csak lombik jöhetett volna szóba! Lehet, hogy már babásak lennénk, ha az elsõ eredmény alapján felvesznek bennünket a lombik programra, de a doki azt mondta nagyon fiatalok vagyunk, adjunk esélyt kevésbé rizikós beavatkozásoknak is, mivel nagyon jól javultak a kedvesem eredményei!
Pikka, Anyez, Nina, Solya, CatEye mi van veletek, régen jelntkeztetek!
Émi
Névtelen
 


Bella.

Hát igen nem nagyon lehet orvosolni a problémát a férjemnél mert igen kis menyiségü társai vanak és elég rossz álapatuak és minöségüek.Nem nagyon tudunk mit teni igy elfogatuk amit mondtak.de igy sohasem lehet természetes uton testvére a Szandrának tehát marad megint a lombik a tesonek is.

Émi
Reméle sikerel jártok olyan jó lenne ha másnak is sikerülne elsöre mint nekük. Sajnos nagyon keveseknek adatik,de nagyon szoritok nektek.

Babuci
Névtelen
 


Emi,
Paromnal bakterium okozza a kis fickok mozgekonysaganak romlasat. "Csak" ez a baj, mas problema nincs. Most jutottunk el egy olyan andrologushoz, akinek meggyozodese, hogy sikerul kikuralnia es utana lehet termeszetes uton is kisbabank. Eleg szkeptikus vagyok ezzel kapcsolatban, ugyanis mi is csak idoleges eredmenyt tudtunk eddig elerni antibiotikumokkal (az inszem megsem sikerult). Attol felek, hogy honapokig kell varnunk, mire javulhat a helyzet es aztan meg honapok kellenek mire esetleg sikerul a teherbeeses. Ezert dontottunk ugy, hogy nem varunk erre a bizonytalan eselyre, inkabb megprobaljuk a lombikot es talan majd a masodik baba mar termeszetes uton foganhat. Ennyi ido utan engem mar nem erdekel, hogy termeszetes vagy mesterseges a fogantatas, csak sikeruljon es legyen kisbabank. Sajnos az a doki, akinel elozoleg voltunk nem ismerte fel a problema eredetet, annyit mondott, hogy kicsit lassuak, de ez meg nem lehet akadaly. Szoval mar mi is szulok lehetnenk, ha jobban odafigyel. De mar nem foglalkozom ilyen dolgokkal, amit nem lehet megvaltoztatni, abba bele kell torodni. Nekem is mindig azt mondja a dokim, hogy van meg idonk, de en mar nem akarok tovabb varni.
Babuci,
Ne szomorkodj azon, hogy lombikteso szuletik a kislanyodnak! Az a lenyeg, hogy a tietek lesz!
Puszi,
Bella
bella
 
 


Sziasztok Lányok!
Ma voltam UH-on, a dokim azt mondta, hogy szépen kiszabadultak a hatalmas tüszõimbõl a petesejtek, de most lát még egy 20 mm-t, de szerinte az is felszívódik a menstruációmig, úgyhogy a következõ ciklusban újra inszem! Hurrá! De hozzátette, hogy lehet nem is kerül rá már sor! Bárcsak úgy lenne! Ikrek: egy kisfiú és egy kislány?! Nagyon szeretnék ikreket!
Kiszámoltam, ha nem sikerül egyik inszem sem, akkor júliusban kerülünk lombikra! A nyárnak nagyon örülök, mert akkor el tudok menni akár két hónap táppénzre is!
Babuci! Kösz a biztatást!
Émi
Névtelen
 


Bella Émi

Remélem mind ketten sikerel jártok és hamarosan érezhetitek a kis csodát a hasatok ban ahogy növekszik.
Remek érzés sokat pihenjetek és semi izgalom.

Babuci
Névtelen
 


Hétvégén megkérdeztem a dokinöt (a doki nem volt bent) hogy mit tegyek, 4 napja fent van a höm (38 fok) hiába iszom a Coldrexet. Abba kellett hagynom, most Semicillint szedek, a hön normális. Pénteken minden kiderül.

Bella, Émi! Remélem nem kell már sokat várnotok a sikerre!

Karmen
karmen
 


Karmen
Azt azért még sem írhatom, hogy ne izgulj! Várom a pénteket, remélem megírod mi a helyzet! Addig is kitartás, mást nem mondhatok!
Bella
Biztos sikerülni fog a lombik, nagyon drukkolok, sikerülnie kell! Engem sem érdekel, hogy természetes, vagy mesterséges úton fogganak e a gyermekeink, a lényeg az egészség!!! Bár megterehelõ, nehezen feldolgozható, hogy miért épp mi...stb. De hát ez van, ezt kell szeretni! Mi egyelõre nagyon pozitívak vagyunk, sõt a Kaáliba azt mondták, hogy azért szeretnek bennünket, mert mi mindig nevetünk, hülyéskedünk, jó kedvûek vagyunk.
Sõt, képzeljétek, hogy az inszem alatt a párom is bent volt, és csupa hülyeséggel traktált, miközben a doki "ügyködött" a lábam között. Amikor halkan elnevettem magam, a doki azt hitte megszúrt, azért rándult össze a hasam! Aztán õ is nagyot nevetett, mikor mondtam, hogy csak nevetgélünk, nem fáj semmi, minden oké!
Persze az idõ elõre haladtával biztos nem leszünk mindig ilyen vidámak, és persze én is pityeregtem, amikor nem sikerült elsõre!
Émi
Névtelen
 


Hello Lanyok,
Emi,
Drukkolok, hogy ne legyen szukseg az inszemre! Legyetek mindig ilyen vidamak! Nalunk ez valtozo, attol fugg, milyen hireket kapunk. Az elsonel derult ki, hogy problema van, igy akkor elegge elkeseredtunk. A masodik es harmadik probalkozasnal rendben volt minden, es igy nagyon pozitivan alltunk hozza, biztunk a sikerben. Most viszont meg inkabb hisszuk, hogy sikerulni fog. Egyszeruen nincs mar semmi, ami befolyasolhatna a dolgot (remelem!). Arra nem is gondolok, hogy esetleg nem sikerulhet.
Mi is nagyon szeretnenk ikreket, ez amolyan "karpotlas" lenne az elvesztegetett evekert.
Babuci,
Koszonjuk a biztatast!
Karmen,
Pihenj sokat es ne izgulj! Meglatod, a rossz kezdet utan minden jora fordul! Nagyon szoritunk neked!
Puszi
Bella
bella
 
 


Haho Lanyok!
Hol vagytok?
En ma voltam UH-n, minden rendben van, semmi akadalya a stimulacionak. A nyalkahartya jo, van egy tuszo, ami remeljuk, felszivodik, a prolaktin egy piciket magas, de arra kaptam Bromot. Jovo heten penteken kell mennem ismet, es aztan kezdodhet a "hokusz-pokusz"! Kép Most nagyon jol erzem magam, vegre beindulnak a dolgok.
Sac, Emi, Babuci,
Veletek mi ujsag?
Karmen,
Nagyon-nagyon szoritok neked! Nekem is erot adna a te sikered! Penteken mindenkeppen ird meg, hogy mi az eredmeny. En csak este tudok majd jonni, de gondolni fogok rad!
Puszi mindenkinek,
Bella
bella
 
 


Szia Bella!

De jó, hogy ijen jók lettek az eredményeid.Mi remekül vagyunk 4-én leszünk 11 honaposak.Reméljük, hogy sikerel járnátok.Nem tudom mi lehet a többiek én minden nap megnézem, hogy valaki jelentkezette.


Babuci
Névtelen
 


Bella! Nagyon drukkolok. A Bromot nekem is kell szedni, eleinte tuti lesz hányingered meg szédülsz igy este vedd csak be, szerintem fél szemmel kezd és folyamatosan szoktasd magad hozzá.

Ma irta a dokim, hogy a höm nem volt olyan magas, hogy árthatott volna. Reméljük.

Karmen
karmen
 


Karmen,
Csak fel szemet kell naponta bevennem, ezt mondta a doki. Nem volt olyan nagy elteres, csak eppen tul volt a megfelelo erteken egy kicsit.
Ma kaptuk meg az alairando papirokat. Nem tudom, hogy mit irjak, hogy kettot vagy harmat ultessenek vissza, meg a dokival ezt nem tisztaztuk le. Bar azt hiszem, nekem nem lesz ilyen gondom, ugyanis nehezen vagyok stimulalhato, igy orulok, ha kettot sikerul majd. Olyan jo neked! Barcsak mar en is itt tartanek! Az, hogy valaki altathato-e, milyen vizsgalat soran derul ki? Olvastam, hogy irtad regebben, hogy megkaptad a papirt errol.
Babuci,
Akkor hamarosan szulinapot unnepelhettek! Te mikor tervezed elinditani a "kisteso projectet"?
Puszi,
Bella
bella
 
 


Bella! Irhatsz 3at is, mert lehet hogy a dokid akkor is csak 2t enged visszatenni. Nekem ugy volt, mert elsö 1-2 alkalommal igy szokták. Utána is max. a 3 db.
Az altatáshoz kell friss vérvétel, utána ezt el kell vinni a belgyógyászhoz, aki csinál EKG-t meg megvizsgál, és ha minden rendben ö jelentki ki, hogy altatható vagy. Én féltem nagyon, mert tudtam vérszegény vagyok, de irt fel vasat és megigértem szedem addig. 3 hét alatt biztos javult, akkor lettem altatva. Végülis nem is lett gond.

Na ma éjjel nem tudom le tudom-e majd hunyni a szemem, remélem hamar eljön a reggel.

Én is csak felet szedek, de este veszem be, bár most már megszoktam nincs töle bajom. De eleinte meggyötör mindig, ezért is kértem a dokit, ne kelljen abbahagynom. Viszont amikor negyedre csökkentettük akkor megint megnött a szint, igy a félnél maradtunk.

Én se hittem de nagyon gyorsan eljutottam idáig, meglátod te is.

Karmen
karmen
 


Sziasztok Lányok!
Drukkolok mindenkinek, olyan jó lenne, ha csupa jó híreket írhatnánk egymásnak!
Én jól vagyok, várakozunk, jövõ hét elején, pont a szülinapomon derül ki, hogy mi a helyzet!
Bella!
Nagyon ügyes vagy, csak így tovább, tudod hinni kell benne, és akkor megtörténik a csoda! Minden részletre kiváncsi vagyok, hogy tanulhassak tõled!
Karmen! Már csak egyet kell aludni, és kiderül, hogy hányan vagyok! Ne izgulj ( na jó egy kicsit), várom az örömhírt!
Babuci!
Én 8-án, a párom 22-én született, nagyon klassz hónap az április! Jelentkeznek már a kos tulajdonságok (fejjel a falnak mindenáron)?
Üdv mindenkinek, bár szomorkás az idõ legyetek jó kedvûek!
Émi
Émi
 
 


Bocs Babuci, figyelmetlen voltam, májusi a gyerkõc, most még csak 11 hónaposak vagytok! Szóval bika, a párom is az, mivel a 22-vel kezdõdik ez a jegy!
Karmen egyszerre írhattuk a mondanivalónkat, mert mire elküldtem az üzenetemet, ott volt már a tiéd! Próbálj azért aludni! A barátnõm egy nappal elõbb megcsináltatta a vérvételt, annyira izgult!
Émi
Émi
 
 


Sziasztok!
Köszönöm a biztatásokat, mindig jól jön a jó szó.
Összecsaptak a hullámok a fejem fölött a munkahelyemen, de lassan egyenesbe jövök.
Tegnap voltam UH-on, mindeb OK a hasamban, a petefészkeim már szépek, nyoma sincs a túlstimulálásnak. A kedvem is jó, mindenki észrevette, hogy vidámabb vagyok. Kép Jövõ pénteken készek az immunológiai leleteim, utána márcsak kis türelem és indul az akció.
Karmen!
Nagyon szorítok! Én csináltam tesztet (kettõt is), mielõtt visszamentem a dokihoz.Így már úgy mentem, hogy tudtam az eredményt.A teszt elõtti éjszaka én is alig aludtam, és reggel 1/2 6-kor már a fürdõszobában voltam.
Mi Veled vagyunk! Kép
Bella!
Mi is sokat gondolkodtunk, hányat ültessenek be, a doki hármat javasolt (én 30 múltam), végül eldõlt a kérdés, mert 3 preembrió volt beültethetõ állapotban, így mind a hármat beültették.

"Az erõ legyen Veletek" és a jó kedv, no meg a szerencse!

Sac
Névtelen
 


Hello Lanyok,
Nekem is nagyon jo kedvem van! Annyira erzem, hogy hamarosan babasak leszunk!
Ugy gondoltam, nem irok be semmit a papirra, majd a dokival megbeszeljuk es akkor beirom. Szeretnenk ikreket, de harom azert sok lenne egyszerre. Egymas utan johetnek szepen, most ketto, aztan megint ketto, aztan ....majd a tobbit meglatjuk! Kép
Sac,
Milyen jelei voltak a tulstimulalasnak? Annyit olvastam mar errol, de igazabol nem tudom, hogyan jelentkezik.
Ezek szerint csak nagyon keves ido lesz koztunk! Nekem kb. majus elejen lesz a punkcio.
Emi,
Akkor mar lassan neked is lehet szurkolni! Micsoda szulinapi ajandek lenne!
Mindenrol be fogok szamolni, ugysem tudom magamban tartani es nem is akarom Kép!
Karmen,
Tegnap del korul vettem be a gyogyit es volt egy kis hanyingerem este. Ma mar este fogom bevenni, megfogadom a tanacsod.
Azert kerdeztem az altatast, mert nekem van egy kis billentyu problemam. Most tervezek visszamenni kontrollra es megemlitem majd a dokinak, hogy mire keszulunk. A nogyogyaszom szerint ez nem befolyasol semmit. Remelem, igaza van!
A 21. ciklusnaptol kell szednem valamilyen tablettat (sajnos elfelejtettem a nevet, meg nincs kiirva)12 napon keresztul, ami visszafogja a petefeszkek mukodeset, es majd utana jon a stimulacio. Neked is volt ilyen?
Gondolok rad holnap, de sajnos csak este tudok jonni! En nem is tudom, mit fogok majd csinalni, ugy ertem, fogok-e tesztelni elotte. Ilyenkor olyan lassan megy az ido! Szerintem nem fogsz ejszaka aludni Kép Azert probalj megis egy kicsit, egy ilyen alkalomnal nem lehet faradtan es karikas szemekkel varni a jo hirt Kép
Puszi mindenkinek,
Bella
bella
 
 


Sziasztok!
Bella: Bár nem tõlem kérdezted, amit tudok leírok a túl stimulálásról! Az én túl stimulálásomnak olyan tünetei voltak, mint szúrt nagyon a hasam, ha leültem, felálltam, nagyot léptem, stb. Tulajdonképpen a túl stimulálás alatt vagy túl nagyra nõnek meg a tüszõk, vagy túl sok érik meg egyszerre! Nekem három volt, abból egy 25 mm, egy 28 mm-es volt, ezért meg sem csinálták az inszeminációt, mert kockázatos ilyenkor beadni a tüszõrepesztõ injekciót! Az egyik ismerõsömnél a lombik programot is felfüggesztették, nem tudták megcsinálni a punkciót! A túl stimulált tüszõk betokosodhatnak, cisztává alakulhatnak, a legrosszabb esetben bevérzést okozhatnak az én információim szerint! De ezek nagyon ritkán fordulnak elõ! Nekem is szépen megrepedtek maguktól, aztán felszívódtak! Ne is foglalkozz a túl stimulálás problémájával, nem lesz semmi gond nálad!
Émi
Émi
 
 


Bella!
Nálam a stimuláció során végzett elsõ vérvételkor derült ki, hogy gond lehet majd, mert a hormon szintem 6000 volt, másnap 9000 (ez a stimulált ciklus 9. napja körül volt), a doki biztatott, ne izguljak, mert nem duplázódott meg a hormonszint. (un kritikus határ a 12000 - bár ez is egyén függõ)Az UH-on elõször sok kis tüszõm volt, utána szerencsére már nem szaporodtak, de nagyon nagyra nõttek. Szinte az egész kismedencémet a két hatalmas (öklömnyiek voltak) petefészkem, az óriási tüszökkkel foglalta el. Érezni annyit éreztem, hogy minden mozdultra fájt a hasam, csak óvatosan közlekedtem, mert már kis zökkenésre is megfájdult. Emlékszem, mikor a doki meglátta az UH-on a petefészkeim, nem jutott szóhoz, percekig, csak próbált tájékozodni a hasamban.
Bella, ha mész a kardiológiára kontrollra, szerintem kérj igazolást, hogy a kardiológus engedi az altatást. Lehet, hogy nem kérnek ilyen igazolást a Kaáliban, de lehet, hogy igen és akkor megspóroltál egy utat.

Jó hétvégét Mindenkinek. Most mennem kell, legközelebb jövõ hét elején tudok jönni. Remélem akkor csupa jó hírt olvashatok!
Pusz
Sac
Névtelen
 


Lányok! Ezt azonnal el kell mondanom Nektek. A barátnõmnek 7 évi próbálkozás után sikerült a 2. lombik baba Kaális dokinál! Mindezt úgy, hogy ez volt a legrosszabb stimuláció, csak 1 db. megtermékenyült petesejt volt és végig a dokival együtt azt hitték, hogy ebbõl már nem lehet semmi! Így nem is igzult semmit, azesélytelenek nyugalmával várta ki a 2 hetet és lélekben készült a következõre, de mindezt jókedvûen és optimistán!!!Mi is monst meygyünk majd a Kaáliba, most fogjuk kezdeni a vizsgálatokat nyárom! Mindezt azért írtam, hogy mindegyikünk ebbõl merítsen erõt, kitartást és örök jókedvet, mert CSODÁK IGENIS VANNAK!!!!!!!Mindenkinek gyors babásodást és kitartást - magammal együtt - és soha ne adjuk fel!!! Remélem Nekted is jobb kedvetek lesz ettõl, mert én úgy örülök ennek a babának, mintha a sajátom lenne, pedig mi is nagyon kûzdünk a kudarcokkal havonta...Mindenkinek pusszancs: Petra
Névtelen
 


Hello,
Emi,
Koszonom a biztatast, aranyos vagy!
Nekem nem voltak meg ekkora tuszoim! Ahogy mar irtam is, eleg nehezen vagyok stimulalhato, meg az orvos is nagyon ovatos, bar tudom, ez sokszor nem rajtuk mulik. Mindenesetre nem hiszem, hogy ilyesmi elofordulhat nalam, de sosem lehet tudni.
Izgulok erted is! Remelem, mosolygos arcocskakkal fogsz jovo heten jelentkezni!
Sac,
Nem lehetett egyszeru! Nekem kisebb es kevesebb tuszokkel is igen erzekeny az a terulet. Szoktam is viccelodni, hogy bedurrantottak a petefeszkeimet Kép. Orulok, hogy nem lett komolyabb baj!
Mindenkeppen kerek majd velemenyt, akkor is, ha nem kotelezo.
Petra,
Koszi a biztatast! Gratulalok a baratnodnek, es remelem, te is hasonlo jo hirekkel tudsz majd hamarosan jelentkezni!
Karmen,
????
Annyira izgulok ertetek! Remelem, minden rendben!
Puszi mindenkinek, es jo hetveget!
Bella
bella
 
 


LányokKép
Azt hiszem kevesen ismerhettek ebbõl a topic-ból, mert amikor én elhagytam a babanetet, akkor még nel létezett ez a Kaális fórumKép Én is a Kaáli intézetbe járok talán már nem sokáig és most vagyok túl az elsõ SIKERES lombikomonKép Ma tudtam meg, hogy terhes vagyokKép A stimulálás remekül sikerült, 10 petesejtet tudtak leszivni amibõl 8 termékenyült meg és 3-at tettek visszaKép Remélem Mindannyian ilyen szerencsések lesztek majdKépKép
KarmenKép
Tudom, hogy Te is most mész keresztül ezeken a nehéz napokon és mi még jól ismerjük egymást a "ma megint megjött"-bõlKép Izgulok értetek és várom a +++ hireketKép

Mindenkinek szivbõl drukkolok és sok-sok erõt kivánok ehez a nehéz küzdelemhezKép

Puszi: Doris
doris
 
 


LányokKép
Azt hiszem kevesen ismerhettek ebbõl a topic-ból, mert amikor én elhagytam a babanetet, akkor még nel létezett ez a Kaális fórumKép Én is a Kaáli intézetbe járok talán már nem sokáig és most vagyok túl az elsõ SIKERES lombikomonKép Ma tudtam meg, hogy terhes vagyokKép A stimulálás remekül sikerült, 10 petesejtet tudtak leszivni amibõl 8 termékenyült meg és 3-at tettek visszaKép Remélem Mindannyian ilyen szerencsések lesztek majdKépKép
KarmenKép
Tudom, hogy Te is most mész keresztül ezeken a nehéz napokon és mi még jól ismerjük egymást a "ma megint megjött"-bõlKép Izgulok értetek és várom a +++ hireketKép

Mindenkinek szivbõl drukkolok és sok-sok erõt kivánok ehez a nehéz küzdelemhezKép

Puszi: Doris
doris
 
 


Doris,
Nagyon-nagyon orulok, hogy sikerult neked!
En emlekszem rad! En is abban a topicban voltam, de kb. tavaly nyar ota nem jelentkeztem es ugy ereztem, hogy mar inkabb idevalo vagyok.
Vigyazz magadra! Minden jot kivanok, semmi problemat es sok-sok oromot!
Puszi,
Bella
bella
 
 


Ooops...
Nem oromot, hanem oromet!
bella
 
 


BellaKép
Nagyon köszönöm és szivbõl kivánom, hogy hamarosan Te is a nyomdokaimba lépjKép Sajnos nem tudom, hogy hol tartotok most mert tegnap jelentkeztem be fél év után elõször de megpróbálok utána nézni. Persze ha nem nagy gond vázolnád dióhéjban? Hányadik lombiknál tartotok? Hogy haladtok?

LányokKép Csodák vannak és hinni kell bennükKépKép

Puszi: Doris
doris
 
 


Sziasztok!

Doris gratulálok.

Május 18 körül lesz az elsõ lombikom. Nagyon izgulok. Most fogigátlót szedek.

Olyan lassan telik az idõ.

Mindenkinek sok szerencsét kívánok.
Puszi : Nina
Nina
 


Doris,
Harom inszemen vagyunk tul es most az elso lombikra keszulunk. Remelem, tobbre nem is lesz szukseg!
Nina,
Udvozollek korunkben!
Meddig kell szedned fogamzasgatlot?
Nekem kb. majus elejen lesz a punkcio, es en meg csak penteken kezdek el szedni valamilyen gyogyit, ami a petefeszkek mukodeset fogja vissza.
Karmen,
Remelem, minden rendben van veled!?
Puszi mindenkinek,
Bella
bella
 
 


Sziasztok Lányok! Üdvözlöm az újakat!
Doris gratulálok, jó hogy jöttél közénk, a pozitív példák mindig erõt adnak, igaz ez Petra történetére is köszi mindenkinek a biztatást!
Nina neked is egy nagy kalappal! Miért kell a lombik elõtt fogamzásgátlót szedned?
Karmen mi van veled?! Ugye minden rendben van!
Nekem már szombaton megjött a mikulás, pedig csak a szülinapomra vártam! Ma voltam uh-n, minden rendben van, gyógyszert nem kell szednem, majd csak az ötödik naptól injekcióra járok, hogy ne legyenek olyan nagyok a tüszõim, és a jövõ hét második felében inszem!!!!
Képzeljétek, hogy az eddigi 50.000,- Ft helyett csak 25.000,- lett az inszemináció díja! Tudtok errõl valamit, talán jobban támogatja a TB ezentúl?
Puszi mindenkinek: Émi
Émi
 
 


Sziasztok Lányok!
Jó, hogy egyre több pozitiv hullám érkezik! Kép
Karmen!
Hol vagy? Attól tartok a hallgatás rossz hírt takar - magamból kiindulva.Azért még bízom benne, hogy jó híreket mondasz.

Pusz
Sac
Névtelen
 


Bella! Nekem is kellett fogamzásgátlót szednem, de nekem a ciklus elsö napjától. Neked hosszú stimulálást csinálnak, azért kezded hamarabb.

Lányok! Mindenkinek köszi a drukkot, sajna hiába. Azért tüntem el, mert pénteken elkezdtem kicsit barnázni és nem mertem felkelni netezni sem. Szigoruan feküdtem. Amugy a pénteki vérvételt ma ismételték meg, ami alapján még mindig alacsony a HCG, 2 nap múlva esetleg csináljak egy tesztet, de nem valoszinü terhes lennék. Most hivtam a dokit, eddig nem mertem felkelni, igy elnézést, hogy eltüntem.

Doris! Neked gratuláltam már amott, de tudtam, mert Edelweiss megirta még pénteken. Kép

Karmen
karmen
 


Émi! Ugyanazokat a gyógyszereket kaptad? Nekem a lombik az elözö 50e volt, most meg 100e lett, ezért azt gondolom a köv.-t csak akkor kezdem el, ha összejön 150e. Elég kellemetlen lenne ha a közepén fogyna el a pénz. Szerencsére a család is segit.

Karmen
karmen
 


Sziasztok!

Jó sokan lettünk üdv. az ujaknak.Mult héten elszált a gépünk, ugyhogy csak most tudtam jelentkezni mert nagyábol jo a gépünk.Nagyom jó lenne ha lenne valaki akinak sikerült a lombikja sokat gondoltam rátok.
Egy kicsit szomoru vagyok,hogy csak a leggtöbbötöknek sokadik kisérlet után marad meg a terhesége.Olyan remek érzés anyának lenni remélem hamarosan ti is átélitek-e csodát.Tervezük a tesot mi is.

Babuci
Névtelen
 


Bella a fogigátlót összesen 2 hónapig kell szednem. Még egy hónap van hátra.
Milyen fogigátlót fogsz szedni? Én Marvelont kaptam.
Nina
 


Karmen,
Sajnalom, hogy igy alakult! Csak annyit tudok mondani, hogy kitartas es oriasi hit, de ezt te mar ugyis tudod! Tovabbra is drukkolunk ezerrel neked! Egyszer mindenkinek sikerulni fog, csak ido kerdese!
Ha az elso naptol szedted a fogamzasgatlot, akkor mikor kezdodott a stimulacio? Bocs az ertetlenkedesert, de kicsit osszezavarodtam.Kép
Emi,
A fentiek neked is szolnak!
Eleg furcsa, hogy olcsobb lett az inszem, altalaban minden dragabb szokott lenni. Nem hinnem, hogy a Tb most hirtelen jobban finanszirozna, kellemes meglepetes lenne. Nekem is fokozatosan dragult, mert erosebb injekciokat kaptam es tobbet.
Puszi,
Bella
bella
 
 


Lányok jár valaki a pesti Kaáliba?
Nina
 


Nina,
Sajnos nem tudom a nevet, mondta a doki, de en majom elfelejtettem. Az biztos, hogy nem az ismertebbek kozul, mert meg sosem hallottam ilyenrol. Es nem is azt a szot hasznalta, hogy fogamzasgatlo. Penteken kezdem, az lesz a 21. nap a ciklusban es 12 napig kell szednem. Lehet, hogy kozben megjon a menses, de az is lehet, hogy nem. Aztan rogton kezdodik a stimulacio. Ha kiszamolom, akkor az olyan, mintha a ciklus 4. napjatol stimulalnanak. Ennyit jegyeztem meg, de biztosat majd penteken tudok mondani, akkor megyek UH-ra.
Szia,
Bella
bella
 
 


Bella! En marvelont/Regulont kaptam, ha jól emlékszek, lehet hogy te SUprefact szurit kapod már. Nem? Vagy Decapeptyl? Utobbi leállitja valoban a ciklust, ezt kaptam fél évig endo mütét után.

Karmen
karmen
 


NinaKép
Szivbõl kivánom, hogy olyan sikeresek legyetek mint Én voltamKép Tudom, hogy nehezen telnek a napok, de ha elkezditek a stimulációt, akkor már gyorsan repül az idõKép
ÉmiKép
Neked is köszönöm a gratulációt meg persze Mindannyiotoknak. Lombik elött azért kell fog.gátlót szedni, hogy leállitsák a petefészkek mûködését, mert igy jobban reagálnak a stimulálásra.
BellaKép
Értem és drukkolok, hogy ez legyen életed elsõ, és egyben utolsó lombikjaKépÉn az elsõ naptól szedtem a fog.gátlót és mivel mindenkinek pénteki napon kezdik meg a stimulálást igy vasárnap kellett abbahagynom a gyogyi szedését.(24 nap volt) Aztán a rákövetkezõ héten pénteken kellett megkapnom a Suprefact-ot és másnaptól a Gonal F-et. Endometriosised van? Csak azért kérdem, mert nekem is és én kaptam menzit leállitó klimax kezelést fél éven át LucrinDepot névre hallgatott a szuri.
NémaKép
Én az Istenhegyi útra jártam.
KarmenKép
Sajnálom...itt isKép Nekem 130.000-be került a lombik mert a GonalF elég drága de állitólag ez a legjobb.) Fel a fejjel!

Puszi: Doris
doris
 
 


Köszönöm Doris.

Én is az Istenhegyi utra járok. Lehet,hogy már láttuk is egymást ott?
Megkérdezhetem,hogy ki a dokid?

Puszi : Nina
Nina
 


Karmen,
Nem tudom, de penteken igerem, rogton megirok mindent!
Doris,
Nincs endom, semmi problemam nincs, a parommal van gond.
Gondolom, a kezeles egyenenkent valtozik, attol fuggoen, hogy kinel mi a problema. Furcsa, hogy mindenkinek 1-2 honapig kell fogamzasgatlot szedni a ciklus elejetol, nekem meg csak 12 napig a ciklus vege fele. Azert orulok neki, mert igy nem huzodik el annyira az egesz. Mindenesetre a dokitol megkerdezem, mert erdekel a dolog. A GonalF-rol mar en is hallottam.
Emi,
Boldog Szulinapot!
Puszi,
Bella
bella
 
 


Doris! Hány naposan volt a transzfer. Nálunk a 3. napon szokták többnyire, nekem mindenképpen mert csak 2 embrió volt max. azzal meg nem lehet sajna megvárni az 5. napot. Most a mütét miatt a 4. napon kaptam vissza. Jaj de kiváncsi vagyok, neked hány tapadt meg. Mikor mész UH-ra?

Drukkolok mindenkinek!

Bella! Nekem is a párommal is van gond, de nekem endom is van.

Karmen
karmen
 


Sziasztok Lányok!
Bella köszönöm a jó kivánságodat!
Örülök, hogy így fellendült az élet a topikon! Jó, hogy mindenki drukkol mindenkinek, nekem ezek a hozzászólások sok erõt adnak! Mindenkinek köszi!
Karmen! Sajnálom!!!!! De azért még egy kicsit reménykedsz, ugye?
Bella, Doris: világosítsatok fel légyszi, hogy mi az az endom?
A gyõri Kaáliban úgy van, hogy az inszemináció eddig 50.000,-, mostantól 25.000,-, ami magába foglalja az uh-kat, konzultációkat, magát a beavatkozást, a gyógyszerek, injekciók külön recept alapján, amit a gyógyszertárból szerezhetünk be, nekem ezelõtt is most is kb.: 5.000,- forint volt, plusz a beavatkozás utáni bogyók.
Sziasztok: Émi
Émi
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet: