Új privát üzeneted érkezett!

Cseriani,
tudom ki a dokid, I.J. a monogrammja, ugye? :wink:
Zsanci,
mindent megpróbálok majd úgyis! Addig meg hátha jönnek még páran akiknek jó élményük volt ott, ha mégvalaki pohárból lefejt tejjel itatott csecsemőt emleget könnyekig hatódom :) Valahogy nem nézem ki belőlük, de ha anyukák állítják... :)
Vendég
 


a volt dokim monogramja W T, a mostanié meg K A
W t már régóta nincs a szd-i kórházban,sajnos...
Vendég
 


hát,először én sem néztem ki semmi jót egy két emberből,nővérből a kórházban. Aztán,éppen aki morcosnak meg bunkónak tűnt,az volt a legkedvesebb. Volt egy idős nővér,ő mindig jött,hogy kell-e valakinek valami,segíthet e valamiben. A frissen szülteket kikisérte wc-re,zuhanyozni,ha igényelték,nehogy elessenek...pedig ránézésre nem ilyennek nézett ki. Egy régi ismerősöm meg-egy utcában laktunk régen,talán még barátnők is voltunk,szinte nem is köszönt és ritka bunkó volt.
Vendég
 

 
 

Cseriani,
W T-t is tudom ki! :)
K A nem ugrik be, persze nem ismerem az összes nődokit a környéken...
Vendég
 


pohárból itatás tényleg ment, ez is a pozitivum volt, és igen, a tejet is le lehetett adni, és akkor azt itatták meg velük...
Erre én is emlékszem!!!! és nekünk NAGYON bejött a pohárból itatás, SOSEM volt cumijuk, mert tényleg tudnak inni pohárból is!!!!!!!

tényleg tényleg!!!!!!!!!

mondom ezekért MIND hálás vagyok (fürdetés, pohárból itatás, sok sok segitség)

csak a többit tudnám felejteni... :roll: :wink:

de még néhány év, és valszeg már nem fog annyira bántani...

de a kritikáimat FENNTARTOM, az osztályvezető főorvost elküldeném egy továbbképzésre!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Kép


ZsanciKép
...hogy az utolsó emlékünk egymásról egy szép mosoly legyen...
zsancikant
 
 


Hát igen,én is,mikor megtudtam,hogy babát várok ismét,örültem,de eszembe jutott egy-két emberke a kórházból. Meg mikor megtudtam,hogy a dokim már nem vállal szülést,és mást kell keressek,egy kicsit ideges lettem... :(
De mindig volt valahogy,majdcsak lesz most is. Csak az a baj,hogy már most azon görcsölök,hogy hogyan fog eltelni az a pár nap a kórházban. Az a legszörnyűbb.
Vendég
 


Csak mert Zsanci emlegette a főorvos továbbképzését:
nyugdíjba megy! Azt nem tudom ki lesz az új, de júliustól biztosan más lesz. Nem tudom jobb lesz-e vagy rosszabb, csak remélni tudom a legjobbakat...
Vendég
 


Szerintem az sem lenne nagy baj,ha egy-két szülész nőgyógyász is nyugdíjba menne. Lehet,mire megyünk szülni egy szuper jó kórház lesz itt?? :D
Vagy ennyire azért ne éljem bele magam,igaz? :(
Vendég
 


Tényleg áfonyaaa,mi majdnem egyidős terhesek vagyunk. Én szeptember 16-ra vagyok kiírva. Jövő héten megyek AFP-re.
Te mikorra vagy? Szerintem nem sokkal utánam...
Vendég
 


Hát én kicsit később babázok le: okt. 6. az én időm.
Én jövő hétre csak egy extra cukorterhelést nyertem meg a súlyom miatt :? aztán persze majd 24 hetesen is mehetek. :(
Hétfőn voltam a paksi SZTKban 12. heti UHon, I.J.-nél, kedves volt és közvetlen, de azt az ócska UHot... szegény férjem meregette a szemét a monitorra, de nem igen látott semmit, nekem meg eleve oldalt volt :( Na de majd a hasi UHok biztos másak lesznek, elvileg ez volt az utolsó hüvelyi.
Vendég
 


kedves áfonyaaa:
Extra cukorterhelés? Ilyent még nem is hallottam...Nekem,mivel egy hajszállal magasabb lett a cukorértékem,felvettek a cukorgondozóba,oda járok havonta,meg diétáznom kell. De a doki szerint nálam sem annyira a cukorral van a baj,mint a súlyomtól fél...Soha nem voltam vékony,nem is leszek,szerintem...
A diétának köszönhetően fogytam 1.5 hét alatt 3 kilót(azóta nem mértük),meg 6 cm-rel kisebb a haskörfogatom. Pedig már növekszik a pocakom rendesen. Jó,mi?
Mivel te késöbbre vagy kiírva,majd tudlak tájékoztatni,hogy milyen volt a kórházban,mikor én szültem...de messze van még :(
Irj ám majd,hogy milyen lett a terhelésesed,kiványcsi vagyok...
Azt a cukros löttyöt kell innod,éhgyomorra,vagy reggelizned kell,és utána mérnek cukrot? Kiváncsi vagyok...
Az SZTK-ba kell menned?
Bocsi,ha kicsit sok a kérdés. Remélem nem személyeskedek nagyon.
Vendég
 


Nem személyeskedsz :)
Szekszárdra kell mennem a kis 75gramm szőlőcukrommal amit vízben feloldanak, előtte vércsapolás, utána 2 órával vércsapolás. Nem is az a legrosszabb hanem az a borzalmas hasmenés ami utána jön... ennyi cukortól :(
A védőnőm azt mondta hogy a 85 kiló feletti kismamákat mostmár elküldik a 16. heti AFP előtt is egy cukorterhelésre, de bármi is az eredmény a 24. hetit se úszom meg. Ha menni kell, hát megyek, de diétázni csak igen mérsékelten vagyok hajlandó, bár remélem nem is lesz rá szükségem, szerintem nem egészséges várandósság alatt fogyni, még akkor sem ha van miből.
Vendég
 


Igazad van a fogyás tekintetében. Az egyik orvos ismerősöm,mikor megtudta,hogy mennyit fogytam,meg hogy mennyivel lett kisebb a haskörfogatom,teljesen kiakadt. De mit csináljak? Nem direkt fogytam...
De tudod úgy rá tudják hozni az emberre a frászt. Én egy negyedórás beszélgetés alatt kb. háromszor hallottam azt a mondatot,hogy ha magas a cukrom méhen belül bármikor meghalhat a baba. Mi a túrónak ilyesztgetnek? Így is egy kismama mindentől retteg,nem?
De egyébként tök jó,mert nálam meg nem csináltak még terheléses cukrot,meg mivel volt egy nem túl jó véreredményem,ezért nem is fognak. Pedig az tuti többet megmutatna,mint hogy méregetik cukormérővel.
Meg diétáztatnak,aztán lehet nem is kellene...
Nem értem én ezt,szerintem kicsit már túlbonyolítják a dolgot.
Egyik ismerősöm nemrég szült egy majdnem 4 kg-os gyereket és mindkettőjüket(anyát is meg a babát is) összevissza vizsgálgatták,hogy biztos cukros,azért lett nagy a baba. De nem találtak nála semmit,minden rendben. Röhej,nem?
Az én fiam 3430g-mal született,54cm-es volt. 39 hetesen született. A 38.heti ultrahang szerint kicsi volt. Egy hét alatt megnőtt?
Meg akkor most mekkora legyen a baba?
:?:
Vendég
 


Én is 4 kilós gyereket szültem a 38. héten császárral! És ugyan felső határon volt a cukorterhelésem (meg is ismételték egyszer 4 hétre rá) de nem voltam terhességi cukorbeteg!
És szerintem is feleslegesen ijesztgetnek :(
Vendég
 


Tudjátok,szerintem ha valaki orvoshoz kerül,azzal kisérletezgetnek. És ez sajnos a szülészetre is igaz...
Minden ember már,mások a gének,mást szoktunk meg az életünk folyamán,máshogy reagálunk dolgokra.
Szerintem nem lenne szabad mindenkit egy kaptafára venni,de sajnos úgy néz ki,ez történik általában...
Vendég
 


Sziasztok csajok!

Én egy 28 éves bonyhádi csaj vagyok, a 15.-ik héten járok (szept. 19-re vagyok kiírva), és nagyon úgy néz ki, hogy mivel a bonyhádi szülészet ápr. 1-től bezár, Szekszárdra kell menjek szülni.

Vizsgálatokra még mehetek itthon Bonyhádon, de szülni már nem. Az a baj, hogy nem ismerek egy orvost sem nálatok. Tudnátok esetleg ajánlani valakit akit ismertek, és jó tapasztalaitok vannak vele? Ez lesz az első babám és nincs még tapasztalatom.

Köszike!

Kép
timesz
 
 


Kedves Timesz

Kérlek,ne haragudj,de én nem fogok konkrét nevet mondani neked. Tudod,én 10 évig jártam egy dokihoz,hatalmasat csalódtam benne előző terhességem idején,keresnem kellett mást.
Mostmár sajnos nála sem maradhatok,már nem vállal szülést,így megint váltanom kellett. Viszont ismerek olyant,aki annál a dokinál szült kétszer,akiben én csalódtam,és nagyon meg van vele elégedve. Tehát,szerintem keress meg egy-két orvost,beszélgess velük kicsit. Te tudod,milyen dokira van szükséged,szerintem a beszélgetés alapján már tudsz választani,ki mennyire rokonszenves...
De azért keress időben,ne várj semmiképpen szülésig. Ha jól tudom,olyan 24.hétig vállalnak el kismamákat,de ebben tényleg nem vagyok biztos..
Jelentkezz majd néha,hogy állsz a dokikereséssel :lol:
Vendég
 


Timesz,
én pont ugyanezért csináltam ezt a topikot.
Nekem van egy nagyon kedves(nek tűnő) orvosom, igaz, eddig 2x találkoztam vele. Én a magánrendelésére járok, ami Szekszárdon van, van ott saját UHja (ami nem mellékes a szekszárdi botrányos körülményeket nézve, na meg azt hogy az apuka nem láthatja UHon a gyerekét a kórházban...) aminek a használata benne van a díjában, tehát külön fizetni érte nem kell.
Nem tudom garantálni hogy ő a számodra megfelelő orvos, de egy próbát szerintem mindenképp megér. Én is új vagyok Szekszárdon, az elsőt Budapesten szültem.
Ha kell az emlegetett doki neve és telefonszáma, írj nekem egy privit, és már küldöm is.
Vendég
 


Szia! Megkérdezhetem a második Babádat hol szülted? Nekem 2005.-ben született a Kisfiam Baján, és mintha szóról szóra a bajai kórházról írtál volna. Másfél év múlva szeretném ha megszületne a kistestvére, de nem iBaján. Sok jót halottam Bonyhádról, de a leírtak szerint megszűnik. Szekszárdról meg amit leírtál :( Nem sok értelmét látom oda menni...
odree
 
 


Opps, az előző üzenetet Zsancikantnak szántam:-)
odree
 
 


szia Odree,
a második babámat Pesten szültem már, szt Imre Kórházban! De az Neked valószinűleg messze van... :(
sajnálom a rossz élményt, talán Pécsen érdemes még próbálkoznod, az nincs olyan "messze", vagy talán Szeged??
Kecskemétről nem sok jót hallottam.
:roll:

Kép


ZsanciKép
...hogy az utolsó emlékünk egymásról egy szép mosoly legyen...
zsancikant
 
 


Én is azért maradtam Szekszárdon, mert nyilván tudjátok ti is, hogy más kórházba mint ahova tartozol csak akkor mehetsz ha oda külön beutalnak, és oda is csak akkor, ha az adott kórház elvállal! Mert fejkvótája van minden kórháznak, és a körzetében lakókat köteles ellátni, ezen felül csak a kvóta mértékéig vállalhat betegeket, különben nem téríti meg neki az OEP a beavatkozás költségét. Egy kórháznak sincs akkora kvótája hogy máshonnan betegeket fogadjon. Ez benne a leginkább hányingert keltő, tulajdonképpen maradt a szabad kórházválasztás, csak épp lehetetlenné tették hogy valóban választhass.
Én is mentem volna máshova, de nem biztos hogy megéri hazárdírozni hogy aztán mégse láthasson el az a kórház, hiszen ki tudja mit ámokfut még addig a kormány!
Vendég
 


Ezt most találtam az interneten...:

Ki fizeti a választott szülészt? - A minisztérium szerint az egyéni döntés pénzbe kerül, a jogszabály szerint nem


Sajtószemle InforMed

Bár a hatályos jogszabályok alapján nem kell fizetniük az anyáknak, ha maguk választják meg, kinél szülnek, a szaktárca hivatalos álláspontja szerint a döntés pénzbe kerül, méghozzá több tízezer forintba.

Ki kell-e fizetni az orvost választó szülőnőknek az egészségügyi költségek 30 százalékát? Erre az egyszerű kérdésre, úgy tűnik, egyelőre nincs megnyugtató válasz. Homlokegyenest mást mond ugyanis az egészségügyi tárca és mást az általunk megkérdezett jogi szakértők. A tárca hivatalos álláspontja szerint fizetni kell, a jogszabályból viszont ez nem következik. A március közepén született kormányrendelet (41/2007) lehetővé teszi a nőknek a szabad orvosválasztást, ha ez a terhesség első három hónapjában megtörténik. Sőt, a jogszabály ötödik paragrafusának bekezdései minden egyéb, a törvényben előírt fizetési kötelezettség alól mentesítik a terhes, illetve a szülőnőt. E szerint nem érvényes a szülészeti ellátásra az a szabály, miszerint orvosválasztás esetén meg kell fizetni az ellátás 30 százalékát, maximum 100 ezer forintot. Sőt vizit- és kórházi napidíjat sem kérhetnek az intézmények a terhesgondozásért, illetve a szülészeti ellátásért.

Jogászok megerősítették lapunk értelmezését, a szaktárca hivatalos állásfoglalásában mégis az ellenkezőjét állítja. A sajtóosztály által jegyzett nyilatkozat az Országgyűlés által december 11-én megszavazott törvényre hivatkozik. Abban az áll, hogy 2007. január 1-jétől a betegnek meg kell fizetnie az úgynevezett részleges térítési díjat, a költségek 30 százalékát, de maximum százezer forintot, ha nem az intézmény munkarendje szerinti orvost választja. Szerintük kivételes, átmeneti szabályként csak 2007. június 30-ig nem kell a szülőnőknek fizetniük az orvosválasztásért, ha ugyanabban az intézményben, ugyanannál az orvosnál szülnek, akihez már 2007 januárja előtt is gondozásra jártak. A július elsején, és az azt követő időben megszülető csecsemők világra segítése viszont térítésköteles.

A tárca álláspontja szerint viszont van lehetőség arra, hogy a megszűnt szülészetek orvosai vezessenek szülést a területileg illetékes kórházakban az általuk gondozott nőknél. Ennek feltétele, hogy az adott intézménynyel a szülész szerződjön az ellátásra. A szülés időpontjában az orvos és szülőnő együtt is érkezhet az intézménybe. A gyakorlatban például a Margit Kórházban gondozott terhesek orvosaival a feladatot átvállaló Szent János Kórház már meg is kezdte - egyelőre 27 nőgyógyásszal - a szerződések megkötését.

A fővárosi Szent István Kórház főigazgatója nem tudta megmondani, hogy intézményében július elseje után mi lesz a gyakorlat. Radnai Zoltán főigazgató azt mondta: az ezzel kapcsolatos belső, intézményi szabályozás még nem készült el. De az már most is kimondható: nem érdeke egyetlen kórháznak sem pénzt szedni a szülészeti ellátásért, hiszen azt mindenféle teljesítménykorlát nélkül vállalhatják. Azaz egyértelműen bevételt hozó tevékenység a szülés. Tehát sokféle szempontot kell összeegyeztetnie a menedzsmentnek a kórház érdekében. Az Istvánban évente 2700 gyermek jön a világra, az itt szülő nők 95 százaléka ellenben az ellátási területen kívüli asszony.

A kórház szülész főorvosa, Siklós Pál szintén nem tudta megmondani, hogy milyen elvek mentén követhetik azok a gondozottjai, akik nem tartoznak a kórház kötelezően ellátandóinak a körébe. Mint mondta: ő is csak a hírekből, a megjelent sajtónyilatkozatokból tájékozódott, s ennek alapján fizetniük kell majd a szakemberként őt választó nőknek. Véleménye szerint így a kismamákat sarcolják meg, ha ragaszkodnak életük legintimebb pillanatában egyetlen konkrét orvoshoz.

Tovább >>


Oldalak: 1
2007-04-04 10:17:46
Vendég
 


Minden kedves fórumozónak kellemes húsvéti ünnepeket...
Vendég
 


Cseriani,
neked is sok locsolót!!!
A cukorterhelésem rossz lett, így tőlem elugráltak a csokinyuszik, 200grammos diétát tartok.
Vendég
 


Kedves áfonyaaa és más fórumozók...

Ma voltam szd.on ultrahangon. Az a helyzet,hogy az ultrahang,amivel az orvosom nézett,szuper...
A 17 hetes babámnak láttam minden egyes apró porcikáját,a kisujjától kezdve a feje búbjáig. Ez komoly. És apuka bejöhetett,ott lehetett az ultrahangnál. Szóval,semmi rosszat nem tudok mondani. :D
Vendég
 


Sziasztok! :)

Folyamatosan olvasom a topicot. Először kicsit megijedtem, mert a negatív vélemények voltak túlsúlyban a kórházzal kapcsolatban... de azóta szerencsére már olvastam/hallottam sok jót is!
Én július elején fogok szülni Szekszárdon. Most járunk "szülésfelkészítő" tanfolyamra (Várandósok délutánja program), hogy megismerkedjünk a hellyel, az ott dolgozókkal. Eddig mindenki nagyon szimpatikus, ma is megyünk!
Mindenkinek boldog babavárást!

Kép Kép
kismokus
 
 


Kismókus,
mesélnél majd erről a szülésfelkészítőről? Nagyon érdekelne milyen!
Cseriani,
akkor biztos hogy nem normál UH időben mentetek, mert mikor az asszisztens csaj is ott ül, biztos hogy senki párja nem mehet be! Gondolom a dokid normál UH időn kívül bevitt, akkor meg nyilván az megy be aki szeretne. De azért gondolom a körülményeket te is láttad...
Vendég
 


Áfonya! :)

A kórház Szülészet-Nőgyógyászati Osztályán, az Újszültött részlegen, meg a kórház klubtermében vannak a "foglalkozások".
Szerintem a lényeg, vagy legalábbis mi ezért járunk (merthogy a párom is jöhet), hogy ismerkedjünk a környezettel, ne legyünk annyira elhagyatottak, mikor szülni megyünk, megtudjuk mit kell vinni/mit nem....

Minden szerdán délután van, egy turnus 4 szerdából áll (havonta).
Az egyes hetek programja:
1. Várandósság és a szülés
2. Gyermekágy
3. Szoptatás
4. A gyermekorvos és a védőnő szerepe az újszülött ellátásában
(a hetek felcserélődhetnek)
A program minden szerdán 15 órakor kezdődik, és ingyenes! Be kell jelentkezni (74/501-543 munkanapokon 10 és 14 óra között).

Mi eddig egyszer voltunk, akkor a gyermekorvos elmondta, hogy mit vizsgálnak a babán (és mutatott egy nagyon picike babát), milyen oltásokat kap, mire kell figyelni. Bemutattak egy rooming-in szobát, stb. Ezután a klubteremben elmondták (és ismertetőt is adtak), hogy kinek mikor milyen juttatások járnak, ezeket mikor/hol kell igényelni. És felajánlották azt is, hogy az egyedi esetekben is megpróbálnak segíteni.

Ezen a héten egy kicsit korábban kezdődik, mert aki szeretne annak lesz "babafürdetés". A mai program egyébként a szülőszoba lesz.

Én azt mondom, hogy nekem, mint első babásnak hasznosnak tűnik! Sok félelmemet már most megcáfolták...

Ha még érdekel valami, szívesen megírom (meg este már a mai napról is be tudok számolni)!
Egyébként mi ma megyünk a kórházba 4D UH-ra. Remélem szépen fog látszani a babánk!

Kép Kép
kismokus
 
 


Kismókus,
tegyél UH fotókat majd! :)
Én is biztos el fogok járni, bár én a másodikat várom, így fürdetni, pelenkázni tudok, de az elsőt nem itt szültem, és engem is megnyugtatna ha megismerhetném a környezetet, főleg ami a rooming-in rendszert illeti (kezeltetnem kéne a "mi lesz ha elviszik tőlem a gyerekemet" fóbiámat :D ) és én szülőszobát se láttam belülről, csak császárműtőt, de az nem élmény :(
Nagyon érdekelne (ha mondanak egyáltalán erről valamit) hogy mi a kórház álláspontja a kizárólagos szoptatásról, illetve a rutinszerűen adott pótlásról, mi ott a rendszer a saját elmondásuk szerint.
Érdekelne milyen mértékű forgalomnövekedés várható így hogy a bonyhádi szülészet megszűnt, és hogy ennek ellenére garantálni tudják-e a rooming-in elhelyezést az azt kérőknek.
Érdekelne hogy 24 órán át, hétvégén is van-e anesztes orvos, aki a hátamba szúrja az EDAt ha már nem bírom (tudom hogy a kéjgázt favorizálják, de abban nem bízom, és mi van ha épp más szipákolja? )
Érdekelne van-e gyermekorvos (neonatológus) 24 órában, 7 napon át.
És még biztos csomó minden eszembe fog jutni, ha csak egy részére tudod a választ már az is segítség! :)
Vendég
 


Áfonya! :)
Egy kérdésre már most tudom a választ: a gyermekorvos azt mondta, hogy először mindenképpen a szoptatást próbáljuk meg. Ha nem megy, akkor az első négy napon csak tiszta vizet adnak a babának (mert hát valamit akkor is kapnia kell), és ha ezután sem megy, akkor a 4. napon adnak tápszert (de ezt is úgy, hogy előtte közvetlenül meg kell próbálni a szopit, vagy a lefejt tejet cumisüvegből, és ha tényleg semmi, akkor kap tápszert).
Ez nekem nagyon szimpatikus hozzáállás volt! :)

Kép Kép
kismokus
 
 


Valóban nem normál ultrahang időben voltam,az orvosom ügyeletes volt,akkor mentem be hozzá. Jó sokáig nézett ultrahangon,mindent megmutogatott,elmagyarázott. Vihetek legközelebb cd-t,erre ráteszi majd a mostani képeket is...
Szóval,teljesen meglepődtem,sokkal rosszabbakat hallottam..
Az tény,hogy a szd.i kórház nem egy elegáns hely,nem egy luxusszálloda,de voltam már sokkal rosszabb helyen is,elhiheted.
A rooming-in szobáról én annyit tudok,hogy jóval több van már most,mint mikor én szültem a kisfiamat,jó két évvel ezelőtt...
A szülőszoba sem valami csodás,de mondjuk nekem nem is igazán volt időm meg kedvem körülnézni,mikor ott jártam :)
Komolyan,az utóbbi időben nem volt rossz tapasztalatom a kórházzal,pedig előtte...de gondolom olvastátok..
Múlt héten voltam AFP-n. Ott is nagyon rendes volt a hölgy,aki levette a vérem,meg mikor betelefonáltam,akkor is..
Remálem maradnak a pozitív tapasztalatok..
A szoptatásról nekem is az a véleményem,mint kismokusnak,szerintem is inkább szopipártiak,csak a legvégső esetben adnak tápszert...
áfonyaaa
hagy bírod a diétát? Én eddig 5 hét alatt 5 kilót fogytam :D
Csak azt nem értem,neked miért csinálnak majd még egyszer terhelésest? Nekem meg állitólag egyáltalán nem fognak...
Vendég
 


Cseriani,
írd már meg priviben ki az orvosod! :wink:
Azért csinálnak nekem újra terhelést, mert nem egyértelmű a terhességi diabétesz, 7,8 felett zavarják az embereket diabetológiára, de 6,8 felett már nem jó! Ezért 6,8 és 7,8 között ismételtetnek. Ha a második nem magas akkor elég kicsit odafigyelni, de ha a második is 6,8 feletti, akkor diéta. Nekem az első 7,5 lett. Elég nehezen viselem a diétát, de majd megszokom. Én nem akarok fogyni (pedig bőven volna miből), szerencsére a 200 grammos diéta nem is annyira nagyon szigorú, napi 6x eszem. Csak az hiányzik hogy ebédnél nem rakhatom meg púposan a tányérom, mert az 50 grammba az nem fér bele :(
Azzal még picit vitatkoznék hogy "nem luxusszálloda". Nem is várja el senki. De én nagyon sok kórházban megfordultam (sajnos) Pécstől Budapestig, és sehol nem hullott a vakolat, a csempe, a festék, a mosdóban a szürke cement a falon. Bár lehet hogy azt vettem nagyon a szívemre hogy kiküldték a férjem, ez sem fordult elő soha máshol! Én szerencsére meg tudom oldani hogy az UHokat a dokim a saját gépén csinálja, csak azt az apukát sajnálom aki ezért születésig nem látja a saját magzatát!
Vendég
 


áfonyaaa

Írtam privit...
Egyébként,engem egy éve műtöttek Pécsen epére,ott sem volt valami gyönyörűség a sebészeti részleg...
Tudod,mikor én szültem,szinte ki sem jöttünk a szobatársammal a szobából... A babák ugye velünk voltak,csak mosakodni meg wc-re jártunk ki szinte,meg mikor kikisértük a látogatóinkat...
A mosdókat egyébként kb.4 éve újították fel. A szobák elég kicsik,főleg a babás szobákban kicsi a hely. Én a legelső szobában voltam,ott kicsit huzat volt az ablaknál,nem záródott rendesen az ablak. Kitömködtük,kértünk törölközőket. De akkor ezt is poénként fogtuk fel,jót nevettünk az egészen.
Azt én is megfogadtam,hogy nem megyek máskor ultrahangra,csak mikor a dokim ügyel. Engem ne nézzen más,abból elegem lett.
Vendég
 


Hát,én nem értem ezt a cukor dolgot. Nekem nem terhelésest csináltak,ennem kellett,egy óra múlva nézték meg,akkor volt 6.7
Aztán még kétszer nézték,először 5.8,másodszor 5.4 volt,de 180-as diétára fogtak..
Lehet jobban járnék,ha nekem is csinálnának terhelésest. Lehet nincs is semmi bajom..
Na mindegy,fogyóznom sem árt :D
Vendég
 


Cseriani,
fogyózni nem babásan kell, még akkor sem ha nem ártana amúgy...
Szerintem egyébként nincs semmi bajod, és tényleg nem ártana egy terhelés, ami ugyan nem kellemes, de objektív. Ha beszélsz a védőnőddel/háziorvosoddal szerintem elküldenek, és nem kéne diétáznod.
A körülmények amikre panaszkodtam az UH szintjén vannak, a szobákat nem tudom milyenek, nem láttam. Ha kicsi a hely, vagy picit cugos az ablak az azért engem sem borít ki, tényleg nem szálloda. De ami a földszinten van...
Vendég
 


igen,a földszint az elég gusztusos.
Kisfiam nekidőlt a falnak,mikor uh-n voltunk,és azt hittem,rápotyog az egész folyosó vakolata.
Na, a szobák azért nem ilyenek.
Olvastam,hogy mész majd szülésfelkészítőre. Akkor nézd meg mindenképpen a szobákat meg a szülőszobát. Szerintem azok eléggé elviselhetőek.
Egyébként,nekem is már eszembe jutott,de hallgatok rád is,meg fogom beszélni a terhelésesemet. Csak nem tudom van-e értelme,ha diétára vagyok fogva.
Azért kiváncsi vagyok,meddig tudok fogyni,mert mostmár azért rendesen növöget a pocakom is,mégis fogytam megint egy kilót.
Már nem tudom,hogy sírjak vagy nevessek a dolgon.
áfonyaaa egyébként ismered a dokim?
Vendég
 


Hogy ismerem a dokid az túlzás, de hallottam már róla.
Szerintem a terhelést mindenképp csináltasd meg. A 24. héten amúgy is kötelező a protokoll szerint, de indokkal előbb is lehet (lásd az én esetem). És nem kéne diétáznod ha rendben vagy. Értelme mindenképp van! Én már félteném a magzatom a helyedben... amikor voltál UHon mondták hogy nő rendesen? A súlya, fejlettsége korának megfelelő?
Vendég
 


Igen,rendesen nő,akkora,amekkorának lennie kell,a súlya is,meg a hossza is. És majdnem pontosan annyi,mint a kisfiam volt ennyi idősen,1-2 mm eltérés van,a kisfiam volt ilyenkor kicsit kisebb.
Aztán ő sem lett kicsi baba,3430 g volt és 54 cm.
De tudod a magas cukorról nagyon rossz dolgokat mondanak,nagyon veszélyes a babára. Úgymond hozzászokik a szervezete,és baja lehet,mikor kibújik.De még a pocakban is lehet baja,látássérülés,stb...de a legdurvább,hogy elhalhat. Ezt sajnos már másik orvos is mondta,nem csak a dokim.
Hidd el,nagyon sokat gondolkodtam,hogy mit tegyek,több orvost,hozzáértőt megkérdeztem,és szinte egyehangzóan azt mondták,hogy figyeljek oda a cukorra,nagyon fontos.
Vendég
 


Cseriani,
én is utánaolvastam a terhességi cukorbetegség szövődményeinek, és tényleg nagyon veszélyes! És oda is kell figyelni, annak akinek gondja van vele! De neked kicsit sem biztos hogy bármi bajod is van! Az egészséges kismamáknak vétek diétázni! Kérj egy terhelést, mielőtt a túl szorgalmas diéta csinál valami zűrt! Ha a következő terhelésem rendben lesz (2,5 hét múlva) én is vágom ki a szénhidrát táblázatot! Persze nem kell csokit enni sütivel, de a 180gramm is túlzás ha rendben vagy!
Vendég
 


áfonyaaa
nagyon örülök,hogy te is egy véleményen vagy velem...
Nem is tartom be a 180-at,inkább a 200-at,de néha azért sikerül azt is túllépnem :)
Ha éhes vagyok,eszem,éhezni senkinek a kedvéért nem fogok,az biztos. Azt mondják,ha a mama éhezik,akkor a baba is éhezik.
Na,ezt nem akarom. Kérek majd terhelést,de csak a 24.héten,a védőnő is úgy javasolta. Addig még van 6 hetem.
Majd tájékoztatlak a fejleményekről,de te is írj majd,kiáncsi vagyok :D
Vendég
 


Kismókus,
nagyon eltűntél!!!
Hol a beszámoló az utolsó szerdáról? És a 4Ds UH képek??? Irgumburgum! :)
Vendég
 


Áfonya! :)

Iroluk-pirok, valóban eltűntem.... :oops: :oops: :oops:
Szóval a szerda nem egészen úgy alakult, ahogy szerettük volna.
Sajnos a szülőszobás részről lemaradtunk, mert pont akkor kellett menni a 4D-re. A babfürdetés is elmaradt, mert kicsit nagy volt a forgalom a szülészeten, de ezt a jövő héten bepótoljuk!!!
A 4D után csatlakoztunk a társasághoz, ahol egy szülésznő éppen akkor kezdte el mesélni, hogy hogyan is megy ez a dolog náluk (onnan kezdve, hogy mikor kell elindulni a kórházba, és azzal fejezve be, hogy az anyuka a szülés után bekerül a szobába...). Sok minden protokoll-szerűen megy, viszont van jónéhány dolog, amit ha előre szól az ember, akkor azt a saját elképzelésünk szerint csinálják! Szerintem érdemes meghallgatni az előadást, hogy előre fel tudj készülni, hogy miért kell külön szólni....
Egy-két kérdésedre újabb válasz: két "gáz"-os fájdalomcsillapítójuk van (és hozzátették, hogy mindig van cserepalack :lol: ), szóval ez valószínűleg elég. Az EDA-t teljesen normál dolognak mondták, szóval úgy tűnt, hogy az is "bármikor" igénybe vehető.

A 4D-n a babánk mindent bevetett, hogy ne lássuk az arcocskáját: minkét kezét az arca elé tette, aztán meg mélyen lehajtotta a fejét, majd pedig belefúrta az arcát a méhlepénybe. :? Egy viszonylag jó képet tudtak róla csinálni (bár erről is úgy kellett a lepényt "leradírozni"), ezt felteszem! Egyébként minden rendben vele, mindene oké, és 1173 grammosra becsülte a gép (ez kicsit nagyobb, mint aminek lennie "kellene" :) ).

Hát ennyi... Jövő szerdán folytatás, arról is beszámoolok majd!

Kép

Kép Kép
kismokus
 
 


Kismókus,
nagyon jó kép! :) Helyes profilból! :)
A nemét tudjátok már?
Én épp a sok protokolltól tartok :( Kíváncsi lennék mik azok amiken kérésre igazítanak, és mi az amin semmi szín alatt nem változtatnak... nem írnál le pár dolgot ami eszedbe jut?
Vendég
 


Áfonya! :)
Kislány lesz! :lol: Már a 18. héten megmutatta magát, és azóta is minden alkalommal kislánynak látszott! :lol:

Ami "kötelező"-ként eszembe jut: a borotválás, a beöntés és a gátmetszés (első szülésnél) :? , de ha kategórikusan kijelented, hogy nem, akkor nem csinálják. Ja, és a kismamának nem lehet enni-inni (az esetleges császár miatt... nekem ezt elég nehéz lesz kibírni, mert kb. 2-3 óránként eszek :oops: ).
De a saját elképzelésedet elmondhatod a következőknél (szólni kell!): előbb vágják el a köldökzsinórt és utána tegyék az anyuka mellkasára a babát, vagy előbb a mellkasra tétel, és csak utána a köldökzsinór elvágása (én a másodikat fogom választani).
Ami nekem nem tetszik, hogy én szeretném azonnal mellre tenni a babát, de állítólag éppen a közelmúltban változtattak az "eljáráson", és most az a szokás, hogy előbb elviszik a babát (megvizsgálják, mérik, stb.), és csak utána adják vissza. Ezt majd még megpróbálom tisztázni, hogy lehet-e mégis inkább az azonnali szopi!

Most ennyi jut eszembe, de ha még beugrik valami, megírom!

Kép Kép
kismokus
 
 


sziasztok csajok

kismókus a kórházban voltál 4D-n? Azt a 20.héttől javasolják,ugye?
Ha jól tudom,a borotválást meg lehet oldani otthon,szülés előtt. Legalábbis mikor én szültem,így volt. Ha nem akarod,hogy ők borotválgassanak... :D
Vendég
 


Kismókus,
egyáltalán visszaadják fürdés és öltöztetés után??? Én úgy tudom inkubátorba dugják az egészséges csecsemőket is órákra, biztos ami biztos alapon (és ezt orvostól hallottam!!!). A borotválást tényleg el lehet intézni itthon, a párom csinálta a nagylányom születése előtt is. A beöntés annyira nem hat meg, inni meg ne higyjék hogy nem fogok sok órán át (az evést kibírom szőlőcukorral). Majd stikában pár korty víz :roll:
Vendég
 


nálunk nem volt inkubátor,megvizsgálták,lemosdatták,felöltöztették,és visszahozták,mire engem összestoppolt a doki.
Enni én nem ettem,nem is kívántam,pedig akkor még nekem is sürübben kellett ennem,különben begörcsöltem epére(azóta szerencsére megműtöttek).
Szomjasnak nagyon szomjas voltam,mikor felfektettek a szülőágyra,de a férjem hozhatott pár korty vizet,nem is egyszer.
Nálam du.4 körül kezdődtek a fájások,nyolckor még jól beacsoráztam,kilenckor mentünk be,kettőkor fektettek fel,és ötkor meg meg is volt a kisfiam...
Barátnőm szülésznő,és ő sem beszélt nekem inkubátorról,de gondolom csak megmondta volna. De azért majd én is rákérdezek még egy-két szülészorvos-gyerekorvos ismerősömnél...
Vendég
 


Cseriani,
az inkubátoros infó I. J.-től van! Ő maga mondta mikor arról beszéltünk hogy milyen kár a bonyhádi szülészetért, hogy Szekszárdon órákra megy a szülés után az inkubátorba az újszülött. Természetesen én vagyok a legboldogabb ha nem igaz!
Vendég
 


Áfonya! :) Cseriani! :)

Ezen a héten fognak az újszülöttesek előadást tartani a tanfolyamon, akkor majd többet is megtudok, hogy mi lesz a babákkal!
Érdekes ez az enni-inni dolog. :roll: A múlt héten valaki dikert rákérdezett pl. a szőlőcukorra, és határozottan azt monták, hogy semmit..... :? lehet, hogy annyira azért nem is szigorúak???

Kép Kép
kismokus
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet: