Új privát üzeneted érkezett!

Köszönöm manguszta, és neked sikerült ezzel a kombinációval?
sirena
 
 


Nekem nem, de igazából nem is erre volt szükségem, de hát ugye a protokoll miatt ezt is meg kellett próbálni. :lol:

Inzulinrezisztenciám van, és azon kellett először segíteni. És túl rövid a ciklusom - óóó, nem "annyira" rövid, hogy a tankönyv szerint kórosnak lehessen nevezni, csak annyira, hogy ne tudjon megtapadni a gyerek. Nem volt könnyű kiimádkozni a megfelelő metformindózist, a dokinő folyton azzal hitegetett, hogy kevesebb is elég. Hát egy frászt. Mondjuk, én rászántam a pénzt és csináltattam egy csomó vérvételt, hogy legyen bizonyítékom... Januárban komolyabbra fordítottam, elmentem és megkértem a dokinőt, ugyan csináljon már valamit, mert megy az időm és keresnék olyan helyet, ahol csinálnak is valami hasznosat (na ezt szebben csomagolva persze...)

A Doktor urat nagyrabecsülöm, bízom benne, remek orvosnak tartom. Ha más területhez tartozó problémád nincs, hamarosan sikerülni fog Nektek a baba! Más területtel az a baj, hogy nagyon nehéz olyan jó orvost találni, mint ő...

Kép
manguszta
 
 


Én is IR-es vagyok, és PCOS is mellette. Először én is kevés metet szedtem. 500 mg merckformint napi 1 szemet, 172 cm vagyok és akkor 85 kg voltam. Két vetélésem volt 2010 óta, az egyik 8 hetesen, akkor leállítottak a metről, tuti emiatt lett a baj, a másik 22 hetesen, ott végig szedtem a metet, de gyulladás és fertőzés miatt kinyílt a méhszáj és beindult a szülés.
Elegem lett, és visszamentem az endokrinológushoz, aki azt mondta csökkentsük a met adagot! Micsoda?????Csökkenteni??? Na ekkor lett elegem, és felkerestünk egy magán endokrinológust. Majd hülyét kapott mikor vittem a leleteim és meglátta milyen keveset szedek. Felemeltük az adagot 3x500 mg-ra 160 g CH diéta, és torna. Ez októberbe volt, akkor még 80 kg voltam. Gidainál novemberbe voltam, mert 52 napos ciklusnál nem jött meg, és megnézett, akkor írt fel norcolutot és az meghozta szépen. Ő is mondta hogy jó lenne fogyni, de tudja hogy nehéz:(
Képzeld ma ráálltam a mérlegre és 70,3 kg-ot mutatott, 10 kg-t leadtam november óta:)))))Úgy örülök. Na meg lelkiekben is azért fel kellett készülni egy újabb terhességre, és most kijelenthetem hogy készen állok!
Nagyon bízom, hogy hamarosan jön a gólya:))))
sirena
 
 

 
 

Sziasztok!

Csatlakozom hozzátok és nagyon bíztatlak, sirena, ugyanis:

Nekem is van IR-em és a prolaktin szintem is magas volt, ami elnyomta a progeszteron termelést, így a rendes peteérést is. Mindezt a novemberi és a decemberi vérvételeket követően december 27-én állapította meg a doktor úr a leleteim alapján. Ezt azért írom le mert fontos / vicces lesz a továbbiakat illetően.

A diéta mellett - pedig én 165 cm magas vagyok és akkor 46 kiló, most, a 16. héten is csak 47,2-t mutatott a mérleg - felírt bromocriptin tablettát (amit rögtön el kellett kezdenem szedni) és clostit, amit a következő ciklus 5. napjától. Hazamentem cukor, liszt stb. elfelejtve, bromót elkezdtem szedni és próbálkoztunk. Itt jön a poén: utólagos visszaszámlálás szerint a két ünnep között, tehát még dec. vége előtt megfogant a baba! (utolsó vérzésem november 20-án volt, egy kimaradt, a decemberi). Így a clostira sor se került, ott van 2 bontatlan doboz is a fiókban, mivel rögtön kiváltottam a 2 havi adagot előre...

Hogy minek köszönhető, minek nem, az most már titok marad! :-)

De csodák vannak, szóval csak pozitívan és elszántan, de semmi esetre sem görcsösen!!!

Továbbra is hajrá mindenkinek!!! :-)

Zsuzska! Bíztató a hőd emelkedése! ;-)
anyco
 
 


Köszönöm anyco!

Ami nagyon fontosat akartam írni, de lemaradt, a két vetélés alatt nem Gidai volt az orvosom, mert akkor már lenne két szép gyerekem. A 22 hetes vetélés után ajánlották nekem Gidait, és a kontrollra már hozzá mentem. A másik orvos neve ha valakit érdekel privátba szívesen leírom. :roll:
Szóval március 8-án volt 1 éve hogy ismerem a doktor úrat :D
sirena
 
 


Én most 2x750-et szedek azzal, hogy jó, nézzünk meg 2 ciklust, hogy milyen hatással van rá a "megemelt" met. Ugyan mondtam a dokinőnek, hogy minden teherbe esett ismerős 2x850-et szed, hát nem kéne-e nekünk is, csak nekem XR-t kell szednem és az a 850-esből nincs... XR=lassan felszívódó.

És ami még fontos: szedjetek D-vitamint! A bioextrásat írta fel a dokinő, tök' olcsó is :-) A napozással nem jön be elég, nyáron sem!

Sirena, érdekelne, kihez jársz endokrinológushoz. Megírod priviben?
Köszi! :-)

Kép
manguszta
 
 


Sziasztok lányok!

Azt hittem most lesz ovum, de úgy tűnik, már megvolt
http://www.ciklus.hu/images/diagramok/c ... 92800_.png

Zsuzska, mi újság?
sirena
 
 


Sirena, köszi szépen a privit!
Nem tudom, de néha nem mennek el a privik, csak a kimenő fiókban dekkolnak. Ez mitől lehet?

Kép
manguszta
 
 


Sziasztok lányok!
Úgy tűnik megvolt az ovum

Kép
sirena
 
 


Hát nálam még semmi...teszt negatív, egyenlőre nem jött meg, remélem így is marad :)

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
zsuzska88
Üllő
 
 


Hát most sem jött össze :( sok havi próbálkozás után úgy döntöttünk, hogy egy kicsit leállunk. Hagyok időt a szervezetemnek, ahogy nőnek a fiúk egyre többet tudunk kettesben lenni, ami nagyon ritka. Egy picit anyagilag is állhatnánk jobban, nekem most elég jól megy az üzlet stb, stb... Ezer ok szól ellene meg mellette, picit szarul is érzem most magam, h csak úgy lemondok a bébimről, ami ugye hülyeség, hiszen nincs is még.... Mindenesetre most élvezzük az életet a 3 fiúval aztán 1-2 év és újra jöhet a project :) persze ez változhat időközben ;-)

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
zsuzska88
Üllő
 
 


Zsuzska, lehet, hogy a szervezeted üzen, hogy tessék most magadra, magatokra koncentrálni :-) Három gyönyörű fiad van, mint az orgonasípok, örüljetek egymásnak. Aztán majd jön Negyedik, ha kedve van! :-)

Kép
manguszta
 
 


Sajnálom zsuzska, de mangusztának igaza van. Jön az a 4.:))

Nekem szépen fent van a hőm, bár tudom sokat nem jelent:)
sirena
 
 


Zsuzska! Három után egy kis pihi szinte muszáj! Aztán lehet, hogy majd váratlanul lep meg titeket a negyedik... :-)

Sirena! Én annyira, de annyira drukkolok!!!! :-D


Én tegnap voltam 18. heti uh-n a klinikán, szépen fejlődik a kicsi, eddig minden rendben van, és azt mondta az orvos, aki csinálta az uh-t, hogy ez nem 100%, de kislánynak tűnik. Pedig én annyira fiút éreztem, mindig kisfiúként képzeltem el, ha rágondoltam. :-) Most nehéz váltani, de persze nagyon örülünk, a lényeg, hogy egészséges!!! :-)
anyco
 
 


Nekem sajnos megjött :(
Ti szedtetek folsavat, vagy valamit a teherbeesés előtt?
sirena
 
 


Sirena én Elevitet szedtem kb november óta, de az első 3nál semmit nem szedtem a terhesség előtt, csak a teszt után kezdtem el. Most is abbahagytam.

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
zsuzska88
Üllő
 
 


Sirena! Ó, de sajnálom! Én folsavat szedtem.
anyco
 
 


Vettem folsavat :wink: meg merckformint és D3 vitamint kell szednem kötelezően. Ha végre terhes leszek újból, akkor femibiont fogok szedni :D
sirena
 
 


Halihó lányok! Kivel mi a helyzet?

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
zsuzska88
Üllő
 
 


Sziasztok!!!

Ha még valaki olvas, ma reggel pozitív lett a tesztem!!!!! :lol: :lol: :lol: :lol:

Annyira boldogok vagyunk!!
Kedden még egyet tesztelek, és aztán hívom Gidai doktort hogyan tovább!!!
Megmutatom a terhes görbém, és a csíkom :lol:

http://www.ciklus.hu/images/diagramok/c ... 21600_.png

Kép
sirena
 
 


Csináltam vonalzót még nagyon picike de hatalmas az öröm!

Kép
sirena
 
 


Sirena! De szuper, úgy örülök! Vigyázz...kész...rajt! :) kezdődik :) ez a rossmannos lily teszt ugye? :)
és milyen érzés? Szólj ha már hozzászoktál a gondolathoz ,hogy anyuka leszel:)
Ja és szerintem nem kell sietned Gidaihoz. Elég 8 hetesen, akkor lát úgyis csak szìvhangot.bár ez most spéci eset? Na majd ő meg mondja.

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
zsuzska88
Üllő
 
 


Zsuzska, köszönöm:))))))
Nem, ez facelle teszt, 1 perc után ott volt a csík, azt hittem rosszul leszek :lol:
Gidaival megbeszéltük hogy pozitív teszt után hívjam, mert valószínű utrogestant kell hogy adjon, és igen nálam más a helyzet, mert két vetélés után nagyon fog rám figyelni és nagyító alatt tart majd. Lehet csak 2 hét múlva nézünk UH-ot, de valószínű a progipótlás kell :lol:
Az endokrinológushoz is mennem kell, és a CH adagom is be kell állítani!
Fel sem fogtam még úristen :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Kép
sirena
 
 


Hívtam a doktor urat, külföldön van, jövőhéten jön vissza!Az nekem pont jó lesz :lol:
A ma reggeli tesztem sokkal erősebb lett :lol:

Kép
sirena
 
 


Külföldön van? Legalább pihen egy kicsit.
Persze,hogy erősebb,minden nap duplázódik a hcg szint :)
Ja, amúgy szülésznő tanonc vagyok :) bármi kérdés vagy hasonló jöhet :)

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
zsuzska88
Üllő
 
 


Sziasztok lányok!

Csütörtökön megyek a doktor úrhoz 12:30-ra, és én úgy vettem ki a hangjából hogy örül neki, mondtam neki hogy 1,5 hete pozitív a tesztem, és azt mondta húúú akkor minél előbb, így csütörtökre megyek :lol: :lol: :lol: :lol:

Kép
sirena
 
 


lányok, szeretném megkérdezni, mivel még terhesen nem voltam Gidainál, hogy az UH-róla magánrendelőbe ad fotót szerintetek? :lol:

Kép
sirena
 
 


Ad bizony !

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
zsuzska88
Üllő
 
 


sziasztok!

Nem láttunk még semmit az UH-on. Viszont csinálni kellett hcg szintet ma is és hétfőn is, és a mai 588 lett, tehát azt mondták hogy ez terhesség!
Jövő héten kell visszamennem a doktor úrhoz az eredményekkel.
Az én ciklusom 35 napos, és most vagyok a 42. napon. Nem értem hogy lehetnék 7 hetes terhes? Mert ezt mondta az orvos. Viszont a vérvétel szerint 4. hétben vagyok lassan az 5.-ben
Valaki ért ehhez a hcg szinthez? Mindenütt azt olvasom hogy 4 -5 hetes terhességnek felel meg! :oops:

Kép
sirena
 
 


szerintem lehet, hogy csak később fogant meg a baba, ezért felel meg ennyinek a hcg szinted. Gidai mit mondott?
Nekem andrissal volt ez, elmentem hozzá elvileg 8 hetes voltam, és nem látott szívhangot, pedig akkor ugye kell már. Egy hét múlva kellett visszamennem, akkor már volt szívhang, és minden uh a későbbiekben is azt mutatta, h 1 héttel kisebb

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
zsuzska88
Üllő
 
 


Még nem mondott semmit! Az eredményt csütörtökön kell vinnem neki.
35 napos ciklusom van mindig, 20. ciklusnapon volt ovum, és a 33. napon lett erős pozitív. Gidaihoz a 42. napon mentem és azt mondta 7 hetes vagyok és semmit nem lát, tehát szerinte méhen kívüli. De hogy lennék már 7 hetes? 9 nap késéssel? Kizárt. Ezért kért hcg szintet

Kép
sirena
 
 


Szia Sirena!
Annyira örülök!!! :-)
Ha csak 4-5 hetes a terhességed, akkor simán meglehet, hogy nem lát semmit. Nekem sem látott semmit, amikor a pozitív teszttel rohantam hozzá, és megnyugtatott, hogy azért, mert ez korai még.

Kicsit elvesztettem a fonalat - hogyan is jött össze? Szedtél valami spéci dolgot?

Kép
manguszta
 
 


Közben visszaolvastam, a D-vitamin... igen, többektől hallom, hogy "babaképző"! :-)
A merckforminból simát szedsz, vagy XR-t? És mennyit? Kíváncsi, vagyok, mert én is azt szedem... Én 2x750-et, az XR-ből.

Kép
manguszta
 
 


Sima Merckformin 500-at 3x1, meg a D3 vitamin, mellé most folsavat szedtem.
De annyira félek hogy nem látott semmit, szerinte elhalt vagy méhen kívüli. De a hcg szintem 588 lett pénteken. Holnap is megyek hcg re. Annyira félek!!!! :(

Kép
sirena
 
 


A HCG szintem feleződött, sajnos elindult a terhesség de nem fejlődött tovább. VAlamikor meg fog jönni, de egy dolog a méhen kívülit kizárták!!!!ennek nagyon örülök, mert tényleg így most az elején, mint megint később!
Köszönöm mindenkinek a drukkot! Kicsit megkönnyebbültem, úgyis már barnázgatok!
sirena
 
 


Sziasztok lányok, leginkább Sirena!!

Most olvastam a bejegyzéseket, már rég voltam errefelé... Amennyire örültem, most olyan szomorú vagyok, de az jó, ha te nem keseredtél el annyira. Pedig nálam is uez volt, hogy nem látott semmit, nálam is felvetődött az elhalt embrió, ill. a méhen kívüli terhesség, de aztán rá 2 hétre, már ott volt szívhangostul. Most vagyunk a 25 hétben.

Én továbbra is szorítok mindenkinek, jó lenne, ha rajtam kívül más is ilyen babás boldogságban úszna... :-)
anyco
 
 


sirena sajnálom.nem tudok ennél okosabbat mondani sajnos :(

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
zsuzska88
Üllő
 
 


Hello csajok. Van két db pozitiv tesztem. :-D tegnapi meg mai :D :):D:D

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
zsuzska88
Üllő
 
 


:D Juj, de jó!!! Hajrá!!!
anyco
 
 


Sziasztok! Én uj vagyok itt! :)
Én is a Gidai doktorurhoz járok már rég.Én is nagyon meg vagyok elégedve vele neki köszönhetem hogy most babát várok! :D 14 hetes a baba! 2 vetélés plussz mioma és egy müködő petevezetékkel sikerült! Igaz kaptam klostilbegyet hogy biztos legyen peteérésem de a második honapba sikerült! :) Egyből hivtam is a dokit hogy pozitiv lett a tesz és mennem is kellett hozzá. Kaptam ultrogestan kupot 3×1 kellett használnom 12 hétig. Most már ugynéhki hogy minden ok lesz az első idöszak nagyon rizikos volt mert pont a mioman helyezkedett el a baba és kérdöjeles volt hogy megmarad e de szerencsére növekszik rendesen! Szóval én is csak dicsérni tudom a doktorurat! Decemberbe vagyok kiirva.Azt viszont megszeretném kérdezni hogy a szülésnél milyen a doki mert erröl az oldalról még nem ismerem.És mennyit kér egy szülésért? Mert erről még nem beszéltem vele.
kismongi
 
 


kismongi!
Üdv itt minálunk! Gratula a kis manócskához, egyszer majd biztos összefutunk vhol, én februárra várom a 4. babám :)
A szülésnél sem nagyon szokott jópifizni, profin végzi a dolgát, tárgyilagos, nem cseverészik, a szükségesnél többet nem avatkozik be, nem vizsgál. Én azt birom nagyon, mikor a "végén" rendberakás után, gratulál, és kivonul :) nekem ez nagyon tetszik.
Hogy mennyit kér, erről beszélj vele időben, de általában azt szokta mondani, hogy amennyit gondolsz.
Ja és így a végére egy jó tanács! Élvezz ki minden pillanatot, mert nagyon hamar vége lesz! sajnos :( én szeretek állapotos lenni, és eddig a háromnál mindig gyorsan elment az idő, szinte mire megszoktam, már kint is voltak :)

üdv: zsuzska

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
zsuzska88
Üllő
 
 


Szioka! Köszönöm hogy válaszoltál! :) Jövöhéten megyek a dokihoz és akkor megkérdezem a szülésröl,hát kiváncsi leszek. Gratulálok a 4 picihez!:) Lenet hogy összefutunk egyszer a dokinál! Ha beszéltem vele akkor majd irok nogy mit mondott! Üdv:Szilvi
kismongi
 
 


Szioka! Köszönöm hogy válaszoltál! :) Jövöhéten megyek a dokihoz és akkor megkérdezem a szülésröl,hát kiváncsi leszek. Gratulálok a 4 picihez!:) Lenet hogy összefutunk egyszer a dokinál! Ha beszéltem vele akkor majd irok nogy mit mondott! Üdv:Szilvi
kismongi
 
 


Kismongi!
Na mi volt a dokinál?

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
zsuzska88
Üllő
 
 


Csajok hát hol van mindenki?
Kismongi,várom még a beszámolót :)
Sirena,te se hanyagolj minket! Tudom,h most nagyon rossz,de azért ne adjátok fel! Biztos szomorú vagy....menjetek nyaralni, kapcsolódjatok ki! Vagy gyere hozzám pesztonkának ! :) nem vicc,rám fér a pihenés ....
Puszi mindenkinek

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
zsuzska88
Üllő
 
 


Szióka! Bocsika hogy nem válaszoltam de a gépen el szált és ujra kellett regisztrálnom mert a kismongit nem fogadja el! :( Voltam a dokinál de nem tudtam megkérdezni nem volt jó az alkalom egy kicsit mintha rossz napja lett volna igy nem mertem rákérdezni. :) De megyek 2 hét múlva és akkor már mindenféleképpen rákérdezek. Ti hogy vagytok? Hogy birtátok a meleget? Ma megyek 4d ultrahangra már kiváncsi vagyok nagyon!! :D Ja és képzeld el megmutatta magát és kisfiunk lesz!!! :D Most nagy a boldogság. Most a neveken kell törni a fejünket mert jelen pillanatban egy fiú név se tetszik. :)
sylo
 
 


Szió. Akkor most hol is jársz? 16. hét? Csinálj te is vonalzót, és nyomon tudjuk követni :) A meleg az iszonyatos, egyszerűen nem birom. Volt, h iszonyú rosszul voltam, csak ültem egy kád hideg vizben. :( plusz erre még jön az állandó émelygés,hányás....na nem baj, még 5 hét és elmúlik :). Remélem :)
Én 4én megyek a dokihoz, már alig várom, most lesz az első uh.
Gratula a pici fiúhoz :D hát ha nálunk beüt a krakk, és ez a baba is fiú lesz akkor Ádám lesz :) de csak nem :)
És te hogy viselted a meleget? Én nem bánnám,ha ilyen maradna az idő.

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
zsuzska88
Üllő
 
 


Szióka! Igen a 16 héten járok vagyis 16 hét 4 nap. Tegnapi ultrahangon szerencsére minden ok volt kaptunk dvd meg képeket! :D Most már van róla rendes kép mert idáig csak babszem jankos volt
:) Hát a meleget én is nehezen viseltem pedig én nagyon birtam eddig, de most már nem nagyon. Milyen vonalzóról irtál? A cm miatt hogy hány centi? Most amit mértek az ülőmagassága 11,15 cm. Képzeld 2 napja nyilalásokat érzek a medence csontom alatt lefele. Neked volt ilyen érzésed? És te hány hetes is vagy?
sylo
 
 


Szió :) a www.picibaba.hu -n tudsz csinálni terhes vonalzót, amit ide be tudsz illeszteni a profilodba, és a kommentjeid alatt látjuk. Az enyémeket is látod, a fiúknak a szülinapjait irja ki, a picurral meg, h most a 7héten +2nap járok. Remélem értettél ;-)
A nyilalások az teljesen normális :) igazából bármi lehet normális,kivéve a nagyon erős görcsöket és a vérzést.

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
zsuzska88
Üllő
 
 


Szió :) a www.picibaba.hu -n tudsz csinálni terhes vonalzót, amit ide be tudsz illeszteni a profilodba, és a kommentjeid alatt látjuk. Az enyémeket is látod, a fiúknak a szülinapjait irja ki, a picurral meg, h most a 7héten +2nap járok. Remélem értettél ;-)
A nyilalások az teljesen normális :) igazából bármi lehet normális,kivéve a nagyon erős görcsöket és a vérzést.


Szia! Na majd meg nézzem! :) Hát akkor már nem is olyan picurka. :D
Szerencsére nem olyan erösek a nyilalások csak néha ilyesztő föleg amikor alul érzem. :? És a picik mit szólnak hogy jön egy tesó? :D
sylo
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet: