Új privát üzeneted érkezett!

Nekem a sírás-üvöltés nem új, de én nm hisztinek hívom. Csak ölben akar lenni, mert onnan jobban lát és többet elér: amint ölbe veszem Mátét, szkennel, hogy mit kellene elérni... és megkóstolni.
Mert megrág mindent: először tapintja, az ujjacskáival bizirgálja, aztán megához húzza és ráharap mindenre, amit elér. Szőnyeg széle, tálca, játék... mindegy. :shock:

Viszont nálunk épp fordított a helyzet. Mióta lekerült a szőnyegre Máté, egészen jól elvan magában. Az is igaz persze, hogy nagyon örül, ha csatlakozom hozzá! :D De nagy érdeklődéssel igyeli a szőnyeg séléről ahogy mosogatok, ijesztgeti a kutyát (el is indul elé, az meg elmenekül, majd visszamerészkedik puszit adni :? ).
És ma pl. háromszor is az ágyában aludt. Az is igaz persze, hogy előtte el kelett ringatni :) .

Az igazi hozzátápálásnak én még nem kezdtem neki. Nponta 2x kap Máté pépet, de az is tápszer alapú, receptre felírt. Megkóstoltattam már vele a banánt és az almát (ezek bejönnek), a barackot (ez nem jött be), de nagyobb adagot még nem kapott. A péphez viszont végre iszik vizet, éés már pép nélkül is elfogadja, aminek ebben a melegben örülök.
A legédesebb, hogy az almát reszelve nem kéri, hanem a mienkből "szopizza". :lol:

A nagy kalandunk a babaúszás volt a hétvégén. Nagyon tetszett mindnyájunknak, így mostantól kéthetente járunk. Majd mesélek!

Üdv. B.

kis.csillag
Kép
kis.csillag
 
 


Persze-persze, gondolom a többiek sem toporzékolós hisztizésnek (majd jön ez is kb. 2 éves kortól :P ) tudja be a piciknek ezt a reakcióját, csak most így furcsa, hogy eddig szépen elfigyelgettek háton, most meg beindult a "felfedező-ösztön", ezért reklamálnak a gyerkőcök.

Szerintem én még nem fogok hozzátáplálni, csupán kóstoltatom majd Zsoltival az ízeket, hogy tudja, más is van az anyatejen kívül... :D
Valamelyik nap apa hazaállított két kiló málnával... imádom a málnát... be is kajáltam belőle pár maroknyit, aztán izgultam, nehogy kiütéses legyen tőle a fiam... nem lett. 8) :D

Ági

Kép
Kép
ági_zsófi
 
 


Dorina is szokott "hisztizni" de nyilván ilyenkor a babák csak a közelségünkre vágynak.
Amúgy meg olyan rövid ideig ilyen picik. Sikerült megtalálnunk a kislányommal azt a középutat eddig, ami mindkettőnknek a legjobb.
Csak olyankor nyafog, amikor ténylegesen a közelségemre vágyik.
Egyébként nagyon jól eljátszik.

Most ami kicsit idegesít, hogy napi 5-ször eszik egy nap. Ebből csak 1 evés pépes pürés ennivaló, a többi tápszer.
Nem eszik egyszerre sokat (evésenként 150-180ml) ennek ellenére a mai napig elég sokat bukik.
Legutóbb kérdeztem a védőnőt és mondta, hogy amíg ilyen szépen fejlődik nem kell aggódnom.
Voltunk anno 6 hetesen, koponya, hasi, csípő ultrahangon, ahol mondták, hogy minden rendben van a kicsi gyomrával.
Engem mégis aggaszt, hogy ennyit bukik.
Valakinek van hasonló tapasztalata esetleg??

Kép

Kép
buba*
 
 

 
 

Sziasztok!

Kriszta: igen, már én is kiszámoltam, hogy 4 nap, tényleg vicces :D
hogy vagytok? mi újság hasfájás fronton?
kicsit aggasztó, hogy megint nagyon meleg van, hétvégére igérnek enyhülést

Dorka: szépen gyarapszik Kinga, ügyesek vagytok!

Buba: köszönöm Lili nevében is, és köszi, szerencsére már jól van a Férjem is
nem tudom, hogy mi lehet a sok bukás oka :(, szereti Dorina a tápszerét? Bálint már most 180-at eszik egy evésre és 5x eszik, amióta átalussza az éjszakát, abból délelőtt 1x gyümölcsöt

Orsi: nagyon édes Szani!

Bea: milyen pépet eszik Máté? receptre olcsóbb?

"hiszti": nálunk a Nagymamának indul a műsor, már most rászoktatta Bálintot, hogy sétálgat Vele :shock: , ez nem is lenne baj, csak a gyerek még nem tudja, hogy ezt csak a Maminál lehet csinálni, így néha szeretné, ha én is sétálgatnék :roll:
viszont megtalálta a lábát, ami nagyon érdekes, csak akkor van felháborodva, ha zoknit kell venni, mert akkor nincsenek meg az ujjai :D, de múlt héten már a kezét is megtalálta

szép estét mindenkinekés kitartást a hőséghez!

Kép hintáznak a teraszon

Erika

Kép

Kép
lilijudit
 
 


Sziasztok!

Kriszta: igen, már én is kiszámoltam, hogy 4 nap, tényleg vicces :D
hogy vagytok? mi újság hasfájás fronton?
kicsit aggasztó, hogy megint nagyon meleg van, hétvégére igérnek enyhülést

Dorka: szépen gyarapszik Kinga, ügyesek vagytok!

Buba: köszönöm Lili nevében is, és köszi, szerencsére már jól van a Férjem is
nem tudom, hogy mi lehet a sok bukás oka :(, szereti Dorina a tápszerét? Bálint már most 180-at eszik egy evésre és 5x eszik, amióta átalussza az éjszakát, abból délelőtt 1x gyümölcsöt

Orsi: nagyon édes Szani!

Bea: milyen pépet eszik Máté? receptre olcsóbb?

"hiszti": nálunk a Nagymamának indul a műsor, már most rászoktatta Bálintot, hogy sétálgat Vele :shock: , ez nem is lenne baj, csak a gyerek még nem tudja, hogy ezt csak a Maminál lehet csinálni, így néha szeretné, ha én is sétálgatnék :roll:
viszont megtalálta a lábát, ami nagyon érdekes, csak akkor van felháborodva, ha zoknit kell venni, mert akkor nincsenek meg az ujjai :D, de múlt héten már a kezét is megtalálta

szép estét mindenkinekés kitartást a hőséghez!

Kép hintáznak a teraszon

Erika

Kép

Kép
lilijudit
 
 


áááááááá 2x ment el :oops:

Erika

Kép

Kép
lilijudit
 
 


buba, Máté naponta 6x-8x eszik. Éjjel, hajnalban, reggel, a többi napközben. Tán sose evett 150-et egyszerre. :shock: Persze nem tudom, mennyit szopizik, mert 2 hónapos kora óta nem mérem. De inkább többször adok keveset - én is így eszem.
Ő is sokat bukott. :(
Mióta AR tápszert kap (ha hajlandó megenni), kevesebbet bukik. :) Mióta napi 2x kap a tejci mellé rizspépet, még kevesebbet. :D A pépet megeszi, mert tetszik neki, hogy kanálal kapja. De abból is 2 kanálnyi+ 60 ml víz az adag, többet nem kér. Azóta még kevésbé eszi meg a tápszert. :? Csak cici és pép kell neki. :?

Szóval, esetleg kérdezz rá az AR tápszerre, ez direkt bukós gyerekeknek van, sűrűbb.

Ma megint be kellett mennünk a városba. Most az én dokimhoz. Összekötöttük a kolléga látogatással: Máté mindenkit elbűvölt :D , úgy adták kézről kézre, mint valami különleges műalkotást. :D Mondjuk az is! :roll: :lol:

kis.csillag
Kép
kis.csillag
 
 


Erika
nagyon édesek a gyerkőceid!
hát igen, nagyon gyorsan megszokják a babák, ha cipelik a popsijukat. :)
kiscsillag:
Dorina 4-5-ször eszik egy nap. Ebből egy evés püré (sárgarápa, sütőtök, cukkini, sárgarépa csirkehússal stb.)
Van, hogy kap tejdarapépet, azt is imádja.
a többi evés az tápszeres. L2 hete mikor voltam védőnőnél mondtam neki ezt a buksás, hogy bár szépen hízik (2 hete volt 7,4kiló) én akkor is soknak találom, de mondta, hogy ne aggódjak, szépen gyarapszik addig semmi gond.
Ma viszem Dorinát méreckedni, úgy is kell íratnom tápot és megemlítem neki megint.

Kép

Kép
buba*
 
 


Hoztam képet én is:
Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
buba*
 
 


Erika, Máté Milupa vaníliás HA-pépet eszik, amit receptre adnak. 500 g 1300 Ft receptre. És ez elszámolható egpénztárban.
Nagyon ízlett neki a banános-vaniliás Nestlé is, de abból 250 g 900 Ft, és nem tudom, elszámolható-e.
Drágák ezek a pépek, mert elvileg 205 g 5 teljes étkezésre elegendő, de nekünk a tejci mellett még 10 étkezés is belefér. Meg, úgy-e, Máté nem nagy étkű.
Olvastam, hogy amíg anyatejet kap, addig jobb ilyen pépekkeletetni, és csak később igazi gyümölccsel. Addig csak kósoltatom, hogy tudjon az ízekről. Minden kaja érdekli, amit én eszem-iszom :D

kis.csillag
Kép
kis.csillag
 
 


Sziasztok!

De édesek a képek! :)

Dorina már ül is? Tyűűűűű! :) Husit már ilyen korán is lehet adni?
Nagyon édes kis kerekded csajszi. :)

Erika: nagyon édesek a tesók! :) Hű, csak csodálkozom, ti már gyümölcsöztök? Nem korai még?
És irigykedem, h Bálint átalussza az éjszakát. :wink: Máté is átaludta már ilyenkor, de Gergő még mindig felkel enni. Bár párszor már jobban hajnalra tolódott az időpont, így reménykedem. :)
Szép husibaba Bálintod. :lol:
Gergőnek is jó az étvágya, bár néha birkózni kell vele szinte, annyira mozgolódik már szopizás közben is. Hát az álmom a szép nyugis második gyerekről nemigen jött be, egy sajtkukacom van. :lol:
Hasfájás némileg enyhült 2 hónapos kora óta, de azért még van és vannak rosszabb napok. Remélem, most már azért hamar túlleszünk rajta, jövő 7en már 3 hósak leszünk! :)

"Hiszti" nálunk is van már, szereti, ha hordozgatva van... de azért néha egész jól elnézelődik magában a kiságyában is, a fejvédő mintáit vagy a zenélő forgót nézegetve vagy a kis játszószőnyegen vagy ma reggel épp Máté telimatricázott ágyára csodálkozott rá vagy 1fél órán keresztül. :lol:

Ági: igen, talán mindenki megszült már, aki csatlakozott hozzánk, vagy majdnem... újak úgy látszik, nem jönnek, pedig még hhátravan majd fél év 2010-ből. Születési sorrendes sztem jó lenne felelevenítésképp. Páran rég jártak már erre a régebbi aktív tagok közül. :(

Na jók legyetek! Kriszta

Kép

Kép
tkrisz
 
 


Sziasztok!

Megint rég jártam erre, de ost van egy kis időm végre írni.
Nagyon jók a képek a gyerkőcökről.

Sajnos Bogin még mindíg marad a kengyel :(
Ráadásul szegénykémnek hasmenése van több, mint 1 hete. Már tápszer okozhat hasmenést? Mondjuk nem váltottunk. Eddig is a jártunk orvosnál, csak normaflore-t javasolt, mert nem volt láza. Nem igazán segített. A védőnő javaslatára tegnap vette Protexin Restore-t. Állítólag sokkal jobb. Ma adtam az első adagot Bogna. Kíváncsi vagyok. Van esetleg valakinek tapasztalata? Szerintetek a Beba Ha Start Pro-t kapta.

Én is elkezdtem a csümölcsök kóstoltatását. A barackot és a banánt szereti, az almát nem. Szintén a védőnő javaslatára tegnap főztem neki sárgarépás krumplit. Hát ez abszolút nem ízlett neki. Ma viszont eg keveset evett belőle, de láttam rajta, hogy annyira nem jön be neki. A Sinlac pépet viszont imádja. Napont egyszer kap.

Egyre jobban tűri a hasonfekvést, mikor nincs rajta a kengyel. Sajnos még nyújtott karral nem tudja kitolni magát, csak alkaron. Ezért is szeretném már, hogy szabaduljunk a kengyeltől. Nem sokat tud hason lenni így. Megtalálta a lábacskáit. Állandóan emelgeti őket és fogdossa. Nagyokat kiált és nevetgél napközben.

Hát velünk nagyvonalakban ennyi történt.

Szép napot mindenkinek!

Niki

Kép
lina81
 
 


Jaj, nagyon jók a képek! Olyan édesek és még csak nemrég születtek! :shock:
Én a tápszeres-hasfájós témákhoz nem igazán tudok hozzászólni, nincs benne tapasztalatom... :P Remélem, nem is lesz... :D :D
Zsófi se evett tápszert, remélem Zsoltinak se kell majd.
A lányom ezeket a tejpépeket szerette, csak közvetlenül utána nem lehetett autóba ülni, mert sugárban kihányta. :? Bár, ha mostanában autóba ülünk nem sokkal kaja után, akkor is hajlamos hányni, úgyhogy várni szoktunk indulás előtt legalább fél órát.

Niki, még mi is hordjuk a terpeszpelust, bár már csak éjszakára. Azt mondta a doki, hogy 4 hónapos korra rögzül a csípő, így remélhetőleg aug. elején befejezzük a dolgot. Persze Zsolti is le van maradva kicsit a forgolódással, akárhogy is nézzük, ez a nyavaja akadályozza a kicsiket a mozgásban.
Nektek mit mondott a doki?

Ági

Kép
Kép
ági_zsófi
 
 


Ha valami nem jó, szóljatok!

Kép uzsoki 2010 forum
ági_zsófi
 
 


Elismerésem a gyerkőcöknek: terpeszpelus,kengyel, még belegondolni is rossz. De hamarosan lekerülnek, aztán majd csak lestek, ahogy bepótolnak mindent.
Engem a csípő uh-n behülyítettek, hogy Máté csípője nem elég csontosodott. Most voltunk kontrolon, elmondták, hogy minden rendben. Most igazodjak ki rajtuk! :? Amúgy: persze, hogy minden rendben, hisz kúszik-mászik. Azért jó volt ám hallani!

Én csak lesek, hogy milyen gyrsan nőnek a babák! Beleértve Mátét is. Már forgolódnak, nemsokára futnak :lol: .
És bölcsibe mennek...

Sokat töröm a fejemet azon, hogy lenne majd jó. Jó lenne még egy baba, de ez nálunk nem egyszerű. Majd meglátjuk... Bocs, kicsit elkalandoztam...

kis.csillag
Kép
kis.csillag
 
 


Kriszta:
Még nem tud egyedül stabilan ülni Dorina, de egy pár másodpercre már kipróbáltuk és ment neki. Persze csak módjával, mert nem szabad megerőltetni a kis gerincét. De imád az ölünkben ülni, meg a játszószőnyegén segítséggel csücsülni, meg mostanában állandóan állni akar, amit én korainak tartok és így nem is nagyon engedem neki.

Voltunk védőnőnél:
Érdekes mód még mindig azt mondta, hogy nem kell másik fajta tápszer, csak ennek a 2-es változata, mert 6 hós kortól azt kell neki adni. MAjd beszélek holnap a dokinővel, mert mondta, hogy azért említsem meg neki.

Amin kiakadtam:
Örömmel meséltem neki, elkezdte próbálgatni a kúszást, és hogy ugyebár 11 hetes kora óta tud hasról hátra fordulni, de egy hete sikerült végre a hátáról a hasára fordulnia. Kétszer pelus nélkül, egyszer pelusban is. Erre ő azt mondta, hogy ügyes-ügyes, de ezt mivel azóta nem produkálta egy hónapot kap még a kicsi és ha nem lesz ez a forgás rendszeres, akkor gyógytornász:(
Teljesen elkeseredtem, hisz úgy olvastam, ha egyszer meg tudja csinálni, akkor tudja máskor is, csak épp nincs kedve.
Kész vagyok most teljesen :(

Kép

Kép
buba*
 
 


Sziasztok!

Nagyon édesek a gyerkőcök!

Barbi még csak 3 hónapos, de a doktornénink azt mondta, hogy nyugodtan adjak neki őszibarackot. A védőnő ezzel szemben közölte, hogy ne egyen a gyerek 6 hónapos koráig semmi mást.
De mivel kb.1 hónapja csak tápszert kap, és a doktornénink már akkor is gyerekorvos volt, mikor én kicsi voltam, így inkább rá hallgatok.
És láss csodát, kezdjük megkedvelni a barackot, persze még furcsa a kanál, de azt is meg lehet szokni.

8-án mérték: 5350gr és 59cm

A meleget nehezen viseljük, de vettünk egy helyes kis felfújható medencét, abban szoktunk pancsizni.
Majd teszek fel képet róla.

Puszi mindenkinek!
Kriszti
kislaczko
 
 


Sziasztok!

Nagyon régen jártam erre. Szerencsére Illés jól van és már megfordul hátról hasra.
Buba: Nem értem a védőnőt. Nekem annak idején szerintem Lali és Abi is olyan volt, hogy kb. kétszer csinálták ezt a fordulást és vége. Örültünk a védőnővel hogy végre megcsinálták és ennyi. Nem ijesztgetett hogy gyógytorna meg mi egymás. Nekem csak Illés ilyen forgós, mégsem egyik gyereknek sem semmi baja.
Nekem a gyerekek nem is kúsztak és nagyon sokára 10 hónaposan kezdtek el mászni. Ezzel sem volt gond. Igaz Lali már 5 hónaposan ült, de Abi az nem. Szerintem ez nagyon gyerek függő.
Úgy hogy ne aggódj!

Mindenkinek gyönyörű szép babája van és hihetetlenül ügyesek!

Hajni

Kép
Kép
Kép
ajni
 
 


Ági:
Boginak még jövő hétfőtől számítva 2 két hétig éjjel-nappal kell hordania a kengyel és utána csak éjjel. Szept. 1-jén kell mennünk kontrollra. Annyit mondott, hogy szerinte tuti megjavul és nem lesz szükség műtétre. Hát nagyon remélem. Ezzel még az elején sem ijesztgetett. A bal csípőjével volt nagyobb gond. A jobb már teljesen meg is javult. A bal II/g-ről indult és most II/b. Múlt hónapban II/a volt, de sajnos mivel azóta nem javult, viszont Bogi idősebb lett, ezért egyel rosszab fokozatot kellett kapnia. A jobb oldala II/a volt az elején. Arra akkor azt mondták, hogy határeset, úgyhogy most már tényleg csak egy picit kellene a bal oldalnak is javulnia. Amúgy mi naponta 2*2 órára vehetjük le, de én nem merem ennyi időre levenni róla, csak 1*+ a fürdés idejére. Hallottam olyanról is akinek nem is szabadott egyáltalán levenni, csak fürdéskor. A védőnő mesélte. Szeretném, ha szeptemberre tényleg vége lenne.

Hozzátáplálás:
Boginak a védőnő javaslatára én is adtam már őszibarackot, mikor még nem volt egészen 4 hónapos, mivel ő is tápszert eszik. Állítólag náluk nem kell megvárni a 6 hónapos kort.

És a végére egy kép kengyel nélkül:
Kép

Szép napot!

Niki

Kép
lina81
 
 


Sziasztok!

Nem vagyok itt túl gyakori látogató, de remélem, nem bánjátok, ha tanácsot kérek Tőletek - kb. bármelyik pillanatban beindulhat a szülés, és a mellszívóval/cumisüvegekkel/tejtároló dobozokkal kapcsolatban még mindig tanácstalan vagyok - az egyik uzsokis előadáson azt mondta a csecsemős nővér, hogy van lehetőség naponta sterilizáltatni cuccokat. Én most nem tudom, hogy kifőzzem-e ezeket a cuccokat már itthon, és ha igen, akkor mibe csomagoljam el őket - mennyire lehet ilyenekre szükség, és ha igen, mennyire SOS-jelleggel? Vagy elég, ha csak bepakolom őket, és ha kell, akkor előtte beadom sterilizálni?
Mi a tapasztalatotok?

Előre is köszi minden választ, tök tanácstalan vagyok - és hétfőre voltam kiírva, úgyhogy most már tényleg mindenórás vagyok...
cinn
 
 


Szia! Örülök, hogy jelentkeztél, pont mostanában bíbelődtem a táblázatunkkal, láttam, hogy most kéne már szülnöd. Kitartást kívánok neked ebben a hőségben.
(Még Halmainé (Hencsi) fog szülni aug. végén ha minden igaz.)
A cuccok nem lesznek a kórházban olyan hirtelen sürgősek, bőven elég mondjuk szülés után a 2.napon beadni sterilizáltatni, fél óra alatt kész van, speciális papírzacsiban kapod vissza. Aztán ha beindul a tejed és nagyon sok lesz, fejheted, ha akarod, bár én inkább a kézi kíméletes fejést javaslom. Nekem nagyon kikészítette a mellem a gépi szívó a kórházban. Amikor már itthon voltam és már nem volt olyan kemény a mellem, akkor már szuper volt a gép is.
Remélem tudtam segíteni.
Szorítok! :wink:

Ági

Kép
Kép
ági_zsófi
 
 


Szia Ági,

köszi, sokat segítettél - megnyugodtam, hogy most nem kell akkor még kifőzögetnem semmit.
cinn
 
 


cinn, ráadásul elég a mellszívót vinni (én is a kézit javaslom), mert csak a kórházi üvegben adják ki a babának a lefejt tejet. Tárolni pedig nem tudod ott, úgyhogy zacsit vinni feleslegesnek tűnik. Az majd ráér otthon.

kis.csillag
Kép
kis.csillag
 
 


cinn
csatlakozom az előző hozzászólókhoz.
én akkor adtam le a többiekkel együtt a mellszívót, amikor a babákat vittük a fürdetéshez, ott kifertőtlenítették és mikor mentünk értük már a kis kocsijukba szépen be volt csomagolva.
Egyébként lehet kapni egy tablettát, amit 2,5 liter vízhez kell adni és abba lehet lefertőtleníteni a mellszívót, cumit, cumisüveget és egyebeket. A kórházban is ilyen tablettával fertőtlenítik. Nem olcsó, de sokkal kíméletesebb, mint a kifőzés. Kifőzéssel olyan csúnya vízköves lesz az üveg, a műanyag, amit nem szedsz utána le semmivel.
Ha gondolod megnézem mi a neve ennek a tablettának.
Kitartás ebben a bolondos frontokkal teli időben!!

Niki, nagyon édes a kis Bogi!
Remélem nemsokára végre lekerül végleg a kengyel és a kis csajszi szabadon virgonckodhat majd.

Csajok fellélegezhetünk!! Végre vége a trópusi időnek :)
Mondjuk majd 40 fokról hirtelen 15 kicsit drasztikus, de olyan jó:)
Dorina olyan jókat alszik. Mondjuk eddig sem volt gond a szuszókálójával, eddig is 12-13 órát aludt éjjelente, de ma délután is olyan jót szunyált.
A babáitok hogy viselik a hirtelen jött lehűlést?

Kép

Kép
buba*
 
 


Kérdésem lenne:
Dorina mikor hason van szinte mindig a karjának az alsó részére támaszkodik, nem pedig a tenyerére.
A ti babáitok is így vannak mikor hasra teszitek őket, vagy már teljesen kiegyenesítik a karjukat és a tenyerükön támaszkodnak?

Kép

Kép
buba*
 
 


Sziasztok!

Buba: köszönöm :), Dorina is nagyon cuki a képeken!
Bálinton szerencsére nem tapasztaltam változást a lehülés miatt (én annál jobban örültem a hűvösebbnek)
Ő sokat van hason, ha kinyomja magát, akkor a tenyerén támaszkodik és a karja egyenes
amúgy szerintem ne foglalkozz azzal, amit a védőnő mondott, Te sokkal jobban ismered Dorinát, mint Ő, tuti nincs lemaradva a mozgásfejlődésben!

Bea: köszönöm! jó tudni, hogy van receptre is pép, hátha a doktor néni nincs képben, bár a miénk gasztroenterológus is
nézegettem már, tényleg elég drágák, és mi van akkor, ha nem is izlik a gyereknek :evil: , bár szerintem nálunk Lili, vagy Apa "feláldozza" magát :D , ha meg kell enni

Kriszta: igen, gyümölcsözünk, természetesen doktornői engedéllyel :), tudod a tápszer miatt lehet korábban kezdeni
a barack nagyon csúszik, de az alma és a szilva is játszik
szerencsére jó étvágya van, sokszor Ő is izeg-mozog
én még mindig csodálkozom, hogy átalussza az éjszakát, Lili még 10-12 hósan is felkelt enni

nekem nem voltak illúzióim, hogy a második gyerek nyugsabb lesz, de eddig úgy néz ki, hogy talán egy kicsivel mégis nyugisabb (kopp-kopp)

Niki: nagyon aranyos Bogi! szegénykémnek milyen kényelmetlen lehet az a kengyel :cry: , kitartást Nektek!

Cinn: a sterilizásálhoz nem tudok hozzászólni, de látom a lányok már írtak, viszont nagyon drukkolok!

tegnap voltunk a vasúttörténeti parkban, Bálint is kipróbálta a mozdonyforgatót :D , viszont mellette nyílt egy mini Magyarország makett kiállítás, ami nagyon jópofa, ajánlom, ha arra jártok!

szép estét mindenkinek!

Erika

Kép

Kép
lilijudit
 
 


Köszi a válaszokat, most már abszolút megoldottnak tekintem a sterilizálás ügyét:)
Holnap megyek befeküdni a kórházba, és ha előbb nem, szerdán megindítják a szülést...nem nagyon örülök, hogy így alakult, de hát ez van, remélem, minden rendben lesz...
cinn
 
 


Sziasztok!

Köszi az együttérzést.

Buba:
Bogi is mindig csak az alkarjára támaszkodik hason. Eddig még egyszer sem tolta ki annyira magát, hogy az egész karja nyújtva legyen.

Erika:
Tejpép ügyben én azt tudom mondani, hogy Bogi Sinlac pépet kap. Doki írta fel. Így 300 Ft (azt hiszem 1 éves korig). Recept nélkül majdnem 3000 Ft lenne. Ez egy rizs és szentjánoskenyérmag alapú pép. Boginak nagyon ízlik. Naponta 1-szer lehet adni 200 ml vízbe 5-6 kanállal. Neki nagyon ízlik. Adtam már úgy is neki, hogy belekevertem gyümölcspürét.

Niki

Kép
lina81
 
 


Csajok, Máté négykézlábra áll! :shock:
Kép

Szerintem ez őrülten korai! Tegnap próbálta először, ma pedig egyfolytában gykorolja. Édes, ahogy előre-hátra ringatózik :D

Abba már beletörődtem, hogy kúszik. Abba is, hogy lemegy a szőnyegről, ill. eszi annak a szélét. A kutyám is kezdi megszokni, hogy időnként "megtámadja"... olyankor a kutya felül, majd "lazán" :lol: elsétál. De hogy négykézláb! Lassan tényleg szaladni og!

Most mehetek sarok tompítókat és konnektor-dugókat venni :?

kis.csillag
Kép
kis.csillag
 
 


Biztos igyekszik valahova Máté, ezért ez a nagy sietség... :D :D Nem semmi, hogy belehúzott! :shock:

Zsolti két napja kezdett hangosan kiabálni-dumálni, harcol a játékaival. :P :D Illetve bedobja magát az oldalára, úgy, hogy közben még a feje 90fokban hátra bicsaklik, azzal támasztja ki magát. :D Kis cuki.

Ági

Kép
Kép
ági_zsófi
 
 


sziasztok!

lassan már csak havonta térek be ide. sajna egyszerűen nincs időm végigolvasni, meg feldolgozni a soksok infót, ezért inkább írok Ábelről.

kijött egy foga! fent. a bal oldalon. nagyon édes kis hegyes neki, de tuti jön a többi, mert iszonyat-borzalom éjjeleink vannak, most apát kiküldöm a nappaliba aludni :(
visít, sikít és nem hagyja abba, nagyjából egy óráig tart míg megnyugszik. tegnap 3/4 éjfélkor és hajnali fél 5-kor csinálta. kíváncsi vagyok, most hogy intézi.:)

ma vettem neki valami bedörzsölős izét, meg mostanság már vacsi előtt adok neki nurofent, és van az a nyugibogyó is, ami sztem inkább placebó (nekem). : )) mármint nem magamnak adom be a nyugikúpot, csak szerintem az Ábelre nem nagyon hat.

és két hetet voltunk lenn anyuéknál vidéken, a két unokaöcsém imádta, strandoltunk is, pont kifogtuk azt az irtózatos meleget. nagyon durva, ahogy a két másik gyerkőc hogy "húzza".valszeg gyorsabban fejlődne, ha köztük lehetne.

ülni még tökegyedül nem tud, de az etetőszékében már nagyon aranyosan elvan. hatalmasakat eszik, gyümölcs, husis kaja (bár abból is csak a gyümölcsöset szereti) simán benyom egy egész üveggel. bár a mi általunk főzöttet is szereti, csak kell bele gyümölcs. :)

jaigen a hajhullás: hát szerintem úgy nagyon intenzíven 2 hónapig tuti hullott. borzalmas volt. már nem mertem hajat mosni. nemtom írtam-e, hogy én vasat szedek (gyógyszertárban direkt úgy kértem a gyógyszerésznőt, hogy szoptatás miatti hajhullásra adjon), nem fáj tőle a gyomrom, és cetebével szedem együtt, mert a c-vitamin segíti a vas felszívódását.

itt van két kép, az egyiken strandolós, a másikon az új sapkájában feszít, ami álladóan elforog a fején :)


Kép

Kép

Kép

Kép
plömi
 
 


plömi:
nagyon édes Ábel. Mekkorát nőtt!! Vagány az új sapija.
Szegénykémet akkor jól megkínozza a fogzás. Remélem hamar túl lesztek rajta.

kis csillag:
ügyes nagyon Máté. Szépen fejlődik!

Képzeljétek Dorina ráérzett a forgás ízére és most már napjában milliószor megfordul végre a hasára. Úgy örülök neki, hogy végre ezt is kipipálhatjuk.
Rettenetesen érdeklődő, már már túlságosan is:)
Mindent megkóstol, minden tetszik neki, ami igazi kütyü (telefon, kamera, távirányító:) )
9-én megyünk 3 napra egy soproni wellnes központba. Kíváncsi leszek hogyan fog tetszeni Dorinának az új környezet.
Férjem olyan édes volt, ugyanis augusztus 9-re foglalta le a szálláshelyet, akkor leszünk 8 éve együtt. Szép ajándék lesz hármasban:)

Ma 6 hónapos Dorina. Félelmetes mennyire rohan az idő.
Még most rohant velem a mentő a kórházba és tessék, már fél év telt el azóta.
Nemsokára jöhet a kis tesó :):):)

Kép

Kép
buba*
 
 


Sziasztok!

Bea: Máté aztán tényleg nagyon ügyes! :) Bevásároltál már? Én Mátém 6 hónaposan kezdett kúszni és olyan édes volt, amikor először hátrafelé haladva minden alá bekúszott, ahova csak befért. :lol:

Niki: kitartás, hamarosan megszabadultok a kengyeltől és biztos minden rendben lesz! Nagyon kis aranyos Bogi! :)

Kriszta: Ábel nagyon édes, micsoda szemei vannak! :) Hihetetlen h már 7 hónapos nagyfiú... szegényke, jól megkínlódik akkor a fogzással... nekünk mátéval nem volt olyan vészes, ő jól viselte. Már 4 hónaposan kijött az első két foga. Kíváncsi vagyok, Gergőnél hogy lesz.

Andi: boldog félévet Dorinának! :) Ne aggódj miatta, szépen fejlődik ő, minden mozgás jön majd szép sorjában!
És milyen figyelmes férjed van! :) Biztos jó lesz a wellnessezés! Majd mesélj! Mi is utánatok indulunk nyaralni, a második felére nekünk is szálloda van betervezve, már amennyiben addig legalább nagyjából elmúlik G hasfájása. Jó lenne, mert Máté imádja a szállodákat (anyja fia - igaz, nekem a munkahelyem is ;-)), főleg ha lubickolással van egybekötve. Jó lenne, ha nem maradna el, ezen a nyáron úgyis kevesebb programban volt-van része szegénykémnek, mint egyébként.

Ági: köszi a táblázatot! :) Édes lehet Zsoltifiú a dobálózásával és kiabálásával, én is várom már ezt! :)
Nektek van járókátok vagy játszószőnyeg v ilyesmi? Hol mozgolódik Zsolti?
Anno Máténál nem vált be a járóka, de most azért más lesz a helyzet, vigyázni kell majd, h Gergő merre közleledik a lakásban és mit talál meg, ami Máté sok apró játéka miatt nem lesz egyszerű... gondolkozom h be kéne szerezne mégis egy olyat, amiből kilát, mert különben nehéz lesz otthagyni és azért az ember nem tud minden pillanatban mellette lenni...
Többiek, ti hogy oldjátok ezt meg, főleg, akinél nagytesó van?

Erika: rendes csávó ez a Bálint, hogy ilyen szépen alszik! :wink: A gyümit illetően csak csodálkoztam, mert én 4 hónapot tudtam a tápszereseknél is javasolt kezdésnek és az anyatejeseknél a 6 hót. De ha a doktornőd tanácsolta, akkor biztos nem korai nálatok.

Hihetetlen, mi is holnap leszünk 3 hónaposak. Már megvolt az oltás, alig sírt és utána még rá is vigyorgott a doktornőre. :) 6550 g, nem tudom, hova hízik még... pedig amúgy elég rapszódikusan eszik és a hasfájás is bezavar még mindig... mikor múlik már el????

Jók legyetek! Kriszta
Kép
Kép

Kép

Kép
tkrisz
 
 


Ábel nagyon helyes kispasi lett!
Én még mindig szokom a gondolatot, hogy Máté vasárnap 6 hónapos= fél éves lesz :shock:

A párom szerint fél torta jár neki :lol:

Látod, buba, minden baba a saját ütemében, egyszercsak ráérez a mozgások ízére :D

kis.csillag
Kép
kis.csillag
 
 


Kriszta,
Gergő édes kis pasi:) nekünk is van ilyen bohócos játékunk csak a miénk rózsaszín. Imádja Dorina. Ez a játék volt anno a nagy szám, amikor először több műveletet is tudott csinálni a kezecskéivel egyszerre anno. Fogta az egyik kezében a másikkal meg a bohóc fejét tekerte ezerrel. Csak már nem tudom pontosan mennyi idős volt.
De ez azóta nagy szám nála.

kis.csillag,
úgy igaz! most már annyira begyakorolta, hogy egy percre sem áll meg. ha épp az ölembe ül még ott is próbál oldalára fordulni. pelenkázni is kész horror :) az öltözködésről és evésről már nem is beszélek. Mi lesz ha majd elkezd mászni??!! :):)
Félelmetes mennyire telik az idő.
Dorina szerdán volt 6 hós. Elképesztő.
Most hétvégén a kicsi kezét és a talpát öntjük gipszbe. Direkt erre a célra szolgáló gipszet vettünk, ami ha megköt 3D-ben fog tündökölni. Már várom a végeredményt. Jó lesz évek múlva ránézni, hogy ilyen picúr is volt anno.


Tanácsra lenne szükségem:
jövő vasárnap indulunk egy 3 napos soproni wellnes hotelbe.
Eddig Dorina csak a saját kis medencéjében pancsolt, babaúszásra sem vittem el. kérdésem az lenne, hogy szerintetek bele lehet vinni ilyen helyen medencébe? Mert sok anyuka azt mondja, akikkel eddig beszéltem, hogy igazából be lehet vinni csak a hőfokra kell figyelni és nem órákra csak rövid időre.
Valakinek tapasztalata, esetleg előző gyerkőccel volt valai közületek már ilyen helyen?

Kép

Kép
buba*
 
 


buba, olvasd el a www.babamamauszas.hu oldalon, hogyan kell a vízhe szoktatni a babát. Mi holnap megyünk másodszor babaúszásra, de először csak az oktató vitte pl. víz alá a babát, úgyhogy azzal vigyázzatok, azt meg kell tanulni, hogy úgy vidd a víz alá, hogy megfelelő szögben legyen, így ne follyon víz az orába stb.
De azért a szoktatás részét otthon csináljátok (van video is fent erről), így beviheted a vízbe. Én babylove úszópeust vettem a dm-ben.
Mondjuk, babaúszáson aznap csak ez folyik a medencében, de a felnőttek is bent vannak, így én nem aggódnék. Reméljük, hogy nem lesz beteg a medencében!

Kriszta, látom, Gergő is rendeltetésének megfelelően használja a játékokat: karkötnek :wink: Nálnk Máté a rágókáról gondolja az, hogy erre való :lol:

Hétfőn megyünk 6 hónapos státuszfelvételre. Kíváncsi vagyok, mennyit mérnek, mert szerintem most rendesen nőtt a súlya Máténak. Úgy látszik, ezek a pépek tényleg jó kalóriadúsak! :)
És vasárnaptól gyümölcsözünk. Meg krumplit főzök sárgarépával. Meg krumplit almával. Meg krumlit sütőtökkel. Meg réát sütőtökkel. Meg ilyenek.
Ugye jól gondolom, hogyezekbe az első "főzelékekbe" még nem kell só?
És tényleg elég bele 2-30 ml anyatej?
Azon gondolkodtam, hogy a most lefejt tejeket kis zacskókban elteszem főzeléket higítani későbbre. Néha téyleg csak 20-40 ml lefejt tej marad szopi után, azt nem adnám oda meginni/enni, hanem később, amikor főzeléket adok, azzal higítanám. Vélemény? Lécci! :)

kis.csillag
Kép
kis.csillag
 
 


Sziasztok!

Niki: köszi a tippet, megkérdezem a dokinénit sinlac ügyben
cumisüvegből, vagy kanállal adod Boginak? sűrűbb, mint a táp?

Bea: nagyon ügyes Máté, gratulálok! :), vettél már védőfelszereléseket? mert a LIdl újságban most láttam mindenfélét, nekünk még szerencsére megvannak
előre is boldog 6. hót Máténak és rajta azzal a fél tortával :D , legalább az Anyukájának járna!
sajnos az anyatej fagyasztáshoz nem tudok hozzászólni :(

Plömi: micsoda vagány fiúcska Ábel! szegányt jól megkínozzák a fogai, meg sajna Titeket is :(

Buba: látod, milyen ügyes Dorina, Őt nem lehet "siettetni"
biztos jó lesz a wellnes, nagyon figyelmes a Férjed, érezzétek jól magatokat, aztán kérünk beszámolót
Dorinának utólag is boldog 6 hót! :)
szerintem megfelelő hőfokú vízbe, nem túl hosszú időre nyugodtan beviheted

Kriszta: Gergőnek boldog 3 hót! :) nagyon édes, remélem most már elmúlik a hasfájós időszak
mi szerdán kapjuk az oltást, Lili is a 6 évest
Máté hogy viselte, volt láza?
most mentek majd Egerbe? majd mesélj és Te, mint szakmabeli adhatnál tippeket, hogy hová érdemes menni babával
még bele sem merek gondolni, hogy hogy lesz, ha Bálint lekerül a földre a gyerekszobában, bár Lilivel már megbeszéltük, hogy az apró játékokat (persze millió van :shock: ) nem lehet előlhagyni, dehát a játék heve ..., én arra gondoltam, hogy ha nem tudok ott lenni, akkor kihozom Bálintot majd máshová

képzeljétek tegnap vendégségben volt nálunk egy 5,5 hós rokon kislány és pont egyforma hosszúak Bálinttal :roll:, ma egy olyan 74-es rugdalózót sikerült ráadnom, ami pont jó

szép estét mindenkinek!

Erika

Kép

Kép
lilijudit
 
 


Sziasztok!

Elnézést szeretnék kérni a zavargásért, én nem szülök 2010-ben, ha minden igaz majd csak 2011-ben. Viszont már szültem 2009-ben az Uzsokiban (a felújítás alatt, nem tudom, hogy már kész van-e), meg voltam vele elégedve, így most is ott szeretnék. A Halász Doki volt a nőgyógyászom, csak sajnos most nem engedhetem meg magamnak. Arra az elhatározásra jutottam, hogy nem lesz fogadott orvosom. Azt szeretném kérdezni, hogy van-e valaki esetleg aki a XV. kerületi Rákos úti SZTK-ba járt terhesgondozásra, mik a tapasztalatai, illetve milyen volt mostanában a kórház. Én idáig az Újpesti SZTK-ba jártam orvoshoz, meg tudnátok mondani, hogy a Palotaiban mik a szokások?

Nagyon szépen köszönöm előre is, ha segítenétek:

lettiw
lettiw
 
 


Sziasztok!

régen jártam erre...........jó látni hogy nővögetnek.

kiscsillag: Máté haja kivilágosodott?

mi is fejlődünk, néha fél órára alszik hason ez nagy szó, már 6 kiló lesz lassan, betöltötte a 3 hónapot, nagy dumás, mindenhez van hozzáfűzni valója.
büfizéskor, van mögöttem sok plüss kutya azokhoz neki lát nagy iramban dumálni de kb 1p után hiszti, nem tudom mit akar, elérni? megijed, fél tőlük? próbáltam közelebb rakni stb, nem használ semmi.

a tükröt imádja, először engem vett észre és röhögött meg dumált, most már csak magára figyel, ha jól lakott röhög, ha éhes vagy hisztis meg a panaszkodás a tükörképnek is.:D

kapott játszó szőnyeget nem hittük be fog válni mert hát háton nem volt el eddig, de kiszúrt egy lila zsiráfot és vége..........el van legalább fél óráig és beszélget is hozzájuk.

Nem tudom ki kérdezte, mi voltunk mikor két hónapos volt wellness ben vittük a kinti medencébe jó meleg volt a napocska által, apa vonszolta magával jól tűrte,semmi baja nem lett volt rajta uszópelus, na ezt aki kitalálta ami ilyen belebújós bugyiszerű, alig lehet rávonszolni.

délután még mindig vannak hisztik, sikit mint a sakál, és hiába cipeled.........nem használ, aztán egy etetésnél beájul.
kérdés: fürdést minden gyerek szereti? mert Bence kifejezetten nem, kicsiként sirt , ordított, olyan 3-4 hetes korban volt két hét mikor élvezte még a hajmosást is. Aztán mostanában levegőt sem vesz úgy bevörösödik, néha ki lehet zökkenteni hoyg megfordítom fürcsi közben, de ordit sajnos.

na jók legyetek....... Kép Kép
evaczak
 
 


Nagyon édes a kis Bálint! Milyen sötét haja van neki.
Jópofa ez a játszószőnyeg és édes benne a kis srác:)
Nem tudom mi lehet a baj nálatok fürdés közben. Azt mondják azok a gyerekek nem szeretnek pancsolni, akiknél az első fürdetés még a kórházban negatív élmény volt. Erre hosszú hónapokig emlékeznek és egyszer csak elmúlik.
De nálatok volt időszak, amikor élvezte. Milyen hőfokú vízben fürdeted és hogyan? Kézben tartva vagy ilyen fürdőkádba való kiemelővel? Mikor nem sírt hogy fürdetted?

Kérdésem lenne::
Nem tudja közületek valaki hol lehet kapni tollból készült angyalka szárnyat szatén szalaggal?
Készíteni akarok Dorináról olyan képet, ahol meztelenül csücsül és csak ez a szárnyacska van rákötve.
Néztem jelmezkölcsönzőket, ott lehet ilyet beszerezni, de csak felnőtt méretben.
Ötlet esetleg?

Kép

Kép
buba*
 
 


evaczak, igen, Máté haja teljesen kiszőkült. :shock: Elöl maadt egy kevés az eredeti nagy hajából, a többi lecserélődött. Nagyon szép színe van, elfogadnám :lol:

Ezek a játszószőnyegek jópofák, és tényleg lefoglalják a babákat! Nálatok Zsiráf játszik, nálunk Malacka volt a nyerő. Mivel Máté már kúszik, lekerült a kanapé sarkából a játszószőnyeg, most a szobájában van. Ott is minden alkalommal boldogan üdvözli a barátait: Malackát és a Macilányt. Olyan helyes, ahogy hűséges néhány jól ismert tárgyhoz!

Édes lehet Bence, ahogy magyaráz a plüssöknek! :D

Én strandra még nem vittem Mátét, de a babaúszás egész bejött. Tegnap ugyan cicizett volna, így ordított, de nagyon ügyes volt. :D

Buba, Bence strandolós képéről jutott eszembe: kend majd be jól Dorinál, és még így is adjál rá pólót! Nehogy leégjen a vízben! Bocs, biztos Te is tudod, de én mindenért hálás vagyok, amit elismételnek nekem, mert így rögzül bennem. :roll:

kis.csillag
Kép
kis.csillag
 
 


Sziasztok!
Képzeljétek, Zsolti először átfordult hasra szombaton. Persze nem láttuk, ő sátorban pihent, mi meg a nyaraló körül dolgoztunk. Két napja szinte folyamatosan átfordul, de még nehézkesen megy neki, nehéz a feje, nem tud visszafordulni, néha alul marad a karja. Olyan cuki. :)

Én mindenhova pakolgatom egész nap a gyereket, sehol nincs meg már huzamosabb ideig. Kiságy, nagyágy, kanapé, pihenőszék, játszószőnyeg.
Ha már játszószőnyegről van szó: Nekem már a lányomnál is határozott elképzelésem volt arról, hogy nem kell 80*80cm, 90*90cm-es, max. 3 hónapig használható szőnyeg. Nagyot kerestem. Végül találtam egy nagyméretűt, de abból is a legolcsóbbat tudtuk csak megvenni játékhíd nélkül.
Kb. így néz ki: http://taftoys.com/view.php?itemid=10835 Kép Na egész pontosan így...

Ági

Kép
Kép
ági_zsófi
 
 


Ági: hű, ez nagyon jól néz ki!!! Hol vettétek? És kb mennyibe kerül, ha nem baj h megkérdezem?
Ügyes fiú ez a Zsolti! :)

Kép

Kép
tkrisz
 
 


Hoztam képet a kicsi lányról, épp kúszni próbál:)
Kép

Kép

Kép
buba*
 
 


Hát igen, nagyon sokat vadásztam rá. :D Annak idején ez a nagyon egyszerű darab (Touch Mat a neve) volt kb. 10 ezer Ft. A Pólus Centerben vettem a BabaMoon boltban, de ha jól láttam az már megszűnt.
A honlapon se működik a webáruház, nem tudom mi van velük.
Itt vannak a szőnyegfajták:
http://www.taftoys.hu/categories.php?cat=2
Ha rákeresel a Google-ban Taf Toys játszószőnyegre, talán találsz más webáruházat, vagy esetleg használtat jóval olcsóbban.
Csak kézzel lehet tisztítani, a belevarrt játékok miatt nem lehet gépbe rakni.

Ági

Kép
Kép
ági_zsófi
 
 


Ági, ez tényleg nagyon szép!
Állathangokat ad? Azok nagyon jók! És kicsit drágák :?

Nekünk van kicsi szőnyeg, régen az volt a kanpé sarkában. Ajándékba kaptuk egy családtól, ahol három gyereket kiszolgált, így bítam benne, és be is jött. :D Az első barátja Máténak Malacka volt, a csörgőslabda. :D
Most ez a szobájában van, ahol reggelente még mindig játszik az "öreg" barátokal, lentre egy városos szőnyeget vettem, ami elég nagy (140x200), viszont nem lehet elégnagy, mert mindig a konyhából kell visszahozni Mátét, néha a kutya szőnyegéről :? 8) :lol: .

Más. Voltunk 6 hónapos mérecckedésen. Azt tudtam, hogy nem duplázta meg a szüleési súlyát Máté :( , de szerintem rossz a mérlegük, mert ennél érezhetően többet hízott az elmúlt hónapban. A karomon érzem :?
Valahol majd megmérem.
Kijött hát a védőnő "beszélgetni" a hozzátáplálásról. És rájött, hogy ennél többet nem lehet adni a gyerekemnek, mert nem eszi meg. Abban maradtunk, hogy jól van Máté. Két hét múlva megyünk újra méreccedni.
Kíváncsi vagyok az eredményre, mert a múltkor a mérlegük azt mutatta, hogy három hét alatt semmit nem hízott, egy hét múlva 300 grammal volt több :shock: . Meglátjuk.

6 hónapos a kisfiam!
Olyan hihetetlen, hogy már ilyen nagy, üldözi a kutyát és a papucsomat rágja! Ha egy kis szapanos vízzel bekennénk a hasát, felmosná a nappalit :wink: :lol:
De miért jobb neki a kövön, mint a szőnyegen?! :roll:

kis.csillag
Kép
kis.csillag
 
 


kis.csillag
Máté olyan szépen fejlődik. Tény, hogy a könyvek azt írják meg kell duplázza fél éves korára a születési súlyát, de ez annyira gyerek függő.Lehet alkatilag vékonyabb, mint a nagy átlag.
Beleerőltetni meg nem lehet a kaját. az a legfontosabb, hogy szépen fejlődik, látod már helyetted takarítja a padlót:)
Egyébként most mindentől függetlenül milyen bébiételeket eszik már Máté?

Kép

Kép
buba*
 
 


Tudod, buba, nem is nagyon érdekel, a védőnő is megnyugtatott.
Azért örültem volna, ha annyi, amennyinek én mértem!

Ő még mindig szopizik. Soxor keveset. Amennyi van. Néha kevesebbet, az lefejem és később megkapja.
Tegnap a pépbe keverve kapta az őszibarackot, így megette. Ma már krumplit is kapott a pépben... őszibarackkal. Mostezt kapja néhány napig, aztán, ha minden rendben, akkor jön a sárgarépa.
Mivel szopizik, eddig nem adtam mást, mint tápszert (a elfogadta), vagy a pépet (azt szereti). A pépek gyümölcsösek, vaniliásak. A mai más volt: Humana, ízesítés nélkül, így annak csak az őszibarack adta az ízét (a krumplinak ugye nincs íze).

Én is meglepődöm, hogy jóllakik annyival, amennyit kér. Nem tudom, hogy mennyi lehet a tejem, mert nem mérem. Vannak napok, amikor az igényén felül 50-70 ml-t még lefjek.

Hát, ennyit eszik.

Jó, hogy kérdezted: jó volt kimondani :D Köszi.

Viszont, nagyon ügyesen forog-pörög-kúszik-nyúlkál. És magyaráz :lol:

kis.csillag
Kép
kis.csillag
 
 


Jól teszed. Meghallgatod, amit mond, de úgy Ti ketten érzitek mire és mennyire van szükség. Ha nem lenne elég a tejcsi, akkor úgy is reklamálna szerintem Máté.
Üdv a klubban Máténak:) Ügyesen csinálod a hozzátáplálást.
Csak szépen fokozatosan és majd meglátod mennyire fogja szeretni az új ízeket.
Egyébként nekem is le kellene vinnem Dorinát majd méreckedni, mert nem tudom mennyi lehet már.
Legutóbb mikor voltunk nem hízott az előző méréshez (ami 2 héttel volt előtte) semmit. De nem aggódom, mert így is jó húsban van. 3 hete volt 7,5 kiló. Csak szimplán kíváncsi lennék most mennyi az annyi, mert ő mivel tápszert kap már így minden nap 1 étkezést már kiváltunk az én főztömmel. Szóval majd kiderül jó ütemben hízik-e ő is.
Most inkább az aggaszt, hogy rengeteget bukik még mindig.
Jobban mondva egyre többet és nem igazán értem az okát.
Van, hogy egy nap 4-5-ször kell átöltöztetnem, a habtapit nem győzöm törölni, mert mindig hasra fordul és nyomja a pocakját is.
Majd ezt is megemlítem ha viszem mázsálni a nagylányt.

Kép

Kép
buba*
 
 


Gratulálok a 6 hónapos babáknak! Én egy egész tortát készítettem Zsófinak annak idején és kisebb családi bulit szerveztem köré. :P :D

Kiscsillag, sajna nem állathangos a szőnyeg, arra már nem volt pénz sajnos. Egy madárka van rajta, amit ha ütögetésre csipog.

Mióta Zsolti elkezdett hasra fordulni (szombat óta), ő is többet bukik. Kitornázza a kaját a gyomrából, de hát nem bír magával, neki forognia kell, aztán meg kiabál, hogy úgy ragadt! 8)
Viszont most a kajálással kínlódom. Megint 2 óránként szopik. Éjjel is! (Evett este 8-kor, kibírt 5 órát éjjel 1-ig és onnantól 3, 5, 7, 9, 11 órakor szopott és napközben se bírta 3 óránál tovább) Hát nem sokat aludtam. Most vagy nekem csökkent a tejem, vagy neki nőtt meg az igénye. :?

Ági

Kép
Kép
ági_zsófi
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet: