Új privát üzeneted érkezett!

Melcsi: ismered a Laktoherb teát? Állítólag serkenti a tejtermelést. Én ittam eleinte, mert nagyon ízlett, és hátha tényleg segít. Bár ha van elég tejci, akkor mindegy, én is csak az íze miatt ittam. Balázska mindjárt 10 hónapos lesz,és már 1 hete nem akar szopizni egyáltalán, és úgy érzem szépen el is ment a tejem. :-( Én még szerettem volna továbbra is szoptatni, legalább 1 éves koráig, de Ő már nem. Viszont a tápszert nem szereti, most éppen megpróbálom kicselezni ( több-kevesebb sikerrel ) , almával összeturmixolom, és így hajlandó valamannyit reggelire meginni. Hiába, most már saját akarata van ! :-)
docika
 
 


Szia Docika!

Hogy vagy a gyerkőcöd? Helyrejött? Remélem minden oké vele.
Én mostanság tapasztalom meg a szülői aggódás fogalmát, és elég nehéz dolog. Próbálok laza lenni, de mindíg van valami ami jár a fejembe, hogy nehogy baja legyen a babácskának, és amikor a kis szeme gennyes lett akkor mind a ketten baromira megijedtünk, pedig tudtam, hogy mit kell csinálni és pár óra alatt szépen rendeződött a dolog. (jól lemostam kamillával többször és a dokibácsi az első vizitkor okosan felírt szemcseppet, amit belecsepegtettem a kis szemébe, és nagyon szépen elmúlt - persze mindez karácsony másnapján volt, úgyhogy áldassék a dokibácsi aki ilyen előrelátó volt, és nem akkor kellett szaladgáni kitudja hova szemcseppért!

Már a kórházban ittam laktoherb teát, aztán itthon is folytattam, de véletlenül másfél literrel ittam (azt hittem, hogy a teafőző ibrikje 1literes) és miután sírt a baba, gondoltam kicsit leállok. Nem is ittam egy hetet, aztán ma előkaptam, ittam egy jó nagy pohárral és jó hatással van úgy érzem. Babácska fürdés után nagyon bekajált és édesdeden alszik fél9 óta, olyan, mint a filmeken....Kép

Én is mindenkép szeretném min. 6hónapos korig szoptatni, aztán majd meglátjuk.

Nem gáz, hogy ezen a topikon magunkról írunk és a kórház téma már csak itt-ott szerepel?

Puszi
MelcsiKép
melcsi71
 
 


Sziasztok!

Melcsi: már én is gondoltam, hogy már nem igazán a kórházról beszélgetünk. Talán nyithatnánk egy új fórumot, pl.:"kistarcsán született babák" néven. Mit szóltok?

Köszi az érdeklődést, Balázskának semmi baja nincs, nem tudom mi lehetett, de szerencsére elmúlt.

Nálunk is volt ilyen szem-dolog, pár hetes korban. Valószínűleg ugyanez lehetett. Mi is szépen csöppentettünk a szemébe egy pár alkalommal, és szépen elmúlt.

Akkor nyitunk egy fórumot?

Docika
docika
 
 

 
 

Helló mindenkinek!

Részemről oké az új fórum és klassz a cím amit kitaláltál.
Javaslom, hogy a BABANET TÁRSALGÓ / ANYASÁGRÓL részbe tegyük, ha nektek is jó.

Puszi
MelcsiKép
melcsi71
 
 


Sziasztok!
Én a Dr.Szentágotairól szeretnék írni. Nála szűltem nem olyan régen és egy rettentően normális doki. Éjszaka volt a szülés és ő gyorsan megérkezett, szerencsére végig teljesen simán ment minden. Azt is el kell, hogy meséljem, hogy a egész terhességem alatt kedves volt, nem úgy mint némelyik más orvos, aki csak kiabálni tudott amikor benn feküdtem. Ugyanakkor azt is elmondanám, hogy az árai is teljesen elfogadhatóak. Én bárkinek nyugodt szívvel ajánlom őt!
Névtelen
 


Hello Mindenkinek!
Én a Szentágotaihoz szeretnék hozzászólni. Csupán annnyit, hogy szeretnék mindenkit megerősíteni abban, hogy egy csodálatos orvos és marha rendes!!Csak ajánlani tudom én is!
Kiss Annamária
 


Sziasztok!

En teljesen uj vagyok itt, ez az elso hozzaszolasom. Docika adta meg ezt az oldalt, ugyanis regi jo baratnok vagyunk ( remelem Dorikam, hogy majd elolvasod ezt :-))) es mivel en is "ujdonsult kismama" vagyok (9 hetes) ezert gondoltam benezek ide! Nagyon tetszik, hogy itt mindent megirtok, meg adtok tanacsot, ugyhogy majd megprobalok surubben ellatogatni ide, igaz a paromtol ritkan jutok a gephez :-) En is Kistarcsan fogok szulni, ha minden jol megy es Suranyi dokihoz "jarok", meg csak ketszer voltam :-) 11 evig jartam egy dokihoz a Kutvolgyibe, nagyon szerettem, de tul messze lenne a szuleskor, mi is Szilasra fogunk koltozni, ezert valtottam, eddig nem bantam meg, a doki nagyon kedves es szimpatikus!
Nem talaltam az uj forumotokat, amirol irtatok! Eddig meg nem nyitottatok meg, vagy csak mas neven van?

Na sziasztok!

Orsi

avocado
 
 


Szia Orsi!

Üdv itt és gratula a babóhoz, vigyázz magatokra!!Kép

Becsi

iu:én sem találomKép
becsi
Iklad
 
 


Sziasztok!

Üdv a fedélzeten Orsi! Gratulálok a kismamaságodhozKép Érdekes, de máris irigyellek, számomra nagyon jó volt a várandós időszak, egyáltalán nem volt teher. Surányi teljesen OKÉ, jó kezekben vagy. Nyugis és barátságos. Én is úgy kerültem hozzá, hogy ajánlották, akinek a lánya nála szült.

Én megpróbáltam megnyitni az új fórumot és teljesen úgy nézett ki, hogy sikerült is, aztán amikor be akartam lépni, hogy megnézzem mit csináltam akkor én sem találtamKép( Kicsit nem értem, pedig nem vagyok béna... Ahogy Docika írta, pont úgy neveztem el "kistarcsán született babák" és oda tettem, ahová írtam....

Docika, Becsi: Megpróbálnátok Ti megnyitni, hátha jobban megy mint nekem?

Puszi
MelcsiKép
melcsi71
 
 


Sziasztok Lányok!

Egyre többen leszünk! :-))))))))
Megnyitottam az új topikot "Kistarcsán született babák címen".Sikerült is megnyitnom, remélem nektek is sikerül.Találkozunk ott!

Orsi örülök, hoy megtaláltad, tényleg sok minden le van írva itt, és bárki szívesen válaszol ha van kérdésed.Több szem többet lát.

Puszi,
Docika
docika
 
 


Sikerült kétszer is új topikot létrehoznom, írtam a moderátornak, remélem ő meg tudja szűntetni az egyiket.
Docika
docika
 
 


Sziasztok!

Én 18 hetes terhes vagyok és szintén itt fogok szülni. Ez az első babánk.
Voltatok már az új szülőszobákban??? Hát fantasztikusak lettek.
Mivel látom vannnak itt olyanok, akik szülés előtt állnak, ezért talán ez érdekes lehet nekik.... Tegnap voltam a kórházba pont és kaptam a dokimtól egy prospektust a szülésre felkészítő tanfolyamok időpontjairól és tematikájáról. Én tuti, hogy megyek! (a párommal, már meg is adtam neki az időpontokat, hogy ezekre ne tervezzen más elfoglaltságot)
Akit érdekel, annak szívesen megírom vagy akár el is faxolom.
Reménykedem benne, hogy lesznek ott még rajtunk kívül és lehet ott személyes barátságokat, ismeretségeket kötni, tapasztalatokat cserélni. Meg más az, hogy úgy mész szülni, hogy ismered a kórház dolgozóit, szabályait, lehetőségeit.

Sziasztok
Raki
Névtelen
 


Sziasztok!
Nekem még sajnos nincsen gyermekem de remélem mostmár minél előbb összejön.Dolgozunk rajta Kép
Az én kisvárosomnak a Flór Ferenc a kórháza.
Sokan riasztottak ettől a kórháztól, de mostmár kezdtek meggyőzni, viszont ami kicsit riaszt, hogy nem adnak érzéstelenítőt, mert nincs aneszteziologusuk aki beadja...Remélem miré én szülök (ugye idén???:-))addigra lesz, kit udja alapon.
Nagyon örülök hogy belendült a topik eddig nem valami jókat irtak a lányok.
Szentágotait ismerem voltam is nála sima vizsgálaton, rendes volt és alapos.
Ha ezt a kórházat váalsztom akkor lehet hogy őt de lehet hogy mást.Jajj nem tudom, Ti minek alapján választottatok kórházat és orvost?
space
 
 


Szia Space!
Én korbban leírtam ebbe a topikba hogy miért ezt a kórházat választottam. (csak elfelejtettem aláírni)Ha érdekel, akkor: 2003 Október 27 hétfő - 17h 54 ékor íródott.
De röviden:
1. Minden szülőszoba egyágyas, fürdőkáddal, szülőszékkel, stb-vel ellátva.
2. Kétágyas kórtermek, saját fürdővel, hűtővel, tvvel, légkondival
3. Egész napos rooming
4. Az ország egyik legjobb csecsemő intenzíve
5. Az orvosok az alternatív szülés hívei, ha kell akkor másznak utánad, ha neked úgy jó

Raki
Névtelen
 


Szia space!

Drukkolunk, hogy hamar legyen baba nálatok is!:-)
Én azért választottam ezt a kórházat, mert 1.,közel van hozzánk. Az előző dokim a Margitban volt, kicsit messze lett volna, és egyéb problámák is voltak vele ( hosszú ). 2., egy kolléganőm ajánlotta Surányi dokit, aki szintén itt lakik ( Szilasligeten ).
Bevallom, egy kicsit én is aggódtam, hogy nincs epidurális érzéstelenítés, de abszolút nem hiányzott, szerintem ki lehet bírni a fájdalmakat,és így utólag büszke is az ember, hogy anélkül csinálta végig. Hidd el, hogy ott eszedbe sem fog jutni! :-) Nagyon szuper dolog átélni egy szülést, és jó minden pillanatát kiélvezni, még a fájdalmat is. Én a következő szülésemnél ( ha lesz ) sem kérnék, az biztos.
Szerintem nyugodt szívvel mehetsz a kórházba, az orvosválasztásnál érdemes végigolvasni a fórumot, kinek milyen tapasztalatai vannak.
Remélem máskor is benézel hozzánk, és jó hírekkel !:-)

Docika
docika
 
 


Sziasztok Lányok!

Köszi az üdvözlo üzeneteket, aranyosak vagytok, jól estek! :-)
Sajnos én csak késo este tudok ide benézni, de azért ha megkésve is majd próbálok válaszolgatni, reagálni az üzeneteitekre.
Ma voltunk a párommal, meg Anyukámmal a Kismama áruházban téli ruhákat nézni, hát elég kiábrándító volt! Ami igazán tetszett volna, olyan nem igazán volt, úgyhogy így nem kellett bánkódnom az árak miatt, ugyanis azok elég húzósak voltak! Viszont szembesültünk az elso kérdésekkel, hogy majd mit és milyet vegyünk, pl: babakocsi, gyerekülés, babahordozó(ez egyáltalán kell-e, vagy már rögtön az elején gyerekülés?), úgyhogy majd ha itt lesz az ideje, mert ugye az ember most még babonából nem vesz semmit, akkor ki fogom kérni a tanácsotokat!
Eszméletlen édes cuccok voltak ott, nagyon élveztük ezt az elso felfedezést, de persze gondolom jó pár kört fogunk még futni, hogy megtaláljuk az igazit mindenbõl.
Most próbáltam ékezetekkel írni, ugyanis a mi billentyuzetünk portugál és semmi nincs rajta, remélem nem kriksz-krakszok fognak megjelenni. Majd megnézem és ha igen, akkor visszatérek az ékezetek nélküli (amúgy sokkal gyorsabb :-) ) írásra!

Na puszi mindenkinek, ha tudok, jövök holnap is!

Dórikám szuper a nadrágod, ilyen jót nem láttam, ugyhogy amig beleférek hordani fogom! :-)))))
Puszika nektek Balázskával!

Sziasztok!
Orsi

Ui: Ja még azt akartam megkérdezni, hogy honnan lehet neveto fejeket és figurákat ide betenni?
Valaki írja meg légysziiii!

avocado
 
 


Hello Orsi!

A kismama ruha téma is elég húzós anyagilag, én kaptam kölcsön nemrég szült kismamáktól 2nadrágot, 1 farmer szoknyát és egy jó ideig a saját bővebb rugalmasabb anyagú ruháim is jók voltak.
De eljön az idő amikor kell az igazi kismama cucc.
Én javaslom megnézni a MANU Art nevű boltokat, mert ott is vannak jópofa ruhák és a C&A boltot (én az Árkádban lévőt ismerem) ahol divatosak a ruhák és normál árak vannak, ami nem mindegy.
Más helyeken azt tapasztaltam, hogy méregdrágák és unalmasak a cuccok és az anyaguk sem nagyon jó.

Szia
MelcsiKép

Nevető fej úgy képződik, hogy begépelsz 1kettőspontot és után köz nélkül 1 záró zárójelet, az a neten kintlévő írásban nevető fej.
melcsi71
 
 


Szia Melcsi!

Koszi a jotanacsot, majd elnezek az Arkadba, mar egy baratnom is mondta, hogy van ott valami baba-bolt is,szoval korulnezek, koszi!
Koszi a segitseget a neveto figuraval kapcsolatban, most ki is probalom Kép

Szia!Kép
Orsi

avocado
 
 


Szivesen!!! Tényleg, van bababolt is egy nagyobb és egy kisebb. A kisebb bal hátsó sarkában van kismama ruha is.

Én a babona miatt a 7. hónap után vásároltam csak...

Biztos hallottál a 4D-s ultrahangról. Szerintem érdemes, én a 31. héten voltam. Teljesen olyan a baba mint a képenKép

Szia
Melcsi
melcsi71
 
 


Raki,Dócika!
Köszike hogy leírtátok újra,hogy mi alapján választottátok a kórházat, és nagyon meggyőző volt!
Számomra ezeken túl még az is plusz hogy hozzánk ez a korház van a legközelebb, 10-15 perc kocsival.És mivel a mi városunk ehhez a kórházhoz tartozik így ha mentővel kell mennem tuti odavisz.
Még nem döntöttünk előbb ugyebár a megszületnivalónak kellene meglennie.
A férjem nagyon szeretné azt a magánklinikázat ami Telkiben van. A kettő közül kell választanunk, de Telki nagyon messze van, addig remélem 5ször megszülök míg odaérünk. Tehát szerintem ez kilőve.
Voltam kistarcsán sokszor látogatóba, és volt szerencsém látni a fürdőt, mosdót is.Ez viszont kritikán aluli.
Az új szülészeten ugye ezt is megcsinálták???
space
 
 


Szia Space!

A szülészeten mint írtam vannak kétágyas szobák saját fördővel. Azok tökéletes első osztályú fürdők saját zuhanyzóval és WCvel. Ezért a szobáért napi 2 vagy 3000 Ftot kell fizetni az alapítványnak. De szerintem ez abszolult elfogadható ár.
Raki
Névtelen
 


Szia Raki!

Ok Ok köszke az infot!
Úgy látszik felületesen olvasom el az infókat, bocsi hogy duplán írsz...
space
 
 


Ja és mégvalami Raki!Elküldenéd nekem mailben vagy elfaxolnád azt a prosit amiről 9-én írtál?
Mailben elküldöm küldöm a címem és a faxszámom, ahogy Neked könnyebb úgy küld!
Előre is köszke!
space
space
 
 


Ja de nemtom a mail címedKép
Az enyém a profilomban van!
space
 
 


Szia Melcsi!

Koszi a tanacsot a 4D-s UH-val kapcsolatban, csak meg azt nem tudom mikor erdemes megcsinalni, mert volt aki azt mondta, hogy a 20-22. het korul, mert akkor meg sok minden latszik. Ja es ez az UH ugye penzbe kerul? Mennyi?

Koszi! Szia
OrsiKép

avocado
 
 


Szia Orsi!

Én csak a 31.héten csináltatattam a 4d-st, de legközelebb elmegyek kb a 12. hét környékén is, mert akkor már teljesen baba a baba, viszont annyira kicsi, hogy egyben látszik a képernyőn, később meg már nem lehet egybe látni csak pl. az arcát azt viszont jól kivehetően.
Szerintem ezért érdemes elmenni 2x, de én boldog voltam az egyszeri ultrahanggal is, mert én a kis arcára voltam nagyon kiváncsi.
Az ára 8000Ft volt, de ezért kaptam egy cd-t képekkel, egy kinyomtatott képet, videokazettát, és egy teljes ultrahang vizsgálatot.
Viszont 2héttel későbbre kaptam csak időpontot, annyian vannak, ezt érdemes beletervezni.
Szia
MelcsiKép
melcsi71
 
 


Sziasztok!

Orsi: Mi a jövő héten megyünk a 4D UH-ra, pont akkor leszek 20 hetes. Majd utána meg tudom mondani, hogy megérte e. Nekem az egyik barátnőm volt a 20. hét körül és nagyon jól lettek a felvételek. Én bízom benne.
Anyukán védőnő és ő is azt mondta, hogy megéri kétszer elmenni. Egyszer a 18-20 körül, egyszer pedig a vége felé.

Space: Állítólag 3000 Ft az idén a szoba ára egy éjszakára. Szerintem megérni. Amúgy szívesen leírom akárhányszor, hiszen ennek a fórumnak pont ez a lényege, hogy segítjük, informáljuk egymást. Kép)

Sziasztok
Raki
Névtelen
 


Ja elfelejtettem:
Space: küldöm a programot. Ha jössz, akkor ott majd találkozunk.
Nekem pont jól jön ki a tanfolyam, remélem neked is.
Raki
Névtelen
 


Space: nem találtam az adataidat, nem vagyok még valami profi ezen a fórumon. Kép
Kérlek erre a címre írd meg a fax számodat: raki76.primposta.com
Köszi
Raki
Névtelen
 


Szia RakiKép!
mail ment Neked!
s.
space
 
 


Faxot elküldtem. Remélem megkaptad.
Raki
Névtelen
 


Raki!

Bocs, hogy igy belekotnyeleskedek, de ha kismamatornarol van szo legyszi ird mar meg, hogy merre es mikor erdemes menni.
Ja, es koszi a 4D-s tanacsotKép

Orsi

Melcsi!

Neked is koszi a valaszt, ha tenyleg csak ennyi (en attol feltem, hogy sokkal tobb), akkor tenyleg erdemes ketszer!
Amugy hol csinalnak ilyet? Kistarcsan van?

Sziasztok!
Orsi

avocado
 
 


Szia Raki!
Megjött a fax, nagyon köszönöm.Remélem idén már ott leszek én is ezeken az előadásokonKép
space
 
 


Helló!

Én a Praxis rendelőbe voltam 4d-n XI, Bp.Bartók Béla út (Kosztolányinál), de láttam a Soroksári úti Mega Toys-ban is.
A kismama ujság is tele van ilyen hirdetésekkel, és egyébként is érdemes olvasni szerintem.

Szia
MelcsiKép
melcsi71
 
 


Sziasztok!

Orsi: Nem kismama torna, hanem szülés felkészítő tanfolyamot tartanak a kistarcsai kórházba. Ennek a programjót küldtem el. Amennyiben téged is érdekel, akkor szívesen elküldöm neked is.
Amúgy én otthon tornázom, megvettem két videokazit és arra felváltva. Nekem bejött, mert így akkor csinálom, amikor kedvem, időm és erőm van hozzá. Például majd ma... Kép
Most azt találtam ki hogy kismama jógára fogok járni, mert az állítólag segít a szülésnél az ellazulásba. Már találtam is egy helyet. Jövő hétfőn megyek először. Akkor majd többet tudok mondani róla.

Én a MegaToysba megyek majd hétfőn 4D UHra. Azt hiszem ott is 8000 Ft körül van egy alkalom.

Sziasztok
Raki
Névtelen
 


Sziasztok!

Orsikám: nekem megvan a Kállai Ildikó : Kismamatorna. Szívesen odaadom Neked. Én is csináltam egy ideig, de aztán tudod, hogy kinyílt a méhszáj, és nem szabadott. Azért szerintem kérdezd meg a Dokit, hogy tornázhatsz-e, bár biztos nincs semmi akadálya. Nekem is csak emiatt nem lehetett.

Docika
docika
 
 


Sziasztok!

Melcsi, Raki, koszi a valaszokat, majd megnezem a Kismamaujsagot is, de azert azt a szulesfelkeszitot elkuldhetned nekem Raki, arra jo lenne jarni. De arra majd csak kesobb kell menni, nem? En meg csak 9 es fel Kép Kép hetes vagyok. Az a MegaToys merre van?

Dorikam!

Koszi az ajanlatot, azt hiszem elfogadom, ha majd arra jarunk elkernem azt a tornat. Igaz en tudod csinaltam a Callanetics-et es abbol a hatlazito es kulonbozo nyujto gyakorlatokat csinalok, azok nem megeroltetoek. Aztan meg majd beszelek a dokival, hetfon megyek! Hu, mar olyan kivancsi vagyok a picurkankra!

Na sziasztok!

Puszi!
Orsi

avocado
 
 


Sziasztok!

Kozben megneztem a kismamaujsagot es abban megtalaltam a MegaToys hirdeteset is, ugyíhogy el fogok nezni.
Remelem jol vagytok, puszi mindenkinek!

Orsi

avocado
 
 


Sziasztok!
Én is itt fogok szülni, és csatlakozom a Surányi-féle csapathoz. Egyenlőre még csak 9 és fél hetes vagyok, de minden információ érdekel a kórházról és a dokikról, szülésznőkről, stb.
Üdv mindenkinek!
Góca
Góca
 


Sziasztok!
2003 aprilisaban szultem Kistarcsan, dokim Erdelyi Zsolt, valasztott szulesznom Bakosne Zita volt. Mindkettot csak ajanlani tudom, vegig ereztem, hogy biztos kezekben vagyok, pedig nem volt komplikaciomentes a szulesem. Sajnos meg nem voltak keszen az alapitvanyi szobak, a "normal" szobak borzalmasak, az ablakok nem zarnak, a szel fujt at a szoban, majd megfagytunk, a mosdoktol minden alkalommal felfordult a gyomrom. Mindenkeppen erdemes az alapitvanyi szobakat valasztani. A kaja gyenge volt, elso nap lencset kaptunk, masodik nap fokhagymas kolbaszt zoldborsfozelekkel. Kifejezetten javallott szoptatos anyaknak Kép
Ettol fuggetlenul a kovetkezo gyerkocomet is itt szeretnem szulni, lehetoleg Erdelyi doki es Zita segitsegevel.
Mindenkinek kellemes terhesseget es konnyu szulest kivanok,
Kiszuny
kiszuny
 
 


Szia Kiszuny!

Én is ilyen felállásba szültem.Kép A második szülésemnél már szerencsére kész volt az alapítványi szoba.
Csak ajánlani tudom az orvost és a szülésznőt. Habár már írtam, de nem győzöm elégszer írni.KépKépKép

Tina
tkriszta
 
 


Sziasztok!

Kedves Kiszuny és Tina! Nyitottunk egy fórumot az Anyaságról/ Kistarcsán született babák címen. Ha van kedvetek csatlakozzatok hozzánk, már vagyunk egy páran, ott tudunk a gyerkőcökről , és miegyebekről is beszélgetni.

Üdv.:
Docika
docika
 
 


Szia Goca!

Udv.itt koztunk, en sem regen jarok ide, hisz en is csak 10 hetes terhes vagyok, ugyhogy meg az is lehet, hogy egyszerre fogunk szulniKép Raadasul Suranyi dokinalKépKépKép
Te hanyszor voltal mar nala vizsgalaton? Majd ird meg, hogy mikor mesz, hatha veletlenul szemelyesen is osszefutunk a rendeloben!

Szia!
Orsi 10+3

avocado
 
 


Szia Orsi!
Még csak egyszer voltam nála, majd február első hetében megyek megint, még nincs időpontom!!!
Akkor Te is augusztus végére várod, nem???
Voltál már bent a kórházban??? Te mikor mész legközelebb???
Émelyegsz???
Nekem már jobb, kezd elmúlni, már csak este érzem magam furcsán.
Szia!
Góca
 


GócaKép
becsi
Iklad
 
 


Szia Goca!

En augusztus kozepere varom, 14 korulreKép Eloszor decemberben voltam a dokinal, de meg olyan picike volt a babucink(kb 3 hetes), hogy nem lehetett latni csak egy ici-pici pottyot, ugyhogy a doki visszahivott ra egy hetre. Kulonben en a maganrendelojebe jarok, mert meg Pesten lakunk, csak majusban koltozunk ki Szilasra, ha minden jol megy az epitkezesselKép
Szoval rogton az elejen 2x voltam, aztan visszahivott ra 4 hetre, ami most hetfon volt, ugyhogy legkozelebb majd februar 16 korul megyek hozza. Es Te?
Amugy van egy masik Topik, az Anyasag alatt "2004 nyari babak", ott eleg sokat vagyok, tok jo a tarsasag, a van kedved nezz be oda is!KépKép
Remelem azert majd valahogy szemelyesen is talalkozunkKép
Tenyleg, hany eves vagy?Kép
En 29.


Ja, meg a anyingerrol! Szerencsere nekem semmi nem volt, neha delutanonkent ereztem nagyon enyhe emelygest, de szinte semmi nem volt!Kép Remelem mar nem is leszKép

Szia!
Orsi
10+5Kép

avocado
 
 


Goca?

Hova tuntel?
Amugy sehol senki, merre jartok?

Orsi

avocado
 
 


Orsi!

Én is feb. 16 körül szeretnék menni, ha megtudod hogy azon a héten hétfőn vagy kedden rendel először akkor írd meg légyszi!
Köszi
Becsi
becsi
Iklad
 
 


Szia Orsi,
én augusztus 18-ra vagyok kiírva, és szintúgy 29 éves vagyok!!! Lehet, hogy egyszerre fogunk szülni?????? Fizetős szobába mész???
Ja, mi is Pesten lakunk, s a magánrendelőjébe járok. Most 27-én kell telcsiznem, s remélem kapok február elejére időpontot. Most a 10 és feledik héten vagyok...
majd benézek a másik helyre is a topikban, csak legyek az émelygésen túl...meg most fáradság is gyötör, lehet, hogy a vérnyomásom túl alacsony.
na, szia!
Góca
 


Szia Goca!

Hat ez szuper, hogy egyidosek vagyunk (igaz en a nyaron betoltom a 30-at) es majdnem egyszerre fogunk szulni! Vagy lehet, hogy egyszerre?Kép
Igen en azt hiszem alapitvanyi fizetos szobaba megyek, mert a multkor a doki megmutatta milyen es igaz hogy picike, de van sajat furdoszobaja, szoval eleg szimpi volt igy elsore. Szerintem nem kerul olyan sokba, megeri kifizetni.
Nekem 29-et mondott az asszisztensno, hogy akkor hivjam az idopont miatt! Akkor most mind a ketto, vagy valamelyiket elrontotta? Lehet, hogy akkor felhivom 27-en is, biztos, ami biztos!

Becsi!
Amint tudok valamit megirom!

Amugy kepzeljetek, a parom total lerobbant, ki van utve, alig bir kikelni az agybol es tok lazas! Szegenykem, annyira szornyu igy latnom, ilyen betegnek meg soha nem lattam a 10 ev alatt, amiota egyutt vagyunk!
A masik, hogy nehogy mi is elkapjuk a babocaval! Igaz en tok jol erzem magam, szedem az Elevitet, allitolag az valamennyire ved! Remelem!

Na, sziasztok!
Majd irjatokKép

Orsi
11+2

avocado
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet: