Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Én egyelőre (még) nyugodt vagyok, majd 1 hét múlva jön az őrület, meg a tünetkeresgélés. :)
Talán nem lesz olyan vészes, mint múlt hónapban, mert most sok dolgom lesz. Mivel most nem dolgozom, befogtak az iskolában meg az óvodában adventi és karácsonyi vásár szervezésébe, meg más dolgokba is, így nem lesz sok időm magányosan rágódni a dolgaimon. :)

Luckyone!
Biztos írtam már, hogy az esetek 90%-ában nem szokott megismétlődni a vetélés. 
Még nekem is jó esélyem van a 4 vetélés után: 60%. 
És már van is gyerekünk. Ami egyszer már sikerült, miért ne sikerülne még egyszer. Erre kell gondolni.

Szép napot Nektek!

Boeske
KépKépKépKép

Kép
boeske
 
 


Sziasztok!

Krisszi, üdv köztünk. Neked is szurkolunk:) Ne aggódj a pajzsmirigy miatt. Mint írtam Édesanyámnak komoly pajzsmirigyproblémája van, még műtötték is 20 évesen. Mégis megszülettem ennek ellnére, és bátyám is. Szerintem is az a lényeg, hogy nagyon szeressétek egymást:) A méheddel pedig szerintem nem lehet gond, osztom Luckyone véleményét.

Egyébként minden ok velem. Kicsit aggódom, mert túl sok szomorú esetről olvastam, meg mindenki riogat, hogy nagyon gyakori a vetélés... Ráadásul sokszor van olyan, h nem is érez semmit a kismama, egyszerűen leáll a fejlődés...:(
Szüleimnek Apukám szülinapján fogjuk elmondani. Utána jön férjem családja. A december eleje erről fog szólni:) Sajnos a férjem pont az uh napján fog dolgozni, és nem is tudja majd elcserélni:( De majd csinálok videofelvételt. Még két hét, mire eljutok az orvoshoz. Nagyon mérges vagyok most magamra, h nem fogadtam el a 11 órás időpontot 26.-ra...Így még egy képet se tudunk a szülőknek mutatni:S Annyira hosszú ez a várakozás!!!

Lilypie First Birthday tickers
nagykrisz85
Budapest XIII. kerület
 
 


Jajj, amúgy esküszöm, h rajtam már látszik. Ez létezik? Az egy dolog, h a melleim megnőttek férjem örömére:D, de a hasam is gömbölyödik kicsit(persze lehet, h csak a belek miatt...). Ruhában nem látszik.

Lilypie First Birthday tickers
nagykrisz85
Budapest XIII. kerület
 
 

 
 

Sziasztok! Nagyon köszönöm a kedves fogadtatást! :)
Boeske, szerintem is jó módszer, ha lefoglaljuk magunkat és nem agyalunk. Csak ugye akaratlanul is egy dolog körül forog ilyenkor az ember lányának az agya:)
Az én kisebbik fiam is Márk, a nagyobbik második neve pedig András. :) Ha lesz még egy kisfiunk, akkor Bence vagy Benjámin, esetleg Ádám lenne, a kislány pedig most éppen Emilia, esetleg Emma, tesztett még az Anna, Lili, Georgina (Abigél az egyik kedvenc könyvem.)

Nektek mi a favorit?

Luckyone, tudod mit nem értek? A tsh elvileg 2,5-ig még terhességben is normális, nem? 0,5-től 2,5-ig vagy rosszul tudom?

Nagykrisz, szerintem már látszódhat, illetve Te biztosan láthatod, kívülállók még nem valószínű.
Képet kapsz az UH-ról? mi azt adtuk a Nagyiknak a bejelentéskor. Csinálj videót, az jó ötlet és ne aggódj, majd a következőre elmegy a férjed is.


Lilypie Third Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
krisszi
 
 


Krisszi!


Mi már vagy egy éve megbeszéltük, h mi lesz a gyerekek neve:) A fiunk Erik lesz, a lányunk Amanda. Az én favorit lánynevem az Emília, csak a férjemmel kompromisszumot kötöttem, hogy ha a fiú Erik, akkor a lány nem lehet Emília, mert annak olyan névnek kell lennie, ami neki is tetszik. Az Erikre először azt mondta, h viking név:D, de sikerült meggyőznöm:)

A képet azért nem tudnám odaadni, mert 3 nappal korábban tartjuk Apukám szülinapját, mint ahogy az orvoshoz megyek. Ez kicsit paráztat is. Elgondolkodtam, h nem kéne-e elmenni magánhoz az UH-t megcsináltatni. Találtam egy helyet, ahol 6000-ért adnak két képet is:)

Boeske, szerintem az a fontos, hogy ha rágondolsz, akkor azt csak úgy, hogy nem aggódsz,vagy félsz. Csak pozitívan;) Képzeld el, h a karodban tartod már, és érezd át a boldogságot, nyugalmat, amit ez okoz. Én is ezzel próbálkozom:) Már tudom is, hogy hogy fog kinézni.:) Szép sötétbarna haja lesz, mint az apjának. Sajnos a szemét még nem nyitotta ki:D. És pólyában van, így nem tudom a nemét....:S:D:D:D


Lilypie First Birthday tickers
nagykrisz85
Budapest XIII. kerület
 
 


Nagykriszt: én biztos, hogy nem mertem volna beadatni az influenza ellenit se az első, se más trimeszterben. Esetleg ha annyira gázos a vírus, mint valamelyik évben volt az az őrület, már nem is tudom, madár volt-e vagy sertés... Na arra még a dokim is írta valakinek netes fórumban, hogy adassa be, de mást ne.
Miért nem csinálsz vonalzót? Vagy még nem akarsz?
Azon kicsit csodálkoztam, hogy már ilyen korai terhességi korban kell a Magne B6. Ok, nekem is javasolta a sógornőm (aki védőnő), a dokim viszont 3000 mg-os Mg-t írt fel - igaz, azt 15 hetesen. Tudom, a B6 segíti a Mg felszívódását, de ha mellé szedné az ember, még az is jó szerintem. Vagy tévedek? Mert a Magne B6 is ugyanezt tudja, csak sokkal kevesebb benne a Mg. Nekem ez kicsit olyan, hogy vegye meg az ember a drágábbat. Az én dokim egyébként sem a pénzéhségéről híres (legolcsóbb a városban), ráadásul "egyszerű" hüvelyi folyásra is gyógyszertári kutyulósat ír fel mindig, max más hatóanyaggal. Legutóbb Ceclor volt benne, ám régebben is kaptam Ceclor kúpot, csak sokkal drágábban. A gyógyszertárban készítettekből 10 db kúp 1000 Ft alatt van. És ugyanolyan hatásosak.
Szerintem még csak te látod magadon, hogy gömbölyödik a pocakod. Bár nem tudom, milyen a testalkatod (bocs, ha már írtad), hallottam már olyat is, hogy 8 hetesen megkérdezték tőle, hogy "csak nem?" A gázok, mint tudjuk, az elején azon dolgoznak, hogy tágítsák a hasat.
Szomorú eseteket meg se halld! A dokim két éve a vetélésem kapcsán mondta, hogy a terhességek 1/3-a így végződik. De a nagy része nem! És az nagyobb arány!
Agykontrollal szugerálni a babát örvendetes! Így kell hozzáállni!
Az Erik név erős, férfias, nem lehet becézni, és ettől nagyon komoly. Rövid (nekünk a vezetéknevünk is rövid), ami a férfiaknak külön jó. Most gondolj bele, egy cégvezető, amikor aláír, sokszor: Zimmermann-Kovácsovics Zsuzsanna Gabriella. (csak egy példa volt)

Krisszi: üdv! Két gyönyörű gyerek után ha nekem ilyeneket mondana egy doki, én is mennék másikhoz! Pajzsmirigy alulműködés nem túl jó, de nagyon drukkolok, hogy mihamarabb összejöjjön az a kistesó! Gyógyszeresen ezt a betegséget is kordában lehet tartani. Van olyan ismerősöm, akinek a terhesség hozta ki az alulműködést. Vagyis szülés után jött ez elő. Barnázol még egyébként? Hanyadik napján jársz a ciklusnak? Nem lehet, hogy beágyazódási vérzésed van/volt? Én egyébként még arra szavazok, hogy próbálkozzatok! Be tudod lőni a peteérésedet?

Boeske: ne agyalj, ne keresd a töneteket! Pár hét múlva úgyis jönnek! Sok tennivaló nagyon jó, könnyebb így elterelni a figyelmet. Persze, ilyenkor nincs perc, hogy eszedbe ne jusson, de könnyebb, ha van feladatod!

Lucky: vonalzó? Ez a pajzsmirigy gyógyszer-vetélés összefüggés nem tudom, valós-e. De ne is agyalj ezen! Csak úgy, mint Nagykriszt, szugeráld a babát, hogy milyen is lesz.

A múltkor említettem, hogy ezen a héten kell mennem vérvételre. Kedd-szerda voltak a kijelölt napok. Kicsit furán nézett rám a dokim, hogy ma mentem, mert ő tegnap elküldte a laborba számítógépen a beutalót. Hát mondom, bocsánat, mára tudtam a felügyeletet elintézni. Nem is értem, ha arra emlékezett, hogy mennem kell hozzá, arra miért nem, hogy ő mondott két napot. Mindegy, megnézett UH-gal is, vastag a nyálkahártyám, próbálkoztunk? Hát, csak hebegtem-habogtam, hogy antibogyó meg háziorvos... Kicsit cikinek éreztem, de ez most így sikerült. Nagyon remélem, jövő hónapban már tényleg nem lesz semmi betegség, és hozzáláthatunk a babagyártáshoz! A vérvételem eredménye majd pénteken lesz meg, ha sikerül utolérnem telefonon. Egyébként gyógyszerek, amiket szedek: Premens (2×1), Gravida, Folsav (2×1).

Topicindító Myrthil???????

Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers
makkmarci2
Szolnok
 
 
 
 


Makkmarci,  
Köszi a bíztatást!!!:)
Már megcsináltam a vonalzót, de még nem merem kirakni. Majd ha már láttuk a dokit:) Amúgy pedig szerintem annak ellenére, h jó adatokat adtam meg, siet, hiszen szerintem kicsit később fogant, mint ahogy az számolja. Tudom, h nem a baba korát, ha nem a terhesség korát nézi, de majd meglátjuk mennyire helytálló.
Amúgy vékony alkatú vagyok. 163 cm, 50 kg.Még nem említettem:)
Azért szedem a magne b6-ot, mert néha elég erősen húzódik a méhem pár pillanatig, többször. Olyankor én is lepihenek, de mivel hallottam, hogy kinyílhat a méhszáj, így inkább be is veszem. Ártani nem árt gondolom. Pont volt otthon amúgy, mert anno még férjemnek vettem, aki nem nagyon szeret semmilyen bogyót szedni:D 
Én imádom az Erik nevet!!!! <3

Lilypie First Birthday tickers
nagykrisz85
Budapest XIII. kerület
 
 


Boeske, nyugi:) jönnek majd a tünetek, ne aggódj:)
(más: nem szoktak 'lesajnálni' a három fiú miatt? Én két fiú után is kapom a szemforgatást és hogy milyen nehéz lehet, meg hogy nem akartok még egy kislányt? Olyan hülyék az emberek... mintha rendelni lehetne a gyerek nemét...)

MakkMarci, köszi a biztatást:) a doki egyébként egy elismert szaktekintély, de nekem nagyon furcsa volt, hogy rögtön előjött a lombik téma, illetve a 'rendellenességeim'. Nem fogok visszamenni, az biztos.
Influenza oltás - nem merném beadatni, sem magamnak, sem a gyerekeknek. Ebben egyszerűen nem bízok és félek a mellékhatásoktól.
már nem barnázok, hanem dől a vér. (bocs...)
A neten rendeltem tesztcsomagokat, 10-es érzékenységűek és darabja kb száz forintra jön ki. LH és terhességi tesztek, ajánlom a próbálkozóknak!
Kitartás, Lányok!

Lilypie Third Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
krisszi
 
 


Sziasztok!!!

Lányok, olyan jol esett amiket írtatok, és teljesen egyetértek mindennel!!! Nem szabad aggódni, csak rosszat tesz vele az ember magának is, a babanak is. :) Én most valahogy ugy érzem, hogy minden simán fog menni, és mar a szüléssel kapcsolatos dolgokat tervezgetem :) ez is agykontrollos dolog végülis, bár én voltam ilyen tanfolyamon és nekem nem nagyon jott be, szerintem csak penzharacsolas az egesz, viszont az biztos, hogy a pozitiv gondolatok ránk is pozitiv hatással vannak :)

Nagykriszt: ezért mondom én is a lehető legőszintébben, ne aggódj, és főleg, ne olvass pesszimista topikokat, meg se halld az ilyen hülyeségeket. Engem legutóbb ugy beparaztattak, hogy aludni nem tudtam, holott alapból eszembe nem jutott volna ilyesmi :) olvasgasd csak azt amit itt írunk ;)
Mar rajtam is látszik, a férjem szerint is, a hasam nekem is ki van domborodva picit, én alapból rengeteget sportolok, de most felhagytam mindennel, csak gyalogolni szoktam, ettől is érezhetem magam koverebbnek. :)
A baba neve nálunk ha fiú a férjem utan Bence lesz, mert mindig ezt akartam és ő sem bánja, végülis először a nevében szerettem bele :) ha kislány lesz akkor Mira, szerintem gyönyörű név :)

Krisszi: a tsh tenyleg 2,5 ig normális, ezért volt fura h gyógyszert adtak rá, plusz meg jodot, aztán először le kellett cserélném Femibiont elevitre majd vissza. Tiszta bolondok haza...
De vegre jó dokim van, éljen, hihetetlen sokat jelent, sokkal kevésbé stresszelek. Most pl Izlandon vagyok munkaugyben, három átszállással repultem
luckyone
Budapest XI. kerület
 
 


Jaj bocs véletlen elküldtem :) szóval három átszállással repultem, a doki mondta, meg olyan pici, nem lehet gond, nem paraztam. Mondjuk az mar más tészta h alig várok h menjek haza, de ez biztos az érzelmi hullámvasút miatt van, és a férjem is nagyon hiányzik :) plusz idejovet elkevertek a poggyaszom, Frankfurtban maradt, gondolhatjatok milyen érzés volt, benne minden ruhám és a vitaminom!!!! :) de másnap meghozták szerencsére :)

Írjatok hogy vagytok, ugy szeretem olvasni! :)
luckyone
Budapest XI. kerület
 
 


Ja és meg egy dolog: lehet nagyon dilettans vagyok, de mi az a vonalzo???!!! :)))
luckyone
Budapest XI. kerület
 
 


Sziasztok,
Luckyone, például ez az a vonalzó, de már elfelejtettem, hogy hogy kell beszúrni... az a lényeg, hogy választasz hátteret, megadod az adatokat és minden hozzászólásod alatt megjelenik, hogy hanyadik hétben vagy és mennyi van még a szülésig. Valahol a profilodon van egy felület, ahová be kell kopizni a html linket és kész.
Van babakészítő verziója is, szintén az adatok megadása után fog majd megjelenni, hogy a ciklusod hanyadik napján jársz, mikor lelsz peteérésed, mikor kezdhetsz tesztelni.
http://lilypie.com/

A repülés miatt (se) aggódj, manapság már ez teljesen hétköznapi.
A munka tekintetében annyival lettem okosabb az elmúlt évek alatt, hogy a gyerek és a család felülír mindent, a munka, a munkahely, a kollégák megvárnak, mai eszemmel sokkal kevesebbet dolgoztam volna azután, hogy pozitív lett a teszt. Illetve négy-öt év kihagyás után teljesen új gárdába csöppentem bele, a régiek már sehol sincsenek, újra kellett kezdenem. Szóval biztosan nem stresszeltem volna magam halálra munkahelyi hülyeségeken, amik visszanézve teljesen lényegtelenek.
Pont most akarnak engem is áttenni más területre, több utazás, több stressz... Nem akarom...

Vigyázzatok magatokra!
Nagykrisz, írd majd meg, hogy mi volt az UH-n!

Lilypie Third Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
krisszi
 
 


Krisszi:
Én is épp ezen gondolkodtam hétfőn reggel amikor felébredtem itt, hogy mivegre csinálom én ezt? Mármint hogy mi a fenéért nem mondtam, h terhes vagyok és jöjjön más helyettem? Igazabol meg nem akarom nagy dobra verni a dolgot, de pihenek itt amennyit tudok, ma mar nem csinálok semmit. Abszolút nem látom értelmet a hajtasnak, mindig nagy családot szerettem volna, nem vagyok karrierista, most hogy vegre ratalaltam a ferjemre, és gyerekeink lesznek nekem abszolút eleg a családanya, háziasszony, feleség szerepkör, nem vágyom más titulusra :)
Olyan édes kis tipegok vannak itt izlandi kis puffinokkal (madarak, kicsit hasonlítanak a pingvinre, de sokkal aranyosabbak :)), ma mar majdnem vettem egyet, aztán mégsem. Vasárnapig itt vagyok, lehet meg meggondolom magam :)

Amugy hogy vagytok?

Nálam kezdődik az emelyges, itt állandóan halat esznek hallal, amit alapból imadok, de most a gondolatától is forog a gyomrom! Fura mód orulok neki :) és rengeteg narancslevet iszom :)
luckyone
Budapest XI. kerület
 
 


Sziasztok,
Na, nem bírtam megállni, és kiraktam a vonalzót:D De mondom, szerintem azért kicsit csal. Meghát ugye a fogamzás lehetett korábban, de ez a terhesség idejét mutatja, az alapján számolja a manó dolgait.
Az UH még 1 hét, 5 nap. Addig megőrülök:D

Luckyone, nagyon irigyellek Izland miatt:)

Most éppen családi drámák folynak nálunk. A szülőknek nem mondtuk még el férjem kérésére, mert ugye Ő nem szeretne szomorúságot okozni, ha baj lenne. 12. héten jelentette volna be, de meggyőztem ugye a 8.-ról. Tudni kell, h a szüleim erős dohányosok, és 9 macska, 3 kutya boldog tulajdonosai, akik mind a házban tartózkodnak. Én viszont allergiás vagyok a macskákra, és amikor átmegyek, mindig fulladok éjszakánként utána. Emiatt három hete nem jártam náluk. Nem akarok a babának gondot okozni a apasszív dohányzással és a fuldoklással, esetleg a gyóügyszerrel. Előtte minden hétvégén ott voltam. Próbáltam Őket kirángatni,hogy menjünk inkább sétálni, a telkünkre, vagy bármi, de elég nehezen indulnak bárhova... Anyám maga mondta erre, h inkább pihenjek. Most kitalálták, hogy elhanyagolom őket. Elég pesszimisták, ezt tudni kell róluk. Úgy lett volna, hogy nálunk tarjuk Édesapám születésnapját. Erre közölték, hogy Ők nem akarnak eljönni olyan helyre, ahol nem várják Őket szívesen...Menjünk étterembe. De én családiasabb környezetbe szerettem volna elmondani a dolgot. Ott lennének testvéremék is. Szóval annyira érzékennyé váltam, szerintem a hormonok is ludasok, h elmondtam nekik a véleményem finomítás nélkül. Voltak itt még cifrább dolgok is. Mindegy, a lényeg, h zokogásba fulladt a tegnapi napom. Valami tanács?

Lilypie First Birthday tickers
nagykrisz85
Budapest XIII. kerület
 
 


Jajj, elfelejtettem elmondani, h hogy kell aláírásként szerepeltetni. A liypie oldalán van egy olyan a kész vonalzó alatt, h get a ticker code. Na, azt meg kell kérni. Utána a kapott kódot bemásolni az itteni profil aláírás részéhez.
Szép napot mindenkinek!

Lilypie First Birthday tickers
nagykrisz85
Budapest XIII. kerület
 
 


Sziasztok!

Nagykriszt: szerintem mindig az őszinteség a legjobb út! Én azonnal elmondtam anyáeknak, és a férjem szüleinek is. Én sem szeretnek szomorúságot okozni, de én szeretem, ha mindent tudnak, hiszen egy család vagyunk, igy tudjuk segíteni egymást a nehezebb időkben. Én Budapesten elek, a férjem budapesti, igy volt a leglogikusabb, a munka is ide köt. A szüleim viszont vidéken élnek, nekem a mai napig nagyon hiányzik, hogy nem mehetek át minden hétvégén, de mindent megosztok veluk, és legutóbb nekem rengeteget segített az ő támogatásuk! Az anyosomeke is!!! Én mindenkèpp azt javaslom, hogy türelemmel fordulj feléjük, és mondd azt, hogy különlegesen jó oka van annak, hogy nem tudtad őket meglátogatni, amit személyesen, meghitt körülmények közt szeretnél elmondani. Biztos nagyon szeretnek Téged, megértik majd! Majd irj, mi történt, szorítok.

Amugy én is sirdogalok néha, különösebb ok nélkül, vagyis mert honvagyam van, nagyon hiányzik a férjem :) éjjel arra ebredtem h hányingerem van, ket órán az küzdöttem magammal :) reggel pedig nagyon éhes voltam aztán megint hányinger, van itt minden kérem! Remelem a gépen nem rokazok ossze semmit/senkit :D

Én hétfőn megyek dokihoz, talán mar írtam, nagyon várom! :) jó sok kérdésem van, mint pl az, hogy érzékeny vagyok a tejfeherjere ezért tejet nem iszom egyáltalán, nem is kívánom most sem, igy kiváncsi vagyok nem kell e külön kalcium tablettát ennem. Mindenhol azt olvastam, hogy kétszer annyi kalcium kell ilyenkor mint eddig.

A vonalzot megcsinálom ha otthon leszek, de mar egy csomó alkalmazást letöltöttem a telomra, van amelyik 3Dben mutatja hogy nez ki most a baba és mindig leírja mi történik épp vele :) a férjem mar megorul tőlem :D

Itt most negyed 10 van és meg totál sötét, borzalom, nem tudom hogy bírják az itteniek!
luckyone
Budapest XI. kerület
 
 


Jaj meg annyi hogy tegnap este ettem egy kis csipost és eléggé megy a hasam, aki mar volt terhes attól kérdeznem ez mennyire gazos dolog ilyenkor???
luckyone
Budapest XI. kerület
 
 


Luckyone,
Ez a múltkor velem is megtörtént(csípős). Nem lett semmi baj, ahogy látom...
Amúgy szerintem az lesz tényleg, amit tanácsolsz, köszi.:) Csak összeszedem a gondolataim.
Tudod  a nevét ennek az alkalmazásnak? Milyen operációs rendszerre van? Nekem androidos a telefonom... Nagyon érdekelne engem is:)
Jajj, amúgy már két helyre szűkítettem a kórházi listámat. Nem tudom ugyan, hogy TB keretén belül bárhol fogadnak-e az ügyeleten, de vagy a Szent Imre, vagy a Szent István. Mindenképp olyan helyet szeretnék, ahol nem a császárt preferálják! Ráadásul a Szent Imrében lehet vízben vajúdni, ami nekem szimpatikus, csak valószínűleg azt már választott orvossal lehet csak....

Lilypie First Birthday tickers
nagykrisz85
Budapest XIII. kerület
 
 


Jaj akkor jó, mert kicsit megijedtem, eléggé ment a hasam, olyan érdekes, hogy mas mindig az ellenkezőjéről panaszkodik én meg naponta kétszer háromszor járok... Talán azért is, mert igyekszem sok rostosat enni, most is hoztam magammal aszalt gyümölcsöt, állítólag a sargabarack nagyon jó (csak cukros nagyon, úgyhogy 4-5 szemet eszem ebéd utan) és a mandula is jó, azt is hoztam :)

Na, elárulom, miket töltöttem le, de ne nézz teljesen hülyének! ;) Az egyik a WomenLog Pregnancy - ebben tuti biztos vagyok h androidon is megy, mert egy olyan lány mutatta régebben akinek az van. A többi: Pregnancy sprout (ez a 3Ds) és mivel amugy nemet tolmácsként dolgoztam sokáig: Ich bin Schwanger :D szerintem amugy a
WomenLog a legjobb, tok jó benne a naptár rész, jol le van írva hol tart a baba a fejlődésben, és jegyzeteket is lehet írni bele. Mikor kell dokihoz menni, hány kiló vagy, mennyi a derekkorfogatod, ilyenek :)
Én a Szent Janosban fogok szülni, mert ott dolgozik a dokim. Meg sosem voltam ott, egyszer futólag láttam, nem sokat tudok róla, de a neten jókat olvastam. Nekem az orvos személye a legfontosabb, és benne teljesen megbizom, úgyhogy a kórház számomra mellekes. Az előző dokim a SOTE-n dolgozott, nem mondhatok az kórházról semmi rosszat, mégsem mennek oda vissza szívesen, de ez teljesen egyen függő :)

A természetgyógyászom mesélt nekem régebben a hipnozisban
luckyone
Budapest XI. kerület
 
 


Ma megint véletlen küldtem el: szóval mesélt nekem a hipnozisban szulesrol, tegnap rakerestem a neten és kiderült h az én dokim is ajánlja, van fent róla egy videó a youtubeon :) úgyhogy eljatszom a gondolattal, nagyon jókat mondanak róla, és én is ragaszkodnek a természetes szuleshez, amíg a babanak nem jobb a csaszar. Ugy gondolom ezek szerint a dokim is igy gondolkodik. Hu mar nagyon várom :)

Jó lesz a kezemben tartani :) amugy nagyon jó az időzítés, mert mire mar óriási lesz a pocink jó meleg lesz és nem kell ezer ruhát magunkra szedni :)
luckyone
Budapest XI. kerület
 
 


Nem nézlek hülyének, én is töltöttem már le alkalmazást. Meg mindenhol mindent elolvasok, és uh képeket nézegetek, h kb. hogy néz ki a picúr:D
A hipnózisos szülésről még nem hallottam, de majd utánanézek:)
A barátnőm egy hónappal korábban szüli majd a babát(június),  ő vett terhes kabátot. Remélem rám még jó lesz a mostani:D Édesanyámon anno nem is látszott nagyon, hogy terhes, így lehetséges, hogy túl nagy ruhatárcserére nem is lesz szükségem. Mondjuk egy ideje már gyűjtögettem pár ruhát az alkalomra:) Fő a tudatosság:D
Annyira aranyos volt a férjem múltkor. Mutattam neki a pocakom, erre azt mondja "fogytál?":)
Most meg beszéltük, h nagyon kell vigyázni minden fertőzésre(mindent kivasalni...), mert elmehet a baba, erre " ez a baba már nem megy sehova". <3
Ha szerzel puffint, akkor nekem is hozz egyet pls!!!:D:D:D

Lilypie First Birthday tickers
nagykrisz85
Budapest XIII. kerület
 
 


Én nem nagyon szeretnek terhes kabatba invesztálni, nagyon draga! És szerintem addig nem is nő annyit a hasam. Októberben vettem egy egesz jó kis kabátot és direkt egy számmal nagyobbat vettem mint a meretem, gondoltam h beleférjen a pici poci :) szerintem igazan majd tavasszal fog látszani, bár van egy barátnőm 15-17. Het körül, nem tudom pontosan, neki mar óriási hasa van, pedig nem ikrek! :) rajtam is látszik mar az m-es kabát kicsit szorít a hasamon, mert mindig puffadt, kivéve amikor felkelek reggel :)))
A puffint meg meglátom, ha veszek, akkor viszek neked is! :) Amugyis találkozhatunk is, ha te is pesti vagy :)
luckyone
Budapest XI. kerület
 
 


Benne vagyok a taliban. Pesti vagyok, így kérem a puffinom:D:D:D Kontyosat!:) Amúgy a magyar neve lunda, szóval kontyos lundát kérek szépen:) Már lunda szakértő lettem:D
Visszatérve az emésztéses dolgokra. Nekem is székrekedésem van alapvetően, pedig rengeteg gyümölcsöt, zöldséget eszek direkt. A puffadás pedig egyenesen kiborít...Na de ez ezzel jár. Azért gyógyszert nem vennék be, mert ez se véletlen... Addig örülök, amíg vannak tüneteim. Addig nem is izgulok. Viszont neked nemsokára UH, majd kérünk képeket:)

Lilypie First Birthday tickers
nagykrisz85
Budapest XIII. kerület
 
 


Annyit írtatok, alig győzöm olvasni  Ami persze jóóó

Ma kellett hívnia dokimat. Először két mondat után kinyomott, mielőtt megkérdezhettem volna, hogy mégis mennyivel később hívjam. Majd másodjára már nyugisan tudtam vele beszélni. Lényeg, hogy a progeszteronom 56 lett, ami azt jelenti, hogy volt peteérésem. Ha megjön, jövő hónapban szeretné megismételni a vérvételt.

Luckyone: mikor jössz haza?

Nagykriszt: a férfiak általában óvatosabbak. Míg a nők szeretnék világgá kürtölni, addig ők kivárnák legalább a bűvös 12. hetet.
Amikor először terhes lettem, voltam vagy 6-7 hetes, amikor a főnököm viccesen feltette a kérdést, hogy jön-e már a trónörökös. Nem gondolja tán, hogy megmondom. Nem, nem az állásom forgott veszélyben. Pontosabban nem az enyém. Egy másik nyugdíjas kolleginának mondott föl, közben én kórházba kerültem vetéléssel, akkor mondtam el neki. Végülis visszavonta a felmondást a fenti események után, azóta is ott dolgozik az illető, akivel ráadásul több évtizedes munkatársi és baráti kapcsolata is van. Másik dolog, hogy én kiírattam magam két hétre, pont mert bagózott egy másik nő. És nem ment ki. Amikor visszamentem dolgozni (a vetélés decemberben volt, nov. közepétől nem dolgoztam) januárban, megkértem a főnökömet, hogy szigorítson a nemdohányzók védelmén, pláne, hogy pont akkor lépett életbe az a bizonyos törvény, aminek volt 3 hó türelmi ideje. Nagyon utálom a cigit, haragszom érte, mi nem dohányzunk. Kutya, macska szintén óvatosságra int. Csak távolról szeretgettem én is őket, hiába imádom a kutyánkat (ami anyuméknál van, én meg elköltöztem másik városba).

Kabát: amikor NST-re jártam, már nem fértem bele egyetlen régi kabátomba sem. Anyutól kértem kölcsön egyet, mert nem akartam ötszámjegyű összeget kiadni egy olyan dologért, ami fontos ugyan az egészségünk miatt, de csak két hétig kell. Remélem, a második babónk még a hideg idő beállta előtt megérkezik majd.

Csípős: szerintem nem gáz, később lesz csak annyi, hogy a baba nyel a vízből, és nem biztos, hogy kellemes lesz neki.


Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers
makkmarci2
Szolnok
 
 
 
 


Nagykrisz: holnap meglátom ki tudok e szaladni a cuccert, remelem igen :)
Nekem is eleg rossz alapvetően ettől a kozerzetem, hogy folyton gombóc a hasam, de nem erdekel, farmert mar nem veszek fel, mert a nap végére nagyon szorít.

Makkmarci: ha rendben a hormonkeped akkor aggodalomra semmi ok :) mióta probalkoztok a babával (biztos írtad mar, de nem emlékszem)?

A kabatrol ugyanez a véleményem, egyszerűen nincs szívem kiadni annyi pénzt valamiért, amit max háromszor hordok az életben (vagy négyszer :)). Inkább a babanak veszel belőle valamit. Ha veszek is néha draga ruhát akkor tudok h évekig hordom majd, ezek a kismama cuccok meregdragak. És pl azt néztem, most nagyon nagy divat a leggings és a bő pulcsi, úgyhogy eleg mindenből egy mérettel nagyobbat venni majd a h&mben :D és negyed annyiból megúszom, jessz :)

Vasárnap megyek haza, hajnal 4kor indulok a reptérre, mar alig várom. Itt 11kor kel a nap és most mar majdnem sötét van, igazabol rendesen világos sosincs, csak félhomály :)

Azt kérdeznem hogy nektek volt ilyen feheres folyasotok? Nekem van és egyre több, ma kiszaladtam egyszer mosdóba, mert mar azt hittem baj van és megjött. De ellenőriztem többször, aggodalomra semmi ok :)

Én is orulok, hogy ilyen sokat írunk, jó ezeket a dolgokat megvitatni, nem csak magamban gondolkodni :)
luckyone
Budapest XI. kerület
 
 


Lucky: némely nőnél normális, ha kicsit bővebb a folyás, ám ezt majd az orvosod tudja megmondani. Ha kell kezelni, kapsz rá kb. 5 napi kúpot. Az én dokim akkor is lát folyást, amikor én nem.

Babaprojekt igazából még csak most indulgat. Első hónap október volt, de akkor voltam az egy éves szülészeti kontrollon, citológián, és ugyan peteérés előtt 5 nappal már nem védekeztünk, és késett is 5 napot a vérzésem, de negatív volt a tesztem. Második hónap ez, november, de most ki kellet végül hagyunk a peteéréskori próbálkozást, mert én antibiotikumot szedtem meg köhögés csillapítót (őszi takonykór volt láz nélkül, csak nem akart elmúlni). Szóval az első igazi próbálkozós hónap majd a december lesz. Még annyit, hogy ha figyelem a testem jelzéseit, tudom, mikor van peteérésem. Előtte a folyás is másabb lesz, onnan pedig már csak 2 nap. Akkor nyilall a petefészkem. És ez garantált, mégsem mertem soha erre bízni a dolgot, fő az óvatosság, ez volt a jelszó. Már amikor még nem akartunk gyereket, ugye :)
A dokim nagyon rágörcsölt erre a vizsgálgtásra, tudom, hogy csak jót akar, és hogy most is mondta, hogy volt peteérésem. Igen, tudom, hisz éreztem. Mégsem mondhatom ezt neki, mert megkérdezné: akkor minek jött? Nem baj, legalább tudom, hogy foglalkozik velem. Ő tényleg a babára hajt, nem a pénzre.

Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers
makkmarci2
Szolnok
 
 
 
 


Makkmarci, kihez jársz - akartam volna kérdezni, de most látom, hogy szolnoki vagy. :(
Nekem is kéne egy olyan doki, aki normálisan áll hozzám, nem kér el csilliárdokat egy ciklus követésért, nem paráztat, de azért tudja, hogy mi az a tsh.
Most nekem is van valami őszi köhögős, torokfájós őrület, lázam nincs, csak rossz a közérzetem. Jövő héten indul ismét a projekt.

Lucky, nem mondod, hogy kint kellett maradnod hétvégén is? Nekünk az üzleti utak mindig végetérnek pénteken, szerencsére.

Terheskabát: nekem olyan sosem volt, addig nem nőtt akkorára a pocakom, hogy kelljen, mivel Ricsi decemberben, Márk pedig szeptemberben fogant. Igazából a csípőfarmerokból is tudtam végig hordani a normált, rávettem egy hipsi-csőtop akármit és nem lógott ki a hasam. Az is hozzátartozik, hogy mindkét szülésem után vékonyabb voltam, mint a terhesség előtt. Még Márk után is soványabb voltam, mint most, pedig 4020 gramm volt.

A csípős kajáról mindig az indiai babák jutnak eszembe szerintem nem okoz gondot, ha neked jól esik. A tatárbifsztek viszont nagyon fog hiányozni, imádom...
Jó hétvégét Mindenkinek!

Lilypie Third Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
krisszi
 
 


Sziasztok!

Szerencsésen hazaértem, hajnal 4kor indultam és este negyed 8ra értem haza, két átszállással (!). A férjem várt a reptéren, ő is üzleti úton volt, majdnem egyszerre szállt le a gépünk :) Nagyon elfáradtam, alig bírtam reggel felkelni.

Krisszi: igen, ez sajnos most így alakult, de egy jó darabig nem megyek sehova!!! Mindenre nemet mondok majd, ez annyira rossz élmény volt így. Wc-re menni a reptéren, és egyáltalán bárhol, 10 perces művelet, nehogy összeszedjek valamit :D

Az orvossal kapcsolatban: az enyém jó, nem tudom, neked mit takar a csilliárd :), nem kifejezetten olcsó, de hallottam már drágábbról is. Nem tudom amúgy ilyen cikluskövetést mennyiért vállal. Ha gondolod megírom Neked priviben az elérhetőségét és hogy hol tudod megnézni az árakat :)

Nagykrisz: hogy telt a hétvége? Sikerült megbeszélni a dolgokat? Hogy vagy?

Makkmarci: a jó orvos aranyat ér! :) Tényleg jobb az alapos kivizsgálás, bár ha már van egy gyönyörű babád és még csak most kezdtetek el próbálkozni kár rágörcsölni a dologra, biztos hamar összejön ;)

Ma megyek a dokihoooooooooz! Kicsit izgulok, azért előtörtek a januári 'élmények', de nagyon hiszem, hogy most minden rendben lesz és már látjuk ahogyan dobog a Kicsi szíve :)

A terhesruhákkal kapcsolatban: Krisszi nagyon mákos vagy, hogy ilyen keveset híztál, sőt még fogytál is (!). Én már most is érzem, hogy jött rám, legalábbis a hasamra tuti. Már említettem, hogy sokat sportolok, ennek az az egy hátránya most, hogy kímélni kell magam azonnal látszik. De nem érdekel, csak a doki rám ne szóljon :D AMúgyis az izlandi kaja után ma paradicsomos spagettit készítek, már napok óta erre fáj a fogam, ez az egy kaja, amitől nem érzek hányingert :D

Veletek mi újság? 


luckyone
Budapest XI. kerület
 
 


Luckyone,


Majd írj, hogy mi volt az orvosnál. Ha kapsz képet, akkor tessék feltölteni:)


Minden rendben van már nálunk. Szüleim hétvégén jönnek szülinapozni. Mindenki nyügös most nálunk, okkal. Persze az enyémet még nem ismerik:)
Már folyamatos hányingerem van, ami miatt a nyálam is jobban termelődik. A hányinger közben meg folyamatosan éhes is vagyok. Elég fura. Szerintem a végén egy bálna leszek, mert azért rendesen eszegetek:D Persze ha nem tenném, akkor megkapnám a férjemtől, hogy éheztetem a gyereket:D:D:D Így is letiltott már a kóláról, fantáról, kávéról. Ezek közül csak a kávé fáj, a többi nem volt a kedvencem...
Remélem nekem se kell túl nagy befektetés majd a ruhákba, inkább a babára költeném:)

A folyásra visszatérve, nekem nincs. Tisztára sivatag napok óta. Ennek mondjuk örülök. Olyan két hete volt egy kicsit bőségesebb tojásfehérje folyás wc-kor, de az is csak egyszer. Pár napra rá valami kis krémesebb fehéres sárgás. Az is ugyanezen körülmények között, szintén egyszer. Szerintem ha nincs egyéb tünet, akkor nem lehet komoly gond, de majd a nőgyógyász megnyugtat. Hányra mész?

Makkmarci,
tök jó, hogy ilyen lelkiismeretes az orvosod:)

Többiek?


Lilypie First Birthday tickers
nagykrisz85
Budapest XIII. kerület
 
 


Sziasztok!

Velem egyelőre semmi különös nincs, nem érzek semmit, de szerencsére még mindig nem zavar. :)

Nálunk esik a hó!

Boeske
KépKépKépKép

Kép
boeske
 
 


15:00re megyek :) ma itthon is maradtam, mosok, főzök, takarítok :)

nekem is csökkent már a folyás, de minimális még mindig van, simán csak fehér, nem viszket, nem fáj semmi, én ebből gondolom, hogy nem lehet gond...

az émelygés nálam is egész nap tart már, de ha eszem, akkor egy ideig jobb! vagy pl tegnap hazajöttünk és rendeltünk vacsorára salátát (egy száradt kolbászon kívül semmi nem volt itthon :D) és éhesnek éreztem magam, de miközben ettem folyamatosan hányingerem volt, illetve undort éreztem, de azért legyűrtem :D nem tudom írtam e már, de napok óta fagyira vágyok, úgyhogy ma a doki után elvitetem magam fagyizni a férjemmel, hogy fog nekem örülni :D

a kávé nekem sem hiányzik egyáltalán, érdekes, pedig én viszonylag sokat ittam, de a gondolatától is rosszul vagyok! 


luckyone
Budapest XI. kerület
 
 


Gondolunk ám Rád Luckyone

Lilypie First Birthday tickers
nagykrisz85
Budapest XIII. kerület
 
 


Sziasztok!

Minden ok!!! : )))))) Ott van ahol lennie kell, dobog már a pici szíve, gyönyörű már most is :)
luckyone
Budapest XI. kerület
 
 


Jajj de örülök!Gratulálok!<3

Lilypie First Birthday tickers
nagykrisz85
Budapest XIII. kerület
 
 


Tényleg,mikorra? :D

Lilypie First Birthday tickers
nagykrisz85
Budapest XIII. kerület
 
 


Írtam Neked üzenetet, nem kaptad meg, vagy ez itt nem működik? Nem értem :D Mármint mikorra várható? Olyat még nem mondott, nem is kérdeztem, de én úgy számoltam, hogy 2014. július 19. :)
luckyone
Budapest XI. kerület
 
 


Sziasztok, Luckyone, de jó, nagyon örülök!!! Pihenj sokat!
(15 kilót híztam, de valahogy szülés után egyszerűen elpárolgott, pedig nem diétáztam, nem is figyeltem a kajára) Átdobod a dokid elérhetőségét?
A II. Nőin szültem kétszer, most is szülnék ott, de átköltöztették az egész épületet a Tömő utcába. Nem túl bizalomgerjesztő. Viszont itt PIC is van és amikor Márkkal gond volt a kitolásnál, nem túlzok, 5 perc alatt kikapták belőlem, mert ott mindig van sebész team. Nekem ez nagyon megnyugtató, szóval most tényleg nem tudom, hogy hol szülnék szívesen. Igazából azt sem tudom, hogy simán szülnék-e vagy császárral. Ricsi simán jött, 3950 gramm volt, 58 centi, Márk pedig 4020 és 57, de valahogy rosszul illeszkedett be és császár lett. Mindkét szülésem abszolút pozitív élmény, szóval ha neadj' Isten császár lenne bárkinek, szerintem az sem a világ vége, lényeg, hogy mindenki jól van:).

NagyKrisz, látod, idővel minden megoldódik, örülök Nektek is!

Boeske, még nyugi :)

Jó beteg lettem, a gyerekek hazahoztak valami fincsi vírust, torokfájás és társai. Hétvégén elvileg peteérés... De jó lenne...


Lilypie Third Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
krisszi
 
 


Luckyone,válaszoltam:)
Krisszi gyógyuljatok meg hamar!

Lilypie First Birthday tickers
nagykrisz85
Budapest XIII. kerület
 
 


Krisszi! Holnap atkuldom, telorol nem tudok priviben írni, és mar nem akarok géphez ülni. Jobbulast neked!!! Hétvége meg messze van, addig meg jobban leszel, és hajrá :)))) ;) drukkolok :)
luckyone
Budapest XI. kerület
 
 


Lucky: pompás hírek! Nagyon örülök nektek!! Csak így tovább, Baba!

Krisszi: mielőbbi gyógyulást! Császár nem a világ vége, Erik még gondolat sem volt, amikor tudtam, hogy császár lesz. Nem ezért, de tényleg az lett. Rosszabbra számítottam, pozitív élmény volt.

Nagykrisz: elmondod nekik hétvégén?


Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers
makkmarci2
Szolnok
 
 
 
 


Makkmarci2, persze, hogy elmondom. Így legalább kiderül, hogy miért is nem jártam át hozzájuk:). Szerintem így majd megértik a dolgot:)

Lilypie First Birthday tickers
nagykrisz85
Budapest XIII. kerület
 
 


Néhány nap híjján egy éve, hogy elveszítettük a magzatunkat. Azóta volt egy-két nehezebb hetünk, nem csak ezügyből kifolyólag. 
Nagyon szeretnék gyereket, hazudnék, ha azt mondanám mindent próbáltunk már, mert nem, de elkeserít, hogy körülöttem mindenki teherbe esik csak úgy, még ha nem is akarja. Én meg nem...
És ez elkeserít. Tudom, nem picsogni kéne, de mindig visszakanyarodok az első Babához... aztán meg a vetéléshez... 
Nagyon szeretnék pozitív tesztet. Vagyis szeretnék stabillá válni, hogy rám találjon egy életke. 
Köszönöm, hogy elolvastatok.
debella
 
 


Kedves Debella!

Teljes mértékben átérzem a helyzeted, anno én is így voltam. Drukkolok, hogy mielőbb sikerüljön a baba, hidd el, utána elhalványulnak a rossz emlékek.


Most valahogy nekem is rossz a hangulatom, azt hiszem, most sem sikerült. Jó, az eszemmel tudom, hogy még bármi lehet, de mégis úgy érzem, hogy nincs remény ebben a hónapban. Szomorú vagyok.

Kismamák, írjatok, olyan jó olvasni!

Boeske
KépKépKépKép

Kép
boeske
 
 


Sziasztok!
Hát akkor én írok a kérést teljesítve:D
Sajnos kijött a Bartholini-mirigy cisztám, meg valami gombát bekaptam. Így tegnap orvos. Minden vizsgálatot elvégzett a terhességgel kapcsolatban is szerencsére, így egy héttel korábban sor került rá:) Minden rendben amúgy. Azt mondta 6 hetes, de szerintem nem pontosat mondott, mert pár nappal több lehet. 20mm-es a petezsák. CRL valami tizenx, asszem 11. Sajnos nem fordította felém a monitort, képet se kaptam. 3 hét múlva kell mennem újra a genetikai UH-ra... Elküldött vérvételre EKG-ra(tegnap meg is csinálták), védőnőhöz. Kaptam canesten hüvelytablettát. Gondolkodtam, h merjem-e használni. Inkább mellette döntöttem, mert már hallottam olyat, hogy valakinek ilyen fertőzés miatt lett vetélése, de a gyógyszer miattit még nem hallottam.
Azért érdekes ez a fertőzés, nem értem hogy kaphattam. A fehérneműt, törölközőt 90 fokon mosom, vasalom... Hát mostmár mindegy. Minden rendben lesz. Megnyugtatott, hogy látott az orvos:)
Boeske, ne legyél szomorú. Gondolj arra, hogy két csíkot fogsz látni. Lásd a szemeid előtt.
Debella, megértelek, de neked is azt kell mondjam, amit Boeskének. Fel a fejjel. Biztos hamarosan ott fog totyogni a kicsi, és a rossz emlékek a múltba vesznek.
Nagyon fontos a pozitív hozzáállás szerintem.

Lilypie First Birthday tickers
nagykrisz85
Budapest XIII. kerület
 
 


Szia Nagykrisz!

Örülök, hogy minden rendben, a fertőzés miatt ne aggódj, hamar elmúlik, és a Canesten sem ártalmas. 

Igen, tudom, előbb-utóbb ott lesz az a két csík, lehet, hogy majd csak 1-2 hónap múlva, de biztos vagyok benne, hogy ott lesz. Most legalább nem csapott be a szervezetem, mint a múlt hónapban. Ez is valami.

De hogy vidámabbat is írjak: most raktam össze a gyerekeknek az adventi naptárat. Minden napra egy falat édesség, és egy feladat. Szép lila karácsonyi szalvétába tekertem mindent, és szombat éjjel felaggatom az összeset az ebédlőbe. Annyira örülnek neki minden évben. 

Boeske
KépKépKépKép

Kép
boeske
 
 


Boeske, hogy Te milyen kreatív anyuka vagy!:)
Milyen feladatok? Milyen édességek?
Mi is veszünk a kolléganőmmel magunknak adventi naptárat a munkahelyre. :)Csinálni szerettünk volna, de rájöttünk, hogy az most nem fog menni....

Lilypie First Birthday tickers
nagykrisz85
Budapest XIII. kerület
 
 


Azt nem is meséltem, hogy ma reggel hánytam:). Mondjuk szerintem a gravidától. Ma vettem be először, de buta módon éhgyomorra. Holnap okosabb leszek.

Lilypie First Birthday tickers
nagykrisz85
Budapest XIII. kerület
 
 


Nagykrisz, ez jó hír!!! Mármint a hányás kellemetlen, de magas HCG szintet jelent. Bár tényleg lehet, hogy a Gravida volt...
Örülök, hogy minden rendben volt az UH-n, Canestent nekem is írtak fel amikor terhes voltam, egy kezeletlen fertőzés sokkal nagyobb gondot tud okozni. Bárhol össze lehet szedni egy ilyet, elég, ha a munkahelyi WC-t használod (azt mondta nekem a dokim, hogy úgy is elkaphatod, ha nem ülsz rá, elég, ha felcsapódik pár csepp víz, szóval nem a te hibád) Mi ez a mirigy ciszta?

Debella, átérzem. Drukkolok, hogy mielőbb sikerüljön a baba!

Boeske, ne aggódj, miért gondolod, hogy nem sikerült? Mióta is próbálkoztok? Nem akarok demagogizálni, hogy van már három szép gyerkőcöd, ne izgulj, összejön a negyedik is, de miért ne jönne össze a negyedik? Nyugi... (mondom én a félőrült némber, aki minden hónapban 10 tesztet vásárol...)

Nem tudjátok véletlenül, hogy most már tényleg kiderül az első vérvételkor, hogy fiú vagy lány a baba? Pár éve még a 16-17, akár a 20. heti UH-ig kellett várni.

Másik, nem tudom hallottátok-e, hogy idén módosult a Munka Törvénykönyve és a felmondási védelem csak akkor illeti meg a kismamákat, ha hivatalosan be is jelentik a terhesség tényét? Szerintem ez nem túl méltányos. Az sem, hogy megszűnt a GYES alatti felmondási védelem, 30 napos rendes felmondással megszűntetheti a munkaadó a munkaviszonyt.

Lilypie Third Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
krisszi
 
 


Krisszi,
Köszi az infót:) Neked hány hetesen írták fel? Én csak amiatt aggódom, h az első trimeszterben kaptam. De tenni nem lehet egyebet...
Szerintem ha a gravida miatt van, az is jó, mert gyanítom, hogy ha nem lennék terhes nem hánynám ki a vitamint:D Szóval nagyon örülök:) Írtam is férjemnek rögtön:D
A vérvételről még nem hallottam. Én úgy látom, hogy most inkább csak a vércsoportra, a szervek megfelelő működésére, ilyesmire írták meg. Ha hazaértem megírom, hogy pontosan mire.
A Törvénykönyvről hallottam, én se tartom igazságosnak. Azt se tudom még, hogy milyen papír igazolja a munkaadómnak a dolgot. Az orvos semmit nem mondott. Szerintem amint megkapom azt a papírt, jövök is vele a főnökömhöz. Biztos,ami biztos. A munkahelyemen sose lehet tudni. Bár 4 éve itt dolgozom, de csak kölcsönzött munkaerőként, így a GYES alatti felmondási védelem megszűnése nem érint engem.  Ide úgyse vennének vissza, mert megszűnik majdnem az egész cég Budapesten 3 éven belül. A kölcsönző cégem segítene munkát találni, de szerintem azt nem fogom igénybe venni. Inkább keresek magam valami jobbat...

Lilypie First Birthday tickers
nagykrisz85
Budapest XIII. kerület
 
 


Lányok, ne haragudjatok meg, de én nem igazán hiszek abban, hogy a Gravida okozza a hányást. A terhesség első trimeszterét egyébként is jellemzi a hányás, hányinger. Van, akit jobban, van, akit kevésbé, van, akit teljesen elkerül. De hogy a Gravida vagy az Elevit ilyet okozna... Hát nem tudom. Én nagyon szkeptikus vagyok.
Gomba a terhesség alatt, illetve az első trimeszterben elég gyakori szerintem. Én szinte mindig kapok valami kúpot, ha hónapokig nem megyek dokihoz, annak ellenére, hogy nincs is panaszom. A múltkor rákérdeztem, miért van ez. Azt a választ kaptam, hogy a menstruáció alatt a pangó vér melegágya a baktériumok, gombák elszaporodásának. Legközelebb majd azt is megkérdezem (ez azóta jutott eszembe), hogy hüvelyöblítéssel (intim zuhany, dr. Dolhay azt hiszem) meg lehet-e előzni, illetve ha felmerül a terhesség lehetősége, nem ellenjavallt-e. Azt viszont, hogy a Canesten kúpot javasolja, meglepő számomra, bár ha jobban belegondolok, nem tiltja a tájékoztatója, csak odaírták azt a mondatot, ami miatt nem perelhetőek. (Terhesség alatt csak orvosi javaslatra stb.) Egyébként nekem mindig gyógyszertárit ír a dokim, ha ilyen van. Olcsóbb is sokkal, és 10 db-os kiszerelés. (persze csak 3-5 db egy kezelés)

Az első vérvétel, ami 12 (?) hetesen van (nekem pl. nem volt, csak a 16 hetes AFP-nél) szerintem nem tér ki arra, hogy fiú vagy lány, esetleg ha valami fizetősre megy az ember. A genetikai gondolom, ilyen. Viszont ott van a TB által is támogatott és kötelező(en ajánlott) UH a 12. héten, ott már esetleg lehet látni, bár az sem 100%, ráadásul nézik a gyomor- és hólyagtelítődést, gerincet, hasfalat, négy végtagot, orrcsontot, meg még annyi mindent.

Adventi naptárat én is csináltam! Most először. Sokat töprengtem, hogy egy egyévesnek milyet is készítsek, végül 10 évfolyamnyi Praktikából sikerült egyet kinéznem, ami olcsón kijön, és ilyen kicsinek bevethető. Csokit ugye még nem kap, apróságokat szintén nem tehetek bele. Ez úgy működik, hogy minden nap bezúrjuk a domboldalra a fenyőerdő egy-egy darabját vagy lakóját. Mellékelem a Praktikás képet, hogy értsétek.

Adventi naptár

Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers
makkmarci2
Szolnok
 
 
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet: