Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Judy:szerintem is csináltass egy labor vizsgálatot,és csak annak alapján kezdj el bármit is szedni.
Azt meg felejtsd el,hogy változó kor meg hasonlók,messze vagy még attól,simán lehet még babád nyugi!!!!!!!!

Én megmondom őszintén,hogy nem figyelgetem magam, nem mérek hőt, csak dolgozunk az ügyön,nem tudom ezek nekem olyan macerásnak tűnnek,persze lehet egy idő után, ha nem jön össze akkor én is elkezdem ezeket az önvizsgálatokat.Az én szervezetem szerintem annyira az átlagtól eltérően működik,hogy csak na,eleve hosszúak a ciklusaim,és kb a 24-28 közötti napokon fogantak a gyerekeim,ahogy vissza számoltuk, szóval nem a nagykönyv szerint működök.

Bízom benne, hogy majd most is összejön a bab pár hónapon belül.

Megyek csinálok ebédet a gyerekeknek.


Niki
Vendég
 


Niki,

Lehet, hogy neked van igazad, hogy nem nézegetsz semmit. Végülis nekem is ugy jöttek össze a lurkók, hogy nem foglalakoztam semmivel, csak véletlenül.

Azért jó hogy volt ez a vérvétel, mert legalább már az elején tudom, hogy valami nem stimmel. Elég ideges lettem volna, ha 1 év próbálkozás után derülnek ki a dolgok. Nincsenek éveim a várakozásra.

Mindenképpen kérek egy 3. napi vérvételt, és nem csak azokra amikre most, hanem átfogó vizsgálatot a többi hormonra is. Addig ugysem nyugszom meg.

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Sziasztok!

A frászt hozzátok rám ezzel a változókorral. :o Én azt csak olyan 50 éves koromra terveztem (a mi családunkban a nőknél kb. ekkor jelentkezett: hőhullám, vérzéskimaradás meg ilyenek) Épp elkezdtem gondolkozni rajta, hogy talán várni kellene egy-két évet. :roll: Én ugyan még 32 se vagyok, de hányan szülnek ma már 35-40 évesen!!! Egy ismerősöm most szülte 40 évesen az elsőt, és mondta hogy kistestvért is akar majd... A kései szülésnek én inkább azt a hátrányát látom, hogy fel is kell nevelni őket, aztán meg mi leszünk a hőn áhított nagyik, akiknek energiájuk kell legyen a (legalább három :lol: ) unokára vigyázni!!! Szóval ezért kellene mielőbb "letudni"... :lol:

Tojásfehérje: nekem nagyon sokáig tart, min. egy hét, vagy még tovább, és a mennyisége alapján sem tudtam soha "segítség"ként felhasználni, pedig elég rendszeres 28-30 napos ciklusaim vannak, és inkább a második felében jön a tojásfehérje. Pont most egyébként 26 napra megjött ?!? És nem is volt fehérje! Akkor nem is volt peteérés? Egyébként a második gyerek óta néha olyan "könnyű" vérzéseim vannak, hamar túlvagyok rajta. Ez most tényleg már az öregség jele lenne? Akkor mégsem várhatok! ha-ha :lol:

Panni,
Sok szerencsét, kitartás!!! Akkor már nincs sok hátra!

Kriszti,
általában azzal álmodik az ember, amitől fél, nem? Reméljük, nem következik be!

Judy,
húúú, gyerekek, semmit nem értek ezekből a rövidítésekből, pedig azt hittem, tájékozott vagyok! :wink:

Nyáriorgona
nyáriorgona
 
 

 
 

Sziasztok!

Hát én is azon vagyok,hogy még ebbe az évbe szeretnék teherbe esni,mert már betöltöttem a 39-et!
Én is észre vettem,hogy divattá vált a késői szülés!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Nekem anyukám 40 körül volt mikor az 5-ik tesóm megszületett,javába vérzett!!!!
A lányom és a tesóm között másfél év van,egyszerre nőttek fel!!!!!!!!!
Anyukám még igy is betudott segiteni,de nem volt rá szüksége,mert én mindent tudtam akkorra mikor megszültem az elsőt!!!!!!!!!!!!!
én nekem mindig pesztrálni kellett a tesókat,mert én vagyok a legnagyobb!!!!!!!!!!!!!!!!

Nekem tojásfehérje,kb.2 napig van,de most sok volt nagyon!!!!!!!!!!!


Hát azon elgondolkodom,hogyha nincs tojásfehérje van e peteérés???!!!!
De ha jól tudom,akkor van tojásfehérje,ha megreped a tüsző!!!!!!!!!!!
Ezt mintha olvastam volna!!!!!!!!!!!
Az is elképzelhető,hogy egy ciklusban kimarad a peteérés!!!!!!!
Akiknek sürün előfordul,azoknak szokták általában felirni a clostyt,vagy akiknek egyáltalán nincs,ha jóltudom!!!!!!!!!!!!
De nem merek rá megesküdni!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Vendég
 


Már megakartam kérdezni tőletek,hogy ti vagytok az iwiwen,vagy a myvip-enn???
Én mind kettőn!!!
Ha vagytok és akartok,Tóth Jánosné Kriszti néven bejelölhettek!!!!!!!!!!
Vendég
 


Lányok,

Ki vagyok akadva.

Méhszájam nyitott és puha, tojcsi rengeteg, ovu teszt pozitív, és tegnap nem volt tüsző. :roll: :roll: :roll: :roll:

Ilyenkor mi van???? :roll: :roll:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Az uh is tévedhetett!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
A doki lehet nem látta!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
De amúgy nem értem!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Ha van tojcsi is ovu teszt pozitiv akkor tüszőnek is lenni kell!!!!
Legalábbis igy észszerű!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Vendég
 


Kriszti,

Hát ez az, ezért vagyok kiakadva, és nem tudom most mi a franc van.

Ráadásul apának hőemelkedése van. meg fáj a torka, így akció ma tuti nem lesz. A hétfői kiskatonák meg már szerintem a holdban vannak. :cry:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Judy!
Azért próbáljátok meg ma este,de még holnap se késő!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Ha most kezdődött meg a TF vagyis ma,ma repedt meg a tüsző,tehát belefér a holnapi és az utáni nap is,48 óóráig élet képesek a kiskatonák!!!
Ha jól tudom!!!
Meg,ha jól tudom,akkor előtte 2 nap utánna 2 nap!!
A hétfői is jó!!!!!!!!!!!
Vendég
 


Én mára elköszönök,mert vár rám egy Interspáros vásárlás!!!!


JÓ ÉJT MINDENKINEK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Vendég
 


JÓ REGGELT MINDENKINEK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Vendég
 


Jó Reggelt csajszik :D

Nyáriorgona!
Ezu a tojásfehérje dolog elég megtévesztő,legáalábbis nálam :wink: Én az első kettőnél abszolút nem figyeltem(nem is tudtam akkor még,hogy mit kell figyelni,itt a babaneten okosodtam ki :) )szóval a harmadik balul végződött terhességnél rááltam,hogy figyelem de én nem igazán tapasztaltam.(vagy nem tudom,hogy mit kell látni? :? )
Szóval én is olvastam,általában a két petefészek nem ugyanolyan intenzitással működik és előfordul,hogy az egyikből egyszer csak nem érik meg pete de ez még normális!
Például és megfigyeltem,hogy minden második hónapban erősebb a vérzésem,a dokim is alátámasztotta, hogy valszeg az egyik petefészkem intenzívebb(vagy valami ilyesit mondott :oops: )
szóval nem egyformák.

Hát az elég érdekes,hogy valai az első gyerekét szüli 40 évesen?!

Kriszti!
Az én nővérem is 34 volt amikor az elsőt szülte és 39 amikor a másodikat,szerintem az teljesen OK!!

IWIW-en megkereslek!

Judy!

Nem lehet,hogy azért nem látott tüszőt mert már épp megrepedt??Valamelyik topicban pont egy ilyenről olvastam,hogy a doki azért nem látta UH-n mert épp már megrepedt.
Volt akció este? :oops: Csak azért kérdezem,mert szerintem a hőem. és a torokfájás nem befolyásoló tényező a kiskatonákra negatívan,csak ha magas láza lenne,nem?!
Egyébként szerintem is belefér még a hétfői is,mert van hogy 48-72 óráig is életképesek a katonák!
Én úgy tudom előtte 2-3 napig és utána 2 napig.

Helo,Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Kriszti!

Egy jó tanács:ne add ki az IWIW-en minden adatodat(a tel.számra és a pontos utca házszámra gondolok)mert már hallottam visszaélést ezek kapcsán!!!!!!

Bejelöltelek!! :D

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Jó reggelt,

Dobok egy görbét. Én már semmit nem értek.
Sajna nem tudtuk kihasználni, mert apának 39,7-re felment a láza.

Kép

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Judy!
Nem úgy van, hogy pé előtti nap lemegy a hő?Ezekszerint neked a 16.napon van a pé,nem?!!Vagyis ma,nem?!
Mintha ezt olvastam volna a hőmérős topicban ajánlott linken.Szerintem kérj tőlük segítséget!

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Panny,

Igazad van ebben, csak az a baj, hogy kedden nem láttak tüszőt.
Szóval ... ??????????

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Lányok,

Most hívtam fel a saját dokimat, azt mondta, hogy ne parázzak, mert ez a magas FSH érték attól is lehet, hogy 5 évig szedtem a fogigátlót, és még nem tért vissza normálisan a petefészek működése. Hétfő este ügyeletes lesz a kórházban, akkor bemegyek hozzá és átbeszéljük, hogy hogyan tovább.

Most egy kicsit megnyugodtam. :D

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Sziasztok!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!


Niki,Panny!

Visszajelöltelek benneteket!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!


Nagyon szépek vagytok a gyerkőcök tündériek!!!!!

Niki!
Nálunk a családban van Bakos!
Sőtt B.pesten is vannak rokonok!!!
Akik Bakosok!!!
Nagymamám is az!!!!!!!!!!!


Judy!
Nyugodj meg,minden jól fog alakulni!!!!!!!
A férjednek jobbulást,kúráld ki,és jöhet az unga-bunga
Vendég
 


Mára elköszönök!!!!


JÓ ÉJT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Vendég
 


Szép napot mindenkinek!!!!!!!!!!!!!!!!!!!


Mi van veletek?????????????????????
Vendég
 


Szia Kriszti,

Sajnos nem tudtuk kihasználni a hőleesést, mert apának 40 fokra ment fel a láza. Nagyon csúnya torokgyulladása van. Már ez a 3. nap hogy láza van. Nem is eszik, csak teázik. Kapott antibiotikumot, remélem most már hamar rendbejön.

Görbém
Kép

Délután lesz Dancika ovis ballagása. nagyon izgult ma reggel, hogy el ne felejtse a szövegét. Annyira édes volt. Olyan nagy fiu már. :lol:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Szia Judy!

A párodnak jobbulást!!!!!!!!!!!!!!!
Hát igen megnőlnek a gyerekek hamar!!!!!!!!!!!!
Akkor ti ballagtok a délután!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!


Pedagógusnap van,a fiam is verset tanult,verselnie kell,reggel ahogy itt hagytam,vagyis mielőtt elköszöntem tőle,mert én 7.30-ra járok dolgozni,ő még akkor nem jön,na a lényeg,mondja,hogy görcsöl a hasa,akkor szokott igy lenni,ha verselnie kell!!!
Nem mondta,de én tudom,nem látszik rajta,de egy kicsit izgulós!!!!!!
Pedig olyan nagy szája van!!!!!!!!!!!!!
Amúgy 5-ös tanuló,fiú léttére,most 6 oszt-os!!!!!!!!!!!!
Most kezd olyan korba csöppenni,hogy minden "ciki"!


Majd meglátod te is ha elérik a 10 éves kort és utánna,milyenek lesznek!!!!!!!!!!!!!!!
A lányomról meg nem is beszélve!!!!!!!!!!!!
Ő már nem jön velünk sehová,egyedül vásárolgat ruhákat is magának,a nyaralásra is nagy nehezen beszéltük rá,hogy jöjjön velünk,mert később mikor nagyobbak lesznek,mennek a saját utjukon!!!!!!!!!!!!!!!

Ezért lessz jó nekem egy baba!!!!!!!!!!!!!!!!4


Szép napot nektek a ballagásra!!!!!!!!!!!!!!
Vendég
 


Sziasztok!

Egész nap nyomom a tanulást :( :( :( :( :( :(

Judy!
Szegény férjed :( nem baj,ha most nem sikerült(de lehet :) )akkor majd a köv.hónap :)

Kriszti!
Gondolom a nagy gyerkőceid nagy segítség leszenek majd a picinél :( Ez tök jó! :)

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Szia Panny!

Már most nagy segitség mind kettő!!!!!
Mindenbe segitenek!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!


Jó pihenést és jó éjszakát!!!!!!!!!!!!!!!!
Vendég
 


Sziasztok!


Mi van veletek???????????
Hogy vagytok???????????
Vendég
 


Jó Reggelt! :D

Kriszti!
Veled mi van??Teszetelés???????Mit érzel??

Én ma is tanulok mint a gép... :(

Már nagyon várom,hogy megjöjjön a műtét óta először,valahogy a jövő héten kell.Aztán végre kezdődhet az éles ciklus,már nagyon várjuk :D

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Jó reggelt!

Itt vagyok én is, nincs semmi különös,sokat vagyunk kint a gyerekekkel,estére meg pótolom az elmaradt dolgokat.

Kriszti:lassan tesztelhetsz,reméljük nem jön meg!!!!!

Én most a 10. napon vagyok,de fogalmam sincs hány napos ciklussal számoljak,mert ugye az előző kettő 38-39 volt,de előtte 28,szóval majd meglátjuk,de úgy vagyok vele,hogy ha nem jön meg akkor is csak 38 nap után csinálok tesztet.

Panni:nem irigyellek a tanulás miatt, nem sok kedvem lenne most tanulni, pedig szeptembertől elvileg megyek én is suliba, ha felvesznek.

Szép napot Nektek!

Niki
Vendég
 


Szia Panni!

Jó tanulást!!!!!
Gondolom várod,hogy megjöjjön,meglátod hipp-hopp megjön és kezdődhet újból!!!!!
Nagyon drukkolok,hogy sikerüljön!!!!!!!!!!!!!!!!!!


Szia Niki!
Akkor nem sokára pé-d lessz!!!!
Figyeld mikor és aztán mindent bele!!!!
Nagyon drukkolok neked is!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!


Utolsó napok felé közeledek,nem igazán érzek semmit,hogy ez jó vagy nem jó,nem tudom,az a lényeg ne jöjjön meg!!!!!!!!!!!!!!!!!!
A teszteléssel várok,a jövő hétig!!!!!!!!!!!!!!!


Szép napot nektek!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Vendég
 


Kriszti!

Hőddel mi újság?Vagy nem méred?!
Megy a drukk :) ,hogy ne jöjjön meg és pocaklakótok legyen :D

Niki!

Te méred a hődet?Csak a pé miatt kérdem,mert azzal tudnád ellenőrizni,nem?!Vagy LH teszt?!

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Panni!
Mérem a hőm,tegnap 37.5 volt ma reggel 37.2!!!
Igy ingadozik két naponta de 37.5 még nem volt csak 37.4!!!
Köszi a drukkot!!!!!!!!!!!!!!!!!
Vendég
 


Sziasztok!

Panni:nem,nem mérem a hőmet, még adok pár hónapot,hátha összejön a baba csak úgy, minden figyelés nélkül.
Elég sűrün vagyunk együtt,így , ha van peteérésem csak elcsípjük,de tudod írtam, hogy az elmúlt két hónapban is pozitív tesztem lett(igaz, hogy halvány),és aztán mégsem maradt meg a baba.Remélem hogy azért nincs velem semmi gond!

Kriszti:ez a hő elég jónak tűnik,így is maradjon, én is szorítok.

Most lesz egy hülye kérdésem:szerintetek a fog röntgen mennyire erős?Mert a múlt hónapban muszáj volt megröntgeneztetni a fogamat,és akkor már pozitív volt a teszt,és mintha valahol azt olvastam volna,hogy a rtg sugárzás nem hat kedvezően a beágyazódásra.Tudom,hogy felesleges okokat keresni,de azért megfordult a fejemben, hogy az is közrejátszhatott.
Vendég
 


Niki!
Köszi a drukkot!!!!
Hát szerintem kérdezzél orvost meg a rtg-el kapcsolatban,
A radiológus pontos választ tud adni rá és az a biztos!!!!!!!!!!!
Vendég
 


Kriszti!

Hőd szerintem SZUPER!!!!! :D :D :D
Nagyon bizakodhatsz szerintem :lol:

Niki!

Tényleg jobb ha egy radioloógust kérdezel,de én pl. azt nem hallottam még,hogy kifejezetten a beágyazódásnak nem kedvez,hanem úgy egyátalán a baba fejlődésének nem tesz jót a röntgen,de hogy ez a fogröntgennél is így van-e????

Végülis ha sokat kekszeltek akkor tényleg nem kell külön figyelni.Mi is a harmadik(rosszul végződött)terhességnél így voltunk mint ti,majdenem minden nap akcióztunk és elsőre sikerült.Remélem most is ez lesz majd :lol:Bár megmondom őszintén egy ovu tesztet már vettem :oops: (biztos ami biztos alapon).

Jó éjt!! :)

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


JÓ REGGELT!

Szia panni!
Hát annyira már nem bizakodok,mert a hőm esik lefelé mára már 37 volt,de még nem fáj semmim!!!!
Majd meglátjuk!!!!
Szép napot!!!!


Puszi MINDENKINEK!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Vendég
 


Jó reggelt! :D

Kriszti!

Még ne add fel!!!! :lol:

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Még nem adom fel,kitartok!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Vendég
 


Sziasztok,

Kriszti,

Az még nem jelent semmiT. Még 5 nap, késői beágyazódás is lehet. :lol:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Szia Judy!

Már,hogy most lenne beágyazódás?
Ha minden igaz 13 dpo-n vagyok!!!!
A hőgörbe a pé-t 17-dik napra tette be!!!
2 helyen vezetek hőgörbét mind kettőn 23-át jelölte be.
Vendég
 


Kriszti,

Bármi lehet, és különben is amig nincs menzesz addig van remény. :lol: :lol:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Sziasztok.Látom itt már akadnak nagyobb gyerekek.
Ajánlom figyelmetekbe meleg szívvel ezt a jó kis programot :wink: :lol: :

Startol a Dr. Bubó!

2007. június 15-én és 16-án debütál a mindenki által kedvelt rajzfilm musical változata. A Papp László Budapest Sportarénában megrendezésre kerülő darab főszereplői: Józsa Imre (Dr. Bubó), Falusi Mariann (Ursula), László Boldizsár (Sztár).
Bolyki Brothers: Dr. Bubó - a természet-gyógyász
CSALÁDI MUSICAL két részben

Szereplők:
Dr. Bubó - Józsa Imre
Ursula - Falusi Mariann
Sztár - László Boldizsár
Majmok - Bolyki Brothers
Tücsök - Illényi Katica
Nyuszi - Zoltán Erika
Tigris - Micheller Myrtill
Csőrmester - Hajdú István "Steve"
Róka - Almási Sándor
Selyemhernyó - Méhes Csaba
Teknőc - Magyar Attila
C.G. Rapper - Bebe (Back II Black)

http://www.jegyelado.hu/index.php?page= ... k&rid=1418

üdv.:
vedresandi
 
 


Látom elég pangás van... :(

Jó éjt!! :)

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Sziasztok!

Panni!
Én vagyok folyamatosan de ha nem ir senki?!


Szép napot MINDENKINEK!!!!!!!
Vendég
 


Sziasztok,

Én írok

Tegnap este voltam a saját dokimnál, megnézte a leleteket, és azt mondta, hogy ellentmondásban van egymással a magas FSH és a hőgörbéim, amik "könyvbe illően szépek" Ennek nagyon örültem.
Ilyen magas FSH értéknél egyértelműen nincs pé és menzesz sem. Suóval valami nem stimmel.
Rögtön azzal kezdte, hogy ismétlés szigorúan a 3. napon, és nem csak az LH-FSH és prolaktin szintet nézzük, hanem az összes női hormont is. Majd az 5. naptól 2 naponta uh-on fogja nézni a tüszőimet.

Ma reggel voltam a szomszéd dokinál, megjött a cytológiám az előtejről és teljesen negatív. Megnézte az e havi görbémet, és azt mondta, hogy a görbe alapján volt pé ebben a hónapban. Felírta a closty-t, amit kiváltok, de most nem szedem be, mert meg akarom várni, hogy a saját dokim mit fog látni következő ciklusban, meg, hogy milyenek lesznek a 3. napi hormoneredményeim. Eláll az sokáig.

Szóval, most nagyon megkönnyebbültem.

Kriszti,

Kivárod ezt a 2 napot?? Én már csináltam volna tesztet...... :lol: :lol: :lol:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Kiszti!

Hát már én se bírtam volna ki,hogy ne teszteljek a helydben.... :oops:

Nagyon drukk neked!!!!!!!!!! :lol: :lol: :lol: :lol:

Judy!
Ezek tök jó hírek,legalább történik valami a babásodás érdekében!

Képzeljétek,itt Gödöllőn a múlt héten születtek 4-es ikrek(biztos láttátok a TV-ben)és Clostit szedett a csaj.
Egyszerre 4...nem semmi :o

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Panny,

Akkor lehet, hogy mégis be kellene szednem a closty-t??? :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Én nagyon örülnék ikreknek. Imádom a kölyköket, legszívesebben 4-5-öt szülnék, persze ha milliomos lennék. :lol:

Panny, te hányadik napon vagy???

Ja azt még elfelejtettem, hogy uh-on is nézett ma reggel a doki, és azt mondta, hogy nagyon szép vagyok belülről, nincs ciszta, és a méhnyálkahártya is olyan vastagságu amilyennek lennie kell a ciklus második felében.

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Nincs már szükségem tesztre,mert nemrég elkezdtem maszatolni!!!!
Jól kibőgtem magamat!!!!
Ma még rosszul esik,holnapra túlélem!!!!!!!!!!!!!!!!!!!


Judy!
Ez nagyon jó hir,örülök neki!!!
Nagyon drukkolok!!!!!!!!!!!!!!!!!!


Panni!
Te,hol is tartasz most?
Én is láttam az ikreket!!!
Beválalnám én is!!!
Imádom a gyerekeket!!!!
De azért 4-et?!
Max 2!!!!
Vendég
 


Kriszti,

A maszatolás még nem menzesz, sok nő maszatol 1-2 napig, aztán mégsem jön meg,mert baba van. Az első fiammal én így jártam.
Ugyhogy ne csüggedj még el. Drukkolok, hogy mégis baba legyen. :lol:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Judy!
Köszi a vigasztalást!
Jelen pillanatban semmi,de a hasam se fáj!!!!
Csináltam egy tesztet,de negativ!!!!
Szerintem megfog ez jönni reggelre!!!!!!!!!!!!
Vendég
 


Kriszti!

Na csüggedj,legközelebb sikerül!!!!!!! :D Tudod,csak potimistán lehet ezt kezelni!
Fogd fel úgy,hogy az újabb ciklussal egy újabb esély indul útjára!

Én egyébként ott tartok,hogy várom,hogy megjöjjön,holnap lesz egy hónapja hogy műszeresen kellett véget vetni a terhességnek(tudjátok vírus miatt)és ha végre megjön indulhat az éles ciklus!!(azért halkan megsúgom,mi már próbálkozunk,de mivel nem tudom mikor lehet a pé,így elég lutri.)A hőmet nem mérem,mert a műtét után mit számoljak első cn-nek???Szóval majd ha megjön,utána mérek hőt meg minden.Szóval itt tartunk most és már nagyon-nagyon várom,hogy megjöjjön(még így soha nem vártam)

Csajok!

Holnap reggel 7 és 10 között gondoljatok rám,államvizsgán leszek..... :?

Megyek még tanulni egy kicsi!

Mindenkinek jó éjt!! :)

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Kriszti,

Panny-nak igaza van, ha meg is jön akkor se csüggedj el, új hónap új esélyek. Ugy érzem nekem sem lesz gyalog-galopp ez a 3. baba, de megéri. :lol:

Panny,

Remélem minél hamarabb megjön, és kezdhetitek élesben a babaprojectet. Majd tegyél fel vonalzót, ha megjött. Drukkolok, hogy ez mihamarabb bekövetkezzen.
Aztán lehet, hogy ezektől a lutriktól leszel majd terhes. :wink: :wink:

Kéz-és lábtörést az államvizsgádhoz. Majd gyere és írd meg, hogy sikerült.

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet: