Új privát üzeneted érkezett!

Szia Gigi

Az a lényeg hogy ne add fel. Szerintem nem szabad figyelni a jeleket mert nagyon becsapósak, akár a gyógyszer is okozhatja.
Még van remény és ne törj le.
Tudom nehéz pozitívnak lenni, de próbálj meg!
Sok sikert, szorítok.
üdv Móni

üdv. minyuu
minyuu
 
 


Gigi!
Nem is sokkal elezlőtt írtam ide le a negyedik lombikom történtetét nekem a teszt napján jött meg (11.) nap és mégis itt lapunlnap a babák a pocimban úgyan még most fogok menni uh-ra ahol látni a szívecskéjüket, de bízok.
A lnyeg egszerűen nem szabad elveszíteni a hitedet hidd el hogy vannak és léteznek és akkor nem lsz semmi baj. Csak pozitívan. Nekem is még a mai napig mesnis érzésem van pedig már hétfőn lesz négy hete a transzfer.
Azt meg egyszerűen verd ki a fejedből hogy mikor kéne megjönni nem szabad kiszámolni nem szabad ráagyalni mert aztán az agyad már nem tudja hogy akkor mit is akarsz igazán.
Drukkolok neked nagyon és hidd el a babák ott vannak!!!!!!!!!!!!!!

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Gigi!

Üdv nálunk. Igaz én nem vagyok állandó látogató, de nagyon jó ez a hely. Biztatnak a lányok, együtt sirunk, nevetünk. Együtt örülünk a babóknak...szóval jó helyre jöttél.

Én 1 lombikon vagyok tul, a 2dikkal most várok. De tudom most mit érzel. Tanácsom: próbálj pozitív lenni, ne agyalj nagyon a babákon. Engedd hogy meglepjen :)

Na cuppa

Gina
Vendég
 

 
 

Gigi!
Én is tanár vagyok....ugyhogy tanácsom: a stressz nem tesz jót a babáknak. És most tutti összejön..csak pozitívan :wink:
Vendég
 


Sziasztok lányok,
jó érzés, hogy biztattok, rám fér. Zseboroszlán, milyen idősek a babák a pocidban? Rendes vérzésed volt?
Nagyon szurkolok mindenkinek én is, és még egyszer köszi a bíztit!!!!! :lol:
Pussz!
gigi002
 
 


Szia Gigi!
Csak csatlakozni tudok az előttem szólókhoz, hogy csakis pozitívan állj hozzá, ne is gondolj arra, hogy megjöhet. A hasfájás, görcsölés amúgy is elfogadott velejárója lehet, nem feltétlenül a mensit jelzi. Tudom, hogy a sokadik próbálkozás után ez már üres frázisnak tűnhet, de nem szabad agyalni rajta.
Drukkolok a sikerhez, próbálj kikapcsolni.
Amúgy hova jársz, kihez, hol laktok? Írj egy kicsit magatokról, ha van kedved.

Csajok, voltunk ma uh-n, szépen nőnek a lányzók, a súlybecslés szerint 1700 g-osak fejenként. :lol:
Ez azt jelenti, hogy két hét alatt 400 g-ot híztak. Én meg csodálkozom, hogy feszül a hasam. :wink:
Végre egy altató orvossal is tudtam beszélni, és semmiképp nem kaphatok gerincérzéstelenítőt, úgyhogy császár esetén altatás. Szóval hajrá spontán szülés! :)
Amúgy maradt mind a kettő fejvégű, úgyhogy továbbra is megvan az esély, én meg mondom nekik, hogy így kell maradni.

Hajnoca,
gyere oszd meg velünk a gondjaidat, zúdítsd ránk minden bajod, ez eddig mindenkinél bevált nem?! :wink:


30+5
baba888
 
 


Sziasztok!

Ha nem gond, akkor nem teszem küzzé, mert a párom is szokta olvasgatni és nem szeretném, ha innen tudná meg a dolgot. :?

Ha valaki nagyon kíváncsi akkor annak leírom, de ...
mailcímem tudjátok.

Zsebike, Baba és a többiek,
ne izguljatok. Nem miattatok nem jövök. Olvasgatlak, de most nagyon a mélyponton vagyok és gyötrődöm.
Majd csak lesz vhogy.
Olyan még nem volt, hogy ne lett volna sehogy.

Mindenkinek drukkolok, szorítok, olvasgatok és üdvözlöm azokat akik csatlakoznak hozzánk. :D

Ígérem jelentkezek néha. :)

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie - Personal pictureLilypie Maternity tickers
hajnoca
Dunakeszi
 
 


Gigi!
Holnap leszek hat hetes kismami. Azt még pontosan nem tudni hogy hányan vannak odabent. Hétfőn is véreztem és bemetünk a kórzázba ott néztek uh-t és három petezsákot láttam, de jövő héten megyek a Kaáliba vissza ott már látni fogunk szívhangot és akkor azért az már pontosabban megnomdja hányan is vagyunk odabent.
Rendes vérszínű jött, de nem olyan sűrű vagy hogy mondjam mint mensikor hanem csak mint a pisi csak vér színe volt. Ilyesztő az egyszer biztos.

Baba!
Ezek nagyszerű hírek akkor durkkolok én is neked a rendes szüléshez. :)

Hajnóca!
írjál privit, vagy zseboroszlan5@freemail.hu a címem szeretnék segíteni neked, vagy legalább ha kiadod magadból hátha jobb a lelkednek.

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Most ekkorák vagyunk. :)
114 cm.

Kép
baba888
 
 


Baba!
Ez hihetetlen mekkor a a pocakod csak ámulok és bámulok hogy lehet ilyen nagy hassal közlekedni?
A böröd bírja még nem reped?
Tényleg azzal mit lehet tenni hogy ne repedjen?

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Gigi,
nekem is mensi szerűen fájt a hasam, most meg a kiságyban szuszog a két csajszi, úgyhogy szerinetm ne aggódj!

Baba :)
hihetetlen mekkora a pocakod! :shock: és még elvileg 2 hónap? hát nem irigyellek, kapsz még levegőt? aludni tudsz még?
szerintem nekem közvetlen szülés előtt volt ekkora.

Zsebi :)
olyan soxor eszembe jut, hogy végre sikerült neked, annnnnyira jóóóó!!!

pussz
tralllala
 
 


Zsebi, Trallala,
tényleg nagy, mostanában gyakran eszembe jut, hogy nem véletlenül hívják TERHESségnek... :?
Hát igen, aug. végéig még ki kéne húzni valahogy.
A közlekedéssel nincs gond, meg amúgy is majd' egész nap pihizek, de az alvás már nem olyan egyszerű. Csak az oldalaimon megy, és amikor fordulok elég nehéz pakolgatni a nagy golyót. Márpedig fél-egy óránként fordulnom kell, mert most az a legújabb, ha túl sokáig fekszem egy oldalon, a combomnál a forgóm úgy begörcsöl, hogy üvölteni tudnék. Gondolom a súly miatt.
Levegőt is egyre nehezebben kapok, de azért az még nem olyan szörnyű, csak meg kell találni a megfelelő pózt..
A bőrőm sajna repedezik, kenegetés ellenére, de hát ez van. Ez ellen igazából semmit nem lehet tenni, ha valakinek olyan a bőre, akkor reped. Reméltem, hogy nem fog, mert tesómnak az első gyerkőccel egyetlen csíkja sem volt, és elég egyforma a bőrünk, de én így jártam. Az első csíknál persze volt egy kis pánik, rögtön tocsogósra krémeztem meg olajoztam magam, de mostmár beletörődtem. :? Lényeg, hogy a csajok szép fejlettek legyenek. Párom is mindig nyugtatgat, mikor látja, hogy a tükörben a csíkjaimat nézem, mondja, hogy nem baj, nem fog az látszódni, a babák a lényeg, stb... :lol:
baba888
 
 


Sziasztok lányok,
Baba, gondolom tiszta dilisnek nézel, ha azt mondom gyönyörű a pocakod és piszokul irigyellek :oops: De tényleg ez jutott eszembe először.

Békés megyében lakom, Gyulán egészen pontosan. Ebben a hónapban egy éve, hogy belekezdtünk a projektbe, a szegedi Kaáliban. Krizsán doktornőhöz járok, akit mellesleg kedvelek. Ő "hazámbéli", már akkor is szimpi volt. Nem sokat lacafacázott akkor sem, kerek - perec megmondta, mi a helyzet. Az itteni nőgyogyim is ilyen. 'Tények, alternatívák, érvek - ellenérvek, javaslat, na, mondjad melyiket akarod'-stílus, én ezt bírom.
Nekem nem volt inszemim, mert kétoldali petevezeték elzáródásom van, így rögtön a beültik jöttek.
Az első 2005 szeptemberben, Gonal-Deca-Menop koktél, 8 sejt 7 termékenyült, 2-t kaptam 5 fagyis. Iskola, éveleje, ofő vagyok 5. évfolyamban, gondolhatod. Hiába maradtam otthon, a fejem bent járt, telefonon mindig megtaláltak, így a "nem várt" eredmény jött is, 22 napra megjött, teszt negatív.
Kövi: 2005 február Gonal-Clostyl-Meno variáció. Nekem nem jött be, a Clostylbegit, bár 12 sejtem lett, alig 3 termékenyült, 2 vissza, de az egyet nem volt érdemes fagyóba tenni, ráadásul jól összezavarta a mensimet 2 hónap után állt be nagy nehezen :cry:
Eljött a június, megvártuk az évvégét, júni 15-tel kezdtem az injekciókat, júni 26. punkció, 29. beültetés, most a 26. napon vagyok, de ma reggel már volt egy kevés vérzésem. Elkeseredtem, mert - amint azt korábban is írtam - ennél tökéletesebb időpont nincs a kezdetekhez. Még abban bízom, amit Ti írtatok, hátha csak egy kis szivárgás, de már a melleim sem duzzadtak. Szóval: :cry: :cry: :cry:

Zseboroszlán,
3 petezsák? Wow!! Az tök jó, Hogy állsz az ikrek kérdéshez? Szeretnél? (Mi nagyon!!)

Pusza!
Gigi
gigi002
 
 


Kedves Mindenki!
Szeretnék a csapatotokhoz tartozni,mert ide sodort a sors az inszemes topikból.
szóval két sikertelen inszem után lombik mellett döntöttünk.
tegnap volt a punkció.hetet szívtak le.ma kell telcsizni,mi a helyzet.sajna hipersimu miatt csak egy hónap múlva lesz a beültetés.kérlek titeket,írjatok,ha ilyen volt nektek,mert én nagyon izgulok!
tudom,hogy a fagyibabából is gyönyörű gyerekek lettek már!szóval mindenki szírítson,és ha nem gond majd jelentkezem!
lola29
 
 


Szia Lola,
a másikon már írtam Neked. Isten hozott mondhatnám nagyképűen, de én is csak nemrég csatlakoztam.
Ilyen még nem volt nekem, de ne aggódj biztosan minden rendben lesz. A melóval meg csak óvatosan!!!!! :wink:
Pusza
Gigi
gigi002
 
 


Gigi!
Szeretnék ikreket, bár azért három talán kicsit sok, de meglátjuk hogy mind ott lesz-e még szerdán fog-e verni a kicsi szíve.
A vérzésre azt mondom fekvés valami akohol féle nekem mindig ezt mondják a Kaáliban. Attól még lehet ott a baba nekem most az et után a a11. napon jött a vérzés és mégis látod ott vannak.

Lola!
Ilyet még nem hallottam pedig már két és fél éve olvasom a topikot hogy hierstimu miatt eltolják a lombikot, de biztos minden rendben lesz. És valóban nem egy lánynak lett már gyönyörű gyerkőce fagyiból.

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


köszi a biztató szavakat!mindenkinek 1000 drukk!
lola29
 
 


Zseboroszlán,

Ne haragudj de azt a vérzéses dolgot hogyan is? Azt mondták a Kaáliban feküdnöd kell?
Hogy álltál az egyéb tünetekkel. Nekem már a melleim se feszülnek, semmi. Eleinte voltak kékes erek, 1.5 szeres méret lüktetett stb, most semmi. (És még 4 nap a teljes bizonyosság :roll: )
Nagyon tartok a negatív eredménytől. Olvastam egy másik topicban Baba egyik elkeseredett üzenetét, gondolom a 3. sikertelen beülti után írta, hát nagyon megértem, ennél kifejezőbben nem is lehet leírni az érzést.

Baba,
segíts nekem, kérlek, nem találtam meg a 4. lombikod történetét. Szívesen elolvasnám, amilyen csodaszép a pocakod, biztos segítene átlendülni. :oops:

Köszi
Pusza :wink:
Gigi
gigi002
 
 


Bocsi,
eltévedtem.
Zseboroszlán légyszi segíts azzal a negyedik lombik történettel. :oops: :oops: :oops:

Gigi
gigi002
 
 


Sziasztok!
Lola!
én tudok ilyen lányt akinek hiperstimu miatt később csinálták a beültetést, ikrei születtek :lol:
ne izgulj, minden rendben lesz :lol:
Vendég
 


Gigi!

Bemásolom azt amikor megtudtam és megírtam a lányoknak a jó hírt már biztos nem tudonám így leírni mert valahogy ezek az érzések alakulnak akkor sokkal intenzívebb volt. :)


Kedves topiktársaim!

Én vagyok az a szerencsés akinek sikerült a negyedik lombikja a hírt még magam sem tudom felfogni elhinni barátkozom a gondolattal hogy négy éves álom vált valóra.

Leírom az elmúlt hetek eseményeit mert ahogy már azt megszoktuk nekünk lombikosoknak aztán kijut a "jóból".

Először is remélem nem bántottam meg senkit azzal hogy végülis rossz volt a gépem utána meg nem mertem babonából semmit írni így a háttérből olvastalak és durkkoltam nektek. Remélem ezt megértitek, hisz mindig szerettem szeretek itt lenni sok jót kaptam tőletek az elmút nehéz években.

Szóval a történetem úgy kezdötött hogy fogigátló majd jött a supre majd az első uh-n össz vissz 3 petesejtett látott az én Drága orvosom mire én sírva mentem a szobájába hogy eddig mindig több volt most mi van így hogy lesz az egész????? Csak a rosszat láttam majd ő mondta jó sok petesejt kell türeltetlen vagyok emeljük az adatot, az emelés eredményeképpen láttunk 5 petesejtet persze még mindig kevésnek tartottam mert szerettem volna blaszto embirokat visszakapni, de beletörödtem ez van. Majd leszívás előtt pár nappal jött a nátha a torokgyuszi sírtam itthon, hogy ez nem lehet igaz.

Majd közben ismerkedtemmeg Harcimókussal aki innentől fogta a kezem és vitt a boldogság felé vezető úton. Mondta ez még jól is jöhet ez a kis baci a szerezetem ezzel foglalkozik majd nem a babákkal.

Leszívás megvolt 7 petesejt lett, drukk hegyek mentek a manóknak hogy ügyik legyenek majd 5 lett belőle amiből háramt hoztunk haza. Az összes lombikunk alatt ők voltak a legszebbek az orovok szerint. Smile

Aztán jött a kemény időszak itthon, bár most szépen elfoglaltam magam majd megbeszéltük hogy a 11. napon pénteken megyek Harcimókushoz vérvételre mert hétvégén nem volt hétfőig meg én nem bírtam volna ki.

Aztán reggel megyek wc-re 11. nap (23-án) és mit látok jön belőlem vér. Két órás sírás hogy mi milyen szerencsétlenek vagyunk ........

Majd mondja a párom irány vérvétel mondom én nem megyek az biztos, mégegyszer nem akarom hallani azt hogy sajnálom......

Erre mondom neki van itt ez a Káalis teszti igaz mindenki mindig azt mondja hogy nem megbízható, stb. de megcsinálom ha csont negatív nem megyünk ha pozitív vagy van valami megyünk.

pisilés belemártom semmi, pár perc és mintha valami rohanok a páromhoz (utolsó szalmaszálként kapaszkodva abba a halovány csíkomba) hogy ő mit lát erre ő két csíkot akkor ismét sírás zokogáz mi van. Harcimókust hívtam azonnal mondta azonnal menjek vérételre ott is csináltunk még egy tesztet az is csont pozitív.

Levette a vért egy óra györtrelmes várakozás a váróban közben morzsoltam a zsebkendőbe csomagolt két zebrámat és kb. 10 percenként néztem ott van-e még a csík.

Majd Harcimókus közölte a jó hírt sírtam és azt se tudtam hova legyek az örömtől. A práom is annyira boldog volt annyira megkönnyebültünk, de aggasztott a vérzés.

Aztán arra mondták az utro marta ki ott ment a dolgokat ma már jobb a helyeztem is.

Hát ennyi a történetem és kívánom hogy mindenki tudjon erőt meríteni, mert én sem hittem el hogy igenis van ilyen hogy háromszor semmi és negyedikre ott vannak léteznek.

A kedvenc mondatom tegnap óta Harcimókus szava TE NAGYON TERHES VAGY!!!!! 439 a HCG a 11. napon.

Boldogok vagyunk remélem minden rendben lesz végig és étényleg megvalósul az álom.

Köszönöm nektek azt a sok jót amit kaptam tőletek és csak azt kívánom hogy mindenkinek minél előbb jöjjön el ez a csodálatos élmény az életében.

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Zozo!
Köszi a biztatást!
nagyon megnyugtattál!!!!!azt hittem én egy kakukkfióka vagyok!!!most már nagyon lelkes vagyok és nagyon várom a beültetést!!!!!4 megtermékenyült,1 volt éretlen,kettőt még pluszba lefagyasztottak.azzal még várnikell mi lesz belőle.annak örülök ezen stimu túrán túl vagyok,mert nagyon megviselt a sok szuri!!!
lola29
 
 


Lola!
Nem lesz semmi baj! Akkor most az összes apróság a fagyiban van? Mikorra várható a transzfer vagy ezt majd később tudják megmondani amikor látják hogy múlik a hiperstimu. Kapsz rá valamit? Egyél sok fehérjét és igyál rengeteget az sokat segít.

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


zseboroszlán!
sok sikert neked!igen a fagyiban vannak egyenlőre az utókornak és persze nekünk.meg kell várni a következő mensit,és a 10.nap uh.aztán a beültetés gondolom ovuláció után,de ezt még nem tisztáztuk.ez augusztus első napjaira tehető,már ezerszer kiszámoltam!a doki szerint a petefészkem pár nap és rendbejön.azt a példát mondta erre,hogy egy szülő nőnek mit tudom én hány kiló a méhe a szülés után,pár napra visszanyeri eredeti súlyát.szóval ezzel magyarázta,hogy nemsokára arégi leszek.
lola29
 
 


Lola!
mennyire rossz a helyzet? (túlsitmu.)
mi volt rossz h leállították? fáj valamid?
Vendég
 


Zseboroszlán,

nagyon köszönöm, a leírást, sokat kerestem a hétvégén, de már fájt a szemem. Nagyon megnyugtattál ezzel az üzenettel, magam is ilyen hullámzóan érzem magam, mint Te , amikor megláttad, hogy vérzel.
Kérlek, feltétlenül tájékoztass bennünket, hogy a mi a helyzet, és nagyon örülök a sikerednek. :D :D

Lola,
kitartás, a hétvégén mi is beszéltünk egy párral, régóta ismerjük őket, azt tudtuk, hogy Kaális a baba, de azt nem, hogy neki is eltolták a harmadiknál hiperstimu miatt. Egy gyönyörű kislánya van azóta, Zseboroszlán tanácsait tényleg fogadd meg! Sok-sok folyadék és fehérje. Az ismerős is napi 5 !!!!!!! liter vizet minimum megivott plusz az egyéb folyadék, reggeli vacsora sajt és gyümölcs volt, az ebéd is fehérjedús volt! (Alaposan kikérdeztem!) Hamar rendbe jött, ahogyan a víz mosta - rendezte a szervezetét. Szóval, nyugi, minden OK lesz! :D


Baba,
hogy vagy? :wink:

Pusza
Gigi
gigi002
 
 


Sziasztok!

Gigi,
nem nézlek hülyének, nekem is tetszik a pocakom! :D Előtte meg mások pocakja tetszett, imádtam nézegetni a képeket is, amiket itt a csajok tettek fel, ahogy babásodtak sorban. Most rajtatok a sor. :)
Amúgy megvagyok, csak a hétvégén nem mindig netezek, kihasználom, hogy a párom itthon van, és nem kell unatkozni. :)

Azért tegnap délután eltörött kicsit a mécses, kijött belőlem a tehetetlenség. :( Én mindig elég pörgős voltam, és most is, hogy látom mennyi teendő lenne a ház körül, meg benne, meg stb., szívesen csinálnám. Nem nagy dolgok, de sok, és a párom nem mindig győzi egyedül, neki is kell a pihi. Nekem meg nem lehet, és ez a tehetetlenség néha kiborít. Úgyhogy jól kibőgtem magam, utána meg persze tök lelkifurdalásom volt, hogy hogy lehetek ilyen hülye, a gyerkőcökért ennyit igazán kibírok, nem kéne hisztizni, stb. :oops: :(
De már megint jól vagyok. Hétvégén megkaptam a medencét, ma már ki is próbáltam, csak még nem olyan kellemes meleg benne a víz. Azért áztam benne egy sort, megint nagyon jól esett, hogy nem éreztem az egyre nagyobb terhet a pocimon. :P

Lola,
üdv! Itt mindig találsz olyat, aki tud segíteni. :?
baba888
 
 


Sziasztok

Na megvolt a bmc, reggel mentem 9 re 3: 10 re végeztem
Na jó nem voltam ott végig mert csaviztam is közben, de elkéne oda egy légkondi. Mivel 2 doki szabin volt a maradék végezte a melót
Tömegnyomor, még 3 után is voltak. De a Zeke bácsi kedves volt És huh megdícsért mert szépen nől a mnyh - m. Szerdán megyek megint uhra. Pénteken leszívás, hétfőn beü.:)

Szép álmokat :lol:

üdv. minyuu
minyuu
 
 


Jó reggelt lányok,

illetve nekem nem az. Tegnap délután megjött, és tart is még ma is, szóval ez egy rendes mensi. Nem Utrot szedek, hanem Duphastont szájon át, így nem marhatta ki az sem. :cry: :cry: :cry: Szóval nagyon el vagyok keseredve. Holnap kell tesztet csinálni, de teljesen érzem, hogy negatív lesz.
Mire a következőbe belekezdhetnénk, már szeptember vége, iskola, meló, stressz beiratkoztam megint egyemre, eredetileg gondoltam halasztok, de a kormány tervei és a babamentesség újra padba ültet. stb. 34 elmúltam, így nem nagyon várhatok még egy évet. Eléggé kivagyok :cry: .
Sajnálom, hogy ilyen lehangoló hírekkel vagyok, és semmi mosolygóst nem tudok, de letörtem.
Na pusza. Azért szép napot mindenkinek.

Zseboroszlán drukkolok neked az UH miatt! :wink:
gigi002
 
 


Minyuu!
Drukkolok neked a péntekhez és utána még jobban a manócskáknak. :) Hány petesejtt láttak?
Nekem is pont pénteken volt és hétfőn neked is hozzon szerencsét. :)

Gigi!
Nehéz ilyenkor mit mondani tudom mit érzel mert egy párszor végig csináltam én is, de mégis azt mondom ne keseredj el hidd el az utatok végén ott vár a baba rátok is csak el kell odáig jutni sajnos ez a legnehezebb senki nem tudja megmondani kinek milyen hosszú és rögös utat kell addig megtennie.
Most sírd ki magad aztán ujúlt erővel bele kell vágni.

Baba!
Szerintem ez teljesn érthető hogy kiborultál. Nekem is fekvést javasoltak ugye a vérezgetés miatt így sok mnden tnem csinálok pedig bőven lenne mit, de most ez van megvár úgyis a dolgog úgyhogy majd ha lehet akkor pótolok. Bár azért mindig van segítsgé anyukám és a párom is, de tudod milyen az ember lánya az úgy jó ahgoy én szoktam. :)

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Zseboroszlán,

köszi a bíztató szavakat. A sírással nincs gond az megy álló nap. Van egy kutyusom, itt ül a lábamnál és néz rám segítő szemekkel, hihetetlen, hogy mennyire érzik, ha baja van a gazdinak. A beülti után napokig békén hagyott, mintha tudta volna, hogy ilyenkor nem szabad 'zavarni'. Kép

Ő az apa ölében.
Zseboroszlán, no meg többiek

szeretném, ha leírnátok nekem, hogy milyen kezelést kaptatok a harmadik és milyet a negyedik beültikor. Hány sejtet tettek vissza, volt e AH ( asszisztált hatching - sejt metszés) stb. A méhn yálkahártyám csak 9mm - es volt. Bár az orvos - nem a doktornő ültette vissza - azt mondta, hogy ez még jó, mert 8 mm alatt a kevés, de végig nagyon vékony volt.

Köszi előre is! :wink:
gigi002
 
 


Sziasztok lányok!

Üdv az új tagoknak is! És persze a régieknek is! Sajnos megint bekaptam valami vírust, nem jó otthon a net :cry: Már nagyon hiányoztatok, ezért bejöttem egy netcafe-ba, hogy lássam a fejleményeket.

Gigi! Fel a fejjel, hisz még csak 34 éves :P vagy! Én 40 múltam és most lesz az első lombikom! Úgyhogy kitartás és ne izgulj, nem maradtál le semmiről! És még hátra van a holnapi teszt... Szóval semmi csüggedés, semmi pánik, mi tanárok mindig túl racionálisan közelítjük meg a dolgot.

Lola! Neked is csupa jókat kívánok! Nekem inszemináció előtt volt (tavaly) hiperstimum, akkor nekem is csúsztattak egy hónapot, utána iker terhességem lett, ami sajnos nem sikerült, de az már más kérdés, hogy miért nem... szóval fel a fejjel :P

Zsebi! Nagyon izgulok érted! Már alig várom, hogy végre biztosat tudjatok, sajna csak késve fogom megtudni, de drukkolok ezerrel! :lol: :lol:

Baba! Nagyon klassz pocakod van, hihetetlen, hogy még ilyen klasszul bírod! :P Gondolom a medencének nagy hasznát veszed, irigyellek is érte.

Hajnóca! Küldöm a pozitív energiát, hogy minden rendbe jőjjön körülötted. :)

Persze mindenkit üdvözlök külön név nélkül is!

Szóval, benne vagyunk az első programban. Nagyon izgultam: először a csekély mennyiségű mesim miatt, utána az öninjekciózás miatt, aztán, hogy ne legyen túlstimum, és még ezer-ezer dolgon rágódtam. A lényeg: nincs túlstimu, 5 szép petesejt, ciszta sehol, hormonszint és méhnyálkahártya rendben. Pénteken punkció, hétfőn kapom vissza a babákat. Szóval drukkoljatok, nagyon ránk fér. :)


Üdv mindenkinek, Anikó
anikó65
 
 


Anikó!
Drukkolunk abban nem lesz gond, totál így álltam én is 5 petesejtet láttak pénteken szívták le hétfő vissza neked is hozzon szerencsét ezek a számok, napok. :)

Nagyon egyszerre haladtok Minyuval. :)

Gigi!
Én nagyon szívesen leírom neked hogy milyen kezelést kaptam, de ez intézet és egyén függő na meg nálunka dokival is lehet beszélni.
én a 3-ra és a 4-re ugyan azt kaptam 18 nap marveron fogigátló utána ha abbahagytam rá ötödik napon kaptam suprefactot négy napig úgy hogy a supre második napjától jött hozzá a gonál 150 egységni 6 napig, majd a 7. naptól 225 egység gonál 3 napig majd a a köv nap repesztő Choragon 10 ezers mennyiség. Csak a transzfernél tudom a nyh-m mértét mert előtte csak annyit mondott szép 13.5 mm volt.

De az első két stitum totál más volt.
Most támogatásnak kaptam 3X2 utrot és egy ampulla progi szurit de mivel az utortól bajom volt így ahelyett már 3X2 duphastont kapok. :)

De minen ember máshogy reagál nekem például az összes lombik közül most volt a legkevesebb sejtecském és mégis ügyik voltak szóval inkább a minősé számt szerintem mint a mennyiség.

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Gigi!
Még annyit hogy a Kaáls párok fórumára ha benézel ott rengeteg 35 körüli emberke van akinek sikerült elsőre vagy többedikre de sikerült és ez a lényeg de még 40 ésvest is tudok akinek elsőre sikerült. Szóval soha nem lehet feladni!!!!

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Sziasztok

Köszi Zsebi,és Ámen:)
Aranyosak vagytok;)

Gigi.......... :roll:

üdv. minyuu
minyuu
 
 


Sziasztok!

Üdv az újaknak. :D

Örülök, hogy aggódtok értem. :wink:

Anikó,
köszönöm előre is az energiát. :D :lol: Sajnos most rámfér. :cry:

Bocs, ha nem vagyok képben és nem fogok mindenkit név szerint megszólítani.

Baba,
tényleg nagyon szépek a 'lányok" :wink: :lol:

Zsebike,
tessék magatokra vigyázzni. Még most is alig hiszem, hogy 3 babó.
De ezekszerint nem hiába vártatok eddig és mentetek annyi mindenen keresztül. :)

Bocsi, de most megyek szülinapi párnát varrni, mert a hétvégére már kell. :? :D

Mindenki legyen jó és vigyázzon magára. :D :!:

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie - Personal pictureLilypie Maternity tickers
hajnoca
Dunakeszi
 
 


Zozo!
a stimu nem lett leállítva,csak az uh-on kiderült 30 tüsző ért a 10 helyett.de semmi bajom, nem fáj a hasam se.nem tudni előre ki hogy reagál a szurikra!
Lányok!mindenkinek köszi a biztatást,és nektek is szorítok!
lola29
 
 


Lányok,

köszi a bíztatást, de sajnos ma reggel negatív lett a teszt. :cry: :cry: :cry: :cry: :cry:
Most nagyon el vagyok keseredve. Majd jövök később, ha egy kicsir rendbe jövök.
Pusza, és sok sikert mindenkinek!
gigi002
 
 


Zseboroszlán,
melyik a Kaális topic? :oops:
gigi002
 
 


gigi,
nagyon sajnálom!!!! :cry: :cry:
De látom, már érdeklődtél a Kaális topic iránt, jól teszed, ha Zsebire hallgatsz, és bár tudom, hogy most nagyon neki keseredtél, azért hidd el van remény!!!

Zsebi,
úgy van, ahogy írtad, hiába van segítség, az úgy jó, ahogy én csinálom... :oops: Egyrészt. Másrészt meg nem lehet mindent másokkal csináltatni, tudod, ha azt akarod, hogy valami kész legyen, csináld magad. :D Na most ezt nem lehet.

De már nem bánkódom egyáltalán, tegnap este voltunk dokimnál, megnézte hogy tart a cérnám, és megállapította, hogy jó, de az A magzat, azaz Anna fejét kvázi a varrás tartja, annyira befészkelte magát. Úgyhogy tudomásul vettem, hogy tényleg feküdni kell!! :)
Ez nekem amúgy azért is jó hír, mert így legalább tuti nem fogják keverni őket, már biztos, hogy ha megindulnak Anna jön előbb, onnan már nem fognak helyet cserélni. :lol:
Ráadásul mnegbeszéltük, hogy megy szabira a dokim, és nagyon megnyugodtam, hogy mielőtt elmegy mindenképp "lerendez", ha maguktól nem, akkor indítással, de pont időben leszünk a nyaralása előtt, utána megy. Rendes volt, mondta, hogy nem hagy függő ügyet maga után.

Anikó,
természetesen én is drukkolok nektek, eddig nagyon szépek az eredmények, csak így tovább! :lol:
A medence isteni, nemcsak a meleg miatt, hanem hogy tudom benne lebegtetni a pocim. :lol:

Hajnoca,
örülök, hogy azért néha bekuksizol! Milyen szülinapi párnát varrsz?
baba888
 
 


Sziasztok!

Van a munkahelyeme is net, így most tudok nektek írni.
igaz nem sokat, mert még csak ma kaptam és nem szeretném, ha rögtön le is tiltanák. :?

Baba,
a lakótársunknak lesz a hétvégén szülinapja. :D
Sehol a városban nem kaptam olyan díszpárnát amilyet szerettem volna, így inkább magam csinálom meg. 8)
Szerettem volna megszerezni neki Ernest Hemingwaytől a Vándorünnep című könyvet, de ezt sem kapni sehol. Most antik boltban próbálkozom. Előjegyezték nekem.
Biztos, hogy csak akkorra lesz meg a könyv amikor már régsrégen letudtuk a szülinapot és eltelt már pár hét.
Igaz reménykedem azért. :wink:

Mikor megy Kósadoki nyaralni? Úgy tudom, hogy szerdánként lesz a Váci utcában! Igaz kismamis rendelést tart, de azért jó tudni, hogy lesz. :)

Gigi, ne kesereldj el annyira. Nézd azt, hogy még lehet, mert van rá esélyetek. Nézd Zsebit.
Kicsit foglalkozz most magaddal, találj vmi célt. Tanulj vagy foglald le magad. Én pl most varrok. Van, hogy gobelinezek, keresztszemesezek, .... .

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie - Personal pictureLilypie Maternity tickers
hajnoca
Dunakeszi
 
 


Köszi az üziket lányok,

persze tudom, hogy kell vmi elfoglaltság, de most éppen piszokul kivagyok.
Felhívtam ma az intézetet, és mondom nekik, hogy negatív a teszt. Kérdezi a dokim, hogy vérzésem nincs? Mondom, hogyne lenne, hiszen negatív a teszt. Mire ő, a vérzéskor kellett volna telefonálni, mert lehet, hogy még megvolt a baba, és csak egy kis gyógyszeres rásegítés kellett volna :x . Na itt elszakadt a cérnám. K
omolyan, 1 éve járunk, ez a harmadik beültim, még egyetlen egyszer sem mondta senki, hogy nem a teszt után, hanem a vérzéskor kell telcsizni. Ráadásul a papíron is az van, hogy teszt után kapcsolat az intézettel.

Eddig teljesen véletlenül telefonáltam a vérzéskor, mert először nem tudtam ilyenkor is kell - e teszt, másodszor, meg nagyon hamar jött meg, de nem volt bent az orvosom, a másik mondta, hogy csak a teszt után hívjam. :x :x :x

Na most legyek okos. Az eddig 19 éve tartó 26 napos ciklusom, késett 2 napot, lehet, hogy ezen bukott el? Tökre kivagyok. Most azt mondták újra C Vitamin ( a másik doki azt mondta, hogy ne szedjem, mert ha eszem elég gyümit nem kell /az a vacsim meg a reggelim/) meg kálcium, meg plusz gyógyszik.

Szóval kivagyok. Majd pénteken telefonálok újra, teszt után ,aztán meglátjuk.

Hát így jártam.

Hajnóca a goblin jó ötlet, de nem tudok. Kötögettem eddig, most pedig olvasni fogok, már elkezdtem itthon dolgozni (németet és angolt tanítok) igaz csak egy - két órát naponta, de legalább eltereli a figyumat!

Na pusza csajok, jó volt sírni azokon a "virtuális vállakon" (nem tudom kié volt a megfogalmazás, de nagyon jó! :wink: )
gigi002
 
 


Gigi,

próbáld inkább úgy felfogni a dologkat, hogy a természet elrendezte a helyzetet. :? Persze nagyon sz@r, de talán jobb így.
:( Tudom közhelyes, de ...

Sajnos tudom és szerintem mindenki más is tudja, hogy min mész keresztül, de ne add fel és fel a fejjel. :) Ha pozitív vagy, akkor a + dolgokat, helyzeteket és embereket fogod magadköré vonzani. :D

Nekem 6 inszem és már 3 lombik van a hátam mögött. Sajnos az ember kénytelen beleedződni ezekbe, mert másképp összeroppan a teher alatt. :(

Nerágódj azona két napon!! Nincs értelme! Tudni úgysem fogod, hogy mi volt, akkor meg miért emésztenéd magad. Az aztán tényleg nem segít hozzá sem téged, sem senki mást ahhoz jól érezd magad. Pedig MOST pont ez a lényeg, hogy TE jól érezd magad a bőrödben.
:D 8)

Azért remélem megtalálod azt az elfoglaltságot és + szemléletet ami hozzásegít téged is legalább egy 'kiscsodához". :lol:

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie - Personal pictureLilypie Maternity tickers
hajnoca
Dunakeszi
 
 


Gigi!
Még mindig nem lenne késő felmenni vérvételre mert ha volt valami akkor a vérben van még HCG és látni, de nekem úgyan így volt és nem volt semmi szóval ilyenkor csak okoskodás folyik semmi más. Sajnos tényleg ezt most el kell fogadnod és menni tovább.

Lányok!
Megjártam ma az uh-t hát mit mondjak nagy élmény volt látni az én drágáimat hát beigazolódott nagyon ügyesek voltak és mind a három ott van egyformán nőnek és pulzált a szívük. Szívszorító érzés volt.
Nagyon boldog vagyok hog minden rendben aztán most várunk hogy hogy alakul a kis sorsuk siekrül-e mindnek maradni vagy sem.

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Hajnoca,
nem Kósáról, hanem Garamvölgyiről beszéltem. :) Kósához csak uh-ra szoktam járni, őt nem tudom mikor van, mikor nem lesz. :?

Zsebi,
de jól hangzik ez az uh!!!!! :D Nagyon jó érzés látni, hogy ott vannak, dobognak, emlékszem még arra az extázisra. :)

Tegnap dokim elmesélt egy sztorit, 85-ben, mikor még nem volt Kósa, meg lombik, gyógyszerekkel próbálkoztak, és csinált is babát egy nőnek. Aztán ahogy nőtt a pocakja, gyanús lett, hogy ikrek, mert jó nagy volt. Akkoriban még nem volt uh-juk, szóval csak tapogatással tudtak saccolni, mindenesetre összevarrta a méhszájat, ahogy mindig ikreseknél, és szépen ment végig a terhesség. Aztán egyszer megnézték röntgennel, akkoriban ez volt uh helyett, és látták, hogy három baba van. :)) Sacc. jan 20-ra volt kiírva a nő, a dokim az ünnepekre elment családostúl síelni, előtte a nő pánikolt egy kicsit, hogy görcsöl, és biztos most fog szülni, de dokim megmondta, hogy még várni kell, infúziót beköt, görcs elmúlik, irány a telelés. Jan.2-án jött volna haza, de valahogy ráérzett, és elsején felpakolta a családot, és hazajött. Hívták is otthon a kórházból, hogy igaz-e a hír, hogy hazajött, mert akkor menjen is be, mert a nőnél megindult a szülés. És láss csodát, NÉGY baba bújt ki!!!!! A legkisebb is 2 kg körül volt, nagyon szépek, egészségesek lettek.
Eddig is tudtam, hogy a dokim nagyon tapasztalt, ügyes orvos, de olyan jó volt ezt hallani, hogy 85-ben, az adott körülmények között is ilyen jól alakultak a dolgok.

Zsebi eszembe jutottál, hogy neked is ajánlom ezt az orvost. Amúgy hogy állsz a körülnézéssel, találtál már valakit? Megfelelő kórház, doki?
És mikor mész legközelebb? Meddig kell várni, hogy kiderüljön mindannyian maradnak-e? Szerintem maradnak. 8)
baba888
 
 


Zsebi!

Gratulálok! Nem semmi, hogy hárman vannak :D ! Vigyázz magatokra, pihenj nagyon-nagyon sokat!! De azért számolj be az eseményekről!

Rólunk: Bernadett vasárnap hasra fordult!!! Annyira édes, nagyon boldog vagyok, hogy itt van velünk!

Mindenkinek drukkolunk ám ezerrel, olvasó üzemmódban megpróbálom követni az eseményeket, de írni nincs időm.

Babanetes találkozóra megy valaki közületek?
Kép Kép
Helga & Bernadett
hel29
 
 


Sziasztok csajok!

Látom gyarapodtunk új tagokkal, és kaptunk jó meg rossz híreket is.
Baba: nagyon irigyellek. Írásaid kedélyesek. Bírod a nagy meleget? Én teljesen kivagyok.

Zsebi: Már alig várom a híreidet. Szívhang, a legcsodálatosabb zene.

Szombaton voltunk 4d-n. Balázs 1538g, és tökéletes, legalábbis számunkra. Sokat mocorog, neki van a legszebb talpacskája és újacskái. Már alig várom, hogy kint csókolgassam.
A képen pont szopizik. Kép 31+2 naposan
tina30
 
 


Tina,
ventillátor nélkül én sem bírnám ki, még így is folyik mindenhol... :)
Amúgy vannak persze nehézségek, csak nem akarok sokat panaszkodni. De azért elég nehéz a pocakom, éjszaka fordulni vele külön program, és a szemérem csontom is fáj, de amúgy minden rendben.
Nagyon helyes kis szopizós a fiad, már én is nagyon várom, hogy élőben is megsimizhessem őket, ne csak így pocakon kersztül. :lol:
És ha végre elkaphatom a sarkukat...! :D
baba888
 
 


Minyu, Aniko!
Nektek egy hatalmas kalappal kívánok mára remélem mindkettőtöknek jó sok és szép petesejtje lesz aztán indulhat a randi. :)

Kép

Baba!
Elég érdekes azért az a sztori mindig ámulok hogy hoy fér el egy nő hasába még két baba is nemhogy négy.

Tina!
Tök jó az uh képed. Ti hova szoktatok menni 4D-re? és mennyibe kerül?
Hányadik héten érdemes menni?

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Sziaztok lányok,

ma újra teszteltem és persze negatív lett :cry: . Na, ez van, már túl léptünk a drámán.
Még a következőben megpróbálunk egy fagyis babát, hátha még az iskolakezdés előtt sikerül.

Zseboroszlán,
nagy bánatomban elfeledtem gratulálni Neked! :D :lol: :lol: :D Tudom, hogy háromat soknak tartod, de azért én nagyon örülök a sikerednek. Őszintén!
Megérdeklődhetem még egyszer a Kaális topic címét? Lehet hogy már válaszoltál, de biztosan elkerülte a figyelmem :oops:

Baba,
klíma? Mi tavaly invesztáltunk be, és nagyon örülök, hogy megtettük. 24-25°-ot tartunk a szobában, nagyon kellemes és nem annyira drága, hogy ne érné meg, hogy az ember túl éli a nagy melegeket. Mi panelban lakunk, nem is hűtünk csak két szobát, de még így is sokkal elviselhetőbb az élet, mint tavaly előtt nyáron.

Hajnóca,
nem semmi, hogy már 6 inszem és 3 beülti, nem olvastam vissza mindent, így nem tudtam. Le a kalappal az optimizmusod előtt, igyekszem példát venni rólad. Mikor mész a kövire? Hova is jársz?

Minyu, Anikó

én is szorítok Nektek! Csak pozitívan! :wink:
gigi002
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet: