Új privát üzeneted érkezett!

Magdi,

hajráááá, pihenés!!!! :) Peti, ne engedd ugrálni!!! :)

Évike,

akkor még nincs meg az új vv eredményed? Nem mondott semmi mást a dokid?

Cicmorgó, Magdi,

adagolást nem mondtak az Aspirinhez, és főleg azt, hogy mikor kell elkezdeni szedni??! Magdi, te miért 2 naponta gondoltad?

Cicmorgó,

én megismerkedtem ott egy lánnyal, akinek nagyon erőszakosan nyomták ezt a kísérlet dolgot, olyannyira, hogy teljesen elriasztották. Neki is mondták, hogy sokkal többet kell majd fizetnie, de nem értettük, hogy miért, hiszen ha nem ezt a gélt kapod, akkor az Utrogestant írják fel és az 6 ezer valamennyi, tehát szinte semmibe nem kerül a többihez képest! Szó nincs tízezrekről!!!
janula
 
 


Peti, mondanám, hogy de aranyos vagy, de azt minden pasi utálja :) hát én nem tudlak titeket beazonositani :( én elöször rögtön a liftnél ültem, majd, amikor hely lett, átültem a Katikáêk ajtaja elé. Zenét hallgattam többnyire. Magdinak jobbulást kívánok!!!
cicmorgo
 
 


janula, hát ez az, én se értem, és nem biztos, hogy bevállalom...imádok kísérletezni új illatokkal, fogkrémmel, tusfürdövel és kb mindennel, de had ne kelljen még ezzel is :/
cicmorgo
 
 

 
 

janula, én az adagolást nem kérdeztem, mert úgy éreztem, nem igazán javasolja, meg én ùgy döntöttem, hogy nem fogom szedni.
cicmorgo
 
 


Magdipeti, remélem ma már jobban vagy. Nagyon jófej a párod, hogy írt :)!

Janula, én most elég sok fórumot, meg mindenfélét elolvastam az Aspirinről P-ről több helyen is. Azt írták, hogy ha vérzés van, akkor nem ajánlatos szedni, mivel vérhigító hatású lehet, ezért érdemes elkezdeni akkor szedni, amikor elmúlt a menzesz, és a leszívás meg a beültetés között szünetet tartani. Gondolom azért mert a leszíváskor után is lehet esetleg egy kis vérzés. Majd a beültetés utáni naptól újra lehet szedni, én napi 1-et olvastam.
Gondolom Magdipeti azért gondolt kétnaponta egyet, hogy azért mégse naponta, de pozitív hatása még így is lehet.
lexi01
Budapest
 
 


lexi, megjött rendesen?
cicmorgo
 
 


Cicmorgo!!!

Én is a gélt kaptam,nekem annyira nem vált be igaz ezt csak este egyszer kellett benyomni,nem pedig 3szor naponta mint az utrot de amikor este tusolásnál a hüvelyzuhanynál ilyen darabok jöttek ki mint egy kimosott papírzsepi. És ugye utána nyomtam be a másikat,és ez minden este ugyanígy!!
De mondjuk ennél csak reggel volt egy kis kifolyás egész nap semmi ennyiből jó volt!!

De te tudod gondold át!! 
Én májusban az utrot kérem. 

Puszi mindenkinek!!!


gabci75
Érd
 
 


Cicmorgo, igen, végre, épp most nemrég, úgyhogy délután hívom a Klinikát :)!!
lexi01
Budapest
 
 


Sziasztok!

Köszi a drukkolást, jobban vagyok! Bár az este úgy éreztem magam, ahogy azok a nők a cikruszban, akiket a bűvész szétfűrészel   De azért örültem is nagyon, mert a jobb oldalam is fájt..tehát az a tüszőm is repedt..most randiznak  A héten nem megyek már dolgozni ( nincs sok munkánk és kaptam szabit), majd őrzöm őket

Cicmorgo: A Katikáék padján ült egy roma házaspár, és egy szőke középhosszú hajú lány, akit a műtőnél az Anna biztatott, vigasztalt később..Mi a házaspár másik oldalán ültünk..

Janula: nem mondott semmit az adagolásról...mert szerinte nekem nem kell...Azért választottam a 2 naponta egyet, mert mérnökaggyal gondolkodom..az egy több mint a nulla, de még sem sok Bár kicsit érdekes volt, ahogy Anna mondta..hogy hát ha vigyázok magamra, akkor úgy is minden ok..nem kell aspirin, mert az tönkreteszi a gyomrot..

Lexi: Hurrá..ugye jót kívántam neked mára

Szép napot mindenkinek..
Puszi
magdipeti
 
 


lexi, hurrá :) 

magdipeti, én meg a roma lány mellett ültem szélen. Akkor közel voltunk :) csak sejtem, hogy kik lehettetek. Biztosan te is mentél mosdóba, amikor még ott álltam előtte és kérdezted, hogy foglalt-e. Csak mert minden nő volt legalább egyszer mosdóban, amíg álltam, és mindenki engem kérdezett :)

gabci, ugyan Murber azt mondta emiatt a kísérlet miatt menjek pénteken éhgyomorra és keressem az Andit, de szerintem én is az Utrot kérem. Nem szimpi nekem ez az egész..
cicmorgo
 
 


lexi

Szuper !!!!


Magdipeti 

Szurkolok szurkolok :D

Lányok hétfőn jön valaki a klinikára ?
evi89
Vecsés
 
 


Én holnap 9-fél 10 körül megyek, valaki :)?
lexi01
Budapest
 
 


Én 8ra megyek vérvételre.
cicmorgo
 
 


Sziasztok Csajok

Gabci, Évike nagyon sajnálom, hogy nem sikerült, majd májusban. Ez a géles dolog nekem sem szimpi, az utróban jobban bízom. Gabci szerintem is az kérjél legközelebb.

Magdipeti nagyon szorítok most neked főleg úgy, hogy a bűvös jobb oldalad is termelt. Most már valakinek meg kell törnie a márciusi negatív sorozatunkat úgyhogy most ez a te feladatod lesz .

Puszi

mira08
Budapest
 
 


Most már csak statisztikailag is sikerülnie kell valakinek :)
cicmorgo
 
 


Magdipeti,

drukkolok!! :)

Lexi,

köszi, hogy megírtad! Én még gondolkodom, hogy szedjem-e. Te mit gondolsz, elkezded? Nagyon örülök, hogy megjött és így ezt biztosan kezded! :)

Cicmorgó,

ugyan nekem nem ajánlották (biztosan túlkoros vagyok  ), de amit végig asszisztáltam azzal a kedves lánnyal az nekem sem volt szimpatikus. Valószínűleg az Utrot kértem volna amúgy is. Az ember ilyenkor biztosra akar menni, az már kipróbált. Ha adnának egy új ingyenes próbálkozási lehetőséget, akkor lehet, hogy megpróbálnám!

Igen, statisztika!!!  Matematikusok??? Mikor sikerül már valakinek??
janula
 
 


Sziasztok Lányok!

Ne próbáljatok a sikerorientált mérnök oldalammal zsarolni Tudom, hogy statisztikát kell javítanom Dolgozok is az ügyön..de azért a Mindenhatóra nincs hatásom Bár a Jónásnaptárral egybe esik most a ciklusom Jobb oldal is van..mi kell még 2 csíkk

Cicmorgo, Lexi: holnap szurkolok, hogy minden ok legyen!!

Janula: nem vagy túlkoros...pont jó korban vagyunk 

Paurora: Boldog "Aurora" napot kívánok!! Mikor kezdődik a 12.hét? Remélem jól vagy! Egy nagy ölelést küldök neked ma
magdipeti
 
 


Csajok,

ez a Crinone gél, amit más intézetekben már használnak. Én még nem láttam közelről, de így elmondásra jobban tetszik nekem is az Utro. Valószínű a siker nem múlik rajta, egyik kedves ismerősöm amúgy most esett teherbe a segítségével, ő bevállalta a kísérleti nyúl szerepét.
2 plusz vérvétellel jár, egyik a szívhangnéző 7. Heti uh alkalmával, másik a 12. Héten még egy uh+ vv. Tőle tudom. Szegénnyel nem közölte a prof a drága és a petezsáknézős uh után totál kétségbe esett, hogy mi az ördögért kér tőle a prof még egy hcg-t, tán csak nincs baj?! Ezen görcsölt egy álló hétig, bravó prof
mmzs75
 
 


Sziasztok.
Nem olyan rég jöttem ide hozzátok.
Próbáltam vissza olvasgatni amiből rájöttem van akivel találkoztam is már 
Cicmorgo rád kifejezetten emlékszem
Magdipetiékre is
Én voltam cicmorgó veled szemben az enyhén szólva ideges,nyugtalan szemüveges csaj,párom meg mellettem a többnyire éhesen el-el alvó fickó 
Csöppet mérges voltam,mert bejöttünk Pestre 9,30ra és szó szerint 4 órát vártunk 5percre,ami 3 lett volna ha nem kérdezek.....gondoltam ,hogy kell várni.....de ennyire nem sámítottam....
A roma pár is 10re jött és utánunk mentek be.

edi10
 
 


Nálunk párom eredménye miatt lombik lesz.mi ha ügyesek vagyunk lehetne is,vagy jönnek a szabadságolások és akkor ősszel.....hát ősz lesz belőle 
A leleteket nem láttam.Nálam annyit mondott ,hogy okés csak késői peteérésem van.Páromnak meg kevés mozog vagy mi.
Lombik elött azt a sok vizsit közvetlen elötte végezzem el vagy szép lassan elkezdhetem?
Kell az a csoda HSG is.Azt hol lehet tb támogatással elvégezni?Csak mert felhívtam a prof tesóját,vagyis a sámot amit kaptam és aszisztens ott mondta el nekem ,hogy elötte UH és valami tisztasági fokvizsgálat kell.....ami 10ezer.....és a HSG-re árat nem kaptam....
Felhívtam az eddigi nődokim aki régen műtött,persze ő is végez ilyet...persze magánrendelés....és persze nem tudom mennyiért....csak nála nem tudok majd szülni a cukor miatt...
Még nődokit is kellene találnom....valaki tud valakit ajánlani???
Nem tudom merre induljak el 
A lombikhoz a cuccokat tényleg lehet egészségpénztári kártyával fizetni?
edi10
 
 


Paurora

Megkérdezhetem,hogy párod milyen bogyókat,vitaminokat szedett?
Mi próbáltuk a MultiMacát,de ezektől a gyógynövényec cuccoktól a gyors emésztése páromnak átment hasmenéssé 
Most újra elkezdte szedni külön:szelén,króm,magnézium,c vitamin,e vitamin,koenzim q10.
Mit érdemes még?


Én prolaktinterheléses vérvételen voltam....az számít valamit?
edi10
 
 


maci

Vissza olvastam annó amit írtál hogy mi a menete a fet-nek.
Hírtelen kételyek támadtak bennem hogy nekem is a 20. napon kell e tényleg mennem....úgy hogy fagyis babót kapok vissza..
De megnyugodtam ahogy visszaolvastalak.

Még alig tudom felfogni hogy hétfőn lehet hogy újra kezdjük. Izgulok ... nagyon ...
Nagyon remélem hogy sikerül pozitív irányba vinni a statisztikát.

edi

Én a prof tesójánál volta.
Elösször elmentem magánba ott megvizsgált, az pénzbe került.
A Bajcsi kórháza mentem hozzá Hsg -re , az Tb támogatott volt. Kaptam beutalót ,időpontot egyeztettünk , és megcsinálta.
Megbeszéltünk mindent a magán rendelésen.

evi89
Vecsés
 
 


paurora hogy vagy ???
evi89
Vecsés
 
 


Most jövök a Klinikáról... hát megint nem jártam szerencsével... már nagyon picike a ciszta, majdnem felszívódott, de még ott van, így megint nem kezdhetek... azt mondta a doki menjek vissza 20. napon, hátha akkor...
Az a baj, hogy ha most ott van, akkor az szerintem a 20. napon is ott lesz, mitől múlna el... gyószert most nem írt rá, cickafarkot meg nem fogok inni, mert félek, hogy a múltkor az tett be.
Most teljesen összetörtem, hogy itt toporgok egy helyben már hónapok óta, pedig annyira pozitív voltam most, és bíztam, és reméltem, hogy használni fog a gyógyszer és végre kezdhetek. Bár végülis használt valamit, csak nem teljesen...
Felírta a recepteket, azt mondta legalább a Gonát váltsam ki. Nem váltottam ki, minek? Majd ha a 20. napon azt mondja, hogy minden ok és kezdhetünk, akkor szépen elbattyogok a Mikszáthba és kiváltom, most nem fogom előre feleslegesen kiváltani.
Úgyhogy most már nem tudom melyik hónap lesz az én hónapom, egyszerűen már nem tudom miben reménykedjek, nem tudom van-e értelme abban reménykedni, hogy nem lesz ott a ciszta ha megyek 15-én, ha most is ott van...
Ja meg csináltak vv-t, prolaktint meg TSH-t.
Hát ennyi nálam.
lexi01
Budapest
 
 


Lexi,

ne keseredj el, ne add fel!!! Tudom, ez most nagyon nehéz és átérzem, mennyire csalódott vagy, de hidd el, el fog múlni a cisztád!! Már beszéltem több olyan lánnyal, aki úgy járt, mint te. Türelemmel ki kell várni, egyszer csak felszívódik és te is kezdhetsz! 
Paurora írta a múltkor a Barátcserjét, amit nőgyógyásztól tud, lehet, hogy érdemes lenne kipróbálnod! Egyébként Gyuri bácsi (a füvesember) is javasolja a cickafarkot és a diólevél teát (azt hiszem, a múltkor olvastam) ilyen esetekre. Úgyhogy olyan nagy bajt nem csinálhatott az a cicka!
Próbálj most arra gondolni, hogy már csak icipici, és már csak egy egész kis idő, mire felszívódik, tehát a 20. napra nem lesz ott! Képzeld el minden nap, ahogy egyre kisebb és kisebb, végül már ott sincs! :) Meglátod, sikerül!
janula
 
 


Lexi,

az jutott még eszembe, hogy lehet, hogy neked is erősíteni kell a májusi csapatot!!! :D
janula
 
 


Köszi Janula, aranyos vagy, és nagyon köszönöm!!! Próbálok pozitív lenni, de ma még nem igazán megy... :(. Annyira optimista voltam és tökjó kedvvel mentem a dokihoz, annyira bíztam benne, hogy hatni fog a gyógyszer és eltűnt a ciszta és elkezdhetjük végre.
A cickafarkot azért nem merem, mert a múltkor is ittam, és gyakorlatilag 3 nap alatt sokkal nagyobb lett a ciszta, mint volt, és félek, hogy esetleg a cickafark is közrejátszhatott. Meg azt is, hogy akinek endometrizósa van/volt, annak nem ajánlott a cickafark, úgyhogy azt hiszem inkább nem kísérletezek vele.
A diófalevél az már talán szimpibbnek tűnik most hogy így gyorsan utána olvasgattam, esetleg nem tudja valaki, hogy azt hol lehetne beszerezni? Ilyen herbáriákban érdemes megnézni?
lexi01
Budapest
 
 


Lexi,


igen, gyógynövény boltokban van.


Nézz azért utána, Gyuri bácsi honlapján azt pl nem olvastam, hogy endometriózissal nem ajánlott! Nehogy valami olyat mondjak, amit neked nem is lehet! Ő felváltva írja a cickát a diólevéllel.
Tényleg ne keseredj el, biztosan kezdhetsz nemsokára! Örökké nem marad ott az a fránya ciszta!

janula
 
 


Sziasztok csajok,


Maci,
szurkolok hogy április 8-ra, szuper eredményt kapj , és indulhasson a FET!!!! Ahogy Magdipeti is írta mind mérleg jegyűek vagyunk, Janula, Magdi, én, ...és te is!! :) Ez szupi!! Ja és képzel kis csodamanó a pocómban is mérleg lesz, október közepére vagyok kiírva. Fogászatot meg túl kell élni. talán most nem lesz annyira szörnyű, mivel még csak pici lyukak vannak, nem mélyek remélem, így akár fájdalom csillapító nélkül is kibírnám. De azt mondta a doki, hogy semmi baja nem esik a babának a fájdalomcsillapítótól. Amit nem csinál az a RTG!

Lexi,
Tarts ki, csak pozitívan, ahogy eddig is, épp ezért kezdett felszívódni, ,mert ilyen pozitív voltál. Pozitív gondolatok jó dolgokat hoznak. Mire mész nem lesz ot! Ok??? Cickafarkot ne igyál szerintem, viszont a barátcserje kapszulát bátran ajánlom.A diólevél teát is nagyon ajánlom!
"Ciszta, vagy mióma a petefészken, endometriózis: Fél liter diólevél teát készíteni, ebből 2 dl -t meginni és a maradék 3 dl-rel irrigálni ( próbáljuk meg 20 percig bent tartani), éjszakára, pedig a megáztatott füvet a hasra tenni és átkötni. Ha például a jobb petefészken van a ciszta, akkor a jobb petefészekre tenni a füvet, amit készítettünk. Egyik nap diólevél, másik nap cickafark teával csináljuk ezt meg. Ezt 10-12 hétig lehet csinálni."

Évi,
látod a bogyók ellenére kezdhetsz, nincs akadály!Szurkolok a hétfői kezdéshez!

Gabci,
örülök hogy jobban vagy, újra dolgozol. Hidd el pikk-pakk itt a május és már kezdhettek is!

Évike:
Van már eredménye az új vv-nek?

Magdipeti,
Köszönöm a névnapi köszöntést!!
Örülök hogy jobban vagy, szerdán sokat gondoltam rád , nem csuklottál?Pihenj sokat, semmi főzés, takarítás. Használd ki hogy ott van neked ez a szuper Péter fiú, és vigyáz rád!
Küldöm a tapadós energát! Múltkor elképzeltem pl. hogy most te sírsz az örömtöl, és felmutattad a hüvelykujjadat hogy jó hírt kaptál!Nagyon szorítok értetek!!!

Edi,
küldöm levélben a kombót.Sok sikert kívánok nektek, és kitartóan szedjétek a vitamint, hidd el lesz eredménye!

Mi jól vagyunk csajok köszönöm!
Magdi, majd jövő héten kedden töltöm utolsó vérzés alapján hivatalosan a 12. hetet, de mivel később volt az ovum így szerintem csak pénteken töltöm.

Ölelés és puszi nektek! ;)
paurora81
 
 


Sziasztok Lányok!

Már nagyon rég írtam ide....de mindig olvastalak Titeket, örültem vagy szomorkodtam veletek... csak a mi ügyünk nem haladt sehová, nem volt miről beszámolnom. Ugye nálunk páromnál van a  probléma (kevés és lassú kiskatona) aztán még ehhez hozzájött egy fertőzés, amit ki kelett kezelni. Szeptember óta szegény jó sok antibiotikumot kapott, aztán kicsit besokaltunk és félretettük a témát. Februárban elutaztunk a világ másik végére, de úgy látszik ez kellett hozzá, hogy jóra foduljanak a dolgok Nyaralás után kapott a párom egy jó eredményt és azzal hétfőn mentünk a klinikára. A prof. meg is jegyezte, hogy jó régen voltunk már nála. Aztán megvizsgált és mondta, hogy minden oké, úgyhogy kezdhetünk! Felírt egy halom receptet, kiváltottuk az egészet, nekem 109.000 ft. volt. Hétfőn beszúrták az első szurit a klinikán, aztán azóta a párom játsza a dokibácsit.. hát, most már elég ügyes   03-án kell mennem vérvételre, aztán majd gondolom elmondják, hogy hogyan tovább... Bár megjegyzem, Tőletek ezerszer több infó jön, mint amit ott elmondanak. Ja, a Bromo-t kell szednem még, felet egy nap... de eddig még nem vettem észere, hogy jelentkezne valamilyen mellékhatás.
Azt szeretném kérdezni tőletek, hogy a Gona-t a 03-ai vérvétel napján is be kell szúrni ( én reggel, 08 körül kapom)

Szép napot Nektek
cicuci
Budapest X. kerület
 
 


lexi, hát ez nem jó hír, úgy sajnálom..:(
szerintem az étkezés nagyon fontos. Nem tudom, te az endometriózis miatt tartod-e a diétát?
A cisztákról annyit, hogy a legtöbbjük -tudomásom szerint - ösztrogénfüggő, azaz ösztrogéndominancia okozza. Ezért semmiféle szóját ne egyél, de olyat sem, amiben szója van! Én tavaly nagyon tartottam a makrobiotikát, most már csak a vörös húst és a cukrot kerülöm. (Kivéve, hogy ma pl. hazafelé menet benyomtam egy Kinder Buenot ) A makrobiotika is megenged sok olyat, amit ciszták miatt nem szabad, pl. tofu, szójatej, szójabab, lenmag...stb. Nézz egy kicsit ennek utána. 
Kapszulákban és teákban annyira én sajnos nem vagyok otthon. 

edi, akkor én is emlékszem rátok :) megértem, hogy ennyi várakozás után nem a felhőtlen vigyor ült ki az arcotokra :)
paurora vitaminjaira érdemes hallgatni, hiszen ő a mi kis csodababásunk :)

csajok, velem minden ok! :) reggel odamentem éhgyomorra, de úgy indultam el, hogy na én nem kérem ezt az újj progi cuccot. Majd megkérdeztem az Anditól, hogy mi van, ha én ezt nem akarom? Úgy nézett rám, mint valami űrlényre, hogy hát nem tudja, beszéljem meg az orvossal, még nem nagyon vot, aki visszautasította volna! ...Majd elmondta, hogy ugyanaz a hatóanyag, mint az utroban, és, hogy vannak terheseik ezzel a készítménnyel is, ne féljek tőle. Szóval egy életem-egy halálom, aláírtam..Hát, hogy majd sikeres lesz-e, kiderül pár hét múlva. 
Dr M. szerint gyönyörű a hormoneredményem -jaj, úgy szeretem, mikor ilyen szépeket mond, mondtam is neki :) Leszívás kedden reggel! Addig már csak két fostimont kell beadni, jó sok tüszőm van..számot nem kérdeztem.
Egyébként ma nagyon vacakul voltam, szerintem alszom is egyet. 



cicmorgo
 
 


Cicmorgo, igen tartom a diétát: semmi cukor, semmi vörös hús, glutént, lisztet, krumplit, rizst sem eszem szinte soha, tejterméket is ritkán, akkor is laktózmenteset, és szóját sem eszem, szóval ez a része elvileg rendben van.
Azt hiszem iszogatom most a diólevél teát és ennyi, most nem tudok szerintem többet tenni ezért, de valahogy nem reménykedem ebben a 20. napban... eddig mindig volt ciszta a 20-on, nem tudom mit fog kitalálni a doki, ha most is lesz...

De örülök, hogy Te jó híreket kaptál, drukkolok kedden!

Ja és megint a magánba rendelt vissza... Én vagyok az egyetlen, kit odahiv allandoan?
lexi01
Budapest
 
 


Igazad van, ennél többet te nem tehetsz. Valamit ki fognak találni, ha megint lesz ciszta, hidd el. (Ismerek olyan lányt, akinek cisztára stimuláltak, nem is egyszer..)
cicmorgo
 
 


Sziasztok...Levették a véremet megint de csak kedden lesz eredményem,dokimhoz meg szerdán megyek vissza..Velem minden okés,nem vagyok elkeseredve.Akár kinek elmondtam mi történt velem,mindenki azt mondta,mivel ilyen pozitív vagyok,biztosan sikerülni fog a második..De azért várom a vv-em eredményét,mert elég furi vagyok...Előbb-utóbb lesz valami..Remélem mindenki jól van,régen írtatok Edina,Gabci...Nekem nem volt meg normálisan a menzesz..nem tudom miért,pedig vártam nagyon.Abba hagytam a gélt,és sehol semmi..Látod Gabci,én állandóan produkálok valamit.
évike1224
 
 


Szia Évike

Kíváncsi vagyok nagyon a vv eredményedre meg hogy mit mond a dokid . Nekem is 2 napot volt meg csak rendesen aztán elmúlt. Utána 3-5 napig csak barnáztam. Szóval ez sem volt normális ciklus de 1nek nem volt rossz és már csak kettő kell a kezdéshez.
Gabcival majd megdumáljátok az ápr. 7-ét oké?????

Kellemes hétvégét mindenkinek !!!!!!
Magdipeti neked mennek a drukkok ezerrel. Cicmorgó neked pedig keddre sok sok petécskét kívánok.
Lexi nagyon sajnálom hogy most sem tudtatok kezdeni de a májusi csapatba szívesen látunk.
edina71
Budapest
 
 


Sziasztok!

Nem győzök mindenkinek írni, annyit írtok és most jó nagy a csapat, ami tök jó!

Lexi,

nagyon sajnálom, megértelek nagyon! Figyu, ez disznóság, hogy a magánba hív, nem mered neki megmondani, hogy nem szeretnél 10.000 Ft-ot kifizetni azért, ami ingyen jár neked? Vagy mondd azt, hogy neked Óbuda annyira kiesik, szívesebben mész a klinikára. Kérjél az Andiéktól a klinikára időpontot, mondd meg nyugodtan, hogy te oda szeretnél! Egy uh-ra csak van ideje, 3 perc!

Cicuci, 

igen aztnap is kell Gona és ha kezded a stimut, akkor is kell tovább!

Cicmorgó,

most rajtad a világ szeme! Drukkolunk!

Lányok, én úgy kiakadtam! Letelt a próbaévem az új munkahelyemen és meghosszabbítják a szerződésem de csak 1 évre, így 2015. júli. 31-ig fog szólni. én 2 évre számítottam...így, ha szülök, lejár a szerződés és vége az o p e r a h á z i pályafutásomnak (csak azért írtam így, hogy ne adja ki a keresőnek ezt a szót,nehogy olvassa valaki, akinek nem kéne). Nem baj, most fatalista leszek, ahogy lesz, úgy lesz, pedig nagyon szeretek ott dolgozni!

Megyek is gyakorolni, szép hétvégét Nektek!
mmzs75
 
 


Jó reggelt Mindnekinek!!

Remélem mindenki jól van!! Nálatok is ilyen szép májusi idő van Nálam a teraszt tele van virággal...ezért (is) jó a virágkötő a háznál .

Én jól vagyok..nem is tudom..nagyon reménykedem de még egy hét...legalább..

Mmzs: én most pont így vagyok a munkával...lehetett volna küzdeni egy jobb poziért..és lehet, hogy egy évvel ezelőtt még másként döntöttem volna, de most én is úgy vagyok, hogy majd csak lesz valahogy , magamnak is furcsa volt ezt így belátni...

Lexi: szerintem is beszélj vele..elég sok pénzt hagyunk a patikában, ne rendeljen magánba, ha neked az nem jó Szurkolok, hogy mielőbb eltünjön az a fránya ciszta!

Cicmorgo: szurkolok, hogy neked is nagyon szép legyen a jövő hét és sok sok petécske essen szerelmebe és akarjon veled maradni

Janula, Paurora, Gabci, Edina, Évike, és Többiek: köszönöm szépen a drukkolást!! Jó közétek tartozni!!

Szép napot!! Pusz
magdipeti
 
 


Sziasztok!

Mmzs
köszönöm a választ

magdipeti
én is drukkolok neked

edi10
nekem a prof tesója a nődokim, a HSG-t ő csinálta tavaly a kőbányai Bajcsy kórházban. Ez ingyenes vizsgálat, de előtte el kell menni a dokihoz a magánrendelésére és ott csinál egy előzetes vizsgálatot, amiért fizetni kell.

Lányok, amikor ti szúrtátok a Gona-t, akkor nektek is megnőtt a pocakotok? Nekem a szuritól és a Bromotól alig van étrvágyam, de mégis úgy nézek ki, mint aki megevett egy nagy léggömböt egészben...

cicuci
Budapest X. kerület
 
 


köszönöm szépen csajok a válaszokat,infókat és a kombót 
edi10
 
 


Cicuci
A Gonáról nem tudok nyilatkozni, mivel ott még nem tartok, de a Bromonál írják, hogy lehet étvágytalanság, de puffadásról nem tudok.
Én pl. híztam a Bromótól, pedig sportolok és diétát is tartok, de annyira lelassította az anyagcserémet, hogy kb. 2 hónapja szedem, de már 4 kilót híztam, nem tudom mi lesz így, ha ez továbbra is így megy...
lexi01
Budapest
 
 


Cicuci, nekem nőtt a hasam, de ugyanazok a a tüneteim a Bromocriptintől, mint lexinek, a lelassult anyagcsere, hízás, szóval nem tudom, hogy a Gonapeptyl mennyire játszott ebben közre.
cicmorgo
 
 


Én meg 1 év szünet után elkezdtem Bromot szedni, napi felet, olyan szorulásom lett, hogy a fal adta a másikat! Persze nem biztos, hogy ettől, de nem tudok másra gondolni...
mmzs75
 
 


Sziasztok lányok! 
Sajnos történt egy olyan dolog amire nem számítottam. Írtam anno, hogy elméletileg nem nálam van a probléma hanem a párom azoospermiája miatt lesz fagyasztott szövetből a lombikunk. Az első 4 vérvételen vagyok túl, aminek az eredményét nem tudom. Azonban ha jól értesültem ezek csak a hormonok megfelelő működésének ellenőrzésére irányulnak. Én magánúton nézettem egy teljes labort, minden értékem pont optimális, de sajnos a TSH-m aminek az értéke 0,2 és 4,2 tartományban a normális, nekem sajnos 24,6 ami irtó durva pajzsmirigy aluműködésre utal. Sajna a 20-as éveim elején volt már ezzel problémám, akkor homeopátiával ki is kezeltem, és azóta sem foglalkoztam vele... vesztemre. Most elkezdtem rá letrox nevű gyógyszert szedni, és ezt már állítólag örökre szednem kell. Ettől, ha minden jól  2-3 hónap alatt stabilizálódik az egész. Lehet , hogy majd ez miatt nem lehet májusban beültim? :-( Mert ugye az köztudott hogy ha a pajzsirigy nincsen rendben az nagyban gátolja a fogamzóképességet. Volt már esetleg hasonló valakinek? Szerintetek ez tényleg olyan jelentős befolyásoló tényező? Érdekes amugy, hogy ez most derült ki, ha nem tervezünk lombikot , valszeg meg sem nézetem mert különösebb fizikai tünete nem volt (hízás, izzadékonyság, hajhullás, koncentrációs zavar, hideg végtagok...) talán ez utóbbi 2 picit... ez megint csak fura, h nem volt tünete ilyen jelentős eltérésnél.
ancsy811207
Budapest
 
 


Valaki valami alternativ gyógymódot tud erre? 
Előre is köszi...
ancsy811207
Budapest
 
 


mmzs szerintem amiatt lehet, én ugyanígy jártam... :/
lexi01
Budapest
 
 


Ancsy,

én úgy tudom elképzelni, hogy most szeded a gyógyszert és amikor aktuális lesz a lombik, kérnek egy tsh vizsgálatot megint és ha jó, kezdhetsz, ha nem, akkor várni kell, de ilyen nagy eltéréssel biztos nincs értelme belevágni. Majd a prof megmondja, ha mentek összegzésre, sőt valószínű, hogy papírt fog kérni attol az orvostól, aki a gyógyszert felírta neked, hogy mehet - e a kezelés. Én őszintén megmondom, nem hiszek az alternatív gyógymódokban, a homeopátiában sem...Láttam, hogy írtál a ffi meddőséges topikba, ott kevesen vagyunk és alig írunk,,és mindenki friss spermával dolgozik.

Lexi,

nahát, csodálkozom, mert nem amlékszem, higy anno mikor először elkezdtem, 2009 őszén, lett volna gond belőle, és egyszer már tartottam 1 éves szünetet, de most ez van. Különben rengeteget javult a helyzet, úgyhogy ez csak kezdeti probléma.
Mire jutottál, hol találkozol M. Dokival?
mmzs75
 
 


Sziasztok...Gabci:Írta nekem a Hajni,hogy fölhívta a klinikát,a záró miatt,és közölték,hogy nincsen semmilyen záró,nem adnak ki papírt....Nah mit szólsz??????Velem minden okés,holnap lesz meg az eredményem,de úgy sincsen babónk..már bele is nyugodtam.Ma beszéltem az utcánkból egy lánnyal ők a János Kórházba jártak,hármas ikrei lettek,és minden egyes vizsgálat után kaptak papírokat...Tudom,hogy mindenhol máshogy megy,de ez nekem magas,hogy egy papírt sem kapunk ki..
évike1224
 
 


Évike,

nekem is magas. Nekem minden lombik utan adtak, legkésőbb A következő elején odaadták az előzőt. Most, amikor az intézetváltás miatt kértem, szóltam Katinak, hogy a régiek már nincsenek meg, erre kinyomtatta újra az összeset (7), hozzá az utsó 3 spermaeredményét és az össze hormonvizsgálatom eerdményeit.
mmzs75
 
 


Évike,
 téged a Jézuska hozott? Arra utalnak a számok a nevedben? Engem is majdnem, én dec. 22- én születtem :-)

mmzs75
 
 


mmzs lehet, hogy végül mégis a magánba kell mennem, mert nagyon úgy fest, hogy aznap nem fogok tudni elszabadulni délelőtt munkából, csak délután... de még várok, hátha alakul.

lexi01
Budapest
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet: