Új privát üzeneted érkezett!

Kép
Vendég
 


Azta gyugyi, néhány mondatodon jókat mosolyogtam :D , de ez egyáltalán nem lehetett kellemes érzés :?
Hát sajnos én nagyon nemtudom elviselni a fájdalmat, szóval nagyon meggondolandó az eda.

Kép
mona76
 
 


EDA
Szóval mivel 3 év alatt míg mi küzdöttünk, minden ilyenkorú rokonom és barátnőm egyszer vagy kétszer szült környezetemben, a következő dolgokat hallottam:
Azt kell előre jelezni, hogy valószínű, kérsz majd, így készenlétbe áll az aneszteziológus, de közben mondhatod, hogy nahát ezt kibírom :) , csak ez nem nagyon szokott előfordulni. 3 eset, ami nem EDA mellett szól:
1. csajszinak beadták, egyik fele érzéstelenedett, másik nem, és a fájások totál leálltak, csak meghoszabbította az egészet, utána már EDA nélkül folytatták az egészet fájdalommal
2. másik úgy tágult, hogy elején semmi, akkor azt mondták, még nem lehet beadni, utána hirtelen 3 ujjnyira tágult, akkor már nem lehetett
3. a beadáskor iszonyatos fájdalmat érzett az egész altestében, mondta, hogy azonnal hagyják abba
Szóval én csak a fentiek miatt mondom, hogy annyira nem egyszerű, hogy nem bírom, beadják, és utána csak egy szuper fájdalommentes szülés következik... ha így lenne, nem gondolkodnék...

Kép
Kép
emma1976
 
 

 
 

Emma :)
EDA-hoz nem tudok hozzászólni. Az más. Nekem teljes érzéstelenítésem volt a császárnál. :)
Vendég
 


Lányok!
Na mostan már nem értek semmit...
Akkor császárnál milyen lehetőségek vannak??????

Kép
Kép
szilva069
 
 


Szilcsi :)
Császárnál vagy mélyaltatás, vagy gerincérzéstelenítés. Gyomortól lefelé semmit nem érzel. Kb 24 óra, mire elmúlik. (Nem akarok hülyeséget mondani, hisz lövésem sincs sz orvosláshoz, de úgy tudom, máshova bökik a tűt... :roll: )
Az EDA nem teljes érzéstelenítés, ott érzel mindent, csak tompábban. (Képzeld el, ha ez a hasi műtétednél is így lenne. :shock: )

Jól tudom?
Megnézem a google-n! :wink:
Vendég
 


http://www.csaladinet.hu/index.php?modu ... 13&id=1376
Jééé! Változik a világ. Én pont azért nem kaphattam érzéstelenítést a vajúdás altt, hátha császár lesz belőle. :shock:
Kutatok tovább...
Vendég
 


http://www.kismama.hu/cikkonly.php?id=61&cid=5458
Bingó!!!!
13 évvel ezelőtt nekem még nem EDA volt a császárnál, hanem "spinális érzéstelenítés" :D
Vendég
 


Ha baromságot beszélek, javítsatok ki!! :oops: :lol:
Vendég
 


Gyugyi
Na én is ilyenekről olvastam eddig. Csak éppen azt nem tudom, hogy a Jánosban mit alkalmaznak.
Hmmmm majd megkérdem legközelebb a dokit, hogy hogyan is működik ez náluk.
A spinális az epidurálás?

Kép
Kép
szilva069
 
 


Szilcsi :)
Nekem anno azt mondta a doki, hogy a kettő különböző. Mást alkalmaztak a sima szülésnél és mást a császárnál. De ez régen volt, azóta eltelt egy évtized. :roll: (...és tényleg nem vagyok szakember...... Potter Ági nem anesztes orvos?)
Vendég
 


Gyugyi :)
De lehet, hogy igazad van Ágival kapcsolatban.
Azért nem árt képbe kerülni.
Különben hogy van a kis lelked?

Kép
Kép
szilva069
 
 


Szilcsi :)
Köszi kérdésedet, csendben és titokban nyalogatom sebeimet..... Nincs nap, óra, hogy ne jutna eszembe.....
De előre kell nézni, az élet nem áll meg. Még van cirka két évem, addig csak összejön. Sikerülni fog és kész.

Potter Áginak írtam privit, hogy "HELP" :D
Vendég
 


Hát én ebben az érzéstelenítésben nem vagyok otthon, mert bár a vajúdásom 8 óra, de nagyon bírható, még a ctg sem mutatott nagy fájásokat, pedig jöttel rendszeresen. Na mikor elmegy a magzatvíz, akkor viszont brutál, szünet nélküli fájdalmak jönnek, de az meg 2-1,5 óra volt eddig, nem is adnának. Meg ki is bírtam valahogy. Remélem, most is szerencsés leszek :lol:

Kép
Kép
Kép
h.nelli
 
 


Gyugyi :)
Gondoltam, hogy így van :(
Sajnos csak 1 gyógyír van a sebedre, remélem hamarosan megtalálod...
Abban viszont igazad van, hogy csakis előre érdemes nézni. A megtörtént dolgokon (sajnos) már nem lehet változtatni, csak elfogadni. 2 év nagyon hosszú idő, bízom benne, hogy nem kell annyit várnod :?
Kíváncsi vagyok Ági mit fog írni!

Kép
Kép
szilva069
 
 


Kép
Vendég
 


Csajok!
Hú, mennyit írtatok!! :shock: :shock:
Majd fürcsi után (ha tudok), visszaolvasok.
Addig is felrakom ide az Excel táblákat szabad felhasználásra:

Fiú:
1174501677.01.xls

Lány:
1174501700.31.xls

Javaslat: miután kitöltöttétek az Anya oszlopot, rejtsétek el, hogy Apát ne befolyásolja.

Wish
Küldöm a telcsiszámom!
gtünde
 
 


Na, bosszúból én is írtam egy kisregényt! Remélem, azért elolvassátok.

Gyugyi
Persze, hogy írhatsz ide! :) Különben a következőt már lehet, hogy én is úgy tervezem (epi nélkül). De még nem tudom. Lehet, hogy nekem csak az indítás miatt fájt ennyire.
ÉDESEK!!!!
Képzeld, nekem a hátamon is olyan varrat volt, aminek az egyik végét elvágta a doki, és a másikon kihúzta. Na, én azt hittem, amikor kiszedte a varratot, hogy egy hatalmas nyílt seb tátong a hátamon, annyira fájt. Biztos másképp varrják a hátat, mint a hasat. :)

Tiza
Miért nem érdekel? A szülőszobát sem akarod megnézni??
Epi: én először nem kértem, ki is töltöttem úgy a lapot. Aztán meg mikor már ők is rábeszéltek, akkor kitöltettek velem egy új lapot. Nem tudom, ez máshol, más esetben lehet-e, mert tényleg előre el kell dönteni.
Na meg persze attól is függ, hogy adnak-e, hogy hol tartasz a szülésben, mert lehet, hogy annyira a vége felé vagy, hogy mire hatna, már megvan a baba.
Videok: http://www.youtube.com/watch?v=Cc311MV3jtY
http://www.youtube.com/watch?v=J7YxVhVKKJQ
Otthonlét: Az elején úgysem lesz időd unatkozni, később meg el tudsz járni a babával is erre-arra. Mondjuk, én nem vagyok az a menőmanó, úgyhogy én jól bírom. :)

Barbi
OK, fotóhiány megbocsájtva! De azért szülésnél már legyen gép!!! Szerintem menj el még egyszer 4D-re, ha szerencséd van, jobban fog látszani Balázs. Nálunk sajnos Fici nagyon belebújt a méhlepénybe, és nem is akart nagyon felénk fordulni, azért nem lett a későbbi jobb.

Wish, Barbi
Málnalevél tea?? A 36. héttől lehet inni, és állítólag segít a tágulásban. Én sajna már nem tudtam kipróbálni, mert a 36. héten szültem. :? A másik, hogy kértek gátvédelmet?? Én azt is szerettem volna, de koraszülésnél ill. vákuumosnál nincs. :(
Fájdalom: hasonló a menzis görcshöz (nekem is rohadt erősek tudtak lenni), de sokkal-sokkal erősebb, szinte úgy éreztem, hogy kis gombóccá húzódik össze a méhem és közben leszakad a derekam. Én is azt hittem kibírom – a porckorongsérves élményemre tekintettel (kb. 2 hétig fájt iszonyatosan a lábam, és semmi fájdalomcsillapító nem használt) – de mégsem. De lehet, hogy nekem az indítás miatt volt már az elején ilyen durva. Na, meg egészen más jellegű a fájdalom.

Szilcsike
Hát igen, Mary esetében a két baba miatt tényleg más a helyzet, de drukkolok, hogy megússza a vérátömlit.
Fici azért nem olyan jól kivehető a 2-on, mert elég nehéz volt befogni, mert állandóan elbújt. Szerintem különben hasonlít rá, mert sokan mondják, hogy mikor megszületik a gyerek, nem is hasonlít a 4D-s képre.
Én a helyedben tuti megnézném még1szer 4D-sen a babát. :)
Ha beszerezted a színes fénymásolót, másolsz nekem is pár bankót? :lol:
Baba fekvése: http://www.babanet.hu/faq/termas11.php
Én most elgondolkodtam ezen a fejfájáson. Nekem volt, de nem hiszem, hogy az epi-től. Az nem rögtön jelentkezik? Mert nekem kb. 2 nap múlva volt.
Szopi: Rékának is adtak cumisüvegből inni, de simán tudtam szoptatni. Már amikor felébredt, és hajlandó volt szopizni. :) Kb. a 2. napon lövell be a tej, nekem majd szétrepedt a cicim. Senki rám sem bagózott. Úgy kellett megkérdeznem, hogy akkor most mit csináljak. Erre adtak egy steril poharat, hogy abba fejjem le. Naja, mert én úgy születtem, hogy tudok fejni. Még jó, hogy a szoba falán volt vmi tájékoztató, aztán az alapján próbálkoztam. Másodszorra egész jól ment, de aztán behozattam a mellszívómat, és akkor már nem volt gond. Amúgy meg segítenek a szülésznők ill. az ottani védőnő is.
Én, míg a szülőszobán voltam, „láttam” pár császáros szülést. Nagyon gyorsan mentek a dolgok. Ha jól tudom, most már csak 1 napig kell utána az örzőben lenni.
Viszont: császáros szülés után is lehet hüvelyi úton szülni! A húgomnak sikerült!!

Emma
Én sem voltam kibékülve az epivel, főleg, mert elég problémám volt a gerincemmel, nem akartam, hogy ott matassanak. De így visszagondolva, jól tettem. Szerencsére az anesztes doki, aki bekötötte, nagyon ügyi volt. Utána is éreztem a fájásokat, de fájdalom nélkül. És a kakilási ingert is, ami ugye már a kitolási szak kezdetének a jele. Én is epi nélkül szerettem volna végigcsinálni, de az oxitocin miatt hamar sűrű és elég erős fájásaim voltak, viszont nem tágultam. Már úgy beszéltek rá, hogy kérjem az epit. Amint megkaptam, nagyon hamar tágultam, és megúsztam a császárt is.
Szerintem mindkét időpont jó!

Wish
Engem az érdekelne, hol voltatok 4D-n.
Még az utolsó pillanatban is megfordulhat. De ne bánkódj, ha császár lesz. A lényeg, hogy semmi baja ne legyen.
Én nem tudom megállni, hogy ne vegyek Ficinek valamit – általában ruha. Pedig alapvetően utálok vásárolni, de annyira édibédi gyerekruhákat lehet kapni, hogy mindig rá kell ütnöm a kezemre, hogy fölöslegesen ne vásároljak. Még jó, hogy ritkán jutok el a boltokba. :)

Nelli
Még jó, hogy én annyira nem szerettem dolgozni. :) Mondjuk ez a babázás azért sokkal fárasztóbb, mint bármely munka. De ezerszer több öröme is van az embernek. Csak hát 24 órás szolgálat.
Nekem eddig az éjszakákra – 1-2 héttől eltekintve – nem lehetett panaszom, de Fici 3 napja nagyon rosszul alszik, hajnali 5-kor sírva ébred, alig lehet megnyugtatni. Nagyon remélem, hogy a hidegfront miatt van, mert ha állandósul ez a helyzet, nem tudom mi lesz. :?
Lakcím téma: passz. Nem tudod megkérdezni őket?


Én is tp-n voltam a szülésig, ill. a kórházba kerülésig, onnan tgyás. Viszont azt tudjátok, hogy a GYED idejére fizu nélküli szabit kell igényelni, ugye?!
A második babaprojektet én is Fici 1. éves szülinapja után szeretném kezdeni. Remélem, most nem kell 3 évet várnom. Melóhely: nem tudom, nekem lesz-e majd még munkahelyem. Elvileg sokan nyugdíjba mennek, de mindig átszervezik a céget, úgyhogy nem tudom. De őszintén, nem is érdekel. :) Egyelőre.

Nem is írtátok, hogy tetszik-e az új tábla?! :(

Fici fekvése:
18+3 koponyavégű
19+4 koponyavégű
24+5 medencevégű
25+0 koponyavégű
33+0 koponyavégű

Mit vegyünk, mit ne vegyünk téma: ha valamire kíváncsiak vagytok érdemes-e venni, én szívesen leírom az én tapasztalataimat. Már ha érdekel vkit. :)

Ha már Gyugyi így leírta a császárt, akkor leírom az epi-t:
Fel kellett ülnöm az ágyra, majd előrehajolnom. Először érzéstelenítőt adnak a gerinc mellé, miközben mozdulatlanul kell ülni. Ez mondjuk gyors. Viszont amíg az epihez bevezetik a csövet, addig sem szabad mozogni – na, nekem jött közben vagy 3 fájás, de tartottam magam, csak szegény szülésznő kezét törtem darabokra, annyira szorítottam. :) Kb. 20 perc, amíg hat, de szerintem gyorsabb. Érzi az ember, hogy jön a fájás, viszont egyre kevésbé fáj.
Ja, nekem még oxigént is adtak maszkon. Hát, én mindig leszedtem, mert úgy éreztem nem kapok levegőt. :)
Én „simán” szültem, mégis vagy fél órát dolgozott rajtam a doki. A hüvelyemben voltak apró kis vérzések, és már tökre betojt, mert hiába öltött alájuk, nem akart elállni a vérzés. (Valszeg azért voltak ezek a kis sérülések, mert vagy 5 napig áztatta a magzatvíz a hüvelyemet, és felpuhult a fala.) Végül gézbucival rányomott és simán elállt. Jó vérszegény is lettem, de nem kértem vért. Asszem kb. 6 óra múlva lehet megpróbálni felkelni zuhanyozni, rendbe tenni magad. Nekem elsőre nem sikerült. A vérszegénység miatt olyan voltam, mint egy asztmás vénasszony. Léptem kettőt és lihegtem, mint aki most futotta végig a maratont. Na, meg szédültem is. Nekem ez elég lassan múlt el. Varratszedésem nem volt, mert kieső ill. felszívódó varrataim voltak. Hál’ Istennek!!

Na, jóccakát! :lol:
gtünde
 
 


Tündi :D

Hétfőn megyek dokihoz és akkor akarom megkérdezni a málnalevél teát,ma véglegesen összeállítottam a kórházi cuccot,mellszívot raktam be,de cumisüveget nem az is kell vagy adnak?

Lányok nekem is farfekvésű még Balázs,de ha esetleg császár lesz én spinális érzéstelenítést kérek a gerinc mellé(némely kórházba van már 6 órás vagy 12 órás) ez azt jelenti hogy addig hat és addig szigorú fekvés van utána lehet már mászkálni, kolléganőm 6 órásat kapott 3 hónappal ezelőtt ,reggel császár délután már "csiga tempoba futott", ő ezt ajánlotta,mert az első babánál altatást kért sokkal rosszabb volt neki( fejfájás,hányás,több ideig feküdt).
Tudom hülyeség,de még soha nem kaptam így én a beöntéstől tartok egy kicsit hogy milyen lesz, én naívan azt hittem hogy iszok valami lötyöt és iránya wc :oops: , hát tévedtem.
Kicsit zavaros lett de talán értitek hogy mire gondoltam :lol:


Barbi

Képbabafalva.hu vonalzó
zbarbi
 
 


Lányok, mostanába van egy kis előtejem vagy valami hasonló :oops: ,ez jó akkor lehet hogy lesz tejem vagy nem garancia rá?

Barbi

Képbabafalva.hu vonalzó
zbarbi
 
 


Tünde, az útóneves táblával mit kell csinálni?
csajok, tudnátok nekem székrekedésre valamit ajánlani? Szednem kell a vastablettát, de olyan szorúlást :oops: csinál, hogy néha úgy érzem, rosszabb mint egy szülés. /bár nemtudom még milyen az/.
Pedig sokat iszom, csak barna kenyeret eszem, sok joghúrtot, és mindig korpával. Régen a befőtt, vagy a tej segített, de most már ezek sem :cry:

Olvastam, hogy némelyik korházban ha nem akarod, akkor nem adnak beöntést. Ti mit szóltok ehhez?

Kép
mona76
 
 


Sziasztok!
Olyan klasszul sikerült megfáznom, hogy most rendesen dögrováson vagyok. Elöször pár napig csak fájt a torkom,arra ittam mézes, citromos teát. Tegnap vettem homeopátiás bogyót megfázásra,mert mást nem mererk szedni. SZerencsére lázam nincs.
De most tele van az orrom,meg foliyk,meg minden.. :cry:

Szeritnetek nem árt a kismanónak ez?
Ha van valami ötletetek mivel gyorsíthanám a gyógyulást,ami nektek is bevált terhesség alatt,akkor légyszi írjátok le!

Susy
susy75
 
 


Beöntés: Istvánban nem csinálnak. Első szülésemnél oda is raktam a szülőágyra, magamban égtem mint a minigyertya, de ők teljesen természetesen kezelték.

Suzy :)
Én is gyakran meg vagyok fázva, és nekem nemrég a C-vitamin pezsgőtabletta jött be.
Ha nincs lázad, akkor nem lehet gond a babára.

Barbi :)
Sajnos nem törvényszerű, hogy több tejed lesz, ha már most beindult.

Kép
Kép
Kép
h.nelli
 
 


nelli, és ott borotválnak, vágnak? Kérdeztek téged, hogy kérsz-e beöntést?

Kép
mona76
 
 


Mona, Nelli, Barbi
A beöntés nem nagy ügy! Műtétem előtt kaptam, egyáltalán nem rossz érzés, szólsz, amikor úgy érzed elég, és utána 3x-4x elmész WC-re. Én inkább szeretnék kapni, minthogy ott jöjjön ki!!!

Mona,
nekem 2 hete volt iszonyú 3-4 napig, annyira szenvedtem a kinyomásnál, hogy arra gondoltam, ilyesmi lehet a szülés :oops: aztán én is nagyon odafigyeltem, meg ettem egy-két egészségtelen, ámde zsíros kaját és visszaállt. De nem árt, ha 1 napra mondjuk leállsz a vassal.... én is 1 vagy 2 napra hanyagoltam a vitaminjaimat, meg ásványi cuccokat...
meg halolaj kapszula is segíthet

Kép
Kép
emma1976
 
 


emma, köszi. Én is csak hetente 1*-2* szedem, mikor eszembe jut, de mégis ilyen hatása van :cry:

Kép
mona76
 
 


tünde, én megdicsértem a tábládat
Kép

Kép
mona76
 
 


Barbi :)
Egyetértek Emmával, a beöntés nem nagy ügy. Egyáltalán nem fájdalmas, és nem is különösebben ciki. Szerintem is inkább a beöntésnél jöjjön ki aminek ki kell jönnie :twisted:

Susy :)
Megfázásra én esküszöm a méz és kifacsart citrom elegyre. És még finom is! Különben jobbulást! A babónak ettől semmi baja nem lesz, ne félj!

Tüncsi :)
Köszi a sok okosságot! Engem érdekelne, hogy mi mindent érdemes beszerezni a szülésre. Már nézelődtem bababoltokban, de egyenlőre a babakocsin kívül mást még nem vettünk, pedig már annyira izgatnak a dolgok.
Pl. milyen mellszívót érdemes venni? Kézit vagy elektromost?

Kép
Kép
szilva069
 
 


Lányok én is azt mondom hogy inkább kapjak minthogy kellemetlen legyen, csak miután még nem kaptam így minden újtól egy kicsit tartok :wink:

Susy :D szerintem még a reszelt alma és répa,citrommal és mézzel is egy jó vitamin bomba, én a mai napig szoktam enni.

Szilva :D én kézit vettem,mert azt ajánlották,mert a gépire azt mondják hogy a mellet eldeformálja könnyebben,de biztos vagyok benne hogy Tündi többet tud neked erről mondani.Amit bánok hogy nem vettem az a szoptatós párna,mivel nagyon rossz alvó vagyok lehet hogy azzal könnyebb lett volna :? ,de már nem veszem meg.

Mona :D talán a szilva lekvár segítene ha reggel egy kiskanálal ennél,én se ettem a vitamint mindnnap mert elégé megfogja így két-három naponként ettem.

Barbi

Képbabafalva.hu vonalzó
zbarbi
 
 


köszi a tanácsokat!
barbi, nekem tegnap jött meg a szopispárna, 1,5 hete rendeltem. :wink:

Kép
mona76
 
 


Barbi :)
Különben azzal tisztában vagy, hogy hogyan "zajlik" a beöntés?
Kézi mellszívót kapnék. Szerinted elfogadjam? Nem ciki, hogy használt?
Szóval be vagy pakolva már? Nagyon izgi ugye???????
Szerinted tudsz jönni kedden???

Kép
Kép
szilva069
 
 


Lányok köszönöm a jó tanácsokat,:D elraktároztam öket. Most a teácskámat már napok óta én is friss citromlével és mézzel iszom.
Azt hiszem meg kell várni míg elmúlik ez a fránya megfázás.! :cry:

De jó lenne ha már én is ott tartanék, hogy kérjek e beöntést!! :)
susy75
 
 


Szilva :P igen elmesélték hogy kapok egy kis gumi csövet oda lentre.... :lol:
Megmondom őszintén én is kaptam kézi mellszívót és elfogadtam ,szerintem nem ciki, úgyis fertőtleníti az ember.Hétfőn megyek dokihoz ha a méhszáj zárt akkor igen,ha esetleg nem akkor meggondolom,de nagyon szertenék. Hát igen egy kicsit félek,demár nagyon várom.

Barbi

Képbabafalva.hu vonalzó
zbarbi
 
 


Barbi :)
Akkor remélem még zárt lesz :P
Emléxel, hogy a talin még, hogy le voltunk törve? Most meg...

Susy :)
Ne "irigykedj" , inkább élvezd ki a várandósság örömeit, mert nagyon jó kis időszak!

Kép
Kép
szilva069
 
 


Tüncsi :)
A szülőszobát majd megnézem a védőnővel, már megbeszéltük. A tanfolyamtól irtózom, így nem is tervezem és még nem akarok ennyit foglalkozni a szüléssel. (Egyébként védőnőhöz is utálok menni, pedig kb. 20 perc az egész, attól is irtózom.) Szerintem ha az ember nagyon eltervezi, hogy mi hogyan lesz, semmi nem fog úgy alakulni.

Mona :)
Nekem székrekedésre nagyon bevált az aszalt szilva. Minden étkezés után bekapok kb 3 szemet. Lehet, hogy enélkül is menne, de azt vettem észre, hogy azóta egyszer sem volt. Ja, és ráadásul finom is és egészséges, ha másért nem, ezért megéri.
Beöntést még én sem kaptam, de mindenki szerint ki lehet bírni, sőt a székrekedéseseknek még jól is szokott esni. Hi-hi.

Kép
Kép
tiza
 
 


Barbi :)
Nem borotváltak lent. Semmi külső beavatkozás nem volt, ami nem feltétlenül szükséges.

Mellszívó: Avent kézi nem túl olcsó, de nagyon jó.

Kép
Kép
Kép
h.nelli
 
 


MOna
Pont én is az aszaltszilvát akartam mondani. Ma megettem egy fél zacsival és rohangálnom kell :D

Kép
Kép
emma1976
 
 


Mellszívó: Nekem is Avent kézi van, és jól bevált. Mondjuk én a szilikon párnácskát, amit a tölcsérre kell rakni, nem használtam, úgy valahogy nem jött a tej. Ja, és csak kb. a 3. hónapig fejtem.
Nyugodtan fogadjátok el a használtat, kisterilizáljátok és OK.

Beöntés: Nekem volt szerencsém hozzá már szülés előtt is, a laparnál. Egy csövet bedugnak a hátsódba, és elég sok vizet nyomatnak bele. Szülés előtt kevesebb fért belém, mint laparnál. Közben nagy levegőt kell venni, úgy jobban belemegy a víz. Nálunk borotválnak is. Viszont rögtön lehet WC-re menni, zuhizni. Kb. 30 percet adnak a dologra. Én még kb. 2x vissza is mentem, mert úgy éreztem, nem jött ki minden. :oops: De nem röhögtek ki. :)

Barbi
Szerintem nyugodtan vehetnél még szopipárnát. Fici pl. azon aludt 3 hónapos koráig. Utána már nem fért rá. :lol: Meg hát azért gondolom, tervbe van véve még egy baba, nem??
Nem tudom, a doki foglalkozik-e ilyennel, mint málnalevél tea. De a babaprojektesek pl. nagyon dícsérték. Én meg is vettem, csak használni nem tudtam. :?
Az előtej szerintem sem garancia arra, hogy lesz tejed. De ne úgy állj hozzá, hogy nem lesz. Lesz!!
Cumisüveget ne vigyél, mert nem kell. Ott a cickód, abból eszik. Nekem eleinte még adtak cukros vizet cumisüvegben, de én nem adtam Ficinek. Asszem ők is csak azért, mert eleinte elég aluszékony volt és nem szopott rendesen.

Mona
Utóneves táblába beírod a neked tetsző nevek mellé 1-5-ig a pontjaidat (1-picit tetszik...5-nagyon tetszik), ugyanezt megcsinálja Apa, majd a 3. oszlopban látjátok az összeget. Ezután meg lehet nézni a szűrővel, hogy melyik nevek kapták a legtöbb pontot és máris megvan a baba neve. :)
Kíváncsi vagyok, hogy szülés után mit fogsz mondani a székrekedésre, hogy milyen? :lol:
Köszi a dícséretet! Vaksi vagyok! :oops:

Tiza
Miért irtózol a tanfolyamtól? Nekem szerencsére házhoz jött a védőnő. Én nem utáltam, mert mindig volt kérdésem, amire tudott válaszolni, miután meg Fici megszületett és vmin nagyon rágtam magam, még meg is nyugtatott. De hát mindenki más.

Susy
Én is a mézre és a C-vitaminra esküszöm. Milyen homeos bogyót szedsz? Nekem a védőnő 3félét is mondott, ami náthára, köhögésre ill. influenzára jó.
Az egyiket használtam is és jó volt.

Szilcsike
Nem tudom, ahol Te szülsz, ott adnak-e hálóinget. Ha nem, akkor egy régi darabot vigyél. Én is olyanban szültem, de Gábor kimosta és minden folt kijött belőle. Úgyhogy még tudom használni, nem kellett kidobni. Nekem javasolták az eldobható bugyit. 1x használtam, de nem jött be, így a normál bugyogóimat hordtam. Betét: itt megoszlanak a vélemények. Sokan Tena betétet javasolnak az erős vérzés miatt. Na, én ezt megúsztam, mert még annyira sem véreztem, mint a menziknél. Én Always éjszakait használtam, az elég volt. Szoptatós melltartó+betét. Én a DM-es Babylove-betétet használom még mindig. Nem tudom, a baba kap-e ruhát bent. Nálunk adtak, csak a hazavitelhez kellett bevinni. De lehetett volna saját ruhába is öltöztetni, csak szólni kell. Viszont érdemes textilpelust bevinni a büfiztetéshez, de lehet, hogy adnak?! Én mellszívót vinnék. Nálunk engedték. Hú, most más nem jut eszembe. Inkább kérdezz konkrétan! é j kiztghkhm m˝,,,,,,,,,,n recx ,9.éőpkkutzg n fgbvf nf1 Ezt Fici írta neked! :)
Ja, és ami még jó volt. Naponta 2x lehetett menni gátseb lemosásra. Ilyenkor fertőtlenítős (jódos) folyadékkal lemosták a sebet, és még azt is meg lehetett nézetni, hogy nincs-e begyulladva.
gtünde
 
 


Tündi :D ez olyan érdekes amit most írtál, épp ma találkoztam egy kismamával aki tőlem 5 percre lakik és ledöbentett hogy a szülészeten nem engedték hogy bugyit hordjanak én ezen teljesen kiakadtam,mert én is vettem tena betétet és szorító bugyit benne van a táskámba.Igazából nem értem hogy miért nem lehet használni,miért jobb ha mindent össze vérzek egyszerűen nem értem :oops:. A lány azt mondta hogy csak a hasra ráhúzható hálós valamit kaptak ami szerinte semmire nem volt jó.
Én DM-es babylove pelenkát és popsitörlőt vettem sokan ajánlották a környezetembe, egy próbát megér aztán majd meglátjuk hogy milyen lesz használatba.

Barbi

Képbabafalva.hu vonalzó
zbarbi
 
 


Barbi
Ez érdekes! Mondjuk 15 éve még tényleg nem engedtek bugyit hordani, de most simán lehet. Ráadásul úgy tudom, hogy anno még a vizitkor be is néztek a mamik lába közé, azért nem lehetett bugyizni. :shock: Jó, mi?
Pelenka témában: én először a Pampers-t használtam, ami nagyon jó volt. Viszont később, mivel nem gumis a dereka, a kaki sokszor kifolyt a derekánál. Próbáltam a Huggies-t is, mert annak gumis a dereka, viszont az meg a comjánál nem ért össze. Végül a Libero vált be. De szerintem ez úgyis a gyakorlatban derül ki. Popsitörlőben a Johnson-t használom, de abból is a zöld csíkosat. Egyszer vettem egy másik fajtát a Johnsonból, hát az mondhatni büdi volt. :roll:
gtünde
 
 


Viszont úszópelusból a Babylove-ot használjuk mi is. :)
gtünde
 
 


Mona
Holnapra nagyon BOLDOG SZÜLINAPOT!!!!! Jó nap! Apukám és unokatesóm lánya is ezen a napon született. :)
gtünde
 
 


Barbi :)
Én is a DM-es babylove pelust használtam, amit szintén a LIbero gyárt, és nagyon jó. Lányoknál bevált. Fiúknál nem tudom :lol:

Istvánban lehet bugyit használni, adnak betétet, de azért volt nálam plusszban Tena betét. Meg adtak pelust és popsitörlőt.
Viszont ruhát vittem a gyereknek. Meg textilpelust.
A mellszivót jó vinni, mert ha bedurran a mell, sokat segít, ha le tudod fejni.

Fürdetéshez vittem a picinek törölközőt. Meg kissapit, mert moindjuk én télen szültem. De nyáron is simán lehet hűvös.

Hálóingek, kömtös, papucs, bugyik, magunknak tisztálkodási eszközök.

Ja meg én már bent elkezdtem inni a laktoherb teát.
vagy be lehet vinni a tejserkentő homeos bogyót.

Kép
Kép
Kép
h.nelli
 
 


Lányok tudjátok mi volt számomra a másik megdöbbentő, hogy elvileg a 32 hét tájékán kellett volna igényelni edát vagy bármi más fájdalomcsillapitott,mert mikor elindul a szülés és úgy érzem hogy nem bíom tovább és kérnék fájdalomcsillapitott nem tudnak adni mert annyi van a kórházba amit kérnek a kismamák és egy ember tudja beadni a kórházba,és ha ő éppen nincs bent akkor szívás a köbön, hétfőn megyek dokihoz és kikérdezem hogy akkor most mivan,mert ha igaz hogy már lekéstünk róla akkor nagyon mérges leszek :evil:
Én is mikor Istvánba voltak a műtéteim lehetett hordani ezért lepődtem meg hogy itt nem.felmerült bennem a lérdés,hogy lehet hogy mégse jó kórházat választottam? :?

Textilpelenkát,popsitörlőt raktam be pocoknak és a haza jövős ruhánkat :lol:

Képbabafalva.hu vonalzó
zbarbi
 
 


Tünde, köszönöm a felköszöntést! :wink:

És képzeljétek ma reggel 5-kor éreztem igazán, hogy mocorog a babó. Eddig mindig azt hittem, hogy bélmozgások, és már kezdtem pánikolni. De ez más volt. Még pityeregtem is örömömben, apát felébresztettem, ő meg annyira megijedt, mintha valami baj lenne. Nagyon kinevettem :D :lol:

Kép
mona76
 
 


Sziasztok!

Talán még egy páran emlékeztek rám. :)

Barbi :)
Te már nagyon a vége felé jársz. :)

Császár: Van 6, 12 és 24 órás tű, de ez nem azt jelenti, hogy addig nem érzel semmit. Kb 3 óra múlva kimegy az érzéstelenítő hatása. Azt jelenti az óraszám, hogy addig nem lehet felkelni, de főleg a fejet nem szabad megemelni, mert akkor valami folyadék kerülhet vissza amit utána le kell szívni, na meg iszonyú fejfájással jár.

Kép

Kép
pkagi
 
 


Sziasztok,
Gyugyi most olvastam a püt. Mik a kérdések? Mert azért így elég tág.
Konkrét tapasztalat is van: edás csaszim volt elhúzódó vajúdást követően.
:wink:
potter_76
 
 


Tünde :)
Jó, hogy írtad a málnalevél teát, mert folyton elfelejtek venni. Ma akartam, de az uram elvitte a kocsit, ebben az esőben meg én nem megyek sehova gyalog.
Elmentettem a telefonszámodat, elküldtem az enyémet, hogy tudd kitől jön. Hátha izgalmamba nem írom alá, aztán gondolkodzhatsz, hogy Barbi-Balázs, vagy Wish-Balázs született :D
4D-n a Kleopátra házban voltunk: http://www.4dultrahang.com/

Barbi :)
Hát a beöntést én sem várom túlzottan... Nálunk nem kötelező se a beöntés se a borotválás, de a szülésfelkészítőn elég meggyőzően elmondták, miért érdemes, így inkább túlesek majd rajta. A borotválást meg szerintem még megejtjük itthon.
Ez a nem engednek bugyit hordani milyen marhaság? Már bocsánat, de akkor a betétet mi tartja, vagy csak vérzik bele az ember lánya a nagyvilágba? Ezt egyáltalán nem értem :roll:
Remélem még nem késtél le az EDA igénylésről. A Margitban a szülészek nagy része is be tudja adni, hogy ne kelljen ezért aneszteziológust hívni. Így szerencsére el lehet dönteni menet közben is, hogy kérek-e.

Mona :)
Örülök, hogy érzed a kicsi mozgását :) Egy-két hét és Apa is érezni fogja :) Bár Balázs nagyon sokáig abbahagyta a mocorgást, ha az apa rátette a kezét a hasamra. Mondtam is, hogy remélem késöbb is ilyen könnyen fegyelmezi majd :)

Kórház:
Én viszek be tenát is, meg rendes betétet is és majd meglátom melyik lesz elég.
Ja, nálunk azt is mondták, hogy a gátseb-re vigyünk be intim törlőkendőt és pisi után inkább azzal törölközzünk meg, mint sima papírral, vagy nedvesített wc papírral. De ha van időnk akkor ajánlották, hogy egy alvázmosást csináljunk meg pisi után is.

Lehet bevinni a gyereknek ruhát, de adnak rá valami helyit, ha nem visz az ember. Egy öltözetet teszek el, aztán meglátom, hogy milyet adnak, ha normális, akkor tőlem lehet kórháziban is, ha nem akkor átöltöztetem és a férjem hoz még be. Kell vinni viszont pelenkát, mert azt csak 2-3-at tud adni a kórház egy nap, és mondták, hogy pár textilpelust is vigyünk a feje alá, meg ha bukik és ilyesmik. Plusz takarót, hátha nem elég a kórházi, és zoknit, vagy kesztyűt a kezére, hogy ne karmolja össze magát. Komolyan a végén nagyobb lesz a gyerek pakkja, mint az enyém :)

Khm, igen, még nem pakoltam össze a csomagunkat. A hétvégén megejtem, de eddig babonából nem akartam, mert az unokatesom másnap megszült, miután összerakta :)

Mellszívót én is kölcsönbe kaptam használtat, de szerintem jó az, úgyis sterilizálom mielött használatba veszem.

wish
 
 


SZiasztok!
Majd elfelejtettem ide is megírni, hogy az uh -on minden rendben volt. :) Babóca jó helyen van, csak még nagyon kicsi 2-3 mm ,így a szívverést se láttuk még.

Kb másfél hét múlva megyek az én dokimhoz,remélem akkor már látni fogjuk.
susy75
 
 


Ja és megfázásom következményeként, néha akkorákat tüsszentek, hogy már fáj lent a hasam. Remélem nem látja kárát a kismanó.
susy75
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet: